Gyula, a szintetizátorért menj vissza, lehet hogy az valami jó analóg cucc, veszik mint a cukrot, kár otthagyni a rothadásnak, hehe. Igaz, minden a márkátol függ, de érdemes lett volna jobban megnézni hogy pontosan mi az.
Jajj Te Gyula... 😂 jókat nevettem! Amúgy életveszélyes manővereid vannak, aggasztó is ókor, de szerencsére ezt is épp bőrrel megúsztad! Azok a fehér "keretek" azoknak a székeknek az ülőfelületei lehetnek amik a szekrényben voltak darabokra bontva és a varrógépen az az "R" betűs cucc pedig egy tűpárna Te buggyantpók 😅. Köszi az élményt, elképesztő szintje a gyűjtögetésnek. A rendezett káosz. 😉 Itt egy "zseni" tengethette valószínűleg hosszú életét! 🤘😃
Ez egy villanyszerelő és /vagy műszerész háza, és elég komoly szaki volt ahogy látom a felszereléseket.A felirat faék egyzserű, legalábbis nekem: "Szeretettel férjemnek"
Egy-két pontosítás: Az úriember nem ezermester volt hanem mestergondnok, és nagyjából 2014 környékén halhatott meg. Nekem egyből eszembe jutott a TV2 Napló című műsora, ugyanis az üdvözlőkártyán amit találtál az Ötvös név szerepelt. Ha nem tévedek az itt lakó illető az az Ötvös Ferenc volt, aki korábban a Magyar Mérnöki Kamara tagja is volt. (86 évesen halt meg tüdőrákban) Ez nem fix infó, de a régi oszcilloszkópból, és a cuccokból ítélve úgy tűnik.
Biztosan boldog volt, mert rengeteg feladattal vette körül magát. Az a szép réz csavar. Várjon még. Még nem jött el az ő ideje és helye. Jó helyen van a többi között. Hol legyen? A rezek között, vagy a csavarok között? Legyen inkább egy új doboz a réz csavaroknak? És réz alátéteknek. Mennyi feladat és lehetőség! Nagyon remélem, hirtelen ment el. Nem kellett ( betegen?, távol? ) élnie azzal a tudattal, hogy a felhalmozott, rendszerezett, dédelgetett cuccait, szerszámait már soha nem fogja tudni használni. És talán arra érdemes sincs, akinek örökül hagyja.
nekem is van ennyi cuccom és rokkantként a fél falunak barkácsolok javítok gépeket - ezt ami itt van ,gondolkodás nélkül elfogadnám. a régi tungsram égők fél évig világítottak minimum. sokan nem értékelik már ezeket,mert a gépek - nem javíthatóra vannak gyártva. 40 éves oszcilloszkópomat most javítottam meg,alig találva hozzá kondikat. a rakéta porszívót ma is többre értékelem,mint a csili-vili hepa........,garancia után kuka. ez a ház nagyjából 20 éve lakatlan szerintem és csak műhelynek volt használva és a szülei bútorát őrízte meg ,illetve használta raktárnak. láttam vagy 10 szerszámot a 70-80-as évekből,de modern rádiófrekvenciás órát is amiben még csipogott az elemtől a membrán.egy ilyen helyen nyugodtan eldolgozgat az ember - minden kéznél van - csak látszólag rendetlenség. a műhelyemben a gyerekeim rendet raktak 1x. aztán fél évig kerestem a szerszámokat,pedig jót akartak. azon én is elgondolkodtam ,hogy mi lesz a szerszámaimmal, a kisebbik fiam tudta mi hol van - sajnos ő 3 éve 23 évesen elment az égbe.a nagyobbik csak részben ért ehhez-ahhoz. a két lányomnak meg csak értéktelen kacatok. most erővel azon vagyok,hogy egy régi magyar elektromos és kézi szerszámoknak csináljak egy múzeumot. tudtommal 3 ember foglalkozik ezzel a gondolattal országosan. ismerem őket személyesen.
Nekem rosszul esik azt olvasni hogy "kényszeres gyűjtögető" meg hogy "beteges". A videó nagyrészében én nem közönséges random szemetet látok, hanem válogatott és kategorizált áramköri elemeket, alapanyagot. Én kb 20 éve érdeklődöm a szakma iránt és 6 éve van villamosmérnöki diplomám, mégis az az érzésem, ez a "beteges gyűjtögető" bőven tudna újat mutatni, mesélni, tanítani erről a szakmáról nekem.
