Házi Bacon és füstölt karaj

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 9 фев 2025
  • Közel igazi vidéki #házi élményt nyújt ez a fajta (kissé gyorsított eljárással készült) #füstölt #karaj és #kolozsvári #szalonna.
    Az eredeti füstölt hús csak sóban várja a füstölést, de akinek nincs eléggé hűvös és nagy pincéje, ahol az érlelési időt megfelelően alacsony hőmérsékleten ki tudja várni, az próbálja ki kis mennyiségben a következő pácolási módot:
    A páclé:
    só kb 3 evőkanál
    kicsi cukor kb 3 evőkanál
    almaecet (annyi, hogy a sót és a cukrot átnedvesítse)
    szója szósz (sötét, mert az színez) (kb 1.5 -2 evőkanál)
    worchestshire szósz kb 1.5 -2 evőkanál
    bors (opcionális, elhagyható) kb 0,5 teáskenál
    fokhagyma/fokhagyma por (opcionális, elhagyható) kb 1/2 kávéskanál
    Formázzuk meg a húsokat/szalonnákat (a lelógó, csüngő, esetleg véres daraboktól szabadítsuk meg, valamint a hártyáktól, inaktól), a páclébe forgassuk bele, majd vákuum zacskóba rakjuk, egy kis #páclé társaságában a hűtőbe, minimum 3-4 napra, de akár 2 hétre is.
    A pácolási idő letelte után vegyük ki a vákuumzacskóból és mossuk le, valamint papírtörlővel szárogassuk meg egy kicsit.
    Mehet a füstölőbe (egy sima gömbgrillen is meg lehet #füstölni, csak a parázsra 1-2 órára beáztatott bükkfa forgácsot, vékony hasábot rakjunk, ne a füstölendő cuccok alá, ha lángra kap, akkor se égesse meg).
    Akkor lehet jó füstöt csinálni, ha elzárjuk a belső teret az oxigéntől.

Комментарии • 58

  • @tonepro6418
    @tonepro6418 2 года назад

    Megcsináltam ugyanezt, ahogy bemutattad, két hét pácolással, egy kis plusz szezámmag olajjal.
    Világbajnok lett! 👍

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Szuper ötlet. A szezámmag olaj nálam is előkerül egy, terveim szerint hamarosan felkerülő videóban, ahol azt mutatom meg, hogy szinte ingyen hogy lehet fekete fokhagymát csinálni

  • @attiladalmadi182
    @attiladalmadi182 6 месяцев назад

    Remek videó. :)

  • @janospajer5123
    @janospajer5123 4 месяца назад

    Két hét utána büdös lesz ! Nem tárolható!! Melegfüst a leghosszabb !!!😂😂 EZ AZ IGAZSÁG!!

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  4 месяца назад

      Nekem a hűtőben hónapokig jó volt. A sózási idő sokat számít.

    • @janospajer5123
      @janospajer5123 4 месяца назад

      @@ikrexfood NEM hűtőben kell tárolni !! Száraz szellős helyen lógatva

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  4 месяца назад +1

      @janospajer5123 A videó óta és jelenleg is készítek karajt, a hűtő a biztos pont, a kamrában 3 hétnél többet egy adag sem élt meg. Addig pedig nagyon jó volt.
      Sima konyhasót használok a sózáshoz, 2-4 hétig, az elején naponta, utána 2-3 naponta forgatom a cuccost benne, majd lemosom, hogy ne legyen veszett sós és 2 nap szikkasztás után megy a füstre.

  • @szabolcsbereczki4596
    @szabolcsbereczki4596 2 года назад

    Ismét tiszteletem. Holnap jönni fog egy vákuumozó szett. Volna egy tiszteletteljes kérésem. Írnál nekem a fűszerekről arány, hogy miből mennyi kell. A jövő héten pácolnék egyet, majd megfüstölöm. Ha nemsikerül a füstölés akkor berakhatom elektromos sütőbe 70 fokon 3 órára. Utánna elfogyasztjuk vagy vákuumozom egyrészét s lefagyasztom.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Kedves Szabolcs!
      Frissítettem a leírást.

  • @szabolcsbereczki4596
    @szabolcsbereczki4596 2 года назад +1

    Nagyon szép köszönöm. Nem volt annyi értelme a fejemnek,hogy belenézzek a leírásba. Boldog békés karácsonyt kívánok.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Szia.
      A Te üzeneted után frissítettem, előtte a mennyiségek nem voltak fent.
      Boldog békés Karácsonyt és finom füstölt húsokat kívánok.

  • @MlLKMAN
    @MlLKMAN 2 месяца назад

    Nyers hússal, különösen sertéssel, oda kell figyelni a tisztaságra.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  27 дней назад

      Ez így van. Én is így szoktam tenni. Ne feledjétek, a videók vágva vannak. Egy-egy videó alatt rengeteg papírtörlő fogy nálam. Viszont azt már házi körülmények között túlzásnak tartom, hogy gumikesztyű legyen.

