Sziasztok. Én az 1980as évek elején a Budapesti Vörös sárkány étteremben ettem elöször távol keleti ételeket. Pontosan a savanyú erős leves volt a kedvencem, utána a másik kedvenc, a bélszin osztriga mártással. Rizs mellé természetesen. Azóta az ázsiai konyha szerelmese vagyok. Magam is készítek otthon jó pár ételt. Rendszeresen készítek. Ezért is megköszönöm neked ezt a remek receptet. Jó egészséget, és sok sok receptet légyszíves. Ha lehet, csípős, mézes, ropogós húsokat. Nagyon kérlek.
Szia, Jani vagyok Komáromból. Roxival napi szinten vendégek voltunk a szüleid éttermében. Régen még Pekingben is együtt bandáztunk pár napot nem tudom emlékszel- e rá? Apukád levese nekünk az etalon ! Meg is csináltuk a receptet és nagyon finom lett! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk!! Üdv! Jani, Roxi
Mengyi nagyon aranyos, a recept is felvettem az elkészítendők listájára. A múltkor beszereztem egy jókora adag chilipasztát (kevesebb is elég lett volna, de mindegy :D), szerintem azt teszek majd bele paprikakrém helyett.
Szia Mengyi, nagyon köszi a receptet! Majdnem mindent be tudtam szerezni hozzá, a fekete rizsecetet kivéve. Kipróbáltam fehérrel, nem lett rossz, de nem az igazi. Aztán olvastam, hogy leginkább balzsam ecettel helyettesíthető. A második adag levesbe a 3 ek fekete rizsecet helyett 1,5 ek fehéret és 1,5 ek balzsam ecetet tettem literenként. És zseniális lett! Viszont a fafül gomba nagyon rágós, pedig sokáig áztattam. Ettől a szárítottól ne is várjam, hogy puha lesz vagy van valami trükkje? Az éttermekben nem ilyen szokott lenni. 😕
Fontos, hogy milyen fafül gombàt választasz. Láttam, hogy árulnak ilyen nagyobb méretű, vastag falú fafül gombát. Azok nagyon nehezen puhulnak meg és mi nem is használjuk egyatalán. A legjobb ha kb szárított formában ilyen 3-4cm széles. Kb 0,5mm vastag. Langyos víz 10 perc és a leves ideje alatt megpuhul.
Akkor ne tegyél bele tojàst. Azt tedd bele amit szeretsz. A lelke a szòjaszòsz meg a sötét rizsecet és a keményitös sürités. Én tofut se teszek bele hanem sokkal több zöldséget még zellert is.
Köszönöm! Ezt tényleg egyszerű összedobni! Amikor ennék valamit de nem tudom hogy mit, akkor kínai pirított teszta vagy bivaly erős leves a választás 😀 A következő vásárlásnál barna rizsecetet beszerzek, ízre más lehet mint a sima.
Szia! Milyen keményítőt raksz bele? Én már mindennel próbáltam, legjobban a burgonya jött be, de abból is sokkal többet kell beleraknom, meg többször, hogy taknyos legyen a leves. Mondjuk én háromszoros adagot szoktam csinálni.
Ezt ki fogom próbálni mindenképp. A savanyú levesek, amiket eddig ettem ízlettek, de valószínűleg semmi közük nincs ehhez...mindegyik egy takony volt, de mégis ízlett :D Ez egy csöppett jobb alternatíva, mindenképp kipróbálom :)
Miért hittem azt, hogy fokhagyma is van benne? 🤭 ezerszer próbáltam, sose lett olyan jó, mint a kínai büfékben, nem is hasonlított 😂 ezt kipróbálom! 😍 Ha lehet kérni egyet a szecsuáni csirke recept lenne az, maibe csak bambus, répa, és káposzta van, néha fafülgomba, de semmikêpp se paprika vagy zöldbab. Csak így tovább Mengyi, már most szerelem rovat! ;)
Nagyon jó ez az új keleti kajás rovat Mengyivel. Imádom ezt a levest is, felvettem a listára. Már csak egyvalami hiányzik nekem nagyon, a fafülgombás szószos csirke receptje, az egyetlen (általam ismert) nem csípős (!) szószos husi, amit a család (gyerek) is tudna enni...
