14 éves koromig minden nyáron, míg kisebb voltam télen is, itt laktam NAGYANYÁMNÁL, a Dózsa György utca 13-ban. Az itt megélt rengeteg szép emlék egész életemet meghatározta. Nekem a ma is a Paradicsomot jelenti, sajnos elfelejtettem a völgy nevét, de ott ahol a Kenderáztató volt, az mellett. Nagy cimborám volt Molnár (Mónár) Laci, akivel, ha csak az ő ideje engedte sokat játszottunk, meg libát legeltettünk a Kutyásban. Nagyanyám kapált a Kismálon, én meg a korcosból készült sátor alatt a hangyákkal harcoltam. Gyakran mentünk az erdőre rőzsét szedni, és a hátunkon hazacipeltük. Néha meglátogattuk a Lászi tanyán a rokonokat, onnan kaptam az első kis kutyámat is, a Bodrit. Amikor télen ott lehettem, akkor voltam kukorica fosztásban is postás Erzsi néniéknél. Nyáron meg trágyát kellett szednem a mázoláshoz. Egyáltalán nem undorodtam tőle, mint ahogy arabok sem, akik avval tüzelnek. Aztán sokat kirándultunk is. A Képtetőtőll tiszta időben el lehetett látni a Tátráig. Volt, hogy erre felé még augusztusban is találtunk termő cseresznyefát. Gyakran egy kis baketba epret kellett szednem a Kutyásban. Egy ültömben jól is laktam a legfinomabb kisszemű szamócából. Fogadott kocsissal mentünk az Égerszög-i barlang megnyitójára, de sajnos nem jutottunk, be mert nem volt elegendő védőfelszerelés. Majd minden délután eljött hozzánk a Nagyi barátnője, a Recski mami, akinek a házát is említi a videó, mert a férjével Amerikában élt egy jó ideig. Egyszer kérdezi tőlem, miközben olvastam fel nekik a napi újságot (akkor volt napirenden a Manolisz Glezosz pere Athénban), hogy él e még az a Chaplin? Él , mondom én, de már kevés filmet csinál. És miért tettszik kérdezni? Miért, amikor Amerikában éltem, akkor ő még kezdő szinész volt, de nálunk volt koszt-kvártéj-on. Na erre varjatok gombot! De emlékszem a beadásra is, amit aztán lehetetlen elfelejteni, amikor a kicsépelt másfél zsák búzából egy zsákkal be kellett adni. Na egy fél zsák búzából élj meg egy évig, meg az aprójószágod! Ez volt a legrosszabb Varbócból, pedig ott a kezem is eltörtem itt, meg a szememet is majdnem kiszúrtam egy íjjal. De a Nagymamám a Faluközben frissen szedett kamilla főztjével meggyógyította. A Faluközben volt egy nagy gémes kút, itató vályúval, mindenki innen vitte a vizet. Gyakran én is. A Nagyi minden nap sütött nekünk szalakális tésztát, egy tepsivel. Másnapra hírmondója sem maradt, jöhetett a következő. Emlékszem a falu különböző részeire: Újsor, Kismál, Borsóföld, Kertalja, Mocsola, Templomszög, Cso(e)rdakút, Káposztáskert, Borsóföld,Képtető, Bobojik (Bagolylik), Kutyás, és a többiek.. A Faluvégen volt a Csordás ház, ahol tisztességes cigányemberek laktak, ők vitték minden nap ki a falu marháit legelni a falu környéki legelőkre, a kondás is ezt tette a a falu disznóival. Soha nem hallottam, hogy bármi probléma lett volna, igaz Kollár Ilon nénje kocsmájába ők nem jöttek beülni, csak a falu bikája állt meg, és nézett be minden este a kocsma népére, amikor inni vezették le a kúthoz. Vasárnap a lányok korzóztak, kiöltözve és egymásba csimpaszkodva végig a falun, de főképp a kocsma előtt, persze ha nem volt sár, mert aztán az tudott lenni! Akkor még a bót (bolt) fent volt a Kastélyban, szembe a katolikus templommal, amit a falu öt katolikus családja hozott össze ( fogalmam sincs, hogy miként) a legvadabb Rákosi időben, 1954-ben. Nagy ünnepség volt a templom avató, az egész falu ünnepelt, én is. Volt ott püspök, párttitkár, TSZ elnök. A Templomszög végibe volt, van, a református templom, mert valójában az egész falu református volt. Vasárnaponként kiöltözött az egész falu, úgy mentek fel az istentiszteletre. Persze külön ültek a fiúk és a lányok! Akkortájt talán nyolcvan házban éltek itt az emberek. Sokan dolgoztak bányában, vagy Ormosbányán, vagy az egyetlen középeurópai gipszbányában, Perkupán. Aztán itt láttam a Robin Hoodot Errol Flynnal, a Kastélyban vetítte egy vándor mozis. Agregátról ment a vetítőgép, mert villany akkor még nem volt a faluban (1955 vagy 56). Tojásért, meg egyéb élelemért lehetett megnézni a filmet. Mivel feliratos volt, és ilyen gyorsan nem tudtak olvasni az emberek, Mariska nénjém, a keresztanyám olvasta fel nekik hangosan, mert ő sokáig élt Pesten és ezért talán járatosabb volt az olvasásban. Aztán a Nagyival 1963- ban ők eltúristáskodták magukat Belgiumba, de már nem jöttek vissza. Nagynéném meghalt odakint, a fia hozatta haza és temette el a Temetőbe a Nagypapa mellé. Nagyanyám a kisebbik lányánál telepedett le Luxembourgban és ott is halt meg. 1963 után már nem nyaraltam Varbócon, mert nem volt aki ott gondomat viselje. De soha nem felejtem el az ottani szép időket. Kétszer még visszatértem, és az emlékek igaznak bizonyultak. Varbóc nekem a Paradicsom!
Gyerekkoromban láttam utoljára ( 50 éve), hogy ilyen szárításos módszerrel tették el télire a szőlőt. Mennyi mindent lehetne újra megtanulni az ilyen falusi idős emberektől. Ismerik és őrzik a hagyományokat. Ez ismét nagyon jó és érdekes rész volt. KÖSZÖNÖM.
Köszönet az élményért!! csodás videók!! Örülök , hogy rá találtam!! Ezekről a kis településekről soha nem hallottunk!! Üdvözletem , Igaz a hanggal van egy kis probléma , de menetközben nem mindíg lehet ki küszöbölni ,hogy egyenlően érthető legyen!! De ettől független , nagy köszönet a videókért!!
Munkádat megköszönöm! Csodákra nyitod rá a szemünket, nekünk, akik kényelmes székből ülve, melegben, a monitoron nézzük újabb és újabb felfedezéseidet. Köszönöm!
Kedves István. Nagyon szeretem nézni a videókat nagyon szép helyeken jár mutat be szebbnél szebb kis falukat. Köszönöm a sok szép videókat és még sok ilyen szem gyönyörű tájakat szeretnék látni. Maradok tisztelettel üdvőzlöm.
Olvasgattam a kötekedő kommenteket. Én itt, a város közepén (tévedés ne essék, jól érzem magam,) csak ámulok, bámulok a régi, egész más stílusú házak láttán. persze, hogy egyik másik le van robbanva. Jártam falun, ahol környezetbe nem illő, hivalkodó, giccses házak építése a menő!! D. I. az utolsó percben még amit lehet megörökít.Köszönjük!
