Jézus származása
HTML-код
- Опубликовано: 2 янв 2021
- Természetesen sokkal hosszabban lehetne és kellene is tárgyalni ezt a témát, mely méltán vált a történelem egyik központi kérdésévé, noha a legtöbb emberben sajnálatos módon még a kérdések sem fogalmazódnak meg. A hit (és tudás) hatalmas magaslatokba képes eljuttatni egy embert, egy népet, vagy nemzetet. Erre számtalan példával szolgál a történelem (lásd magát a Bibliát, vagy az ún. Harmadik Birodalmat!) Talán ez az oka annak, hogy "a történelmet a győztesek írják", és nem ok, cél nélkül teszik mindezt.
Minden valószínűség szerint ennek a videónak lesz folytatása, hiszen rengeteg fontos kérdést nem érintettünk (ám így is elég terjedelmesre sikeredett). Egy székely közmondás szerint "A huncutságot még a tyúk is kikaparja". Soha semmi nem marad örökre rejtve. Az igazság megismerésének első lépése viszont az, hogy merjük feltenni a kérdést (kérdéseket)!
Link a Pilátus levélhez (akit érdekel és még nem ovasta, hallotta):
• Pilátus levele Tibériu...
Nagyon jól összegyűjtött anyag.Eddig ez a legjobb!!! Köszönjūk, h elmondta nekūnk!! Ezt írásban is rögzíteni kellene, h megmaradjon az utódainknak is!
Isten áldja Önt és azokat is akik veszik a fáradtságot ês meghallgatják!
Létezik mindez könyv formában is, ami ennél sokkal bővebb. Többen foglalkoztak már ezzel a témával, de úgy gonolom, hogy a legátfogóbban Badiny Jós Ferenc foglalta össze. A könyv címe: Jézus király a pártus herceg. Sokan bírálják őt ez miatt, de valódi érvekből és bizonyítékokból álló cáfolattal még nem találkoztam. Persze, az ő könyvében is sok a feltételezés és én sem értek mindennel egyet, amit leírt, de a szándék a lényeg és meggyőződésem, hogy őt a lehető legjobb szándék vezette. Éppen azért készítettem ezt a videót, mert az emberek nagy része sajnos nem szeret olvasni, főleg nem 300 oldalt. Az igazság keresesése és közre adása viszont mindenkinek feladata. Úgy gondolom, hogy azokat sem szabad bántani, akik jó szándékkal bár, de rossz következtetésekre jutottak. Mindenki tévedhet, mert emberek vagyunk :)
Erre vártunk! Köszönet a tiszánlátásért...
Ilona Mária Szabó így van. 😊
Köszönet ezért a szép és látványos összefoglalóért, mely a felszínre hozott igazságok fontos és meghatározó része. 💖
Juj, de jó volt végig hallgatni! Köszönöm! Nagyon jól összeállított tudásanyag! Még több ilyet! 👍
Hiánypótló videó, köszönet érte! Jó látni, hallani, hogy Badiny prof életmű-sorozatának egyik műve / Jézus király a pártus herceg/ mást is megragadott.
...0:36 : ..." szűz Mária kegyeibe ajánlotta, hogy ő védelmezzen bennünket a jövőben" ... --- ez nem jött be, Trianon lett a vége a nagy védelmezésnek...
@@laszlobizsok26, igaz.
...4:03 : ... egyértelmű, hogy ha Jézus a "szentlélek" által fogantatott, akkor teljesen felesleges József származását bizonygatni bizonytalan leszármazási elképzelésekkel...
...amennyiben a "szeplőtelen fogantatás" által Jézus az "isten" fia, akkor az annyival magasabb rendű leszármazás, hogy nem igényel emberi magyarázgatást zsidó királytól való származását illetően, tehát mivel ez szerepel a "bibliában" , azt bizonyítja, hogy a "biblia" nem "isteni" eredetű, hanem emberi mű...
Köszönet a csodás előadásért! Olvastam Badiny J. Ferenc könyveit, Szántai Lajost, melyben szintén Jézus igaz származását ismerhettem meg, de nagyon nagy öröm volt most újra megerősítést kapni. Nagy szükség lenne rá, hogy szélesebb körben is elterjedjen.
Mi a jelentősége Jézus származásának?
@@ivangocze6818 Hát politikailag nagyon sok ! :))))
@@denesecsedi2392 a vallás nem politika,kedves Dénes!
@@ivangocze6818 azt tudom, ez irónia volt :)
@@denesecsedi2392 Ja, bocs!
Hálás köszönet neked ezért a videóért!🙏És az aláfestő zenék is pont passzolnak. 😊Nagyon jó, engem nagyon megfogott.🌞👌🙏És igen, legyen folytatás....! Áldás rád!😉🙏
Mennyi ostoba ember aki ilyen maszlagokat bevesz Inkább keresni kellene egy igaz gyülekezetet akik az Isten Iéjét valóságosan mutatja és tanítja .Ez kontár tanítás
Köszönöm, ó bár a háztetőkről hírdetnék az ígazságot.
Ördög szól Sajnálatsan sokan bedölnek a hazugságoknak ez a beszéd sem más
Ezt is meghallgattam, remek összefoglalás!!!!
🙏
Az első királyság ott alakult ki ahol az első élet és az a meleg vízű források által jött létre és innentől fogva már a kezünkben a helyes válasz és Magyarországon van belőle bőven!
A videó végén ,59:22 nél a fekvő latin kereszt kitaláció lehet? (Kreszt osztás,vagy kröszt osztás? = kör osztás,és az egyenlő szárú keresztet ad.A Régészek a Kárpát medencében tömegével találtak ilyen egyenlő szárú mell kereszteket,az eltemetett halottak nyakában.)A többi is ilyen furcsa kitaláció?Nem vitatkozok a Szerzővel,Jézus Palotában,vagy Pásztorok szállásán született? Diokléciánus Császár Felesége körülnézett, a szemrevaló barlangok között! Aztán egy neki tetsző barlangot jelölt ki,hogy ez volt a monda szerinti üreg,ahol a megváltó született.(Ez nem D!D! Ez a valóság.) Így terjedt el, a ma is élő monda,és történet.Természetesen az általa kijelölt hely ma is ismert.De a rengeteg kitalált történetből,mi lehet a valós történet?
Találtam is 1 irást a bibliothepleyadesen ahol leirják a Kaukázusban és a Kárpátokban volt elöször élet. Ha abucsesz Hg ról kotorász valaki érdemes.
