DTK: Elviszlek magammal - Kepes András

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 7 ноя 2023
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    WMN Facebook: / wmnmagazin;
    WMN nyitóoldala: wmn.hu/
    WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
    Kepes András
    1948. október 11-én született Budapesten, író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
    Édesapja külkereskedő volt, édesanyja pedig a Külügyminisztérium tanácsosa és a Közgazdaságtudományi Egyetemen oktatott protokollt diplomatáknak, András nővére még Mexikóban született, de ő már itthon. Gyerekkorában ennek köszönhetően élt Libanonban és Buenos Airesben is. 17 évesen jelentek meg az első cikkei, majd a Magyar Rádió munkatársa lett - éppen 50 évvel ezelőtt. Később átment a Televízióhoz, ahol olyan emblematikus műsorokat készített, mint a Stúdió ’80, az Apropó és a Desszert.
    Diplomát először az ELTE Bölcsészettudományi karán szerzett, magyar-esztétika szakon, majd tanult a Syracuse-i Egyetemen, illetve nemzetközi ösztöndíjjal a Stanfordon. Később pedig doktori és habilitált doktori fokozatot szerzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
    A kereskedelmi tévék indulása után dolgozott a TV2-nél (onnan betegség miatt jött el), majd az RTL Klubnál is.
    2008-től a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, majd az abból alakult Metropolitan Egyetem Kommunikációs és Művészeti karán először tanár, majd professzor, majd dékán.
    Hat gyereke született három házasságból, a legkisebb 2011-ben. Nagyobb gyerekeinél már unokái is születtek, összesen négyen.
    Első regénye 2011-ben jelent meg, a legújabb, a Két macska voltam pedig idén.
    Apaságról, lelkiismeretfurdalásról, útról a rádióriporterségtől a regényírásig, lázadásról és tervekről is mesél D. Tóth Krisztánnak úton szakmai életének egy nagyon fontos helyszínétől hazáig.
    Támogatóink:
    Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
    Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
    OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)
  • РазвлеченияРазвлечения

Комментарии • 65

  • @editfakan404
    @editfakan404 6 месяцев назад +4

    De jó volt újra látni, és hallgatni Kepes Andrást ❤ Igen fiatalka voltam, mikor anno néztem a műsorait, lenyűgözött az orgánuma, nyugodtsága, és a kedvessége. Jó egészséget kívánok neki, maradjon sokáig közöttünk, bár hál Istennek nagyon jól tartja magát. ❤🙏

  • @katalinvismeg8830
    @katalinvismeg8830 8 месяцев назад +53

    Nagyon köszönöm. Holnap reggelig tudnám hallgatni. Nagyon kedveltem a műsorait. Egy végtelen szimpatikus, intelligens ember.

  • @agnesfarago504
    @agnesfarago504 8 месяцев назад +19

    Jajj hát A Kepes...! Óriási szerelem ez az ember! Imádom!❤❤❤

  • @zsp570
    @zsp570 8 месяцев назад +7

    Nagyszer volt! Igaza van Kepes Andrásnak: aki ismeri a munkásságát, abban nem ébresztenek kétséget a rosszindulatú vélemények. (Hiszen ha azok megfogalmazói is ismernék a munkásságát, nem fogalmaznának meg ilyen véleményeket.) Miért is foglalkozna velük? Számomra mindig is példamutató volt az embersége, az életfilozófiája. Isten éltesse Kepes Andrást!

  • @judittoth9139
    @judittoth9139 8 месяцев назад +15

    Sármos, okos, intelligens, fantasztikus karakter, annyira kellemes orgánuma van, hogy egész nap képes lennék hallgatni. Gratulálok az új könyvéhez! Nagy köszönet az interjúért. S nagyon Boldog születésnapot kívánok Krisztának és Andrásnak is. 🎉

  • @BRea82
    @BRea82 7 месяцев назад +3

    Kepes András egy bölcs ember, érett gondolatokkal, intelligenciával, értékekkel. Zseniális. 🙏🥰

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 8 месяцев назад +15

    Köszönöm, hogy láthattam, hallhattam ezt a beszélgetést. Kepes Andrást mindig nagyon szerettem, minden műsorát láttam, mert csak 3 évvel idősebb nálam. Okos, intelligens, hiteles ember. ❤

  • @ornastein5457
    @ornastein5457 8 месяцев назад +8

    Loved this car ride 😊 also wishing to 120 years, feeling as if 20 or 40… What impressed me is the inner ability to avoid conflict. Both interviewer and interviewee. Not typical of journalists🤔
    We need more humans like you both to heal the world 🌍 💔

  • @mariettalehelvari8817
    @mariettalehelvari8817 8 месяцев назад +14

    Nagyon jó beszélgetés volt! El hallgattam volna még. Ez az őnazonosság, felelősségtudat hiányzik ma az emberek nagy részéből. Akiben meg van az csendes

  • @ujhegyieva2184
    @ujhegyieva2184 8 месяцев назад +9

    Mostanában több beszélgetést is meghallgattam vele, ez volt a legjobb. ❤

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 8 месяцев назад +3

    Hálás köszönet Kepes Andrást anno mindig néztem, most is követem! Nekem példakép! További könyvírást! Boldog születésnapot kívánok!