  • @erik15599
    @erik15599 4 года назад

    Gyönyörű a színe.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  4 года назад +2

      Kedves Erik!
      Hamarosan tervezek füst generátort összerakni, mert a füstölő szekrényemben eddig nem sikerült 27°C alatt tartani a hőmérsékletet, hogy a hideg füstölést meg tudjam oldani. Ha összejön, akkor lesz róla videó és annak mennyire szép színe lesz. Ebben az esetben kolbász füstölés is lesz, természetesen gyúrással, töltéssel. Békési kolbász recept várható.

    • @erik15599
      @erik15599 4 года назад

      @@ikrexfood
      Nagyon szépen köszönöm az infót. Örülök és várom a videót. Kívánok sok egéséget és erőt.
      Szép éjjelt 😂 kívánok Erik.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  4 года назад +2

      @@erik15599 Kedves Erik!
      A füstgenerátor elkészült, békési típusú kolbász készítéssel egybekötve (egy videóban lesz, de még vagy 2-3 hét, mire kikerül, talán hamarabb) A leírásban majd pár tanács a beizzításához.

    • @erik15599
      @erik15599 4 года назад

      @@ikrexfood
      Köszi szépen.

  • @kamikazebeemeh2676
    @kamikazebeemeh2676 2 года назад +1

    👍

  • @szabolcsbereczki4596
    @szabolcsbereczki4596 2 года назад

    Jó reggelt kívánok. Remélem még nem idegesítelek. Nagyon rajta vagyok az ügyön. A videóban azt mondtad 3 óra 70-80 fokon. A kommentekben olvastam ,hogy 24 órát füstölted. Ha a füstöléstől eltekintünk,de maradunk a megadott hőfoknál,mikor lehet késznek tekinteni a húst.? Hány óra után? Részemről lehetetlen úgy vákumozi, hogy egy apró buborék se maradjon a husi körül. De ezt a problémát átforgatással, maszírozással kilehet küszöbölni? Válaszodat köszönöm.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Jó reggelt! hőkezelés 3 óra 70-80 fokon után kivettem, hagytam kihűlni. Ez a meleg füstös változat.
      Ha hideg füsttel (27°C alatt) csinálom, akkor kb 24 óra hossza füstölés (ezt az előző kommenthez, amit láttál, nem írtam oda).
      De természetesen lehet kombinálni a kettőt.

  • @miklosszabo1237
    @miklosszabo1237 2 года назад

    Hello, írtad lehet vegyíteni a 2 módszert, először hideg füst majd 70-80 celsius 3 órára működhet? Köszi

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад

      Szia!
      Természetesen igen. A végeredmény elég füstös (én imádom) lesz.

  • @freedonbass266
    @freedonbass266 Год назад

    Szia, kérdés: ezt utána nem lehet speizban , szabad levegőn tárolni, mint a hosszan pácolt, hagyományos sonkát-szalonnát?? Úgy látom, hogy nem.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  Год назад

      Szia!
      Végül is lehet szabad levegőn is hagyni, de hidd el, hamar el fog fogyni.

  • @atej2024
    @atej2024 2 года назад +1

    Szia.Kérdésem,hogy szerinted ez működik hideg füstel is?Ha igen,kb akkor mennyi ideig kellene füstölni?Köszönöm.

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Kedves Attila!
      Természetesen igen. Én hideg füsttel két db 12-14 órás etapot szoktam adni neki a füstölő szekrényemben, abban igen brutálisan tömény füst szokott lenni. Ha nagyobb térben van, akkor 5-10 nap szokott lenni. Én a szekrényben, mivel eleve nem több kilós húsdarabokat teszek, 2-3 nap füstölés után elégnek szoktam minősíteni. Meg változik szépen a füstölt hús színe kívülről is.

    • @gabrielliblinsky6886
      @gabrielliblinsky6886 2 года назад

      @@ikrexfood Helló!
      Minek kell etapban füstölni? Egyhuzamban nem lehet pld. két nap 48 órát éjjel-nappal füstölni?
      Itt most szalonnára gondolok. :)

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +2

      Szia!
      Természetesen lehet, de a füstgenerátorom ennyit bír egyszerre, este beizzítom, reggel meló, onnantól, ameddig hata nem érek, füst nélkül van, utána megkapja a következő adagot.

    • @gabrielliblinsky6886
      @gabrielliblinsky6886 2 года назад

      @@ikrexfoodIgy már értem köszi! :)
      Még azt szeretném kérdezni, amikor a szalonna már ki van füstölve teljesen, utána már lehet azonnal fogyasztani másnap, vagy még jó pár napokig érnie kell? Úgy értem hogy a hideg kamrában maga a szalonna belül kicsit összeáll vagy megdermed? Nem tudom ha jól magyaráztam. :)

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад +1

      Szia.
      Nem árt 1-2 nap még neki, de ha egyből megkezded, akkor sincs semmi probléma. Én is rá szoktam szabadulni egyből.