És zavarbaejtően széles skálát ölelnek fel az alkatrészek, gépek, készülékek és láthatóan nem (nem csak?) a gyűjtögetés volt a cél, hanem szakmailag jól felismerhető körvonalak mentén kering a rengeteg cucc. Ez a ház valóban egy fogas kérdés. De a legérthetetlenebb, hogy létezhetnek ilyen épületek a magára hagyás állapotában. Ilyen életvitel mellett a tulajdonost kellett, hogy sokan ismerjék, ugyanígy sokan hallották, ha elhunyt, de a ház kb. háborítatlan maradt. Csak olyasmire tippelek, hogy egy zárt portán fekszik, ahol egyébként élnek és ezért nem fosztogatják az öreg házat. Tényleg nem értem...
A gitár alatt a kerek képernyős cucc az egy 10 megaherczes Phillips oszcilloszkóp. Műszerészek használják, áramkörök vizsgálatára, behangolására. Érteni kell hozzá, nem Pistikének való.
@@VillantZsolt Az egy J13 tanért tápegység,még nem labortáp kategória,de igen komoly a teljesítménye (nekem is van egy a gyűjteményemben),mellette az egy oszcilloszkóp,valamint 4:45 nél az egy nagyon szép állapotú univó műszer (azért ott abban a szekrényben sejtem,hogy lapul még pár érdekes kincs :) )
Te jó ég mennyi valódi érték van ott mint műszaki ember ez szó szerint aranybánya ( főleg ilyen árak mellett ) !!!!! Köszönöm szépen a feltöltést Gyula !!!
A rádió ami tetszett neked, az egy Orion gyártmányú AR 612 típusú nagyszuper készülék URH sávval is. Ez volt az utolsó rádió, amit az Orionban gyártottak.
Ja, ja, ez engem is kissé mellbe vágott. :) Hajókon szonár....pffff... :) De az meg már milyen durva, hogy ha végignézed itt a hozzászólásokat, akkor cirka a 80%-a a rakéta porszívót említi, meg a Szeretettel férjemnek feliratot. Pedig még mennyi milliónyi kincs volt még ott.... Húúú ha én beszabadulnék abba a házba.
6:44 azok nem órák hanem az el nem készült szék ülése és az a fa karika ami össze tartja a lábait ( Régi Thonet székek koruk kb 70-80 év) A szekrény ajtajára az van írva szeretettel férjemnek 25:33 azok csak sima kézi zongorák és egyébb ként meg 3 db van ott
"Atyaviláááág". Gyula ehhez szinte merészség kell,hogy ilyen elhagyatott helyekre elmész. És egyáltalán hogy tudott itt elférni ez a "mester". Nagyon jó dolgok vannak---ilyen retro' dolgokkal még boltot is tudnál nyitni;ill. az interneten megosztva biztosan hamar elkelne,
Azta! De szívesen megvenném ezt a házat, hogy felújítsam! Rengeteg olyan dolog van banne amit szívesen felhasználnék barkácsoláshoz, megjavítanám, stb...már ha lenne ilyesmire pénzem.
Igazán komoly kincsek lapulnak ott😌 Én nem bírnám megállni, h ne hozzam el😒 az a hajszárító, rádió, varrógèp , nosztalgia szakácskönyv, végem van aaaaa💕
Druszám itt aztán őrültül sok mindent találtál a magnó például MK-25 magyar gyártmányu a 70 években még elég jó volt klassz a videó bár sok minden találna gazdára vagy ha úgy tetszik vevőre aki értékelni tudja amit lát! mert az itt levő tárgyak nem limlomok a gitár is elég tűrhetö hangú Az - The Animals, The House Of The Rising / A Felkelő nap háza dalt el lehetett volna játszani vele. Csak így tovább!
