pont ezen ügyködtem én is, ugyanígy gondolkodtam, és reménykedtem, hogy ez lesz az eredménye, mint a videóban! örülök, hogy megtaláltam, így már tudom, hogy jó lesz.
Tetszik, hogy megmutatod a bakikat is 👍 Az is bejön, hogy nem akarsz okosnak tűnni, pedig ott vagy a szeren 😀👌 A gyümölcsfákhoz ( máshoz se ) nem értek, csak szépen illedelmesen eltudok mellettük menni minden sérülés nélkül 😀 De a terméseiket szeretem 😀 Üdvözöllek 👋👋
Szia! Én azt szoktam csinálni ha sok vízhajtás van hogy kb a felét vagy a háromnegyedét levágom tőböl és egy párat teljesen meghagyok mert mindegyik hajtásnak a végén van egy csúcsrügy és abbol termés lesz ami lehúzza a vesszőt és mire beérik rajta a termés addigra be áll vízszintesre és jövőre sokkal több rüggyel fog berakódni mintha mindig vissza vágnád. Az a lényeg hogy minnél vizszintesebb annál több rügy lesz rajta, ha felfele megy akkor fele annyi rügy sem lesz rajta.
Igen, ezt kell csinálni, nem ami a videóban elhangzott! Egyetértek. Nincs értelme a felére visszavagdosni, hanem csak egy részét kell eltávolítani egyszerre a vízhajtásoknak.
Koránt sem öreg fa. Én metszettem öreg körte fát. A 12 fokos alu létra ért az első ágig. Olaj Festék helyett fagél. Kabát akasztót nem hagyunk vastag ágon. Nagyok a csonkok... Arra figyelj, hogy mindig külső rügyre kell vágni.
Hát nem évszázados, de fiatalnak azért mégsem mondanám. Viszont kistermetű fajta. Egyébként az nem olajfesték, hanem fák számára készített sembekezelő, csak folyékonyabb verzió 😊 Köszönöm a tippeket!
Arra kell törekedni,hogy a fán a legtöbb "ág" néhány éves legyen.Az öreg ágak nem kellenek,így lesz a legtöbb termés.Ezek a néhány éves vesszők hozzák a legtöbb termőnyársat. És szellős legyen a korona.
... És ha nagyon erős a vízhajtás, akkor abból lehet ifjítást nevelni. Le kell hajlítani, mikor eléri a kívánt méretet és akkor berakodik - az egész, a végéig.
Szia!Erre rájöttem én is de úgy hogy felébe eltört a vízhajtás és úgy maradt és berakódott aztán.Ha ajánlhatom a ""fruttamas""egyik videójában gyűrűzik a fákat rügy felett,hogy gally keletkezzen a felkopaszodott ágon.Nézz utána hátha sikert érsz el ezzel.🌰🍐🍏🍒
Így metszés előtt hasznos tapasztalat. Kerestem a metszésről videót, nem találtam... Alma körte metszesrol tudnál készíteni. Tudom a többit most nem szoktad. Meg a szilva is érdekelne, tele lett vizhajtassal a teteje, szeretném a magassagat lenyomno, fent úgy sem érjük el. Lenne - e erre vonatkozó tapasztalatod? Köszönöm
Általában akkor hoz sok vízhajtást a szilva, ha túl lett metszve. Az almát, körtét és egy kicsi 3 éves szilvát fogok metszeni, de csak fagyok után. Mifelénk két hete nappal is fagy, hajnalra -10 alatti hőmérsékletek is vannak és jövő hétre is ezt ígéri a meteorológia. Fagypont alatt nem jó metszeni.
@@Kisvakondkert Itt most - 4, holnapra - 7,8reggel, nappal, 0,-1,2fok, hideg északi szél, kicsi hó van. Egyenlőre majd a magvetés marad, kint még cudar idő van.
A vízhajtásokat nyáron mikor még kicsik és zöldek ki kell törni amugy nem vágod el töben az a baj látszik ahogy mutogatod hogy ott hagyol metszéskor fél cm kett azért indul meg a vízhalytás ujbol mint a hülye.
Amennyire én tudom, ökölszabály, hogy max 30% ágat szabad egy metszés során eltávolítani. Elhanyagolt fa esetén egy fiatalító, renováló metszés 2-3 évig is eltart, pont ez miatt. Amiket letört a gép vélhetőleg már az nagyon sok volt a fának :(
Nagyon jó a tapasztalat, ez pont így működik.
pont ezen ügyködtem én is, ugyanígy gondolkodtam, és reménykedtem, hogy ez lesz az eredménye, mint a videóban! örülök, hogy megtaláltam, így már tudom, hogy jó lesz.
