Nem '45-től, hanem az '50-es évek végén kezdődött a nyugat-németeknél az alku és az agymosás, aminek a mai dekadencia és elbutulás lett az eredménye. Egy logisztikai iskolát végzett német kollégám nem tudta, hogy Belgium szomszédos Németországgal ... de több hasonló sokkoló példával találkoztam az ott töltött 13 év alatt. A német oktatás, tudás átadás színvonala nagyjából olyan szinten van, mint egy ózdi kisegítő iskolában, cssk csilivili külsőségekbe van csomagolva. 14 éves korukban azt tanítják nekik, hogyan kell sült krumplit sütni .... A kelet-németek fényévekkel normálisabbak és a középkorú generációra még nem hatott a nyugati agymosás
Először az orosz olcsó energiára, majd a Kínai autókra és akkumulátorokra mondanak nemet, most meg a Teslát kezdik el bojkottálni és akkor Magyarország van elszigetelődve?
A z uckránok is mondták meg bemondta az atv. Az rtl híradóban is volt tehát bemondta a tévé ,akkor csak igaz lehet.Megírta a 444 és a telex. Más nyugati médiában is folyamatosan ezt mondják. Tehát ha a nyugati média mondja az úgyvan és az igaz, minden más vélemény hazugság és nem demokratikus tehát diktatúra. ursula láljkolja manófrédi wéderrel együtt .
De bizony ez a normalitás európai érdeke is és innen nézve nem érdekes, hogy ez a rep. usa elit érdeke, ha nekünk is jó. Ez lényegesen jobb, mint amikor a demokraták és a jenki DS érvényesíti az akaratát az unióban és nekünk nagyon ártalmas és kit érdekel itt, hogy a jenkiknek az jó?
Kiszelly Zoltán koszonjuk! - jellemzően általában szimpatikus az elemzése, de azt megkérdezem, miért gondolják a kormánypárti vezetők, hogy Ők mindent jól csinálnak? Tekintettel azonban arra, hogy Ön realista én pedig egy szókimondó állampolgár vagyok véleményem szerint a gazdasági helyzet és egyes belpolitikai kérdések nagyon nincsenek rendben! Nagyon sok ember él rosszul, nehéz gazdasági körülmények között! Bár úgy tűnik nem az volt a kérdés, de a mai helyzetben igenis a gazdasági nehézségek sújtják legjobban az embereket, amivel foglalkozni kell.
Zolinak az a véleménye ezzel a kijelentéssel, minden sikeres üzletember egoja eluralja az egyéniségét, a saját önimádatból hozza a sikeres döntéseket, a nagy lehetőségek vonzzák! Nem a tudatos politika cél vezérelte az előző 4 évben sem, a kül, sem a belpolitikában hanem a karizmatikus személyiséggekkel való kontaktus teremtés! Egyébként ami tény, hogy Trump sikeresebb, humánusabb személyiség volt üzlezt emberként az USA szempontjából mint Biden vagy akár csak Obama, nem véletlen választoztták újra ekkora ellen szélben! Jobban tudja a lakosság, hogy ki volt számára a hasznosabb, a megbízhatobb politikus! Lehet, hogy az adminisztrációt gyengén kezelte előzőleg, de már látszik, hogy tanult belőle és úgy válogatta ki a megbízható személyeket maga körül akik könnyítik a következő 4 év munkáját!
Tisztelem, és mindig figyelem a szakértő úr nemzetközi elemzéseit. Viszont... Értem én, hogy Zoltánt is meg kell kérdezni M. P jelenségről, de az is egyértelmű, hogy haza fog beszélni. Amire kíváncsi voltam ez utóbbi ügyben, az a mondatszerkezetei, és szóhasználatai. Amit gondoltam, azt kaptam...
@@zsoltgaspar9038 miért beszélnének? Mindenki tudja, hogy sok a labillis idegrendszerü csepürágó Magyarországon. Azoknál egy ilyen szemtelen , labillis mitugrász kell. Egyszerű.
Miféle sikernek? A Závecz-féle - 1000 főn alapuló - közvéleménykutatási adatokat hagyjuk már .... kamu az egész! 30-40 ezer alacsonyan képzett lakótelepi lumpenprolin és 10-20 ezer főnyi kielégítetlen, megkeseredet Manyikán és Fifike nénin kívűl egyetlen józan ember sem veszi komolyan ezt a szaros gatyában, tinilányok között vonagló másfélméteres, ostoba hímringyót
Kiszelly Zoltán nagyon jó. Mindig van új információ. Köszönet 👍🎉
Köszönet, Rita !
Elon Mask nem osztja meg a német választókat, mert az AfD- vel szimpatizál! A német társadalom , már 1945- töl megosztott.
Nem '45-től, hanem az '50-es évek végén kezdődött a nyugat-németeknél az alku és az agymosás, aminek a mai dekadencia és elbutulás lett az eredménye. Egy logisztikai iskolát végzett német kollégám nem tudta, hogy Belgium szomszédos Németországgal ... de több hasonló sokkoló példával találkoztam az ott töltött 13 év alatt. A német oktatás, tudás átadás színvonala nagyjából olyan szinten van, mint egy ózdi kisegítő iskolában, cssk csilivili külsőségekbe van csomagolva. 14 éves korukban azt tanítják nekik, hogyan kell sült krumplit sütni ....
A kelet-németek fényévekkel normálisabbak és a középkorú generációra még nem hatott a nyugati agymosás
Köszönet!
Nagy tisztelettel Rita
Először az orosz olcsó energiára, majd a Kínai autókra és akkumulátorokra mondanak nemet, most meg a Teslát kezdik el bojkottálni és akkor Magyarország van elszigetelődve?
