Méghogy nem a pénzről szól?!? Gyakorlatilag államcsőd szele fújdugál már vagy két éve legalább.Minden plusz forintért lehajolnak mostanában,mert nem jön az uniós pénz. Haverok meg továbbra is nagyon éhesek....
Mivel forintunk van amiből annyit nyomtatnak amennyit akarnak, így elég nehéz lenne összehozni az államcsődöt. Nyomtattak is rendesen, míg 2012 -ben 14 billió ft volt a gazdaságban rendelkezésre álló pénz, addig most 41 billió. Össze lehet hasonlítani az inflációval.
@@tamasdenem7892 Na persze,azért kellett titokban felvenniük az 1 milliárd eurós kínai hitelt még áprilisban. Na és ez már a hányadik hitel volt az utóbbi években? 🤔
A Magyarosiek is elmentek Sziciliaba Skodaval es pont azokat meselte, hogy mindig "tultoltottek" pedig ha jol emlekszek sokszor ilyen 70kW korul toltottek csak es csak ott alltak meg, ahol enni, inni, forgatni akartak
😂 Csabika tud mesélni, ha valaki megfizeti... elmennek Olaszországba egy elektromos Skodrival?! Persze... mert muszáj volt a kontent miatt! Egyébként, ha rajta múlik, akkor az agyon istenített Alfa-val mentek volna, amit tavaly vett, mert az mindenben is jobb, mint bármelyik "elektromos vasaló"! 😆😂😂 Nyugodtan osszed kettővel a felét annak, amit mond! Van az a pénz, amiért bárkinek a nemesebbik felét a szájával illeti...
Az elektromos koktérmixerhez mondanám, h én toronydarus vagyok és nagyon örülnék, ha terjednének a villanyos mixerek, mert ha a daru közelében van a betonfelvételi pont és nincs szél, sokszor egyenesen nekem jön felfelé a fülkébe a mocsok büdös dízelszag, arról nem beszélve, h hangosak is szoktak lenni.
A mixer kocsinál van egy olyan lehetőség is ami egy dízel esetén nem játszik, ha hegytetőről viszik lefelé a beton, akkor az autó lefelé menet megtermeli azt az energiát amivel vissza tud menni. Bár ennek feltétele, hogy az autónak nehezebbnek kell lennie lefelé. Kőfejtőben alkalmazák még ezt ha jól tudom például. A korlátlan német autópálya az azokra vonatkozik akik itt élnek és pontosan tudjuk, hogy hol és mikor lehet menni. 😃 2015 óta látványosan csökkent a lehetőség, hogy biztonságosan tudjak 250 -el menni. Staubauland ez már csak ilyen 😂 *biztonságosan: már amennyire biztonságos 250-el menni. Személyes rekordom 20 percig tudtam így haladni eddig egyben. 😅
Én sajnálom, hogy elveszik a zöld rendszámot és az adókedvezményeket. Volvo v60 PHEV-em van és otthon töltöm napelemről naponta, kétnaponta. A hétköznapokba elég az elektromos hatótáv, viszont tudok vele akár lakókocsit, vagy trailert is húzni, mert egy 5 hengeres dízel van benne. Egy gyengéje van a kicsi csomagtartó. Nem a változás miatt, de tisztán elektromosra váltok, mivel már jó áron lehet 64-es Nirot venni. Úgy terveztem megtartom a volvo a lakókocsizáshoz, mivel alacsony volt a fenntartása, de így már nem hiszem. Akkor második autó jó eséllyel sima dízel lesz, amivel tudok vontatni és pakolni bele. Ha csak annyit változtatnak a gyökerek, hogy nem járt volna a phev terepjárókhoz a cégautó adó kedvezmény és az ingyen parkolás, akkor is megszüntették volna a problémát, de mégse csesznek ki azokkal, akik rendeltetés szerűen használják a kocsijukat.
Sziasztok. A TITÁSZ területen igen van ez a fajta feszültség szabályzás. És igen az alállomásokban történik, úgynevezett "alapjelre" állítás. A NAF/KÖF transzformátorokon kivétel nélkül van automata feszszabályzás, figyeli a közép feszültséget, teljesítményt. stb. van egy közép érték és egy meghatározott százalékon belül szabályoz. Na ezt a közép értéket, alapjelet állítják át központilag, távból. Természetesen ezeket nem úgy random, potméterrel tekergetik, fix értékek és komoly hálózati számítások vannak mögötte. 🙂 És Igen a napelemeknek, naperőműveknek van köze ehhez a feszszabályzás módszerhez.
Roadtrip: 2 éve az USÁ-ban 16 nap alatt egy bérelt MY-nal közel 5100 km, probléma nélkül. Ioniq tulajként nagy élmény volt, idén pedig 1 hét ausztriai körút 1310 km saját 28-as Ioniqkal.
A zöld rendszámos céges autók kérdését egyszerűen megoldhatták volna azzal ha nem számolhatnának el üzemanyagköltséget. Máris kénytelenek lennének ténylegesen villamos üzemben használni őket ahogy azt kellene is a zöld mivoltukból adódóan. Ilyen egyszerű lenne.
Az nem megoldás, mert pont az értelmét veszti el. Mivel azokat úgy tervezték, hogy városon belül tudjon menni elektromosan, azon kívül meg üzemanyaggal.
Azon agyaltam, hogy miért van az, hogy itt ami kerek az cipeljük, ami meg szögletes azt guritjuk? Mert ugye mi a "baj" a PHEV-el? Az, hogy a legtöbben nem úgy használják, ahogy azt tervezték, ezért sokkal nagyobb a károsanyag kibocsátása, mint az előírt. A PHEV-et két csoport veszi. A céges flotta - aki ugye az adók, meg az üzemeltetési költségek miatt- meg az a magánszemély, akinek az élethelyzete nem teszi lehetővé egy full elektromos autót, de azért szeretne - és tud -a környezetért tenni, cserébe a PHEV azon előnyét évezte, hogy bizonyos helyeken ingyen parkolhatott (hisz őt a cégadó meg ezek hidegen hagyták). Ki nem használja "rendeltetésszerúen"? Az az alkalmazott, aki céges flottában kapta, hisz neki az üzemanyag fizetve van, ellenben ha otthon tölti, akkor az a saját zsebéből megy. Aki ugye nem céges autóként kapta, annak a jól felfogott érdeke, hogy töltse, hisz akkor ugye olcsóbban tud járni. Ergo mit veszünk el? A zöldrendszámot, ami az "ingyenes parkolást" teszi lehetővé minden más marad. Azaz aki eddig rendeltetés szerűen használta a PHEV-et annak elvesszük a kedvezményét, de aki nem, annak minden kedvezmény - ami miatt ezt választotta - megmarad. Okos.
