Azok közé sorolom magam akik barátnak mondhatják Timit, ebből kifolyólag nem tudom hogy tudtad 42 percbe szorítani ezt a tartalmas beszélgetést, nekem Timivel egy normál hívásom is 1 óra felett szokott lenni, igaz sokszor egy szezon is elmúlik mire újra tudunk beszélni, de ez esküvő fotósok közt teljesen normális. Örülök, hogy a COVID helyzet alatt legalább most így láthattam, mert rég találkoztunk. Ő az akivel mindig inspiratív beszélgetni, akkor is, ha fotózásról szó sem esik. Jó ötlet volt az interjú!
Magasra tetted a lécet :) Gratulálok, nagyon kellemes kis videó lett. 3 éve egy rendezvényen fotóztam és volt szerencsém Timivel találkozni, akkor már csak élvezetből fotózott, backstage fotókat készített. Zseniális Nő, akkori tapasztalást személyével kapcsolatban tökéletesen megerősítette a videód :) Ha nagy EQ-val rendelkezel akkor tényleg be tud szippantani az esküvők világa. Mindent elmondott Timiről amikor arról az ominózus esküvőről beszélt, talán még itt mesélés közben is megjelent egy könnycsepp nála. ;-) Kötelező videó mindenkinek aki kicsit is kacérkodik az esküvők fotózásával, jó volt elmosolyodni hallva egy egy hasonlóan átélt szitut :) Gratulálok Neked/Nektek még több ilyet:)
Szia Csaba! Jól emlékszem rád, hatalmas alázattal csináltál egy nem könnyű feladatból gyönyörű képeket. Ami miatt még különösen emlékszem rád, az az, hogy ismeretlenként is semmilyen rivalizálás nem volt benned egy olyan rendezvényen, ahol ez nagyon másként is lehetett volna. 😍 Köszönöm, hogy írtál!
A megélhetési problémákkal kapcsolatban, van a piacnak, egy nyugati országokra nem jellemző igénytelensége, plusz a garasosokodás. Egy a psc géppel, 17-35 mm obival, egy szem ilyen-olyan vakuval már lehet bárki otthon úgynevezett esküvői fotós. Csak a kofferemben van két millányi cucc, és ha 10 000 forinttal többet mondok mint teccik, úgy jártam.
Megvan a másik véglet is ám: Akinek ott a táskában a több millás cucc, aztán olyan alapvető hibákat vét, hogy roszabb fotókat hoz össze mint amit hozzáértéssel egy belépő szintű fél milla allati felszereléssel össze lehetne hozni.
@@gabor222 Tipikus válasz, annak aki azt hiszi magáról hogy 300 rongyból összehozza azt amit vki profi szereléssel, és ezt éveken át egy jól sikerült képpel próbálja igazolni, miközben az összes többi egy jobb telefonnal megismételhető. Példa az öcsém szeptemberi esküvőjén életem legel....abb fotósának szarrágó módon összeszedett milla alatti felszereléssel készített úgy nevezett fotói. A másik véglet nem jellemző, hanem a véletlen műve, és sokkal több profi felszereléssel dolgozó minőségi fotós van, mint profi amatőr filléres objektívekkel, és cuccal a jófogásról. Az élet nem a végletekről szól, hanem arról ami mindig van ha esik, ha fúj… egy fotózás nem végletek kérdése, hanem vagy megvan vagy nincs.
