@@tamasparti796 Ez is munka, és neki is van családja, magánélete. Nyilván nem kell túlozni sem, de igazából a posztoló nem is tette, csak simán megköszönte, hogy a bent maradást... egyedül te csináltál ebből drámát. ;)
Furcsa az Bethesdával ápolt kapcsolatom ilyen játékok terén, mivel az Elder Scrolls játékokat imádom, viszont a Fallout játékok 10 perc alatt elaltatnak. Az űrt viszont imádom akár játékba, filmbe, könyvbe vagy bármibe. Kíváncsi leszek tetszeni fog-e ez a játék.
Töltőképernyő rulez. Nagy csalódás ez a Bethesda részéről. Egyrészt az, hogy nem merik, vagy nem képesek beismerni, hogy a közel 20 éves grafikai motorjuk nem megfelelő egy 2023-as játék megcsinálására. Bethesda: "Nem váltunk grafikus motort, amit meg akartunk valósítani a játékban, azt megtették" Játék: leszállás egy bolygóra...töltőképernyő...felszállás egy bolygoról...töltőképernyő...utazás az űrben egy távolabbi pontra...töltőképernyő... Másrészt a gunplay olyan, mintha Nerf játékfegyverekket lőnének egymásra. Számomra rettentően nagy csalódás az "idei évben legjobban várt játék"-tól ezt látni. Szép grafikával eladni egy játékot by Bethesda. Emiatt a játék miatt nem kellett volna a Larian-nak 1 hónappal előbb kihoznia a BG3-mat.
@@lado849 Nem erről van szó. Más játékok ezt meg tudják oldani hogy ne egy szimpla töltőképernyőt nézz. Nem kellene 5 órát utazni de így abszolút nincs meg az érzése annak hogy te bolygóról bolygóra szállsz. A másik meg hogy miért van egy bolgyón belül is fél tucat belőlük. Kiszállok a hajómból Belépek Neon városába majd egy másik részére megyek Felmegyek egy lifttel valahova Majd belépek egy üzletbe és ez mind mind egy szaros loading screen
Sziasztok! Köszi a megosztást Srácok! Ez nem az én világom. De jó volt belenézni egy kicsit, mert nagyon kiváncsi voltam. Remélem sokan fogják élvezni a gémet. Pacsi mindenkinek!
Én az űrhajózási élményért vettem volna meg a játékot... De nem fogom. Teljesen Star wars Battlefront (2005) vibejaim vannak tőle. "Repkedsz" a bolygó felett az űrben... Aminek olyan hatása van, mintha egyhelyben lebegve lőhetsz az npckre, mint valami Wing Commander játékban...🥲 ilyen téren inkább Star Citizen, Elite Dangerous vagy Empyrion Galactic Survival játékokat ajánlom, azoknak akiket nem vonzott be a játék.
A bolygókra való beérkezés/leszállás kifejezetten röhejes 😀 😄 Tényleg még az Empyrion is több élményt nyújt ilyen téren, pedig az sem egy mai játék és grafikailag sem mondható tripla A nak.
@@shawtychrisbeatz70 óra után kijelenthetem, hogy kifejezetten AAA játék, mondjon bárki bármit is. Sztori, teljesítmény szolid, grafika is teljesen full (főleg, ha reshaderrel leveszed a különböző filtereket).
@@benjamin_bt_ az igazat megvallva, pár éve már, hogy elővettem a játékot. Nem kételkedem abban, hogy időközben jöttek hozzá major updatek grafikai felhúzással.
@@shawtychrisbeatzez nem erről szól. Ez egy sztorizós kaland/rpg ami éppen űrhajós köntösbe lett csavarva, nem űrhajós vagy szimulátorjáték. Mint ahogyan a Star Wars sen egy scifi, mint mondjuk a 2001, vagy az Androméda-törzs, hanem egy varázslós fantasy mese, csak orkok helyett rohamosztagosokkal, nazgulok helyett sithekkel/inkvizítorokkal, meg lovak helyett űrhajókkal. Eleve amúgy a legtöbb űrhajós játék ia baromira unrealisztikus, mert a valóságban a Földtől a Holdih napokon át tartana az út (és igen, úgy éreznéd, hogy egy helyben lebegsz), és mivel a valóságban nem léteznek warp/jump driveok, így a játékba integrálásuk lényegében csak a jó öreg fast travel színes csomagolópapírban megjelenítve :) A legtöbb "realisztikus űrhajózási élményt" adó játékkal az a bajom pl ezzel szemben, hogy nincs sztorijuk, és hiába elsőre baromi szép az atmoszférikus landolás, sztori, elorelepes nélkül már nyolc-tizedjére is csak egy időrabló, idegesítő, repetitív és emiatt kurva unalmas rutinfeladattá, béna tamagocsietetéssé válik amit legszívesebben átugranék. Na, itt eleve gondoltak erre, explored helyen másodjára már cutscene sincs :)
A facecam lehetne nagyobb, mondjuk a képernyő tetejéig érhetne. Az infóbar meg a képernyő aljáig. Senkit nem érdekel a játék csak Pisti feje meg a befizetések 4k-ban. Ettől zavaróbban csak akkor lehetne megcsinálni, ha neonzöld meg sárga villogna piros keretben. Meg fekete alapon citromsárgával a chat futhatna egyharmad képernyőn.