@@hegelmucika8961 Tisztelt Hegel Mucika! A Diána vallás kutató videójánál láttam,hogy bekarcolt,szikla képen,(Valahol a Kaukázusban) egy barlang előtt egy női karcolt,rajzolt ,alak ül,ölében egy újszülöttnek látszó pici gyermeket tart.Körülötte,fáklyát tartó 3 férfi táncol.Ez a gyermek születés,és Megváltó eljövetel,térben,és időben ,is olyan távol van a másik,képzelt barlang,üreg történettől,amit a Császárnő kijelölt számunkra,hogy nem tudom ,mit gondoljak? Talán távoli térben,és távoli időben,már több eljövetel is történt?De csak később lett fejlettebb az írás,és a közlések,események rögzítése? Ezért mindenki csak a későbbi ismeretekről beszélhet? Úgy ahogyan azt a Császárnő,abban a korban megparancsolta?Mit jelenthet,ha már több ilyen eljövetel is volt?Az mit jelenthet,ha a későbbi írások,ezt az egész történetet,csak átvették,más leírásokból?Jézus születésével,nem illik össze,sem a dátum,sem a származása,sem a későbbi családja. Talán ezért van rá rengeteg ,kitalált magyarázat? Örülök,hogy beszélni szabad róla.Gratulálok Végh Tamás úrnak! Remélem nem sért senkit,a megszokottól eltérő vélemény?Nem tiltanak ,rögtön minden egyéb gondolatot?Mert akkor ,nem lehet színe az oldalnak,és a történeteknek?
@@balibambosz333 Szabad következtetni...? Tudni lehet,hogy I.Istvan jogos jussat követelte vissza a Vatikantol ,a Szent Koronat. Csak a szarmazasa reven alapithatott Apostolkiralysagot es Magyar Egyhazat ,Jezus Krisztus Igaz Hite lett a Magyarok Allamvallasa . Allamot Arpad Fejedelem alapitott,az itt vele azonos nyelvet beszelö nepekkel /Tarihi Üngürüsz / A Vatikannak Magyarorszagon nem volt Invesztitura joga, nem szedhetett Egyhazadot,nem nevezhetett ki Föpapokat es nem volt Egyhazi birtoka .Az Apostolkiraly rangban a Päpa felett allt / Verböczi Tripartitum 1514-1517./ Na ezert volt a Tatardulas es a Török hodoltsag, mindkettö mögött a Vatikan allt .
@@tereziacsizmadia34 -Igen! Azt találtam,hogy hamis ígéretekkel a Vatikán becsapta István Királyt! Olyan volt mint Atilla (Nagy király) A Pápával találkozásnál,írnak látomást,és Angyalt,meg minden furcsa magyarázatot? De lényegében a Pápától egy ígéretet kapott Atilla. Később ezt az ígéretet a Pápa nem tartotta be.De Atilla furcsa körülmények között meghalt.(Most a hivatalos vélemény,hogy megbetegedett.) Itt van eltemetve ,egy kurgánban,az utcánk végén! (Az egyház mindég is tudta,hol van a temetkezés.) Régebben két munkás beszakadt a sírkamrába.De olyan gyorsan kiugrottak,hogy nem tudták elmondani,mit láttak?Hívtak egy hivatásos Régész szakembert.Na Ő nagyon is tudta,mi van ott a föld alatt.Úgy megfenyegette a két vétlen sírkamra látogatót,hogy még most is félnek.Márciusban egy Kutató csoport,Talajradaros mérésekkel ismét megtalálta,és azonosította a temetkezés pontos helyét.(Talán,ha a halott Atilla csontokat engednék vizsgálni,megismernénk a halál okát? )De az ismételt megtalálás,és azonosítás ,után a Polgármester úr,minden nyílásra,és lejáratra ,dupla vasrácsot,és dupla láncot,és két lakatot tett! Azt mondta,bármi történik,Ő a felelős.
Köszönöm ez jól esett szívemnek 😊 mert bibliát olvasva nagyonsok elent mondás van 😊
Olvashatod napestig a bibliát ha nem érted és csak akkor fogod megérteni ha szentlélekkel leszel megkeresztelve.
@@laszlokocsis1917 ...amig a biblia tele van hazugsaggal, addig minek olvasni, ha hisz valaki, Isten tanitasai szerint él, annak nincs szükséke hamis.bibliára!
@@jolkamonostori5449 De még mindég több benne az igazság. És ha rendszeresen olvasod föleg a négy evangéliumot elöbb utobb kapsz segitséget fentről és megérted. ahogy a 12 tanitvány sem értette csak pünkösd után Jézus krisztus tanitását Pedig Ők személyesen ismerték.
Mert Biblia igaz nem a videó Sajnálatos mennyi en nem fognak örök éltet kapni a sok mellé beszélés miatt
Oriási Köszönet ezért a videóért is ez egy nagyon fontos videó és egyenesen és hitelesen mutatta be gratula 👍👏👍💯🤝🙏 !!!
Nagyon szépen köszönöm! Áldás békesség!
Köszönöm szépen,
Hála Áldás
Koszonom nagyszerű előadás❗️‼️ 🙏💒
A halászati felügyelő Juszef - Juszuf Pándár ...
A felügyelő - Pándár = pandúr?
🙏🙏🙏🙏🙏🙏KÖSZÖNÖM 🙏🙏🙏
Ki tud olyanról, hogy temetkezéskor a halott szemeire pénz-érméket raktak? Kik temetkeztek így? Anyanyelvünkben érdekes a "szemérmes" szó... Kerülhetett-é Jézus szemére Pilátus-korabeli lepton? Köszönöm az okos tájékoztatást.
Szia Tomi,jo volt végighallgatni az egész műsort,az igazság mindig a felszínre kerül,sok sikert a következő előadások hoz is,kitartás
Köszi 😊
Szuper! Számos ellentmondást felold.
Nagyon köszönöm szépen Áldás érte, mindezt tudtam, most nagy megerősítést kaptam🙏🙏🙏🙏♥️😊
A hellénre utaló Helena név magyarul Ilona - tündér Ilona?
Végre valami, ami válaszokat enged sejtetni az eddig felmerülő kérdőjelekre. Köszi Tamás! Semmilyen vallásnak és egyháznak nem vagyok követője, sem tagja, de ateista sem vagyok. Több embertől kérdeztem már, akik habzó szájjal és foggal-körömmel "hirdették" a ma közkézen forgó jujdejókeresztény biblia "tanításait", hogy kik válogatták össze, hogy mi kerüljön bele és mi ne, valamint ezeket az embereket ki jelölte ki erre a feladatra és milyen céllal? És ha tényleg Szentírás, akkor miért vettek ki utólag és írtak át részeket többször benne? Merthogy ez a mai biblia nem az eredeti! Milyen ember vesz ehhez bátorságot? Nem taglalom tovább, mégegyszer köszi a videót, ez már a harmadik volt, amit megnéztem tőled. És köszi Lorinc Szabo kommentelőnek is, hogy leírta, milyen iratokból áll az eredeti biblia!
Igen a valós TEREMTÖ INTELLIGENCIA egészen más mint amiröl a biblia ir amit a védák-Mahabrata-Bhavagad Gitá-babiloni táblák összeollózása.
Jujjdeo keresztenyseg?
Egyre többen kutatnak a témában és tárják fel az igazságot.
Köszönet !
Badiny Jós Ferenc egész életét ennek szentelte, hogy bebizonyítsa Jézus Király Pártus király. Sumerológus is ezért lett. Köszönjük! Remélem sok ezer emberhez eljut e videó. Pió Atya szerint egyszer Magyarországról egy csodálatos "madár" röppen fel az igazsággal, mert az igazság szabaddá tesz, mint a madarakat az ég.