Valahogy mindig "kifelejtik" a sztoriból, hogy az elektromos áram árát a lakosságnak is, de főként a cégek számára brutál módon megemelték. Így már teljesen más a matek, mint a kezdetkor. Most tettetik a nagy csodálkozást, hogy dehát valamiért az emberek nem szeretnének villanyautókat venni maguknak. Jééé, tényleg? Tetszettek volna talán nem ennyire éhesek lenni az áram díjakat tekintve (is). Meg ezt a teljes hülyére vételét az embereknek a napelem telepítésnél (szaldó/bruttó elszámolás lebegtetése, kivezetése, pályázatos támogatásnál 3x túlárazott árak, stb.) És akkor a nyilvános töltők brutális árazását még meg sem említettük, lehagyják már a benzinkutak folyékony energia árait is. Közben természetesen minden másra fogják, hogy hát biztosan azért mert nincs elég nyilvános töltő, meg még mindig túl drága az elektromos autó, meg drága a szervíz, stb... - ami persze sajnos mind igaz is, csak éppen pont a lényeg nincs említve! Az is felfoghatatlan, hogy a tizenvalahány forintért előállított paksi áramot hogy van képük 200+ ért adni?!
PHEV autókkal az a bajom, hogy csak azoknak jó akik otthon/munkahelyen is tudnak tölteni, hiszen nem fog egy PHEV tulaj naponta, kétnaponta elmenni egy töltőhöz és ott dekkolni fél órát, hogy 40-50-70 km hatótávot kapjon. Viszont ha otthon megoldott a töltés, akkor egy mai 80-100 KWh-s EV átlagos felhasználás mellett elmegy 4-5-600 km-t. A többség ennél többet egy nap alatt nagyon ritkán megy. Ha ennél messzebbre kell mennie, akkor megáll 5-10-15 percre és kap 100-150-200 km plusz hatótávot amivel nyugodtan haza tud menni. Ha figyelembe vesszük, hogy nem Magyarország a világ közepe és nem nekünk gyártják az új autókat, akkor egy mai EV a célközönségnek (Nyugat Európa), akik otthon is tudják tölteni az autójukat probléma nélkül használható, nem kell nekik PHEV. (kivételek természetesen vannak!)
28:50 Nem minden felsővezetékes jármű gyorsít egyszerre van amelyik lassít. Kedves Tibor sőt a hegymenetben közlekedő fogaskerekű párban megy tehát az egyik felfelé a másik lefelé halad.
a Tarvisio - Udine autopálya szakaszon is vízelvezetős az aszfalt, gyakran jártunk erre még 15-20 éve. Ekkoriban egy családtagom a mantovia (MOL tulajdonban levő) olajfinomító vezérigazgatója volt, ahol ezt a spéci aszfaltot készítették. Az a trükk benne, hogy nagyobbra őrlik a bazalt-őrleményt, így azok a hegyes darabok magasabbra emelkednek ki az aszfalt szintjéből, így a hegyes darabok közötti mélyebb völgyekben vezetődik el a víz, még zuhogó esőben is.
Vasút téma: a Szilik nem képesek visszatölteni. Amikor a Taurusok meg a Traxxok érkeztek, az elején volt ezzel probléma, hogy a túlfeszültség miatt vmilyen alkatrész leégett a Szilinél, de azóta valószínű megoldották a problémát, mert nem hallottam róla. A vasút össze van nálunk kapcsolva a hálózattal, mivel ugyancsak 50 Hz a frekvencia, de a kapcsolat külön transzformátor telepekkel valósul meg. Feltételezem, hogy nagyobb feszültségingadozások megengedettek, mint más hálózatban.
Gábor tervét én is támogatom a rendszámcserével kapcsolatban, de sajnos tudjuk milyen az itthoni döntéshozatal és csak annyi lesz, hogy megkapjuk a soron következő rendszámot és akkor új forgalmi stb.....( Irreleváns, de én jobban szeretem a régi 3x3-as rendszámot mint az új címereset ezért remélem tényleg belehallgatnak majd ebbe az adásba.)
Nyaralás elektromos autóval: mi Erdély-körútra megyünk augusztusban (Ausztriából), kb. 3000km, kisakkus Tesla M3. Kiváncsi Leszek a román töltő-infrastruktúrára.
56:46 Az autók nagy részének (kivéve Tesla) viszonylag magas, több hónapos a szállítási ideje. Az első nap beadott pályázatokhoz kötött szerződések nagy részéhez kb júliusban érkezhettek az autók (pl Volvo EX30-ból is csak azok, amiket a kereskedés már február előtt konkrét szerződés nélkül is berendelt) és annak átvétele után még a pályázatot le is kell zárni, majd onnantól kell kalkulálni a kifizetési határidőt. Az is tény, hogy küzdeni kell a szerződésért (ami akkor kellemetlen, ha már megjött az autó és ha kiderülne, hogy vmiért mégsem tudnál szerződni, akkor valszeg szerződést is módosítanál…) és a zárás sem bolond biztos - ha már ide eljutottál, akkor telefonon nagyon segítőkészen segítenek kitölteni. Ha azt nézzük, hogy utófinanszírozású a pályázat, akkor a 77 kifizetés / 25xx szerződés arány pár hónappal az indulás után miért annyira rossz?
Ha azt nézzük, hogy a pályázatok szűk harmada Tesla igy már minimum 1000 autót átvettek és kifizettek, akkor szánalmasan kevés a 77 kifizetés. Arról nem beszélve, hogy már a 2023 decemberben forgalomba helyezett így akar egy éve megrendelt autókkal is lehetett utólag pályázni. /szocske
@@villanyautosokextralehet, hogy igazad van, majd meglátjuk hosszú távon. Mi az indulás előtti nap kötöttünk előszerződést a kereskedővel, a pályázaton indulók közt kicsivel 1000 felettiek voltunk. A támogatói okiratra kellett sokat várni, kétszer is visszakaptuk az anyagot. Amikor jeleztük, hogy már megjött az autó, akkor közölték (mindig abszolút korrekt módon és kedvesen), hogy nem kaphatunk részleteket, mert ki kell várnunk a sorunkat. Épp azon gondolkodtunk, hogy nem várunk és szerződést módosítunk, amikor megjött az okirat, benne egy igen tempós zárásra kapott határidővel. Gyakorlatilag 2 nap tartalékunk volt, de segítettek időben zárni.
Ami a lokális szennyezést illeti, nagyon kevés szó esik arról a részről is, hogy az elektromos autók fékrendszere is sokkal kevesebb mérgező/erősen rákkeltő anyagot "küld" a levegőbe (legalábbis eddigi ismeretek szerint). ez is nagymértékben javítja/javíthatja az emberek életminőségét a városokban - még akkor is ha nem vesznek róla tudomást.