  • @szabolcsbereczki4596
    @szabolcsbereczki4596 2 года назад

    Közeleg a füstölés napja. Kell szikkasztani ezt a szalonnát füstél előtt?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад

      Szia. Kb 1 napot igen

  • @ceruzaszines2251
    @ceruzaszines2251 3 года назад

    Nagyon guszta. Ki fogom próbálni. Végül akkor összesen hány órát füstölődtek a finomságok?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  3 года назад +2

      Kedves Színes Ceruza!
      Két részletben, összesen 24 óra, de 12 óra is elég neki

  • @sovagojanos1599
    @sovagojanos1599 4 года назад +1

    Üdv!
    Milyen fajta fával füstölted?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  4 года назад

      Szia!
      Éger füstölő forgáccsal, amit előtte beáztattam 1 órára vízbe, hogy ne gyulladjon be a faszén hőjétől, hanem csak füstöljön.

  • @gezanehegedus4542
    @gezanehegedus4542 3 года назад

    Nagyon szeretnénk ilyet enni mi is, mert már igazán ki vagyunk rá éhezve és már alig várom! Amiket árulnak az szomorú! :-((
    A füstölőt te készítetted vagy hol lehet beszerezni?
    Nekem még a vákumozáshoz sincsenek eszközeim, zacskó és amivel kiszívtad a levegőt. Beszerzési helyet tudnál ehhez nekem ajánlani. Van Metró kártyám! Köszönöm a választ! Minden jót! Anikó

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  3 года назад +2

      Kedves Anikó!
      1: Sous vide rúd, polikarbonát medence, fedőtartó (ikea)
      vagy
      2: medencés sous vide gép.
      Közös: vákuum fóliázó gép, vákuum fólia tekercs vagy zacskó (szerintem a tekercs gazdaságosabb).
      Füstölő szekrény ugyancsak a Metróban. DE ha hideg füstölés (27°C alatt) a cél (itt az) akkor OSB lapokból egy doboz, amibe rudakat tudtok felfogatni vagy a tetőről lelógatni. Télen lehet, hogy csinálok ennek az építéséről egy videót, de ne vegyétek készpénznek.
      Üdvözlettel, KÁlmán

  • @eszterpollak9284
    @eszterpollak9284 3 года назад

    Túl azon, hogy hamar elfogy, mennyi ideig lehetne eltárolni ezt a terméket ezzel a módszerrel és meddíg ha hidegen füstölöm?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  3 года назад +1

      Ameddig el nem kezd penészedni. de ezt meg lehet akadályozni, ha rendszeresen erősen sós vízzel (10-15% -os sóoldat) áttörlöd a külsejét.
      Javaslom hűtőben tartani, rácson, hogy át tudjon szellőzni, mert így jelentősen megnövelhető a penészedés nélküli időszak, valamint egy tálkában étkezési szódabikarbóna is kerülhet a hűtőbe, ez úgy vettem észre, ugyancsak jó hatással van a hűtőben előforduló élőflórára, a nemespenész valahogy túléli, a többi penészgomba nem szereti, de ez nincs alátámasztva tudományos tényekkel, de ha utána olvasol, akkor régóta használják hűtő fertőtlenítésre és szagtalanításra.

  • @szabolcsbereczki4596
    @szabolcsbereczki4596 2 года назад

    Annyi tudok mondani,hogy MINDEN TISZTELETEM.

  • @erikafoldi4250
    @erikafoldi4250 2 года назад

    Szia:Vákum zacskót lehet külön kapni a levegő kiszívóhoz még?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  2 года назад

      Szia. Igen. Úgy keress rá, hogy újra használható sous vide vákuumzacskó

    • @erikafoldi4250
      @erikafoldi4250 2 года назад

      @@ikrexfood Köszönöm! :)

  • @monikagrunwald1754
    @monikagrunwald1754 3 года назад +1

    Irtó jól nèz ki èn füstölő kèszitèsère is kíváncsi lennèk most tanulok mindent lenne rá igèny az fix ..

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  3 года назад

      Kedves Mónika!
      Elvileg hamarosan felkerül egy házi kolbász készítős videó, abban egy házi füstgenerátor is benne lesz. Ha az megvan, akár OSB lapból is lehet köré építeni egy kuckót. Nekem Metrós füstölő szekrényem van, abban szoktam grillezni is

  • @titan1969
    @titan1969 3 года назад

    Ezt a fajta vákum zacskót és levegeő kiszívót hol vetted?

    • @ikrexfood
      @ikrexfood  3 года назад

      Szia!
      www.szupershopping.hu/Elelmiszer-tarolo-Vakuumtasakok-6-db-ujrahasznalha

    • @titan1969
      @titan1969 3 года назад

      @@ikrexfood köszi, már meg is rendeltem.