Raadasul megmutatja aMagyar embereknek hogy honnan erednek a a gyokereink,ahova osszefogassal esetleg kicsit visszafogva igenyeinket barmikor visszaterhetunk. En szemely szerint is megtennem ha ha egy csoport osszellna ,van mar ilyen ,nem kell ettol felni. Ma mar nem gyalog vagy lovaskocsin kell utazni ,raadasul az uthalozat is egyre kiterjedtebb lesz ,nem muszaj varosokban sinylodni a szabadsag jegyeben lehet videken is elni.
Kedves István! Köszönjük "munkásságodat"! Videóid a magyar jelen és a magyar értéktár bemutatása szempontjából is kiemelkedőek. Mi is hasonló hozzáállással indulunk el újra és újra, és járjuk az ország kevésbé frekventált részeit. (Varbóc még kimaradt, de a környező aprófalvak alapján - pl. Teresztenye, Égerszög, Tornakápolna, Szögliget (utóbbi mondjuk nem aprófalu) - el tudjuk képzelni, milyen csoda ez is.) Ha így megmenteni nem is tudjuk ezeket a kihaló falvakat, de legalább magunknak elraktározzuk, hogy van még ilyen is... További sok szép kirándulást és videót kívánunk!
Pontosan ezek a vidéki barangoló videók amelyeket kedves élmény végig nézni, fővárosban élő vidékiként minden alkalommal. További kitartó és élményekben gazdag munkát kívánok Önnek István! A.
Kedves falucska, ccendes, békés. Az tetszett amikor az ''idegenvezetó úr mondta szeret itt élni, csupa gyönyörűség, jó levegő, jó emberek, más nem is kell. Aki megcsömörlik a nagyvárosi élettől, emberektől, annak ilyen helyet ajánlok. Kedves István, várom a következő filmet.
ékszerdoboz, köszönöm a videót! :-) 6 perctől már nagyon mosolyogtam, olyan kedves dolgok ezek az ember fiatal korából ... kérdésedre a válasz ... igen! kifejezetten jó lett a tavalyi borom, száraz vörös. pálinkát is főztem, szilva, körte, szőlő ez a három egyenlőre ... dédnagyapám csinált a családunkban ilyeneket utoljára, négy évtizednyi városi lét után vettem fel a fonalat, de még a szomszédaim is pislognak ... nem szokás ez már manapság. ;-)
Utólag az maradt meg bennem a leginkább, ami a végén elhangzott: hogy nem lehet elmondani, hogy milyen itt élni. Biztos boldogabb, mint aki azt se tudja, mire költse a pénzét.
Ez nagyon tetszik, megmutatja, hogy van olyan hely is, ahol a csodás természeti környezet ellenére gyakorlatilag kihalt a lakosság. Saját bor, gyümölcsök, erős diófák, erdő, mező, védett ligetes rész. Kis patakok, így tavat is lehetett volna duzzasztani pisztrángos tóval, ha valaki időben kapcsol. A közeli kőbányák és az erdő fáiból a házak nagy része felépíthető volt. 40 éve téglagyár is biztos volt nem túl messze. A falusi turizmusra, elvonulásra úgy ideális, ahogy van. A lekopaszított dombok persze csúnyák, az erdő- és mezőgazdaságunk még messze van a földművelés és tájépítészet egykori magaslataitól, bizony, itt voltak szebb idők ezer évvel ezelőtt.. Nagyon szépek és praktikusak a teknők, a szekrények is. Az elrakott szőlő is mesés, az igazi szőlőcukor. citypopulation.de/php/hungary-borsodabaujzemplen_d.php?adm2id=055 Debréte, Varbóc, Tornabarakony, Teresztenye, Becskeháza, Égerszög, Viszló, Irota, Galvács...Az egész országot nézve kétszáz hasonló település biztosan van, ahol meredek a 'lejtő'.
István, nagyon irigyellek azért a képességért, hogy ilyen hamar képes vagy ennyire közvetlen kapcsolatba kerülni emberekkel. Gyakorlatilag vadidegen emberek pikkpakk beengednek a házukba, és megnyílnak előtted. Igazi újságíró tulajdonság. Tartson meg téged a világ még nagyon sokáig nekünk, nézőknek és olvasóknak.
Kedves István! Ennyit jelent a falusi ember, megkináltak szölővel, pálinkával, be invitáltak a saját kis házukba. Majd ha lesz időd, kérlek csinálj egy videót Pesten valami elitt részen ha megkérhetlek, és kiváncsi leszek hogy mivel kinálnak meg.
Valóban egy kis ékszerdoboz!!! Ezt élőben is látnom kell! (Bő egy éve költöztünk el a fővárosból -elég volt- mi is egy kistelepülést választottunk új lakóhelynek.) Nógrád megyeiek lettünk, én itt fedezem fel a kisfalukat...egyik ilyen kedvenc településem Kisecset. Már a neve is pazar...érdemes felkeresni.
Tisztelt István! Engedd meg, gratuláljak a videókhoz nagyon tetszenek. A levelemmel azért zavarnálak mert ahol én lakom Nógrád megyében lenne kettő falucska ami úgymond "halálra van ítélve" és hasonló kilátásban lehet részesülni mint az egyik videódban a Nógrád szedd mint Toszkána. A két falu neve Garáb és Bokor ami egymástól kb 12 km-re van és mind a két falu zsákfalu. Garábot annyiból mondanám halálra ítéltnek, mert eldugott, lakosság már csak 38 fő és vannak 1920 közül épült házak. kb 2 éve építkezik egy gazdag Kínai állampolgár aki lassan az egész települést felvásárolja. Bokor település szintén eldugott, 130 fő körüli a lakosság Toszkána stílusú kilátással, régi házakkal, kilátóval, eldugott vadászházzal. Ha még nem készítettél erre felvételt szerintem hasznos lenne. Üdvözlet.
Norbert Veres Garáb szép falu! Az Országos Kéktúrának köszönhetően ismerem. 2002-2003 körül egy helyi fiatal sráccal beszélgetni is volt szerencsénk, látszott rajta, hogy imádja a faluját! Visszamennék oda is és Mályinkára is!
István, ha időd engedi, látogass el egyszer Istvánaknára. A rendszerváltás egyik vesztes települése, körülbelül ott is 30-40-en lakhatnak. Érdekes lenne hasonló szemszögből látni a falut, mely első pillantásra egy háborús övezetre hasonlít. Viszont ha belevágsz, vigyél magaddal lőfegyvert vagy minimum egy viperát, mert főként feketék lakják. Egyik barátom mesélte hogy amikor az átmenő buszjáraton utazott, a vademberek kővel dobálták meg a járművet, utána pedig üldözőbe vették, husángokkal a kezükben. Amúgy nagyon szimpatikusak az utazós/falu-bemutatós videóid, csak így tovább!
Köszönöm István, érdekes volt ez a vidi is. Bugyi - pest megyei település. Egy zsákfalu. Most építettek oda munkalehetőséget is, mégis kevesen vannak, egyre kevesebben. Valamikor sokat nyaraltam ott, a Dédnagymamámnál. Ma már csak az unokahúgom él ott a lányával és annak családjával. Mondta, hogy szomorú a helyzet, de a legrosszabb a Budapestre utazás reggel, este, mert napközben alig van lehetőség a busszal való közlekedésre. De az is rossz, hogy pl. én Pilisen élek, s képtelen vagyok átjutni - Bugyira - mert csak úgy mehetnék, hogy Pestre fel - és onnan Bugyira. S, onnan u.így ezzel az útvonallal vissza. Kegyetlen, hogy a települések közötti járatokat is megszüntették. Elsorvasztják a falut, de teljesen.
