EDDA művek - Álmodtam egy világot

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 8 сен 2024
  • "A turné még zajlott, de ezek után egyre fagyosabb légkörben, aztán Pataky kitalálta, hogy legyen egy búcsúkoncert, búcsúzzanak szépen a közönségüktol. Slamó ezt sem akarta, de aztán sikerült rábeszélni. Szeptember végén egy újabb koncert a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkor a közönség még nem sejtett semmit az egészbõl, viszont a december 3-4-i Egyetemi színpadi koncerteken elejétõl a végéig azt skandálta a közönség ütemesen, hogy „maradjatok együtt".A közönség szeretete ekkor már kevés volt, 2 héttel késõbb hivatalosan is elbúcsúztak hatalmas táboruktól.
    Természetesen az ország minden részébol özönlöttek a rajongók, a jegyüzérek többszörös áron adták a belépõket, végül jóval többen zsúfolódtak be a miskolci Városi Sportcsarnokba, mint amennyi a hivatalos befogadó képessége. 2 óra 40percen keresztül szóltak az Edda dalok, szinte mindhárom nagylemez anyagát eljátszották, megszólaltak azok a dalok, amik 79-tõl 83-ig rendszeresen felcsendültek, de lemezre nem kerültek, érkeztek vendégek (Csapó György, Darázs István, Róna György, Török Ádám, Frenreisz Károly és Papp Tamás). A koncert végén magnóról megszólalt „A játék véget ér" és a közönség együtt zokogott 4 Eddással.
    A koncert negatív figurája a szaxofonos Kegye János volt, aki totál részegen játszotta végig a dalokat, amivel tönkretette a készülõ lemezfelvétel egy részét. A 84-ben megjelent albumon így is vannak olyan dalok, ahonnan lekeverték a szaxofon hangját. Ráadásul dupla gázsit követelt a koncert elõtt, majd a koncert végén a nagy búslakodásban az akkor roppant népszerû Kacsa-tánc dallamát kezdte fújni." (www.edda-muvek.fw.hu)

Комментарии • 261

  • @csabatakacs3277
    @csabatakacs3277 4 года назад +143

    Ez a dal a mi dalunk volt. A 16 éves fiataloké, akik azt hitték akkor, hogy meg fogják váltani a világot. Akik találtak egy kezet. Találtak egy érzést. Lányom, aki 1991-ben született ugyanúgy énekli és szereti a dalt, mint mi akkor. Szegedi papucsban, trapper farmerban, fehér ingben. Ez a zene és ez a dal volt ami megszólított. Örülök, hogy akkor lehettem fiatal.

    • @sandorkismolnar9004
      @sandorkismolnar9004 2 года назад

      Ppppppo9

    • @robertgal6889
      @robertgal6889 Год назад +12

      Ezt csak azok érthetik igazán,akik akkor voltak fiatalok!
      Csodálatos évek voltak!

    • @zoltanvarga7523
      @zoltanvarga7523 Год назад +7

      Én akkor 14 éves voltam, 82 Ben! Minden nap hallgattam a bakeliton!!!!! Kívülről tudom, a gyerekeimnek is megtanítottam.....!!!! De szép volt!!!!!

    • @gergelyamon2749
      @gergelyamon2749 5 месяцев назад +2

      Szívhezszóló komment! Én is 1991-es vagyok és én is imádom ezt a számot, mint a lányod :)

  • @juhaszatti
    @juhaszatti 12 лет назад +81

    Ez volt az igazi felállás, amikor még Slamó írta a dalokat és Talfi (Barta Alfonz) hangszerelte. Az ő párosuknak köszönhetjük igazán ezeket a kincset érő melódiákat.

    • @blackyilabrador4475
      @blackyilabrador4475 Год назад +5

      a pataki(y) meg oda írta a nevét a lemezkiadónál.. igy sokan azt hiszik... pedig nem!! az "új" EDDA már nem edda.. és koncertre sem!!!

    • @salzburg350
      @salzburg350 Год назад +1

      Azért mégis csak ő énelelte el.Gondolom a bele egyezésükkel.

    • @atillacsaszar8885
      @atillacsaszar8885 Год назад +6

      🇭🇺Nem csak ő énekelte. Figyeltél volna az elején!🇭🇺

  • @saccy17
    @saccy17 12 лет назад +9

    Nagyon jó, ...itt még énekel Slamo, Pataki Pataki volt....én meg fiatal voltam!!! Mindig szeretni fogom az akkori EDDÁT!!!!!!!!!!!!