Szevasz Gyula !! A mindent hátra hagyva sorozatban extrém körülmények között de be jutsz a házba vagy épületbe . Ennyi tárgyakat még nem láttam lehet hogy gyűjtő volt az illető csak már nem tudta ezeket a sok mindent hova rakni volt ami eladásra volt elkészítve . Lehet hogy elhunyt az illető vagy elköltözött más hova és már nem tudta magvával vinni ezt a sok mindent . Nekem nagyon tetszett izgalmas volt köszönöm Gyula ezt az urbex élményt . Csapatom a like ott . 🙂🙂
Ahhoz képest, hogy korábbi részekben az összes levél szinte be lett mutatva, ebben a részben minden át lett ugorva, csomó dolgot még be lehetett volna mutatni
Nekem kettő dolog jutott az eszembe! 1. Kényszeres gyűjtögetők Magyarországon! 2. Dr. Emmett Brown azaz a doki háza, és itt építette meg a DeLorean időgépet ami a mélygarázsban található meg! Amennyi kütyü volt ott tuti, hogy akadt még egy fluxuskondenzátor is! :)
Minden jel arra utal hogy kényszeres gyöjtögetö( patologikus halmozás egy pszichológiai betegség) mely megakadályozza az egyént, hogy használhatatlan, vagy szükségtelen tárgyakat kidobjon. Ezáltal a lakhely olyan mértékben telítődik, hogy normális értelemben lakhatatlanná válik.
@@simoantal de volt ott èrték is közte. Én a helyében mikor érzi már a végét akkor feldurrantortam volna az egészet a helyi e-bayre. Eladtam volna amit lehet aztán a bejövő pénzből toltam volna egy fain Europe tourt. Az a baj hogy ezek a szerencsétlen félnótások nem tudják hogyan kell élni. Sem meghalni sem élni nem felemelő egy ilyen házi szeméttelepen.
A Singer varrógép az antik darabnak számít, és vannak olyan emberek, akik bármilyen összeget kifizetne érte, mert olyan ritka, mint a fehér holló! A régió pacsirta rádió is nagyon antik, de ezt is csak azok tartják hatalmas kincsek, akik megszállott műszaki rajongók! :)
Elképzelni nem tudom, hogy miért nem vitték el a használható, annak idején értékes cuccokat. Ha nem maradt hozzátartozója, mindenkinek van talán ismerőse...🤔
A szintetizátort érdemes lett volna jobban megnézni...ha az egy Sequential Prophet vagy valami szuper analog szinti az sokat érhet, renoválás előtt is. Ez hiba volt hogy Gyula nem nézte meg jobban milyen szinti az, nagy árakat fizetnek régi szintetizátorokért.
Ez csúcs. ez egy kész kincsesbánya. Szerintem "Szeretettel férjemnek". Örülök,hogy a képeslapokat megmutattad-----jó lenne,ha a könyvekbe is "belepillantanál"-Köszi a videot.
a mindenit, meglepett az a táska! én oroszlányi bányász családból származom, apám is az Oroszlányi Szénbányáknál dolgozott geologusként, sokat jelentett egykor az a címer és a felirat. ⚒️
Legyél RUclips tag a csatornán EXTRA tartalmakért és premier előtti videókért: bit.ly/2Quhkzb Vagy Patreonos az EXTRA tartalmakért és premier előtti videókért: www.patreon.com/join/szellemvarosok
Hy Gyula!jó lett a vidi!mint mindig!a padláson a zöld porszivó(rakéta)nevezetű márkájú volt!anno nekünk is volt!a porszivó csövét meg lehetett foditani akkor meg fujt nem szivott!
Több ember (család) holmija lehet itt. Esetleg az emékszekrény tulajaitól megörökölte valaki, aki szépen iderendszerezett mindent, ami valamire még jó lesz? A műszaki cuccok elrendezése nem (volt) esetleges, de csúnyán túlnőtték a helyet.
Nem volt időm sajnos végig nézni a videót, de a Pacsirta rádiót láttam :) Nagyiméknak is volt ilyen, kiskoromban játszottunk is vele. Be kellett melegednie, hogy működjön(!), aminek bekövetkeztét ha jól emlékszem, a "kijelzője" jobb fölső részén egy gyerek szemmel félelmetes, zöld fény jelezte. Egyébiránt működött - nem tudom, az nagy csoda, hogy ma már egy mobiltelefon tudja kb. utánozni a funkcióját, vagy az, hogy egy mobiltelefon által nyújtott szolgáltatást ilyen diszkrét alkatrészekből összerakott valami is képes nyújtani.
Még legalább 500-an kommenteljétek ide, hogy szeretettel férjemnek volt a szöveg, miközben már a videóban is kiírta, hogy a videó vágásakor azonnal leesett neki is hogy mi volt odaírva.