@@Li_mengyi_88 Szia, a hazai kínai gyorséttermekben szinte mindenhol kapni, én csak úgy ismerem, hogy "fafülgombás csirke". Értelemszerűen fafülgomba van benne, de a bambusz is jellegzetes alapanyaga, lényegében egy gombából és zöldségekből álló, leginkább sós ízvilágú keményítős szósz, amit pirított csirkével adnak. Állagra-kinézetre a gong bao csirke ételedhez hasonlít, csak maga a szósz világos, és nem csípős. Ízre talán közelebb áll a magyar konyhához, mert nincs jellegzetes, savanyú vagy édes íz benne, de talán éppen ezért nálunk itthon népszerű, mert akitől távolabb áll a keleti konyha ízvilága, vagy nem bírja a csípőst, az is jóízűen eszi. Én imádom a keleti kajákat, de a bonyolult, egzotikus ételeknek magamtól nem merek nekivágni. Ezért gondoltam erre, de igazából bármilyen hasonló nem csípős kínai receptet szívesen kipróbálnék tőletek... ha Te készíted el, abban pedig feltétel nélkül meg is bízok :)
Szia! Régebben az üllöi úton egy kínai etteremben a klasszikus kajak mellett volt hagymás palacsinta. Ilyen kor alakú palacsinta szeru cucc, ami isteni volt. Esetleg ismered? Ha igen, esetleg felveszed a listára? 😊
Az alaplés recepteknél mindig azon vigyorgok, hogy ahhoz, hogy főzzek valamit, előzőleg kellett főznöm egy fazék levest :D (persze tudom, lehet készen is kapni) Amúgy nekem Mengyiről mindig a fiatal Ming-Na Wen jut eszembe valamiért.
Nagyon sok éve főzöm már ezt a leves, pedig nem ismerem apukádat - hacsak nem Chef Liunak hívják, akitől én ezt a receptet tanultam :D. (Úgy 90%-os egyezéssel, csak az enyémben van még pár apróság, tofu viszont nincs.) Az viszont nem jó irány, hogy eredeti kínai, féltve őrzött családi receptnek van feltüntetve, mert ez inkább az itteni gyorséttermi verzió, illetve annak az igényesebb változata. A legtöbb itthoni étteremben felszolgált "kínai ételnek" pedig az autentikus kínai konyhához nem sok köze van. (Bár ezt szerintem te mindenkinél jobban tudod :) ). Amúgy mi is szeretjük ezeket az ételeket, de a legtöbbjük egy nemzetközi piacra kitalált "kreálmány". Ettől eltekintve, én is mindenkinek ajánlom ezt a levest, mert nagyon finom!
Az igaz, hogy apum féltve őrzött receptje, de említem a videomban, hogy nem autentikus hanem a magyarosabb verzió, nem pedig eredeti kínai. Mert nekem ez jobban is ízlik 🙂
Ezek milyen gombák? Hol szerezhetők be? Spar? Lidl? Bírom a csajt, miatta kezdtem nézni ezt a videót. Talán a levest is megcsinálnám, ha nem kell beutaznom érte a fél várost.
Nagyon tetszik a recept, de biztos, hogy otthon nem csinálnám meg, inkább bemegyek egy normális kínaiban, s pár százasért eszek egyet, amit jó is. :D (én csak elrontanám) Ettől függetlenül Mengyi kajái jöhetnek még!
Magyarországon gyengébb a só? Szerbiában élek, tuzlai sót használok, de ehhez a levesmennyiséghez nálunk sok lenne. Kb. fél teáskanálnyi, még annyi sem kell. Igazából kézzel adagolom, kanállal mindig elsózom az ételt.
Na ezt gyorsan lementettem, mer' imádom ezt a levest. És a kisasszony is nagyon aranyos.
Egyébként, több kínai étel receptjét is szívesen venném!!!
Ezt kóstold meg!ruclips.net/video/c7uY-5Djpno/видео.html
Sziasztok. Én az 1980as évek elején a Budapesti Vörös sárkány étteremben ettem elöször távol keleti ételeket. Pontosan a savanyú erős leves volt a kedvencem, utána a másik kedvenc, a bélszin osztriga mártással. Rizs mellé természetesen. Azóta az ázsiai konyha szerelmese vagyok. Magam is készítek otthon jó pár ételt. Rendszeresen készítek. Ezért is megköszönöm neked ezt a remek receptet. Jó egészséget, és sok sok receptet légyszíves. Ha lehet, csípős, mézes, ropogós húsokat. Nagyon kérlek.