  • @istvanbabos
    @istvanbabos 8 лет назад +82

    ez az időszak volt a legjobb az életemben. 49 vagyok

    • @silviabayer1213
      @silviabayer1213 7 лет назад +3

      ISTVÁN Babos Nekem is. Én is. :)

    • @istvanpeidl9287
      @istvanpeidl9287 3 года назад +7

      Ebben igazad vsn! Én 50-éves vagyok,de azt az időszakot sosem felejtem ell!

    • @realistthinker
      @realistthinker 3 года назад +3

      Én az idén töltöm az ötvenet. Bakelit lemezről fantasztikusan szólt ez a dal. MP3-ról már semmi sem az igazi...

    • @zitagyori3340
      @zitagyori3340 3 года назад +1

      Csak istenke elteden.

  • @user-ly3kj1tu3l
    @user-ly3kj1tu3l Месяц назад +2

    A magyar rockzene egyik ikonikus, egyetlen ès megismètelhetetlen nótája! Szerintem nem lehet jobbat alkotni!!

  • @papalackez4546
    @papalackez4546 12 лет назад +9

    Istenek voltak, és majmok lettek! Mert ez a mostani erőlködés szánalmas, de akkor az EDDA egy ország szívdobbanása volt!!!

  • @user-vq2fs5zd3f
    @user-vq2fs5zd3f 7 месяцев назад +7

    Ich liebe es. En egy miskolci kislany vagyok. EZ az en fiatal korom. Koszonom EDDa LP

  • @zoltanvarga7523
    @zoltanvarga7523 Год назад +9

    Istenem! De rég volt, hogy megtanultuk ezt a szöveget!!!!!1982!!!!!

  • @Pisti1971
    @Pisti1971 8 лет назад +212

    Ebben az időben még a közönségért szóltak a dalok, nem a zsetonért. Az igazi EDDA ekkor szólt.

    • @hemmpa69
      @hemmpa69 8 лет назад +9

      +Ardeleán István Pataki verte szét a skizofrénén megalomániás... az igazi EDDA -műveket !

    • @stickfa2
      @stickfa2 8 лет назад +20

      +Péter Jónás
      Pataky nelkul sohasem lett volna ennyire sikeres az Edda!
      Kesobb Slamo annak ellenere, hogy zsenialis zenesz, soha nem ert mar el akkora sikereket, mint a 80-as evek eleji Eddaban.(pedig 2 zenekara is volt, )

    • @hakapeszimaki8369
      @hakapeszimaki8369 8 лет назад +2

      Akkor még előbb közönséget kelett szerzni majd a pártállami elvtársak kiadták a lemezt, ha a dalok pol.semlegesek voltak.

    • @istvankranauer9296
      @istvankranauer9296 7 лет назад +2

      talán nem is akkart

    • @csicsek13
      @csicsek13 6 лет назад +2

      Persze... Az első 3 albumhoz annyi köze volt, mint neked... :)

  • @kubli82
    @kubli82 6 лет назад +91

    állítom hogyha ezt a számot a guns and roses vagy a scorpions feldolgozta volna tuti hogy a világ ezt énekelné.
    fantasztikus úgy zeneileg mint tartalmilag a szám!

  • @Kovacskzzoltan
    @Kovacskzzoltan 8 лет назад +53

    Ez az igazi, mikor Slamo is énekel.

    • @jozsefkacsa
      @jozsefkacsa 6 лет назад +4

      Nem tudom miert nem rugtak ki a Patakit es maradtak volna egyutt a slomo is enekelhetett volna, vagy pldl a Varga Miki akkor eleg egyedul volt elkelt volna az edda muveknel!!!

    • @pcalpar5338
      @pcalpar5338 3 года назад +1

      @@jozsefkacsa Kb annyira lett volna sikeres akkor az Edda Muvek, mindt Varga . Neha ide-oda elhivjak, falunapok. Az Edda az Pataki es Pataki az Edda. Hidd el. Somlo ebben a dalban is semmit nem enekel, csak szaval mindt Eminem. Szoval nagyon nincs fuled te liba
      Szerk. kacsa

  • @kspali63
    @kspali63 11 лет назад +12

    Én már akkor hallottam Őket amikor a Piramis előzenekaraként léptek fel Jászberényben.Ha jól emlékszem ez a 70-es évek vége 80-s évek eleje lehetett.Nekem mindig is az lesz az igazi EDDA,viszont ha a sikerességet és a pénzkeresést vesszük alapul azért el kell ismerni a Pataky fémjelezte csapat is sikeresnek mondható.Tény,hogy én attól a formációtól már nem vettem lemezt míg az elsőtől van három is.Bár közben felnőttem de még így 50 évesen is imádom azokat a dalokat.