Teljes cikk képekkel:
szellemvarosok.blog.hu/2022/03/29/mindent_hatrahagyva_orult_ezermester_haza
Gyula, a szintetizátorért menj vissza, lehet hogy az valami jó analóg cucc, veszik mint a cukrot, kár otthagyni a rothadásnak, hehe. Igaz, minden a márkátol függ, de érdemes lett volna jobban megnézni hogy pontosan mi az.
Jajj Te Gyula... 😂 jókat nevettem! Amúgy életveszélyes manővereid vannak, aggasztó is ókor, de szerencsére ezt is épp bőrrel megúsztad! Azok a fehér "keretek" azoknak a székeknek az ülőfelületei lehetnek amik a szekrényben voltak darabokra bontva és a varrógépen az az "R" betűs cucc pedig egy tűpárna Te buggyantpók 😅. Köszi az élményt, elképesztő szintje a gyűjtögetésnek. A rendezett káosz. 😉 Itt egy "zseni" tengethette valószínűleg hosszú életét! 🤘😃
20:30 - oszcilloszkóp
Szeretettel férjemnek a felirat a szekrényajtón.
Kész aranybánya 🙂😍
Ez egy villanyszerelő és /vagy műszerész háza, és elég komoly szaki volt ahogy látom a felszereléseket.A felirat faék egyzserű, legalábbis nekem: "Szeretettel férjemnek"
Egy-két pontosítás:
Az úriember nem ezermester volt hanem mestergondnok, és nagyjából 2014 környékén halhatott meg.
Nekem egyből eszembe jutott a TV2 Napló című műsora, ugyanis az üdvözlőkártyán amit találtál az Ötvös név szerepelt.
Ha nem tévedek az itt lakó illető az az Ötvös Ferenc volt, aki korábban a Magyar Mérnöki Kamara tagja is volt. (86 évesen halt meg tüdőrákban)
Ez nem fix infó, de a régi oszcilloszkópból, és a cuccokból ítélve úgy tűnik.
anyád te ilyen nyomozó vagy,?
Nálam a mindent hátrahagyva videók között ez vitt mindent!!! 👍
Biztosan boldog volt, mert rengeteg feladattal vette körül magát.
Az a szép réz csavar.
Várjon még.
Még nem jött el az ő ideje és helye.
Jó helyen van a többi között.
Hol legyen?
A rezek között, vagy a csavarok között?
Legyen inkább egy új doboz a réz csavaroknak?
És réz alátéteknek.
Mennyi feladat és lehetőség!
Nagyon remélem, hirtelen ment el.
Nem kellett ( betegen?, távol? ) élnie azzal a tudattal, hogy a felhalmozott, rendszerezett, dédelgetett cuccait, szerszámait már soha nem fogja tudni használni.
És talán arra érdemes sincs, akinek örökül hagyja.
nekem is van ennyi cuccom és rokkantként a fél falunak barkácsolok javítok gépeket - ezt ami itt van ,gondolkodás nélkül elfogadnám. a régi tungsram égők fél évig világítottak minimum. sokan nem értékelik már ezeket,mert a gépek - nem javíthatóra vannak gyártva. 40 éves oszcilloszkópomat most javítottam meg,alig találva hozzá kondikat. a rakéta porszívót ma is többre értékelem,mint a csili-vili hepa........,garancia után kuka. ez a ház nagyjából 20 éve lakatlan szerintem és csak műhelynek volt használva és a szülei bútorát őrízte meg ,illetve használta raktárnak. láttam vagy 10 szerszámot a 70-80-as évekből,de modern rádiófrekvenciás órát is amiben még csipogott az elemtől a membrán.egy ilyen helyen nyugodtan eldolgozgat az ember - minden kéznél van - csak látszólag rendetlenség. a műhelyemben a gyerekeim rendet raktak 1x. aztán fél évig kerestem a szerszámokat,pedig jót akartak. azon én is elgondolkodtam ,hogy mi lesz a szerszámaimmal, a kisebbik fiam tudta mi hol van - sajnos ő 3 éve 23 évesen elment az égbe.a nagyobbik csak részben ért ehhez-ahhoz. a két lányomnak meg csak értéktelen kacatok. most erővel azon vagyok,hogy egy régi magyar elektromos és kézi szerszámoknak csináljak egy múzeumot. tudtommal 3 ember foglalkozik ezzel a gondolattal országosan. ismerem őket személyesen.
