MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S2E2 - Bánki Beni

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 сен 2024
  • Megérkezett a Mutasd a könyvespolcod! második évada! Ebben a műsorban a könyvespolcuk tükrében, három meghatározó olvasmányukon keresztül ismerhetitek meg a közélet szereplőit az irodalom, a színház, a divat, a gasztronómia vagy a média világából.
    Ebben a részben a szemtelenül fiatal költő, slammer, dalszövegíró Bánki Benivel beszélgettem. Beni megosztotta velem, milyen fontosak számára a fiatal kortárs költők - Závada Péter, Simon Márton vagy épp Kemény Zsófi -, elmondta, hogyan érintették a kritikák, amelyeket a közösségi médiában való szereplése miatt kapott, és arról is beszélgettünk, miért éppen David Foster Wallace Végtelen tréfa című könyvének olvasásába vágott bele a karantén idején, ráadásul az édesapjával közösen.
    Egy Bánki Beni-videó persze nem múlhat el slamelés nélkül, annál is inkább, mert Beni már nagyon készül az idei Pilvakerre is, ahol ismét több mint tízezer ember előtt áll színpadra március 15-én.
    TÉMÁK ÉS KÖNYVEK
    3:30 Olvasás családi indíttatásból, megismerkedés a kortárs költészettel
    6:13 Versmondás és slamkultúra, slamelés
    9:38 Beni slamel
    10:54 Simon Márton: Polaroidok és Beni kapcsolata Marcival
    13:48 Tóth Krisztina: Magas labda
    15:21 Közösségi média és kortárs költészet viszonya
    21:08 Szilágyi Domokos: Világ hava
    24:08 Miért érdemes verseket olvasni?
    25:26 Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
    26:50 Egy különleges album története
    27:45 Bánki Benjamin összes, eddig el nem ismert alkotása
    30:37 Szerb Antal: Utas és holdvilág
    31:55 Térey János művei és személyes kapcsolatuk
    35:26 A magyar nyelv fontosságáról, szeretetéről
    38:19 David Foster Wallace: Végtelen tréfa
    A BENI ÁLTAL EMLÍTETT KÖTETEK
    Simon Márton: Polaroidok
    szabadosagnes....
    Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
    moly.hu/konyve...
    Szilágyi Domokos: Világ hava
    moly.hu/konyve...
    Závada Péter: Ahol megszakad
    moly.hu/konyve...
    Tóth Krisztina: Magas labda
    moly.hu/konyve...
    J. D. Salinger: Franny és Zooey
    szabadosagnes....
    J. D. Salinger: Zabhegyező/Rozsban a fogó
    moly.hu/konyve...
    moly.hu/konyve...
    J. D. Salinger: The Catcher in the Rye
    moly.hu/konyve...
    Szerb Antal: Utas és holdvilág
    szabadosagnes....
    Térey János: Káli holtak
    moly.hu/konyve...
    David Foster Wallace: Végtelen tréfa
    moly.hu/konyve...
    EXTRA
    Szerb Antal: Utas és holdvilág
    Rádiójáték: fu.web.elte.hu/...
    Hangoskönyv: onvideo.hu/vid...
    David Foster Wallace-ól készült film (The End of the Tour) trailere: • The End of the Tour Of...
    #mutasdakonyvespolcod #szabadosagi #bankibeni

Комментарии • 20

  • @gabriellahegedus6067
    @gabriellahegedus6067 2 года назад +20

    Öröm látni hogy vannak még fiatalok akiknek fontos az irodalom, a magyar nyelv a szavakkal való alkotás.

  • @gyorkvamos9901
    @gyorkvamos9901 2 года назад +17

    Hozzánk is eljött Beni a suliba életem egyik legnagyobb élménye volt. Közvetlen és jó fej srác Pilvaker jegy pedig már a zsebemben.

  • @baczurzoltan3616
    @baczurzoltan3616 2 года назад +15

    Zseniális videó! Most nézem meg másodszorra! Én még mindig azt mondom hogy példát vehetnének a fiatalok Beniről!

  • @agiincze8218
    @agiincze8218 2 года назад +6

    Öröm volt làtni újra Beni, nagyon szìnvonalas ez a beszèlgetős műsor.

  • @marcikote978
    @marcikote978 8 месяцев назад +1

    Csá bánki Beni asszem vége a 2.évadnak haver tényleg nagyon fogsz hiányozni

  • @gabriellagrubl2533
    @gabriellagrubl2533 2 года назад +13

    Kedves Ági! Számomra igazi élmény volt a beszélgetés . Büszke lehet Beni magára, hogy ilyen fiatalon a kortárs költészet “ mindentudója” . Jó lenne , ha közèpiskolában előadásokat tartana!🙂 Remélem a támogatásoddal Ági Beni verses kötete a Liberty könyvesboltban is kapható lenne!👍🏽😀

  • @zoltangaal796
    @zoltangaal796 2 года назад +14

    Érdekes rész volt. Már csak azért is mert egy igen komoly fiatal irodalmárt ismerhettünk meg a költészet világából. Én restellem de én Bánki Benit nem ismertem, nem tudom ki ő. Köszönöm Áginak hogy ez úton meg ismerhettem és remélhetőleg sokat fogunk még hallani róla. 🙂🙃

  • @anettdorka
    @anettdorka 2 года назад +7

    Amúgy jó beszélgetés volt, és örülök, hogy visszatért a műsor!