Közismert, hogy a városi szállópor nem válogat. A betokeverő, a Zsiguli, a Tesla is felveri a port. Az e-autókra gyártott gumiabroncsok pedig erősebben szennyeznek (,mert gyorsabban porladnak). Ha egy csepp esze lenne a zöldeknek először az egyeni háztartasok és a közművek kibocsájtását szabályozná. Ezek felelősek a szennyezés 80%-áért. Ezt a 80%-ot sem érdekli, hogy mi gurul fölötte, az örvénylő levegő felkapja...
Alá tudnád támasztani, hogy az e-autó gumi gyorsabban kopik? Én épp az ellenkezőjét olvasom mindenhol, igaz ezek többsége nem a gyártótól független forrás. /szocske
0:59:35 - @Tibor: Nem egy alkalommal vezettem le a 750 km-es (Calgary, AB - Regina, SK) és az 1300+ km-es útvonalat (Calgary, AB - Winnipeg, AB) oda-vissza a kanadai prérin - dízel kamionnal... És jól esett megállni 3-4 óránként! Nem feltétlen azért, mert tankolni kellett (azt az indulás előtt megtettük az adott városban), hanem mert a sofőr megéhezik, el kell mennie a mosdóba, vagy le kellett mosni a szélvédőt Windex-szel (nem vicc: az oldja legjobban a sok apró bogarat az üvegről!), stb. Persze, volt, amikor sietni kellett (jött a hóvihar, vagy oda kellett érni időben), akkor mondjuk csak egyszer álltunk meg ezeken a távokon. Talán két olyan alkalom volt az 5,5 évben, amikor a 750 km-t ELŐRE TERVEZETTEN, egy huzamban, megállás nélkül* vezettem le - hát mondjuk nem volt jó... Elmondhattam, hogy megcsináltam, hogy a 8 órás úton megspóroltam 5-8 percet... számított? Nem!! ((* az igénytelen európai kaminosoknak mondom (akik mindenkinél mindent is jobban tudnak), hogy: NEM, nem kannába végeztem a dolgom vezetés közben, hanem az út előtt elmentem wc-re, majd csak az út végefelé ittam, amivel kibírtam a yard-ig. BTW errefelé vannak kamionos pihenők, kamionos benzinkutak bőven, ahol meg tudsz állni biztonsággal - de, ha nagyon kell, akkor félre állsz a 2 sávos highway szélén a shoulder-re, a semmi közepén és meglocsolod a füvet...))
A Tibor ingyen töltött a 6200 km-es nyaraláson. Örülünk neki, de nekünk halandó polgároknak fizetni kellett volna. Érdekelne hogy mi lett volna ez az összeg. Köszönöm.
Kb 1000 kWh-t töltött ha ezt átlagosan 40 centes Supercharger árral szorozzuk, az 400 euro. Ionity hasonlóan 160 Ft/kWh + a havi előfizetési díj. /szocske
Igen. Ugyan ez volt a tendencia, amikor bevezették a cégautó adót. Piti összegért papíron eladták a társtulajdonosoknak és családtagoknak a céges autókat, így megúszva ezt az adózási formát. A tankolást pedig, okosban megoldották házon belül.
👍🏼 Tibor: "...legalább 2x annyiszor álltunk meg, mint amennyiszer töltöttünk..." - Igen, ez a valóság, az emberek egyszerűen nem a valóságot mondják, mikor arról beszélnek, hogy ők 500-800 km-nként állnak meg. Nemrég jöttem haza nyugat Fo-ból egy méretes új (
A Szatmárnémeti töltő 60 kw teljesítményű de sajnos a tavaj is meg volt rongalva képernyő be törve már többször is használtam Nürnberg és Szatmárnémeti közt szoktam évente 8 szor ingázni egy ioniq 5 tel
2016-ban a fehér rendszámmal forgalomban levő elektromos autok rendszámát nem volt kotelezo zöldre cserélni. Hogy most, ha kifejezetten fehéret kérsz adnak-e? Jó kérdés… /szocske
Az új Audi A6 kapcsán jtuott eszembe, hogy nagyon furcsa, hogy az új európai modellek a Volvón kívül nem támogatják a V2x-et. Sem a gridet, sem a Home-ot, sem a load-ot . Pedig, ezek a jövő szempontjából később fontosak lehetnek. A V2L már most is fontos, mert például az e-kerékpárokat lehetne tölteni este a kempingben, vagy bármi más elektromos eszközt üzemeltetni, mint a Kiák esetében.
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy az elektromos autó akkumlátorát milyen időközönként érdemes 100%-ra feltölteni? Nemrég vásároltam és eddig kb. 30%-80% között jártam vele, de úgy tudom, hogy az élettartama szempontjából néha érdemes teljesen feltölteni.
Attól függ milyen aksi van benne. Ha LFP akkor annak az élettartamába belefér, hogy sűrűn töltöd 100 százalékra, sőt némely gyártó kéri is ezt, hogy a kocsi pontosabban lássa a hatótávot. (Ez az LFP-nél kicsit komplikáltabb történet). Ha hagyományosabb NMC cellák vannak az autódban akkor sem kell rettegni attól, hogy azt teljesen kihasználd (100%), de érdemes a normál hétköznapok, napi melóba ingázások alkalmával csak 80-ig tölteni és csak a tervezett hosszabb utak előtt 100-ig menni, mert ezzel növeled az élettartamot. TL;DR: ha kell nyugodtan töltsd százra, azért van. / Balázs
@@villanyautosokextraKöszönöm a választ! Mazda mx30-ról van szó. Sajnos nem tudom, hogy LFP, vagy NMC aksival szerelik-e. Igazából szinte sosincs szükségem a teljes kapacitásra, csak úgy gondoltam, ha előnyös az élettartam szempontjából az időszakosan 100%-ra való feltöltés, akkor megteszem.
Az utolsó gondolatokhoz, annyit a belsőégésű pártiakhoz: Ma a villany mozdonyok korában senki nem sírja vissza a gőzősőket, meg a dizelmozdonyokat, hacsak nem nosztalgiából. Ugyan ez fog történni az autókkal is. De rácáfolhattok majd 15 év múlva.
@@villanyautosokextra Havi 40ezer forint? Az évi 480ezer forint, €-ra is átszámolom, hogy látszódjon mennyire nonszensz a nagyságrend: ez durván 1200€/év. Sehol az EU-ban nincs ilyen nagyságrendű adó, főleg nem környezetbarát autókra, még Svájcban is kb 600 frank körüli egyes autók adói, ami ott már magasnak számít, svájci 5-10x-es fizetésekhez mérve. Valamint másoktól tudom, hogy nekik a rendes benzines, dízel autóikra az évi adó olyan 20-30ezer forint körüli összeg. Szóval szerintem itt évi összegről lehet csak szó. Pár perccel később párezer forintos rendszámról van szó, hogy ejnyebejnye, miért az autósnak kéne fizetni, és akkor az évi félmilliós adó az oké? Valami nem stimmel.
