Második fiam elvesztése után 48 évesen lett József Attila ezen gyűjteménye a kedvencem. Természetesen ehhez Hobo, teljes mértékben hozzá járul. Az érzéseim pontos kifejezése.
Így értelmét vesztette, hogy az eredeti lezárást nem merte előadni. /s ha világ a számadásom, úgy itt hagyni, SOSE lásson - -/ lényegében: Itt hagyom a tanyátokat b@sszátok meg anyá...tokat.
@@juditkamondi367 Komoly depresszív problémái voltak Attilának, ami a költészetét áthatja. Sok költőnkre volt jellemjő megjegyzen az alkokolizmus mellett.
Hagyjuk már ezt a züllött bolsevik költőt... A verseinek formája szókapcsolatai, szofisztikáltsága zseniális, de a lényege egy elavult naturalista utópia, amit ma is benyalnak a szentimentáliskodó széplelkek.
Nagyon nagy marha fax, aki szerint József Attila szentimentális! A züllöttség meg inkább apádra lehet igaz, ha annyi időre nem józanodik ki, hogy felpofozzon :)
Ez bármennyire is elfogult valaki, ez egy suicid vers, ezért szemétben a helye! Latinovits is ennek esett áldozatául. Addig olvasgatta ezeket a mély depresszió - agresszió verseket mígnem ugyan úgy szárszón a vonatok alatt tálalta magát. :(.
József Attila és Latinovits kellettek egymásnak, értünk, nekünk. Valahol minden művész suicid. Valahol az élet maga suicid, mindannyiunké. Mit számít ez? Az számít, csak, ami marad utánunk. A te életösztönödnek is ezt kellene szolgálnia. Nem arra való hogy telesz@rhassuk a világot.
Mikor az egyetemes irodalom legjobbja, és az ország legnagyobb blues zenésze találkozik...
Földesnek olyasmi sikerült, ami hihetetlen. varázslatos és felejthetetlen. Azoknak is odanyújtotta pózok, verselemzések és egyéb izék nélkül a dolgot.
Az ország legnagyobb blues zenésze? A VILÁGÉ!
Egyetértek...
Így igaz, sőt a világ legjobb blues zenésze Bill kapitánnyal együtt!
Az évszázad legnagyobb költője volt
Ez a durván jóleső esete annak, mikor a szöveg és a zene még nagyobbat üt, mint külön, és ezt valaki elő is tudja adni! Beleborzongok
Vannak varázslatok!
Szerintem ez is egy ilyen varázslat!
EZ tényleg ott van , EZ kitűnő HOBÓTOL a sok munkáibol
Második fiam elvesztése után 48 évesen lett József Attila ezen gyűjteménye a kedvencem. Természetesen ehhez Hobo, teljes mértékben hozzá járul. Az érzéseim pontos kifejezése.
Józsefattilát megérteni csak akkor lehet, ha Magyarországon élsz. ebben a csonkahonban!!!
Ezt kötelezővé tenném az iskolákban. punktum.
Első pillanattól fogva, hogy láttam az előadást, ez a véleményem. 👍👍👍
Azt hiszem majdan Ő is szobrot érdemel a nagy Rockhalhatatlanok között!! Szuper!!!!!!!!!!!!!
Hobo-alias bölcsész, rendkívüli egyéni Zseni!
Sosem szeretném Hobot de be kell vallanom ez nagyon jó lett! Tetszik❤
Imádom a Hobo megzenesített verseit
erre József Attila azt mondana... hejjjj az atya ur istenet :) ez dejooooo!!!! imadok magyarnak lenni
Legnagyobb magyar költôink egyike.
Iskolákba vele!!!!!!!!
Zseniális a vers, zseniális a Hobo ( Blues Band )
Ja,csak hiányzik a vége és nem pontos a szöveg! Azért jó hallgatni!!!
"Úgy itt hagyni, hogy ne lássooooon!!!!" Jééézusom, komolyan beszartam, ennyire rémisztő hangot kiadni :o
Nagy kár, hogy József Attila és Hobo
nem találkozhattak!
József Attila - Hobo - a zene óriási
De találkoztak, itt a példa rá.
Nagyon jó!!! :)
Köszönöm
Pedig nem is tudott focizni! Gáz szerelő se volt!
Én ott laktam
❤❤
"úgy itthagyni hogy ne lásson"😢😞🥺
A Tuti!
Köszönöm! Feri.
József Attila, Én vagyok! :)
🙏❤️
masterpiece
leírhatatlan egység
Úgy itt hagyni, hogy ne lásson
Így értelmét vesztette, hogy az eredeti lezárást nem merte előadni.
/s ha világ a számadásom,
úgy itt hagyni, SOSE lásson - -/
lényegében: Itt hagyom a tanyátokat b@sszátok meg anyá...tokat.
@@zeux33able mi van?
az ostobaság ellen küzd
@@juditkamondi367
Komoly depresszív problémái voltak Attilának, ami a költészetét áthatja.
Sok költőnkre volt jellemjő megjegyzen az alkokolizmus mellett.
Zene: Hárs Viktor
Két zseni találkozása.
Mikor a kèt oriàs talàlkozik brutàlis örök hàlàm hogy ilyen csodàt kaphattam ,ezèrt èrdemes èlni ,,,fuuuu
Istenzene
Tudod
Muvesz
Kast ej hóóó
Mit mondott? Mi volt ott is a baj?
Mar nagy betegen. 1939.
1937.December 3. Ez a szerző halálának napja
Érted a lényeget,tudod ki ez?
A sámán
Honnan tudom
nem is tudom. Nagyon hasonlít a ritmusa egy Queen zenére
Oof
Borzalmasan jó tele van igAzÁGAL
Ez az arc nagyon durva volt. Ezek a versek soha nem vesznek el ,feledésbe nem merülnek.
Igen a Földesinek nulla hangja van,de verses zenéknél verhetetlen!
József Attila,nem is volt rocker
Hagyjuk már ezt a züllött bolsevik költőt... A verseinek formája szókapcsolatai, szofisztikáltsága zseniális, de a lényege egy elavult naturalista utópia, amit ma is benyalnak a szentimentáliskodó széplelkek.
Nagyon nagy marha fax, aki szerint József Attila szentimentális! A züllöttség meg inkább apádra lehet igaz, ha annyi időre nem józanodik ki, hogy felpofozzon :)
Ez bármennyire is elfogult valaki, ez egy suicid vers, ezért szemétben a helye! Latinovits is ennek esett áldozatául. Addig olvasgatta ezeket a mély depresszió - agresszió verseket mígnem ugyan úgy szárszón a vonatok alatt tálalta magát. :(.
és téged ez zavar mert te vagy a föld ura és senki nem dönthet ugy hogy nem kíván ebben a szarban részt venni?
József Attila és Latinovits kellettek egymásnak, értünk, nekünk. Valahol minden művész suicid. Valahol az élet maga suicid, mindannyiunké. Mit számít ez? Az számít, csak, ami marad utánunk. A te életösztönödnek is ezt kellene szolgálnia. Nem arra való hogy telesz@rhassuk a világot.
Hú a gitár játék nem semmi.
Varga János(EAST)
❤❤