Nem akarok senkit megbántani de ékszerdoboznak nem nevezném..... Ha valaki igazán ékszerdoboz szépségü falut akar látni, nyugalmat csendet szeretne a Mecsek szívében bùjik meg Kisújbánya , egykoron Mária Terézia által betelepített svábok lakta falu volt. ( mecseki üveghuták) akik az 50 es évektöl kezdve hagyták el , ill öregedtek el a faluban Szépsége semmihez sem fogható... A 80’ as évek elsö felében egyetlen bácsi lakta, aki ott is halt meg , soha nem hagyta el a falut. A rendszerváltás után figyeltek fel rá ùjból. A pusztulástól megmenekült faluban ma orvosok ügyvedek gyönyörüen felujitott házai állnak. Kiváló turisztikai célpont , ahonnan az egész Kelet Mecsek bejárható. Gyönyörü fatornyos kistemploma hivogat mindenkit ... A másik csoda a szintén teljesen kihalt , majd gyönyöruen retusált házakból álló Püspökszentlászló .. szintén a Kelet Mecsek ékköve , gyönyörü környezetben , (ahová nem vezet betonos út, ) egy utcás falucska , püspöki palotával , arborètummal, apàca temetövel, tiszta vizü forràssal ..
Szuper volt az idéző jel, vigyázz tudod a tésa😀. Tiszta vicc lett az a település a vezetőség miatt. Csak politikusok és gazdagok nyaraloja lett. Tisztelet a kivételek és az ott lakó torzsgyokeres embereknek,akikbol szerintem már alig maradt. 😔😔
sárga ikarus,borsodisör ,tötött klubbcigi,szotyoládé, hó elején mindenkinél dupla sajtos telfölös lángos meg a nyújorkos pólóktol dagadó kinai szatyrok,mulatozás dábádé kannásbor vlagyimirvodka 15.e után silent hill elfogytak a segélyek i
Az összes ilyen videó hangja eléggé problémás, ha egy kis szél van. Ezzel nem lehetne vmit kezdeni? Pl. egy külső mikrofon, szivacs borítással? Remek helyek, kár, hogy gyakran alig érthető a beszéd. Magán a videón is lehetne javítani, ha kicsit kevesebb szelfi és több, lassabban mozgó kamerával vett tájkép, utcarészlet lenne látható. Lehetőleg, kicsit tovább időzne, maradna a kép egy helyben, hogy legyen idő valamit megnézni kényelmesen, mielőtt továbbmenne a kamera.
István, menjen el Nagyecsérre. Sok mindenkivel nem fog tudni beszélni, mert szellemfalu, de a látvány magáért beszél. Menjen, amíg nem késő. Ha fagyott a föld, egész jól meg lehet közelíteni, később bár bajosabb.
Jo vidi lett. Szepen visszaadta a videki hangulatom. Egy apro megjegyzes: meg tudnad valahogy oldani, hogy tobb reklam legyen? Tudom, hogy bevetel stb. ; de nem eleg 1 az elejere?
Kedves István! Felmehettél volna a falu fölötti kereszthez, onnan szép a kilátás, autóval is fel lehet menni vagy 2-300 méter csak a szélső házaktól. Ha tovább mégy kissé, akkor meg az adótoronyhoz jutsz, onnan meg már Tornakápolna csak 1-2 km.
Kedves Dévényi István! Klasszak a filmjeid és szívemnek kedves a téma, mert nagyon is húz engem a nagyvárosból valami, egy ilyen bájos faluba. Érdemes lenne a filmekben megemlíteni a WI-Fi vételi lehetőség/Internetezés lehetőségét. Ez az információ biztosan több embert megmozgatna h ilyen helyre költözzön, és talán lassulna a fogyása valamicskét ezeknek a helyeknek.
Új telókon nagyon durva digitális stabilizálás van. Haverral megcsináltuk hogy egy EXTRÉMÜL hepe-hupás kátyús úton hajtottam meglehetősen gyorsan, míg ő vette az utat .... A belemből kirázott mindent, de a felvétel olyan volt mintha sínen vették volna.
Kedvesem, azert talalsz ilyen es hasonlo ekszerdobozokat az orszagban, mert az a politikaja a kormanynak ami... Megertem, faraszto lehet hallgatni a valosagot... De elhiheted, vele/ veluk elni meg nehezebb..
Kár, nem kár .... Bármennyire is nyugodt meg tiszta a falu, de semmilyen életperspektíva nincs (közösségről nem is beszélve) így sajnos evidens hogy senki nem marad ott, max nyaralónak vesz ott házat. Te se laknál ott, én se. Sajnos ez az élet rendje.
Nem a mondat állítmánya a fontos, hanem minden olyan mögöttes dolog, ami az egész falu elmúlását okozza. Többek közt, ami a valóság, hogy tényleg nincs pl. perspektíva vagy közösség. Bár én is nagyvárosi vagyok, de attól még tudom értékelni a falu szerepét, és sajnálom, hogy elmúlik a közösségek ezen formája.
"Ez nagyon nagyon rendbe van, ahhoz képest" Mihez képest? Na lakjál ott egy hónapig! Tényleg nagyon szép a falú, "ahhoz képest" , hogy helyenként erősen lerobbant az egész. Ne csak kérdezz, ne csak nézz, esetleg láss is!
Ahhoz képest, hogy milyen idős ház, és hogy milyen házakban szoktam járni. Hogy téged idézzelek: ne csak kötekedj, ne csak beszólogass, hanem próbálj érteni is nem túl bonyolult szövegeket. Ja, a falu nincs lerobbanva. Illetve a falu rövid u, de ez már tényleg csak apróság itt a nagy kioktatás közepette.
@@IstvanDevenyi A felvezető szöveget át kellene írnod, gondolom sejted mire utalok (a "vagy pont fordítva" részre) és akkor esetleg nem kell megsértődni sem. Nem gondoltam, hogy egy "apróság" lesz a válaszod lényegi része, ami egy elíráshoz kapcsolódik, csak azért nem javítom ki, hogy ne legyen teljesen értelmetlen a savazásod . Talán nem tűnt fel, de abba sem kötöttem bele, hogy "jó értelembe vett világvége", 2xer is (0:09, 0:44) - 1 db "n", de volt itt "nagyon szép állapotba van", "teljes mértékbe vezetek" vagy egyenlőre is az egyelőre, helyett... Ha már vesszük a fáradtságot..., persze tudom, satu, gyalu, hamu, kapu, és a falu is... ez egy remek kioktatás volt a részedről, na meg egy merőben véletlen lekezelés is akart lenni. A nézőnek meg honnan kéne tudnia, hogy te milyen házakban szoktál járni? Tiltsd le a kommenteket, ha zavarnak, akkor nem lesz se beszólás, se kioktatás, sem értetlenség - igaz nem lesz dicséret sem. Na meg esetleg kevesebb patreon utalás is. Természetes, hogy zavar mások véleménye, ez érthető. Egy közszereplő ne is próbálja azt elviselni, mi lenne így a világgal? Legközelebb, ha egy "ékszerdoboz... csodaszép" faluban jársz vagy ne filmezd le a lepukkant részeket, vagy utólag vágd ki, vagy esetleg fogalmazz úgy, hogy az passzoljon a képekhez. Persze akkor nem lenne ennyire hangzatos és nézőcsalogató a felvezető. Remélem tudtam segíteni és értelmezni és remélem nem volt túl bonyolult a szöveg?