Anyira együtt tudok érezni és megértem a dilemmájukat a plugin tulajdonosoknak. A 15-20 millás autójuk után akár 15-30 ezer forimtot is kell majd fizetni a rendszámcseréért ne adj isten 2x is el kell menni az okmányirodába. A végén még kénytelenek lesznek az ingyen parkolásért plugin helyett Teslával járni. Micsoda döntések, micsoda sorsok!
A i3 REX benzinmotorja nem tudja az autót hajtani csak az akku lemerülését akadályozza meg. Így nem mondható szerintem hibridnek. Ha jól emlékszem akkor hatótáv növelt a REX.
Már korában kifejtettem, de megismétlem: szerintem a meglévő PHEV tulajokkal nem kellene kiszúrni. Egyszerűen a zöld rendszám csere és a adókedvezményeket a mostantól tulaj/üzembentartó váltáskor kellene megvonni, ill. az újaktól. Ezzel szerintem nagyjaból mindenki ki tudna egyezni. Egy új PHEV ma kb annyiba kerül mint egy EV. Ez a szabályzás az EV irányába tereli a PHEV vevőket.
Abszolút. Nem kéne szívatni az anyagilag annyira nem eleresztett PHEV tulajokat. Pl. Prius P3 Plugin, Ampera, Outlander vagy egy i3 rex. Úgy kellett volna, hogy addig maradjon míg nem történik tulajdonos váltás. Ezeknek az autóknak lesz látható értékvesztése is emiatt, tehát dupla szívatás. Ezeknek a tulajoknak nem feltétlen áll rendelkezésre 8 millió forint egy elfogadható használt elektromos autóra de szerettek volna belekóstolni a témába.
Hibrid téma... hát szerintem a többség át fog ülni benzinesbe. Szerintem a cég és magánszemély aránya 80%-20%, de cégként főleg a tervezhetőség miatt fáj az évi 500e Ft cégautóadó. Ha megnézitek most pl. a BMW 3. azonos lóerőben (300le) 3miliió forint különbség van. Az ezen a kedvezény nélkül soha nem fog megtérülni!
Ha holnaptól mindenki villanyautóra váltana, akkor is belepusztulna nem a 40, hanem az 50 fokba. Ezek a folyamatok öngerjesztőek, már nem visszafordíthatóak. @@magdatamas8102
@@magdatamas8102 kertlek hallgasd vissza a villanyautó extra korábbi adásaiban a CO2 kibocsátás a városok hűtést jobban fokozza, mint a motor melegedés. Nem beszélve a fotoszintézis tol amihez kell a CO2 és a termények is nagyobb hozama van! Üdv
Ezt gondolom a plug-in hibrides témára írtad. A plug-in hibrides miért is szív a katasztrofális töltőhálózattal? Csak ezért nem fogja eladni, szerintem a legtöbben megtartják.
nyaralás: 1753 km-t mentünk nem 753-t, Német autobahn: ez évek óta megy ,azaz a lezárásos felújítás- kamionos vagyok- Stauland-nak és Baustelland-nak hívjuk Germany-t
Ha a BMW i3 REX helyesen van besorolva, akkor NEM plugin (5P), hanem hatótávnövelő motorral ellátott jármű (5N). Másik kategória. Legalább ti ne keverjétek már össze...
Zöld rendszámokhoz: ez ennek a kormánynak a sajátja minden aprópénzre is szüksége van, hogy támogassa saját klientúráját... mert ha nem és egyszer bíróság elé kellene állni az probléma lenne
Versenyen kívül :D Van egy fickó, aki Kínából ment az olimpiára egy Nio-val. Azt hiszem, már vissza is ment. Kb 17.000 km. Dokumentálta is. Sztem itt a távolságnál nagyobb kihívás az útvonal és a töltés.
Köszönet az újabb színvonalas műsorért!
Köszönjük!
Méghogy nem a pénzről szól?!? Gyakorlatilag államcsőd szele fújdugál már vagy két éve legalább.Minden plusz forintért lehajolnak mostanában,mert nem jön az uniós pénz. Haverok meg továbbra is nagyon éhesek....
Nagyon messze vagyunk még az államcsődtől, szerencsére.
@@tamasdenem7892nekem is úgy tűnik a Keleti partnerek akár a teljes Nyugati tőkét hajlandóak lennének itt kiváltani. Kérdés persze milyen áron.
Mivel forintunk van amiből annyit nyomtatnak amennyit akarnak, így elég nehéz lenne összehozni az államcsődöt. Nyomtattak is rendesen, míg 2012 -ben 14 billió ft volt a gazdaságban rendelkezésre álló pénz, addig most 41 billió. Össze lehet hasonlítani az inflációval.
@@tamasdenem7892 Na persze,azért kellett titokban felvenniük az 1 milliárd eurós kínai hitelt még áprilisban. Na és ez már a hányadik hitel volt az utóbbi években? 🤔
@@MrAtesz33 Amíg könnyen tudunk felvenni hitelt, addig nagyon messze vagyunk az államcsődtől.
A Magyarosiek is elmentek Sziciliaba Skodaval es pont azokat meselte, hogy mindig "tultoltottek" pedig ha jol emlekszek sokszor ilyen 70kW korul toltottek csak
es csak ott alltak meg, ahol enni, inni, forgatni akartak
😂 Csabika tud mesélni, ha valaki megfizeti... elmennek Olaszországba egy elektromos Skodrival?! Persze... mert muszáj volt a kontent miatt! Egyébként, ha rajta múlik, akkor az agyon istenített Alfa-val mentek volna, amit tavaly vett, mert az mindenben is jobb, mint bármelyik "elektromos vasaló"! 😆😂😂 Nyugodtan osszed kettővel a felét annak, amit mond! Van az a pénz, amiért bárkinek a nemesebbik felét a szájával illeti...
Az elektromos koktérmixerhez mondanám, h én toronydarus vagyok és nagyon örülnék, ha terjednének a villanyos mixerek, mert ha a daru közelében van a betonfelvételi pont és nincs szél, sokszor egyenesen nekem jön felfelé a fülkébe a mocsok büdös dízelszag, arról nem beszélve, h hangosak is szoktak lenni.
A mixer kocsinál van egy olyan lehetőség is ami egy dízel esetén nem játszik, ha hegytetőről viszik lefelé a beton, akkor az autó lefelé menet megtermeli azt az energiát amivel vissza tud menni. Bár ennek feltétele, hogy az autónak nehezebbnek kell lennie lefelé. Kőfejtőben alkalmazák még ezt ha jól tudom például.
