Én egy útra a Magas Tátrába szívesen el vinném.Én magam is rajongok a helyért és szerintem ő se vélekedne máshogy. :) De természetesen ennek fejébe segíteni neki legalább csak egy sátort szerezni neki.Ő nem a pénzből akarokna sokat,hanem az élményekből amiket utazásokkal és új helyszínek felfedezésével sajátítaná el.Egy igen csak jóra való és intelligens ember Gyuri bácsi.
Azért érdemes megnézni hogy mégis jól érzi magát de az hogy az ilyen jó lelkű emberek semmilyen állami támogatást nem kap innen is gratulálok az államnak!
Az államot magán kívűl, semmi nem érdekli, adó legyen beszedve, a befolyt pénz ilyen-olyan úton, pedig legyen eltűntetve, lehetőleg ismerősök zsebében.
Egyszerre sajnálom, és irigylem is a bácsit, sajnálom azért, mert nem úgy éli az életét ahogy valójában szeretné, s irigylem azért, mert nem kell részt vennie a gusztustalan pénzéhes mindennapokban, hanem kint lehet a gyönyörű természetben, olvashat, elmélkedhet.
Iszonyat inteligens embernek tűnik, szívszorító hogy ilyen körülmények között kell élnie. Esetleg az index nem tud csinálni neki egy gyűjtést :)? Mert én biztos hogy adomanyoznék neki egy utazásra
Csak egy troll, mindenhova irkál valami baromságot aztán nem válaszol senkinek. Csak irritálni jött, sajnos nem ritka az ilyen, de szemtől szemben nem merne ilyet mondani.
Szerintem igazán belinkelhetnétek a leírásba azokat a videókat, amiket a végén ajánlotok/szóba hoztok, mert szerintem sokan kíváncsiak lennének ezekre a régebbi videókra, és elég nehéz megtalálni őket.
Feljebb valaki bekommentelte, hogy hol van a bácsi helyileg. Nagyon szuper lenne, ha elvinned neki! Ha tudod tedd meg, had legyen öröme! Nagyon szeretetre méltó kisöreg! Tenyleg jo lenne meglepni egy utazással is! De előbb legyen egy sátor legalabb a feje felett!
@@borko883 nekem mindegy hogy valakinek haszna lesz belőle, amíg Gyuri bácsi megkapja amiért gyűjtünk. Személyesen nem jutok el hozzá Londonból, így vagy távolról vagy sehogy.
Krisztián Kőrösi Magyarországi ismerōs? Valszeg semmit nem fog kapni az úr ya valami random szervezi.
4 года назад+1
@@borko883 erre van a gyűjtés kitalálva. Számos platform (pl. Gofundme) létezik, ahol szintén lehet visszajelzést küldeni ha csaló indítja a gyűjtést. Csak akarat kérdése hogy segítünk-e egymáson, vagy maradunk a panaszkodásnál.
Csak annyit megsúgnék Gyuri bácsinak, hogy mindenki szeret utazni és sok ember elmenne egy világkörüli útra. Ha talán elmenne dolgozni a kedves gyuribácsi akkor talán valóra válthatná az álmait.
Ez egy nagyon szép történet volt, köszönjük a riportot! Örülök, h értesültem Gyuri bàcsi àlmairól, szeretnék segíteni a valóra vàltàsukban. Ez ügyben Vele lépjek kapcsolatba, vagy akad aki(k) mentoràlja(k) Őt? Köszönöm a vàlasz(oka)t!
Nagyon szimpatikus, intelligens bacsi. Az meg kulon dicsoseg, hogy nem lett alkoholista, mint sajnos a legtobben, latszik az arcan hogy nem zullott, remelem nem is cigizik
Remélem ha van rá igénye visz neki valaki egy használt vagy új sátrat hogy legalább ne ázzon,és ne érje a szél,vagy hálózsákot......én messze lakom,ezt kívánom neki és jó egészséget !
Az ilyen érdekes Riportokat szeretem az Indextől, csak így tovább!
Kár hogy az állam ezt is be akarja darálni
Nem semmi. Az ember élete üres mondaton nagyon megakadtam. Sokunknak "üres" az élete így-úgy, annak ellenére is, hogy van tető a fejünk felett.
Nekem is ez ütöttem meg a fülem.
Értelmes a bácsi ugyi? :)
De lehet hogy ő boldogabb mint száz másikotok!
Én egy útra a Magas Tátrába szívesen el vinném.Én magam is rajongok a helyért és szerintem ő se vélekedne máshogy. :)
De természetesen ennek fejébe segíteni neki legalább csak egy sátort szerezni neki.Ő nem a pénzből akarokna sokat,hanem az élményekből amiket utazásokkal és új helyszínek felfedezésével sajátítaná el.Egy igen csak jóra való és intelligens ember Gyuri bácsi.