@@IstvanDevenyi, a falu megőrizte a "régi formáját" és ezért is szép, főleg a kádár-barokk kockaházas falvakhoz képest. Ez legyen a mihez képest része. Az "ékszerdoboz és a csodaszép" azért erős túlzás. Az épületek állapota, ahogy az a filmen is jól látható, itt-ott , bőven hagy kívánnivalót maga után. Nem egy épület lakhatóvá tétele több, vagy sok milliós beruházást igényelne. Nem csak a belsőkről van szó, annak állapota a szőlős házban jól látható, hanem tetők, vakolatok, nyílászárók javításáról, cseréjéről. Én most vagyok túl egy ilyenen és ami első látásra csodaszép, a maga rusztikus, régies mivoltában, az bizony közelről nézve, gyakran közel van a lepukkanthoz. Az idézet pedig, nem analógia, vagy parafrázis, hanem egy szöveg(rész) szó szerinti megismétlése. Ami pedig a -ba, -be használatát illeti, a -ban, -ben helyett, az tényleg zavaró egy kicsit, rossz szokás, ami kis odafigyeléssel javítható. Mindent egybevetve nekem tetszett a film, de ha ezt folytatni akarod, akkor érdemes lenne beruházni egy erre alkalmasabb kamerába, a mobiltelefon helyett. Annyit még hozzátennék, hogy az a "közéleti" bevágás nagyon nem hiányozna ebből a videóból.
@@csongorhadnagy5488, osztrák, német, svájci és észak-olasz kis "ékszerdoboz" falvak után, amik tényleg teljesen jó állapotban, rendszeresen karban vannak tartva, csak erős részrehajlással, igen. Gyönyörű falvakat láttam a fenti helyeken, ráadásul mind működő közig-el, postával, gyakran bankfiókkal, panzióval, boltokkal stb. Ha nincs sürgős úti cél nagyon érdemes az autópályákról letérni. Persze tudom, hogy nagyon más anyagi helyzetről van ott szó. Viszont a szépség független attól, hogy hol és mennyi pénzből az. Ez a falucska azért ékszerdoboznak, gyönyörűnek, csak nagy jóindulattal nevezhető. A videóban szinte mindenhol láthatók az enyészet jelei. Ennek ellenére nekem is tetszett a kissé vadregényes utcákkal, kertekkel.
nekem nem tetszik ez falú! Inkább panel rengeteg, mert az pár ház egymásba van zsúfolva. Ha mindegyikben laknának, egy fingás és 8 szomszéd hallaná. Utcák is szűkek. A falú az legyen olyan széles utcákkal megáldva, hogy pótkocsis IFával is meglehessen fordulni, még házak ne egymás szájába legyen már.
14 éves koromig minden nyáron, míg kisebb voltam télen is, itt laktam NAGYANYÁMNÁL, a Dózsa György utca 13-ban.
Az itt megélt rengeteg szép emlék egész életemet meghatározta. Nekem a ma is a Paradicsomot jelenti, sajnos elfelejtettem a völgy nevét, de ott ahol a Kenderáztató volt, az mellett. Nagy cimborám volt Molnár (Mónár) Laci, akivel, ha csak az ő ideje engedte sokat játszottunk, meg libát legeltettünk a Kutyásban. Nagyanyám kapált a Kismálon, én meg a korcosból készült sátor alatt a hangyákkal harcoltam. Gyakran mentünk az erdőre rőzsét szedni, és a hátunkon hazacipeltük. Néha meglátogattuk a Lászi tanyán a rokonokat, onnan kaptam az első kis kutyámat is, a Bodrit. Amikor télen ott lehettem, akkor voltam kukorica fosztásban is postás Erzsi néniéknél. Nyáron meg trágyát kellett szednem a mázoláshoz. Egyáltalán nem undorodtam tőle, mint ahogy arabok sem, akik avval tüzelnek. Aztán sokat kirándultunk is. A Képtetőtőll tiszta időben el lehetett látni a Tátráig. Volt, hogy erre felé még augusztusban is találtunk termő cseresznyefát. Gyakran egy kis baketba epret kellett szednem a Kutyásban. Egy ültömben jól is laktam a legfinomabb kisszemű szamócából. Fogadott kocsissal mentünk az Égerszög-i barlang megnyitójára, de sajnos nem jutottunk, be mert nem volt elegendő védőfelszerelés. Majd minden délután eljött hozzánk a Nagyi barátnője, a Recski mami, akinek a házát is említi a videó, mert a férjével Amerikában élt egy jó ideig. Egyszer kérdezi tőlem, miközben olvastam fel nekik a napi újságot (akkor volt napirenden a Manolisz Glezosz pere Athénban), hogy él e még az a Chaplin? Él , mondom én, de már kevés filmet csinál. És miért tettszik kérdezni? Miért, amikor Amerikában éltem, akkor ő még kezdő szinész volt, de nálunk volt koszt-kvártéj-on. Na erre varjatok gombot! De emlékszem a beadásra is, amit aztán lehetetlen elfelejteni, amikor a kicsépelt másfél zsák búzából egy zsákkal be kellett adni. Na egy fél zsák búzából élj meg egy évig, meg az aprójószágod! Ez volt a legrosszabb Varbócból, pedig ott a kezem is eltörtem itt, meg a szememet is majdnem kiszúrtam egy íjjal. De a Nagymamám a Faluközben frissen szedett kamilla főztjével meggyógyította. A Faluközben volt egy nagy gémes kút, itató vályúval, mindenki innen vitte a vizet. Gyakran én is. A Nagyi minden nap sütött nekünk szalakális tésztát, egy tepsivel. Másnapra hírmondója sem maradt, jöhetett a következő. Emlékszem a falu különböző részeire: Újsor, Kismál, Borsóföld, Kertalja, Mocsola, Templomszög, Cso(e)rdakút, Káposztáskert, Borsóföld,Képtető, Bobojik (Bagolylik), Kutyás, és a többiek.. A Faluvégen volt a Csordás ház, ahol tisztességes cigányemberek laktak, ők vitték minden nap ki a falu marháit legelni a falu környéki legelőkre, a kondás is ezt tette a a falu disznóival. Soha nem hallottam, hogy bármi probléma lett volna, igaz Kollár Ilon nénje kocsmájába ők nem jöttek beülni, csak a falu bikája állt meg, és nézett be minden este a kocsma népére, amikor inni vezették le a kúthoz.
Vasárnap a lányok korzóztak, kiöltözve és egymásba csimpaszkodva végig a falun, de főképp a kocsma előtt, persze ha nem volt sár, mert aztán az tudott lenni!
Akkor még a bót (bolt) fent volt a Kastélyban, szembe a katolikus templommal, amit a falu öt katolikus családja hozott össze ( fogalmam sincs, hogy miként) a legvadabb Rákosi időben, 1954-ben. Nagy ünnepség volt a templom avató, az egész falu ünnepelt, én is. Volt ott püspök, párttitkár, TSZ elnök.
