Hello, köszönjük, szuper lett: jó látni a teljes folyamatot. Én is gondolkozok Tubeless-en már egy ideje, 2 bringás boltban is beszélgettem a szerelőkkel, az egyikben mindenképp ajánlották, a másikban egyáltalán nem :) Ahol próbáltak lebeszélni, az volt az érv, hogy ha terepen van olyan sérülés, amit nem tudsz a nálad lévő pumpával megoldani, akkor az gond, meg max. versenyzőknek érdemes stb. A defektek miatt váltanék: 9 hónap alatt kb. 6 defektem volt (szinte csak terepen használom): akác vagy valami hasonló tüske, minden alkalommal. Volt, amit meg sem találtam a külsőben, pedig meg volt jelölve hol keressem... Per pillanat a Schwalbe angol oldala nem megy, de mintha a Smart Sam (amit szereltetek; nekem is az van) nem lenne tubeless kompatibilis (vagy csak nem jól néztem). Pár hónap elteltével szívesen meghallgatnám, hogy mennyire jött be, volt-e vele gond stb.
Hello Tom, igen valóban megoszlanak a Tubelessről a vélemények,pont ezért szerettem volna kipróbálni a saját bőrömön.Mert ha működik a dolog,akkor sok bosszúságtól kímélem meg magam a jövőben.De ezt látni fogjátok majd a videókban is,aztán majd összel valamikor egy videóban levonom a konzekvenciát a témával kapcsolatban.🙃 Tény,hogy ha nem tüske,üvegszilánk vagy valami hasonló szúrás,hanem valami nagyobb sérülés keletkezik,vagy vágás,akkor a Tubeless itt sem fog segíteni... Most hétvégén megyek tekerni egy nagyobb túrára az osztrák Alpokba,meglátjuk mi lesz. Amúgy egyébként jók az infóid a Smart Sam abronccsal kapcsolatban,valóban a Schwalbe nem kimondottan a Tubeless gumikhoz sorolja a terméket,de működik vele a Tubeless system. Üdv: Gábor🙋🏻♂️🙃
2022 szeptemberében vásároltam a bringám. Trek procaliber 9.6... az már alapból TR rendszerrel szerelt. Azóta 1300km mentem vele... olyan 4 "defektem" volt. Mindet kivédte a tömítő folyadék. Pici nyomás veszteség és mintha nem történt volna semmi. Május végén töltöttem rá a rendszerre hogy a nyár defektmentes legyen. Eddig nagyon bejön ez a dolog. Nekem már a boltban is dicsérték. Hosszabb utakra is csak pumpát viszek magammal.
Szia Gergő, köszi a hozzászólásod,hasznos volt!Remélem én is hasonló pozitív tapasztalatokat fogok szerezni az idő előrehaladtával.Minden jót neked. Üdv: Gábor
Hello Szabolcs.Igen ahogy a Csabi elmondta nem kivitelezhetetlen a dolog pumpával sem,meg az is biztos nagyobb rutinod van benne mint Nekem (ahogy láttad) 🤦♂️🙃 Köszi,hogy megnézted,és a hozzászólást is. Üdv: Gábor 🙋🏻♂️🙃
Helló Gábor,igazából kerékpár fajtájától függetlenül a funkciója a Tubelessnek ugyanaz.Esetleges defekt esetén a folyadék eltömíti a lyukat.Hogy mennyire működiki,erről igyekszem majd nyár végén,ősszel beszámolni nektek. Üdv: Gábor 🙋🏻♂️🙃
Hali Csilipalmer,találó az új név amit feldobtál,átgondolom.🤣👍 Tekeréssel kapcsolatban kicsit noszogassátok légyszi Csabit,mert nagyon nehezen veszi rá magát,hogy eljöjjön velem.🙃😉 Egyébként ha minden jól megy,akkor jövő hét végen az osztrák Alpokba fogok elmenni tekerni egyet,amit szeretnék majd megörökíteni Nektek.Köszi a hozzászólást. Üdv: Gábor