És mennyire igaza van... az emberekkel van a baj,nem a világgal...
Mennyire szepen beszel Gyuri
bacsi es milyen intelligenciaval❤️
Azért érdemes megnézni hogy mégis jól érzi magát de az hogy az ilyen jó lelkű emberek semmilyen állami támogatást nem kap innen is gratulálok az államnak!
Hát igen :(
Az államot magán kívűl, semmi nem érdekli, adó legyen beszedve, a befolyt pénz ilyen-olyan úton, pedig legyen eltűntetve, lehetőleg ismerősök zsebében.
még így is hogy nem tanult, milyen sok embert ,dolgot ismer
Egyszerre sajnálom, és irigylem is a bácsit, sajnálom azért, mert nem úgy éli az életét ahogy valójában szeretné, s irigylem azért, mert nem kell részt vennie a gusztustalan pénzéhes mindennapokban, hanem kint lehet a gyönyörű természetben, olvashat, elmélkedhet.
Egyetèrtek! Èn is el akarok ezektől a zomviktól menekülni.Rettenetes ami a világon van ès undorító.
@@szilvitoros1860 csatlakozom.
Én ezt a jóembert mutatnám be a Business Class-os lányoknak😊
ban xd
hol található a bácsi??
szívesen vinnék neki könyveket én is
Budapest,Szépvölgyi út végénél
GXWR+77 Budapest
Kecskehegy, - i katlan
A temetoben hamarosan remelhetoleg.
Dávid Bacsa normalis vagy?! Hogy tudsz tukorbe nezni miutan ilyet mondasz egy embertarsadrol?!
@@lvvs9604 Szerintem nem egészséges vagy nem tudom de hogy 0 érzelmi intelligenciával rendelkezik az biztos
Ez az ember ertelmesebb es igenyesebb, mint a legtobb ember, akinek van munkahelye meg otthona... :(
Sziasztok! Ha lenne rá igény, én szívesen szerveznék egy gyűjtést az Úrnak számlaszámmal, kérlek kommenteljetek ide, ha adományoznátok
Szia!
Teljes mértékben támogatom!
Az a baj hogy én csak 14 vagyok de ettől függetlenül szerintem tudnék adományozni :)
Ha kevéssel is, de hozzá járulnék egy korrekt, megbízható gyűjtéshez.
Inkább munkát kéne neki adni!
@@szilardwaler6814 milyen munkát tudnál neki ajánlani?
Egyébként azért sem lehetne neki munkát adni, mert mondta, hogy sajnálja, hogy régen nem tanult
Adna az Isten, hogy boldogabb es hasznosabb eletet elhetne.
Iszonyat inteligens embernek tűnik,
szívszorító hogy ilyen körülmények között kell élnie.
Esetleg az index nem tud csinálni neki egy gyűjtést :)?
Mert én biztos hogy adomanyoznék neki egy utazásra
Mekkora loser vagy
@@azegyetlen2975 Mert?
@@azegyetlen2975 Miért is?
Meg is tudod indokolni vagy csak mondod?
Csak egy troll, mindenhova irkál valami baromságot aztán nem válaszol senkinek. Csak irritálni jött, sajnos nem ritka az ilyen, de szemtől szemben nem merne ilyet mondani.
Egy sátrat vihetne neki valaki!
Vinnék neki csak vidéki vagyok és gyerek
Vagy egy hatalmas oklost a pofajaba
@@azegyetlen2975 A tiedébe kébe egy nagy fejsze.
@@azegyetlen2975 Miért is?
@@azegyetlen2975
Neked mi bajod van ezzel az úrral?
Ismered talán?
Szerintem igazán belinkelhetnétek a leírásba azokat a videókat, amiket a végén ajánlotok/szóba hoztok, mert szerintem sokan kíváncsiak lennének ezekre a régebbi videókra, és elég nehéz megtalálni őket.
Pont ez a lényeg, keresgess, addig is átrágod magad egy csomó másik videón. Marketingfogás és jól is van ez így
*Ugyi* 🤣🤣 Jó fej az öreg🤣
Én tudnok neki adni sátrat, kemping széket amiben olvashatja a könyveit, de hol találom az öreget? Vagy hogyan lehetne oda juttatni neki?
Remélem eljut hozzá!
Feljebb valaki bekommentelte, hogy hol van a bácsi helyileg. Nagyon szuper lenne, ha elvinned neki! Ha tudod tedd meg, had legyen öröme! Nagyon szeretetre méltó kisöreg! Tenyleg jo lenne meglepni egy utazással is! De előbb legyen egy sátor legalabb a feje felett!
Budapest szépvölgyi út vége
Előbb kérdezd meg tőle, hogy kell e neki. 95% hogy nem kell. Sokan azt hiszik, hogy annak van bármi előnye hajléktalanként. Hát nincs.