  • @magdolnapalotai3807
    @magdolnapalotai3807 7 месяцев назад +2

    Jujj, köszönöm! Többször vissza is pörgettem, hogy "rögzítsem", ( így a főzés és mosogatás sem volt annyira unalmas közben). Ez most az (egyik) kedvencem! Várom a következőt! 😊🤗

  • @evafulop5463
    @evafulop5463 8 месяцев назад +10

    Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést!
    Mennyire sok bölcsesség ,szeretet,inteligencia és még sorolhatnám mi minden van benne!❤❤
    Nagyon jó volt hallgatni!❤❤

  • @MrZoun79
    @MrZoun79 7 месяцев назад +1

    Hogyan csináljunk könyv promóból egy igazi, igazán jó beszélgetést. Eddig ez a legjobb könyvbemutató (Vitrayval különleges volt). Mindketten nagyon jók.

  • @sancal7309
    @sancal7309 8 месяцев назад +4

    Ez már döfi, DTK és Kepes András! 💯🌟 A Két macska elvet tanítani kellene 💯💓

  • @gabriellahamza4339
    @gabriellahamza4339 7 месяцев назад +2

    Imádtam Kepest !!!

  • @andreaehmann5024
    @andreaehmann5024 8 месяцев назад +13

    Mindig nagyon szerettem!
    Hehetetlen, hogy milyen fiatal maradt!❤

    • @nikoletthollosi948
      @nikoletthollosi948 8 месяцев назад +2

      10 évet simán letagadhatna vagy 15-öt is.

  • @csillabihari1422
    @csillabihari1422 8 месяцев назад +1

    "Egyetlen megoldás az emberség." Mióta így érzem!! "Az érdekel, hogy te milyen ember vagy!!" Ez az egy számít! Mit tehet arról bárki, hogy bárki más mit tett, gondol, csinál. Azt, hogy ő milyen, az a lényeg!!! Sőt, valaki lehet velem jó, mással meg nem.... De ki mit hoz ki a másikból. Én így próbálok élni. Köszönöm 😊

  • @milotamenyhar548
    @milotamenyhar548 8 месяцев назад +4

    Koszonom. Imadtam!

  • @edinaszonyi722
    @edinaszonyi722 7 месяцев назад +5

    De szépek a szelfin mindketten! (Nemcsak kívülről, átsugárzik a lelkük.) És még össze is öltöztek!

  • @balkanmulti
    @balkanmulti 7 месяцев назад +1

    Őszinte leszek: kicsit gondolkodtam, mielőtt kattintottam, mert az utóbbi időben (a könyv miatt) több helyütt hallgattam/néztem interjút Kepes Andrással. Aztán mégis meghallgattam ezt is, és nem csalódtam.
    Ez egyrészt köszönhető D. Tóth Krisztának a remek kérdésekért és műsorvezetésért, másrészt pedig Kepes András simogató hangjának. Bármikor, bármeddig tudnám hallgatni.
    Köszönöm!

  • @evabalazs2101
    @evabalazs2101 8 месяцев назад +5

    Nagyon jóóó!!! köszönöm!!!!!!

  • @annamester9505
    @annamester9505 8 месяцев назад +14

    Kedves Kriszta nekem az év vendége volt

  • @TheDorothea
    @TheDorothea 8 месяцев назад +1

    🎉De jó volt ez a riport. 🎉 Imádtam.🎉

  • @zsofiawintsche492
    @zsofiawintsche492 7 месяцев назад +3

    Ezt az embert receptre kéne felírni! Több beszélgetést hallgattam vele a születésnapja apropóján, és mindegyik egy kicsit más, és mindegyik jó, bármeddig el lehetne hallgatni!

  • @timeatallodi8218
    @timeatallodi8218 8 месяцев назад

    Olyan jo, hogy Kepes az utóbbi időben kezd ilyen beszélgetéseket vállalni. 💟

  • @user-is5vc7ni4j
    @user-is5vc7ni4j 8 месяцев назад +7

    Szuper beszélgetés volt ha csak néhány hatalmas: széken ülő ember megfogadná KA-s tanácsát kicsit jobb lenne az ország.😊 Köszönjük Kriszta.❤

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 8 месяцев назад +1

      Ugyanmár, akkor a világ sose lenne ilyen pocsék, ha a hatalmasok hallgatnának a bölcs, humánus Emberre.. Sose volt, sose lesz, hatalmas idealizmus! (csak mi kisemberek álmodunk ilyenről, de a világ nem így működik😏-sajnos)

  • @Kraker7724
    @Kraker7724 8 месяцев назад

    Köszönöm Kriszta és András! Isten éltessen Benneteket!