Imádom, h pálcával veri fel a tojást!! 🤣 Eszméletlen cuki ez a lány!
Megcsináltam, mivel éttermekben is nagy kedvencünk és baromi finom! Köszönöm! 🙏
Másodszor készitettem a recepted alapján, kedves Mengyi😊🤗 Mindkétszer csodálatos finom lett! Köszönöm szépen!🙏🙏🙏😘
Újra-újra-újra is elkészítem. Ma ismét ez lesz az ebéd. Imádja a család!🙏💖 Köszönjük a fantasztikus receptet!
Most készítettem el. Nagyon jó lett. Fantasztikusan jó recept! Köszönöm!
Letesztelve! Tökéletes! Köszönöm szépen!
Zseniális, 💖 egésznap ilyen receptet kerestem, meg is van a holnapi ebéd. Köszi Mengyi szuper vagy 🙏💖
Szuper hölgyet találtatok ehhez a keleti irányhoz😉 Gratula!
...és persze a leves recept is szuper🙂
Elkészítettem a recept alapján és nagyon finooom. Az egész családnak ízlett, meg a válogatós férjemnek is
Szuper Nő vagy irigylem a szerencsést Úrat nem csak az ételért további sok sikert
Legjobb másnapos kaja a világon
Bizony...
Sajnos a Phô-val nem vetekedhet, mint másnapos kaja. 😬
Mond ezt akkor mikor kifelé jön ès végig csipi a torkod és az orrod 😭🤣🤣🤣
Hát jo ,hogy rád találtam nagyon ügyes vagy! Sok mindent tanultam. Még a voh levest ha fel tennéd meg köszöném. Puszi J
Amikor az index képet láttam nem számítottam ilyen szintű magyar nyelvre :D tökéletes :D
Fantasztikus recept! Tojás és csirkehús nélkül, vegánra készítettem el és szuper jó lett! 👍🏼
Kipróbálom így is de lazaccal is. Egy helyen ettem úgy és nagyon finom volt.
Köszönöm nagy segítség volt a videó!
Ez nagyon fininek néz ki. Szinte érzem milyen finom. Az ázsiai kaják meg nagyon ésszerűek.👍🍺
Nagyon szépen beszélsz magyarul. köszönöm a receptet.
gyonyoruen beszel magyarul, igen!!❤❤❤
Szia, Jani vagyok Komáromból. Roxival napi szinten vendégek voltunk a szüleid éttermében. Régen még Pekingben is együtt bandáztunk pár napot nem tudom emlékszel- e rá? Apukád levese nekünk az etalon ! Meg is csináltuk a receptet és nagyon finom lett! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk!! Üdv! Jani, Roxi
Imádom ezt a levest, köszi a receptet...Kínában gondolom erőspaprikát használtok az erőspaprikakrém helyett?
Nagyon vártuk már Mengyit. Most sem kellett csalódni. Köszi
Már nagyon vártam az új videót😊. Remélem még több videó lesz tőle, csak kicsit sűrűbben 😊. Jó látni az ázsiai konyha receptjeit.
Mengyi nagyon aranyos, a recept is felvettem az elkészítendők listájára. A múltkor beszereztem egy jókora adag chilipasztát (kevesebb is elég lett volna, de mindegy :D), szerintem azt teszek majd bele paprikakrém helyett.
Ó, imádom a csípős-savanyú levest, a napokban el is készítem. Utána jelentkezem :)
Sziasztok. Jók a videók köszönjük a feltöltést. Megtudod mondani az alaplé receptjét Mengyi?
Köszönet apukádnak a receptért, neked pedig az újabb videóért! 😊
💝❤️Nagyon szép ízléses gusztusos étel elkészítés 💝❤️köszönöm❤️
Nagyon érdekes a kinaikonyha
Szia Mengyi, nagyon köszi a receptet!
