A férjem nevében írok. Szinte mindig magas volt a vérnyomása ezért természetes úton igyekeztünk karbantartani. Galagonya tea napi szinten 1 csésze, nyers foghagyma napi szinten 2 gerezd. Sok séta a szabadban, túrázás, lehetőség szerint intenzív biciklizés, zöldség gyümölcs fogyasztása. Mivel soha sincs tünet, így nem mértük viszont munkahelyi vizsgálatokor magas volt így mi is házilag elkezdtük mérni. Szinte mindig 150 feletti értékeket mutatott. Az alsó érték pedig 90 körülit. Amikor alacsonyabb lett akkor vettem észre zavartságot, egyensúlyvesztést. Kivizsgáláson nem találtak semmi problémát. Most a napokban megint nagyon megemelkedett, de nem értjük az okát. 180/91 ezt a bal karon mértük. A jobb karon mindig kevesebb, és ha bizonyos idő után visszatesszük a balra akkor már ott is kevesebb egy 20/al
Amire én jutottam: inzulinrezisztencia: ezt a korzitol alakítja ki a sejten belül, mivel része a funkciójának, kell a bőr alá hízáshoz. B6 hiányban viszont oxalát képződik, ami a sejten belül megköti a kortizolt, és annak hormon hatása így állandósul. A K2 kell az oxalát feloldásához, ha az kálciumhoz kötődött, amúgy a magnézium vagy kálium is megteszi. Metabolikus szindróma: ez nem más, mint hogy az anyagcserénk az oxigén használatára van tervezve, és ennek elérhetőségén keresztül is van szabályozva. A szabályozás a pajzsmirigy hormon termelésen keresztül van vezérelve: az FAD molekula a lényeg, ennek termeléséhez kell T3 hormon, B2 (falvonoid) vitamin, molibdén; A kortizol a T3-at szokta inaktiválni (rT3). A jó vérnyomás lényege a nitrogén monoxid, ahol az oxigén FAD-vel kerül rá a nitrogénre, ha nincs FAD, akkor ammónia lesz a végtermék. A krónikus betegségek lényege is, hogy valamelyik oxigén függő enzim nem jut oxigénhez, és mivel elég sok van ezekből, ezért van sokféle krónikus betegség. A sok szénhidrát viszont magas B-vitamin bevitelt igényel, ezt az igényt sosem a táplálék fedezte, hanem a D-vitaminnal táplált mikrobiom; főleg B1-t igényel: az ödéma (vizesedés) az tipikusan a (nedves) beriberi tünete. A fokhagyma tartalmazza a legjobb B1 formát: AlliThiamin vagy TTFD-nel is rövidítik. Ez az agyat is képes ellátni, de erős gyomor kell neki. Másik hasznos forma a benfotiamin. És a B1 kell, hogy a kalória átalakuljon acetyl-CoA-vá, azaz elkezdődjön az energiatermelés. Vagyis kell egy jó B-kompex és egy jó nyomelem tabletta. Nem csoda, h a galagonya és virágpor hatásosnak mutatkozik, a virágból lesz a mag, a növény utóda, az induláshoz a növény összegyűjt mindent, ami kell...
Nagyon köszönöm ezt a nagyon érdekes videót! Sajnálatos, hogy ilyen kevés hasznos információ található az interneten. Az embereknek inkább a probléma gyökerével és a megfelelő megközelítéssel kellene foglalkozniuk a magas vérnyomás kezelése során, és ne higgyenek vakon a reklámoknak. Én is belementem a Cardio A reklámjába, gyors eredményeket ígértek. De valójában ez csak üres ígéret volt... Semmilyen eredmény, csak gyomorproblémák, kiütés és allergia! Nem ajánlom ezt az eszközt senkinek! Remek munkát végeztek! A tartalmatok egyszerűen csodálatos!