Köszönöm a szép gondolatokat. Ez a jelen helyzet a világban fejlődésre ösztönözi az emberiséget, hiszen minden átok egyben áldás is. Az olyan emberek, mint ő, okkal vannak köztünk. Munkájuk eredménye egyszer beérik
@@tamasvegh2834 par honapja vettem meg konyvet, meg mindig informaciogyujtesnel tartok de ajandekba kaptam egy rovasirasos abc nyaklancot szoval most azon gondolkodom, hogy nem hiaba tortent-e...
Tévedett Badinyi Jós Ferenc van ez igy de a munkásságát el kell ismernem. Jézus nem tartozott egyetlen nemzethez sem mert akkor nem lehetne EGYETEMES megváltó. Az egyetemes más szóval katolikus. Van egy mondás aki katolikus az az is marad.
@@laszlokocsis1917 Kedves László! Jézus NEM egyetemes megváltó,ezt a gyilkosai hazudják! Jézus egy Ősi karmáját amit Káin néven szerzett mikor megölte a gonoszt cselekvőt "Ábel-t"! Aki Jehova utasítására a Kos-t=Bárány-t rituálisan gyilkolta! Ezt a karmáját jött halasztott ítéletre vissza születve Jézus néven kiegyenlíteni! Bizonyíték a Bibliában van: Jézus mondja "Tizenkét légió=(Földönkívüli) Angyal állna rendelkezésemre,hogy megvédjenek" az 36-48 ezer Földönkívüli katona nem földi fegyverekkel! De a kereszten amikor gúnyolta a baloldali lator és a jobb oldali védte Jézust,csak a baloldalinak mondta "Még ma velem leszel Atyám házában" a másiknak nem mondta!!! Dániel Próféta aki az Arvisúra szerint a Magyarok ősei közül való volt,írja a Bibliában "Az idők végén majd sokan tudakozzák az írásokat és NAGYOBBÁ lesz a TUDÁS! Úgy legyen!
aranylaci.freeweb.hu/jezus-adiabene/jezus-adiabene.htm
Ezt kellene az iskolákban tanítani, és Badiny Joos Feribácsi könyveit! Nagyon értékes előadás volt! Köszönet!
Hogy pontosak legyünk ezt is.
Badarságok, mint az ezoterikus gagyi irodalom legtöbb "alkotása "
Kérdésem a következő! Aki ezt a filmet készítette vallásos-e? Vallásos -e aki megosztotta? Nem Józsefhez mentek.Ő a mai szóhasználattal élve nevelő apa volt. Többet nem írok nincs értelme.A Megváltóhoz indultak a 3 királyok.
És egy csillag, hogy mutat meg egy házat? Csillagász? Professzor? Inkább nasá.
@@csikar53 Tisztelt Károly György! Tisztelendő Atya,minden évben elmondja a Templomban a szeplőtelen fogantatást.(Nem nagy dolog!)De olyanra gondolunk,hogy pár ezer évvel korábban, már volt valakinek,valakiknek,ilyen tudása?(Mesterséges megtermékenyítés,magzat beültetés,és ilyenek.) Maradtak róla rajzok,és feljegyzések. Mondjunk ki egy olyan szót,hogy ez fontos dolog volt? Ma napjainkban mikor valami fontos esemény történik,alkalmazunk különféle kommunikációt,és közvetítést?Azért,hogy az eseményeket,másoknak is követni lehessen.A nem túl régi délvidéki háborúnál az Amcsik fellőttek egy műholdat.(Kicsi,piros,szemmel is látható,valami.Aztán az össz .esemény ezen a mesterséges állomáson át bonyolódott.Elképzelhetőnek tartom,hogy az ősi világban,is valaki,vagy valakik ,érdeklődve követték a születés, fogadtatás,és újszülött megjelenés eseményeit..(Miért gondolja,bárki,hogy egy ilyen kockázatos,és bonyolult dolgot ,csináltak,mint a szeplőtelen fogantatás,és aztán a további folytatás nem érdekelte , az esemény létrehozóját?) Az akkori kor embere,honnan tudta volna,milyen a Műholdas közvetítés?De valaki,valakik,értett hozzá?
Tisztelt Pusztai Balázs!
Sajnos megy a kodosites.
Kedves Végh Tamás ha ennyire ért a Bibliához lenne egy kérdésem ,Szeretnék választ kapni A Márk 9 ,1 Igével kapcsolatban ,n hogyan értelmezi ezt az Igét köszönöm
Olvastam a kommentjét és érdekesnek találtam. Elovastam biblia verset és az utána következőket is. A a Márk 2-8-ban ott van a válasz.
ÁMEN!
Pandar a magyar pandúr szóban köszön vissza.
Nem mondod!
Ja, meg az oltári szentség alapítása a vérszerződésben ! .. . :))) . . .ezt már ismerjük ! :)
Nagyon köszi! Pont ezt kerestem :)
Forrás : Oshri nevű izraeli régész 2005. : Júdeai Betlehem Jézus idején lakatlan volt. 10km.-re Názárettől a Galileai Betlehem lakott volt Jézus idején.
Marha! Jézus anyja Adianene hercegnő, erre még Anoniimus is emlékszik! Badiny Jós könyve szerint! Jézus a pártus herceg! keresd, olvasd el!
Igen ez így van tanulhattok utánna !
A terkepen jol lathato ,hogy a Van to környeke magyar neveket takar,Urfa,Emesa-Emese,regebbi terkepen itt Arpad varos is volt , Arpad tartomany ,jo lenne most egy Parthus Terkep,Badiny Josnak biztosan volt .
Nézd meg hol van Hierosolyma / Úr solyma /, - a mai Jeruzsálem.
Ki volt az a Satea vagy Stada? akit Mária társaként jeleznének? Valami atlantiszi stargat játékban jelenik ez a név ujra meg Atlantiszhoz kötve...
Azidöben honnan merül ez a név vagy maga a Game vagy játékkészitök honnan veszik ezt az elnevezést?
Tudható sokminden másként jelenik meg manapság mint az valóságban volt.
Sateda valami Lidérc ellen küzd - vagy ahhoz hasonlitható "lény"röl volna szó.
Köszönet a munkáért! :)
Boldogok a szelídek. Mert egy napon övék lesz a föld
Köszönöm szépen
Köszönöm!
De hiányzott a történetből,, hogy ki volt az apja, Jézusnak?
Tisztelettel, kérdezem
A Postás :)/ ezt csak viccből mondtam, de rájöttem hogy igaz,Az a próféta mágus aki hirt vitt Máriának. Ennyi a titok.
Hát ha keresztény vagy és hiszed hogy Isten fia akkor az! Ha nem hiszed akkor utazz vissza az időben s nézd meg ki volt az apja
Talan,igaza,van,a tortenelmet,mindig,a,gyoztesek,irtak,Jezus,elete,egy,miszterium
Tamas Vegh, koszonom hogy mindezt nyilvanossagra hoztad ! Muszaly lenne nekunk keresztenyeknek eszhez jutni !