❤️
Csodás gondolatok 💗
Nekem rosszul esik azt olvasni hogy "kényszeres gyűjtögető" meg hogy "beteges". A videó nagyrészében én nem közönséges random szemetet látok, hanem válogatott és kategorizált áramköri elemeket, alapanyagot. Én kb 20 éve érdeklődöm a szakma iránt és 6 éve van villamosmérnöki diplomám, mégis az az érzésem, ez a "beteges gyűjtögető" bőven tudna újat mutatni, mesélni, tanítani erről a szakmáról nekem.
egyetértek,nálam is van ennyi gép,szerszám,alkatrész
Így van. Nagypapámnak hasonló műhelye volt, amíg èlt. Ott rend és fegyelem volt igaz.
És zavarbaejtően széles skálát ölelnek fel az alkatrészek, gépek, készülékek és láthatóan nem (nem csak?) a gyűjtögetés volt a cél, hanem szakmailag jól felismerhető körvonalak mentén kering a rengeteg cucc. Ez a ház valóban egy fogas kérdés. De a legérthetetlenebb, hogy létezhetnek ilyen épületek a magára hagyás állapotában. Ilyen életvitel mellett a tulajdonost kellett, hogy sokan ismerjék, ugyanígy sokan hallották, ha elhunyt, de a ház kb. háborítatlan maradt. Csak olyasmire tippelek, hogy egy zárt portán fekszik, ahol egyébként élnek és ezért nem fosztogatják az öreg házat. Tényleg nem értem...
Tranzisztoros világ...
Nagyon komoly!
A gitár alatt a kerek képernyős cucc az egy 10 megaherczes Phillips oszcilloszkóp. Műszerészek használják, áramkörök vizsgálatára, behangolására. Érteni kell hozzá, nem Pistikének való.
Ott van a labortáp is mellette. Biztosan javított, aki itt lakott. Kizárt, hogy véletlen tette őket egymáy mellé.
@@VillantZsolt Tápon még rajta is van, hogy tanértes. biztos, hogy gyengeáramú szakiskolákból került elő
A porszívó meg "Rakéta" ?
Mindenhol trafók hegyekben, még a WC-ben is.....
@@VillantZsolt Az egy J13 tanért tápegység,még nem labortáp kategória,de igen komoly a teljesítménye (nekem is van egy a gyűjteményemben),mellette az egy oszcilloszkóp,valamint 4:45 nél az egy nagyon szép állapotú univó műszer (azért ott abban a szekrényben sejtem,hogy lapul még pár érdekes kincs :) )
Meg,hogy nincsenek villanyszerelők..?!Az összes itt kommentel...
Brutál jó videó.
Mindig azt várom hogy mikor fogsz egy hullát is találni.
Erre én is gondoltam már. Kérdés hogy Gyulánk bemutatná -e az ilyen videót is?
Mikor kinyit egy szekrényt én is arra gondolok, lehet most kiborul egy.
@@imrekiss3221 Talán kikockázva.
@@imrekiss3221 nem. Tudom én végig néznem ahogy ott van es eszik a bogarak stb
@@milankatona3628 lol
A klotyóban az a Honeywell cucc egy optokapu lesz, pl. ipari automatizálásban használják. Meg riasztónak, időmérő kapunak, stb.
Szeretettel férjemnek
Az volt a szekrénybe írva Gyula
Itt aztán minden van boltot lehetne nyitni
Akkor mégis nő készítette a szekrényt? :-)
valószínűleg vette neki...
Szerintem ha egy hulla van a háznál olyan szaga van ha bemész megérzed a dög szagot és nem mész be
Te jó ég mennyi valódi érték van ott mint műszaki ember ez szó szerint aranybánya ( főleg ilyen árak mellett ) !!!!!
Köszönöm szépen a feltöltést Gyula !!!
A rádió ami tetszett neked, az egy Orion gyártmányú AR 612 típusú nagyszuper készülék URH sávval is. Ez volt az utolsó rádió, amit az Orionban gyártottak.
A nagy pacsirta rádió ez annak idején nagyon menő volt!
@@rellyofficial1867 Igen főleg az URH sávja miatt. Csak sajnos az átlagembernek jó pár hónapot kellett érte gürizni már akkor is.
Ezt a rádiót nyugati exportra is gyártották, sztereó elektroncsöves kivitelben, nekem csak a mono verziója van meg magasan hifi hangja van!
Ide a csövesek, vagy a cigók beköltöznek, azoknak ez a hely egy aranybánya lesz!
