Teibler Group 2015 12 12 Fővárosi Nagycirkusz

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 18 фев 2016
  • Teibler-csoport
    Deszkaszám (Magyarország)
    Igazi magyar virtust, ezzel együtt, vagy éppen ezért, tradicionális produkciót lát a közönség a Teibler-csoport előadásában, akik célul tűzték ki, hogy felelevenítsék az egyik legklasszikusabb magyar artista-mutatványt, a deszka-számot. A kilencfős csoport vezetője Teibler Tamás, akivel a csoport másfél éve dolgozik a most látható attrakción. A mutatványt külön érdekessé teszi a csoport nagy létszáma, így nem mindennapi élményben lehet része a publikumnak. Mint azt Teibler Tamás egy interjúban elmondta, nem csupán jellegében próbálnak a magyar cirkusz-hagyományokhoz kapcsolódni, hanem a jelmezek és a zeneválasztás terén is. A csoport, s ez nem elhanyagolható, a nemzetközi porondon is sikerrel szerepel, 2014-ben egy nagyszabású szicíliai turnén kápráztatta el a közönséget. A külföldi vendégszereplések mellett, természetesen, a magyar nézőkről sem feledkeznek meg, idén már láthatóak voltak a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozat keretein belül is.
    (a Fővárosi Nagycirkusz oldaláról)

Комментарии •