Sziasztok. Majd èn is ki probálom ha kèsz lesz a T-72 pc konfigom saját magamnak kell megcsinálnim az alaplapot tengely törèsnek is lehet hívni. Meg e a sok pletykát ilyen hiba olyan hiba van a játékban vigyèk szakszervizbe a gèpet mondjuk kettő szervíz nem tudta megcsinálni az alaplapomat megcsinálom magamnak.😅
Én leszek a PS-es köcsög arc aki irigységből lehúzza a gamet ( picit irigy vagyok 😀), de az npc arcok rondák, illetve a bolygó landolásnál a töltőképernyő kiábrándító, de összességében nekem tetszik. Bár lenne PS-en is 😅.
Hát ha pc-n szanaszét töltögeti magát gondolhatod mennyire low specben kéne fusson ps-re. Elég kiábránditó a sok töltőkép :/ És nem egy mezei gépről van szó
@@johnnyalpha2957 Töltés kezelhető konzol oldalon is, mert gyors SSD van már ott is. Grafika szokott eltérő lenni, mivel konzolon minden esetben van felskálázás jellemzően.
Csak halkan jegyzem meg,ha nem lelkesen üvöltve szarrá lősz minden hajót is,hanem kb a 10-15% hp-ját meghagyod,akkor át tudsz szállni rá.Kinyirsz 2-3 manust rajta,és máris van +1 hajód,ingyé.Értelemszerüen nem amikor még 5en lőnek rád,hanem pl az utolsót.
A Starfield egy NASA punk játék, amelynek lényege, hogy jelen korunkból logikusan következő jövőképet alkotott a Bethesda stúdió. Eddig nagyon tetszik. Egy amolyan No Man's Sky és Star Citizen szerelemgyereknek mondanám.
Tartalomgyártók kaphatnak pár óra előbbi hozzáférést, azért mert tartalomgyártók (marketing szempontból). Ha jól tudom Starfield esetében 8 órával előbb játszhatnak. Ez nagyjából ugyan az mint az újságírók/tartalomgyártók letesztelhetik a játékot, hogy mikor megjelenik a játékról már legyen hír ezzel növelve a hírét a játéknak.
Sziasztok ! Feltelepítettem a játékot MS GamePass on keresztül. De kezdek idegbe esni. Sajnos véletlenszerűen kilép a játék és visszadob a Windows 11 asztalra. Ha valaki tudja a megoldást és megírná megköszönném. Mert már kezdem unni. Kilép elindítom játszok kilép. És ez így megy egész nap.
vagy meg kell tanulni az angolt, pl. 2024 van, ez a minimum minden orszàgban. Sokra nem mész az életben, ha csak 1 nyelvet tudsz. Ha elutazol Amerikàba 2-3 hétre, mit fogsz csinàlni, az eget nézed mint egy szobor?
Csak beletekertem , maga a scifi műfajt nagyon szeretem de pont ettől féltem hogy látni fogom a hibákat benne. Az arcok valami borzalmasan gagyik 2023-ban könyörgöm legyenek már normális arcai az npcknek. A bolgyó landolásról nem is beszélve. Komolyan nem volt pénz már megcsinálni azt amit a no man skyban mér az elejétől benne volt, pont ez lenne az egyik legnagyobb hogy ne egy baszott töltöképernyő után lásd a bolygot hanem amikor belépsz az atmoszférába. Ezeket láttam így elsőre de nekem ez a 2 elég negatív dolog a játék persze még jó lehet majd tovább nézem de ez nagyon szurja a szemem
Hát szerintem aki kicsit követte a játékkal kapcsolatos híreket, és ismerik a csapat korábbi játékait, az nem bocsátkozott ilyen hiú abrándokba :D én is pár hete elővettem évek után a fallout 4-et, és egyből az jutott eszembe hogy hogy fogják ezzel a motorral megoldani hogy leszállj egy bolygóra, meg hogy ne legyenek hosszú töltőképernyők, de hamar kiderült hogy sehogy. Engem nem is ez zavar igazán, és még csak nem is a látvány, hanem a teljesítmény... talán majd patch-ekkel javítanak valamit rajta.
Multiplayer játékokban nem volt tapasztalata a Bethesdának, singeplayer rpg-ben iszonyat sok van, persze bugok lesznek mint a skyrim-ban vagy fallout 4-ben de a 76-nál biztos, hogy jobban fog indulni.
@@andrasbesenyei8923 ha akarnad tudni nincsenen bugok egy pár RUclipsr nek megvolt engedve hogy jatszodjon vele mielot ki legyen adva vagyis egyes országokban meg mindig nincs és mondtak hogy az egyik va 100 orat jatszodot es egy bugot nem talált nyugi
57:00 itt azért megnéztem egyrészt, hogy ez most pre-alpha releas-e (nem az) illetve, hogy mennyibe is kerül a játék.. hát 70euró, de ez mi ez a bug könyörgöm? Alpha/Beta teszt nem volt haló. Small indie company Bethesda.. ejnye! :D
@orsv4747 mert game breaking bug volt? 😂😂😂 könyörgöm mindent játékban vannak kisebb bugok. Mivel komplex rendszerekben mindig lesz hiba. Elden Ringben is volt Gowban is volt.
Nekem ebből a streamből úgy jön le mint a No Man Sky a patchek után. Nem grafikailag de a mechanika és egy két játékmenet hasonló persze epikus grafikával.
