Nagyon tisztelem és kedvelem Caramelt. Olvastam a könyvét, számtalan interjút néztem vele, minden évben elmegyek legalább egy koncertjére és rendszeresen azon gondolkozok el a koncertjein, hogy mennyire elképesztő, hogy a dalaival, az érzéseivel, a gondolataival mennyi mindent tud adni az embereknek, azok ellenére, hogy milyen nehéz sorsból jött. Gyerekkorában épp neki kellett volna megkapnia érzelmileg mindazt, amit Ő átad a dalaival és a gondolataival. Ha van ember, akitől tanulni lehet alázatot, tiszteletet, szeretetet, hát Ő az. Példakép!
Csodálatos ember, énekes, művész. Ugyan az maradt aki volt! Szerény, nem vitte el a hírnév! Nem úgy mint Rúzsa Magdit, Majkàt, Gáspár Lacit és még sorolhatnám. Igazàn tiszteletre méltó ember! Nagyon sokat ad a zenéivel az embereknek!További sok sikert, boldogságot, egészséget kívánok!
Őket sem vitte el, (csak rövid ideig, ahogy mindenkit a siker berobbanásakor) de ők más dolgokat élnek meg máshogy, más habitusúak.. Egyik sem rossz ember, hiába szeretnétek hinni, de nem is ismeritek egyiket sem, csak azt hiszitek. Tény, hogy Karamell egy csodaember , minden szempontból, egy kajukktojás a szarkafészekben Pici korától kiválasztott lehetett, tudta hogy más úton fog járni.. Ilyen csak minden 100 évben születik..❤
@alexandrahorvath7139 Nem értem meik részét lehet félre érteni a komentelőnek. Igen is egem is meglepett , hogy ilyen szavak is elhagyák a száját. Keresztenyként ezt hallanád, de mivel nem keresztény életmodott folytatsz ezért neked , NEKTEK nem tűnik fel. Mégis beleszoltok holt nem tartoztok ebbe a skatujába, ahogy te fogalmaztál. Mert ha gyülekezethez taroznátok, mind ahogy Caramel vagy a kommentelő, vagy mind akkik Likolták, vagy én , akkor tudnád hogy az istennel járás nem ősszeegyezthető az ilyen megnyilvánulással. De ennek ellenére beszoltok.
Nagyon jó volt ez a beszélgetés.Szeretem azt Caramelben,hogy ilyen inteligens,szerény,bölcs.Ő lehet minden férfi példája,hogy így tiszteli a múltját,Édesanyját,családját.Köszönöm ezt a beszélgetést,élmény volt❤❤❤
Szerintem nincs mégegy ilyen ember a földön mint Ő. Jószívű, kedves, tehetséges és olyan hátrányos sorsból állt fel, amiből sajnos az emberek nagy része nem tudna. És ennyi megpróbáltatás után még mindig pozitív, és mindenben a jót látja. Ő az az ember, akit tisztelni, és csodálni lehet
Nagyon szeretlek Caramel jó volt látni❤ Te vagy a mi büszkeségünk hogy ki mondtad azt amit más nem merne ki mondani az Úr áldjon meg téged és az egész családod az utadon .🙏 Kedves Hajdú Péter nagy tisztelet hogy így ki áll a társadalmi problémák ellen és a reális gondolkozás ki mondja ország világ előtt 🙏🤝
VÉGRE egy jó beszélgetés! 70-30 Caramel- Hajdú. Péter, szerintem most volt először, hogy olyan szinten lenyűgözött a meghívott vendéged, hogy VÉGRE TE is felszabadultál és egy nagyon szép, tartalmas beszélgetést kaptunk.
Nagyon kedvelem őt mint embert, a munkásságát amit elért és azt, hogy ugyanolyan EMBER tudott maradni mint a pályája kezdetén. Őszinte, szerény, igazi.Ezt nagyon kevés pályatársáról lehet elmondani...
Olyan jó humorú, természetes, vele születetten intelligens, finom, kellemes, becsületes, őszinte, gyermeki bájú, tehetséges, sármos, alázatos...eddig csak a számaiért rajongtam, de most már magát az Embert is tisztelem benne. Remélem innentől már csak szép dolgok várnak rá. Fel kéne írni az interjút receptre, sokaknak jót tenne! Az úszodás sztori a megszólalásig hasonló, ahhoz, ahogy én tanultam meg úszni, csak engem a mostohabátyám dobott be a vízbe, de nem rosszindulatból, csak nem hitte el, hogy tényleg nem tudok úszni, és végül így tanultam meg úszni.
Nagyon tisztelem es kedvelem is Karamellt ! A hirnev miatt nem szaladt el vele a hajo , ugyan olyan szereny es oszinte , mint anno a megasztarban ! Minden jot kivanok neki es a csaladjanak ! Elveztem ezt a beszelgetest ! 😘❤️❤️
Kedves Peter !Nagyon szepen koszonom en sajnos nem nagyon ismerem ezt az Uri embert 30 eve az allamokban elek de nagyon probalom kovetni mindent Caramelt orakig tudnam hallgatni nagyon inteligens nagyon szepen koszi szuper jo volt
Caramel a kedvencem. Egy inteligens keresztény előadónak gondolom, ezért nagyon meglepőttem, h gyakran káromkodik. Nem illik hozzá a trágár beszéd, sokkal inkáb isten dicsérete. Remèlem elolvassa. Hajrá Caramel.