Ettől most sokkal boldogabb lettem, mert ebben a sorrendben szeretem ezeket az ételeket..és mi lenne , ha felcserélem a sorrendet ..??!! királyság.:)))
Kedves Szabolcs. Nagyon- nagyon sokat segít a videóival, rengeteget tanulunk belőle és hihetetlen sokat segít. Az lenne a kérdésem, hogy egyéni problémával meg lehet -e Önt keresni esetleg? IR- PCOS, magasvérnyomásos probléma miatt érdeklődöm, milyen dózisban szedhetőek a vitaminok. Ha van lehetőség egyéni konzultáció online szeretném megkeresni. Előre is köszönöm! Szép napot kívánok, hálásan köszönök mindent! :)
Nekem az utóbbi időben emelkedett meg a vérnyomásom. 44 éves vagyok, nem vagyok túlsúlyos, nem dohányzom, nem iszom alkoholt, minden nap mozgok valamennyit, (otthoni torna, séta, futás, ha jó az idő) és ilyenkor mindig visszamegy 120/80 körülire, de kb. 1 órával később már megint magas. Érdekes, hogy nekem a második érték a magasabb, kb. 125/90, 130/95 szokott lenni. Ez vajon mit jelenthet?
Engem is érdekelne mert mar egy ideje volt hogy 140/90et mérek de utana meg egy percre ra mar normalis vagy x percre rá, viszont nekem is a diasztoles azaz a második érték a magasabb kicsit, 85-90 ig általában... Nem vagyok elhizott, nem iszom nem cigizem, glutenmentesen eszem, mitől lehet? Kell mar ra gyogyszer?
Hogy mikortól számít magasnak azt aktuálisan döntik el a nagy orvosok, és a gyógyszer maffia 😉 eddig 150ig elfogadták 2024ben most akarják levinni a határt 130ra...sok vérnyomás csökkentő van raktáron😉 Meg nem lehet fixen kijelenteni hogy mennyi a jó érték, kor, súly stb stb
Sőt ilyen időben akár front jön stb ugrálni fog ezt el kell fogadni akár van gyógyszer akár nincs... Nekem 4 napja 170 volt most 110 nézni mérni kell és ha túl alacsony nem szabad bevenni a gyógyszert
Kedves Szabolcs! A fehérfagyöngy teáról kérdezek. Ajánlják vérnyomás csökkentésre és szívritmus szabályozásra. Viszont mérgező és rontja a máj értékeit. Akkor hogyan igya az ember, hogy hasznára és ne kárára legyen? Köszönöm a válaszát. Györgyi
@@annamambrus940 Gyuri bácsi oldalán vagy egy recept is, hogy mennyi ideig és napi hány csészével ajánlott emelni a fagyöngy áztatásával előállított tea kúrát.
kedves Zoárd! Nincs kizáró oka az Omega 3 fogyasztásának vérhígító szedése esetén? ( Gyógyszereket szedek magas vérnyomásra, szívritmus zavarra. Mellette galagonya teát reggel / este egy csészével. Az Ön által ajánlott vitaminokat, ásványi anyagokat is fogyasztom, mindez együtt nem eredményez megnyugtató értékeket.. ) Talán időben van még az életmód váltás ...
3 года назад+1
Az omega-3 nak van hatása a vérhígító gyógyszerekre. Az Omega-3 is vérhígító hatású. Javaslom próbálja meg a galagonya nyers virágport, nagyon sok pozitív visszajelzésünk van, magas vérnyomás és más szív és érrendszeri gondok esetén: www.mannavita.hu/meheszeti-termekek/nyers-galagonya-viragpor-480g
@ Köszönöm az ajánlást, még nem hallottam róla. Megnéztem a mannavita oldalt, sajnos nem lehet elolvasni a tapasztalatokat. Az életemben gyökeres változás történt, özvegy lettem, elköltöztem addigi lakóhelyemről két hónapja , gondolom, hogy idegi , lelki alapon emelkedett meg ennyire a vérnyomásom, esténként 170 fölé is felmegy..
Nekem sajnos régóta magas a vérnyomásom: 173/82, 160/83, 155/77, 161/96! Pedig szedem a gyógyszert: Covercard. És mégis! Pedig diétásan eszem, igaz négyóránként, mert cukros vagyok! Teljes kiörlésű kenyeret, kiflit eszem, sok gyümölcsöt, főzeléket, húst! Mi kell még??
Kiflit sem szabad enni,4óránként enni is sok,én naponta egyszer olykor kétszer eszem,1es tipusu 15 éve cukrosként,az inzulin szurit elhagytam szénhidrátot napi max 50ch.t viszek be,jah és szobabicaj napi fél ora min..62évesen.
enmegnemis eszekojanokatmindentolfelek ñekem az esz forge volt naghon jo szinte megfiatalodtam tole de sajno kozbe lepett azordog elvettetolem az orvos mert akkor meg het ezer forintvot azara eznekem naghon szumoru azota is verkeringest kaptam szomoru vaghok es ghonge eghi!!!!!
