Én a keményítős részét kihagytam, helyette úgy időzítettem, hogy a galuskát akkor főzzem ki, amikor az alapnak a vége felé járok. Több részletben szoktam kifőzni és a merítős szűrővel mindig az alap fölött csöpögtettem le a galuskát. Kivállóan besűrítette. És még egy valami: ha igazán jót akartok magatoknak, akkor kápia paprikával készítitek. Valami mennyei ízt ad neki! 👌
Nagyon jó kis recept, többször elkészítettem már, csak csiperkebol először mert az volt itthon, de úgy nem túl ízes. Kell bele többféle, úgy nagyon ott van! :)
Pöpec a videó, pöpec a kaja. Ma pont ugyanígy elkészítettem és nagyon finom lett. Ám meg kell jegyezzem, hogy azért ez a fajta "pöpec" elkészítési mód már nem igazán működik akkor ha mondjuk nem egy kis serpenyőben, hanem pl. 8 főre szeretnénk elkészíteni . Annyi gomba már nem igazán "pirul" rögtön, hanem inkább jócskán levet enged, hiába tűzforró az edény. Persze igaz, 8 főre is el lehet készíteni 4x2-es serpenyős adagokban, erről a nagyobb mennyiség kezeléséről viszont nem szól a film. Pedig az emberek ritkán főznek csak maguknak...De amúgy köszi...
@ SK "Cucc" a videód a profi gombás ételröl. Pro tipp : kevés tejszín is mehet a gombára, a galuskát egy kis szerecsendió a legvégén nagyon megdobja annak aki szereti :) Egy somlói galuskát megnéznék hogyan készíted :)
,,jhajj a piacon, egyébként a közértben vettem, teljesen mindegy" Értem én a lényeg, hogy akár közértben kapható laska gomba is megteszi. Ettől függetlenül felelősséggel is tartoztok a nézők iránt. Szerintem fontos lenne a tudatos fogyasztás és vásárlás népszerűsítése, vagy legalább az, hogy nem banális kérdésként beszéltek róla. Rendszeres nézőtökként bántotta fülem ennyi, lehet, hogy csak túlpörögtem a dolgot. A receptért pacsi!
Amikor a fiatal csávó jobban tud főzni mint a mi nagyanyáink. :'DD Tegnap láttam egy fickót aki nem pirította le a gombát mondván: Sok levet ereszt, ezért nem lehet lepirítani. Ha ez így lenne akkor én se tudtam volna lepirítani a múltkori húst ami aztán fél liter vízt is eresztett. O_o
Szexy amikor egy férfi főz ... orgazmus közeli állapotba kerültem ahogy néztem a videót. Bár lehet hogy a gomba váltotta ki, nem tudom :D De mindenesetre holnap ez lesz az ebéd. :)
A vargánya a köznépnek megfizethetetlen! Talán a középosztálynak jó a recept. Talán alternatív megoldásokkal kellene általánosabbá tenni a receptet. Ezzel lehetne mentesíteni, hogy le legyen tiltva a hozzászólások!!
Ez csak javaslat nem kell varganyat venni lehet laskabol es csiperkebol vagy csak csiperkebol vagy csak laskabol. Ez csak egy otlet amit a videoban latni nem kell kovetni :)
Barki szedhet is maganak .es az ingyen van . Ha nem ismered a gombakat a vegen elviszed bevizsgaltatni . Vagy egy oreghez akirol tudod hogy jar gombazni .. ez felenk igy megy es nagyon sok gombat szedunk . Rakunk el megabalva, osszevagva es egeszben is a fagyra es aszaljuk is . Az aszaltat oroljuk is igy izesitokent sok etelbe rakjuk
Az írott recept számomra kicsit félreérthető volt, totál híg lett a gombapaprikásom, de lehet én nem tudok értelmezni 😕 Szerintem jobb lenne, ha a weboldalon a recept is ugyanúgy lenne leírva, mint ahogy itt is elmondjátok☺️
5 лет назад+1
Jól van leirva. Tegyél bele még egy kis keményítőt.
Hát őszintén szólva ez a Zé gyerek vmi konyhaparódia. Ennél sokkal de sokkal jobb recepteket találni gombából fent itt is és a neten is. Egyszóval: gagyi
Ez a verzió szerintem a leg ízesebb.
Be kell valljam finomabb mint amit én csináltam ezidáig.