Majdnem mindent be tudtam szerezni hozzá, a fekete rizsecetet kivéve. Kipróbáltam fehérrel, nem lett rossz, de nem az igazi. Aztán olvastam, hogy leginkább balzsam ecettel helyettesíthető. A második adag levesbe a 3 ek fekete rizsecet helyett 1,5 ek fehéret és 1,5 ek balzsam ecetet tettem literenként. És zseniális lett!
Viszont a fafül gomba nagyon rágós, pedig sokáig áztattam. Ettől a szárítottól ne is várjam, hogy puha lesz vagy van valami trükkje? Az éttermekben nem ilyen szokott lenni. 😕
Én forró vízzel öntöm le, de jártam már úgy, hogy főzni kellett picit, hogy megpuhuljon.
Fontos, hogy milyen fafül gombàt választasz. Láttam, hogy árulnak ilyen nagyobb méretű, vastag falú fafül gombát. Azok nagyon nehezen puhulnak meg és mi nem is használjuk egyatalán. A legjobb ha kb szárított formában ilyen 3-4cm széles. Kb 0,5mm vastag. Langyos víz 10 perc és a leves ideje alatt megpuhul.
Csodálatos vagy Mengyi! ❤️
Tuti nagyon finom 💓
Még több Mengyit 🙏
Mengyibol sosem eleg!!!
nagyon birom a csipos-savanyut! ezt a kinai leanyt meg jobban!!❤❤❤😊
Na ezt kipróbálom! Köszi :)
Imàdom ezt a receptet, meg is csinàltam gyorsan.:)
De ez biztosan 4 fõre van? Èn azonnal megettem az összeset.😂
Milyen kemènyítőt használsz? Kukorica jó?
Jó lett nagyon, szimpi a csaj!
Remek videó! Jöhet még ilyen!!!
Nagyon cuki ez a csaj!
Gyönyörűséges vagy Mengyi. 😌❤️ Megmondom őszintén ez a leves a tojás miatt taszít. Ebben az egy formaban nem birom elviselni a tojást-levesben 😵💫😵💫😅
Habár a recept része, de megpróbálhatod tojás nélkül is :) az ízén nagyon nem változtat 😉
Akkor ne tegyél bele tojàst. Azt tedd bele amit szeretsz. A lelke a szòjaszòsz meg a sötét rizsecet és a keményitös sürités. Én tofut se teszek bele hanem sokkal több zöldséget még zellert is.
Köszönöm! Ezt tényleg egyszerű összedobni! Amikor ennék valamit de nem tudom hogy mit, akkor kínai pirított teszta vagy bivaly erős leves a választás 😀
A következő vásárlásnál barna rizsecetet beszerzek, ízre más lehet mint a sima.
Mijen szép tisztán beszél gratulálok önnek😊👍
Imádom
A csirkés kukoricás levest is legyetek szivesek meg mutatni 😇
Hiànypotló!!!! Koszi
I'm in Love ♥♥♥
ezazér egy kibaszott jó recept szerintem ♥
Szia! Milyen keményítőt raksz bele? Én már mindennel próbáltam, legjobban a burgonya jött be, de abból is sokkal többet kell beleraknom, meg többször, hogy taknyos legyen a leves. Mondjuk én háromszoros adagot szoktam csinálni.
kell a francnak az erős Pista. normális csilit kell használni
Ezeket a hozza valokat hol lehet be szerezni ?
Szuper, köszönjük!
Én a barnább kevésbé sűrű verzióját imádom!
Kevesebb keményítő és pici sötét szójaszószt bele 😘
@@Li_mengyi_88 köszönöm! Tesztelni fogom ezt a verziót is! Bár szerintem ahány ház, annyi fajta. 😉😘
Szia Mengyi! Esetleg egy autentikus mapo tofut is lehetne kérni?
Ooooh a legnagyobb kedvencem! Már van SK-nak ilyenje. De majd bedobom ötletként 😜
@@Li_mengyi_88 Van.... De egy original chinese verzió érdekelne. Meg a Jegenye utcába is elzarandokolnek alapanyagert.
@@Dreamair78 kellene igazi zsibbasztós sechuani bors. Majd nem megnézem, hogy kapható e 🤗
@@Li_mengyi_88 Tehát ezt éreztem.....sokat gondolkodtam rajta, de úgy éreztem, hogy a HeHe dolgozói nem igazan tudnanak válaszolni rá a mi nyelvunkon.