Töltőképernyők tengere. De biztos tuti lesz. Nagyon várom. Éjjel nappal tolni fogom. Le se fekszem. Asszony - gyermek le van sajnálva. Remélem a PS5 bírni fo... Ja. Arra nem jelent meg. BAKKER😅
Van ötlete valakinek, hogy az Amd reward oldalon aktivált vga-hoz kapott kódom ami prémium starfield-et jelent, miért nem játszható még a steam fiókban? Sima starfield-et ír, nem prémiumot..
Nekem csak egy kérdésem lenne! Ezek ek mi van a gépbe? Mert másik Streamer egy 4090 el tolja 1440p be 60 fps el itt meg 4 k ki tudja mennyi fps , de nagyon felkapta a szart a fsr ra Pistike szóval nem értem mi lehet a gépbe
HnCn - Hydromelonic acid Among the more esoteric of Starfield’s resource, HNCN may be useful as a fertilizer, or in the use of medicine production in Starfield. egy kis googli keresés.
Hát ez valami kegyetlen gagyi lett. Ez a landolás és felszállás skippelés teljesen megölte a hype-ot számomra. A grafikáról meg nem is beszélve. Legalább az arc animációk néznének ki valahogy 2023-ban.
Én nem mondtam, hogy az normális, ez csak egy tény, mindenki azt von le belőle amit akar. Az meg, hogy kinek milyen egy játék, azt csak ő tudja, ami lehet valakinek 10/10, lehet valakinek az az egyik legszarabb. Csakhát hamár média, akkor objektívitást vár az ember, ésszerű visszajelzést, saját érzelmek belekeverése nélkül.
@@razcsi Azért mondható "gagyinak" Mert 100éves játékok is ilyenek.... Csupa töltőképernyő, elég amatőr módon oldották meg a landolást, szerintem sokan azt várták, hogy ilyen bolygóközeli - atmoszféraérzés lesz a landolás, helyette a semmiből landolsz be, mint egy 20évvel ezelőtti ürjátékban.... Ez konkrétan olyan, mint amikor átmész egy ajtón egy játékban, és tölt... Számomra speciel ez lett volna, amit nagyot dob élményen, maga a MÓD ahogy fel-le szálok egy ürhajóval pl az anyahajóba, a bolygókra stb... Ilyen feature-ök nélkül egyedül a story tudja elvinni a játékot, mert ez egy szimpla ürben játszódó scifi, ami lootershooter egyben. A hypevideók pedig a legjobb részeket mutatták be, ahol üt a RT. amúgy a graf sem valami 2023 évjátéka szint... de várható volt
könyörgöm pisti ne legyél itt is hiperfókuszált a fő küldetésre! menjél felfedezni mellékküldnizni. Mert érződik az utóbbi években hogy minden game-en csak végigszaladsz.
@@akosudvarhelyi4722 jó, lehet, hogy csak 10.. én jó fej akartam lenni a fejlesztőkkel, mert ha 15 éve csinálnák, az némi magyarázat lenne, hogy miért néz ki így.. mondjuk a 10 év is magyarázza.
De írták,csak leszarja Pityu bá. Ő már csak ilyen😉 Én spec az összes játéknál azzal kezdem hogy zene off. Egyiknél se érdekel,sokkal inkább a környezeti hangok stb... De hát nem vagyunk egyformák.😊
pl. azért mert nincs benne magyar, egy googli keresés nem àrt. Languages: Interface Full Audio Subtitles English ✔ ✔ ✔ French ✔ ✔ ✔ Italian ✔ ✔ German ✔ ✔ ✔ Spanish - Spain ✔ ✔ ✔ Japanese ✔ ✔ ✔ Polish ✔ ✔ Portuguese - Brazil ✔ ✔ Simplified Chinese ✔ ✔
@@lordretek5932 és ki akar félkész magyaritàssal jàtszani? Pisti biztos nem. Ez egy story based jàtèk, sok pàrbeszéddel, nem fog Pisti ùgy jàtszani, hogy a magyaritàs fele még nincs kész.
Ugye most csak szívatsz, hogy van magyar felirat, de nem teszi be a játékba? Miért kell mindig ezt csinálni? Egy streamernek nem pont az lenne a célja, hogy minél több emberhez eljuttassa a játékot? Ő amúgy is hallja amit mondanak angolul, de már kezdem azt érezni, hogy direkt kibaszásból nem teszi be szinte soha a magyar feliratot!
Annyira vártam legyen egy "hey you, you're finally awake" meme az elején :D
Jeeeee. Rohadt jóó!! Pisti, köszönöm, hogy bent maradtál, és egy jó esti streamet csináltál nekünk!!
azaz, max respect!! :)
Micsoda Önfelálldozás :D sírok rajtad! :D
@@tamasparti796 Ez is munka, és neki is van családja, magánélete. Nyilván nem kell túlozni sem, de igazából a posztoló nem is tette, csak simán megköszönte, hogy a bent maradást... egyedül te csináltál ebből drámát. ;)
@@tamasparti796ugye mintha a világ legelfoglaltabb embere lenne aki mást is csinál😂😂
Drámát közel sem csinálok, csak röhögök rajta... De látszólag a dráma szó fogalmával sem vagy tisztába :(
@@szombatjanos
08:15 - Azt hittem benyögi az NPC, hogy "Hey, you! You're finally awake."