  • @istvanszabo8295
    @istvanszabo8295 8 лет назад +21

    Mindig csodalkozom a Slamo meg a Pataky taboron. Ez igy volt tokeletes, es igy kellett lenni a vegen is. Pataky mostani szemelyiseget sulyos hiba idekeverni, eppugy mint Slamo kesobbi sikertelenseget. Csak elvezzetek ezt a csodazenet!

    • @vajk1000
      @vajk1000 7 лет назад

      Ne csodálkozz! Az emberek már csak ilyenek!

  • @nagyferofan
    @nagyferofan 12 лет назад +11

    Fogalmam se volt, hogy mennyire el voltam kenyeztetve 1986-ban...

  • @bpetya66
    @bpetya66 13 лет назад +9

    Ez volt a való(élhető) világ.Amikor még nem a pénzről szólt minden.Voltak érzések igaz hitek és persze voltak magas falak is-éppen ezért volt szép.

  • @gellerkebaba
    @gellerkebaba 9 лет назад +23

    Fiatal korom boldog időszaka ! És bizony ma is meghallgatom ezeket, főleg az első két lemezét.

  • @JuditNadu
    @JuditNadu 11 лет назад +10

    Slamónak gyönyörű dalai voltak, Patakynak meg gyönyörű hangja, és ő vitte magával az Edda nevet. Én kb 15 éve Eddás vagyok, de azért valljuk be, van különbség egy 1980as album, és az Inog a világ között. Bármennyire is szeretem az utóbbit is, a lelkemre az előbbi van hatással.

    • @andrasgyurkovics5125
      @andrasgyurkovics5125 8 месяцев назад +1

      Én fordítva vagyok ezzel, a régebbi számok közül sokkal több mond nekem vmit, közelebb is áll hozzám, az újak közül csak néhány, de az Inog a világ jól sikerült, pláne a gitáros verzióját szeretem, nagy zenekar nélkül.

  • @anna-marjaparkkinen2279
    @anna-marjaparkkinen2279 3 года назад +10

    Voi mitä ihanaa musiikkia, olen suomalainen, olen ollut Edda😍 jo vuodesta 1986😀😀

  • @sandornagy7288
    @sandornagy7288 6 лет назад +6

    1970-es születésű vagyok, ennek a kornak a "terméke". Máig meghatározó nekem is az Edda, a bakancsos... Nagyon hiányzik az az életérzés amit akkor éreztem, már semmi nem adja vissza. Nem tudom a két fiamnak sem átadni sem elmagyarázni. Próbálom a kor filmjein keresztül bemutatni, ami néha segít. Pl. a Ballagás c. filmmel. Soha nem felejtem és örökké hallgatni fogom amíg élek...

  • @Kovacskzzoltan
    @Kovacskzzoltan 12 лет назад +7

    Ebben a számban Slamo a kedvedncem: Álmodom egy világos magamnak, itt állok a kapui előtt, mekkora hanglejtés!!! Imádom már 35 éve.

  • @LDA7951
    @LDA7951 12 лет назад +6

    Az akkori fiatalság minden fájdalma,öröme,minden rezdülése ezekben a dalokban fejeződött ki!!
    Van egy mondás,miszerint;A Magyar Sírva Vígad........
    Aki egy ilyen koncerten ott volt...az tudja....aki nem,annak sajnos be kell érnie ezzel....

  • @taktabajizi904
    @taktabajizi904 11 лет назад +6

    De gyönyörű még mai napig is :)
    őszintén mondom még a hideg is kirázott ahogy meghallottam (jó értelemben) szeretem az ilyen számokat egyszerűen Gyönyörűűű ...

  • @frbstudios4704
    @frbstudios4704 9 лет назад +20

    Ezen Nőttem fel!!