@dorasipos6762 Elsősorban Ő egy keresztény, és keresztény értékeket képvisel. Szóval 1 karomló szó is sok az ő szájából. Mivel isten felszólit, hogy ne tedd. Attól fűggetlenűl hogy te hozzászoktál a trágár beszédhez, az olyanokat mint én , vagy akik like- olták a hozzászolásom azokat igen is meglepi, mivel hivők, na de te feltehetőleg te nem keresztény értékrendet képviselsz, Ezért is tutsz ilyent kommentelni. Másrészt az a 2 minimum 6. Ha már a csomo keresésről beszélsz.
@dorasipos6762 Ő egy keresztény, aki keresztény értekeket képvisel. Szóval 1 is sok az ő szájából, mivel Istent képviseli a világ előtt, Gondolom te nem vagy az azért is irsz ilyet. Másrészt az a 2 kb 7. Hamár a csomo keresésről beszélsz.
Kellemes beszélgetés volt , köszönjük 🙂 Annyira érdekes dologra lettem figyelmes: ha nem nézem csak hallgatom a műsort akkor,Caramel hangja egy az egyben olyan mint Lakatos László -nak a stand up-os humoristának . Ezt más is észre vette??😅
Caramel számomra az egyik legnagyobb példakép, azonban most a parizer királyról szeretnék pár szóban említést tenni! Minden ember nézzen magába és mondja, hogy ő maga még nem vétkezett, de! Kérdezni valakitől egy komoly kérdést, amire a válaszoló teljes átéléssel próbál válaszolni, ami nem sikerül mivel háttal áll neki a kérdező, és a hűtőben matatva csörög mindennel, baromi tiszteletlen. Amit pedig utána csinál a prosztóság legalja, szalvétával kínálja a vendéget, majd a másik szalvétába belefujja az orrát, aztán összehajtja és leteszi saját magának szalvétának a taknyos Szilviát a vendég terítékével szemben, ez számomra a prosztóság legalja! Lehet most kapni fogok hideget meleget, de így gondolom, és szerintem így is van! Üdv mindenkinek, nézem tovább Caramel miatt, és a szekundet szégyen érzet iránti vágyból a műsort ! Peace ✌️🙂
Felüdülés Caramelt látni/hallgatni. Ákos után végre egy újabb normális vendég. Megpróbálom hallgatni főzés közben , de Hajdu remélem hagyja kibontakozni.
Nem bírtam a beszélgetésre figyelni mert azt vártam Caramel mikor kezdi el csinálni a szendvicset de szegény olyan zavarba volt ami normális … vártam már mikor szólal meg Peti hogy nyugodtan csináld a szendvicsed vagy közbe csinálod a szendvicset …..🤦♀️ jó vendéglátó😂 És nekiált egyedül enni🤦♀️
Peti, Karamell úgy érti hogy keress fel olyan embereket is (romakat) akik sikereket ertek el és nem celebek. Jó műsorod lehetne belőle. Bemutatni vmi ertelmes egyedi eseteket.
2:00-2:05 remélem valaki aki tud tenni ezekért a gyerekekért látja és érti miről beszél Caramel….! Minden gyereknek jár 1-2-3 esély hogy ne elnyomásban, nélkülözésben keljen felnőnie!😢
Meglepett hogy Szilvivel így indult a kapcsolatuk, azt gondoltam hogy első pillanatban szerelem volt végig. Miközben Szilvi tette alkalmassá egy párkapcsolatra.. De szép dolog hogy ezt így ki merte mondani Caramel, nyíltan. És az is hogy képes volt változtatni önmagán Szilvi miatt. Nem csodálom hogy nem tudott soha beszélni az érzéseimről senkivel, mert már kis gyerekként magára kellett ölteni egy védő burkot, a környezete miatt.. Így védekezik öntudatlanul egy kisgyermek. Jó látni hogy meg teremtette azt a harmóniát maga körül, ahol szép lassan ki tud nyílni.. A tehetsége pedig csodálatos ajándék az égiektől, párosítva egy kedves, szerény természettel. A lélekdonor az egyik legszebb, a klipje pedig az egyik leg igényesebb a műfajában itthon.
Kár, hogy nincs már iszogatás, az adott egy jó és laza hangulatot a műsornak. Lehet, hogy Hajdú elvonon van😂😂😂 na jó nem szemtelenkedek tovább😬 Caramel❤️❤️❤️ Timi Barcelonából🇪🇸🥰🇭🇺
Péter!5.30 mpnél tép egyszerre 2 lap kéztörlőt! 1 lapot oda ad Caramellnek szalvétának,majd a másik felébe belefújja az órát,és oda teszi az asztalra magának szalvétának! Hááát nahh!