@@lenardkurtok7551 Egy szóval sem állítottam, hogy a 300ezres cucc kiváltja a több millás felszerelést, vagy azt sem, hogy közelébe érnék egy jó esküvői fotós tudásának. Csak azt, hogy a töbmillás felszerelés kizárólag abban az esetben hozza az elvárt színvonalat, ha a fotós tudja is mit csinál. És sajnos vannak akik a hiányzó hozzáértést/fotós rutint a felszerelésükkel szeretnék pótolni. Hogy én is mondjak egy családi példát: rokonoknál kültéri ceremóniát ideális délutáni fényviszonyok között fotózott egy fiatal fotós. Mikor megkaptam a képeket, rögtön az tűnt fel, hogy szörnyen szemcsés a kép, egyenletesen mindenhol, nem véletlenszerűen egy képen, hanem mindenhol. Első gondolatom az volt, hogy mivel csinált ez a srác ennyire rossz képeket? Megnéztem a fotó adatait, csak a gép és az objektív vmi másfél milliós értéket adott ki. Valószínűleg szörnyen alulexponálhatott és utólag korrigálhatta amennyire tudta, de végig rá nem nézhetett a hisztogrammra, hogy az egész fotózás alatt nem tűnt fel neki. Erre pl nem foghatjuk rá, hogy "véletlen" ez sorozatos, következetes hiba. Nem egy ilyen példával találkozom, akik befektetik a nagy pénzt a felszerelésbe és hamarbb vállalnak olyan fizetős munkát amihez még nem nőttek fel. Az esküvői fotózás pont ilyen, ahol nem lenne szabad hibázni, mert megismételhetetlen az elszalasztott alkalom, de a lelkes amatőrök erre a piacra sokkal könnyebben be tudnak törni mint pl egy termékfotózásra. Vagy pl volt kollégám vállalt családi fotózásokat miközben a Lightroomos post-processingjei nagyon rosszak. Vannak akiknek hobbi a fotózás, sokat foglalkoznak vele, évekig fejlődnek és elérnek egy olyan szntet, hogy profivá váljanak. Közben meg jelen van az a réteg aki ki akar törni a szokásos 6-tól18-ig munkájából, vagy keresni némi mellékest és befektetésként, üzletként tekint a hétvégi esküvői fotózásra, de még nincs meg hozzá a háttere fejben. Én a környezetemben azt látom, hogy az ilyenek is beleteszik a nagy pénzt a felszerelésbe, mert azt hiszik, hogy az ő esetükben is technika a szűk keresztmetszet.
Sok mindenben nem értek egyet Timivel és sok mindennel tudnék vitatkozni, de mindenképp egyedülálló és nagy erős, hasznos videó. Köszönjük mindkettőtöknek.
Őszinte elismerésem Gergő és Timi, mind a kettőtöknek. Fájóan igaz dolgok hangzanak el, örülök, hogy ennyire erős témákhoz nyúltatok. Magam is nagyon szeretem az interjú műfajt, jó magasra tetted a lécet indításként. Volt hogy majdnem megkönnyeztem, és az is igaz, hogy Timi nagyon szerencsés, hogy a férje kitartott, túl sok kapcsolatot tud bedarálni a szakma, ha valaki nem figyel. Várjuk a többit.
Nagyon jó videó lett! Timi hangja nagyon kellemes, jó volt hallgatni ahogy beszél... :D Órákig tudnám hallgatni a beszélgetéseteket, ebben a kiváló témában. A trendeket tekintve, egyre gyorsabban változik a világ és ezért szerintem az, hogy az ember hány évesen kezdi el nehezebben venni őket, az egyre korábban lesz...
Szia Gergő! Nagggyon jó ötlet volt az interjú vonal, minőségi színezet lesz a csatornán. Ez vidi is baromi tartalmas és érdekes . Timi pedig első alanyként szintén nagyon jó döntés volt! Sok sikert a további riportokhoz! Jaaa S.Andrást légyszi ne! 😂✌️📸
Szia Gergő! kérdéssel fordulok hozzád, az lenne a kérdésem hogy vad fotózás a hobbym milyen kamerát ajánlanál 120.000Ft ig de inkább 100.000 Ft alatt szeretnék venni. Kezdő vagyok még de szeretnék venni ha jobb gépet. Használtan újonnan ha használtan akkor mit kell nézni? Illetve a legfontosabb, milyen kamerát?