Na ez egy hatalmas kihagyott ziccer :d
😅😅
Grafikailag kb ugyan az a kettő, csak ebben van RT😂😂
Csak az Oblivion , szerintem mai napig a legjobb Bethesda játék :)
Skyrimben volt a "You're finally awake"@@szabolcsvarga1061
50:14 "nem kéne már itt egyből"
it' s coming right for us :D
Furcsa az Bethesdával ápolt kapcsolatom ilyen játékok terén, mivel az Elder Scrolls játékokat imádom, viszont a Fallout játékok 10 perc alatt elaltatnak. Az űrt viszont imádom akár játékba, filmbe, könyvbe vagy bármibe. Kíváncsi leszek tetszeni fog-e ez a játék.
na, ez már majdnem olyan jó, mint a Freelancer :)
Köszönöm srácok! Hála a videónak sikerült leküzdeni a pánik rohamom! Örök hálám nektek!
Igy tovabb haver! Mindig van kiút! 🙏🤘💪
Jobbulást tetyám, nekem barátnőm szokott felolvasni, az visz le róla
Jó kis meglepetés!🎉
Köszi a gyors feltöltèst 🎉
Örülök, hogy hasznos a nevem a stream elkészítése során :D
Csak így tovább.
A Vasco centrizik 56:02 rész a legjobb eskü 😂
Töltőképernyő rulez. Nagy csalódás ez a Bethesda részéről.
Egyrészt az, hogy nem merik, vagy nem képesek beismerni, hogy a közel 20 éves grafikai motorjuk nem megfelelő egy 2023-as játék megcsinálására.
Bethesda: "Nem váltunk grafikus motort, amit meg akartunk valósítani a játékban, azt megtették"
Játék: leszállás egy bolygóra...töltőképernyő...felszállás egy bolygoról...töltőképernyő...utazás az űrben egy távolabbi pontra...töltőképernyő...
Másrészt a gunplay olyan, mintha Nerf játékfegyverekket lőnének egymásra.
Számomra rettentően nagy csalódás az "idei évben legjobban várt játék"-tól ezt látni.
Szép grafikával eladni egy játékot by Bethesda.
Emiatt a játék miatt nem kellett volna a Larian-nak 1 hónappal előbb kihoznia a BG3-mat.
Olyan jó lenne komolyan ha 5 órát csak utaznak egyik bolygó rol a másikra kicsit gondolkoz már
@@lado849 Legalább, mint lehetőség lehetne hosszabb időt utazni az űrben...
Elite Dangerous mondd Neked valamit? Bár kétlem.
@@lado849 Nem erről van szó. Más játékok ezt meg tudják oldani hogy ne egy szimpla töltőképernyőt nézz. Nem kellene 5 órát utazni de így abszolút nincs meg az érzése annak hogy te bolygóról bolygóra szállsz.
A másik meg hogy miért van egy bolgyón belül is fél tucat belőlük.
Kiszállok a hajómból
Belépek Neon városába majd egy másik részére megyek
Felmegyek egy lifttel valahova
Majd belépek egy üzletbe és ez mind mind egy szaros loading screen
Nagyon jól hozza a várt sci-fi érzést és képi világot. Kár, hogy a hajón belüli szintmozgás nincs animálva. De tetszik🤓👍
Animálva van...
Sziasztok! Köszi a megosztást Srácok! Ez nem az én világom. De jó volt belenézni egy kicsit, mert nagyon kiváncsi voltam. Remélem sokan fogják élvezni a gémet. Pacsi mindenkinek!
Tetszik a karakter neve😆
......50:14....''nem tudom amugy nem kene megolni mar itt egybol a....BAMM BAMM BAMM'' xD
46:53 na most a boost után mitől lassul le a hajó az űrben?
Amiért van hangja az űrben a motornak, meg a fegyvereknek... 😂
SpaceFallout :) - jó drágán. Két év múlva ránézek :)
Gamepassban benne lesz ;)
Teljes árú játék ára van, olyan drága mint a többi 😃
@@razcsi Nem ér pénzt se. Az Elite Dangerous vagy a No Man's Sky ennél sokkal jobban megéri. És azokban te szállsz le nem töltő képérnyő :D
@@PeanutHUN Senki nem állít meg hogy menj akkor Elite ezni vagy NMS ezni
@@razcsi csak jobban megéri a kettő mint ez a járkáló játék.
Én az űrhajózási élményért vettem volna meg a játékot... De nem fogom. Teljesen Star wars Battlefront (2005) vibejaim vannak tőle. "Repkedsz" a bolygó felett az űrben... Aminek olyan hatása van, mintha egyhelyben lebegve lőhetsz az npckre, mint valami Wing Commander játékban...🥲 ilyen téren inkább Star Citizen, Elite Dangerous vagy Empyrion Galactic Survival játékokat ajánlom, azoknak akiket nem vonzott be a játék.
A bolygókra való beérkezés/leszállás kifejezetten röhejes 😀 😄
Tényleg még az Empyrion is több élményt nyújt ilyen téren, pedig az sem egy mai játék és grafikailag sem mondható tripla A nak.
Everspace 2
@@shawtychrisbeatz70 óra után kijelenthetem, hogy kifejezetten AAA játék, mondjon bárki bármit is. Sztori, teljesítmény szolid, grafika is teljesen full (főleg, ha reshaderrel leveszed a különböző filtereket).
@@benjamin_bt_ az igazat megvallva, pár éve már, hogy elővettem a játékot. Nem kételkedem abban, hogy időközben jöttek hozzá major updatek grafikai felhúzással.