    • @LopicziGaspar
      @LopicziGaspar 9 лет назад +3

      +FRB studios En is, az uj?Eddat szeretem meg mert nosztalgia,ujra halhatom a regi notakat,de nagyon erzodik hogy comerce,ha fiamnak vagy unokamnak kell ajanlani ,hat ez az EDDA,a regi!!!!

  • @melica85
    @melica85 13 лет назад +4

    FANTASZTIKUS FELVÉTEL!!! Én is miskolci vagyok és a felvétel idején még pelenkás voltam...

  • @andrasmiklos7197
    @andrasmiklos7197 Год назад +3

    Az üzenet ma is ugyanaz,,,,,,,,,,a zene csodálatos

  • @stickfa2
    @stickfa2 15 лет назад +3

    Gyötrően,gyönyörű!!!
    Egyébként a szöveget Slamo,alias Slamovits istván írta!

  •  10 лет назад +8

    Annyira lehetett Őket szeretni, a dalaik értelmesek, tartalmasak voltak :) Ezt és a többi ebben az időben született nótájukat bármikor szívesen hallgatom :)

  • @Katifromhere
    @Katifromhere 2 месяца назад

    Igazából Pataky nevén kívül én mást nem nagyon tudtam az Eddáról. A dal, ami nekem az Edda volt, amivel én "megismertem" az Eddát, az ÁLMODTAM EGY VILÁGOT volt. Nekem az A DAL(!) volt az EDDA. Nem voltam koncertre járó, klasszikus rajongó, de ez a dal a kis-nagylány korom volt, megérintett, a szívemig hatolt, énekeltem a barátnőmmel a 3. emeleten a lépcsőházban náluk a lépcsőn ülve, még a szomszéd néni is kinézett, és hallgatott, hogy milyen szép! A dalt szerettem, nem az Eddát, illetve emiatt a dal miatt szerettem az Eddát. Most, sok évtized eltelte után, látom ezt a filmet, igazából most tudom meg azt, hogy kinek ez köszönhető. És nagyon-nagyon szimpatikus a Slamovits István. Egy szolid, szerény, végtelenül kedves, szeretetre méltó embert látok. Már vén vagyok, de vénülő szívemmel mondom azt, hogy köszönöm! Köszönöm ezt a filmet, köszönöm, hogy nagyon megkésve, de megismertem Slamót, a többieket, ezt a történetet, az Eddát! Kölyköd voltam - dokumentumfilm 1983 ruclips.net/video/Wnn1xRBWNfA/видео.html

  • @eketo8890
    @eketo8890 9 лет назад +8

    My mum`s and dad`s favorite one!!!!

    • @molekulaTV
      @molekulaTV 9 лет назад +1

      +Balazs Soos So they are from Hungary then.
      Wanna talk about it?

  • @m-rockbakancsoseddarb7039
    @m-rockbakancsoseddarb7039 7 лет назад +1

    Igazi gyémánt ez a felvétel. Köszi. Játszunk majdnem mindent a bakancsor Eddától. Szeretettel. M-Rock - Bakancsos Edda revival Band.

  • @viktorelek5089
    @viktorelek5089 8 лет назад +11

    Legjob zene Apam szerint es en szeritem is

  • @vattapite
    @vattapite 10 лет назад +6

    sajnálom hogy ebben az időben még gondolat sem voltam csak 89 es vagyok de néha ugy buliznék ien számokra :))
    Bár itt még Pataky az volt aki most : pénz éhes és közben leégeti magát ezzel a mostani stilusával

  • @zoltanlukacs4170
    @zoltanlukacs4170 7 лет назад +3

    Kis nosztalgia :) Ez még itt zene volt

    • @Pumi90
      @Pumi90 7 лет назад

      Igen az !!

  • @bertalandory5616
    @bertalandory5616 2 месяца назад +1

    De jó nektek

  • @jozsefkacsa
    @jozsefkacsa 9 лет назад +35

    Mikor a Slamo otthagyta az Eddat en akkor Disszidaltam! Nem tudtam elviselni!

  • @BrendaParker1987
    @BrendaParker1987 11 лет назад +2

    Köszönöm! Meglepődtem, és mosolyogtam mikor a Te neved véltem felfedezni itt. Csodálatos.

  • @tundelehozcky5941
    @tundelehozcky5941 3 года назад

    Nagyo szepek Attila a szamaid. Mar nagyon nagyon regen hallgattam!

