Beszélgetés - többek között - a Szentlélek elleni bűnről, a megkeményedésről, és még sok minden másról. Te kérdezel - és együtt keressük a Biblia válaszait!
Nem tudom, hogy ezzel mi a gondja. Eredetileg bibliai ünnep volt, ma már nem az, de tovább viszi a kereszténység. Ma már inkább egyházi, ahogyan a húsvét is. Egyébként amit idéz, az nem is erről szól. Ott Isten az általa beiktatott ünnepekről mondja, hogy ahogyan a zsidók azt megülik, azt nem szenvedheti. Vagyis nem az ünneppel van a gond, hanem az ünneplővel.
Igen az ünneplővel van gondja , mert hazug ünnepeket hirdetnek kereszténység ünnepe címén. Az Ő ünnepei szentek ellenben a keresztény ünnepekkel ami pogány. Ezt útálja Yahuah , ha nem lenne ez egyértelmű akkor az Ámósz 5: 18-20 -ig egyértelművé teszi. Ez duális prófécia ami a Megváltó Krisztus második eljöveteléről szól.Majd a 21- es verstől a kifogást fogalmaz meg hogy miért is lesz sötétség napja az Ő eljövetele. Azon kellene kell változtatni amit gyűlöl. A páskát és hetek ünnepét szereti mert Ő adta és az Ő ünnepei.A húsvétot gyűlöli mert az hazugságra épül.Ami akkor Ámósz idején probléma volt hogy "ahogyan a zsidók az megülik az ünnepet nem szenvedheti" ma sem szevedheti ahogyan a kereszténység megüli.
A jànos evang.màtè evang.lukács evang. màrk evang. nincs bejedzès hogy negyven napig jelent meg a tanitványoknak. Csak is 8 nap van be jelölve a jànos evang. Az apostolok cselekedetei 40 napot jegyez be a menybe menetelig.
Sajnos megfeledkeztem a vasárnap estéről , s ma hallgatom . Valaki kérdezte hogy a zsidók milyenek voltak , mennyit gyílkoltak ( Ószövetség milyen szörnyű ... ) - Isten ígért nekik tejjel - mézzel folyó földet , ahol már sokan éltek , kb jó 400 évig . Ennyi időt adott , várt Isten az ott lakóknak hogy megtérjenek . Miért mondta a zsidóknak Isten hogy mindenkit ( gyerekeket , időseket ) írtsanak ki a zsidók ? Az Úr már nem bírta elnézni hogy az ott lakók milyen bálványimádásban élnek ! Mit csináltak ? Saját csecsemőiket elevenen elégették , rengeteg embert különböző módokon kínoztak a bálvány isteneiknek . Szörnyű dolgokat műveltek ! Isten ezt akarta megszüntetni azzal hogy megparancsolta a zsidóknak hogy minden ott élő embert , beleértve a csecsemőket is írtsák ki , hogy minden fajta útálatos fajtalanság , gyilkosság végre megszűnjön . ( Szodoma , Gomorához hasonlókat cselekedtek ) . Viszont hibát követtek el a zsidók , mert nem teljesítették Isten parancsát , voltak ott élők , kiket nem öltek meg , hanem életben hagytak , aztán eltanulták tőlük ezeket az útálatos dolgokat ( bálványimádás ) . Csak azért írtam le , mert egy ismerősömmel nem régiben pont erről beszélgettünk , mivel az Őt is pont ugyanez foglalkoztatta . Hozzátenném , hogy én is , míg ezt meg nem értettem , én is óckodtam az Ószövetségben megírtaktól . Engem is zavart és félelmetes is volt számomra .
Szerintem természetes reakció elsőre ódzkodni ezt hallván. A kérdés, hogy az ember keresi-e a választ. (Én is féltem, hogy el ne felejtsem vasárnap este :-) - állítottam emlékeztetőt.)
( Szellemben és Igazságban )
Igen, köszönöm, közben más súgtak :-)
0; 55 " Pünkösd ez egy egyházi ünnep "
Ámósz 5:21-24
Nem tudom, hogy ezzel mi a gondja.