@@shawtychrisbeatzez nem erről szól. Ez egy sztorizós kaland/rpg ami éppen űrhajós köntösbe lett csavarva, nem űrhajós vagy szimulátorjáték.
Mint ahogyan a Star Wars sen egy scifi, mint mondjuk a 2001, vagy az Androméda-törzs, hanem egy varázslós fantasy mese, csak orkok helyett rohamosztagosokkal, nazgulok helyett sithekkel/inkvizítorokkal, meg lovak helyett űrhajókkal.
Eleve amúgy a legtöbb űrhajós játék ia baromira unrealisztikus, mert a valóságban a Földtől a Holdih napokon át tartana az út (és igen, úgy éreznéd, hogy egy helyben lebegsz), és mivel a valóságban nem léteznek warp/jump driveok, így a játékba integrálásuk lényegében csak a jó öreg fast travel színes csomagolópapírban megjelenítve :)
A legtöbb "realisztikus űrhajózási élményt" adó játékkal az a bajom pl ezzel szemben, hogy nincs sztorijuk, és hiába elsőre baromi szép az atmoszférikus landolás, sztori, elorelepes nélkül már nyolc-tizedjére is csak egy időrabló, idegesítő, repetitív és emiatt kurva unalmas rutinfeladattá, béna tamagocsietetéssé válik amit legszívesebben átugranék.
Na, itt eleve gondoltak erre, explored helyen másodjára már cutscene sincs :)
Igeen! Nyomjab Pityubáá!..
A facecam lehetne nagyobb, mondjuk a képernyő tetejéig érhetne. Az infóbar meg a képernyő aljáig. Senkit nem érdekel a játék csak Pisti feje meg a befizetések 4k-ban. Ettől zavaróbban csak akkor lehetne megcsinálni, ha neonzöld meg sárga villogna piros keretben. Meg fekete alapon citromsárgával a chat futhatna egyharmad képernyőn.
Bro te nagyon kivagy 🍁🚬😂
Köszi Pisti, nekem bejön🎉
Sziasztok. Majd èn is ki probálom ha kèsz lesz a T-72 pc konfigom saját magamnak kell megcsinálnim az alaplapot tengely törèsnek is lehet hívni. Meg e a sok pletykát ilyen hiba olyan hiba van a játékban vigyèk szakszervizbe a gèpet mondjuk kettő szervíz nem tudta megcsinálni az alaplapomat megcsinálom magamnak.😅
Már nagyon vártam.🤗
ez annyira jó lett
úgy kb mindenkitől kérdezem, szerintetek ebből mennyire esélyes egy multiplayer? vagy ezt már így csapja el a kamion egyjátékosként?
Ez az én legégetőbb kérdésem is. Nagyon belerángatnám a feleségemet
Ebbe a játékba én beköltözöm. A töltőképernyők adják majd a privát szférát. 😁❤️
Apa kezdődik!!!
Nu végre egy rendes játék! Előre is Gratula PISTI!!
Én leszek a PS-es köcsög arc aki irigységből lehúzza a gamet ( picit irigy vagyok 😀), de az npc arcok rondák, illetve a bolygó landolásnál a töltőképernyő kiábrándító, de összességében nekem tetszik. Bár lenne PS-en is 😅.
Hát ha pc-n szanaszét töltögeti magát gondolhatod mennyire low specben kéne fusson ps-re. Elég kiábránditó a sok töltőkép :/ És nem egy mezei gépről van szó
@@johnnyalpha2957 a szar gép nem a sok töltő képernyő oka hanem a grafikus motor ami ilyen téren korlátolt
@@akosudvarhelyi4722 Ja, szar gép. 4090 alatt is tölt. Milyen gép kell kérlek, hogy ne töltsön minden mozzanat? Szervergép? :D
@@johnnyalpha2957 Töltés kezelhető konzol oldalon is, mert gyors SSD van már ott is. Grafika szokott eltérő lenni, mivel konzolon minden esetben van felskálázás jellemzően.
Tudomásom szerint később érkezik PS-re is.
Kicsit engem a Galaxy on fire sorozatra emlékeztet...szép játék.😎👍
Csak halkan jegyzem meg,ha nem lelkesen üvöltve szarrá lősz minden hajót is,hanem kb a 10-15% hp-ját meghagyod,akkor át tudsz szállni rá.Kinyirsz 2-3 manust rajta,és máris van +1 hajód,ingyé.Értelemszerüen nem amikor még 5en lőnek rád,hanem pl az utolsót.
Ez túl bonyolult...
🤣🤣@@tafundekli
A Starfield egy NASA punk játék, amelynek lényege, hogy jelen korunkból logikusan következő jövőképet alkotott a Bethesda stúdió. Eddig nagyon tetszik. Egy amolyan No Man's Sky és Star Citizen szerelemgyereknek mondanám.
Eddig amit láttam belőle nagyon komolynak néz ki, őszintén szólva rosszabbra számítottam.
Én is most hogy játszok vele rohadtul jó alig tudtam letenni a játékot
Úristen mondom nessaj?! XD erre Pisti: .. Ez nessaj...
Hurráááá. Végre. Vissza kettő üveghang...
elkezdődött...........
már mondja is mindenki a magáét🤣
Szendvicsen besirtam :D
Hé, az elején a 2 emberke aki beszélget, nem a Rampart és Mirage szinkronszínésze véletlenül az Apex-ből?