Nem fognak, csak olyanok, mint én és feleségem, akik mertünk szembemenni az addigi kereszténységgel, amiknek foglyai voltunk, aki mer megkérdőjelezni sok ellentmondást, az fog igazából szabad lenni, és tanitvány, ahogy Jézus-Jesu, a nagy mesterünk magyarázta el a sok parabolájával! Én 2003-tól 2006. kitiltásomig, a nejem 1995.-től a jódeai legmocskosabb vallásából menekültünk meg 14 éve és csak 8 éve merünk szabadon keresni az igazságot a neten főleg, szabadon, egyébként a Hit Gyülekezete gyülevész népsége közé jártunk hosszú évekig, amig a rossz gyümölcsök felébresztettek minket, hogy változtassunk a judeai gondolkodásmódunkból egy másikba, amely nyilván az eredeti, és nem ez a pszeudó-hamis-ál-kereszténység, amit ma látsz minden egyházban, sajnos, rengeteg szomorúságon kellett keresztülmennünk, de megérte, mert a végeredmény tényleg az öröklét lesz a jutalma a sok nyomorúságnak, a bátraké a jövő, mindenben, ebben is!
Kathleen Harrinhgton; ùgy mondjuk, hogy " észhez térni".🙂
@@gr.gr.9886 Persze ! Koszonom !
@@gr.gr.9886 Ezt úgy kell nevezni, hogy józan paraszti eszedhez visszatérsz vagy ráébredsz a saját hibáidra és szembenézel velük és kijavítod, mi is ezt tesszük egy ideje,-8 éve- a párommal, keserű az elején, de aztán az édes szabadság íze lesz a gyomorban, mint egy méz! Az isteni igazság az tesz igazán szabaddá, a dogmáktól és hitektől távol, de közel a saját tapasztalatokhoz! Jézus is erről beszélt: 9Odamentem az angyalhoz és kértem, hogy adja át a könyvtekercset. Ő hozzám fordult: „Fogd a könyvtekercset és nyeld le! Gyomrodban ugyan keserű lesz, de szádban olyan édes, mint a méz.” 10Átvettem a könyvtekercset az angyal kezéből és lenyeltem. Számban édes volt, mint a méz, de amikor lenyeltem, gyomrom keserű lett tőle.
Szent István Társulati Biblia János evangéliuma 8. fejezet
Jézus és Ábrahám.
31.Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, 32. megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” 33„Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” 34. Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. 35. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. 36. Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. 37. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. 38. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” 39. Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. 40. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. 41. Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” 42. Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. -A FÉNY-VILÁGOSSÁG ISTENE, AKI NEM JHWH, Ő NEM AZ EREDETI TEREMTŐ, AKI CSAK PUSZTÍT, SZINTE ÁLLANDÓAN MÁS KULTÚRÁKAT ÉS ISTENEKET! és ez nem a szer-etet!
Muszáj
👌👍
Nagyon jó mert lehet cáfolni a felvetéseket de persze TÉNYEKKEL.
ajj
lehetne ezt a szöveget egy füzetben-könyvben megkapni? kérlek tedd lehetövé...köszönöm I.
Ha küldesz egy mailcímet, szívesen elküldöm. Egyébként Badiny Jós Ferenc erről szóló könyve itt letölthető.
www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&url=magyarmegmaradasert.hu/files/k_aktatar/bjf_jkph.pdf&ved=2ahUKEwj9naW9r7ruAhWGxIsKHS1pDJIQFjAAegQIARAB&usg=AOvVaw2T9aRdYDf7lcXQlKNvDql2&cshid=1611690685210
Csak az elég terjedelmes. Ha küldesz mail címet, szívesen elküldöm ezt ebben a formában. Vagy ha bejelölsz Facebookon, akár ott is átküldhetem. Ahogy neked jobb
Inkább a Bibliát kellene olvasni ,mert ez a szöveg áll hír Tév tanítás
@@eszterfonyodi4300 A Bibliában benne van az igazság, de azért éléggé bele let nyúlva a kanonizációk során. Sőt, a hivatalos kanonizáció után is belenyúltak. Aki figyelmesen olvassa, az rengeteg ellentmondást fedezhet fel benne. Erre most nem térek ki, hiszen rengeteget lehetne róla írni. A jelegi pápa számtalanszor mond ellent magának a Bibliának. Egyházpolitikai és hatalmi érdekből számtalan változtatást eszközöltek benne. Aki figyelmesen olvassa és nem vakon, az látja. Csak két momentum: Aranybulla és a pápa által II. Andrással aláíratott Beregi egyezmégy teljesen ellent mond a mai Biblia tanításainak. Vajon miért? Aki keresi a választ, az megtalálja. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne olvassuk! De kritikusan és figyelmesen kell olvasni
A három királynak angyal adta tudtul,hogy megszületett a régen várt Megváltó.Csak el kéne olvasni a Szentírást!
De azt is ,hogy mit mond Jézus Yehováról,János evangéliumában8:41-50
@@szjannus9482 , ön honnan veszi, hogy ezt Jehováról mondta Jézus? Az ördögről beszél, akit a biblia evilág uralkodójának vagy isteneként ír le leleplezésként.
@@MagdiKostyal Lásd Tamás Végh:Jézus származása videót-nagy figyelmmel 50-59perce között! Üdv!
@@szjannus9482 Nem szükséges megnéznem egy közel egy órás videót ahhoz, hogy lássam a hazugságot. Amit a biblia ír igaz, hiszen Jézus szavait írták le. Remélem ebben ön sem kételkedik. Értelmezni pedig odafigyelés és objektív hozzáállás szükséges. Mivel a vitatott bibliarész kiemelve a szövegkörnyezetből nehezen ugyan, de félremagyarázható, a teljes biblia ismeretével, mondandójának logikus felépítésével, valamint archeologiai bizonyítékaival megérthető. Nálam ez többet jelent, mint ellopni egy nevet a bibliából (Jézus) és kisajátítani önző célokra. Merthogy ez történt. Amire alapoznak önök, pusztán nyelvi hasonlóság tetszőlegesen kiválasztva és a teljesség igényét félretéve. A biblia kijelenti, hogy egy családból származunk valamennyien, azaz testvérei vagyunk egymásnak. Az ön hite, viszont megosztást hirdet és a föld népességéhez képest maroknyi ember akaratát tükrözi. Ez nem a béke útja. Gondolkozzon el ezen.
Jeezus szavait az evangeeliumokbool ideezed, elismerve ezzel hogy hiteles forraas, viszont az evangeeliumok egyeeb aalliitaasait, peeldaaul Jeezus szaarmazaasaat illetoen, megkeerdojelezed. De mit teszel akkor ha az evangeeliumok aalliitaasai valoosaagon alapuulnak? A feltaamadott, ma is eelo Jeezus, vajon meg van-e eleegedve azzal amit itt felolvastaal?
Ami a mai világot illeti Jézus valószínűleg sokmindent nemtetszéssel néz, hiszen ő soha nem helyezte magát senki fölé.
