A koncert kiváló volt. Ők már messze nem csak zene művészek, hanem előadó művészek is. Viszont ne menjünk el a BKV Zrt mocskossága mellett szó nélkül! Nem közlekedett a metró tizenegy órakor, csak a lezárt bejáratot nézegette mindenki. Semmi tájékoztatás. 1991-ben, 31 évvel ezelőtt Monsters of Rockon, direkt meghosszabbították a metrók indulási idejét. Miért kell visszafejlődni?
A 4-es 6-os sem járt, mert valamit csináltak a pályán. Semmi kiírás a kijelzőre (aminek ugye az lenne a funkciója), így rengeteg ember ott várt a megállóban. Köztük mi is. Amikor láttuk, hogy nem jön a villamos, de a buszok jönnek - mert ugye villamospótló buszok jártak - átmentünk a buszmegállóba, de az emberek erről mit sem tudtak.
@@Itsme0129 Ha jól emlékszem, miután jól kidühöngtük magunkat, a 2-es villamossal mentünk Kelenföldre. Mindezt két gyerekkel, mert a parkolási nehézségek miatt úgy döntöttem, hogy a P+R parkolóba hagyom a kocsit.
1988ban Metallica koncert után különjáratokat indítottak az MTK-stadiontól a déli,nyugati és keleti pu.-rokhoz!Buszjegy sem kellett, csak felszállt a tömeg és vitt minket a csuklós-busz!Szóval 1988!
Meglepően jó a hangminőség. Mi hátul ültünk a kakasüllőn, de abszolút érthetelen volt az ének, túl volt vezérelve a magas mint a fene (torzított rendesen), itt meg kvázi kristálytisztán hallom. Nyomtál rá esetleg valami filtert? Ennyire jó lenne a telefon, vagy ilyen durva különbség van hangminőségben a szinpad előtt meg hátul? (mondjuk 6 órát biztos nem álltam volna végig a küzdőtéren, oda azért nagy elkötelezettség kell, riszpekt aki ennyire bírja őket)
Most leírtad,hogy mit nem csináltál.Hónapokkal előtte kértem szabinapokat.Nem a világ végéről érkeztem,de a koncert után 9 órával értem haza.Megérte!Ez volt a 9.Maidenem.
@@mikemischievous2091 I think it is tired given that this is the last song of a long set, plus he just can’t hit the notes live the same anymore (it’s not a surprise they dropped FTGGOG for this leg of the tour, that was a real struggle for him on the last leg).
Imádtam minden percét! Élmény volt ❤❤❤
Imádtuk❤❤❤❤❤
Elso nagy koncertem volt, állati élmény 🤘
Hidd el a legelső az 1984-es BS parkolóban adott is az volt.
@@flashflashget4836 Ahogy mindegyik!!!! UP THE IRONS!!!!
Ezt hallva még mindig kijön rajtam a libabőr🤘🤘🤘🎸🎸
Wow! Great!
Nagyon nagy volt minden eggyes percét élveztem🤘😎
Először voltam Maiden koncerten, pedig kamasz korom óta rajongok értük. Hatalmas élmény volt!!!
Énis!
GYerekkorom vágya teljesült!❤🤘
Nagy volt! 🤘❤
We shall never surrender!
Részese voltam az eseménynek! A lábdob összeveszett a basszusgitárral........... Amúgy tuti volt mint mindig!!! :)
Long live to these guys
❤❤❤❤❤
A koncert kiváló volt. Ők már messze nem csak zene művészek, hanem előadó művészek is. Viszont ne menjünk el a BKV Zrt mocskossága mellett szó nélkül! Nem közlekedett a metró tizenegy órakor, csak a lezárt bejáratot nézegette mindenki. Semmi tájékoztatás. 1991-ben, 31 évvel ezelőtt Monsters of Rockon, direkt meghosszabbították a metrók indulási idejét. Miért kell visszafejlődni?
A 4-es 6-os sem járt, mert valamit csináltak a pályán. Semmi kiírás a kijelzőre (aminek ugye az lenne a funkciója), így rengeteg ember ott várt a megállóban. Köztük mi is. Amikor láttuk, hogy nem jön a villamos, de a buszok jönnek - mert ugye villamospótló buszok jártak - átmentünk a buszmegállóba, de az emberek erről mit sem tudtak.
@@Itsme0129 Ha jól emlékszem, miután jól kidühöngtük magunkat, a 2-es villamossal mentünk Kelenföldre. Mindezt két gyerekkel, mert a parkolási nehézségek miatt úgy döntöttem, hogy a P+R parkolóba hagyom a kocsit.
Magyar Német után sem volt metró... Na az nem volt semmi
1988ban Metallica koncert után különjáratokat indítottak az MTK-stadiontól a déli,nyugati és keleti pu.-rokhoz!Buszjegy sem kellett, csak felszállt a tömeg és vitt minket a csuklós-busz!Szóval 1988!
Brutál volt!!! Nagy hiba, ha valaki nem ment el!!!
Великобритания наши друзья !
20 éve járok koncertekre, fesztiválokra. Soha nem sikerült semmilyen relikviát elkapnom, de itt meglett Dave Murray pengetője ;)
Meglepően jó a hangminőség. Mi hátul ültünk a kakasüllőn, de abszolút érthetelen volt az ének, túl volt vezérelve a magas mint a fene (torzított rendesen), itt meg kvázi kristálytisztán hallom. Nyomtál rá esetleg valami filtert?
Ennyire jó lenne a telefon, vagy ilyen durva különbség van hangminőségben a szinpad előtt meg hátul?
(mondjuk 6 órát biztos nem álltam volna végig a küzdőtéren, oda azért nagy elkötelezettség kell, riszpekt aki ennyire bírja őket)
elől tökéletesen szólt minden pillanata
iPhone 11 telefon ProCam8 App nem nyomtam rá filtert a színpad előtt így szólt
Szenzációs koncert volt, nekem már a 8. Maiden de alig várom már a 9.-et!Ismét szuper videót csináltál,köszönjük neked! Helloweenre is jösz majd?? 🤘🤘🤘
Legközelebb ajánlatos kiemelt allojegyet venni. 😁😁
@@Itsme0129 Na az kizárt, még az asszonyért se álllnék 6 órát a tömegben :)
I wonder if janicks guitar is even plugged in
El intro de churchill.es una salvajada.no hay como iron maiden
Sus intros son bien masisos
Kár hogy nem hétvégére esett a koncert.. Így nem volt mar eröm munka utan Felvidékröl lejönni...
Most leírtad,hogy mit nem csináltál.Hónapokkal előtte kértem szabinapokat.Nem a világ végéről érkeztem,de a koncert után 9 órával értem haza.Megérte!Ez volt a 9.Maidenem.
@@peterdemeter553 Szuper... !! Én már valahogy elfáradtam..
@@zoltanczako223 Talán még lesz rá lehetőséged,nem tervezik a visszavonulást!
Poor Bruce, his voice is so tired
It wasnt
It is not tired, really. It's changing, he is 63 years old. It can't sound the same as 1985.
@@mikemischievous2091 Luciano Pavarotti had voice intact in his 70 years old
@@IvanCerrajero2024 Operasingers and hardrock singers do not have similar singingstyle and technique .. in case you have not noticed it? ;)