Reggel 90/76 volt a vérnyomásom, délután 160/90-re felment. Próbáltam légzőgyakorlattal és gyógyszerrel lehúzni, de összevissza ingadozott. 111/78, 130, majd megint 159 volt.😏végül ittam egy kis répalevet és ez vitte le 110-re. Hozzáteszem 2-ös front volt. Akkor most minden akalommal figyelnem kell milyen fronthatás várhazó?🙄
A természet nagyon érdekes, mert nagyon nem vagyunk egyformák. 12 évvel ezelőtt történt velem a következő eset: egészségesnek éreztem magam, semmi testi gondom nem volt - legalábbis én nem érzékeltem. Az egészségügyben dolgozó ismerősünk volt nálunk vendégségben, és elpanaszolta a gondjait: cukorbaj, magas vérnyomás. Magával hordozta az ezeket mérő műszereket, és kíváncsiságból megmérettem az én értékeimet. A vércukormérő 32-es értékig mért, nekem magasabb volt ennél a cukrom. A vérnyomásom miatt is kiakadt a hölgy, mert a szisztolés értékem 260 lett. Az illető minden tiltakozásom ellenére telefonált a mentőknek, és a kórházban kötöttem ki, ahol a laboratórium tudta csak megmérni a 39,6-os cukromat. Hiába tiltakoztam, hogy én jól érzem magam, ott fogtak és kezelni kezdtek. A Coverkard szedése esetén a szisztolés érték 180- ra tud lemenni, a cukrom meg 15 környékére. Antialkoholistának számítok, és sohasem dohányoztam. Délutánonként fizikai másodállást végzek, tehát mozgok eleget. Állítólag a cukorbaj miatt 4 óránként ennem kellene! Mi legyen étkezéskor a köret, ha sem a burgonya, sem a rizs nem javasolt! Azért írtam ezt a hozzászólást, mert Ön a 180-as vérnyomást életveszélyesként mutatta, én viszont gyógyszerezve így élek évek óta! Mi az igazság?
Személy szerint nem tudok éhezni. Azonnal elszédülök, nagyon rosszul érzem magam. Nem tudom ellátni a feladataimat. Ezért ez a tanács nem nekem való. De ha jó természetes készítményeket választunk, a vérnyomást valóban stabilizálni lehet. Ebben segítettek nekem a Renewal kapszulák. Ha nem tévedek, ez egy európai márka.
A kerdesem nem ehhez a videohoz kapcsolódik.. Szeretnem kikerni a véleményet... A Keto dieta ajanlott ha van 2 db 2 cm beagyazodott epekovem? Koszonom a valaszat.
4 года назад+5
Igen működhet a dolog, de rendkívül fontos ilyen esetben, akár ketogén diéta akár más diéták alatt is, a zöldek bevitele. Valódi zöldségek: brokkoli, leveles kell, rukkola, káposzta, kelbimbó stb. Nagy mennyiségben. Rengeteg zöldet kell enni, mert ezek a legjobb máj és epe regenerálók. Nagyon fontos ilyenkor az időszakos böjtölés is, mert a máj és az epe akkor tud regenerálódni, ha nem eszünk. Fontos sok máj és epe támogató gyógynövények szedése is közben, mint a máriatövis, a kolin, az articsóka kivonat, kurkumin stb. A diófélék is bezavarhatnak, azokat érdemes kerülni a kezdeti időszakban. Tehát meg lehet próbálni, de a kezdeti időszakban a kövek "oldása" kell legyen a cél. Ha ez nem működik, a másik variáció, hogy az epekövek eltávolítása után próbálja meg a ketogén diétát. Sok sikert, Üdv, Szabolcs
Évek óta minden hasonló videóban, cikkekben azt mondják, hogy a leg fontosabb étkezés a reggeli, hiszen ilyenkor "állít be a szervezetünk mindent".. Most meg azt, hogy (böjti napokon legalábbis) hagyjuk ki a reggelit, illetve ön írja, hogy 25 éve nem reggelizik. Össze vagyok zavarodva..