Nagyon jó elemzés
👏🙂 Köszönjük
Hurrá Elon Musk!
Hajrá AFD!!!!!
Nem értem miért hivatkoznak rendületlenül harcoló észak koreaiakra. Hol a bizonyíték ????
A z uckránok is mondták meg bemondta az atv. Az rtl híradóban is volt tehát bemondta a tévé ,akkor csak igaz lehet.Megírta a 444 és a telex. Más nyugati médiában is folyamatosan ezt mondják. Tehát ha a nyugati média mondja az úgyvan és az igaz, minden más vélemény hazugság és nem demokratikus tehát diktatúra. ursula láljkolja manófrédi wéderrel együtt .
De bizony ez a normalitás európai érdeke is és innen nézve nem érdekes, hogy ez a rep. usa elit érdeke, ha nekünk is jó. Ez lényegesen jobb, mint amikor a demokraták és a jenki DS érvényesíti az akaratát az unióban és nekünk nagyon ártalmas és kit érdekel itt, hogy a jenkiknek az jó?
Kiszelly Zoltán koszonjuk! - jellemzően általában szimpatikus az elemzése, de azt megkérdezem, miért gondolják a kormánypárti vezetők, hogy Ők mindent jól csinálnak?
Tekintettel azonban arra, hogy Ön realista én pedig egy szókimondó állampolgár vagyok véleményem szerint a gazdasági helyzet és egyes belpolitikai kérdések nagyon nincsenek rendben! Nagyon sok ember él rosszul, nehéz gazdasági körülmények között!
Bár úgy tűnik nem az volt a kérdés, de a mai helyzetben igenis a gazdasági nehézségek sújtják legjobban az embereket,
amivel foglalkozni kell.
Dallamosan, változatosan, érthetően osztja meg az óriási tudáson alapuló beszédét. Sőt, a légzéstechnikája is sokat javult!
Lenne dolga a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.
😂
"A Twittert az elit használja Európában!". Kedves Rita! Várható, hogy Önök megjelennek az X (Twitter) rendszerben?
Azert a Németországban említettem 2 millió törökök száma biztosan nem pontos! Masodik legnagyobb török város Berlin 😊.
❤😊
Hogy mereszel így beszélni trumprol? Hogy nárcisztikus, meg az erős férfiak felé vonzódik? Felháborító
Mr Trump játszhatja a szórakozottat, sakk játszma. Lesz még pofára esés aki nem ismeri! Jön a Változás, elpucolnak az élősdiek!
Peti a nárcisztikus ráadásul ostoba!
Nem hallgatom máskor ezt az elemző
Zolinak az a véleménye ezzel a kijelentéssel, minden sikeres üzletember egoja eluralja az egyéniségét, a saját önimádatból hozza a sikeres döntéseket, a nagy lehetőségek vonzzák! Nem a tudatos politika cél vezérelte az előző 4 évben sem, a kül, sem a belpolitikában hanem a karizmatikus személyiséggekkel való kontaktus teremtés!
Egyébként ami tény, hogy Trump sikeresebb, humánusabb személyiség volt üzlezt emberként az USA szempontjából mint Biden vagy akár csak Obama, nem véletlen választoztták újra ekkora ellen szélben!
Jobban tudja a lakosság, hogy ki volt számára a hasznosabb, a megbízhatobb politikus! Lehet, hogy az adminisztrációt gyengén kezelte előzőleg, de már látszik, hogy tanult belőle és úgy válogatta ki a megbízható személyeket maga körül akik könnyítik a következő 4 év munkáját!
Okos gondolat ez a németek megosztása dolog.
Tisztelem, és mindig figyelem a szakértő úr nemzetközi elemzéseit. Viszont... Értem én, hogy Zoltánt is meg kell kérdezni M. P jelenségről, de az is egyértelmű, hogy haza fog beszélni. Amire kíváncsi voltam ez utóbbi ügyben, az a mondatszerkezetei, és szóhasználatai. Amit gondoltam, azt kaptam...
Mélységesen egyetértek.
De aki fizeti a számlát az rendeli a zenét.
Mely szinteken et nem erröl szòl szerintem. Egesz màs mozgatô rugòkat latok .
Mik lennének azok??
@@janoskapos2727 Úgy fest, hogy azok a "más mozgató rugók" nem nagyon vannak.
Világ nácijai eggyesüljetek😂
Miért nem arról beszélnek ,hogy mi az oka M Péter sikerének?
Kit èrdekel az a .....??????
@@zsoltgaspar9038 miért beszélnének? Mindenki tudja, hogy sok a labillis idegrendszerü csepürágó Magyarországon. Azoknál egy ilyen szemtelen , labillis mitugrász kell. Egyszerű.
Miféle sikernek? A Závecz-féle - 1000 főn alapuló - közvéleménykutatási adatokat hagyjuk már .... kamu az egész! 30-40 ezer alacsonyan képzett lakótelepi lumpenprolin és 10-20 ezer főnyi kielégítetlen, megkeseredet Manyikán és Fifike nénin kívűl egyetlen józan ember sem veszi komolyan ezt a szaros gatyában, tinilányok között vonagló másfélméteres, ostoba hímringyót
Mert nem pörgetik meg az algoritmust a részére. Ha kivancsi reszletekre hallgasson Toroczkait erről, ott elmagyarazza mi az "OKA".
@@zsoltgaspar9038 egyszerű a titka. Sok a labillis , idegbeteg csepürágó .
Szoval te is demokrata vagy
Észrevettem hamar.... de hogy beszél Trump rol bemutatta ostobaság át!