  • @evelintakacs2279
    @evelintakacs2279 Год назад +1

    Elképesztő. Tegnap és ma maratont tartottam ebből a sorozatból és csomót gondolkodtam rajta, hogy majdnem az összesben megjelenik az Utas és holdvilág, és ez mennyire durva. És akkor néztem ezt részt és gondoltam magamban közeledve a végéhez, hogy na ebben nincsen Utas és holdvilág, majd pár másodperccel(!) később Beni felhozta 😂

  • @saraberta3879
    @saraberta3879 2 года назад +3

    Komolyan minden résztől kapok valami pluszt!!! Olyan jó ez a sorozat🥰 például ennek hatására kikölcsönöztem egy Závada Péter verseskötetet, amit ámulva olvasok. Abszolút nem vagyok képben a magyar kortárs költők verseivel, illetve inkább a próza az én műfajom. Szóval köszönöm, hogy felhívtátok rá a figyelmemet!☺️

  • @glwygrl
    @glwygrl 2 года назад +5

    Bánki Beni egy magyar kincs 💎

  • @knittedkit
    @knittedkit 2 года назад

    Nekem is hasonlóan néz ki amit Marci írt a Polaroidokba, és nekem azt írta, hogy ‘Fanninak nagyon-nagyon sok szeretettel és köszönettel és örömmel :)’

  • @katalinfeller2811
    @katalinfeller2811 Год назад

    Ilyenek IS a mai fiatalok 😊❤

  • @anettdorka
    @anettdorka 2 года назад +4

    Szerintem a slam poetry-t jobban be lehetett volna mutatni, mint műfajt, hogy miről is szól ez valójában. Szerintem nagyon fontos része az irodalomi életnek, érdemtelenül ismeretlen a széles társadalomban, és gyakorlatilag az egyetlen forma, ami érdekessé, megfoghatóvá teszi a költészetet a fiatalok számára. Legalább pár slam poetry youtube videót megnézhetett volna Ági, ha személyesen nem is volt még slamen, olyan érzésem volt, hogy ezt nem tette meg. Tele a youtube videókkal. Amúgy nem értem a megrökönyödést a srác korán - a költők mindig "fiatalok", gondoljunk csak a nyugatosokra vagy Petőfire...A mi korunkban sincs ez másként...

  • @VBen-so6qg
    @VBen-so6qg 2 года назад +15

    Bánki Beni RUclips platformon való jelenléte a családtagjával együtt nem példa a fiataloknak, sok videó született erről. Nem értem, miért csinál neki Ági külön reklámot, még akkor sem ha irodalmár oldalról mutatja be. Sajnos a korábbi videóit ez abszolút nem írja felül, így ettől sajnos nem tudok elvonatkoztatni. Kakukktojás ez a videó a többi között, nem javasolt ilyen irányba elvinni a sorozatot.

    • @szabados_agi
      @szabados_agi  2 года назад +23

      Kedves Ben! Nem reklám, csak egy beszélgetés, mint a többi! :) A könyvein keresztül megismerni egy fiatalt, aki szereti az irodalmat. Ennyi a cél. Sajnálom, ha nem kedveled valami miatt, de ennek ehhez a beszélgetéshez semmi köze. Szerintem pici empátia, és béke és szeretet kell - ennyi a fontos. Ha nem tetszett, majd a következő fog remélem! :)

    • @VBen-so6qg
      @VBen-so6qg 2 года назад +5

      @@szabados_agi de sajnos van köze, hisz a videóban is megemlítettétek a korábbi szerepléseket, barátságok megszakadása is felmerült (és problémaként önmagában nem a Fanta reklámra gondolok vele/velük kapcsolatban). A fiatalok edukálása felelősség, ezért nem állíthatunk példaként eléjük olyan személyeket, akik megosztóak és sok ember előtt semmiképpen nem példásak. Rengeteg fiatal tevékenykedik a BookTube közösségben, akik viszont azok, miért nem őket mutatjuk be nagyobb közönségnek? Nagyon szeretem a beszélgetéseidet és a munkásságodat, példaértékű, épp ezért nem akartam e mellett a videó mellett csendben elmenni. Sok sikert kívánok a továbbiakban!

    • @tatsavitur7739
      @tatsavitur7739 2 года назад +7

      Én nagyon örülök ennek a beszélgetésnek de értem azt is amit mondasz. Viszont gondolj bele fordítva, akik nem ezt a csatornát nézik, hanem Benit, most ha ide kerülnek, találnak egy jó kis könyves csatornát.
      Ugyanakkor igaz az, hogy mivel ekkora hatása van a youtubereknek, felelősek a tartalomért. Ennek alapján aki tényleg rossz irányba ment, ő Csecse Attila. Konkrétan könyves videókkal kezdte, de most lement ovis szintre.

    • @Alexa-ju3gq
      @Alexa-ju3gq 2 года назад +2

      @@szabados_agi sajnos ezzel a családdal nem lehet és nem is kell empatikusnak lenni. Egyébként béke és szeretet.

  • @tebelik
    @tebelik 2 года назад +6

    Számomra leggyengébb könyvespolc és nem a mennyiség miatt!