"Mély víz az ember szívének szándéka, de a bölcs ember kimeregeti azt."
@@tamasvegh2834 Nem ott van a probléma ! Hanem ott, hogy totálisan abszurd eljárás, hogy a Biblia egyes részleteit igaznak fogadjuk el, másokat meg - ami nem illik a spekulációinkba - szándékos félrevezetésnek vagy szövegromlásnak tituláljuk ! Ez az egész semmi egyéb , mit egy újabb darabja az egyébként is könyvtárakat megtöltő ezoterikus gagyi irodalomnak ! Spekulációk gyűjteménye, amik túlnyomó többségét nem lehet bizonyítani és sokat még alátámasztani sem bármivel is. Az ősi káld mágusok ókori atomreaktoráról már nem is szólva . . . .
@@denesecsedi2392 A Bibliát egyházpolitikai érdekekből nagyon nagy mértékben átformálták. Ezek tények. Az Ó- és Újszövetség istenképe teljesen ellentétes. Akinek ez nem tűnik fel, annak sajnos nem tudok mit mondani. Nehéz szabadulni a dogmáktól, amelyeket egészen kiskorunkban programoztak belénk. Nem mindenkinek sikerül. Érdemes megnézni az Aranybulla14. pontját, vagy a Beregi egyezményt, amit a pápa iratott alá II. Andrással. Mindkettő aról árulkodik, hogy II. András és a pápa vagy nem ismerték az Ószövetséget, vagy nem fogadták el annak tanítását. A vallásban is ott a politika, csak ezt sokan nem látják.
@@tamasvegh2834 Ezek nem "tények", hanem az ön és társaik elgondolásai - politikai természetű prekoncepcióik alapján ! Felhívnám a figyelmét arra is, hogy a Biblia - pontosabban az Újszövetségi iratok - keletkezésének idején a kereszténység még egy ÜLDÖZÖTT vallás volt és a keresztény egyház éppúgy ! Így a keresztény kánon kialakulásának idején, annak kialakulásában - hogy mi tartozik abba bele és mi nem - nos, ebben politikai motívumok még nem játszhattak szerepet ! Az már egy más kérdés, hogy később a negyedik században, amikor a kereszténység előbb megtűrt, majd később már államvallássá lett, a keresztény egyház - önnön tényleges hivatásának ellentmondva - már valóban részt kért és kapott is a politikai hatalomból ! Azonban maga a Biblia ekkor már rég kialakult állapotban volt, annak ellenére hogy voltak még értelmezési viták és ennek megfelelően különböző irányzatok a kereszténységen belül ! Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a "dogma" szó jelentését is érteni kellene ! Ma ennek a szónak pejoratív jelentéstartalma is van, de elsődlegesen a "dogma" tovább nem bizonyítható hitigazságot jelent ! Így minden vallásnak szükségképpen vannak dogmái, pontosan ez különbözteti meg a vallást a tudománytól ! A vallás nem tudomány és a tudomány sem vallás ! És a vallás nem is politika ! Az már megint egy más kérdés, hogy a politika mindig is felhasznált a maga önigazolására eszmerendszereket, a múltban mindig vallási eszméket ! Amikor egy eszmét a politika szolgálatába állítanak, akkor lesz abból ideológia ! Vallás esetén vallási ideológia ! Azonban egy vallás eredeti tiszta eszmeiségét nem az alapján kell megítélni, hogy mivé torzult az el a politika kezében ! Nem kell magyarázni, hogy mi a különbség az evangéliumi kereszténység és a középkori egyház viselt dolgai között. De az elsődlegest nem a másodlagos - eltorzult valami - alapján kell megítélni !
@@denesecsedi2392 A jelenlegi Egyház viselt dolgai épp úgy kívánnivalót hagynak maguk után, kezdve a vatikáni bank kurrupciójától, a papok, bíborosok viseld dolgain, pedofílián keresztül, egészen a pápa retorikájáig, mely egyre többször homlokegyenest ellentétes a Biblia tanítzásaival. És ez még mindig az egésznek csak az a része, amit a nagy nyilvánosság is lát és tapasztal. A háttérben ettől sokkal durvább dolgok vannak. Ez nem keresztény, csak keresztény álcába bújt Egyház. Az pedig, hogy a vallás nem tudomány, nem véletlen. "Oszd meg és uralkodj!" Pedig pofon egyszerű lenne közös nevezőre hozni a kettőt, ha meglenne rá a szándék. Előbb-utóbb viszont a tudomány arrafelé visz, hogy szükségszerű lesz e két dolog közös nevezőre hozatala. Errefelé visz a kvantumfizika is, mely már rég megállapította a tudat szubatomális részecskékre és elektronokra gyakorolt hatását. Ugyan így megállapították már a tudat DNS-re és a vízre gyakorolthatását. A vallás és tudomány közti ellentét mesterségesen vann fenntartva, de már nem sokáig.
Magaret- magyar rét - Názáret - Násza rét?
...ja, a Násza rét meg NASA-rét, a faj az fáj, a vaj meg váj, a sétál meg azt jelenti: szétáll, mint a füled?... :)
Herodes nem volt hülye, nem tett semmit a harom-kiralyok ellen, mert ők az évezredes legenda részei. A születés leírása részben igen , valóságos.
-T Sheran Ashtar!-A vissza úton Őket meggyilkolták? Vagy megbetegedtek? Most mind az egész kíséret Irakban vannak eltemetve.Mint szent hely tisztelik a sírjukat.A másik vallásban is szerepel ez a történet.Ezért ott ezt a témát ,nem szabad kutatni.
Herodes tényleg nem volt hülye csak hatalom vágyó gyilkos ,aki mindenkit megölt még a családját is a hatalomért
@@eszterfonyodi4300 Ez is abszolút igaz.
Herodes csak uralomra törő volt , aki az egész családját megölette, és minden 2 éven aluli csecsemőket meggyilkoltatta.
Nagyon szépen köszönjük ezt a videót ?.. és a szép előadást ezzel többet ,tudunk ☺
aranylaci.freeweb.hu/jezus-adiabene/jezus-adiabene.htm - Egy kutató munkája.
szeretetvilagkiralysag.com
Minden felvetett kérdésre itt választ találsz!
Tehát kinek mondta magát Jézus? Minek mondja őt a Biblia? Először is nézzük meg Jézus szavait a Jn 10.30-ban:
"Én és az Atya egy vagyunk."
Elsőre ez nem úgy tűnik, mint annak kijelentése, hogy ő Isten. Viszont figyeljük meg a zsidók reakcióját az állítására:
"Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10.33).
A zsidók megértették, hogy Jézus Istennek mondta magát. A következő versekben Jézus nem javítja ki a zsidókat, nem mondja, hogy "Nem teszem magam Istenné." Ebből is látszik, hogy Jézus valóban Istennek mondta magát, amikor azt állította, hogy "Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10.30). Van még egy példa a Jn 8.58-ban, itt Jézus azt mondta a zsidóknak:
"Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok."
