Kínai fűkaszák / Alko & Hecht..

Поделиться
HTML-код

Комментарии • 52

  • @danielbizo9583
    @danielbizo9583 2 года назад +12

    Nekem a szomszédom használt 4 évig egy Hecht 135 bts kaszát. Ez kb a videóban látható géppel egyező teljesítményű, 40 ezer Forint körül volt. Én az elején mondtam neki, hogy ez ház körüli munkákra jó lesz, de ő nekiállt vele maszekolni. Őszintén szólva nagyon meglepett a gép, láttam hogy volt használva és a csodával határos, amit az kibírt. Rendszeresen térdig érő gazt vágott vele, hetente többször is és volt hogy naponta 5-6 tankot hajtott ki belőle. A tavalyi szezon végén hozta nekem, hogy már pár helyen eresztenek a tömítések és mintha már csengébb is lenne, de még mindig párcrántásra indult. Szétszedtem, gyakorlatilag addog hajtotta, amíg a hengerrőlnel nem kezdett lekopni a bevonat és a gyűrűhézegot egy méterről is látni lehetett, de még mindig ment. Összesen 12 ezer forintnyi alkatrész lett véve hozzá, ebben új hengerszett és karburátor is volt. Gyakorlatilag a főtengelyen, a forgattyúsházon és a burkolatokon kívül mindene ki lett cserélve a motorban. Ezen kívül kiiktattam belőle a katalizátort is, amitől kicsit fickósabb is lett. Idén gond nélkül kezdte a szezont és mivel a tulaj belátta, hogy a maszek melóihoz kell egy erősebb gép, ezért idén összekereste vele egy új 52 ccm Kasei árát és utána 15 ezer forintért még el is adta.
    Összegezve nem gondoltam volna, hogy egy ilyen gép ennyit kibír, tényleg elképesztő,hogy mennyit dolgozott, nem merném megtippelni, hogy hány hektárt vágott le. Aki olcsóbb gépet keres, azoknak a Hechtet én ezek alapján szoktam javasolni, ésszel használva hálás kis gépek.

    • @attilapeterszabo1254
      @attilapeterszabo1254 Год назад

      Féltem milor elkezdtem olvasni,ma aakrok venni egy ugyanilyen gépet. 😎

  • @errordtp
    @errordtp 2 года назад +15

    Bazze, a pofám leszakadna, ha ilyen retkesen vinnék szervizbe bármit... Mert hogy a burkolat alatt koszos oké, de látható, könnyen hozzáférhető helyen is, ááá... Hozzánk is 20-ból 1-szer hoznak javításra járműülést ami retkes, mint a dög, no ott duplán ketyeg az "órabér"... Tiszteljük már meg a szakembereket annyival, hogy nagyjából letakarítjuk a vackunkat. Orvoshoz sem megyünk behugyozva, 2 hete nem fürödve...

  • @andrasorosz566
    @andrasorosz566 2 года назад +8

    Jól mondod Gábor! Tényleg harmatos liba f.s👍

  • @istvantoth9228
    @istvantoth9228 2 года назад +1

    Nagyon jót derültem a gépek visszafogott, de őszinte véleményezéséről......Az olcsóbb sokszor drágább hosszabb távon. A munka élvezeti értékét is elveszik az ilyen gépek....

  • @kurilaandrei5734
    @kurilaandrei5734 2 года назад +4

    👍

  • @adolfboncidai444
    @adolfboncidai444 2 года назад +3

    👍👍👍

  • @mikloskiss747
    @mikloskiss747 2 месяца назад +1

    Kb 16 éve nyúzom az frs 4125 ös kaszámat egy szöghajtás és egy gyújtás csere volt eddig imádom az öreget szezonban kb1000 - 1500 m2 telket vágok 2 hetente gond nélkül idén volt kipufogó tisztítás hibátlanul működik amíg megy nem kell másik gép 100 as benzin sthil olajjal 25 ös keverék és örök élet +1 nap

  • @MrLiusz
    @MrLiusz 2 года назад +3

    Szia Papi :) köszi a videót :)

  • @peterhliva2889
    @peterhliva2889 2 года назад +4

    Üdv. Nekem ilyen van kb 10 éve. Kiszolgál. Kicsit gyenge,de szerelni még nem kellett,dugulás sem volt. Első 4 évben 5000m²-t vágtam vele,2 telket.