@@Li_mengyi_88 nem tervezel oktatást?
Szuper
Ezt ki fogom próbálni mindenképp. A savanyú levesek, amiket eddig ettem ízlettek, de valószínűleg semmi közük nincs ehhez...mindegyik egy takony volt, de mégis ízlett :D Ez egy csöppett jobb alternatíva, mindenképp kipróbálom :)
❤️❤️❤️❤️
Jó videó
Miért hittem azt, hogy fokhagyma is van benne? 🤭 ezerszer próbáltam, sose lett olyan jó, mint a kínai büfékben, nem is hasonlított 😂 ezt kipróbálom! 😍
Ha lehet kérni egyet a szecsuáni csirke recept lenne az, maibe csak bambus, répa, és káposzta van, néha fafülgomba, de semmikêpp se paprika vagy zöldbab.
Csak így tovább Mengyi, már most szerelem rovat! ;)
Láttam, vettem felírtam 😘😘😘
Na én meg is csinálom!
Tök cuki hogy a vègèn majdnem visszajön a kaja szerintem csipős lett xD
ez nagyon jo
Szuper!
Hogy inditsak neki ha hus nelkül szeretnem csinalni? csak rakjam bele a zöldsegeket az alaplebe?
A hús piritas részt teljesen kihagyod. Egy fazék víz felforralásával tudod egyből kezdeni :)
@@Li_mengyi_88 nagyon köszönöm!! Es nagyon jo ez a recept!🥰
Tofu helyett mit tehetnék bele? Simán hagyjam ki, ha nem akarok tofut használni, vagy van valami más alapanyag, ami passzolna hozzá? Köszönöm szépen!
Nem olvadó, és nem sós sajtot. (Pl. némelyik grillsajt ilyen)
MENGY DA BEST!
Szuper :)
Nagyon jó ez az új keleti kajás rovat Mengyivel. Imádom ezt a levest is, felvettem a listára.
Már csak egyvalami hiányzik nekem nagyon, a fafülgombás szószos csirke receptje, az egyetlen (általam ismert) nem csípős (!) szószos husi, amit a család (gyerek) is tudna enni...
melyikre gondolsz? Pontosabban leírnád kérlek? Van sok-sok-sok recept nem csípős. Tervezünk majd!
@@Li_mengyi_88 Szia, a hazai kínai gyorséttermekben szinte mindenhol kapni, én csak úgy ismerem, hogy "fafülgombás csirke". Értelemszerűen fafülgomba van benne, de a bambusz is jellegzetes alapanyaga, lényegében egy gombából és zöldségekből álló, leginkább sós ízvilágú keményítős szósz, amit pirított csirkével adnak. Állagra-kinézetre a gong bao csirke ételedhez hasonlít, csak maga a szósz világos, és nem csípős. Ízre talán közelebb áll a magyar konyhához, mert nincs jellegzetes, savanyú vagy édes íz benne, de talán éppen ezért nálunk itthon népszerű, mert akitől távolabb áll a keleti konyha ízvilága, vagy nem bírja a csípőst, az is jóízűen eszi.
Én imádom a keleti kajákat, de a bonyolult, egzotikus ételeknek magamtól nem merek nekivágni. Ezért gondoltam erre, de igazából bármilyen hasonló nem csípős kínai receptet szívesen kipróbálnék tőletek... ha Te készíted el, abban pedig feltétel nélkül meg is bízok :)
@@beerkenstein megvan :) felirtam és a jövőben készítek videót róla amint lesz időm 😘😘😘
@@Li_mengyi_88 De jó, várjuk nagyon!!
Jajj de cuki a kis csaj 😋😀
Nálunk tök máshogy csinálták, így még sose láttam, de biztos jó
Szia! Régebben az üllöi úton egy kínai etteremben a klasszikus kajak mellett volt hagymás palacsinta. Ilyen kor alakú palacsinta szeru cucc, ami isteni volt. Esetleg ismered? Ha igen, esetleg felveszed a listára? 😊
Hmmmm. Tojásos volt? Újhagymás?