  • @jozsefkurucz6438
    @jozsefkurucz6438 8 лет назад +6

    még mindig jó

  • @bambuferike
    @bambuferike 15 лет назад +1

    Azt a betyárját !!! Micsoda felvétel... !
    Gyönyörű !!!

  • @ignacvarga4655
    @ignacvarga4655 11 лет назад +2

    nagyon -nagyok voltatok és maradtok örökre!

  • @xxl90000000
    @xxl90000000 7 лет назад +2

    Ez az igazi EDDA.

  • @lemezgyari1864
    @lemezgyari1864 11 лет назад +1

    Az Eddán nőttem fel , és a mai napig hiányzik az EDDA !!!!

  • @59Putyin
    @59Putyin 12 лет назад +2

    hatalmas csapat, hatalmas szerzemény, nagy tehetségek!!

  • @gabetto1969
    @gabetto1969 Год назад +1

    EZ VOLT AZ IGAZI EDDA!

  • @adriannagy7122
    @adriannagy7122 6 лет назад

    Ez még azok a kevés szánok egyike amelyikek még az igaziak voltak !;+

  • @akosakos1826
    @akosakos1826 7 месяцев назад

    27 éves vagyok egyik kedvenc zeném lett nemrégiben. Rendesen sajnálom, hogy nem élhettem át amit az itt kommentelők, nem lehettem ott pl. ezen a koncerten. Más világ volt akkoriban az biztos.

    • @varkonyipeter9185
      @varkonyipeter9185 6 месяцев назад

      Így van, más világ volt! Nehezebb, de tűzzel, hittel és lázadással teli! A mai világ csak a pénzről és a hatalomról szól...

  • @monikamiklyaluzsanyi3330
    @monikamiklyaluzsanyi3330 12 лет назад +5

    Egy szimat szatyorral, hálózsákkal és egy fogkefével. Yeah!

  • @dunaiterez
    @dunaiterez 14 лет назад

    Bárki bármit mondhat minden EDDA szám szép fügetlenül,hogy ki írta. :-)

  • @jolankabalogh3539
    @jolankabalogh3539 11 лет назад +1

    Csodás !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @szintus83
    @szintus83 13 лет назад +1

    ÚrIsten rá egy hétre megszülettem:) Aztaaa...

  • @tittikateczky1687
    @tittikateczky1687 10 месяцев назад

    szeretem ezt a felvételt.
    hatalmas.
    😔💚✌️😎

  • @MazziworldXtreme
    @MazziworldXtreme 10 лет назад +4

    Další světový talent. Maďarský Petr Janda👍

    • @angelabuza2719
      @angelabuza2719 7 лет назад

      én is ezen nőttem fel báttyáim révén!

  • @szintijohn5453
    @szintijohn5453 3 года назад

    Nagyszerű időszak volt.

  • @tundedr.somogyi6382
    @tundedr.somogyi6382 3 года назад

    A Bátyám kedvenc zenekara... Az Edda örök.

  • @Ildus177
    @Ildus177 7 лет назад +5

    ez a dal, az én koromat idézi, én utcán éltem, anyám nem szívelt..ők tartották bennem a lelket

    • @MrZozoo123
      @MrZozoo123 7 лет назад

      Istvánné Szabó
      nem semmi!

  • @Casahaby
    @Casahaby  11 лет назад +3

    Örökké EDDA művek! :)

  • @albiman850827
    @albiman850827 8 лет назад +4

    Pataki tiszta Freddy Mercury forma volt itt :D

  • @ervinsefer4540
    @ervinsefer4540 3 месяца назад

    Ez volt az iazi EDDA nem a mostani odaát megyek az igazi EDDÁRA Drága barátaim odaát tali

  • @Busman114
    @Busman114 8 лет назад +14

    2:02-nél,amit beolvastak levelet,kíváncsi lennék mi lett az írójával. Esetleg ha olvassa ezt, legyen szíves írjon már rám, akár privátban is. Köszönöm

  • @Szlalla
    @Szlalla 10 лет назад

    Szerintem is ez volt az igazi Edda. Istenem, hányszor is kellett srác koromban vezekednem miatta az osztálytársaimmal?! Slamo nélkül ez már messze nem az, amit akkor képviseltek. Nekem úgy tűnik, mintha Pataky szemközt köpte volna az egészet, amiről az akkori (igazi) Edda szólt. Persze, voltak még jó számaik, nem is kevés, de ez már akkor sem az, és soha többé nem is lesz már olyan. Valami elromlott, talán örökre. Ez a felvétel viszont megmarad egy szép emlék. Köszönet érte a feltöltőnek. :-)

    • @pundzsu
      @pundzsu 10 лет назад

      Én nem voltam ennyire pesszimista. Az Edda 10-es egy bomba jó album volt, meg sem tudom mondani hányszor hallgattam, és ma is bármikor.