Micsoda drámai történet, szegény lány teljesen összeszakadt ebben a véres munkában. Javasolnám, hogy pihenésképpen próbálja ki magát egy gyár gépsorán, mondjuk úgy 30 éven át. Pár év után nem így fog kinézni. Egisztenciális biztonság manapság sehol nincs, beleértve a fejlett országokat is.
Camera body: kb 900gramm, objektiv: kb masik 900gramm, vaku, masik kamera hasonlo sullyal az oldaladon, lotifuti a par es a csalad/baratok utan... azert en megertem, hogy miert faj. :)
@@lumosnina kötelezővé tenném a profi testépítő kategóriát az esküvő fotósoknak. Amíg nem nyomsz fekve 200-al, addig nem fotózhatsz. Amúgy nyilván egy nőről van szó, a legtöbb pasinak szerintem nincsenek ilyen gondjai, kiv. egy kor felett, de akkor már a reggeli keléstől lerohad a derekad.
@@gaborperenyi8934 Erről Gergő is tudna mesélni vagy épp Déber Gábor. Férfiként is megterhelő, nem csak nőként. Emlékszem, épp Gergő beszélt az egyik videójában arról, hogy nem mindegy mit kell akár a hátadon cipelni, vagy a kezedben fogni hosszú órákon keresztül.
Kedves Gergo! Negyon eros videot sikerult osszerakni, gratula hozza! Tudtam volna meg hallgatni jo sokaig!!
Azok közé sorolom magam akik barátnak mondhatják Timit, ebből kifolyólag nem tudom hogy tudtad 42 percbe szorítani ezt a tartalmas beszélgetést, nekem Timivel egy normál hívásom is 1 óra felett szokott lenni, igaz sokszor egy szezon is elmúlik mire újra tudunk beszélni, de ez esküvő fotósok közt teljesen normális. Örülök, hogy a COVID helyzet alatt legalább most így láthattam, mert rég találkoztunk. Ő az akivel mindig inspiratív beszélgetni, akkor is, ha fotózásról szó sem esik. Jó ötlet volt az interjú!
Élmény volt hallgatni a hölgyet, nagyon intenzív személyiség, órákig tudnám hallgatni. Én még most is érzem benne a szenvedélyt😊
Magasra tetted a lécet :) Gratulálok, nagyon kellemes kis videó lett. 3 éve egy rendezvényen fotóztam és volt szerencsém Timivel találkozni, akkor már csak élvezetből fotózott, backstage fotókat készített. Zseniális Nő, akkori tapasztalást személyével kapcsolatban tökéletesen megerősítette a videód :) Ha nagy EQ-val rendelkezel akkor tényleg be tud szippantani az esküvők világa. Mindent elmondott Timiről amikor arról az ominózus esküvőről beszélt, talán még itt mesélés közben is megjelent egy könnycsepp nála. ;-) Kötelező videó mindenkinek aki kicsit is kacérkodik az esküvők fotózásával, jó volt elmosolyodni hallva egy egy hasonlóan átélt szitut :) Gratulálok Neked/Nektek még több ilyet:)
Szia Csaba! Jól emlékszem rád, hatalmas alázattal csináltál egy nem könnyű feladatból gyönyörű képeket. Ami miatt még különösen emlékszem rád, az az, hogy ismeretlenként is semmilyen rivalizálás nem volt benned egy olyan rendezvényen, ahol ez nagyon másként is lehetett volna. 😍 Köszönöm, hogy írtál!
Szia Gergely, De jó interjú! Sok sok igazság és nagyon tanulságos. Köszönöm Nektek! Vigyázzatok magatokra..
Jó olyan embert látni, aki igazán lelkesedik azért, amit csinál. Még én is tudtam volna tovább hallgatni. :) Gratula!
A megélhetési problémákkal kapcsolatban, van a piacnak, egy nyugati országokra nem jellemző igénytelensége, plusz a garasosokodás. Egy a psc géppel, 17-35 mm obival, egy szem ilyen-olyan vakuval már lehet bárki otthon úgynevezett esküvői fotós. Csak a kofferemben van két millányi cucc, és ha 10 000 forinttal többet mondok mint teccik, úgy jártam.