A Templomszög végibe volt, van, a református templom, mert valójában az egész falu református volt. Vasárnaponként kiöltözött az egész falu, úgy mentek fel az istentiszteletre. Persze külön ültek a fiúk és a lányok! Akkortájt talán nyolcvan házban éltek itt az emberek. Sokan dolgoztak bányában, vagy Ormosbányán, vagy az egyetlen középeurópai gipszbányában, Perkupán. Aztán itt láttam a Robin Hoodot Errol Flynnal, a Kastélyban vetítte egy vándor mozis. Agregátról ment a vetítőgép, mert villany akkor még nem volt a faluban (1955 vagy 56). Tojásért, meg egyéb élelemért lehetett megnézni a filmet. Mivel feliratos volt, és ilyen gyorsan nem tudtak olvasni az emberek, Mariska nénjém, a keresztanyám olvasta fel nekik hangosan, mert ő sokáig élt Pesten és ezért talán járatosabb volt az olvasásban.
Aztán a Nagyival 1963- ban ők eltúristáskodták magukat Belgiumba, de már nem jöttek vissza. Nagynéném meghalt odakint, a fia hozatta haza és temette el a Temetőbe a Nagypapa mellé.
Nagyanyám a kisebbik lányánál telepedett le Luxembourgban és ott is halt meg. 1963 után már nem nyaraltam Varbócon, mert nem volt aki ott gondomat viselje. De soha nem felejtem el az ottani szép időket. Kétszer még visszatértem, és az emlékek igaznak bizonyultak. Varbóc nekem a Paradicsom!
Hálás vagyok, hogy leírta gyermekkori élményeit! Köszönöm.
Kár,hogy a föszereplök hangja sokszor alig hallani,köszönöm,hogy láttattad velünk!❤
- A videó,fantasztikus! Szabad kémény! - Távoli országban, Múzeumban van ilyen!Köszönöm,hogy megnézhettem!
Gyerekkoromban láttam utoljára ( 50 éve), hogy ilyen szárításos módszerrel tették el télire a szőlőt. Mennyi mindent lehetne újra megtanulni az ilyen falusi idős emberektől. Ismerik és őrzik a hagyományokat.
Ez ismét nagyon jó és érdekes rész volt. KÖSZÖNÖM.
Nálunk még most is szokás szüret után. :)
@@LannisterFromDaRock Fantasztikus ! Én már csak nosztalgiával gondolok rá.
Köszi a videót, és köszönöm az ott lakó emberek közvetlenségét és kedvességét ahogyan a szép kis falujukat bemutatták.Ez tényleg egy mese világ.
Indíthatnál egy ilyen falu látogatás sorozatot. Szomorú volt nézni, hogy kihalnak az ilyen szép kis helységek.
köszönöm...nagyraértékelem ezeket az időutazásokat...a boldog gyerekkoromra emlékeztet...minden perce őröm
Köszönöm szépen István Devenyi a videót.
"Megenném, de 15 FOK a cukrom"8:56 Ez nagyon jó.Úgy tűnik a pálinkafőzés bármilyen biológiai jelenség leírására alkalmas :)
A nyugalom szigete. Gyönyörű házak, jó emberek, köszönöm.
Ez is jó volt. Észrevettem,ezek a videók oldják a stresszt..de komolyan....:)
Köszönet az élményért!! csodás videók!! Örülök , hogy rá találtam!! Ezekről a kis településekről soha nem hallottunk!! Üdvözletem , Igaz a hanggal van egy kis probléma , de menetközben nem mindíg lehet ki küszöbölni ,hogy egyenlően érthető legyen!! De ettől független , nagy köszönet a videókért!!
Munkádat megköszönöm! Csodákra nyitod rá a szemünket, nekünk, akik kényelmes székből ülve, melegben, a monitoron nézzük újabb és újabb felfedezéseidet. Köszönöm!
Kedves István. Nagyon szeretem nézni a videókat nagyon szép helyeken jár mutat be szebbnél szebb kis falukat. Köszönöm a sok szép videókat és még sok ilyen szem gyönyörű tájakat szeretnék látni. Maradok tisztelettel üdvőzlöm.
Csodás falu kedves emberekkel...
Jó nézni!
Köszönjük hogy megmutattad !
Szívmelengető...csönd, természet...
Minden szinten..
Meseszép🙂Köszönöm, hogy láthattam🙂
Olvasgattam a kötekedő kommenteket. Én itt, a város közepén (tévedés ne essék, jól érzem magam,) csak ámulok, bámulok a régi, egész más stílusú házak láttán. persze, hogy egyik másik le van robbanva. Jártam falun, ahol környezetbe nem illő, hivalkodó, giccses házak építése a menő!! D. I. az utolsó percben még amit lehet megörökít.Köszönjük!
Nagyon remek ötletnek tartom ezt a nosztalgikus videó sorozatot úgy szól a mondás ki a múltat nem becsüli a jelent nem érdemli.
Raadasul megmutatja aMagyar embereknek hogy honnan erednek a a gyokereink,ahova osszefogassal esetleg kicsit visszafogva igenyeinket barmikor visszaterhetunk. En szemely szerint is megtennem ha ha egy csoport osszellna ,van mar ilyen ,nem kell ettol felni. Ma mar nem gyalog vagy lovaskocsin kell utazni ,raadasul az uthalozat is egyre kiterjedtebb lesz ,nem muszaj varosokban sinylodni a szabadsag jegyeben lehet videken is elni.
Dévi!
De gyönyörű helyeken jársz.
Köszi h.làthatjuk.
Üdv. Grèt
Kedves István! Köszönjük "munkásságodat"! Videóid a magyar jelen és a magyar értéktár bemutatása szempontjából is kiemelkedőek. Mi is hasonló hozzáállással indulunk el újra és újra, és járjuk az ország kevésbé frekventált részeit. (Varbóc még kimaradt, de a környező aprófalvak alapján - pl. Teresztenye, Égerszög, Tornakápolna, Szögliget (utóbbi mondjuk nem aprófalu) - el tudjuk képzelni, milyen csoda ez is.) Ha így megmenteni nem is tudjuk ezeket a kihaló falvakat, de legalább magunknak elraktározzuk, hogy van még ilyen is... További sok szép kirándulást és videót kívánunk!
Köszönöm szépen az élményt, visszahozta a gyermekkori emlékeim! Minden videóját szeretem nézni, és várom a következőt!
Pontosan ezek a vidéki barangoló videók amelyeket kedves élmény végig nézni, fővárosban élő vidékiként minden alkalommal. További kitartó és élményekben gazdag munkát kívánok Önnek István! A.
Húú, ez nagyon szép! Én még ettem gyerekkoromban ilyen aszalt szőlőt a gerendáról, Nyíregyháza meg Debrecen mellett is. :)
Kedves falucska, ccendes, békés. Az tetszett amikor az ''idegenvezetó úr mondta szeret itt élni, csupa gyönyörűség, jó levegő, jó emberek, más nem is kell. Aki megcsömörlik a nagyvárosi élettől, emberektől, annak ilyen helyet ajánlok. Kedves István, várom a következő filmet.
