Kedves Zoltán! Ez a videó is nagyon jóra sikeredett. Aminek még nagyon örülök, hogy ti vagytok hirtelen a második páros, ilyen korosztályba,n, akik végre őszintén elmondják, hogy a hihetetlen meleg, és pára gyilkos tud lenni, és még az ilyen fiatalokat is kikészíti. Mi kétszer jjártunk itt, és először még csak csak elviseltük a klimát, de másodjára kész voltam tőle. Persze szervezett út volt, rohanással estig, pihenés óne, és kinyúltam. Annyira megviseli a szervezetet, aki ezt nem szokta, nem született bele, hogy kell pihenni közben, amit ti is jól tettetek. Már kétségbe voltam esvem, hogy mi van velem, de most ti visszaadtátok a hitemet..mégse vagyok ennyire gyenge. Köszi..jön a következő videó..nagyon élvezem..❤️
Igen. Elég keményen megviseli az embert a pára, a meleg és a több napos kirándulás. Mi már edzésben voltunk, hiszen kb 8 hónapja voltunk Dél Kelet Ázsiában, de így is küzdöttünk néha ;) Örülünk, hogy velünk tartasz!
Hihetetlen lett ez a videód is kedves Zoltán! Szinte ide ragadtam a monitor elé! Arra gondoltam, mennyire gyorsan múlt el ez az idő Veletek! Értelmes emberekkel élvezet volt ez a szép "séta" a rég múlt idők szellemében! Most látok életemben először ilyen típusú videókat Veletek, amiért végtelenül hálás vagyok Nektek! Ti izzadva, hajnalok hajnalán kelve, igyekeztek elénk tárni a dolgokat amiket valószínűleg soha sem láthatnék hátralévő életemben, én pedig mind ezt kényelmesen nézem a fotelemből...ugye igazságtalan? De, én nagyon hálásan köszönöm , és szívből gratulálok az igyekezetekért, a videó feltöltéséért, a gyönyörű kultúra bemutatásáért! Csoda lőn ma is szemeim előtt! Jó pihenést srácok és Nektek is VÍG NAPOT kívánok! Ági
Kedves Ági! A Te kommentjeidet, mindig öröm olvasni. Örükünk, hogy sikerült kicsit kiszakítani a hétkozanapokból és szép, érdekes helyeket bemutatni a kis videónkkal. Víg napot Neked is!
I dont mean to be offtopic but does anyone know of a method to get back into an instagram account..? I was dumb lost the account password. I love any tricks you can offer me!
Köszi szépen! NEm is tudod milyen szivesen reptettem volna meg a drónt itt, de sajnos nem lehetett. Külön engedély kell hozzá, amit kevesek kapnak csak meg :/
fantasztikus videó!
Köszi
Kedves Zoltán!
Ez a videó is nagyon jóra sikeredett. Aminek még nagyon örülök, hogy ti vagytok hirtelen a második páros, ilyen korosztályba,n, akik végre őszintén elmondják, hogy a hihetetlen meleg, és pára gyilkos tud lenni, és még az ilyen fiatalokat is kikészíti. Mi kétszer jjártunk itt, és először még csak csak elviseltük a klimát, de másodjára kész voltam tőle. Persze szervezett út volt, rohanással estig, pihenés óne, és kinyúltam. Annyira megviseli a szervezetet, aki ezt nem szokta, nem született bele, hogy kell pihenni közben, amit ti is jól tettetek. Már kétségbe voltam esvem, hogy mi van velem, de most ti visszaadtátok a hitemet..mégse vagyok ennyire gyenge. Köszi..jön a következő videó..nagyon élvezem..❤️
Igen. Elég keményen megviseli az embert a pára, a meleg és a több napos kirándulás. Mi már edzésben voltunk, hiszen kb 8 hónapja voltunk Dél Kelet Ázsiában, de így is küzdöttünk néha ;)
Örülünk, hogy velünk tartasz!
Hihetetlen lett ez a videód is kedves Zoltán! Szinte ide ragadtam a monitor elé!
Arra gondoltam, mennyire gyorsan múlt el ez az idő Veletek!
Értelmes emberekkel élvezet volt ez a szép "séta" a rég múlt idők szellemében!
Most látok életemben először ilyen típusú videókat Veletek, amiért végtelenül
hálás vagyok Nektek!
Ti izzadva, hajnalok hajnalán kelve, igyekeztek elénk tárni a dolgokat amiket valószínűleg
soha sem láthatnék hátralévő életemben, én pedig mind ezt kényelmesen nézem a fotelemből...ugye igazságtalan?
De, én nagyon hálásan köszönöm , és szívből gratulálok az igyekezetekért, a videó feltöltéséért, a gyönyörű kultúra bemutatásáért!
Csoda lőn ma is szemeim előtt! Jó pihenést srácok és Nektek is VÍG NAPOT kívánok! Ági
Kedves Ági! A Te kommentjeidet, mindig öröm olvasni. Örükünk, hogy sikerült kicsit kiszakítani a hétkozanapokból és szép, érdekes helyeket bemutatni a kis videónkkal. Víg napot Neked is!
+@@zolixplorer **A megtiszteltetés az enyém! Ági**
Nagyon jó videók, sok információval, a fotózás is nagyon érdekel.
Köszönjük szepen! :)
Csak ismételni tudnám,amit-Vonzalom50-sorait.Ügyesek vagytok.Víg napokat itthon is.
Köszi szépen! Neked is! ;)
Nagy on szuper videót hoztatok össze, köszi szépen
I dont mean to be offtopic but does anyone know of a method to get back into an instagram account..?
I was dumb lost the account password. I love any tricks you can offer me!
@Ignacio Ibrahim instablaster =)
Ebben az epizódban aztán volt sok trollolollolooo :D tenyleg szép hely, szép munka !! :) Pacsi
Igen, de kedves kis troll csapat volt ez :D
Nagyon jooo! Remelem hamarosan en is eljutok ide :)
Úgy legyen, mert nagyon jó hely ;)
Megint zseniális videót hoztatok! :)
Köszi szépen! Mi pedig nagyon kíváncsiak vagyunk a Te filmedre. Az intro nagyon menő lett!
Amúgy Zoli te használsz valamien stabilizátort
Nem, csak azt, ami a kamerában van.
Persze szoftveresen még javítok rajta azért.
@@zolixplorer Elárulod milyen kamerával készíted ezeket a videókat? 🙂
En az egeszben amit hijanyoltam a dron felvetelt, de aznelkul is kiraly lett :)
Köszi szépen! NEm is tudod milyen szivesen reptettem volna meg a drónt itt, de sajnos nem lehetett. Külön engedély kell hozzá, amit kevesek kapnak csak meg :/
De mièrt!!!! ):Mèg 2 óra
Már csak 2 óra ;)
😊😊😊🎉🎉🎉❤
👍
Ès már csak 27perc(:
Még 6 perc ;)
✨🇭🇺🙂👍