    • @DrujbaInc
      @DrujbaInc  2 года назад +1

      Neked elhiszem, Péter, hisz műszaki ember lévén biztosan tudod, hogy mire kell odafigyelni ezeknél a gépeknél!

  • @LeoLeo-ri9tt
    @LeoLeo-ri9tt 11 месяцев назад +1

    király a video köszi

  • @donben7622
    @donben7622 Год назад

    Tetszik a műhelyed 😊 !

  • @75kalimera
    @75kalimera 2 года назад +6

    Alko BC 4125. 16 éve nyúzom,pár éve volt egy membrán cserém. Valamint most kell rendelnem a második fejet rá,mert elkopik. Bivaly erős ,kezes gép. Általában kertben vágok vele,de erdőben szederre is támadtam.

  • @gyorgykiszely1029
    @gyorgykiszely1029 Год назад +1

    Nekem 2 4535 II - van ..a karbi felujításon kívül az eggyik kapott egy új tankot és egy hajtószár tengelyt (nyilván nem ipari bozót vágásra találták ki de én nem kíméltem őket a 6 év alatt ) én megvagyok vele elégedve de lehet csak belenyúltam :) de kőkeményen kivannak használva

  • @TibsMusic2024
    @TibsMusic2024 2 года назад +4

    Nekem egy MTD SMART BC 52-esem van ,teljesen megvagyok vele elégedve.3.szezonnál tart jelenleg. (lehet jót fogtam ki )
    Amire tényleg oda kell figyelni a szöghajtás zsírzása,a gyárilag kapott gyertya mielőbbi eldobása.
    A hámja lecserélve egy Hecht kétvállas hevederre .
    Ház körüli munkákra tökéletes,érződik az 1,9LE
    A beüzemelése óta 100 as benzint kap itókának 1:40 be keverve .Csak damillal használom a gyári késével nem vagyok megelégedve
    Persze egy Stihl,Husqvarna biztos jobb de ennyi pénzért egy ajándék (37500 FT ért vettem 2020 tavaszán)
    Szezononként azért érdemes a damilfejet cserélni,nálam fogyóeszköz .
    Sajnos már nem lehet kapni

    • @patrikkovari8817
      @patrikkovari8817 2 года назад +3

      nekem is MTD SMART BC 52 van motorja nagyon jó de apró cseprő hülye bajai mindig vannak de sokat dolgoztam vele valóban tartós 1:40 el ugyanúgy és tökéletesen működik. kb. 5 éves lehet az enyém. persze lényegesn túlteljesítette azt a feladatkört amire papíron szánják :D de a motorja még mindig fasza :D szimeringeket kell eldobni belőle mikor már kezdi ereszteni az olajat és mehet tovább :D 30 ért vettem anno akkor volt 20 körül egy akármilyen kínai emiatt is vettem ezt :D bár műszaki tekintetben ugyan az de a hengere lényegesen tartósabb :)

  • @kozmatibor959
    @kozmatibor959 Год назад

    Én 11 éve egy bc 4535II van Huqvarna 323R és 133R társaságában. Azokhoz képest nehéz, rezgés csillapítás alig, eszik rendesen, viszont erős, most kezd olyan baja lenni, hogy hidegen és melegen is nehezen indul, melegen ingadozik az alapjárat (normálról emelkedik utána vissza), na meg persze a 11kg súly húzza az ember vállát. Lényeg hogy különösebb bajom nem volt vele, 1 szöghajtás bánta eddig, erős a gyanúm hogy az évi 20-30000 m2 alatt elkopott a henger és cserés lesz.

  • @KornelSzabo-ig4ne
    @KornelSzabo-ig4ne 15 дней назад

    Üdv! Mi a véleményed a Daewoo kaszakrol?