  • @Ulenspiegel63
    @Ulenspiegel63 13 лет назад +1

    Csoda ez a felvétel!
    Ezt az Eddát láttam Dorogon a Schmidt-villánál!
    Thyl

  • @peitschp513
    @peitschp513 10 лет назад +36

    Ez volt Pataki utolsó némileg őszinte megnyilvánulása. Innen jutott el az ufó-keresztény-nemzeti vonalhoz, miközben rendre megpróbálja eladni a nem is tudom mit ... ő sem már, szerencsétlen Attis bácsi ... Ennyire küzdötte le magát.
    Slamó, mna igen, ő az igazi veszteség. Nagyon idős apám, vagy nagyon fiatal nagyapám lehetne, de Slamó, ő igen! Eltűnt pedig az EDDA lelke volt .. amíg még volt EDDA.
    Nem, a No, meg ehhez hasonló projektek nem igazán voltak az övéi. Az övé szerintem, az Edda volt igazából, amíg el nem kurvult, ugyebár ...

  • @lato8727
    @lato8727 7 лет назад

    Az utolso EDDA ami meg ROCK koncert volt es en is ott voltam az 1994 ben volt Komarnoban az ottani sportcsarnokban . Uttana voltam megegyszer 98 ban hat hadjuk inkabb ! Sajnalom pedig en rajuk voltam ovis es kisdobos stb..... Hat szegyenlem amit mar muvelnek!

  • @katka6809
    @katka6809 11 лет назад

    Királyok vagytok!!!

  • @stickfa2
    @stickfa2 14 лет назад

    Hajjjajj!
    A szív megszakad!!!

  • @frbstudios4704
    @frbstudios4704 9 лет назад +2

    Mindig a legjobb a 3 első lemez!

  • @anna-marjaparkkinen2279
    @anna-marjaparkkinen2279 2 года назад

    Ihanaa Eddaa...😁😁😀

  • @talfika
    @talfika 11 лет назад +13

    S ekkor en mar fel eve Svajcban voltam, nem mehettem haza erre, az akkori vilag nem engedte ezt meg. Ha 2 dolog kozul az egyik jo es eros lett volna, soha nem hagytam volna el az orszagot. Az egyik az Edda, a masik a hazassagom. De mindketto megcsusszant. Hat akkor hajra, elore nezni s elmenet. "Elhagytam a varost", sot az orszagot is. :-)))))

  • @vorosimre6017
    @vorosimre6017 11 лет назад

    Vagy nélküle lett volna még nagyobb!!!

  • @gaborsirokai5093
    @gaborsirokai5093 5 месяцев назад

    A jó dolgok Miskolcról jönnek : Edda Művek,Bёlga... 😎

  • @csabakrizsan6057
    @csabakrizsan6057 10 лет назад +1

    Nagyon szeretem ezt a számukat .

    • @JuliannaFenyvesi
      @JuliannaFenyvesi 10 лет назад

      Sajnos sokan csak álmodják ! :((

    • @csabakrizsan6057
      @csabakrizsan6057 10 лет назад

      Igazad van kedves,de talán attól is ilyen szép ez a dal mert ha a valóságban nem is alakulnak olyan szépen a dolgok mint ahogy mi szeretnénk legalább az álmunkban csodásak lesznek.

    • @JuliannaFenyvesi
      @JuliannaFenyvesi 10 лет назад

      Igen, csak az álmodozás az élet megrontója :((

    • @csabakrizsan6057
      @csabakrizsan6057 10 лет назад

      Ne felejstd kedves,vannak csodás szép igaz álmok is ,melyektől a lelkünk megtisztul.

    • @JuliannaFenyvesi
      @JuliannaFenyvesi 10 лет назад

      Valóban így van :))

  • @sogron22
    @sogron22 11 лет назад +3

    Ahogy Asbury-Duffy a Cult, ahogy Stanley-Simons a Kiss, úgy volt az EDDA pataky -slamo...ez a kémia, hang és szöveg + a zene EZ VOLT AZ EDDA...