@@ebikeontekerek7747 Szia Gábor! Hová mentek, lehet csatlakozni? Én is "Ebikontekerek" Csabinak is kell egy eBike, biztos szívesebben menne ! 🙂 A témával kapcsolatben az nem lett igazán kifejtve mik is az előnyei a tubeless keréknek. Összességében szerintem súlyra nem lesz kevesebb sokkal, a defekttűrő képességét gondolom a belsős keréknek is meg lehet oldani ezzel a folyadékkal. A videóval kapcsolatban, én személy szerint hiányolom a közeli képeket (akár sarokba kitéve) ahol látni a részleteket is (mint ahogy azt Csabi is megjegyezte a kivett szelepnél). Az ilyen szerelős, bemutatós videókban ha egy pillanatra ráfókuszálnál közelről az alkatrészre, műveletre, sokkal jobb áttekintést lehetne vele tenni a néző számára. Csak így tovább! (megy a lájk) Köszönettel. Üdv: Viktor
Pont ilyet kerestem, jó videó lett. :)
Következő fejlesztés a világítás legyen a videózáshoz :)
Hajrá, köszi.
Szia GRU, rendben ugy lesz!!
Hello Gru, köszi az észrevételt,megjegyzem jogos a felvetés.Igyekszünk odafigyelni rá.
Üdv:Gábor🙃🙋🏻♂️
Hello, köszönjük, szuper lett: jó látni a teljes folyamatot. Én is gondolkozok Tubeless-en már egy ideje, 2 bringás boltban is beszélgettem a szerelőkkel, az egyikben mindenképp ajánlották, a másikban egyáltalán nem :) Ahol próbáltak lebeszélni, az volt az érv, hogy ha terepen van olyan sérülés, amit nem tudsz a nálad lévő pumpával megoldani, akkor az gond, meg max. versenyzőknek érdemes stb.
A defektek miatt váltanék: 9 hónap alatt kb. 6 defektem volt (szinte csak terepen használom): akác vagy valami hasonló tüske, minden alkalommal. Volt, amit meg sem találtam a külsőben, pedig meg volt jelölve hol keressem...
Per pillanat a Schwalbe angol oldala nem megy, de mintha a Smart Sam (amit szereltetek; nekem is az van) nem lenne tubeless kompatibilis (vagy csak nem jól néztem).
Pár hónap elteltével szívesen meghallgatnám, hogy mennyire jött be, volt-e vele gond stb.
Hello Tom, igen valóban megoszlanak a Tubelessről a vélemények,pont ezért szerettem volna kipróbálni a saját bőrömön.Mert ha működik a dolog,akkor sok bosszúságtól kímélem meg magam a jövőben.De ezt látni fogjátok majd a videókban is,aztán majd összel valamikor egy videóban levonom a konzekvenciát a témával kapcsolatban.🙃
Tény,hogy ha nem tüske,üvegszilánk vagy valami hasonló szúrás,hanem valami nagyobb sérülés keletkezik,vagy vágás,akkor a Tubeless itt sem fog segíteni...
Most hétvégén megyek tekerni egy nagyobb túrára az osztrák Alpokba,meglátjuk mi lesz.
Amúgy egyébként jók az infóid a Smart Sam abronccsal kapcsolatban,valóban a Schwalbe nem kimondottan a Tubeless gumikhoz sorolja a terméket,de működik vele a Tubeless system.
Üdv: Gábor🙋🏻♂️🙃
@@ebikeontekerek7747 Okés, köszi! Jó túrázást 🚴
Király hogy visszatértetek új videókkal! Köszi ;)
Halihó,köszönjük a pozitív kommentet,igyekszünk rendszeresen érkezni a részekkel.Üdv:Gábor🙋🏻♂️🙃
Szuper várom/várjuk nagyon 🤩
Nagyon jók ezek a szerelős videók! Jók a témák!
