Semmit sem kaptam tőle és mégis mindent. Sokat tanultam belőle, általa. Fantasztikus élmény volt. Felemelt és a mélybe taszított. Gyógyulok, mert lelkileg és fizikailag is bele betegedtem.
Fantasztikus volt számonra. Hallani azt, amin már sokkal gondolkodtam. Egyenlóre időt kért, de majd meglátjuk , hogy mi lesz ebből az egészből. Köszönöm szépen.
Kedves Kornélia 32 év után elvesztettem életem társát március 7-én 19 óra 46 perckor (84 éves Zsókámat) A korházban még a halála után eltudtam köszöni tőle. Elnézést kértem tőle hogy már nem tudtam segíteni rajta és egy utolsó puszi és haza mentem a lélekkel. Nagyon hiányzik. Kedves férfiak és hölgyek sokszor a játszmák tönkre teszik, az életet ne hagyják. Nagyon nehéz nem hagyni a dolgokat, de meg éri. Az estleges nagy korkülönbség se legyen gond. Szeretettel és megbecsüléssel Bálint István
Vége van elengedtem nem erdelkel csak rajongója voltam legyen vége ennek a sok hazugságnak tönkre teszik az ember lelkét ki ölik a szeretet minden csíráját
Meghökkentő a rezonancia, annyi csak az eltérés, hogy én is nő tag ként csak egy táv kapcsolatot szeretnék.....de az energiák tökéletesen rezonaltak; tehetséges kártya ertelmezőnek tartalak, gratulálok
Hálásan köszönöm Cornélia. Nagyon szeretem a videóidat, mert mindegyik videó teljesen igaz. Én a kirakásaidat vehetném személyes kirakásnak. Mindennap néznék tőled videót. .
Semmit sem kaptam tőle és mégis mindent. Sokat tanultam belőle, általa. Fantasztikus élmény volt. Felemelt és a mélybe taszított. Gyógyulok, mert lelkileg és fizikailag is bele betegedtem.
Fantasztikus volt számonra. Hallani azt, amin már sokkal gondolkodtam. Egyenlóre időt kért, de majd meglátjuk , hogy mi lesz ebből az egészből.
Köszönöm szépen.
Kedves Kornélia
32 év után elvesztettem életem társát március 7-én 19 óra 46 perckor (84 éves Zsókámat)
A korházban még a halála után eltudtam köszöni tőle.
Elnézést kértem tőle hogy már nem tudtam segíteni rajta és egy utolsó puszi és haza mentem a lélekkel.
Nagyon hiányzik.
Kedves férfiak és hölgyek sokszor a játszmák tönkre teszik, az életet ne hagyják.
Nagyon nehéz nem hagyni a dolgokat, de meg éri.
Az estleges nagy korkülönbség se legyen gond.
Szeretettel és megbecsüléssel
Bálint István
Hálásan köszönöm az ùtmutatast Áldás rád 🙏❤️ szép estét kívánok ❤
Köszönöm szépen ❤
Vége van elengedtem nem erdelkel csak rajongója voltam legyen vége ennek a sok hazugságnak tönkre teszik az ember lelkét ki ölik a szeretet minden csíráját
Köszönöm szépen szia 😘
Már nincs esélye lezártam több bizalmat nem kap .szia 😘
Köszönöm szépen Cornélia!
Nagyon így van! 🙏❤️
Köszönöm szépen a munkádat 🙏 Sok az igazság abban amit mondtál.😮 További kellemes estét kívánok neked 🌟💫🌹♥️
Bizony ez rolam es rolunk szolt ,tokeletes ki rakas .Mar 3-dik eve hogy szenvedek es meg mindig nem tudtam elengedni vegleg ♥♥♥
Meghökkentő a rezonancia, annyi csak az eltérés, hogy én is nő tag ként csak egy táv kapcsolatot szeretnék.....de az energiák tökéletesen rezonaltak; tehetséges kártya ertelmezőnek tartalak, gratulálok
❤❤❤❤koszonom szepen!!!
Hálásan köszönöm Cornélia. Nagyon szeretem a videóidat, mert mindegyik videó teljesen igaz. Én a kirakásaidat vehetném személyes kirakásnak. Mindennap néznék tőled videót. .
Köszi szépen minden rezonált, csak jó lett volna tudni, hogy együtt leszünk - e még? Mert én nagyon szeretném.
Tökéletes!
Köszönöm szépen ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Köszönöm szépen.
Köszönöm szépen, a teljes igazságot halhattam ❤Gratulálok ❤
Hálás köszönet. ❤Minden stimmelt. Gratulálok!🍀
Hálás köszönet.🌹
🙏😇💕
Hála!❤
Megint telitalálat volt,szinte hihetetlen ,hogy minden így volt,folytak a könnyeim,miközben hallgattalak.😢
Már 2 éve, de még most is fáj! 😢
🌹💜
Elengedhetetlen végleg nem érdekel