@@kindlijanos4818régebben én is úgy voltam vele, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, de érdekes módon amikor kihagyom a reggelit, sokkal energikusabb vagy délelőtt és sokkal tevékenyebb. Úgyhogy sokszor csak délben eszek először a nap folyamán.
Sétálás,jóga,sport,pihenés,ennek semmi "életszaga"!Mint Borivoje Surdilovics,a munkahelyen🤣Mivel,hogy lehet a kortizol szintet levinni,esetleg teával,táplálék kiegészítőkkel(kapszula,s.t.b.),vagy gyógyszerrel?
Sajnos vannak környezeti hatások is amelyek nagyon is kihatnak a vérnyomásra. Meg vagyok győződve, hogy mikrohullámokkal nagyon is csesztetik az embereket, hogy ne tudjanak aludni rendesen, örökké taknyosak legyenek, megmagyarázatlan okokból idegesek, stb. Tehát szedhed az embere bármit és élhet bárhogy ha kívülről állandóan "bombázzák" rossz energiával.
szeretném megkérdezni a burgonya miért finomított szénhidrát? nem inkább egy magas c vitamin tartalmu , alacsony kalóriájú zöldség?
3 года назад+9
A sült krumpli glikémiás indexe 97, a cukoré 100, tehát ilyen szempontból, a sült burgonya, majdnem ugyanaz mintha cukrot ennénk. 180 g burgonya 10 mg C-vitamint tartalmaz, ami a hő hatására (sütés, főzés) nagyjából meg is semmisül. Vannak persze jó dolgok is a burgonyában, lizin, triptofán, b-vitaminok, sok kálium is van benne, csak amikor magas vérnyomásunk van, nem biztos, hogy a burgonya a legjobb választás ezek pótlására. Üdv, Szabolcs
Az alkohol csökkenti a vérnyomást. Mérd meg a vérnyomásod majd igyál alkoholtartalmú italt fél-egy óra múlva kevesebb lesz a vérnyomásod mint az ital előtt volt.
A férjem nevében írok.
Szinte mindig magas volt a vérnyomása ezért természetes úton igyekeztünk karbantartani.
Galagonya tea napi szinten 1 csésze, nyers foghagyma napi szinten 2 gerezd. Sok séta a szabadban, túrázás, lehetőség szerint intenzív biciklizés, zöldség gyümölcs fogyasztása. Mivel soha sincs tünet, így nem mértük viszont munkahelyi vizsgálatokor magas volt így mi is házilag elkezdtük mérni. Szinte mindig 150 feletti értékeket mutatott. Az alsó érték pedig 90 körülit.
Amikor alacsonyabb lett akkor vettem észre zavartságot, egyensúlyvesztést. Kivizsgáláson nem találtak semmi problémát.
Most a napokban megint nagyon megemelkedett, de nem értjük az okát. 180/91 ezt a bal karon mértük. A jobb karon mindig kevesebb, és ha bizonyos idő után visszatesszük a balra akkor már ott is kevesebb egy 20/al
Amire én jutottam:
inzulinrezisztencia: ezt a korzitol alakítja ki a sejten belül, mivel része a funkciójának, kell a bőr alá hízáshoz. B6 hiányban viszont oxalát képződik, ami a sejten belül megköti a kortizolt, és annak hormon hatása így állandósul. A K2 kell az oxalát feloldásához, ha az kálciumhoz kötődött, amúgy a magnézium vagy kálium is megteszi.
Metabolikus szindróma: ez nem más, mint hogy az anyagcserénk az oxigén használatára van tervezve, és ennek elérhetőségén keresztül is van szabályozva. A szabályozás a pajzsmirigy hormon termelésen keresztül van vezérelve: az FAD molekula a lényeg, ennek termeléséhez kell T3 hormon, B2 (falvonoid) vitamin, molibdén; A kortizol a T3-at szokta inaktiválni (rT3).
A jó vérnyomás lényege a nitrogén monoxid, ahol az oxigén FAD-vel kerül rá a nitrogénre, ha nincs FAD, akkor ammónia lesz a végtermék.
A krónikus betegségek lényege is, hogy valamelyik oxigén függő enzim nem jut oxigénhez, és mivel elég sok van ezekből, ezért van sokféle krónikus betegség.