A korlátlan német autópálya az azokra vonatkozik akik itt élnek és pontosan tudjuk, hogy hol és mikor lehet menni. 😃
2015 óta látványosan csökkent a lehetőség, hogy biztonságosan tudjak 250 -el menni. Staubauland ez már csak ilyen 😂
*biztonságosan: már amennyire biztonságos 250-el menni. Személyes rekordom 20 percig tudtam így haladni eddig egyben. 😅
Nekem 211, szintén német autópálya szakaszon. Kia Ceed kombi 1.5 TGDI elektronikus tiltás.
Időbrn csak 10 perc kb.
És 20 perc 250 után behorpadt a benzintartály? Azért egy olyan jó 20 liter elmehet azon a 80-90 kilométeren. :) /Balázs
Én sajnálom, hogy elveszik a zöld rendszámot és az adókedvezményeket. Volvo v60 PHEV-em van és otthon töltöm napelemről naponta, kétnaponta. A hétköznapokba elég az elektromos hatótáv, viszont tudok vele akár lakókocsit, vagy trailert is húzni, mert egy 5 hengeres dízel van benne. Egy gyengéje van a kicsi csomagtartó. Nem a változás miatt, de tisztán elektromosra váltok, mivel már jó áron lehet 64-es Nirot venni. Úgy terveztem megtartom a volvo a lakókocsizáshoz, mivel alacsony volt a fenntartása, de így már nem hiszem. Akkor második autó jó eséllyel sima dízel lesz, amivel tudok vontatni és pakolni bele. Ha csak annyit változtatnak a gyökerek, hogy nem járt volna a phev terepjárókhoz a cégautó adó kedvezmény és az ingyen parkolás, akkor is megszüntették volna a problémát, de mégse csesznek ki azokkal, akik rendeltetés szerűen használják a kocsijukat.
Sziasztok.
A TITÁSZ területen igen van ez a fajta feszültség szabályzás. És igen az alállomásokban történik, úgynevezett "alapjelre" állítás. A NAF/KÖF transzformátorokon kivétel nélkül van automata feszszabályzás, figyeli a közép feszültséget, teljesítményt. stb. van egy közép érték és egy meghatározott százalékon belül szabályoz. Na ezt a közép értéket, alapjelet állítják át központilag, távból. Természetesen ezeket nem úgy random, potméterrel tekergetik, fix értékek és komoly hálózati számítások vannak mögötte. 🙂 És Igen a napelemeknek, naperőműveknek van köze ehhez a feszszabályzás módszerhez.
Nagyon köszönjük a részleteket! /Balázs
Roadtrip: 2 éve az USÁ-ban 16 nap alatt egy bérelt MY-nal közel 5100 km, probléma nélkül. Ioniq tulajként nagy élmény volt, idén pedig 1 hét ausztriai körút 1310 km saját 28-as Ioniqkal.
a német autópályán mentem végig 1 hónapja...vagy a stauban álltam vagy útépítés volt...szerintem az átlagsebesség simán 100 alatt lett a végére
A zöld rendszámos céges autók kérdését egyszerűen megoldhatták volna azzal ha nem számolhatnának el üzemanyagköltséget. Máris kénytelenek lennének ténylegesen villamos üzemben használni őket ahogy azt kellene is a zöld mivoltukból adódóan. Ilyen egyszerű lenne.
Az nem megoldás, mert pont az értelmét veszti el. Mivel azokat úgy tervezték, hogy városon belül tudjon menni elektromosan, azon kívül meg üzemanyaggal.
Azon agyaltam, hogy miért van az, hogy itt ami kerek az cipeljük, ami meg szögletes azt guritjuk? Mert ugye mi a "baj" a PHEV-el? Az, hogy a legtöbben nem úgy használják, ahogy azt tervezték, ezért sokkal nagyobb a károsanyag kibocsátása, mint az előírt. A PHEV-et két csoport veszi. A céges flotta - aki ugye az adók, meg az üzemeltetési költségek miatt- meg az a magánszemély, akinek az élethelyzete nem teszi lehetővé egy full elektromos autót, de azért szeretne - és tud -a környezetért tenni, cserébe a PHEV azon előnyét évezte, hogy bizonyos helyeken ingyen parkolhatott (hisz őt a cégadó meg ezek hidegen hagyták). Ki nem használja "rendeltetésszerúen"? Az az alkalmazott, aki céges flottában kapta, hisz neki az üzemanyag fizetve van, ellenben ha otthon tölti, akkor az a saját zsebéből megy.
Aki ugye nem céges autóként kapta, annak a jól felfogott érdeke, hogy töltse, hisz akkor ugye olcsóbban tud járni. Ergo mit veszünk el? A zöldrendszámot, ami az "ingyenes parkolást" teszi lehetővé minden más marad. Azaz aki eddig rendeltetés szerűen használta a PHEV-et annak elvesszük a kedvezményét, de aki nem, annak minden kedvezmény - ami miatt ezt választotta - megmarad. Okos.
Valahogy mindig "kifelejtik" a sztoriból, hogy az elektromos áram árát a lakosságnak is, de főként a cégek számára brutál módon megemelték. Így már teljesen más a matek, mint a kezdetkor. Most tettetik a nagy csodálkozást, hogy dehát valamiért az emberek nem szeretnének villanyautókat venni maguknak. Jééé, tényleg? Tetszettek volna talán nem ennyire éhesek lenni az áram díjakat tekintve (is). Meg ezt a teljes hülyére vételét az embereknek a napelem telepítésnél (szaldó/bruttó elszámolás lebegtetése, kivezetése, pályázatos támogatásnál 3x túlárazott árak, stb.) És akkor a nyilvános töltők brutális árazását még meg sem említettük, lehagyják már a benzinkutak folyékony energia árait is. Közben természetesen minden másra fogják, hogy hát biztosan azért mert nincs elég nyilvános töltő, meg még mindig túl drága az elektromos autó, meg drága a szervíz, stb... - ami persze sajnos mind igaz is, csak éppen pont a lényeg nincs említve! Az is felfoghatatlan, hogy a tizenvalahány forintért előállított paksi áramot hogy van képük 200+ ért adni?!
@@rtamasmaila napelemesektől 5Ft ért veszi az állam az áramot...
PHEV autókkal az a bajom, hogy csak azoknak jó akik otthon/munkahelyen is tudnak tölteni, hiszen nem fog egy PHEV tulaj naponta, kétnaponta elmenni egy töltőhöz és ott dekkolni fél órát, hogy 40-50-70 km hatótávot kapjon.