Mi a neve ennek a kedves telepulesnek
@@jozsefnekiss754Varbóc
ékszerdoboz, köszönöm a videót! :-) 6 perctől már nagyon mosolyogtam, olyan kedves dolgok ezek az ember fiatal korából ... kérdésedre a válasz ... igen! kifejezetten jó lett a tavalyi borom, száraz vörös. pálinkát is főztem, szilva, körte, szőlő ez a három egyenlőre ... dédnagyapám csinált a családunkban ilyeneket utoljára, négy évtizednyi városi lét után vettem fel a fonalat, de még a szomszédaim is pislognak ... nem szokás ez már manapság. ;-)
Nagyon aranyos videó, főleg a néni a szőlővel nagyon tetszett :-)
Utólag az maradt meg bennem a leginkább, ami a végén elhangzott: hogy nem lehet elmondani, hogy milyen itt élni. Biztos boldogabb, mint aki azt se tudja, mire költse a pénzét.
Ez nagyon tetszik, megmutatja, hogy van olyan hely is, ahol a csodás természeti környezet ellenére gyakorlatilag kihalt a lakosság. Saját bor, gyümölcsök, erős diófák, erdő, mező, védett ligetes rész. Kis patakok, így tavat is lehetett volna duzzasztani pisztrángos tóval, ha valaki időben kapcsol. A közeli kőbányák és az erdő fáiból a házak nagy része felépíthető volt. 40 éve téglagyár is biztos volt nem túl messze. A falusi turizmusra, elvonulásra úgy ideális, ahogy van. A lekopaszított dombok persze csúnyák, az erdő- és mezőgazdaságunk még messze van a földművelés és tájépítészet egykori magaslataitól, bizony, itt voltak szebb idők ezer évvel ezelőtt..
Nagyon szépek és praktikusak a teknők, a szekrények is. Az elrakott szőlő is mesés, az igazi szőlőcukor.
citypopulation.de/php/hungary-borsodabaujzemplen_d.php?adm2id=055
Debréte, Varbóc, Tornabarakony, Teresztenye, Becskeháza, Égerszög, Viszló, Irota, Galvács...Az egész országot nézve kétszáz hasonló település biztosan van, ahol meredek a 'lejtő'.
1:20 tól RS-09 eszközhordó traktor, nagyon jól néz ki a masina...
314 éves ház? Csodálatos. Jó ezeket látni. Köszi a túrát.
@Olvass, művelődj! Mennyi mindent láttak azok a falak, örömet bánatot, születést halált, ha mesélni tudnának...
István, nagyon irigyellek azért a képességért, hogy ilyen hamar képes vagy ennyire közvetlen kapcsolatba kerülni emberekkel. Gyakorlatilag vadidegen emberek pikkpakk beengednek a házukba, és megnyílnak előtted. Igazi újságíró tulajdonság. Tartson meg téged a világ még nagyon sokáig nekünk, nézőknek és olvasóknak.
Kedves István! Ennyit jelent a falusi ember, megkináltak szölővel, pálinkával, be invitáltak a saját kis házukba. Majd ha lesz időd, kérlek csinálj egy videót Pesten valami elitt részen ha megkérhetlek, és kiváncsi leszek hogy mivel kinálnak meg.
Bármelyik lakóparkra is igaz a megállapítás, vidéken is. :(
Mivel kínálnak meg?
Rendőrt hívnak és perrel fognak fenyegetőzni.
Nyaklevessel!!!!!
@@ficere1088 Ha lakóparkba mész valószinűleg macesszel vagy pászkával fognak megkinálni.
@@deaklaszlo6749 vagy sziszego kigyozo kigyokkal.
Csiborássza! :)))
Na ezt még nem hallottam, pedig azt hittem kiművelt vagyok észak-keleti tájszólásból. Nagyon jó!
Köszönöm! Nagyon várom és szeretem ezeket a felfedező kirándulásokat. Hálás vagyok az élményekért.
Valóban egy kis ékszerdoboz!!! Ezt élőben is látnom kell! (Bő egy éve költöztünk el a fővárosból -elég volt- mi is egy kistelepülést választottunk új lakóhelynek.) Nógrád megyeiek lettünk, én itt fedezem fel a kisfalukat...egyik ilyen kedvenc településem Kisecset. Már a neve is pazar...érdemes felkeresni.
A Kelet Mecsekben található gyönyörü falvaknak a táskáját nem viheti ,
szépségükkel nem tud vetekedni ..
Hej Pityta, de jó volt nézni !!! Köszi !!
Köszönöm szépen videót bemutatást.
Köszönöm a videót. Jó Mamámat itt is látni :)
Tisztelt István! Engedd meg, gratuláljak a videókhoz nagyon tetszenek. A levelemmel azért zavarnálak mert ahol én lakom Nógrád megyében lenne kettő falucska ami úgymond "halálra van ítélve" és hasonló kilátásban lehet részesülni mint az egyik videódban a Nógrád szedd mint Toszkána. A két falu neve Garáb és Bokor ami egymástól kb 12 km-re van és mind a két falu zsákfalu. Garábot annyiból mondanám halálra ítéltnek, mert eldugott, lakosság már csak 38 fő és vannak 1920 közül épült házak. kb 2 éve építkezik egy gazdag Kínai állampolgár aki lassan az egész települést felvásárolja. Bokor település szintén eldugott, 130 fő körüli a lakosság Toszkána stílusú kilátással, régi házakkal, kilátóval, eldugott vadászházzal. Ha még nem készítettél erre felvételt szerintem hasznos lenne. Üdvözlet.
Norbert Veres Garáb szép falu! Az Országos Kéktúrának köszönhetően ismerem. 2002-2003 körül egy helyi fiatal sráccal beszélgetni is volt szerencsénk, látszott rajta, hogy imádja a faluját! Visszamennék oda is és Mályinkára is!
Meseszèp👌🏼 koszonjuk a feltoltest❤️
Szuper video ez is koszi szepen.Johet mèg ilyen video nagyon tetszik
Jok ezek a felvételek, igy tovább, gratula.. :)
kedves Melinda Nyisztor az érték nem kizárólag a szemnek szól , ez gyönyörú ebben az akármilyen világban üdv))
István, ha időd engedi, látogass el egyszer Istvánaknára. A rendszerváltás egyik vesztes települése, körülbelül ott is 30-40-en lakhatnak. Érdekes lenne hasonló szemszögből látni a falut, mely első pillantásra egy háborús övezetre hasonlít. Viszont ha belevágsz, vigyél magaddal lőfegyvert vagy minimum egy viperát, mert főként feketék lakják. Egyik barátom mesélte hogy amikor az átmenő buszjáraton utazott, a vademberek kővel dobálták meg a járművet, utána pedig üldözőbe vették, husángokkal a kezükben.
Amúgy nagyon szimpatikusak az utazós/falu-bemutatós videóid, csak így tovább!
Nagyon szeretem Indiabol is
Szép de,nem mindenkinek ajánlott.
Érző, a természetet tisztelő embereknek.
A többiek mérhetetlenül ártalmasak.
Köszönöm István, érdekes volt ez a vidi is. Bugyi - pest megyei település. Egy zsákfalu. Most építettek oda munkalehetőséget is, mégis kevesen vannak, egyre kevesebben. Valamikor sokat nyaraltam ott, a Dédnagymamámnál. Ma már csak az unokahúgom él ott a lányával és annak családjával. Mondta, hogy szomorú a helyzet, de a legrosszabb a Budapestre utazás reggel, este, mert napközben alig van lehetőség a busszal való közlekedésre. De az is rossz, hogy pl. én Pilisen élek, s képtelen vagyok átjutni - Bugyira - mert csak úgy mehetnék, hogy Pestre fel - és onnan Bugyira. S, onnan u.így ezzel az útvonallal vissza. Kegyetlen, hogy a települések közötti járatokat is megszüntették. Elsorvasztják a falut, de teljesen.