A sok szénhidrát viszont magas B-vitamin bevitelt igényel, ezt az igényt sosem a táplálék fedezte, hanem a D-vitaminnal táplált mikrobiom;
főleg B1-t igényel: az ödéma (vizesedés) az tipikusan a (nedves) beriberi tünete.
A fokhagyma tartalmazza a legjobb B1 formát: AlliThiamin vagy TTFD-nel is rövidítik. Ez az agyat is képes ellátni, de erős gyomor kell neki. Másik hasznos forma a benfotiamin.
És a B1 kell, hogy a kalória átalakuljon acetyl-CoA-vá, azaz elkezdődjön az energiatermelés.
Vagyis kell egy jó B-kompex és egy jó nyomelem tabletta.
Nem csoda, h a galagonya és virágpor hatásosnak mutatkozik, a virágból lesz a mag, a növény utóda, az induláshoz a növény összegyűjt mindent, ami kell...
Nagyon köszönöm ezt a nagyon érdekes videót! Sajnálatos, hogy ilyen kevés hasznos információ található az interneten. Az embereknek inkább a probléma gyökerével és a megfelelő megközelítéssel kellene foglalkozniuk a magas vérnyomás kezelése során, és ne higgyenek vakon a reklámoknak. Én is belementem a Cardio A reklámjába, gyors eredményeket ígértek. De valójában ez csak üres ígéret volt... Semmilyen eredmény, csak gyomorproblémák, kiütés és allergia! Nem ajánlom ezt az eszközt senkinek! Remek munkát végeztek! A tartalmatok egyszerűen csodálatos!
Nagyszerű, köszönöm, sok mindent felfedeztem. Az utóbbi időben Cardiformot szedek, ami egy természetes alapú kapszula. Jót tesznek a vérnyomásnak.
Köszönöm az értékes videót!
Ön egy nagyon szinpatikus es nagyon okos ember
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Üdvözletem. Sajnos nálam a stesz okoz, magasvérnyomás!
Nagyon szépen köszönöm a részletes információkat!!
Nagyon köszönöm a videókat.Mindíg nagyon sokat tanulok!
Köszönjük! Kiprobaltam! Hatásosak+ napi 10 km testmozgas
Ebből a napi 99% a 10 kiló méter és 1% a "Hatásosak"
Köszönöm szépen.
Ön az életemet menti meg..
Stay healthy.
Nagyon szépen köszönöm a tanácsot szép napot kívánok
Köszönöm igen jó volt hallgatni
Köszönöm a sok jó tanácsot megpróbálom végre hajtani !
Köszönöm szépen ,ez a videó nekem készült.
Köszönöm szépen nagyon jó és hasznos tanácsok
Remek előadás! Tisztelettel köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat
Nagyon.koszonom.a.munkajat.es.atudasat.tapasztalatai.nagyon.jok
Nagyon hasznos video koszonom szepen szivbol!
Ettől most sokkal boldogabb lettem, mert ebben a sorrendben szeretem ezeket az ételeket..és mi lenne , ha felcserélem a sorrendet ..??!! királyság.:)))
Köszönöm a munkáját és a sok hasznos tanácsot.🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
🙏🙏🙏🙏🙏❤️❤️❤️
Jonapotkivanok blogban magnézium hol kaphato. Javasol e kollegen vagy állat szedni. Nagyon hasznos koszonom
Nagyon hasznos tájékoztatás köszönöm .
❤köszönöm
Köszönöm! 🙏
Kedves Szabolcs. Nagyon- nagyon sokat segít a videóival, rengeteget tanulunk belőle és hihetetlen sokat segít. Az lenne a kérdésem, hogy egyéni problémával meg lehet -e Önt keresni esetleg? IR- PCOS, magasvérnyomásos probléma miatt érdeklődöm, milyen dózisban szedhetőek a vitaminok. Ha van lehetőség egyéni konzultáció online szeretném megkeresni. Előre is köszönöm! Szép napot kívánok, hálásan köszönök mindent! :)
Köszönöm szépen
Szuper volt!! Köszi
Köszönöm, nagyon, jó,
Koszonom szepen !
köszönöm a infókat!
Nagyon köszönöm
1. lépés: Végy egy üveg pálinkát! 2.lépés: Vegyél sört is hozzá! 3.lépés: Töldsd ki poharakba magad elé!. 4.lépés: Idd meg!