Szeretettel férjemnek! 🙂
Ecsém nem felismerni egy rakéta porszívót vagy egy oszcilloszkópot. A hely minden esetre tényleg elképesztő.
Ja, ja, ez engem is kissé mellbe vágott. :) Hajókon szonár....pffff... :)
De az meg már milyen durva, hogy ha végignézed itt a hozzászólásokat, akkor cirka a 80%-a a rakéta porszívót említi, meg a Szeretettel férjemnek feliratot. Pedig még mennyi milliónyi kincs volt még ott.... Húúú ha én beszabadulnék abba a házba.
Hiába a sok földi kincs, hiába a sok gyűjtögetés senki nem viheti magával, csak a valódi tudás bölcsesség a maradandó!
gondolod azt magaddal viheted
Van ott rengeteg érték annak aki tudja mi mire jó.
A szintetizátort jobban megnézhette volna, nagyjából ismerem a márkákat. Ha analóg cucc akkor annak van értéke...majd az "erőforrások" elviszik....
Urbex gyula megtalálta mekkelek titkos házat a valóságban 😂😂😂
Kedves Gyula ! Az Faeladàs volt fiókban , akkor törtènt ott vagy valakivel minden :)
Imàdom az ilyen hàtrahagyott videóidat, csak így tovàbb!!!
Valaki szenvedélyes gyűjtő volt ebben a házban, amúgy jó a videó köszönöm!
Kész régiség aranybánya !!tele retro cuccokkal.Jó vidi lett grat Gyula!!🙏✌️
6:44 azok nem órák hanem az el nem készült szék ülése és az a fa karika ami össze tartja a lábait ( Régi Thonet székek koruk kb 70-80 év)
A szekrény ajtajára az van írva szeretettel férjemnek
25:33 azok csak sima kézi zongorák és egyébb ként meg 3 db van ott
Köszönöm szépen a feltőltést, emlékezetem szerint, Rakéta porszívó volt a neve.
Nem semmi 😯ilyet még nem láttam! Szuper videó.🙂👍
A legjobb videó amit láttam tőled...Milliós értékek voltak ott...A poszívó a padláson egy Rakéta 8 m...A magnó a video végén egy MK 29 es... ❤️👍
Bizony,MK...fateromnak volt😁
MK25! BRG
BRG mk25a
23:22 Rakéta porszívó, nagyszüleimnek még volt ilyen:D A tengeralattjárós ketyere vélhetően egy oszcilloszkóp.
"Atyaviláááág". Gyula ehhez szinte merészség kell,hogy ilyen elhagyatott helyekre elmész. És egyáltalán hogy tudott itt elférni ez a "mester". Nagyon jó dolgok vannak---ilyen retro' dolgokkal még boltot is tudnál nyitni;ill. az interneten megosztva biztosan hamar elkelne,
Szeretett Férjemnek
Kedvelem a videóidat, volt részem pár ,,ilyen"ház kipakolásában. Ajánlom hogy hordjál gumikesztyűt.
szeretettel a férjemnek! azt lehet azt irta ott.
20:38 😁 0. világháború előtti oszcilloszkóp. 😘
Azta!
De szívesen megvenném ezt a házat, hogy felújítsam! Rengeteg olyan dolog van banne amit szívesen felhasználnék barkácsoláshoz, megjavítanám, stb...már ha lenne ilyesmire pénzem.
1:27 tök jó intró lett, nagyon tetszik😀🙂🤗
Köszönöm szépen nagyon tetszik sok értek van a házba
Jó hogy nem járok ilyen helyekre,
mert nem sok mindent hagynék hátra :D
Magamra ismertem
Mi kincsek vannak ott!
Ó, az a Pacsirta rádió!
17:14 bomlásnak indul emberi test?
Igazán komoly kincsek lapulnak ott😌
Én nem bírnám megállni, h ne hozzam el😒 az a hajszárító, rádió, varrógèp , nosztalgia szakácskönyv, végem van aaaaa💕
Szia Gyula. Oroszlányban lakom. Mit nem adtam volna a bányászos piros tatyiert!!
Druszám itt aztán őrültül sok mindent találtál a magnó például MK-25 magyar gyártmányu
a 70 években még elég jó volt klassz a videó bár sok minden találna gazdára vagy ha úgy tetszik vevőre aki értékelni tudja amit lát! mert az itt levő tárgyak nem limlomok a gitár is elég tűrhetö hangú Az - The Animals, The House Of The Rising / A Felkelő nap háza dalt el lehetett volna játszani vele. Csak így tovább!