Hát nincs aki dolgozni akar ?
@@mariagrace8770 H a elmegy a busz nincs semmi!!
9m8ŕ2
SZÉP, TISZTA RENDEZETT FALU. JÓ LEHET ITT ÉLNI. BÉKE SZIGETE. DICSÉRETES AZ IGÉNYESSÉGÜK A LAKOSOKNAK. ÓVJÁK AZ ÉRTÉKEIKET.
Mi jó lehet benne szerinted? Víz, gáz,posta,orvos,patika nélkül? Itt mindenért tenni kell! Sár, por, legyek...
Érdekesek a videók , lenne egy kérdésem mivel készülnek a felvételek mert nagyon jó a minősége .
Csodás!!!
Sorsod Borsod.
Nem akarok senkit megbántani de ékszerdoboznak nem nevezném.....
Ha valaki igazán ékszerdoboz szépségü falut akar látni, nyugalmat csendet szeretne a Mecsek szívében bùjik meg Kisújbánya , egykoron Mária Terézia által betelepített svábok lakta falu volt. ( mecseki üveghuták)
akik az 50 es évektöl kezdve hagyták el , ill öregedtek el a faluban
Szépsége semmihez sem fogható...
A 80’ as évek elsö felében egyetlen bácsi lakta, aki ott is halt meg , soha nem hagyta el a falut.
A rendszerváltás után figyeltek fel rá ùjból.
A pusztulástól megmenekült faluban ma orvosok ügyvedek gyönyörüen felujitott házai állnak.
Kiváló turisztikai célpont , ahonnan az egész Kelet Mecsek bejárható.
Gyönyörü fatornyos kistemploma hivogat mindenkit ...
A másik csoda a szintén teljesen kihalt , majd gyönyöruen retusált házakból álló Püspökszentlászló .. szintén a Kelet Mecsek ékköve ,
gyönyörü környezetben , (ahová nem vezet betonos út, ) egy utcás falucska , püspöki palotával , arborètummal, apàca temetövel, tiszta vizü forràssal ..
Következő szabadságon meglátógatjuk
Szuper volt az idéző jel, vigyázz tudod a tésa😀. Tiszta vicc lett az a település a vezetőség miatt. Csak politikusok és gazdagok nyaraloja lett. Tisztelet a kivételek és az ott lakó torzsgyokeres embereknek,akikbol szerintem már alig maradt. 😔😔
sárga ikarus,borsodisör ,tötött klubbcigi,szotyoládé, hó elején mindenkinél dupla sajtos telfölös lángos meg a nyújorkos pólóktol dagadó kinai szatyrok,mulatozás dábádé kannásbor vlagyimirvodka
15.e után silent hill elfogytak a segélyek
i
.... :)
@@zsoltnagy7764 Látom ismered ezt a világot😂
@@deaklaszlo6749 Na cső! Rég találkoztunk. Hogy vagy?😂
@@zsoltnagy7764 Vagyogatok barátom...
@@zsoltnagy7764 Még csak az kéne... És Neked hogy szolgál?
Néptáncról/táncházmozgalomról is forgathatna, ha már van ilyen irányú személyes kötődés.
Nagyon szép
Az összes ilyen videó hangja eléggé problémás, ha egy kis szél van. Ezzel nem lehetne vmit kezdeni? Pl. egy külső mikrofon, szivacs borítással? Remek helyek, kár, hogy gyakran alig érthető a beszéd. Magán a videón is lehetne javítani, ha kicsit kevesebb szelfi és több, lassabban mozgó kamerával vett tájkép, utcarészlet lenne látható. Lehetőleg, kicsit tovább időzne, maradna a kép egy helyben, hogy legyen idő valamit megnézni kényelmesen, mielőtt továbbmenne a kamera.
Üdvözlöm ! Hol készült ez a videó? Várom válaszát....
0:20
Hogy nézed ha nem tudod? Az elején elmondta.
Csodálatos.
István, menjen el Nagyecsérre. Sok mindenkivel nem fog tudni beszélni, mert szellemfalu, de a látvány magáért beszél.
Menjen, amíg nem késő. Ha fagyott a föld, egész jól meg lehet közelíteni, később bár bajosabb.
Kb. fél éve itt van a Google-térképe a kedvencek közé berakva, de nincs hozzá járművem. Egyedül kicsit nehéz mindent összeszervezni. :)
@@IstvanDevenyi
Mi egy kis autóval mentünk oda pár éve ketten, lassan haladtunk. Hepehupás az út, de ha óvatosan vezet, semmi baj nem lesz :)
Azok a szekrenyek 6:45 nel ernek valamit.
Ja régi diófa szekrény. Falun ez volt az általános.
Jo vidi lett. Szepen visszaadta a videki hangulatom.
Egy apro megjegyzes: meg tudnad valahogy oldani, hogy tobb reklam legyen?
Tudom, hogy bevetel stb. ; de nem eleg 1 az elejere?
Jajmá!
Adblock
Akinek alacsony a vérnyomija nem kell bogyó belép ide és kész felmegy... :) undoritó már mindenhol a legkisebb felületre is...szellemi szemét.
Nezd meg ezt a vendégszeretetet.miert nem alszol meg ezeken a helyeken?ez vmi fantasztikus
Kedves István! Felmehettél volna a falu fölötti kereszthez, onnan szép a kilátás, autóval is fel lehet menni vagy 2-300 méter csak a szélső házaktól. Ha tovább mégy kissé, akkor meg az adótoronyhoz jutsz, onnan meg már Tornakápolna csak 1-2 km.
Kedves Dévényi István! Klasszak a filmjeid és szívemnek kedves a téma, mert nagyon is húz engem a nagyvárosból valami, egy ilyen bájos faluba. Érdemes lenne a filmekben megemlíteni a WI-Fi vételi lehetőség/Internetezés lehetőségét. Ez az információ biztosan több embert megmozgatna h ilyen helyre költözzön, és talán lassulna a fogyása valamicskét ezeknek a helyeknek.
Biztosan fejlődne.
Gyönyörű videó! Abszolút visszahozta a gyerekkoromat. De hogy lehet ilyen stabil videókat készíteni telefonnal?
Gimbalt hasznal. Szuper szerkentyu.
Új telókon nagyon durva digitális stabilizálás van.
Haverral megcsináltuk hogy egy EXTRÉMÜL hepe-hupás kátyús úton hajtottam meglehetősen gyorsan, míg ő vette az utat ....
A belemből kirázott mindent, de a felvétel olyan volt mintha sínen vették volna.
borsod a legszebb megye az országban,és a legélhetetlenebb az orkok miatt.ez az ország már hulla csak még nemtudja.
Reméljük lassan te leszel hulla
@@FIDEESZ Leszarom, hogy te kit kérdezel :D
@@FIDEESZ A helyesírásod primitív, akár a személyiséged.
Köszönöm./szép Nagyon./
Néz el Irotára is, az is itt Borsodban található
Vagy Dobódél, ott max 3-man laknak. Én szüleim onnét származnak :D
Mennyiért lehet venni ott 1 házat?
csak 18 Millioert nagyon also..
a szitakötő tetszet aleg jobban!!!!