Köszi a kommentet.🙂🤟Ha van esetleg valami téma ,ami érdekel,nyugodtan írd meg és sort kerítünk valamikor rá.
A gumiválasztás még érdekese lehet szerintem. Én mire elérek terepre sokat kell mennem betonon, viszont ott meg sokkal jobban kopik a gumi.
2022 szeptemberében vásároltam a bringám. Trek procaliber 9.6... az már alapból TR rendszerrel szerelt. Azóta 1300km mentem vele... olyan 4 "defektem" volt. Mindet kivédte a tömítő folyadék. Pici nyomás veszteség és mintha nem történt volna semmi. Május végén töltöttem rá a rendszerre hogy a nyár defektmentes legyen. Eddig nagyon bejön ez a dolog. Nekem már a boltban is dicsérték. Hosszabb utakra is csak pumpát viszek magammal.
Ja, igen... sztem felnire robbantás után, a szelepen jobb befecskendezni a folyadékot. Főleg kezdőknek biztonságosabb
Szia Gergő, köszi a hozzászólásod,hasznos volt!Remélem én is hasonló pozitív tapasztalatokat fogok szerezni az idő előrehaladtával.Minden jót neked.
Üdv: Gábor
Én műhelypumpával szerelem magamnak a tubeless rendszerem és eddig szerencsére sikerült rá robbantani mindig a gumit. (Maxxis gumi mavic felni)
Hello Szabolcs.Igen ahogy a Csabi elmondta nem kivitelezhetetlen a dolog pumpával sem,meg az is biztos nagyobb rutinod van benne mint Nekem (ahogy láttad) 🤦♂️🙃
Köszi,hogy megnézted,és a hozzászólást is.
Üdv: Gábor 🙋🏻♂️🙃
Köszi a videót, egy trekking ebike esetében milyen előnye van ennek?
Helló Gábor,igazából kerékpár fajtájától függetlenül a funkciója a Tubelessnek ugyanaz.Esetleges defekt esetén a folyadék eltömíti a lyukat.Hogy mennyire működiki,erről igyekszem majd nyár végén,ősszel beszámolni nektek.
Üdv: Gábor 🙋🏻♂️🙃
@@ebikeontekerek7747 köszönöm
Nekem elsőre sikerült egy sima pumpával tegnap
Tekerés nem lesz? Lassan nevet lehetne változtatni, mondjuk ebikeotreszelek - re. 😂😂😂
Hali Csilipalmer,találó az új név amit feldobtál,átgondolom.🤣👍
Tekeréssel kapcsolatban kicsit noszogassátok légyszi Csabit,mert nagyon nehezen veszi rá magát,hogy eljöjjön velem.🙃😉
Egyébként ha minden jól megy,akkor jövő hét végen az osztrák Alpokba fogok elmenni tekerni egyet,amit szeretnék majd megörökíteni Nektek.Köszi a hozzászólást.
Üdv: Gábor
@@ebikeontekerek7747 Szia Gábor!
Hová mentek, lehet csatlakozni? Én is "Ebikontekerek"
Csabinak is kell egy eBike, biztos szívesebben menne ! 🙂
A témával kapcsolatben az nem lett igazán kifejtve mik is az előnyei a tubeless keréknek.
Összességében szerintem súlyra nem lesz kevesebb sokkal, a defekttűrő képességét gondolom a belsős keréknek is meg lehet oldani ezzel a folyadékkal.
A videóval kapcsolatban, én személy szerint hiányolom a közeli képeket (akár sarokba kitéve) ahol látni a részleteket is (mint ahogy azt Csabi is megjegyezte a kivett szelepnél).
Az ilyen szerelős, bemutatós videókban ha egy pillanatra ráfókuszálnál közelről az alkatrészre, műveletre, sokkal jobb áttekintést lehetne vele tenni a néző számára.
Csak így tovább! (megy a lájk)
Köszönettel.
Üdv: Viktor