Ezt hallva a zsidók köveket ismét ragadtak, hogy megkövezzék Jézust (János 8.59). Jézus kijelenti az azonosságát mint "én vagyok", ez egy direkt utalás volt Istennek az Ószövetségben használt nevére (2Móz 3.14). Miért akarták volna a zsidók újra megkövezni Jézust, ha nem mondott volna valami istenkáromlót, konkrétan azt, hogy ő Isten?
"Isten volt az Ige." (Jn 1.1) "Az Ige testté lett" (Jn 1.14)
Ez a két ige egyértelműen megmutatja, hogy Jézus az emberi testben megjelent Isten. Tamás, Jézus tanítványa azt mondta neki:
"Én Uram, és én Istenem" (Jn 20.28).
Jézus nem javította ki. Pál apostol úgy beszél róla, mint
"a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus" (Tit 2.13).
Péter apostol hasonlóan beszél:
"Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus" (2Pt 1.1).
Isten, az Atya szintén tanúsítja Jézus teljes azonosságát: "hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz." Az ószövetségi próféciák Krisztusról szintén istenségét támasztják alá:
"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9.5)
Ezek fontos idézetek. Bevallom, jómagam inkább afelé hajlok, hogy Jézus az Atyával nem egylényegű. Nem azért, mintha lebecsülném. Viszont azt is mondta, hogy "megtérek Atyámhoz", "Én az Atyától jöttem","Az Atya gyermeke vagyok." Ez viszont azt sugallja, hogy nem eggyek. Viszont Jézus azt is mondta: "Ti az Atyának gyermekei vagytok." "Amiket én cselekedtem, azt ti is cselekedni fogjátok. Sőt még nagyobb dolgokat is." Szóval, ha ő az Atya gyermeke és mi magunk is, akkor ő inkább testvérünk, mint Istenünk. Persze, tényleg minenki azt ragadhatja ki belőle, amelyiket akarja. Sőt, az is lehet, hogy mindkét megállapítás igaz, csak mi, mint emberek, emberi ésszel képtelenek vagyunk felfogni. Például: Ha minden egy és mindenkiben ott van az Isten, akkor mind Isten részei vagyunk, úgy ahogy nekünk részünk a kezünk, lábunk, szívünk, sejtjeink. Bizonyos értelemben a kezem is én vagyok. Hiszen nem tartom magamtól külön álló dolognak, mint ahogyan a sejtjeimet sem. Ha tehát mind Isten részei vagyunk, akkor bizonyos értelemben minkét megállapítás lehet helyes.
Talán a lelki egység Isteni, testi gyermeki viszony. Nem ez volt a lényeg hanem Jézus származása. Nem József a biológiai Apja tehát nem zsidó/ akkor még apai volt a származási vonaluk/. A Hesmoneus ház és Saul rabbi Biblia hamisításaik után csak ez biztos.
Emberfiának.
@@lorincszabo2452Ha a Biblia szerinted hamis, akkor mi értelme van azon spekulálni, hogy Jézus zsidó volt e ??? Mer akkor nem azt mondta, amit mondott, nem volt Isten fia, nem feszítették keresztre és nem is volt megváltó . . . Nem ???
@@denesecsedi2392 Sok -sok történet van leírva a Bibliába. Egy része bizonyíthatóan meghamisított, cselekmény átírása, kitalálása, nem létező királyok és elképzelt történetek. Pld. Mózes személye és élete. Surrukin /Sargon / Akád király élettörténetével azonos. Mivel Surrukin élt előbb ie.: 2270-2220 . - tudjuk ki a valós személy és ki az akit kitaláltak. stb.-stb. Noé személye és Isteni figyelmeztetése : Berossos munkája, Kronosz figyelmezteti Sisithruszt / kinsudra / az özönvízre és ő is elenged egy galambot, csak az sáros lábbal tér vissza. Éva , Ádám bordájából, Sumer mondavilág ..kopy. Özönvíz előtti 10 király is Sumer. - Ez csak néhány kiinduló, hogy átírták egy nép dicsőítésére és kiválasztottsága bizonyítására.
T.Sandor gabicza Jó a kérdés,de valóban nem zavar az eltérés ,mert a teológusok is beszélgetnek erről viszont, a történelem során csak és kizárólag egyetlen ember volt Jézus, aki olyan hatással volt az emberiségre, hogy hozzá mérik az időszámítást.A vallásos emberek pl.én Kr-e és Kr-u mondjuk az időt. Az evangéliumok tanúsága szerin 30 éves volt Jézus amikor nyilvános működését megkezdte 3 évig működött. Bekövetkezett az Atya akarata és megtörtént maga a megváltás !! A borzalmas kínhalál a kereszten !! Jézus mondta.Az az igazi szeretet ha életét adja valaki a barátjáért
Aki látta az Avatar cimű filmet kaphat információkat most mi zajlik
Jézus feláldozása nem logikai paradoxon!! Pontosan Isten akaratából történt. Nem Istennek volt szüksége Fia áldozatára hanem nekünk embereknek Egy kis probléma, a teológusok a választ nálam sokkal jobban tudják!! A mennyiben ezt én is tudom.Ez még csak az első 6perc 51 másodperc volt!!
T! Gábor!-Véráldozat? Vagy feláldozás nélkül,vissza mehetett volna? Mit írnak erről?Mit mondott Jézus Júdásnak? Miért pont Júdást választotta erre a bizalmas feladatra? Miért hagyta,hogy elfogják,és ítéletet mondjanak?(Apokrif irodalomban van.) Azt mondta Bíboros úr! Mindenki elolvashatja.(Apokrif szó azt is jelentheti, tiltott,vagy elzárt ,irodalom?)Bizony ez a Júdás nevű Apostol,a valóságban,más volt,mint amit később ráhúztak. Miért írtak Júdásról mást,mint ami a valóságban történt?
@@balibambosz333 A Héberben van egy kifejezés asam.Ez áldozatot jelent Jézus életét asamul áldozatul adta! Emberileg megtehette volna,hogy szól Atyám inkább mennék még tanítani .NEM tette meg.Isten akaratát teljesítette ezzel. Az evangéliumoknak azért lehet inkább hinni mivel a történések tanúi ők voltak Ismerték Júdást Pl János apostol a szeretett tanítvány. A z apokrifek sokkal később keletkeztek.Egy két szemtanú mindennél többet jelent Az apokrifek közé tartozik Tamás evangéliuma.Ő volt a hitetlen
@@gaborarnold1407 -Köszönöm! Ez gyönyörű válasz volt! Úgy olvastam,hogy Jézus,és Júdás testvérek voltak.(Jézus értette ezt meg gyorsabban,mint Júdás.) Ezért kérte meg Júdást,hogy segítsen neki,visszamenni.(Tehát ez úgy jelent meg,hogy egyedül Jézus döntése volt.) Na mind 1! Van ami jobban foglalkoztat a témában.Örülök,hogy beszélhetünk róla.Jézus sírja az indiai Srinagarban van.(Vagy amit annak gondolnak?) Minden képet,amit lehetett megnéztem a temetkezésről.Rácsos elkerített,szarkofágos temetkezés.De van valami a föld alatt is. Nem engedik,a Mohamedánok,hogy más tudósok ,is vizsgálják a temetkezést,mert Jézus az Ő hitükben egy nagy Mohamedán Próféta is volt.Akkor végül is mi történt?A római birodalomban állandó zaklatásnak lett volna kitéve?Elment,és keresett,másik híveket? Végül ott halt meg? Ott temették el?