Tetszik, hogy megmutatod a bakikat is 👍 Az is bejön, hogy nem akarsz okosnak tűnni, pedig ott vagy a szeren 😀👌 A gyümölcsfákhoz ( máshoz se ) nem értek, csak szépen illedelmesen eltudok mellettük menni minden sérülés nélkül 😀 De a terméseiket szeretem 😀 Üdvözöllek 👋👋
:)
@@flame04ful 😀😀👍👋👋
Szia! Én azt szoktam csinálni ha sok vízhajtás van hogy kb a felét vagy a háromnegyedét levágom tőböl és egy párat teljesen meghagyok mert mindegyik hajtásnak a végén van egy csúcsrügy és abbol termés lesz ami lehúzza a vesszőt és mire beérik rajta a termés addigra be áll vízszintesre és jövőre sokkal több rüggyel fog berakódni mintha mindig vissza vágnád. Az a lényeg hogy minnél vizszintesebb annál több rügy lesz rajta, ha felfele megy akkor fele annyi rügy sem lesz rajta.
Igen, ezt kell csinálni, nem ami a videóban elhangzott! Egyetértek. Nincs értelme a felére visszavagdosni, hanem csak egy részét kell eltávolítani egyszerre a vízhajtásoknak.
Koránt sem öreg fa. Én metszettem öreg körte fát. A 12 fokos alu létra ért az első ágig. Olaj Festék helyett fagél. Kabát akasztót nem hagyunk vastag ágon. Nagyok a csonkok... Arra figyelj, hogy mindig külső rügyre kell vágni.
Hát nem évszázados, de fiatalnak azért mégsem mondanám. Viszont kistermetű fajta. Egyébként az nem olajfesték, hanem fák számára készített sembekezelő, csak folyékonyabb verzió 😊
Köszönöm a tippeket!
Arra kell törekedni,hogy a fán a legtöbb "ág" néhány éves legyen.Az öreg ágak nem kellenek,így lesz a legtöbb termés.Ezek a néhány éves vesszők hozzák a legtöbb termőnyársat. És szellős legyen a korona.
Köszönöm. Kipróbálom.
Hú tényleg nehéz dolog a metszés, de szerintem jó nyomon vagy! ✌
Nyáron visszavágod őket és még előbb berakódik
ruclips.net/video/gGtOzfAoROM/видео.html
... És ha nagyon erős a vízhajtás, akkor abból lehet ifjítást nevelni. Le kell hajlítani, mikor eléri a kívánt méretet és akkor berakodik - az egész, a végéig.
Így van!
Szia!Erre rájöttem én is de úgy hogy felébe eltört a vízhajtás és úgy maradt és berakódott aztán.Ha ajánlhatom a ""fruttamas""egyik videójában gyűrűzik a fákat rügy felett,hogy gally keletkezzen a felkopaszodott ágon.Nézz utána hátha sikert érsz el ezzel.🌰🍐🍏🍒
Köszi szépen!
Pont ez a tapasztalás! :)
Így metszés előtt hasznos tapasztalat. Kerestem a metszésről videót, nem találtam... Alma körte metszesrol tudnál készíteni. Tudom a többit most nem szoktad. Meg a szilva is érdekelne, tele lett vizhajtassal a teteje, szeretném a magassagat lenyomno, fent úgy sem érjük el. Lenne - e erre vonatkozó tapasztalatod? Köszönöm
Általában akkor hoz sok vízhajtást a szilva, ha túl lett metszve. Az almát, körtét és egy kicsi 3 éves szilvát fogok metszeni, de csak fagyok után. Mifelénk két hete nappal is fagy, hajnalra -10 alatti hőmérsékletek is vannak és jövő hétre is ezt ígéri a meteorológia. Fagypont alatt nem jó metszeni.
@@Kisvakondkert Itt most - 4, holnapra - 7,8reggel, nappal, 0,-1,2fok, hideg északi szél, kicsi hó van. Egyenlőre majd a magvetés marad, kint még cudar idő van.
A vízhajtásokat nyáron mikor még kicsik és zöldek ki kell törni amugy nem vágod el töben az a baj látszik ahogy mutogatod hogy ott hagyol metszéskor fél cm kett azért indul meg a vízhalytás ujbol mint a hülye.
Amennyire én tudom, ökölszabály, hogy max 30% ágat szabad egy metszés során eltávolítani. Elhanyagolt fa esetén egy fiatalító, renováló metszés 2-3 évig is eltart, pont ez miatt. Amiket letört a gép vélhetőleg már az nagyon sok volt a fának :(
Bizony! És a türelmetlenségemmel még rátettem egy lapáttal. De lassan kezd végre helyreállni.
Sokkal érthetöbb,mint a szakemberek által feltett videók.