Köszi, átadom Anyának meg Büdösnek! Nálatok is hamarosan beindul majd, ahogy láttam. Nem is baj, ha nem ilyen korán, mert még biztos lesz egy kis hideg idő, aztán akkor majd jobban kell figyelni rájuk.
Heló. A bak mindenképp marad,de anya ha ezek után is keveset ad majd, akkor ő nem. Azóta már hoztam egy kisebb alpesit, ugyanakkora mint anya, szóval azt is fel fogja érni, viszont a tej mennyisége már jóval több lesz. Lehet hozok majd még egy hasas alpesit gyorsan, hátha lesz a kicsik közt egy lány, és akkor az is maradna tenyésztésben. Így akkor 3 nőstény, meg Büdös nekem elég is lenne.
Gratulálok! Aranyosak az ALIEN kislányok, ezek már álcázzák magukat, amelyik nagyon sírós, annak volt a lába beakadva, annak figyeld majd a járását, nem e fáj a lába és azért szirénázik folyamatosan. Azóta eltelt pár nap így már csak látszana ha gond van vele. De majd tolsz egy videót a szaladgálásról. ---- Nálunk bárminek fájt a lába rögtön kiszúrtam, pedig kevesebbet látom mint fater, lehet azért mert nekem is állandóan fáj vagy a forgóm , vagy a térdem vagy mind a kettő :))
Köszi. Nem az nyíg, amelyik lent volt beakadva. A fehér volt lent, a barna, meg a tarka fent. A tarka a nyígós. Folyamatosan rajtuk a szemem. Majd később mutatom, hogy miért kell a nyígósra (tarkára) jobban figyelni.
@@talpalatnyizold Oké! Az lesz a domináns ALIEN királynő, lehet azt nyihogja hogy fussál, fussál amíg nem késő, már alig bírom visszafogni magam és rád ugrok.
@@lara080104 a borjaknál (így valószínűleg más állatoknál is) van egy fejlődési rendellenesség, amikor a lábak ínszalagjai nem fejlődnek teljes hosszúságúra, így sosem tudja teljesen kinyújtani a lábát. Erre gyanakodtam, de még kivártam, hisz ekkor még csak 10-17 óra telt el a születéstől. 24-36 órával később már minden rendben volt. Mind egyformák, nincs fejlődésbeli különbség. Csak a tarkára kell rásegítenem kissé, amikor cumiznak, nehogy a másik kettő elnyomja: hamarosan mutatom!
Egyetértek, viszont amíg nem a saját termesztésű szemest kapják, addig csak ez van. Az idén már fogok aratni elméletileg (alakort, kézzel). Úgyhogy utána azt kapják majd.
Már akartam kérdezni, hogy ha darát adsz a tyúkoknak miért szorod szét könnyebben felcsipegetnek ha egy etetőbe kapnák. Ha szemes takarmány azzal semmi gond de a dara az őrlemény az kiszórva nem veszteséges?
Ezek a darák már tényleg nem gazdaságosak, mert elég porosak. A legelső az nagyon jó dercés volt még. Pont erről (is) beszéltem, de az még lehet nem ebben a részben van, hanem valamelyik következőben. Már nem tudom észben tartani mert azok is megvannak szerkesztve, csak várják a feltöltést.
gratulalok a kicsikhez, nagyon aranyosak;) orulok, hogy igy bovul a gazdasagod
Köszönjük szépen! És ez a bővülés még nem minden!
Szia, ez szuper! Nagyon várom, hogy elnevezd őket:)))))
Heló.
Nem lesz nevük, mert mennek majd új otthonba. Nem tudom őket továbbszaporítani, mert csak egy bakom van.
hugyos 1,2,3, hogy lehet valakinek ez a szava járása, nem értem.
@@belamagyar316 néha köcsögözöm is őket! :)
@@belamagyar316 majd ha lesz kiskutyád megérted:))
Hát anya kitett magáért. Gyönyörű szaporulat
... meg apa is!
Csodálatosak❤❤❤
nagyfejüek :) gyökér banda :)
Gratulálok és egyben irigykedem mert nalunk semi eredmeny még!
Köszi, átadom Anyának meg Büdösnek!