#regnummarianum
Nem paradoxon... mèg csak nem is kifűrkèszhetetlen... hamarosan rèszletezem.
25:44-hez: Kinek alkotasa ez a Maria-rajz?
Hát, ezt nem tudom pontosan. Az állítasok szerint a Szent Koronán lévő Dukász Mihály képe helyén egykor Szűz Mária képe volt. Sokan úgy vélik, hogy ez a zománckép volt eredetileg rajta. Annyi biztos, hogy nem Dukász Mihály képe volt ott.
Szerintem kerdezd itt :)
gyogyirral.blog.hu/2016/12/04/eketilto-foldtilto_boldogasszony_szeplotelen_fogantatas_unnepe
Kolozsvári Donkó Rebeka alkotása.
25.22-nél pedig a Gyümölcsoltó Boldogasszony című selyemkép látható. A feleségem Szokolai - Lendvai Katalin alkotása.
Nimród alapitotta Ur Uruk Ninive fényvárosokat
Nagyon tájékozott vagyok és ismerem az igaz Igét de nem tud megetetni ezekkel a tévtanokkal senki Nem tudom ki ez a pásztor vagy ki De az tudom hogy sok marhaságot mond Csak az a baj de hát mindenki maga tdja Ha eljő az idő hogy Isten elé kell állni ,azt fogja mondani nem ismerlek
Jó lehet ilyen okosnak lenni! Csak aztán nehogy azt mondja majd az Isten,hogy agymosott voltál lányom!
Nagyon tetszenek a videóid,mindegyik nagyon érdekes!Akinek ez a videó tetszett annak ajánlani tudom Leonardo da Vinci: Háromkirályok imádása és a Megváltó Jézust ábrázoló festményét röviden elemző videót, kb. a 19 perctől. ruclips.net/video/sKOt1wYkD4Q/видео.html
MELKIZEDEK alapította jerosalamost.találtak ott egy több száz kg-os sólyom arany szobrot is...
Maga nagyon bele nyúlt ,nem lennék a tanítványa a világ kincséért sem A Biblia maga Isten
A Biblia maga Isten? A Biblia nem csak simán Szentírás?
Blaszfémia
keméyn volt a végén az az antiszemita hatásbeszéd :D ... Amúgy az egyik vallás azt mondja, hogy Jézus a bűnös, a másik meg a zárószöveg szerint azt mondja, hogy a zsidók - na most akkor ennek az egész acsarkodásnak mikor lesz vége?
Azt hiszem inkabb felhasznaltak az alakjat
Szerintem legközelebb azért rendesen hangoljátok be a gitárt mielőtt felveszitek azt a pár akkordot. Elnézést a gyökérkedésért, áldjon az Úr :D
Ez tele van tévedésekkel.
Helyesbítek: orbitális butaságokkal.
@@szaboehs8151 Sorold, igazold, vagy hallgass.
@@bendeguzdobo.b.4750 :D Te ki vagy? Nem hallgatok. A videó sem hallgat, ő sem igazol, csak blikkre mond ezt-azt, amit nem tud igazolni. Ha nem butaságokat mond, akkor ordas nagy hazugságokat. Gyakorlatilag konstans módon. Nem tudom, melyik a rosszabb.
@@szaboehs8151 Egy a lényeg. A magyarok Jézustól származnak. Ez mindent Is megmagyaráz.
@@juliannafekete3041 :D Ez alap. :D
Üdvözlet! Szívesen készítenék hozzá angol szinkront! tudastar@gmail.com
Nagyon szépen összefoglaltad. Köszönöm szépen 🙏☺️
Az Ister elnevezés nem Istár nevéhez kapcsolódik ,hanem görög
Az Evangélium szerint ács,illetve egyéb famegmunkálásokat is végezhetett.
A "pandar" szó egyébként nagyon hasonlít egy magyar szóra, amely a csendőrség megalakulása előtt szintén rendfenntartót jelentett. Ez pedig a "pandúr".
@@tamasvegh2834 Nyelvészetileg igazolt?
Arra gondol, hogy egy nyelvész igazolta-e hogy a két szó hangalakja és jelentése hasonlít? "pandar" - "pandúr" Azt hiszem, nem kell nyelvésznek lennünk, hogy lássuk a hasonlóságot. Egy betű a kölönbség. A "pandar" szó jelentését már kifejtette egy nyelvész, melyre a videóban is utalok. A pandúr pedig egy magyar szó, melynek a jelentését ismerjük. Hogy ezt a kettőt egy nyelvész összehasonlította-e valaha, azt nem tudom. Az az igazság, hogy sajnos tekintélyelvűségre idomítanak minket alapiskolától kezdve. A tekintélyek pedig nagyon sokszor érdekeket követnek és rossz irányba visznek. Lásd MTA finnugor professzorai! Vagy lásd a jelenlegi tesztpandémia helyzetet! Folyik a számháború a teszteredményekkel. Maga Kerry Mullis a teszt feltalálója egy interjúban kifejti, hogy amire jelenleg alkalmazzák, arra nem alkalmas a PCR teszt. Sőt, ennyi nagyítási ciklus fals eredményt hoz. Viszont sajnos ő szegény már nem él, így nincs lehetősége beleszólni abba, ami jelenleg a világban zajlik. Nagyon sok politikus, egészségügyi szakember, tudós, stb. jelenleg is érdekeket követ. Jól meg kell nézni, kire hallgat az ember. Ezt csak szemléltetésképp írom. Szóval a válasz: Nem, nem kérdeztem meg egyetlen nyelvész véleményét sem ezzel kapcsolatban. Igazából éppen akkor jutott eszembe ez a hasonlóság, amikor az ön hozzászólását olvastam.
@@tamasvegh2834 a formai hasonlóság nem jelent hasinlóságot
@@tamasvegh2834 ... ALMA --- ÁLMA --- mindkét szó ugyanazt jelenti ? ... a pandar nem pandúr, mint ahogy a radar nem radír...
Hát ez a videót nem sokáig bírtam!! Ezt a történetet nem hiszem.
Annyit hazutak mar hogy el sem hiszem ezt !
Nem szeretnelek megbantani Tamas Vegh de tudod hogy mirol beszelsz??
Tudja, es mi is tudjuk. A szellem mar elhagyta a palackot, soha többé nem lehet visszazárni, még ezzel a vakcinával sem.
Dehogy tudja - csak egy a sok gagyi irodalom terjesztő közül :)
Mire jo az a hatterizenei alafestes nagyon zavaro
nem kiralyok mentek latogatoba hanem napkeleti bolcsek
Hát . . . van ahol így írják, van ahol úgy. Egyházi ábrázolásokon is vannak királyok. Máshol meg korona nélkül ábrázolják őket. Szóval, ezt nehéz eldönteni. De miért ne lehetne mindkettő? A régi rendszerekben a királyokat "beavatott"-ként, papként tisztelték. Papkirályok, máguskirályok voltak. Ezt hívták teokráciának. Lásd sumér, vagy egyiptomi kultúra (bár ott fáraónak nevezik, de ez részletkérdés.)