  • @vockegulb518
    @vockegulb518 4 года назад

    Köszönöm szepen

  • @jurajmeszlenyi3382
    @jurajmeszlenyi3382 Год назад

    1997 ben amikor katonak voltunk .arnold baratommal . Rusovcen ...szèp emlèkek

  • @laszlo6491
    @laszlo6491 17 дней назад

    😢respect

  • @zsoltaciu6424
    @zsoltaciu6424 11 лет назад

    nagyon fasza

  • @pacsutazsolt5166
    @pacsutazsolt5166 11 лет назад +1

    1983. 12. 17. Miskolc Sportcsarnok...Fiatalok. Ott voltunk. Na mind egy:)

  • @kakuktamas9676
    @kakuktamas9676 2 года назад

    MEGTISZTELTETÉS !!

  • @MrLustikus77
    @MrLustikus77 13 лет назад

    Super!

  • @Hzoltan78
    @Hzoltan78 8 лет назад +2

    Bakancsos!!!

  • @karesz57
    @karesz57 13 лет назад +3

    Az első Edda sláger,mely akkor már megtetszett és a mai napig tetszik.De kinek nem teszik ?Már nemzedékek nőttek fel akiknek tetszik.Az Edda létezik még 'Milyen jó ' De ez a nóta örökzöld lett '

  • @andraskekes-szabo6966
    @andraskekes-szabo6966 9 лет назад

    Itt állok Én is!!

  • @szeged621
    @szeged621 Год назад

    Zseniális Pataky Attila,zseniális Edda

  • @mihalykovacs6121
    @mihalykovacs6121 Год назад

    Ez az a regi edda amit szertunk

  • @MPowerPH
    @MPowerPH 3 года назад

    Csodalatos.. ;(

  • @AttilaCrazy777
    @AttilaCrazy777 14 лет назад +2

    az Edda 1983ig élt, utána csak egy mutáns jött létre, Slamó nélkül nem létezik az Edda... Pataky akkor cseszte el amikor azt nyilatkozta Edda Művek, Miskolc nélkül...

  • @bombi974
    @bombi974 11 лет назад

    Azért mert a Pataky énekel nem Ő az isten!
    Sajnos többször gondolta ezt ,ezért voltak a szétválások, és az ominózus "baleset" is.
    Nagyon szeretem az Eddát,de az elmúlt évek során felröppent hírek a Patakyról azt erősítették meg bennem,hogy egy erőszakos ember.

  • @oOVacskamatiOo
    @oOVacskamatiOo 7 лет назад

    Nekem is így maradt kedves az EDDA , fekete - fehérben ,
    Az antivilágból.
    Azóta eltelt sok -sok év , jobbat nem találtam ,maradjon hát meg
    az a kedves szomorú emlék mindörökké

  • @sylwester11
    @sylwester11 4 года назад +1

    ♥️ 2020

  • @Deotex833
    @Deotex833 4 года назад +21

    Nem fájna ennyire, hogy az idő mindent tönkretesz, ha idővel új üstökösök bukkannának fel. De sajnos csak a régi csillagok hullanak a rock egén.

  • @zsoltkoska7525
    @zsoltkoska7525 8 лет назад

    A legnagyobb !!

  • @janossuper936
    @janossuper936 2 года назад

    Slamo!
    ( Nekem így volt EDDA)

  • @Kovacskzzoltan
    @Kovacskzzoltan 12 лет назад

    Köszi!

  • @t12tan
    @t12tan 4 года назад

    Ez classic!!!!

  • @vasry73
    @vasry73 12 лет назад +1

    AZT HISZEM A BUCSUKONCERTRÖL VAN.

  • @anik65
    @anik65 11 лет назад

    a regi szep,idök

  • @darisurenbold336
    @darisurenbold336 7 лет назад +2

    Az isteni szam

  • @Sipizolee
    @Sipizolee 12 лет назад

    az igazi!!

  • @erzsebetprobstle3072
    @erzsebetprobstle3072 3 года назад

    Üzlet az üzlet EDDA az:)))))))))))))

  • @zoltanilles8974
    @zoltanilles8974 9 лет назад +11

    Hova tünt SLAMO? Nekem ő volt az igazi gitáros, töle tanultam a gitár alap elveit,mint tanuló.