Nekem az utóbbi időben emelkedett meg a vérnyomásom. 44 éves vagyok, nem vagyok túlsúlyos, nem dohányzom, nem iszom alkoholt, minden nap mozgok valamennyit, (otthoni torna, séta, futás, ha jó az idő) és ilyenkor mindig visszamegy 120/80 körülire, de kb. 1 órával később már megint magas. Érdekes, hogy nekem a második érték a magasabb, kb. 125/90, 130/95 szokott lenni. Ez vajon mit jelenthet?
arra még nem kell gyógyszer. nekem is annyi szokott lenni. 100 ig nem igényel gyógyszert
Engem is érdekelne mert mar egy ideje volt hogy 140/90et mérek de utana meg egy percre ra mar normalis vagy x percre rá, viszont nekem is a diasztoles azaz a második érték a magasabb kicsit, 85-90 ig általában... Nem vagyok elhizott, nem iszom nem cigizem, glutenmentesen eszem, mitől lehet? Kell mar ra gyogyszer?
Azért egy 95-ös diastolés érték még nem magas... Életmód váltás! Minden benne van a videóban.
Hogy mikortól számít magasnak azt aktuálisan döntik el a nagy orvosok, és a gyógyszer maffia 😉 eddig 150ig elfogadták 2024ben most akarják levinni a határt 130ra...sok vérnyomás csökkentő van raktáron😉
Meg nem lehet fixen kijelenteni hogy mennyi a jó érték, kor, súly stb stb
@@gr.gr.9886 több folyadék és mozgás
Nekem az alsó érték magas, reggel néha 90 feletti értéket is mérek, a felső 120-130 között szokott lenni.
arra nem kell még gyógyszert szedni.
Köszönöm
Sőt ilyen időben akár front jön stb ugrálni fog ezt el kell fogadni akár van gyógyszer akár nincs...
Nekem 4 napja 170 volt most 110 nézni mérni kell és ha túl alacsony nem szabad bevenni a gyógyszert
👌👌
Kedves Szabolcs! A fehérfagyöngy teáról kérdezek. Ajánlják vérnyomás csökkentésre és szívritmus szabályozásra. Viszont mérgező és rontja a máj értékeit. Akkor hogyan igya az ember, hogy hasznára és ne kárára legyen? Köszönöm a válaszát. Györgyi
Úgy tudom nem szabad főzni, csak hideg vízben áztatni egy éjszakán át.
@@annamambrus940 Gyuri bácsi oldalán vagy egy recept is, hogy mennyi ideig és napi hány csészével ajánlott emelni a fagyöngy áztatásával előállított tea kúrát.
kedves Zoárd! Nincs kizáró oka az Omega 3 fogyasztásának vérhígító szedése esetén? ( Gyógyszereket szedek magas vérnyomásra, szívritmus zavarra. Mellette galagonya teát reggel / este egy csészével. Az Ön által ajánlott vitaminokat, ásványi anyagokat is fogyasztom, mindez együtt nem eredményez megnyugtató értékeket.. ) Talán időben van még az életmód váltás ...
Az omega-3 nak van hatása a vérhígító gyógyszerekre. Az Omega-3 is vérhígító hatású. Javaslom próbálja meg a galagonya nyers virágport, nagyon sok pozitív visszajelzésünk van, magas vérnyomás és más szív és érrendszeri gondok esetén: www.mannavita.hu/meheszeti-termekek/nyers-galagonya-viragpor-480g
@ Köszönöm az ajánlást, még nem hallottam róla. Megnéztem a mannavita oldalt, sajnos nem lehet elolvasni a tapasztalatokat. Az életemben gyökeres változás történt, özvegy lettem, elköltöztem addigi lakóhelyemről két hónapja , gondolom, hogy idegi , lelki alapon emelkedett meg ennyire a vérnyomásom, esténként 170 fölé is felmegy..
@@biokal1 vagy
Esetleg tudna terméket ajánlani amit a legjobban ajánlana vitamin kombinációk például? Pontosabban amiben a legtöbb vitamin van?
www.mannavita.hu/megelozes-tapanyagpotlas/imunex-etrend-kiegeszito-180db
1:35
Kávét szoktam inni napi 2 t feltejezve de mégis szédülök szaggat időközönként a fejem és zúg a fűlem is
Magas vérnyomásra kávét iszol? Min csodálkozol?