Viszont ha otthon megoldott a töltés, akkor egy mai 80-100 KWh-s EV átlagos felhasználás mellett elmegy 4-5-600 km-t. A többség ennél többet egy nap alatt nagyon ritkán megy. Ha ennél messzebbre kell mennie, akkor megáll 5-10-15 percre és kap 100-150-200 km plusz hatótávot amivel nyugodtan haza tud menni. Ha figyelembe vesszük, hogy nem Magyarország a világ közepe és nem nekünk gyártják az új autókat, akkor egy mai EV a célközönségnek (Nyugat Európa), akik otthon is tudják tölteni az autójukat probléma nélkül használható, nem kell nekik PHEV. (kivételek természetesen vannak!)
@@petertakacs3402 … mi köze a zöld rendszámhoz amit írtál?!
Ez neked mért probléma? Ha nincs neked ilyen...
28:50 Nem minden felsővezetékes jármű gyorsít egyszerre van amelyik lassít. Kedves Tibor sőt a hegymenetben közlekedő fogaskerekű párban megy tehát az egyik felfelé a másik lefelé halad.
a Tarvisio - Udine autopálya szakaszon is vízelvezetős az aszfalt, gyakran jártunk erre még 15-20 éve. Ekkoriban egy családtagom a mantovia (MOL tulajdonban levő) olajfinomító vezérigazgatója volt, ahol ezt a spéci aszfaltot készítették. Az a trükk benne, hogy nagyobbra őrlik a bazalt-őrleményt, így azok a hegyes darabok magasabbra emelkednek ki az aszfalt szintjéből, így a hegyes darabok közötti mélyebb völgyekben vezetődik el a víz, még zuhogó esőben is.
A Tesla Model 3 Highland nem zajos már.
Vasút téma: a Szilik nem képesek visszatölteni. Amikor a Taurusok meg a Traxxok érkeztek, az elején volt ezzel probléma, hogy a túlfeszültség miatt vmilyen alkatrész leégett a Szilinél, de azóta valószínű megoldották a problémát, mert nem hallottam róla. A vasút össze van nálunk kapcsolva a hálózattal, mivel ugyancsak 50 Hz a frekvencia, de a kapcsolat külön transzformátor telepekkel valósul meg. Feltételezem, hogy nagyobb feszültségingadozások megengedettek, mint más hálózatban.
Gábor tervét én is támogatom a rendszámcserével kapcsolatban, de sajnos tudjuk milyen az itthoni döntéshozatal és csak annyi lesz, hogy megkapjuk a soron következő rendszámot és akkor új forgalmi stb.....( Irreleváns, de én jobban szeretem a régi 3x3-as rendszámot mint az új címereset ezért remélem tényleg belehallgatnak majd ebbe az adásba.)
Nyaralás elektromos autóval: mi Erdély-körútra megyünk augusztusban (Ausztriából), kb. 3000km, kisakkus Tesla M3. Kiváncsi Leszek a román töltő-infrastruktúrára.
56:46
Az autók nagy részének (kivéve Tesla) viszonylag magas, több hónapos a szállítási ideje.
Az első nap beadott pályázatokhoz kötött szerződések nagy részéhez kb júliusban érkezhettek az autók (pl Volvo EX30-ból is csak azok, amiket a kereskedés már február előtt konkrét szerződés nélkül is berendelt) és annak átvétele után még a pályázatot le is kell zárni, majd onnantól kell kalkulálni a kifizetési határidőt.
Az is tény, hogy küzdeni kell a szerződésért (ami akkor kellemetlen, ha már megjött az autó és ha kiderülne, hogy vmiért mégsem tudnál szerződni, akkor valszeg szerződést is módosítanál…) és a zárás sem bolond biztos - ha már ide eljutottál, akkor telefonon nagyon segítőkészen segítenek kitölteni.
Ha azt nézzük, hogy utófinanszírozású a pályázat, akkor a 77 kifizetés / 25xx szerződés arány pár hónappal az indulás után miért annyira rossz?
Ha azt nézzük, hogy a pályázatok szűk harmada Tesla igy már minimum 1000 autót átvettek és kifizettek, akkor szánalmasan kevés a 77 kifizetés. Arról nem beszélve, hogy már a 2023 decemberben forgalomba helyezett így akar egy éve megrendelt autókkal is lehetett utólag pályázni. /szocske
@@villanyautosokextralehet, hogy igazad van, majd meglátjuk hosszú távon. Mi az indulás előtti nap kötöttünk előszerződést a kereskedővel, a pályázaton indulók közt kicsivel 1000 felettiek voltunk. A támogatói okiratra kellett sokat várni, kétszer is visszakaptuk az anyagot. Amikor jeleztük, hogy már megjött az autó, akkor közölték (mindig abszolút korrekt módon és kedvesen), hogy nem kaphatunk részleteket, mert ki kell várnunk a sorunkat. Épp azon gondolkodtunk, hogy nem várunk és szerződést módosítunk, amikor megjött az okirat, benne egy igen tempós zárásra kapott határidővel. Gyakorlatilag 2 nap tartalékunk volt, de segítettek időben zárni.
Ami a lokális szennyezést illeti, nagyon kevés szó esik arról a részről is, hogy az elektromos autók fékrendszere is sokkal kevesebb mérgező/erősen rákkeltő anyagot "küld" a levegőbe (legalábbis eddigi ismeretek szerint). ez is nagymértékben javítja/javíthatja az emberek életminőségét a városokban - még akkor is ha nem vesznek róla tudomást.
Közismert, hogy a városi szállópor nem válogat. A betokeverő, a Zsiguli, a Tesla is felveri a port. Az e-autókra gyártott gumiabroncsok pedig erősebben szennyeznek (,mert gyorsabban porladnak). Ha egy csepp esze lenne a zöldeknek először az egyeni háztartasok és a közművek kibocsájtását szabályozná. Ezek felelősek a szennyezés 80%-áért. Ezt a 80%-ot sem érdekli, hogy mi gurul fölötte, az örvénylő levegő felkapja...
Alá tudnád támasztani, hogy az e-autó gumi gyorsabban kopik? Én épp az ellenkezőjét olvasom mindenhol, igaz ezek többsége nem a gyártótól független forrás. /szocske
a gumiégető driftelők nem elektromosak...😅😂🎉
0:59:35 - @Tibor: Nem egy alkalommal vezettem le a 750 km-es (Calgary, AB - Regina, SK) és az 1300+ km-es útvonalat (Calgary, AB - Winnipeg, AB) oda-vissza a kanadai prérin - dízel kamionnal... És jól esett megállni 3-4 óránként! Nem feltétlen azért, mert tankolni kellett (azt az indulás előtt megtettük az adott városban), hanem mert a sofőr megéhezik, el kell mennie a mosdóba, vagy le kellett mosni a szélvédőt Windex-szel (nem vicc: az oldja legjobban a sok apró bogarat az üvegről!), stb.
