Csak a bugyiig és ne tovább! Interjú a mérgező szülőkről Bojti Andrea gyermekpszichológussal
HTML-код
- Опубликовано: 5 окт 2024
- A szexuális bántalmazás, testi fenyítés, erőszak, de már egy pofon is kimeríti a családon belüli abúzus fogalmát. Szilágyi Liliána esete is azt mutatja, egy gyermek nagyon sokáig képes magában hordozni kiskori sérelmeit, hiszen az emberi természet “nagyon okosan” lehasítja a fájdalmas emlékeket. Egy gyerek feltétel nélkül hisz és bízik a szülőben. A mérgező szülők azonban egy életre megnyomoríthatják a lelket. Nem lehet nevelési eszköz és hatalmi harc sem a verbális, sem a testi erőszak. Erről beszélgetünk az interjúban Bojti Andrea ifjúsági- és gyermekpszichológussal.
Ha tetszett a videó, IRATKOZZ FEL, vagy kövess engem INSTAGRAMON: @kobol.anita
Nagyon informatív beszélgetés, bár szomorú, hogy ilyen témák jelen vannak a mindennapokban. 37 éves vagyok, szerintem szüleink és nagyszüleink korában, nagymértékben az autoriter nevelés volt mérvadó, és sok helyen elcsattant egy-egy pofon, vagy tekintélyt parancsoló mondat, nem volt sem internet, sem nagy számban olyan tartalom, ami változásra sarkalta volna őket, természetesen ez sem felmentés.
Az elmúlt 20 évben nagyot változott a világ, nekünk már lehetőségünk van több millió önfejlesztő, gyermeknevelési tanácsadó tartamból tanulni, és változtatni, amennyiben tényleg akarunk.
A mai világban én is egyetértek azzal, hogy már egy pofon is bántalmazás, amit sok esetben türelmetlenségből, és hiányos kommunikációs eszközrendszer miatt vehet elő a szülő, tehetetlenségében.
Ajánlani tudom Thomas Gordon, P.E.T. A gyereknevelés aranykönyvét, az értő figyelemről, hogy megfelelő módszerrel kommunikáljunk gyermekeink irányába. Remek könyv, tele gyakorlati példákkal, hogyan mélyítsük a bizalmat, és megértsük a gyerekek valódi problémáit és közösen találjunk rá megoldást, ami mindenki számára megfelelő.
Nagyon köszönjük az értékes kommentet!!! 🤍🙏🏻 A könyvet én pl nem ismerem, utána fogok járni! Az biztos, hogy remegett minden változott az elmúlt években és ami régen “természetesnek” számított, az ma már nem. Bár elképzelhető, hogy akkor is inkább egy jól elfogadott rendszer volt, semmint valódi családi közösség és együttműködés. Talán éppen ez válthatta ki annak a fontosságát, hogy felhívjuk a figyelmet rá, ez nem helyes és változtatni kell.
Egyetértek, családi közösség nem igazán tudott kialakulni, inkább csak akkor, miután a gyerekek felnőttek, egyenértékűek lettek szüleikkel, és megváltozott a kommunikáció.
Szerencsére a mi generációnkban, azaz a környezetemben, nincs tudomásom ilyen nevelési elvekről.
Amivel nekünk kellhet szembenézni, az a „liberális” nevelés határai, mi fér bele gyerekeink szabad önmegvalósításába, és hol a határ, ahol kontrollálni kell.
Illetve a telefon, tv, játékkonzol stb. beengedése a mindennapokba, a teljes elzárástól nem tudna kapcsolódni a korosztálya aktuális témáihoz, a maximalizálatlan használattól pedig függőjévé válik a tartalmaknak, amivel szintén kapcsolódás problémái lesznek, így szülőként nekünk kell megtalálni a középutat.
Én bántalmazott gyerek voltam. Anyukámnak végül sikerült elválnia, így is túl sokáig várt (15 voltam), de talán ez adott nekem reményt, erőt a későbbiekben... Bár sokáig voltam emiatt lelkileg sérült, zavarodott, szorongó, a rengeteg önmunkának köszönhetően úgy érzem, mostanra egészséges lelkű felnőtt lettem. Persze ez a dolog már örökre az életem, a történetem része lesz...Több próbálkozás után megtaláltam azt a férfit, akivel egészséges, egyenrangú, szerető kapcsolatban élünk. :) 35 évesen lettem anya, minden vágyam volt, hogy a gyerekvállalás előtt én rendben legyek! Most 5 hónapos a kisfiam, bízom benne, hogy SOHA nem fogok rá kezet emelni, még dühből sem, mert tudom, milyen törést okozhat ez! Nagyon fontos téma, köszönöm, hogy figyelmet kapott. :)
Nagyon köszönjük az őszinte sorokat, és külön jó érzés olvasni, hogy sikerült megküzdened a gyerekkori traumákkal. Talán másoknak is kapaszkodó lehet, hogy tudják, van belőle kiút és lehet egészséges, normális életet élni. Gratulálok hozzá!
Akkor te nem vagy annyira' olyan' sérült. 35 éves korodra letudtad a nagyját..az életed egyenesben..
Masok 40 - 50 x évesen sem bìrjak ezeket... rendezni, komoly terapiak mellett, klinikai pszichológussal sem. Csak araszolnak, fejlődnek... haladnak. Szakaszokon lépnek túl. Mar ez is óriasi. De az életük' örök stigma lelkileg. -es nincs áttörés' mint Nálad.
@@melindaevahalasz3385 ezt boknak veszem 😏
@@konnyu.torna.kezdoknek Hat én őszintén ìgy látom. Szerintem lehet' h az lenne jó, ha kiderülne hogyan csináltad, h tudtál egy normalis életet kialakìtani , jó párral. Szerencse, tudatossag, véletlen. ¿ Netan mindhárom.. Tudod hányan kerülnek bele bantalmazott ' gyerekkor miatt egyik bántalmazó kapcsolatból a masikba... es még dolgoznak is magukon ezerrel. Mégsem sikerül csak araszolni ebben...ahogy ìrtam. rengeteg ilyet láttam, látok. Olyan igazán szomorú sorsok.
@@melindaevahalasz3385 Nem hiszek se a szerencseben, se a veletlenekben. 🙂 Abszolut tudatos volt reszemrol. Termeszetesen nekem is volt reszem bantalmazo kapcsolatokban, de kileptem beloluk, es egy ponton nemet mondtam az ilyen emberekre. Sok sok onfejlesztes es terapia, ongyogyitas volt az en utam is, de mindez mit sem er, ha az ember a gyakorlatban nem valtoztat. Nemet mondani meltatlan helyzetekre, emberekre az elet minden teruleten - nekem igy sikerult. Kitartast es erot kivanok mindenkinek, aki hasonlo helyzetben van! 💕