  • @krisztinaruborics6377
    @krisztinaruborics6377 8 месяцев назад +1

    Kepes Adrás.....szerelem!

  • @sebanb01
    @sebanb01 8 месяцев назад +2

    Köszi, ez is jó lett! :) :) :)

  • @FellegiZeno
    @FellegiZeno 8 месяцев назад +2

    Szuper volt...

  • @ibolyavaradine5359
    @ibolyavaradine5359 7 месяцев назад

    Köszönöm,koszonom

  • @ritarajczi3876
    @ritarajczi3876 8 месяцев назад

    Ez a humor s a kisfiùs zárò kérdés ...bàjos (ha lehet ezt használni egy ilyen karakternèl...) Köszi WMN 🙂

  • @aszeretettere8733
    @aszeretettere8733 8 месяцев назад +5

    "Az egyetlen megoldás az Emberség." ☝🏻🫶🏻🙏🏻🤍🌈

  • @annabogdan5524
    @annabogdan5524 8 месяцев назад +1

    További sok videót kívánok

  • @erzsebethalasz9508
    @erzsebethalasz9508 8 месяцев назад +1

    Milyen jó lenne, ha a derű már, mint nagypapa lehetne jelen az életünkben. Emlékezem Nagyapámra.... mindennek rendelt ideje van az ég alatt. Kívánom, hogy megtalálja az IGAZI értéket!

  • @mariapaal7511
    @mariapaal7511 8 месяцев назад

    ♥♥♥♥♥

  • @magdolnaszucsnekovacs1795
    @magdolnaszucsnekovacs1795 7 месяцев назад

  • @gabrielladanyi3003
    @gabrielladanyi3003 7 месяцев назад

    ❤❤❤❤❤

  • @hajnihajni414
    @hajnihajni414 8 месяцев назад

    🙏🙏🙏❤💚

  • @majami_a
    @majami_a 8 месяцев назад +14

    Őt én is elvinném egy körre. ☺️

    • @Tigger7-friends
      @Tigger7-friends 8 месяцев назад +10

      Elképesztően jó pasi kívül-belül

    • @majami_a
      @majami_a 8 месяцев назад +6

      Ezt mondom én is. Egy szexis, őszhajú intellektuel. Pont az esetem. ;)
      Csak hallgatnám és hallgatnám..😘

    • @aranynagy5457
      @aranynagy5457 8 месяцев назад +4

      Mélységesen zavarba ejtő ember, férfi, intelligens igen jó h vannak.ők.

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 8 месяцев назад +3

      Szerintem az asszonyállat beszél belőled 😁

    • @majami_a
      @majami_a 8 месяцев назад

      @@egyresztmasreszt4292 szerintem is :D

  • @faragoannamaria7764
    @faragoannamaria7764 8 месяцев назад +2

    Bántást lehet, hogy nem lehet bántással orvosolni, de sajnos jósággal és türelemmel sem, amint tapasztalgatjuk...

  • @katalinmeiszterneirre7477
    @katalinmeiszterneirre7477 8 месяцев назад +5

    Mikor lesz az Azarias elviszlek magammal?

  • @csababerzsenyi4828
    @csababerzsenyi4828 7 месяцев назад

    András for President!

  • @tiborpaksi5990
    @tiborpaksi5990 8 месяцев назад +1

    Külföldön minden országban és mindenki mosolyog?

    • @juditnagy8084
      @juditnagy8084 8 месяцев назад

      igen.. a pasik a fiatal lanyokra haha

  • @SwtMazsola
    @SwtMazsola 7 месяцев назад

    Lehet tudni elore ki lesz a WNM uj vendege...az, aki epp volt Kadarkainal is. Mintha kezrol kezre adnak a meghivottakat a rengeteg podcastbe, ami ezaltal most mar mind egy lere megy.

  • @user-gv9ec4fh3y
    @user-gv9ec4fh3y 6 месяцев назад

    a nenitol nem dulongtem.....

  • @67ginaaa
    @67ginaaa 8 месяцев назад

    😂😂😂😂😂😂😂😂

  • @dawodka122yt
    @dawodka122yt 8 месяцев назад

    érdekes... Azahriah-val készített videó az meg nincs fent....

  • @toromon31
    @toromon31 8 месяцев назад

    Kriszta, te nem vagy öregasszony, ne paprikázódj úgy fel. 😉

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 8 месяцев назад

      Micsoda idióta sztereotípia.. Sose hallottam hogy a vérmérséklet korfüggő.. Ha igen, pont fordítva-idősebb =higgadtság, bölcsebbség.. (persze ez is sztrtp)