Kedvesem, azert talalsz ilyen es hasonlo ekszerdobozokat az orszagban, mert az a politikaja a kormanynak ami...
Megertem, faraszto lehet hallgatni a valosagot...
De elhiheted, vele/ veluk elni meg nehezebb..
Akarok egy ilyen hazat. Mint a meseben
Tényleg kár ezekért a helyekért :(
Kár, nem kár ....
Bármennyire is nyugodt meg tiszta a falu, de semmilyen életperspektíva nincs (közösségről nem is beszélve) így sajnos evidens hogy senki nem marad ott, max nyaralónak vesz ott házat. Te se laknál ott, én se. Sajnos ez az élet rendje.
Nem a mondat állítmánya a fontos, hanem minden olyan mögöttes dolog, ami az egész falu elmúlását okozza. Többek közt, ami a valóság, hogy tényleg nincs pl. perspektíva vagy közösség. Bár én is nagyvárosi vagyok, de attól még tudom értékelni a falu szerepét, és sajnálom, hogy elmúlik a közösségek ezen formája.
Nem semmi
IGEN TISZTELT ISTVÁN. a HANG NEM MEGFELELŐ, HALK VAGY NINCS HANG SOK VIDEON, PEDIG ISTENI VIDEÓKAT KÉSZÍT. ÜDV. MARIKA
Valami jót nem tudtál volna említeni?
@@Gubancosfulmondott. Igen tisztelt István! “ isteni videókat készít .“
A hang tényleg kívánnivalót hagy maga után.
Elmennèk egy faluba
Kisújbánya
Óbánya
Püspökszentlászló
Kán
Nem is hallani ezt a motyogást.
"Ez nagyon nagyon rendbe van, ahhoz képest" Mihez képest? Na lakjál ott egy hónapig! Tényleg nagyon szép a falú, "ahhoz képest" , hogy helyenként erősen lerobbant az egész. Ne csak kérdezz, ne csak nézz, esetleg láss is!
Ahhoz képest, hogy milyen idős ház, és hogy milyen házakban szoktam járni. Hogy téged idézzelek: ne csak kötekedj, ne csak beszólogass, hanem próbálj érteni is nem túl bonyolult szövegeket. Ja, a falu nincs lerobbanva. Illetve a falu rövid u, de ez már tényleg csak apróság itt a nagy kioktatás közepette.
@@IstvanDevenyi A felvezető szöveget át kellene írnod, gondolom sejted mire utalok (a "vagy pont fordítva" részre) és akkor esetleg nem kell megsértődni sem. Nem gondoltam, hogy egy "apróság" lesz a válaszod lényegi része, ami egy elíráshoz kapcsolódik, csak azért nem javítom ki, hogy ne legyen teljesen értelmetlen a savazásod . Talán nem tűnt fel, de abba sem kötöttem bele, hogy "jó értelembe vett világvége", 2xer is (0:09, 0:44) - 1 db "n", de volt itt "nagyon szép állapotba van", "teljes mértékbe vezetek" vagy egyenlőre is az egyelőre, helyett... Ha már vesszük a fáradtságot..., persze tudom, satu, gyalu, hamu, kapu, és a falu is... ez egy remek kioktatás volt a részedről, na meg egy merőben véletlen lekezelés is akart lenni. A nézőnek meg honnan kéne tudnia, hogy te milyen házakban szoktál járni? Tiltsd le a kommenteket, ha zavarnak, akkor nem lesz se beszólás, se kioktatás, sem értetlenség - igaz nem lesz dicséret sem. Na meg esetleg kevesebb patreon utalás is. Természetes, hogy zavar mások véleménye, ez érthető. Egy közszereplő ne is próbálja azt elviselni, mi lenne így a világgal?
Legközelebb, ha egy "ékszerdoboz... csodaszép" faluban jársz vagy ne filmezd le a lepukkant részeket, vagy utólag vágd ki, vagy esetleg fogalmazz úgy, hogy az passzoljon a képekhez. Persze akkor nem lenne ennyire hangzatos és nézőcsalogató a felvezető. Remélem tudtam segíteni és értelmezni és remélem nem volt túl bonyolult a szöveg?
@@IstvanDevenyi, a falu megőrizte a "régi formáját" és ezért is szép, főleg a kádár-barokk kockaházas falvakhoz képest. Ez legyen a mihez képest része. Az "ékszerdoboz és a csodaszép" azért erős túlzás. Az épületek állapota, ahogy az a filmen is jól látható, itt-ott , bőven hagy kívánnivalót maga után. Nem egy épület lakhatóvá tétele több, vagy sok milliós beruházást igényelne. Nem csak a belsőkről van szó, annak állapota a szőlős házban jól látható, hanem tetők, vakolatok, nyílászárók javításáról, cseréjéről. Én most vagyok túl egy ilyenen és ami első látásra csodaszép, a maga rusztikus, régies mivoltában, az bizony közelről nézve, gyakran közel van a lepukkanthoz. Az idézet pedig, nem analógia, vagy parafrázis, hanem egy szöveg(rész) szó szerinti megismétlése. Ami pedig a -ba, -be használatát illeti, a -ban, -ben helyett, az tényleg zavaró egy kicsit, rossz szokás, ami kis odafigyeléssel javítható. Mindent egybevetve nekem tetszett a film, de ha ezt folytatni akarod, akkor érdemes lenne beruházni egy erre alkalmasabb kamerába, a mobiltelefon helyett. Annyit még hozzátennék, hogy az a "közéleti" bevágás nagyon nem hiányozna ebből a videóból.
@@martonlendvayt.1840 Nem gondolod, hogy ennek az állapotnak amit a falu megtestesít, valójában ez adja meg az igazi varázsát?!
@@csongorhadnagy5488, osztrák, német, svájci és észak-olasz kis "ékszerdoboz" falvak után, amik tényleg teljesen jó állapotban, rendszeresen karban vannak tartva, csak erős részrehajlással, igen. Gyönyörű falvakat láttam a fenti helyeken, ráadásul mind működő közig-el, postával, gyakran bankfiókkal, panzióval, boltokkal stb. Ha nincs sürgős úti cél nagyon érdemes az autópályákról letérni. Persze tudom, hogy nagyon más anyagi helyzetről van ott szó. Viszont a szépség független attól, hogy hol és mennyi pénzből az. Ez a falucska azért ékszerdoboznak, gyönyörűnek, csak nagy jóindulattal nevezhető. A videóban szinte mindenhol láthatók az enyészet jelei. Ennek ellenére nekem is tetszett a kissé vadregényes utcákkal, kertekkel.
RS 09
nekem nem tetszik ez falú! Inkább panel rengeteg, mert az pár ház egymásba van zsúfolva. Ha mindegyikben laknának, egy fingás és 8 szomszéd hallaná.
Utcák is szűkek.
A falú az legyen olyan széles utcákkal megáldva, hogy pótkocsis IFával is meglehessen fordulni, még házak ne egymás szájába legyen már.
Kevered a "falú"-t a tanyavilággal.
@@petertoth7237 egyébként hányas vagy/voltál fogalmazásból?
@Ferenc Dobos hülye vaqy fiam, valszeg a kútvíz lehet amit isztok. Próbáld meg értelmezni amire ilyen késztetést érzel, hogy válaszolj te ökör!