Nekem sajnos régóta magas a vérnyomásom: 173/82, 160/83, 155/77, 161/96! Pedig szedem a gyógyszert: Covercard. És mégis! Pedig diétásan eszem, igaz négyóránként, mert cukros vagyok! Teljes kiörlésű kenyeret, kiflit eszem, sok gyümölcsöt, főzeléket, húst! Mi kell még??
4 dcl desztilalt viz reggel éhgyomorra,
Kiflit sem szabad enni,4óránként enni is sok,én naponta egyszer olykor kétszer eszem,1es tipusu 15 éve cukrosként,az inzulin szurit elhagytam szénhidrátot napi max 50ch.t viszek be,jah és szobabicaj napi fél ora min..62évesen.
enmegnemis eszekojanokatmindentolfelek ñekem az esz forge volt naghon jo szinte megfiatalodtam tole de sajno kozbe lepett azordog elvettetolem az orvos mert akkor meg het ezer forintvot azara eznekem naghon szumoru azota is verkeringest kaptam szomoru vaghok es ghonge eghi!!!!!
forinntvolt azara azeszforgenak
@@katalinonodi8545
Micsoda?
Köszönöm én is
vércsoport számít ? úgy hallottam az A vércsoport alacsony vérnyomású, többnyire
Reggel 90/76 volt a vérnyomásom, délután 160/90-re felment. Próbáltam légzőgyakorlattal és gyógyszerrel lehúzni, de összevissza ingadozott. 111/78, 130, majd megint 159 volt.😏végül ittam egy kis répalevet és ez vitte le 110-re. Hozzáteszem 2-ös front volt. Akkor most minden akalommal figyelnem kell milyen fronthatás várhazó?🙄
Ilyen ingadozásra hatásos a fehér fagyöngy, lasd Györgytea ❤
Szabó Gyuri bácsi a bükki füves ember.
A természet nagyon érdekes, mert nagyon nem vagyunk egyformák. 12 évvel ezelőtt történt velem a következő eset: egészségesnek éreztem magam, semmi testi gondom nem volt - legalábbis én nem érzékeltem. Az egészségügyben dolgozó ismerősünk volt nálunk vendégségben, és elpanaszolta a gondjait: cukorbaj, magas vérnyomás. Magával hordozta az ezeket mérő műszereket, és kíváncsiságból megmérettem az én értékeimet. A vércukormérő 32-es értékig mért, nekem magasabb volt ennél a cukrom. A vérnyomásom miatt is kiakadt a hölgy, mert a szisztolés értékem 260 lett. Az illető minden tiltakozásom ellenére telefonált a mentőknek, és a kórházban kötöttem ki, ahol a laboratórium tudta csak megmérni a 39,6-os cukromat. Hiába tiltakoztam, hogy én jól érzem magam, ott fogtak és kezelni kezdtek.
A Coverkard szedése esetén a szisztolés érték 180- ra tud lemenni, a cukrom meg 15 környékére. Antialkoholistának számítok, és sohasem dohányoztam. Délutánonként fizikai másodállást végzek, tehát mozgok eleget.
Állítólag a cukorbaj miatt 4 óránként ennem kellene! Mi legyen étkezéskor a köret, ha sem a burgonya, sem a rizs nem javasolt!
Azért írtam ezt a hozzászólást, mert Ön a 180-as vérnyomást életveszélyesként mutatta, én viszont gyógyszerezve így élek évek óta! Mi az igazság?
Savanyú káposzta,főtt zöldség,vagy nyers.
Hormonálisan tud nőni a vérnyomás?
Személy szerint nem tudok éhezni. Azonnal elszédülök, nagyon rosszul érzem magam. Nem tudom ellátni a feladataimat. Ezért ez a tanács nem nekem való. De ha jó természetes készítményeket választunk, a vérnyomást valóban stabilizálni lehet. Ebben segítettek nekem a Renewal kapszulák. Ha nem tévedek, ez egy európai márka.
Nem szabad kvizt és politikai műsorokat néznem, akkor magas.