Megvan a másik véglet is ám: Akinek ott a táskában a több millás cucc, aztán olyan alapvető hibákat vét, hogy roszabb fotókat hoz össze mint amit hozzáértéssel egy belépő szintű fél milla allati felszereléssel össze lehetne hozni.
@@gabor222 Tipikus válasz, annak aki azt hiszi magáról hogy 300 rongyból összehozza azt amit vki profi szereléssel, és ezt éveken át egy jól sikerült képpel próbálja igazolni, miközben az összes többi egy jobb telefonnal megismételhető. Példa az öcsém szeptemberi esküvőjén életem legel....abb fotósának szarrágó módon összeszedett milla alatti felszereléssel készített úgy nevezett fotói. A másik véglet nem jellemző, hanem a véletlen műve, és sokkal több profi felszereléssel dolgozó minőségi fotós van, mint profi amatőr filléres objektívekkel, és cuccal a jófogásról. Az élet nem a végletekről szól, hanem arról ami mindig van ha esik, ha fúj… egy fotózás nem végletek kérdése, hanem vagy megvan vagy nincs.
@@lenardkurtok7551 Egy szóval sem állítottam, hogy a 300ezres cucc kiváltja a több millás felszerelést, vagy azt sem, hogy közelébe érnék egy jó esküvői fotós tudásának. Csak azt, hogy a töbmillás felszerelés kizárólag abban az esetben hozza az elvárt színvonalat, ha a fotós tudja is mit csinál. És sajnos vannak akik a hiányzó hozzáértést/fotós rutint a felszerelésükkel szeretnék pótolni. Hogy én is mondjak egy családi példát: rokonoknál kültéri ceremóniát ideális délutáni fényviszonyok között fotózott egy fiatal fotós. Mikor megkaptam a képeket, rögtön az tűnt fel, hogy szörnyen szemcsés a kép, egyenletesen mindenhol, nem véletlenszerűen egy képen, hanem mindenhol. Első gondolatom az volt, hogy mivel csinált ez a srác ennyire rossz képeket? Megnéztem a fotó adatait, csak a gép és az objektív vmi másfél milliós értéket adott ki. Valószínűleg szörnyen alulexponálhatott és utólag korrigálhatta amennyire tudta, de végig rá nem nézhetett a hisztogrammra, hogy az egész fotózás alatt nem tűnt fel neki. Erre pl nem foghatjuk rá, hogy "véletlen" ez sorozatos, következetes hiba. Nem egy ilyen példával találkozom, akik befektetik a nagy pénzt a felszerelésbe és hamarbb vállalnak olyan fizetős munkát amihez még nem nőttek fel. Az esküvői fotózás pont ilyen, ahol nem lenne szabad hibázni, mert megismételhetetlen az elszalasztott alkalom, de a lelkes amatőrök erre a piacra sokkal könnyebben be tudnak törni mint pl egy termékfotózásra. Vagy pl volt kollégám vállalt családi fotózásokat miközben a Lightroomos post-processingjei nagyon rosszak. Vannak akiknek hobbi a fotózás, sokat foglalkoznak vele, évekig fejlődnek és elérnek egy olyan szntet, hogy profivá váljanak. Közben meg jelen van az a réteg aki ki akar törni a szokásos 6-tól18-ig munkájából, vagy keresni némi mellékest és befektetésként, üzletként tekint a hétvégi esküvői fotózásra, de még nincs meg hozzá a háttere fejben. Én a környezetemben azt látom, hogy az ilyenek is beleteszik a nagy pénzt a felszerelésbe, mert azt hiszik, hogy az ő esetükben is technika a szűk keresztmetszet.
Sok mindenben nem értek egyet Timivel és sok mindennel tudnék vitatkozni, de mindenképp egyedülálló és nagy erős, hasznos videó. Köszönjük mindkettőtöknek.