Lógás volt a suliból, mikor a periódusos táblázatot vettétek? :D
Hogy tud játszani vele amikor az early acces csak éjjel 2től elérhető?
Tartalomgyártók kaphatnak pár óra előbbi hozzáférést, azért mert tartalomgyártók (marketing szempontból). Ha jól tudom Starfield esetében 8 órával előbb játszhatnak.
Ez nagyjából ugyan az mint az újságírók/tartalomgyártók letesztelhetik a játékot, hogy mikor megjelenik a játékról már legyen hír ezzel növelve a hírét a játéknak.
És pont lemaradtam sajnos a stream-ről...
Sziasztok !
Feltelepítettem a játékot MS GamePass on keresztül. De kezdek idegbe esni. Sajnos véletlenszerűen kilép a játék és visszadob a Windows 11 asztalra.
Ha valaki tudja a megoldást és megírná megköszönném. Mert már kezdem unni. Kilép elindítom játszok kilép. És ez így megy egész nap.
nem gondoltam volna, hogy ezt a játékot ennyien várták a közönségből... :D
kool. jo lett a video is Püsti! bányászlézer - elite kb 1984:)
👌👌👌
Igazán fordíthatnátok... Az ilyen angolból felmentettek kedvéért, mint jómagam. :) BUÉK!!!
vagy meg kell tanulni az angolt, pl. 2024 van, ez a minimum minden orszàgban. Sokra nem mész az életben, ha csak 1 nyelvet tudsz. Ha elutazol Amerikàba 2-3 hétre, mit fogsz csinàlni, az eget nézed mint egy szobor?
Csak beletekertem , maga a scifi műfajt nagyon szeretem de pont ettől féltem hogy látni fogom a hibákat benne. Az arcok valami borzalmasan gagyik 2023-ban könyörgöm legyenek már normális arcai az npcknek. A bolgyó landolásról nem is beszélve. Komolyan nem volt pénz már megcsinálni azt amit a no man skyban mér az elejétől benne volt, pont ez lenne az egyik legnagyobb hogy ne egy baszott töltöképernyő után lásd a bolygot hanem amikor belépsz az atmoszférába. Ezeket láttam így elsőre de nekem ez a 2 elég negatív dolog a játék persze még jó lehet majd tovább nézem de ez nagyon szurja a szemem
Ez szúrja nekem is. A játék szószerint No Man's Sky és Elite Dangerous.
Hát szerintem aki kicsit követte a játékkal kapcsolatos híreket, és ismerik a csapat korábbi játékait, az nem bocsátkozott ilyen hiú abrándokba :D én is pár hete elővettem évek után a fallout 4-et, és egyből az jutott eszembe hogy hogy fogják ezzel a motorral megoldani hogy leszállj egy bolygóra, meg hogy ne legyenek hosszú töltőképernyők, de hamar kiderült hogy sehogy. Engem nem is ez zavar igazán, és még csak nem is a látvány, hanem a teljesítmény... talán majd patch-ekkel javítanak valamit rajta.
cry about it 😢😢😢
Ezért is kapott 7 pontot az IGN től
Ez a játék még nem jelent meg 😉
Ennek a játéknak nagyobb volt a füstje, mint a lángja!!!
Igen!
Oké !!!
Ez egy bethesda jatek, aki szereti ezt a stilust annal hatalmasat durran, aki nem fallout vagy elder scrolls rajongo annag egy sima scifi…
Pontosan tudni lehetett milyen lesz a játék... hozzádzólásod ugyan divatos, de értelmetlen.. 😂
@@LeslieFactor A tiéden sem kellett sokat agyalni🤣🤣🤣
A zene bizony nagyon komolyan meg van csinálva
Az nekem is tetszik nagyon
Esküszöm most keltem föl és ez előtt hírét sem hallottam ennek a játéknak
Engine kill van?
Remélem ez jobban indul majd mint a Fallout76.
A fallout 76 az multy player survival nem teheted ossze starfield et vele egyáltalán
Multiplayer játékokban nem volt tapasztalata a Bethesdának, singeplayer rpg-ben iszonyat sok van, persze bugok lesznek mint a skyrim-ban vagy fallout 4-ben de a 76-nál biztos, hogy jobban fog indulni.
@@andrasbesenyei8923 ha akarnad tudni nincsenen bugok egy pár RUclipsr nek megvolt engedve hogy jatszodjon vele mielot ki legyen adva vagyis egyes országokban meg mindig nincs és mondtak hogy az egyik va 100 orat jatszodot es egy bugot nem talált nyugi
@@forhonorclips838 biztos, hogy lesznek bugok
@@forhonorclips838 spoiler: de vannak bugok. 😃
57:00 itt azért megnéztem egyrészt, hogy ez most pre-alpha releas-e (nem az) illetve, hogy mennyibe is kerül a játék.. hát 70euró, de ez mi ez a bug könyörgöm? Alpha/Beta teszt nem volt haló. Small indie company Bethesda.. ejnye! :D
@orsv4747 mert game breaking bug volt? 😂😂😂 könyörgöm mindent játékban vannak kisebb bugok. Mivel komplex rendszerekben mindig lesz hiba. Elden Ringben is volt Gowban is volt.
@@bluverkill8859 en RDR2-ben 80 ora alatt nem találkoztam buggal annak idejen… konzolon, meg ha jól emlékszem akkor a Last of us 2-ben sem
Nem 70euró
Benne van a gamepassba
Plussz pisti még nem a day one patches verziót kapta
yesssssss babyyyyyy :D
Pisti én a survey bolygón jobban szétnéznék 😉😉😉
Én szerintem jó a jàték játszotam vele és tetszet de mindenkinek más az izlése.