@@ararra , ő nem az a hagyományos, városi hajléktalan, biztosan jól jönne neki!
A szívem szakad meg!
Földes András, ha csak ezt az egy anyagot csinálta volna, már akkor is elégedett lennék a munkáival.
Gyuri bácsinak szívesen küldenék egy 20 rongyot. Nem egy Himalája, de pár könyvre vagy egy fél sátorra elég lenne.
Hát ez nagyon elkeserítő:(
Hihetetlen szép. Valaki aki közelebb van (mint én Londonban) indítana egy gyűjtést Gyuri bácsinak?
Vagy személyesen, vagy sehogy. Lehúznak.
@@borko883 nekem mindegy hogy valakinek haszna lesz belőle, amíg Gyuri bácsi megkapja amiért gyűjtünk. Személyesen nem jutok el hozzá Londonból, így vagy távolról vagy sehogy.
Krisztián Kőrösi Magyarországi ismerōs? Valszeg semmit nem fog kapni az úr ya valami random szervezi.
@@borko883 erre van a gyűjtés kitalálva. Számos platform (pl. Gofundme) létezik, ahol szintén lehet visszajelzést küldeni ha csaló indítja a gyűjtést.
Csak akarat kérdése hogy segítünk-e egymáson, vagy maradunk a panaszkodásnál.
Csak annyit megsúgnék Gyuri bácsinak, hogy mindenki szeret utazni és sok ember elmenne egy világkörüli útra. Ha talán elmenne dolgozni a kedves gyuribácsi akkor talán valóra válthatná az álmait.
🙏
ÜDv! elérhetőséget tud az úrhoz valaki? könyvekkel, hálózsákkal tudnék neki szolgálni.
GXWR+77 Budapest
Drága istenem...
Ha megmondaná valaki hogy merre található, akkor vinnék neki egy téli hálózsákot
Én is
Kecske hegyi volt kőfejtő. A Szépvölgyi út tetején.
GXWR+77 Budapest
Köszönöm! Megejtek akkor egy túrát arra fele...
@@gergobacsarszki6861 má ne vigyetek semmit, mert nem tudja hova tenni az ajándékokat.
Majd pár hónap múlva megint esetleg.
Ez egy nagyon szép történet volt, köszönjük a riportot! Örülök, h értesültem Gyuri bàcsi àlmairól, szeretnék segíteni a valóra vàltàsukban. Ez ügyben Vele lépjek kapcsolatba, vagy akad aki(k) mentoràlja(k) Őt? Köszönöm a vàlasz(oka)t!
Már látom...
Nagyon szimpatikus, intelligens bacsi. Az meg kulon dicsoseg, hogy nem lett alkoholista, mint sajnos a legtobben, latszik az arcan hogy nem zullott, remelem nem is cigizik
Vao milyen értelmes ember. Nem szabadna egy ilyen embernek elkallódnia. Támogatnám. Van erre lehetőség?
Kecske hegyi volt kőfejtőnel találod meg ha erre gondolsz
@@Maya-po7hy Tudnál segíteni nekem,hogy hol pontosan? El alarok húzni a városból
Remélem ha van rá igénye visz neki valaki egy használt vagy új sátrat hogy legalább ne ázzon,és ne érje a szél,vagy hálózsákot......én messze lakom,ezt kívánom neki és jó egészséget !
Túrázás szerető ember vagyok ,sajnos időjárás függő a túrázás Magyarországon is.
Oké, ölj meg 4m embert.
Malárió Nem kell megölni senkit, csak a szaporodást kellene visszafogni.
@@sokasebi6987 èpp az törtènik ...
Hol forgatták pontosan?
🖤☹️
Úristen, a zene hangerejével mi újság?! :D Majdnem szétdobta a hangfalamat!
🧡👍
Hol lehet ezt az urat megtalálni?
Gyűjtés kellene szervezni a bácsinak!
Szerintem nem kell neki a Himalajara gyujteni, de az jo lenne ha atmehetne turazni mondjuk a Karpatokba vagy az Alpokba
Alpokba gyalog is el lehet jutni, mi tartja vissza?
Egy világ körüli útban csak egy nehéz dolog van: Elindulni
Milyen igaz
Sziasztok merre találhatnám meg Gyuribácsit tudnék neki adni egy 4 személyes sátort és sok egyéb segítséget
istenem...
@mastercard őt szponzoráljátok
Az utak egy része miatta nem mászható, igazán pakolhatna máshová is...
Szabolcsi szív Szabolcsi lélek Szabolcsi leszek amíg élek!
Ahogy meg szolalt a bácsi tudtam hogy szabolcsi
Nice
RIP headphone users
:/
Valaki tanitsa meg a google translate et neki lécci !
Az öreg csavargó😂