Mindkettőtöknek nagy köszönet az interjúért, imádom!:)
Őszinte elismerésem Gergő és Timi, mind a kettőtöknek. Fájóan igaz dolgok hangzanak el, örülök, hogy ennyire erős témákhoz nyúltatok. Magam is nagyon szeretem az interjú műfajt, jó magasra tetted a lécet indításként. Volt hogy majdnem megkönnyeztem, és az is igaz, hogy Timi nagyon szerencsés, hogy a férje kitartott, túl sok kapcsolatot tud bedarálni a szakma, ha valaki nem figyel. Várjuk a többit.
Ojan jó hallgatni Tímea hagát!
Nagyon jó videó lett! Timi hangja nagyon kellemes, jó volt hallgatni ahogy beszél... :D Órákig tudnám hallgatni a beszélgetéseteket, ebben a kiváló témában. A trendeket tekintve, egyre gyorsabban változik a világ és ezért szerintem az, hogy az ember hány évesen kezdi el nehezebben venni őket, az egyre korábban lesz...
Köszönöm! Ez az interjú nagyon értékes.
Szuper interjú lett, jó volt végighallgatni!
Szuper interju volt. Nagyon koszi mindkettotoknek!
Nagyon szuper, érdekes interjú. Köszönöm, hogy elkészítetted.
Imádtam! Köszönjük!
Megérte várni rá :)
Podcast-re is feltöltöd?
Köszi a videót!!! Nagyon inspiráló volt!!! :)
Kiváló gondolatok!
Szia Gergő!
Nagggyon jó ötlet volt az interjú vonal, minőségi színezet lesz a csatornán. Ez vidi is baromi tartalmas és érdekes . Timi pedig első alanyként szintén nagyon jó döntés volt!
Sok sikert a további riportokhoz!
Jaaa S.Andrást légyszi ne! 😂✌️📸
Szuper lett
Nagyon jó videó lett!
Szuper Beszélgetés!
Én már akkor is boldog ember lennék, ha lenne fotós munkám :D
Gulyás Marci, de megváltoztál... :O ;)
Szia Gergő! kérdéssel fordulok hozzád, az lenne a kérdésem hogy vad fotózás a hobbym milyen kamerát ajánlanál 120.000Ft ig de inkább 100.000 Ft alatt szeretnék venni. Kezdő vagyok még de szeretnék venni ha jobb gépet. Használtan újonnan ha használtan akkor mit kell nézni? Illetve a legfontosabb, milyen kamerát?
Micsoda drámai történet, szegény lány teljesen összeszakadt ebben a véres munkában. Javasolnám, hogy pihenésképpen próbálja ki magát egy gyár gépsorán, mondjuk úgy 30 éven át. Pár év után nem így fog kinézni. Egisztenciális biztonság manapság sehol nincs, beleértve a fejlett országokat is.
Fotósnak fáj mindene esküvőn és utána?
25 évig zenéltem esküvökön. Kérlek mesélj még :D :D :D
Camera body: kb 900gramm, objektiv: kb masik 900gramm, vaku, masik kamera hasonlo sullyal az oldaladon, lotifuti a par es a csalad/baratok utan... azert en megertem, hogy miert faj. :)
@@lumosnina kötelezővé tenném a profi testépítő kategóriát az esküvő fotósoknak. Amíg nem nyomsz fekve 200-al, addig nem fotózhatsz.
Amúgy nyilván egy nőről van szó, a legtöbb pasinak szerintem nincsenek ilyen gondjai, kiv. egy kor felett, de akkor már a reggeli keléstől lerohad a derekad.
@@gaborperenyi8934 Erről Gergő is tudna mesélni vagy épp Déber Gábor. Férfiként is megterhelő, nem csak nőként. Emlékszem, épp Gergő beszélt az egyik videójában arról, hogy nem mindegy mit kell akár a hátadon cipelni, vagy a kezedben fogni hosszú órákon keresztül.
@@lumosnina akkor csak en vagyok rohadt izmos :D
@@gaborperenyi8934 Könnyen meglehet! ;)