Érdemes kipróbálni.
Köszi!
Én a keményítős részét kihagytam, helyette úgy időzítettem, hogy a galuskát akkor főzzem ki, amikor az alapnak a vége felé járok. Több részletben szoktam kifőzni és a merítős szűrővel mindig az alap fölött csöpögtettem le a galuskát. Kivállóan besűrítette. És még egy valami: ha igazán jót akartok magatoknak, akkor kápia paprikával készítitek. Valami mennyei ízt ad neki! 👌
Koszi Ze.🙂👍
Mi puliszkaval is fogyasztjuk Erdelyben a gombaporkoltet. Ugy is csodas.
Zsenialis...milyen egyszeru igy a melyhutott gombaval eljarni😁!A fozeshez nagy kedvcsinalo,energiabomba ez a fiu👍😊🌹
Nagyon jó kis recept, többször elkészítettem már, csak csiperkebol először mert az volt itthon, de úgy nem túl ízes. Kell bele többféle, úgy nagyon ott van! :)
Már régóta követem a csatorna munkásságát és nagyon sokat változtatok jó értelemben,csak így tovább!
Holnap akartam gomba pörit csinálni ma néztem meg ezt a videót. Köszi szépen az ötletet.
Hu ez jól nez ki igy fogom csinálni. Gratulálok
szuper recept, köszi. nagyon kedvelem a csatornat. lehetne a hatter zenet picit halkabbra esetleg?
Pöpec a videó, pöpec a kaja. Ma pont ugyanígy elkészítettem és nagyon finom lett. Ám meg kell jegyezzem, hogy azért ez a fajta "pöpec" elkészítési mód már nem igazán működik akkor ha mondjuk nem egy kis serpenyőben, hanem pl. 8 főre szeretnénk elkészíteni . Annyi gomba már nem igazán "pirul" rögtön, hanem inkább jócskán levet enged, hiába tűzforró az edény. Persze igaz, 8 főre is el lehet készíteni 4x2-es serpenyős adagokban, erről a nagyobb mennyiség kezeléséről viszont nem szól a film. Pedig az emberek ritkán főznek csak maguknak...De amúgy köszi...
Ha megnézed, Zé se egyben pirította le a gombákat :)
Imádom ezt a kaját, és a receptet is persze! 😍 csak így tovább!
Köszönet a feltöltésért. Most megyek a konyhába varázsolni. :)
Okés volt!köszke szépen szia Lehel
@ SK "Cucc" a videód a profi gombás ételröl. Pro tipp : kevés tejszín is mehet a gombára, a galuskát egy kis szerecsendió a legvégén nagyon megdobja annak aki szereti :) Egy somlói galuskát megnéznék hogyan készíted :)
Nagyon nagy vagy te vagy a mentorom
Az nagyon, nagyon jo!
Koszonom szepen!
A munka menet jol néz ki (meg is probálom), de a hadarás és jazz-es nyelvjárás kissé eröltetett.
Megcsináltam, annyira finom!
Nagyon finomlehet
,,jhajj a piacon, egyébként a közértben vettem, teljesen mindegy" Értem én a lényeg, hogy akár közértben kapható laska gomba is megteszi. Ettől függetlenül felelősséggel is tartoztok a nézők iránt. Szerintem fontos lenne a tudatos fogyasztás és vásárlás népszerűsítése, vagy legalább az, hogy nem banális kérdésként beszéltek róla. Rendszeres nézőtökként bántotta fülem ennyi, lehet, hogy csak túlpörögtem a dolgot. A receptért pacsi!
Végre egy recept ami nem drága! Na ezt meg fogom csinálni!
Milyen serpenyőt használtok?Pont olyan kell nekem mint a videóban.Ilyen fém nyelű .
Profi vagy Köszönöm ☺
Isteni volt!
awesome making tonight for dinner thanku:)
Ügyes vagy és gyors
A paradicsom zöld részét kettévágás után V bevágással ki lehetett v
olna pattintani.
Fantasztikus!
Csodálatos 😱😊
Csodalatos.
Amikor a fiatal csávó jobban tud főzni mint a mi nagyanyáink. :'DD
Tegnap láttam egy fickót aki nem pirította le a gombát mondván: Sok levet ereszt, ezért nem lehet lepirítani.