Egy Red faction rebootot eltudnek viselni ilyen banyaszos hangulatban
😎😎👌👌
Karakter készítésnél én is rögtön nessajra gondoltam xd
Nessajra hasonlít Maverick is a Siege-ből. Róla mintázzák az egyes karaktereket.
Nekem ebből a streamből úgy jön le mint a No Man Sky a patchek után. Nem grafikailag de a mechanika és egy két játékmenet hasonló persze epikus grafikával.
Na, aki kiábrándult, hogy kapott egy kis (skyrim grafikás RTX-es) játékot a töltőképernyőjéhez annak go vissza BG3-ra. 😂😂😂
BG3 ezerrel jobb game vagy a Fallout sorozat is vagy a Freelance régről ha már űrharcok. Nagy csalódás nekem is sajnos.
Jó kis játéknak igérkezik :)
Miért nem női karaktert csináltál Pisti?
Sztem ahol lehet választani,ott a női a jobb,de ez csak az én véleményem :P
Töltőképernyők tengere.
De biztos tuti lesz. Nagyon várom.
Éjjel nappal tolni fogom. Le se fekszem. Asszony - gyermek le van sajnálva.
Remélem a PS5 bírni fo... Ja. Arra nem jelent meg.
BAKKER😅
Elsőre is nagyon vicces volt amikor valami cikk alá odaböfögted, de így másodszorra már különösen nagyot ütött!😊
Helló nem 6-án jön ki ez a játék vagy PC re már 1-jén?’
Ha figyeltél volna az elején akkor megtudnád :)
Ha sétálni akarsz, használj xbox controllert:)p
Na, ezt a videót vártam, többi streamert nem is néztem, rátok vártam. :)
Van ötlete valakinek, hogy az Amd reward oldalon aktivált vga-hoz kapott kódom ami prémium starfield-et jelent, miért nem játszható még a steam fiókban? Sima starfield-et ír, nem prémiumot..
Nem hatodikán jön ki csak hivatalosan a játék? Ja nem, Pisti mondta a stream elején, hogy holnap. Akkor eddig nem is működhetett.
@@ZoltanPataiPisti nem egy előrendelès miatt indíthatta el?
Talán streemelői fajtáról van szó?
Azzal kezdődik a stream, hogy elmondja milyen verzió. Ez az újságírói változat, amit a sajtó 2 hete kapott meg.
@@ZoltanPatai Köszönöm Zoli.
Még vacakol az új gép, nem kapcsol be. Utána már biztos tudok játszani vele én is :)
Ezt sok PS tulaj is megvette volna(köztük én is).... Pcre nem tellik,ez az egy játék miatt venni XBoxot?
Bazd meg Zsoltit xDD
Ez egy dogunalom eddig, a grafika 10 éves, elmosott karakterek 2023 ban. A haj nevetséges...soroljam?
Nekem csak egy kérdésem lenne! Ezek ek mi van a gépbe? Mert másik Streamer egy 4090 el tolja 1440p be 60 fps el itt meg 4 k ki tudja mennyi fps , de nagyon felkapta a szart a fsr ra Pistike szóval nem értem mi lehet a gépbe
én várom
Ha jól lártam 30000 ft a játék...nem sok az 1 kicsit ,ha ez igaz?
Benne van a Game pass-ben, informálódj kicsit + minden teljes árú játék ennyibe megy.
Az űrcsaták utáni Loot-on remélem hangolnak kicsit mert ez így ebben a formában elég érdekes
AMúgy nagyon baszónak tűnik így 1 óra után a játék.
Mi az a HnCn? Tudja valaki?
HnCn - Hydromelonic acid
Among the more esoteric of Starfield’s resource, HNCN may be useful as a fertilizer, or in the use of medicine production in Starfield. egy kis googli keresés.
Kár, hogy a válaszoknal nincs beszéd hang.
16:50 17-es Hitler?
Vasco nem centrizik.. XD Ez az alapjárat neki 😂😂😂😂😂😂
Nem rossz de én inkább a Fallout New Vegasnál maradok. És már megint nem látod a lábad belső nézetbe.
Hát ez valami kegyetlen gagyi lett. Ez a landolás és felszállás skippelés teljesen megölte a hype-ot számomra. A grafikáról meg nem is beszélve. Legalább az arc animációk néznének ki valahogy 2023-ban.
Mindjárt jönnek a takony boxosok szét szedni
@@wolverine6043 Áhh dehogyis már alszanak reggel iskola. 😁😁
@@kondormate2899 jah tényleg. Majd holnap jönnek pattogni hogy szidtad a 20 fps es séta szimulátoruk 🤣
@@wolverine6043 Jaja 🤣
@@wolverine6043 ezt a szarfield-et? kétlem xD
IGN 7 pont
Reálisnak tűnik.
Hozzá kell tenni, hogy ez csak az USA, és ők köztudottan nagy PS fanboyok.
A többi IGN mind 9pont fölött adott a játéknak.
@@bencebalogh8684 Igen, mert az teljesen normális, de 7 pont az nem 🤣
Én nem mondtam, hogy az normális, ez csak egy tény, mindenki azt von le belőle amit akar. Az meg, hogy kinek milyen egy játék, azt csak ő tudja, ami lehet valakinek 10/10, lehet valakinek az az egyik legszarabb. Csakhát hamár média, akkor objektívitást vár az ember, ésszerű visszajelzést, saját érzelmek belekeverése nélkül.