Persze, volt, amikor sietni kellett (jött a hóvihar, vagy oda kellett érni időben), akkor mondjuk csak egyszer álltunk meg ezeken a távokon. Talán két olyan alkalom volt az 5,5 évben, amikor a 750 km-t ELŐRE TERVEZETTEN, egy huzamban, megállás nélkül* vezettem le - hát mondjuk nem volt jó... Elmondhattam, hogy megcsináltam, hogy a 8 órás úton megspóroltam 5-8 percet... számított? Nem!!
((* az igénytelen európai kaminosoknak mondom (akik mindenkinél mindent is jobban tudnak), hogy: NEM, nem kannába végeztem a dolgom vezetés közben, hanem az út előtt elmentem wc-re, majd csak az út végefelé ittam, amivel kibírtam a yard-ig. BTW errefelé vannak kamionos pihenők, kamionos benzinkutak bőven, ahol meg tudsz állni biztonsággal - de, ha nagyon kell, akkor félre állsz a 2 sávos highway szélén a shoulder-re, a semmi közepén és meglocsolod a füvet...))
A Tibor ingyen töltött a 6200 km-es nyaraláson. Örülünk neki, de nekünk halandó polgároknak fizetni kellett volna. Érdekelne hogy mi lett volna ez az összeg. Köszönöm.
Kb 1000 kWh-t töltött ha ezt átlagosan 40 centes Supercharger árral szorozzuk, az 400 euro. Ionity hasonlóan 160 Ft/kWh + a havi előfizetési díj. /szocske
Akkor lehet hogy sok céges PHEV autó idén ősztől magánkézbe fog kerülni? Illetve ez lehet hogy picit felértékeli majd a használt elektromos autókat?
Igen. Ugyan ez volt a tendencia, amikor bevezették a cégautó adót. Piti összegért papíron eladták a társtulajdonosoknak és családtagoknak a céges autókat, így megúszva ezt az adózási formát. A tankolást pedig, okosban megoldották házon belül.
00:06 #FELVÉTELDÁTUMA: 2024.08.02. péntek 📆
👍🏼 Tibor: "...legalább 2x annyiszor álltunk meg, mint amennyiszer töltöttünk..."
- Igen, ez a valóság, az emberek egyszerűen nem a valóságot mondják, mikor arról beszélnek, hogy ők 500-800 km-nként állnak meg.
Nemrég jöttem haza nyugat Fo-ból egy méretes új (
A Szatmárnémeti töltő 60 kw teljesítményű de sajnos a tavaj is meg volt rongalva képernyő be törve már többször is használtam Nürnberg és Szatmárnémeti közt szoktam évente 8 szor ingázni egy ioniq 5 tel
Sziasztok.Mi van akkor ha most veszek phev autót de fehér rendszámmal szeretném.Lehet ilyet,csak az ingyenparkolást bukom?
2016-ban a fehér rendszámmal forgalomban levő elektromos autok rendszámát nem volt kotelezo zöldre cserélni. Hogy most, ha kifejezetten fehéret kérsz adnak-e? Jó kérdés… /szocske
Az új Audi A6 kapcsán jtuott eszembe, hogy nagyon furcsa, hogy az új európai modellek a Volvón kívül nem támogatják a V2x-et. Sem a gridet, sem a Home-ot, sem a load-ot . Pedig, ezek a jövő szempontjából később fontosak lehetnek. A V2L már most is fontos, mert például az e-kerékpárokat lehetne tölteni este a kempingben, vagy bármi más elektromos eszközt üzemeltetni, mint a Kiák esetében.
MEB autok támogatják, igaz elég bonyolult módon. /szocske
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy az elektromos autó akkumlátorát milyen időközönként érdemes 100%-ra feltölteni? Nemrég vásároltam és eddig kb. 30%-80% között jártam vele, de úgy tudom, hogy az élettartama szempontjából néha érdemes teljesen feltölteni.
Attól függ milyen aksi van benne. Ha LFP akkor annak az élettartamába belefér, hogy sűrűn töltöd 100 százalékra, sőt némely gyártó kéri is ezt, hogy a kocsi pontosabban lássa a hatótávot. (Ez az LFP-nél kicsit komplikáltabb történet). Ha hagyományosabb NMC cellák vannak az autódban akkor sem kell rettegni attól, hogy azt teljesen kihasználd (100%), de érdemes a normál hétköznapok, napi melóba ingázások alkalmával csak 80-ig tölteni és csak a tervezett hosszabb utak előtt 100-ig menni, mert ezzel növeled az élettartamot.
TL;DR: ha kell nyugodtan töltsd százra, azért van. / Balázs
@@villanyautosokextraKöszönöm a választ! Mazda mx30-ról van szó. Sajnos nem tudom, hogy LFP, vagy NMC aksival szerelik-e. Igazából szinte sosincs szükségem a teljes kapacitásra, csak úgy gondoltam, ha előnyös az élettartam szempontjából az időszakosan 100%-ra való feltöltés, akkor megteszem.
Ha nem lenne az előző évi bevételi limit már vettem volna e-autót. 😇
Ez a plug in hibrid egy óriási tévút. Olyan komplikált, hogy tíz éves korára gtk.
Az utolsó gondolatokhoz, annyit a belsőégésű pártiakhoz: Ma a villany mozdonyok korában senki nem sírja vissza a gőzősőket, meg a dizelmozdonyokat, hacsak nem nosztalgiából. Ugyan ez fog történni az autókkal is. De rácáfolhattok majd 15 év múlva.
@9:30- szerintem ott valami nem stimmel: HAVI 40ezer adó??? Szerintem ÉVI-re gondolt az elvtárs.
Havi lesz az sajnos. /szocske
@@villanyautosokextra Havi 40ezer forint? Az évi 480ezer forint, €-ra is átszámolom, hogy látszódjon mennyire nonszensz a nagyságrend: ez durván 1200€/év. Sehol az EU-ban nincs ilyen nagyságrendű adó, főleg nem környezetbarát autókra, még Svájcban is kb 600 frank körüli egyes autók adói, ami ott már magasnak számít, svájci 5-10x-es fizetésekhez mérve. Valamint másoktól tudom, hogy nekik a rendes benzines, dízel autóikra az évi adó olyan 20-30ezer forint körüli összeg. Szóval szerintem itt évi összegről lehet csak szó. Pár perccel később párezer forintos rendszámról van szó, hogy ejnyebejnye, miért az autósnak kéne fizetni, és akkor az évi félmilliós adó az oké? Valami nem stimmel.
@@villanyautosokextra írtam egy hosszabbat, de valahogy eltűnt. Kizárt, hogy havi 40e, azaz évi 480ezer forint legyen egy autó adója.
@@zbarczy Céges autóról van szó, hallgasd újra
@@zbarczyde''!