Nálatok is hamarosan beindul majd, ahogy láttam. Nem is baj, ha nem ilyen korán, mert még biztos lesz egy kis hideg idő, aztán akkor majd jobban kell figyelni rájuk.
Üdv gratula a szaporulatért tudom, hogy változtatni akarsz talán ez a tény még változtat a terven. Erre van az a mondás kicsi de hmmm😜
Heló.
A bak mindenképp marad,de anya ha ezek után is keveset ad majd, akkor ő nem. Azóta már hoztam egy kisebb alpesit, ugyanakkora mint anya, szóval azt is fel fogja érni, viszont a tej mennyisége már jóval több lesz. Lehet hozok majd még egy hasas alpesit gyorsan, hátha lesz a kicsik közt egy lány, és akkor az is maradna tenyésztésben. Így akkor 3 nőstény, meg Büdös nekem elég is lenne.
Saját kiskecskék? Gratulálok 👍
Köszi, de nem saját! A baké! :)
@@talpalatnyizold nem is úgy értettem 😂
@@talpalatnyizold 🤣
Gratulálok!
Aranyosak az ALIEN kislányok, ezek már álcázzák magukat, amelyik nagyon sírós, annak volt a lába beakadva, annak figyeld majd a járását, nem e fáj a lába és azért szirénázik folyamatosan.
Azóta eltelt pár nap így már csak látszana ha gond van vele. De majd tolsz egy videót a szaladgálásról.
----
Nálunk bárminek fájt a lába rögtön kiszúrtam, pedig kevesebbet látom mint fater, lehet azért mert nekem is állandóan fáj vagy a forgóm , vagy a térdem vagy mind a kettő :))
Köszi.
Nem az nyíg, amelyik lent volt beakadva. A fehér volt lent, a barna, meg a tarka fent. A tarka a nyígós.
Folyamatosan rajtuk a szemem.
Majd később mutatom, hogy miért kell a nyígósra (tarkára) jobban figyelni.
@@talpalatnyizold Oké! Az lesz a domináns ALIEN királynő, lehet azt nyihogja hogy fussál, fussál amíg nem késő, már alig bírom visszafogni magam és rád ugrok.
@@talpalatnyizold neki elég furcsák a hátsó lábai.
@@lara080104 a borjaknál (így valószínűleg más állatoknál is) van egy fejlődési rendellenesség, amikor a lábak ínszalagjai nem fejlődnek teljes hosszúságúra, így sosem tudja teljesen kinyújtani a lábát. Erre gyanakodtam, de még kivártam, hisz ekkor még csak 10-17 óra telt el a születéstől. 24-36 órával később már minden rendben volt. Mind egyformák, nincs fejlődésbeli különbség. Csak a tarkára kell rásegítenem kissé, amikor cumiznak, nehogy a másik kettő elnyomja: hamarosan mutatom!
@@talpalatnyizold köszi a gyors választ! Akkor jó. Olyan szépek mind!
Aranyosak. Vizet nem kapnak? Kéne az szoptatáshoz is.
Ihatnak vizet is természetesen.
@@talpalatnyizold Ok, csak nem látszott. 😎
Daránál jobb a roppantott magkeverék. Én általában azt adok nekik.
Egyetértek, viszont amíg nem a saját termesztésű szemest kapják, addig csak ez van. Az idén már fogok aratni elméletileg (alakort, kézzel). Úgyhogy utána azt kapják majd.
Már akartam kérdezni, hogy ha darát adsz a tyúkoknak miért szorod szét könnyebben felcsipegetnek ha egy etetőbe kapnák. Ha szemes takarmány azzal semmi gond de a dara az őrlemény az kiszórva nem veszteséges?
Ezek a darák már tényleg nem gazdaságosak, mert elég porosak. A legelső az nagyon jó dercés volt még. Pont erről (is) beszéltem, de az még lehet nem ebben a részben van, hanem valamelyik következőben. Már nem tudom észben tartani mert azok is megvannak szerkesztve, csak várják a feltöltést.
az eső árt a kecskének?
Nem árt, de ők ezt nem tudják!
Amint esik egy pár csepp, már mebekülnének befelé. Mondjuk az enyémek már nem, mert megedződtek!
Soha nem írtam le életemben azt a kifejezést, hogy "cukiságfaktor", de ez az ;-)
Engem a hideg ráz tőle. Így le sem írom.