Köszönöm neked Gyula! Király videó megint😂😂
Szevasz Gyula !! A mindent hátra hagyva sorozatban extrém körülmények között de be jutsz a házba vagy épületbe . Ennyi tárgyakat még nem láttam lehet hogy gyűjtő volt az illető csak már nem tudta ezeket a sok mindent hova rakni volt ami eladásra volt elkészítve . Lehet hogy elhunyt az illető vagy elköltözött más hova és már nem tudta magvával vinni ezt a sok mindent . Nekem nagyon tetszett izgalmas volt köszönöm Gyula ezt az urbex élményt . Csapatom a like ott . 🙂🙂
Ahhoz képest, hogy korábbi részekben az összes levél szinte be lett mutatva, ebben a részben minden át lett ugorva, csomó dolgot még be lehetett volna mutatni
Ez egy aranybánya!
Keresd az új helyszíneket ezerrel mert ezt mostanában nem fogod túl szárnyalni. Köszi.
Nekem kettő dolog jutott az eszembe!
1. Kényszeres gyűjtögetők Magyarországon!
2. Dr. Emmett Brown azaz a doki háza, és itt építette meg a DeLorean időgépet ami a mélygarázsban található meg! Amennyi kütyü volt ott tuti, hogy akadt még egy fluxuskondenzátor is! :)
Minden jel arra utal hogy kényszeres gyöjtögetö( patologikus halmozás egy pszichológiai betegség) mely megakadályozza az egyént, hogy használhatatlan, vagy szükségtelen tárgyakat kidobjon. Ezáltal a lakhely olyan mértékben telítődik, hogy normális értelemben lakhatatlanná válik.
@@simoantal de volt ott èrték is közte. Én a helyében mikor érzi már a végét akkor feldurrantortam volna az egészet a helyi e-bayre. Eladtam volna amit lehet aztán a bejövő pénzből toltam volna egy fain Europe tourt. Az a baj hogy ezek a szerencsétlen félnótások nem tudják hogyan kell élni. Sem meghalni sem élni nem felemelő egy ilyen házi szeméttelepen.
Szerintem ha ott tuzetesen feltarnak lenne ott ertek igy is dogivel
A Singer varrógép az antik darabnak számít, és vannak olyan emberek, akik bármilyen összeget kifizetne érte, mert olyan ritka, mint a fehér holló! A régió pacsirta rádió is nagyon antik, de ezt is csak azok tartják hatalmas kincsek, akik megszállott műszaki rajongók! :)
@@greychristian2790
Én meg a szintetizátort venném meg, lehet hogy egy Sequential Prophet 1o volt... :-)
"Szeretettel férjemnek..." a szekrény belsejében 🤗...
ez egy ARANYBÁNYA!
Nagyon jó videó lett!
Elképzelni nem tudom, hogy miért nem vitték el a használható, annak idején értékes cuccokat.
Ha nem maradt hozzátartozója, mindenkinek van talán ismerőse...🤔
A szintetizátort érdemes lett volna jobban megnézni...ha az egy Sequential Prophet vagy valami szuper analog szinti az sokat érhet, renoválás előtt is. Ez hiba volt hogy Gyula nem nézte meg jobban milyen szinti az, nagy árakat fizetnek régi szintetizátorokért.
Szeretettel férjemnek az van odaírva😉
Szeretettel férjemnek!
Ez csúcs. ez egy kész kincsesbánya. Szerintem "Szeretettel férjemnek". Örülök,hogy a képeslapokat megmutattad-----jó lenne,ha a könyvekbe is "belepillantanál"-Köszi a videot.
a mindenit, meglepett az a táska! én oroszlányi bányász családból származom, apám is az Oroszlányi Szénbányáknál dolgozott geologusként, sokat jelentett egykor az a címer és a felirat. ⚒️
gyönyörű Urbex videó gyula
18:38 A pókokat IS gyűjtötte!
szeretettel férjemnek, ez van az ajtó belsejére írva.