Drei Könige, mondja a német (Három királyok) és más nyelveken is királyokat mondanak, ami alátámasztja,h Jezus hercegi családba szūletett. A 3 mágus elnevezés a megtévesztésūnkre lett kitalálva judeo ìræstudók által.
@Imre Facsar Üdvözlöm Facsar úr! Azt hiszem, láttam minden videóját. Nagyon örülök, hogy érdeklődik. Követem önt továbbra is. Ismerősök vagyunk a F..bookon is :)
@Imre Facsar Én is tiltásban voltam két hétig. Olyan ez, mint egy cyberháború. Aki kimondja az igazságot, azt el kell hallgattatni. Vagy, ahogy Rowan Atkinson a minap mondta, "olyan ez, mint egy modern kori eretnekégetés".
Javaslom mindenkinek inkább a Biblia olvasását.Ezek a beszédek inkább a tudatlanságból,feltételezésekből,Isten hatalmának a nem ismeréséből fakad.Arra alkalmas hogy hitetlenséget ,kétséget okozzon a Bibliával szemben.
Máté 22:29 Jézus válasza így hangzott: „Tévelyegtek, mert sem az írásokat nem ismeritek, sem az Isten hatalmát.
Sok ember támad akik jobban tudják mi az igazság mint maga a Biblia,
többet gondolnak tudni Jézusról mint maga a Biblia amiből tudhatnak Jézusról.
1Kir 18:21 Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!” A nép nem válaszolt egyetlen szót sem.
Szia!!Köszönöm szépen a leírásodat!! Hiszek Istenben de annyi összevisszaság van már hogy nem tudom merre vagyok arccal!!! 😭😭😭😭
@@pb8286 Összevisszaság mindig volt és még egy darabig lesz,de hogy merre vagyunk arcal ,arról mi is tehetünk.
Ha a Bibliát tekintjük mérőzsinórnak és igaznak ,akkor nem kell más forráshoz fordulni.
Péld 30:5 Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak.
Péld 30:6 Ne tégy az ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged, és hazug ne légy.
Jel 22:18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
Jel 22:19 És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak.
@@istvannorbertferi3351 Szia!Fentebb leírták,elmondták,miért nem tekintheted a Bibliát mérőzsinórnak.Mielőtt nekem ugranál...Hiszem a Teremtőt,egy felettünk lévő inteligens Alkotót...ha Jézus-kinek élete,látásmódja és értékrendje MINDEN lény számára követendő és betartandó alap-az Ő fizikai megtestesülése,legyen.A Bibliát,ahogy az összes könyvvallás könyveit,Tora,Talmud,Korán,Hadiszok sajnos átpolitizálták.Mózes és Mohamed törvényei az Ember számára követhetetlenek és teljesíthetetlenek.
@@krisztiansos5492 szia Nem ugrok neki senkinek.
De fentebb leírtam,elmondtam miért nem tekintheted ezt a videót mérőzsinórnak.Nem csúfolódok csak érzékeltetni akarom mit írtál.Ha a Biblia tekintélyét elvetitek ,akkor nem marad Istentől kinyilatkoztatás.
2Tim 3:16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
2Tim 3:17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
Azért mert pár ember aki még 100 éve nem élt és azt mondja hogy a Biblia nem igaz,attól igaz marad,csak sajnos sokakat megtéveszthet.
Ha nem fogadnánk el a Bibliát,minden relatívvá válna ,semmiben nem lehetnénk biztosak ami Istenre,Jézusra,a természetfölöttire vonatkozik ,nem tudnánk mi hazug és mi igaz. Isten épp emiatt íratta le a Bibliát hogy legyen 100% biztos pont ,ennélkül az ítélet sem lenne olyan mint most,mert mondhatnák az emberek hogy ők nem tudták ,mert a Bibliát átérták,megváltoztatták...
De ez nem így van.Az ördög próbálja a Biblia tekintélyét aláásni.
Holott Jézus mindig idézett a Bibliából ,tekintélynek tartotta és nagyon sokszor azt mondta "meg van írva".
Pl.
Luk 4:8 Felelvén pedig Jézus, monda neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.
Luk 4:4 Jézus pedig felele neki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.
Luk 19:46 Mondván nekik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
Itt például arról beszél Jézus hogy a törvényből egy betű nem múlik el .
Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Máté 5:18 Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.
Máté 5:19 Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
2Pét 1:19 És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
@@istvannorbertferi3351 Szia!Zsinórmérték csak és kizárólag az Egyetemes Igazság lehet.Sajnos a Biblia ennek a tézisnek nem igazán felel meg.Nagyon jónak tartom és minden elismerésem,hogy ilyen jól ismered a Bibliát.Ismersz-e még más szent,a Teremtőtől eredeztethető könyvet?Mert van ám,jó pár,a Biblia kizárolagossága nem tényeken alapul.Természetesen a vakhit,a fanatizmus és a fatalizmus jól jön az élet néhány területén,de nem segíti a tudatosságot és a tisztánlátást,a felelőségvállalást.Természetesen a Biblia,ahogy a Tora vagy a Korán tartalmaz igazságokat,részben.Sajnos sok mindent belekevertek,kivettek,átírták,az pedig már nem profetikus indittatású.Jézus,kinek életének csupán 30%-át írja le a Biblia,és Istentől eredezteti.Rabbik,kik csak egyházvezetők,abból a korból is jobban dokumentált az életük.Miért?Az ilyen írásokat elemezni,analizálni kell,ami megköti a tisztánlátást,a szabad gondolkodást.Jézus keletről hozott vallásszemléletet és életfilozófiát,a tutadosságra,a felelősségvállalásra nevel."Boldogok a tudatlanok,mert övék...."Nem szőrszálhasogatás,de Jézus soha nem idézett a Bibliából...1.:nem létezett akkor még Biblia,ha idézett is a Tora-ból,akkor is felhívta a farizeusok,zsidók figyelmét saját szabályaik,törvényeik be nem tartására,megsértésére.2.:Jézus gyakran idéz"írva vagyon","ahogy az Írásban szerepel"....Jézus nem ismerte el a Tora-t és a Talmudot,abból pozitívat nem idézhetett.Vajon milyen Írást idézhetett?Tisztelettel és barátsággal.
Ez egy csomó badarság.Ismerd meg a Bibliát.
Jól ismerem a Bibliát. Benne van az igazság és a hazugság is. Csak nem mindenki tudja szétválasztani a kettőt.
...miért, te ismered a "bibliát" ?... vagy csak azt ismered, amit belemagyaráztak az évezredek alatt ?...
Ez tévtanítás maradok a biblia tanításnál Aki ezután megy megérdemli
Jézus semmi más nem volt mint egy vallás alapító. Fokozd a hülyeséget attól okosabb nem leszel.