Anyira együtt tudok érezni és megértem a dilemmájukat a plugin tulajdonosoknak. A 15-20 millás autójuk után akár 15-30 ezer forimtot is kell majd fizetni a rendszámcseréért ne adj isten 2x is el kell menni az okmányirodába. A végén még kénytelenek lesznek az ingyen parkolásért plugin helyett Teslával járni. Micsoda döntések, micsoda sorsok!
Szép lesz, mert gondolom a BYD ide is hozta volna a Seal U DM-I -t, ám így nem marad vevőköre talán.
Lehet pofázni.. Egy csomóan a kedvezmények miatt vették ezeket, de a büdös életben nem töltötték...
A i3 REX benzinmotorja nem tudja az autót hajtani csak az akku lemerülését akadályozza meg. Így nem mondható szerintem hibridnek. Ha jól emlékszem akkor hatótáv növelt a REX.
Mi lett a firenzei taxi leaf - fel😮köszönettel
Én speciel Outlander PHEV-et fogok lecserélni egy KONA EV re. Viszont a méret csökkenés miatt aggódom. Sokkal drágább viszont nem jön szóba.
Miért nem Niro, ha a méret kritikus? /szocske
@@villanyautosokextraaz sokkal kényelmesebb!
@@villanyautosokextra Igen nekem is úgy tünik, hogy valszeg nagyobb, csak sajnos nem tetszik. 😞
@@BRAAJEN Mármint melyikre gondolsz?
Egy kérdés: Ha én januárban megveszem az éves autópályamatricámat, februárban meg lecserélik a rendszámom, akkor bukom a matricát?
At tudod íratni a másik autóra meg eladás esetén is. /szocske
@@villanyautosokextra1800 Ft ért...
A Teslának nagyon kéne egy kisebb olcsóbb modell!
Egyetértek. 12-13 millióért. Instant buy lenne - persze hitelre. 😂
@@ferenckluni7652már 8 ért is árulnak Teslat...
Reagálva az autó szükségességére: De nem kötelező 6000+ km-t menni. :) Bőven vannak közelebbi lokációk is, ahol fel lehet lelkileg töltődni.
Már korában kifejtettem, de megismétlem: szerintem a meglévő PHEV tulajokkal nem kellene kiszúrni. Egyszerűen a zöld rendszám csere és a adókedvezményeket a mostantól tulaj/üzembentartó váltáskor kellene megvonni, ill. az újaktól. Ezzel szerintem nagyjaból mindenki ki tudna egyezni.
Egy új PHEV ma kb annyiba kerül mint egy EV. Ez a szabályzás az EV irányába tereli a PHEV vevőket.
Abszolút. Nem kéne szívatni az anyagilag annyira nem eleresztett PHEV tulajokat. Pl. Prius P3 Plugin, Ampera, Outlander vagy egy i3 rex. Úgy kellett volna, hogy addig maradjon míg nem történik tulajdonos váltás. Ezeknek az autóknak lesz látható értékvesztése is emiatt, tehát dupla szívatás. Ezeknek a tulajoknak nem feltétlen áll rendelkezésre 8 millió forint egy elfogadható használt elektromos autóra de szerettek volna belekóstolni a témába.
Sziasztok. Sajnos ez a videó tele van reklámokkal. Nagyon idegesítő.
Szatmarnemetiben a problemas autotolto 50 KW-os.
lehet okoskodni , kell a love a barátoknak .....
A barátoknak miért kell a szerelem (love)?
Kössz szépen! A Föld is köszöni szépen, nem igényli az emberi beavatkozást. Eddig is túlélte az összes invazív fajt, miért az Ember lenne kivétel?🙃
Most komolyan ez a legnagyobb problémánk az atomháború árnyékában? 😊
Byd? Hazaárulokutyak
Hibrid téma... hát szerintem a többség át fog ülni benzinesbe. Szerintem a cég és magánszemély aránya 80%-20%, de cégként főleg a tervezhetőség miatt fáj az évi 500e Ft cégautóadó. Ha megnézitek most pl. a BMW 3. azonos lóerőben (300le) 3miliió forint különbség van. Az ezen a kedvezény nélkül soha nem fog megtérülni!
0:07 ...👍🍺🍺🍺🍺🍺👍😁😁😁
Betonkeverő álló helyzetben is fogyaszt, mert forgatni kell a betont.
Ez a baj, amikor 4-6 órát egy helyben áll az építkezésen, akkor végig füstöl a dizel, pedig egy métert sem kell menni. /szocske
Valószinüleg benzineset/dizelt vesznek majd, mert a fene se fog szivni a katasztrófális töltőhálózattal, ha semmi előnye nem lesz már
Akinek nincs kertes háza, és nem tud otthon tölteni, az vegyen is benzinest, vagy dízelt.....
@@ldsman1global587 és pusztuljunk bele a smogba meg a 40 fog feletti nyári hőmérsékletetbe. Tök logikus...
Ha holnaptól mindenki villanyautóra váltana, akkor is belepusztulna nem a 40, hanem az 50 fokba. Ezek a folyamatok öngerjesztőek, már nem visszafordíthatóak. @@magdatamas8102
@@magdatamas8102 kertlek hallgasd vissza a villanyautó extra korábbi adásaiban a CO2 kibocsátás a városok hűtést jobban fokozza, mint a motor melegedés. Nem beszélve a fotoszintézis tol amihez kell a CO2 és a termények is nagyobb hozama van! Üdv
Ezt gondolom a plug-in hibrides témára írtad. A plug-in hibrides miért is szív a katasztrofális töltőhálózattal? Csak ezért nem fogja eladni, szerintem a legtöbben megtartják.
AZ út Slovenia,Olaszország,Franciaország,Spanyolország,Portugália,Andora és Gibraltár...
Én az öcsémmel mult holnapba egy europai körutat csináltunk 2db teslával 8000km és SUPER volt semmi probléma
2026 választási év! Meg lesz a böjtje!
Gondolok vmit és cáfolom... 🤔!
nyaralás: 1753 km-t mentünk nem 753-t, Német autobahn: ez évek óta megy ,azaz a lezárásos felújítás- kamionos vagyok- Stauland-nak és Baustelland-nak hívjuk Germany-t
Ha a BMW i3 REX helyesen van besorolva, akkor NEM plugin (5P), hanem hatótávnövelő motorral ellátott jármű (5N). Másik kategória. Legalább ti ne keverjétek már össze...
Mivel 5P és 5N autókról egyaránt leveszik a zöldet, ilyen szempontból mindegy /szocske
Ha jól tudom rendszám plótlásnál is csak max 1db rendszámot pótolnak és csak egyszer. Így biztos nem marad az eredeti rendszam az autókon.
De a zöld-fehér csere esetén nem mondhatod, hogy a zöld elveszett, le kell majd adni. /szocske