Legyél RUclips tag a csatornán EXTRA tartalmakért és premier előtti videókért:
bit.ly/2Quhkzb
Vagy Patreonos az EXTRA tartalmakért és premier előtti videókért:
www.patreon.com/join/szellemvarosok
Szovjet tippusu Rakéta porszivó!☝😀
Csoda hogy az értékes állampolgárok nem lopkodták szét
Szia Gyula. Lehetett volna hosszabb is egy kicsit azért itt volt minden😁
Nem kaptunk semmi infót hogy kié volt a ház valójában, ezt illett volna kideríteni...
Igen , eggyet értek én is lehetett volna hosszabb és részletesebb is mert lett volna rá lehetőség. De nagyon tetszett a videó 🙂
Boldog névnapot!
5:30-nál mi volt az a lego system poszter? mostanra egy vagyont érhet
Itt minden is van kategória az szépen felhalmozta dolgokat
Ez tényleg nagyon jó kis idöutazós video volt.
Sok kincset lehetett ott összedezni:)
Hy Gyula!jó lett a vidi!mint mindig!a padláson a zöld porszivó(rakéta)nevezetű márkájú volt!anno nekünk is volt!a porszivó csövét meg lehetett foditani akkor meg fujt nem szivott!
Férjemnek!
Imádom Ezeket A Videókat
Szeretettel férjemnek
18:33 fingottal?😁
#10:20#-nál szeretettel férjemnek!😉
Ami ott bent van az egy kincses bánya !!
22:27 Csak én hallottam azt a mély hangot?
Itt màr megàlt az idö is.ez is bizonyitèk hogy semmit sem lehet elvinni ,, ha valaki ,,,, Elmegy .Szomoru ,, nekem az bisztos
szerintem ez egy mindenes család háza minden gyerek értett valamihez, talán az Ötvös család volt
22:26 csak én hallottam azt mintha valaki búgott volna?😳
Mintha tehén lett volna
🔴 Miért nem volt a szokásos március 15 torony videó? ☹️
Szeretettel férjemnek :) Szia!
Férjemnek a keresett szó 🙂
Köszönöm Gyula!
👍
Üdvözlettel férjemnek az asztal ajtójára belűről fel írva szerintem (10:10)
"Szeretettel Fèrjemnek" az áll a szekrèny ajtón!
Nagyon jó a videó 🙂Itt aztán minden van😲
Brutál jó video
Ferjemnek
Az egy rakéta porszívó, amit a palláson találtál! :-D Nekünk is volt , csak bordó színben!
Férjemnek ahogy ki vettem az irasbol
Meg még rajtad kivűl százan!Ennyi maradt meg a videóbol,hogy a " férjemnek.."?!Respect..
Szeretetel férjemnek urbex
Nem volt pincéje?
szeretettel férjemnek. 😉
Szuper, izgalmas videó, köszi ! 🤘😉
Szeretettel férjemnek:-)
Férjemnek.
Hát ez óriási volt!!!
@Soinas Doyi Egyértelmű..
Több ember (család) holmija lehet itt. Esetleg az emékszekrény tulajaitól megörökölte valaki, aki szépen iderendszerezett mindent, ami valamire még jó lesz? A műszaki cuccok elrendezése nem (volt) esetleges, de csúnyán túlnőtték a helyet.
Szuper videó lett ismét!
Nem volt időm sajnos végig nézni a videót, de a Pacsirta rádiót láttam :) Nagyiméknak is volt ilyen, kiskoromban játszottunk is vele. Be kellett melegednie, hogy működjön(!), aminek bekövetkeztét ha jól emlékszem, a "kijelzője" jobb fölső részén egy gyerek szemmel félelmetes, zöld fény jelezte. Egyébiránt működött - nem tudom, az nagy csoda, hogy ma már egy mobiltelefon tudja kb. utánozni a funkcióját, vagy az, hogy egy mobiltelefon által nyújtott szolgáltatást ilyen diszkrét alkatrészekből összerakott valami is képes nyújtani.
hello!a zöld fény egy elektroncsö volt,ha jól emlékszem.
A zöld fény egy kicsi oszcilloszkóp, a térerőt jelezte. Varázsszem a beceneve.
Azt lehet esetleg tudni, hogy mi lett a vill mérnök öregúrral?
Férjemnek
Még legalább 500-an kommenteljétek ide, hogy szeretettel férjemnek volt a szöveg, miközben már a videóban is kiírta, hogy a videó vágásakor azonnal leesett neki is hogy mi volt odaírva.
szeretettel férjemnek.. az volt odaírva.
JOGOS!!!
A felirat hiányzó szavának megfejtése: "férjemnek"