és a glutamát?? :)
msg, ajinomoto
Megyitől szívesen látnám a kínai "takonylevest", apukámmal mindig azt ettük ha kínaiba mentünk :)
😂😂😂😂😂 tényleg olyan
amig, pho a levesunk?:)
Más gombából nem lehet?
Ugyanúgy csinálom de valamiért mindig édesebb lesz miért?
Régen a réti csíkot is csíkokra vágták?:)
Még-még-mé(n)g(y)!!!😁
Az alaplés recepteknél mindig azon vigyorgok, hogy ahhoz, hogy főzzek valamit, előzőleg kellett főznöm egy fazék levest :D (persze tudom, lehet készen is kapni)
Amúgy nekem Mengyiről mindig a fiatal Ming-Na Wen jut eszembe valamiért.
Sziasztok engem az alaplé receptje érdekelne, amivel felönti a levest...valaki megosztaná velem .
👍👏💛
Ebből senkinek nem hiányzik a fehér bors?
Mengy áj láv ju:-)
Több Mengyis videót légyszi,még kínai recepteket please
Nagyon sok éve főzöm már ezt a leves, pedig nem ismerem apukádat - hacsak nem Chef Liunak hívják, akitől én ezt a receptet tanultam :D. (Úgy 90%-os egyezéssel, csak az enyémben van még pár apróság, tofu viszont nincs.) Az viszont nem jó irány, hogy eredeti kínai, féltve őrzött családi receptnek van feltüntetve, mert ez inkább az itteni gyorséttermi verzió, illetve annak az igényesebb változata. A legtöbb itthoni étteremben felszolgált "kínai ételnek" pedig az autentikus kínai konyhához nem sok köze van. (Bár ezt szerintem te mindenkinél jobban tudod :) ). Amúgy mi is szeretjük ezeket az ételeket, de a legtöbbjük egy nemzetközi piacra kitalált "kreálmány". Ettől eltekintve, én is mindenkinek ajánlom ezt a levest, mert nagyon finom!
Az igaz, hogy apum féltve őrzött receptje, de említem a videomban, hogy nem autentikus hanem a magyarosabb verzió, nem pedig eredeti kínai. Mert nekem ez jobban is ízlik 🙂
A recept tök jó de miért kell üvölteni alatta valami ócska 1000-ed rangú metálnak ?????
Joooooo
Ezek milyen gombák? Hol szerezhetők be? Spar? Lidl? Bírom a csajt, miatta kezdtem nézni ezt a videót. Talán a levest is megcsinálnám, ha nem kell beutaznom érte a fél várost.
AsiaCenter, Bp. Szentmihályi út 167-169. Nyugati szárny, fszt. "Asian Food" (Gombák, fekete rizs ecet stb.)
DunaPanda 😏
Az enyém is mindig ilyen barnás,zavaros.Az éttermekben viszont sötét a színe és szinte mintha sűrű "kóla" lenne.Annak mi a trükkje?
és hal?
Nincs még ilyen rovat (lejátszási lista)
Nagyon tetszik a recept, de biztos, hogy otthon nem csinálnám meg, inkább bemegyek egy normális kínaiban, s pár százasért eszek egyet, amit jó is. :D (én csak elrontanám)
Ettől függetlenül Mengyi kajái jöhetnek még!
Ja, hogy az tofu benne. Husz eve ezen agyalok baszki :)
Jézusom, de tündérgombóc ...
mi ez az intró? istenem de kényelmetlen.
Magyarországon gyengébb a só? Szerbiában élek, tuzlai sót használok, de ehhez a levesmennyiséghez nálunk sok lenne. Kb. fél teáskanálnyi, még annyi sem kell. Igazából kézzel adagolom, kanállal mindig elsózom az ételt.
Csak az a baj, hogy a csípős-savanyú leves lelke a fehérbors, és abból nem került bele.
Azonnal engedjék szabadon ZZZZÉÉÉÉT!
🤣🤣🤣🤣 szakadok rajtad. ❤️
@@zsolteisler6888 Én meg rajtad szakadtam a Tso Admirális csirkéje videó nézése közben. 🤣 Volt bőr a pofádon. 🤣
@@a3140a 🤷🏻♂️😃 Az a jó hírem, hogy még maradt rajta bőven. Szóval….! És nagyon köszönöm. Akkor a foglalkozás elérte a célját?! 🥸