Mintha mérvadó lenne az ign 😂😂
Más YouTubon nézni ha ember kirobálja lesem tudja tenni nagyon joa játék nekemsse tetszett videón mondom mieza szar de letoltottem és rohadtul jó
Nekem is nagyon tetszik 1 nap alatt 11 órát toltam (nem vagyok függő de ez a játék megfogott)
@@ASD-mb1tm nekemis csak nehezen megy mert nem tudok angolul. 😆😆
@@belaoktober9157 én valamennyire értem amit nem értek az ilyen fontosabb dolgokat (valami hosszabb szöveg) lefényképezem a google lensbe
Jó név, honnan jött? 😂
Isten álgyon meg bátya
Dj kabáttya. Tyj.
Köszönöm szépen drága testvérem, hogy a csatkai szűzmária áldása szálljon rád és házad népére te drága lélek!
Sejtettem hogy ebben skipelik majd a hiperugrásolat 😑😑😑
Meglepetés . Sajnos negatív . Elég gagyi lett . Szerintem megint a hype miatt . De sokat fejlődtek az biztos .
Dehogy lett gagyi hogy lenne gagyi...
Gagyi…. Te vagy a gagyi
@@razcsi Azért mondható "gagyinak" Mert 100éves játékok is ilyenek.... Csupa töltőképernyő, elég amatőr módon oldották meg a landolást, szerintem sokan azt várták, hogy ilyen bolygóközeli - atmoszféraérzés lesz a landolás, helyette a semmiből landolsz be, mint egy 20évvel ezelőtti ürjátékban....
Ez konkrétan olyan, mint amikor átmész egy ajtón egy játékban, és tölt...
Számomra speciel ez lett volna, amit nagyot dob élményen, maga a MÓD ahogy fel-le szálok egy ürhajóval pl az anyahajóba, a bolygókra stb...
Ilyen feature-ök nélkül egyedül a story tudja elvinni a játékot, mert ez egy szimpla ürben játszódó scifi, ami lootershooter egyben.
A hypevideók pedig a legjobb részeket mutatták be, ahol üt a RT. amúgy a graf sem valami 2023 évjátéka szint... de várható volt
@@razcsi Nem te landolsz le, undorító hogy még a bolygókhoz se te mész el, és sok a töltő képernyő.
Ennél nagyobb játékok is megoldották ezt.
@@razcsiEzek szerint téged nem zavar, hogy 70 dodóért kapsz egy kis játékot a töltőképernyődhöz😂😂
Kicsit fakók a szinek. Túl szürke az egész játék.
Én szeretem a Vr-t De a FASZÉRT KELL VISÍTANI ÁLLANDÓAN a TETVES STREAMBEN?
könyörgöm pisti ne legyél itt is hiperfókuszált a fő küldetésre! menjél felfedezni mellékküldnizni. Mert érződik az utóbbi években hogy minden game-en csak végigszaladsz.
Igen.. azokon is amiket 100% kimaxol! 🤣🤣🤣🤣🤣
Jó játéknak tűnik... úgy 1,5 napig! Ezen dolgoztak 15 évet?? Omg
Milyen 15?
@@akosudvarhelyi4722 jó, lehet, hogy csak 10.. én jó fej akartam lenni a fejlesztőkkel, mert ha 15 éve csinálnák, az némi magyarázat lenne, hogy miért néz ki így.. mondjuk a 10 év is magyarázza.
@@zsoltkappel 25... Vicc az egész. Marketing odabaszott 🤣
@@zsoltkappel Látom te döntöttél és visszamaradtál a fejlődésben abban a 15 évben ha egy RPG-t a kinézete alapján ítélsz meg
7 évig készült... Nagyon elvagy tévedve
No Man's Sky
Hát... eddig nem akkora nagy szám, valahogy mást vártam.
Karakterek kurva rondák :-D
Mint a Bethesda jatekokban altalaban
@@LeventeKelemen-r4u hat azert skyrim is szebb volt :-)
PoorManSky
A játékban idegen fajok? Vagy csak ember lesz mindenhol?😂😂😂
Csak nekem van Dead space 3 feelingem?
Szerintem igen. Ez egy no man sky - elite dangerous keverék
igen, számomra zavaróan hangos a zene, senki nem írta a chatben? ^^''
Ha nem a zenére koncentrálsz hanem minden másra akkor észre se veszed
De írták,csak leszarja Pityu bá. Ő már csak ilyen😉 Én spec az összes játéknál azzal kezdem hogy zene off. Egyiknél se érdekel,sokkal inkább a környezeti hangok stb... De hát nem vagyunk egyformák.😊
Megkérdezhetem miért nem magyarul játszod a játékot?
pl. azért mert nincs benne magyar, egy googli keresés nem àrt.
Languages:
Interface Full Audio Subtitles
English ✔ ✔ ✔
French ✔ ✔ ✔
Italian ✔ ✔
German ✔ ✔ ✔
Spanish - Spain ✔ ✔ ✔
Japanese ✔ ✔ ✔
Polish ✔ ✔
Portuguese - Brazil ✔ ✔
Simplified Chinese ✔ ✔
@@danielsala81 közben utána néztem és magában a játékban nincs de már egy félkész magyarítás van hozzá