Ha ez így lenne akkor én se tudtam volna lepirítani a múltkori húst ami aztán fél liter vízt is eresztett. O_o
Kisül a szemem... 😖😍😍😍
Nincs keményítő azt mivel helyettesítsem liszttel?
Azzal, de azt tejföllel keverd csomómentesre, mert vízzel aligha fogod!
Zé csak keményítővel tud, meg előre betanult recepteket, ne kérdezz bele mert fogalmatlan.
Megbírnám enni az egész üstel 😎😎
Hús nélkül.... ez igen! Még szakácsnak se lennél rossz!:)
5*
Na végre... lájk!
Tegnap pont ugyan ez volt a kaja!😱😱😱😱😱😱
ISTENI!!!!!!!!!!!
Szexy amikor egy férfi főz ... orgazmus közeli állapotba kerültem ahogy néztem a videót. Bár lehet hogy a gomba váltotta ki, nem tudom :D De mindenesetre holnap ez lesz az ebéd. :)
Csak Csengettyű Elvetted az étvágyam. 😟
Ez igen!
Where are you from?
Hungary 😉
Jól néz ki, de valahogy harcban állok a keményítövel és inkább maradok a hagyományos tejfölös habarásnál
lehet jo a recept de nem birom tovabb hallgatni,azert szamit a zenei alafestes is....
A „pacal forevör” miatt igazán járna nekünk egy jó pacalpörkölt recept is, srácok!
Péter Varga ja
Igaz!!!
bezony! :D :D
Ez fantasztikusan finom gomba paprikás, megkészítettem, de nem galuskával hanem puliszkával ( erdélyi), köszi
yummy😄
BEST
A vargánya a köznépnek megfizethetetlen! Talán a középosztálynak jó a recept. Talán alternatív megoldásokkal kellene általánosabbá tenni a receptet. Ezzel lehetne mentesíteni, hogy le legyen tiltva a hozzászólások!!
Ez csak javaslat nem kell varganyat venni lehet laskabol es csiperkebol vagy csak csiperkebol vagy csak laskabol. Ez csak egy otlet amit a videoban latni nem kell kovetni :)
Barki szedhet is maganak .es az ingyen van . Ha nem ismered a gombakat a vegen elviszed bevizsgaltatni . Vagy egy oreghez akirol tudod hogy jar gombazni .. ez felenk igy megy es nagyon sok gombat szedunk . Rakunk el megabalva, osszevagva es egeszben is a fagyra es aszaljuk is . Az aszaltat oroljuk is igy izesitokent sok etelbe rakjuk
Zé elfelejtett prosciutto sonkát pirítani a hagyma mellett! Ez súlyos hiba, a gombapaprikás és az olasz sonkák kéz a kézben járnak.
Tensil Deeg a gombapaprikás egy magyaros kaja, a prosciutto nem illik nagyon hozzá. De kinek mi ízlik.
+Gergő Váróczy Ha szalonnanak hazudom megeszed?
16 szor mondtad hogy gomba +1szer a cimben
Az írott recept számomra kicsit félreérthető volt, totál híg lett a gombapaprikásom, de lehet én nem tudok értelmezni 😕 Szerintem jobb lenne, ha a weboldalon a recept is ugyanúgy lenne leírva, mint ahogy itt is elmondjátok☺️
Jól van leirva. Tegyél bele még egy kis keményítőt.
Hát őszintén szólva ez a Zé gyerek vmi konyhaparódia. Ennél sokkal de sokkal jobb recepteket találni gombából fent itt is és a neten is. Egyszóval: gagyi
Ííííí, Zalában meg is lincselnének, ha a szaftot keményítőből állítanád elő. Normális mennyiségű zöldség kell alá és problem solved...
lorekeeper666 *zaft
Ha ennyire tudatlan vagy, akkor legalább ne okoskodj...
Vicces vagy 😂
A mai szaft kifejezés a mai városiaknak van
Régi szavunk szerint zaft 😉
Mindkettő használatos, szóval kár erőlködnöd...
Neked szaft , nekem zaft 😉
Éhes lettem :D
a zene egy fortelmes negativ zene....
Ez jó fiú! www.laszlomontreal.com
Ne! Tegyél bele majoránnát!!! A majoránna íze mindent elnyom. Egy pici kömény mehet, só, bors, és ha gomba ízt akarsz érezni akkor ennyi.
Szar
Nem tetszik?