Nekem szülés után volt magas az óta is magas 47 leszek gyogyerert szedek mindent kipróbáltam nem jó 😮
A kerdesem nem ehhez a videohoz kapcsolódik.. Szeretnem kikerni a véleményet... A Keto dieta ajanlott ha van 2 db 2 cm beagyazodott epekovem? Koszonom a valaszat.
Igen működhet a dolog, de rendkívül fontos ilyen esetben, akár ketogén diéta akár más diéták alatt is, a zöldek bevitele. Valódi zöldségek: brokkoli, leveles kell, rukkola, káposzta, kelbimbó stb. Nagy mennyiségben. Rengeteg zöldet kell enni, mert ezek a legjobb máj és epe regenerálók. Nagyon fontos ilyenkor az időszakos böjtölés is, mert a máj és az epe akkor tud regenerálódni, ha nem eszünk. Fontos sok máj és epe támogató gyógynövények szedése is közben, mint a máriatövis, a kolin, az articsóka kivonat, kurkumin stb. A diófélék is bezavarhatnak, azokat érdemes kerülni a kezdeti időszakban. Tehát meg lehet próbálni, de a kezdeti időszakban a kövek "oldása" kell legyen a cél. Ha ez nem működik, a másik variáció, hogy az epekövek eltávolítása után próbálja meg a ketogén diétát. Sok sikert, Üdv, Szabolcs
25 eve nem reggelizek
Évek óta minden hasonló videóban, cikkekben azt mondják, hogy a leg fontosabb étkezés a reggeli, hiszen ilyenkor "állít be a szervezetünk mindent".. Most meg azt, hogy (böjti napokon legalábbis) hagyjuk ki a reggelit, illetve ön írja, hogy 25 éve nem reggelizik. Össze vagyok zavarodva..
@@kindlijanos4818régebben én is úgy voltam vele, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, de érdekes módon amikor kihagyom a reggelit, sokkal energikusabb vagy délelőtt és sokkal tevékenyebb. Úgyhogy sokszor csak délben eszek először a nap folyamán.
Sétálás,jóga,sport,pihenés,ennek semmi "életszaga"!Mint Borivoje Surdilovics,a munkahelyen🤣Mivel,hogy lehet a kortizol szintet levinni,esetleg teával,táplálék kiegészítőkkel(kapszula,s.t.b.),vagy gyógyszerrel?
B.S-nak pont alacsony volt, a kávé ivassal emelte meg
Mező Jánosné Annamária irtaErik afiam
menyi anapi galagonya szukseglet
Túl sokat beszélsz de a lényeg a fontos ,,
70 éves vagyok és 100kg ezért nem tudom elképzelni hogy nekem a 120 vérnyomás a tökéletes
Mező Jánosné Annamária irta
Sajnos vannak környezeti hatások is amelyek nagyon is kihatnak a vérnyomásra. Meg vagyok győződve, hogy mikrohullámokkal nagyon is csesztetik az embereket, hogy ne tudjanak aludni rendesen, örökké taknyosak legyenek, megmagyarázatlan okokból idegesek, stb. Tehát szedhed az embere bármit és élhet bárhogy ha kívülről állandóan "bombázzák" rossz energiával.
Nem lehet megnezni
Most próbáld meg!Már meg lehet nézni!
szeretném megkérdezni a burgonya miért finomított szénhidrát?
nem inkább egy magas c vitamin tartalmu , alacsony kalóriájú zöldség?
A sült krumpli glikémiás indexe 97, a cukoré 100, tehát ilyen szempontból, a sült burgonya, majdnem ugyanaz mintha cukrot ennénk. 180 g burgonya 10 mg C-vitamint tartalmaz, ami a hő hatására (sütés, főzés) nagyjából meg is semmisül. Vannak persze jó dolgok is a burgonyában, lizin, triptofán, b-vitaminok, sok kálium is van benne, csak amikor magas vérnyomásunk van, nem biztos, hogy a burgonya a legjobb választás ezek pótlására. Üdv, Szabolcs
Az alkohol csökkenti a vérnyomást. Mérd meg a vérnyomásod majd igyál alkoholtartalmú italt fél-egy óra múlva kevesebb lesz a vérnyomásod mint az ital előtt volt.
Igen majd aztán mérd meg mikor kiment az alkohol belőled.! És lám még magasabb mint volt. Írom ezt úgy hogy én is fogyasztok alkoholt.
Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat.
Köszönöm szépen