Nagyon örülök ennek a beszélgetésnek, amely ilyen pontosan és közérthetően fogalmazta meg a hitünk alapjait a sokszor feltett kérdéseken keresztül. Fontos ezt ma tudatosítani, és éppen ilyen jó és mindenki által befogadható beszélgetésekkel, hogy a filozófia és a keresztény teológia nem a távoli múlt gondolatkísérleteit jelentik, hanem az igazságról való gondolkodást, az ember létéről és annak értelméről feltett kérdésekre adott válaszokat.
Ebből a beszélgetésből számomra az volt ami súlyt kapott, hogy ami a Hitvallásban benne van az EGY egész igazság összefüggő részei, ha csak egyet nem hiszek, akkor borul az egész.❤🙏🏻
Sziasztok! Aki tényleg meg szeretné ismerni az Atyát, akkor hallgassa a Kiáltó szó RUclips csatornát. És akinek szüksége van gyógyulásra és meg akar gyógyulni, akkor csak olvassa el saját maga a 4 evangéliumot. Károli Gáspár által fordított Biblia a hiteles.❤
Ha szereted Istent ,követed Jézust 1, Jéźus 30.éves koráig tanult és dolgozot..és te ? 2, 30.éves korában 40.napos teljes böjtöt tartot..és te ? 3. Jézus aztmonta szolgálni jöttem és nem engem kiszolgálni..és te? 4. Jézus megtiltotta,hogy valakit is atyának szolitsunk egy a ti Atyátok ..és te? 5.Jézus megtiltotta az egyik követő tanitványának ,hogy elmenjen és eltemese az apját ..és te ? 6. Jézus nem vet eröszakot kiskorun..és te ?7. Jézus 30.éves korában keresztelkedet meg..és te?Ha mindeszt betartod rendben, de ha nem , akkor egy hitvány prédikátor vagy, és még ara sem vagy mélto, hogy Jézus nevét a szádra ved. Szeretettel Jézus Krisztus apostola.
Kedves Emberek! Miért nem olvassátok el a Máté evangéliumát (Károli Gáspár fordítás az eredeti, a többit meghamisították a katolikus papok, ugyanis kivágták belőle a bálványimádásról szóló fejezeteket, mert ha elolvasnák azt az emberek, akkor senki nem menne többé be a templomokba!). Benne van a Máté evangéliumában, a 23.fejezetnél, hogy az Úr Jézus megparancsolta, hogy: "Senkit ne nevezzetek magatok között atyának, mert egy Atyátok van és Ő az Égben van! És senkit ne nevezettek mestereknek (tanítóknak), mert egy a ti mesteretek, a Krisztus és doktotoknak se hívassátok magatokat itt a földön, mert egy a ti Doktorotok és Ő a Krisztus!"(Máté evangéliuma, 23.) Drága emberek, ébredjetek már fel, mikor ébredtek fel már a mély álomból?? Hallgassátok a KIáltó szó RUclips csatornát, ott legalább felolvasnak az evangéliumból, az Úr Jézus drága szavait hallhatjátok ott: ruclips.net/video/5M778KYdfs0/видео.htmlsi=QjpGJvyYtXHfuHV8
Nagyon örülök ennek a beszélgetésnek, amely ilyen pontosan és közérthetően fogalmazta meg a hitünk alapjait a sokszor feltett kérdéseken keresztül. Fontos ezt ma tudatosítani, és éppen ilyen jó és mindenki által befogadható beszélgetésekkel, hogy a filozófia és a keresztény teológia nem a távoli múlt gondolatkísérleteit jelentik, hanem az igazságról való gondolkodást, az ember létéről és annak értelméről feltett kérdésekre adott válaszokat.
Értékes tanítás, köszönöm! (Egy megjegyzés: a tudomány fontosságára covid és az oltások éppen nem jó példa...)
Ebből a beszélgetésből számomra az volt ami súlyt kapott, hogy ami a Hitvallásban benne van az EGY egész igazság összefüggő részei, ha csak egyet nem hiszek, akkor borul az egész.❤🙏🏻
Sziasztok! Aki tényleg meg szeretné ismerni az Atyát, akkor hallgassa a Kiáltó szó RUclips csatornát. És akinek szüksége van gyógyulásra és meg akar gyógyulni, akkor csak olvassa el saját maga a 4 evangéliumot. Károli Gáspár által fordított Biblia a hiteles.❤
Ha szereted Istent ,követed Jézust 1, Jéźus 30.éves koráig tanult és dolgozot..és te ? 2, 30.éves korában 40.napos teljes böjtöt tartot..és te ? 3. Jézus aztmonta szolgálni jöttem és nem engem kiszolgálni..és te? 4. Jézus megtiltotta,hogy valakit is atyának szolitsunk egy a ti Atyátok ..és te? 5.Jézus megtiltotta az egyik követő tanitványának ,hogy elmenjen és eltemese az apját ..és te ? 6. Jézus nem vet eröszakot kiskorun..és te ?7. Jézus 30.éves korában keresztelkedet meg..és te?Ha mindeszt betartod rendben, de ha nem , akkor egy hitvány prédikátor vagy, és még ara sem vagy mélto, hogy Jézus nevét a szádra ved. Szeretettel Jézus Krisztus apostola.
Kedves Emberek!
Miért nem olvassátok el a Máté evangéliumát (Károli Gáspár fordítás az eredeti, a többit meghamisították a katolikus papok, ugyanis kivágták belőle a bálványimádásról szóló fejezeteket, mert ha elolvasnák azt az emberek, akkor senki nem menne többé be a templomokba!). Benne van a Máté evangéliumában, a 23.fejezetnél, hogy az Úr Jézus megparancsolta, hogy: "Senkit ne nevezzetek magatok között atyának, mert egy Atyátok van és Ő az Égben van! És senkit ne nevezettek mestereknek (tanítóknak), mert egy a ti mesteretek, a Krisztus és doktotoknak se hívassátok magatokat itt a földön, mert egy a ti Doktorotok és Ő a Krisztus!"(Máté evangéliuma, 23.) Drága emberek, ébredjetek már fel, mikor ébredtek fel már a mély álomból?? Hallgassátok a KIáltó szó RUclips csatornát, ott legalább felolvasnak az evangéliumból, az Úr Jézus drága szavait hallhatjátok ott: ruclips.net/video/5M778KYdfs0/видео.htmlsi=QjpGJvyYtXHfuHV8