  • @tiborpusztai4881
    @tiborpusztai4881 Год назад +2

    ALKO BC 4535 kaszám van,immár 14 éve nyúzom eddig egy membrán cserén kívül mást nem kellett rajta javítani.

    • @arnoldk9252
      @arnoldk9252 Год назад

      Detto.
      2400 m2-t nyirok vele évente 2-3 alkalommal. El lehet képzelni mekkora dzsungel van néha.
      A gyújtótekercset kellett cserélni rögtön az elején garanciában, benzincső és gumi bevezető dugó a tankba, és tavaly volt egy kuplungház+hajtórúd csere. Ennyi volt az össz javítás 10 év alatt. Nekem még karbi problémám nem volt.
      Új párnás hevedert vettem hozzá, mert a gyári nem jó.
      Azt ennyi. Én elégedett vagyok vele. 50 ezer volt akkor.

  • @SandorBalazs-ki1yx
    @SandorBalazs-ki1yx Год назад

    Üdv. Megkérdezhetem milyen kulcs kell , mi a neve ennek kulcsnak, amivel a magas fordulatot szabályzód?

  • @gaborkuchta5737
    @gaborkuchta5737 Год назад

    Üdv! Hecht 5060 dobkaszáról mi a véleménye? Javított már ilyen gépet? Köszönöm a választ előre is!

  • @zszsp1970
    @zszsp1970 2 года назад +3

    2012 táján vettem a neten (Vatera, számlával, garival) egy hasonló kinézetű (márkajelzás nélküli - kínai fűkaszát sárga -fekete) 25 ezerért. A nagybátyám minden hülyének elmondott, hogy MIÉRT nem vettem meg inkább egy AL-KO gépet 50-ért. Figyeld meg.. ez egy kalap szar lesz, tönkre megy 3 hónap alatt :-D Stb. Na.. ez a FOS kínai kasza, annyira bírta, hogy AZTÁN Ő használta a család mind a 3 házánál.. :-D :-D Azóta 3 szöghajtást vettem már rá / 9 ricnis kínai!!/ amit elnyúzott (fűrészlap koronghoz, ágvágó feltéthez) ÉS, TEGNAP 3 ÉV (költözés) után.. végre előkerült a sufniból. Ótvaros benzinnel... 3x pumpáltam és első rántásra indult!!!!!! A damilos fejjel. Hát ennyire szarok ezek a kínai noname fűkaszák! Amkor összerakod, akkor kell a megfelelő helyre teflon spray, zsír meg olaj. OSZT CSÓK!!

  • @modebella1875
    @modebella1875 2 года назад +2

    Ez csalás, légyszi a gyári hevedert használd ami hozzá tartozik és úgy véleményezd.Köszönet a tárgyilagos véleményért.

  • @chakypapa1438
    @chakypapa1438 2 года назад +2

    Üdv. Beszereztem egy EFCO DS 3200T típusú fűkaszát de nem sok adatot találok róla neten. Véleményed van róla? 0 perces fűkasza és igen jutányos áron került hozzám 😅

    • @DrujbaInc
      @DrujbaInc  2 года назад

      www.emag.hu/oleo-mac-bc-320-t-bozotvago-o-bc320t/pd/D3Z77MBBM/

  • @lacika1397
    @lacika1397 2 года назад

    Engem szivatott ugyanez a Bc 260 b. Az iszenért nem akarta az igazat,először hidegen,később melegen nem indult. Àllítottam,a magasjárati csavaron,már már sikított a gép,aztán onnan 1\4 fordulat vissza a csavaron,ahogy láttam. De melegen így sem indult. Elmentem a piacra,és egy új kínai karbi oldotta meg a problèmát. Ui: a saját karbiját is kipucoltam féktisztítóval,de utána se volt jó. Új kínai karbival tökèletes. Összeraktam,meg kínai hárompengès lengőkéssel használom,mert a damillal már a nagyobb füvet 25ccm nem vágja. Már azt gondoltam,szimeringes!😂😂😂 Szivatott nagyon.