Eredetileg bibliai ünnep volt, ma már nem az, de tovább viszi a kereszténység. Ma már inkább egyházi, ahogyan a húsvét is.
Egyébként amit idéz, az nem is erről szól. Ott Isten az általa beiktatott ünnepekről mondja, hogy ahogyan a zsidók azt megülik, azt nem szenvedheti. Vagyis nem az ünneppel van a gond, hanem az ünneplővel.
Igen az ünneplővel van gondja , mert hazug ünnepeket hirdetnek kereszténység ünnepe címén.
Az Ő ünnepei szentek ellenben a keresztény ünnepekkel ami pogány.
Ezt útálja Yahuah , ha nem lenne ez egyértelmű akkor az Ámósz 5: 18-20 -ig egyértelművé teszi. Ez duális prófécia ami a Megváltó Krisztus második eljöveteléről szól.Majd a 21- es verstől a kifogást fogalmaz meg hogy miért is lesz sötétség napja az Ő eljövetele. Azon kellene kell változtatni amit gyűlöl.
A páskát és hetek ünnepét szereti mert Ő adta és az Ő ünnepei.A húsvétot gyűlöli mert az hazugságra épül.Ami akkor Ámósz idején probléma volt hogy "ahogyan a zsidók az megülik az ünnepet nem szenvedheti" ma sem szevedheti ahogyan a kereszténység megüli.
A jànos evang.màtè evang.lukács evang. màrk evang. nincs bejedzès hogy negyven napig jelent meg a tanitványoknak. Csak is 8 nap van be jelölve a jànos evang. Az apostolok cselekedetei 40 napot jegyez be a menybe menetelig.
Akkor az utóbbi nem elég?
Most ez hogy legyen.A te igened legyen igen vagy nem.Vagy igen is meg nem is .Kető nem lehet csak egy lehet.
Igen, de a 4 evangélium nem írja az ellenkezőjét, ezért nincs ellentmondás.
Aszt akarom tudatni önel.Hogy az apostolok cselekedetei honan szedi elő a, 40 napot.Eről nincsen ige.A nègy evangèliumban.
Sajnos megfeledkeztem a vasárnap estéről , s ma hallgatom . Valaki kérdezte hogy a zsidók milyenek voltak , mennyit gyílkoltak ( Ószövetség milyen szörnyű ... ) - Isten ígért nekik tejjel - mézzel folyó földet , ahol már sokan éltek , kb jó 400 évig . Ennyi időt adott , várt Isten az ott lakóknak hogy megtérjenek . Miért mondta a zsidóknak Isten hogy mindenkit ( gyerekeket , időseket ) írtsanak ki a zsidók ? Az Úr már nem bírta elnézni hogy az ott lakók milyen bálványimádásban élnek ! Mit csináltak ? Saját csecsemőiket elevenen elégették , rengeteg embert különböző módokon kínoztak a bálvány isteneiknek . Szörnyű dolgokat műveltek ! Isten ezt akarta megszüntetni azzal hogy megparancsolta a zsidóknak hogy minden ott élő embert , beleértve a csecsemőket is írtsák ki , hogy minden fajta útálatos fajtalanság , gyilkosság végre megszűnjön . ( Szodoma , Gomorához hasonlókat cselekedtek ) . Viszont hibát követtek el a zsidók , mert nem teljesítették Isten parancsát , voltak ott élők , kiket nem öltek meg , hanem életben hagytak , aztán eltanulták tőlük ezeket az útálatos dolgokat ( bálványimádás ) . Csak azért írtam le , mert egy ismerősömmel nem régiben pont erről beszélgettünk , mivel az Őt is pont ugyanez foglalkoztatta . Hozzátenném , hogy én is , míg ezt meg nem értettem , én is óckodtam az Ószövetségben megírtaktól . Engem is zavart és félelmetes is volt számomra .
Szerintem természetes reakció elsőre ódzkodni ezt hallván. A kérdés, hogy az ember keresi-e a választ.
(Én is féltem, hogy el ne felejtsem vasárnap este :-) - állítottam emlékeztetőt.)
🙂🤗
Zsidók üdvössége ... ? 93. rész
Igen, köszönöm, ez volt :-)