  • @sandorszabo1632
    @sandorszabo1632 Год назад

    A hechtel mik a tapasztalatok?

  • @one1cigid
    @one1cigid 2 года назад +4

    Nálam a Flinke többet bírt, mint a két Al-Ko kasza. Műszaktól függ, hogy hétfőn, vagy kedden rakták össze. :D :D :D Arra tökéletesek, hogy a ház körül rendet vágjunk vele. Mondjuk én a Flinkevel kisebb maszekokat is tolok, eddig nem volt nagy gondja.. Másfél éves gép.. Drágábbat meg nem akarok venni, mert a porta rendbetartásához felesleges.

  • @Matesz_Zsolt
    @Matesz_Zsolt 2 года назад

    Hali Drujba Papa! Olyan kérdésem lenne, hogy nekem egy Alko BC4125 van, és szeretném stihl hp ultra olajjal keverni a bezint. 5 literhez elég lenne az 1 deci, vagy inkább adjak neki 2 decit, hogy 25-ös legyen? Nem lenne sok az olaj így?

    • @Kolumban_Attila
      @Kolumban_Attila Год назад

      Úgy keverd az olajat ahogy írja rajta, ne váriálj

  • @szlaszlo82
    @szlaszlo82 2 года назад +2

    sthilnek is van ilyen kisteljesitményűe fs38 as 62 ért. 😁

  • @szilardnagy7139
    @szilardnagy7139 Год назад +1

    Nekem Alko bc 500b van hibátlan gép

  • @laszlodobsi7304
    @laszlodobsi7304 24 дня назад

    Szia AL-KO BC 41 25 ről nincs ilyen videód?

  • @gaborordog1440
    @gaborordog1440 2 года назад +1

    Van aki így javítja.

  • @laszloszilagyi7218
    @laszloszilagyi7218 2 года назад +4

    Ezek a gépek csak kis területre havonta egyszer!Akinek nagyobb a területe vagy iparszerűen dolgozik annak egy profi gép!Nem tudom korábban más videóban elhangzott e,hogy ha télire félrerakja valaki a masináját a benzint használja ki belőle és kevesebb bosszúság tavasszal!

  • @Ferenc01
    @Ferenc01 Год назад

    Jó volna nyaralni min bérből... Flike van... Albi 120 e. ..😅

  • @szilardnagy7139
    @szilardnagy7139 Год назад +1

    Nekem meg sose kellett szerelni azt csak tankolni kell és működik

  • @AttilaKToth
    @AttilaKToth Год назад +1

    Van nekünk is Alko, egy köpni való gyenge semmi😂

  • @szilardnagy7139
    @szilardnagy7139 Год назад

    Straus az nem tudok aradozni róla az olcsó kisporolt minőségű

  • @MrBorsy02
    @MrBorsy02 Год назад +1

    Alko Bc400-ról és Bc 500-ról van valakinek tapasztalata?

    • @attilakasza5731
      @attilakasza5731 2 месяца назад +1

      Van bc 500 b tavaly tavalyelott ment szépen. Most nem birom beinditani.

    • @matepalasti1682
      @matepalasti1682 2 месяца назад

      Szintén, bc 400 b, képtelen vagyok elindítani két hónap kihagyás után​@@attilakasza5731

  • @kozakflajos6356
    @kozakflajos6356 3 месяца назад +1

    Az alko val semmi gond nincs szerintem tökéletes nem oltani akarok de kisebb kertek és helyekre találtak ki pl ahol fűnyíróval nem férsz oda kerítés mellet sarkok kis helyek árok stb... Szóval nem gyenge és pont hogy meg felel nyilván nem vennék ilyet komolyabb kaszálási célból mire sem mérete sem tudása nem jó rá nem arra találtak ki úgy hogy tudom le szrod de sajna az a kis gép igen is jó arra amire tervezve lett

  • @gyorgykis2285
    @gyorgykis2285 2 года назад +5

    Ilyen szarokat biztos hogy nem vennék