Caramel isten egyik kedvence akit megaldott tehetsegel. A gyerekorat az Úr vegig figyelte es a rossz kornyezetèt egy gyerek nem tudhasa mert a jo kirnyezetet nem ismeri nuncs mihez viszonyitania.
Hagyad már ez mind a marketing neki egy igazi szar ember,aki régen sérült embereket hívott a müsorába és a nézetségből megszedte magát.Csak nyugtán dicsérd!
En azt hiszem ,hogy ilyen elelmiszeráraknal,szinten sokan éhezhetnek.pl akinek nincs 100 ezet ft a nyugdija.El lehet képzelni,kifizeti a rezsit,és mi marad neki.Rengeteg ilyen van!!!!!
Miért Caramel? Mert példaértékű, tehetséges nagyon jól sáfárkodik azzal amit kapott Istentől. Sokan tanulhatnának Tőle szerénységet , emberséget.Hibáztathatná a szüleit a környezetét de nem teszi.
Nagyon tisztelem és kedvelem Caramelt. Olvastam a könyvét, számtalan interjút néztem vele, minden évben elmegyek legalább egy koncertjére és rendszeresen azon gondolkozok el a koncertjein, hogy mennyire elképesztő, hogy a dalaival, az érzéseivel, a gondolataival mennyi mindent tud adni az embereknek, azok ellenére, hogy milyen nehéz sorsból jött. Gyerekkorában épp neki kellett volna megkapnia érzelmileg mindazt, amit Ő átad a dalaival és a gondolataival. Ha van ember, akitől tanulni lehet alázatot, tiszteletet, szeretetet, hát Ő az. Példakép!
Csodálatos ember, énekes, művész. Ugyan az maradt aki volt! Szerény, nem vitte el a hírnév! Nem úgy mint Rúzsa Magdit, Majkàt, Gáspár Lacit és még sorolhatnám. Igazàn tiszteletre méltó ember! Nagyon sokat ad a zenéivel az embereknek!További sok sikert, boldogságot, egészséget kívánok!
Őket sem vitte el, (csak rövid ideig, ahogy mindenkit a siker berobbanásakor) de ők más dolgokat élnek meg máshogy, más habitusúak.. Egyik sem rossz ember, hiába szeretnétek hinni, de nem is ismeritek egyiket sem, csak azt hiszitek. Tény, hogy Karamell egy csodaember , minden szempontból, egy kajukktojás a szarkafészekben Pici korától kiválasztott lehetett, tudta hogy más úton fog járni.. Ilyen csak minden 100 évben születik..❤
Rúzsa Magdit sem vitte el a hírnév, szerény, jólelkű ember!!
@@ildiko.jf. À, dehogy ,csak olyan nagyképű, mint valami nagysàgos asszony! Hagyjuk is, ez az én véleményem, a magàé más. Ez ennyi.
@@ildikolukacs8246 Ez a maga véleménye, én máshogy látom. Emlékszem, milyenek voltak, mikor ismert emberek lettek. Hát nem ilyenek sorry.
@alexandrahorvath7139 Nem értem meik részét lehet félre érteni a komentelőnek.
Igen is egem is meglepett , hogy ilyen szavak is elhagyák a száját. Keresztenyként ezt hallanád, de mivel nem keresztény életmodott folytatsz ezért neked , NEKTEK nem tűnik fel. Mégis beleszoltok holt nem tartoztok ebbe a skatujába, ahogy te fogalmaztál.
Mert ha gyülekezethez taroznátok, mind ahogy Caramel vagy a kommentelő, vagy mind akkik Likolták, vagy én , akkor tudnád hogy az istennel járás nem ősszeegyezthető az ilyen megnyilvánulással.
De ennek ellenére beszoltok.
Egyik, hanem a legemberibb előadó szerintem nagyon régóta.
Nem mesterkélt, nem álszerény.
Sok sikert kívánok neki! 🙂
1:10:38 1:10:38
Csodálatos ember vagy Caramel! Imádtam ezt az interjút!🙏🏻
Nagyon jó volt ez a beszélgetés.Szeretem azt Caramelben,hogy ilyen inteligens,szerény,bölcs.Ő lehet minden férfi példája,hogy így tiszteli a múltját,Édesanyját,családját.Köszönöm ezt a beszélgetést,élmény volt❤❤❤
Tanítani kéne azt a bölcsességet, ami Caramelből jön! Nagyszerű lelkű ember, további sok sikert neki!
Szerintem nincs mégegy ilyen ember a földön mint Ő. Jószívű, kedves, tehetséges és olyan hátrányos sorsból állt fel, amiből sajnos az emberek nagy része nem tudna. És ennyi megpróbáltatás után még mindig pozitív, és mindenben a jót látja. Ő az az ember, akit tisztelni, és csodálni lehet
Köszönjük Péter. Köszönjük az egész éves munkádat a műsorral kapcsolatban. Ismét nagyon jó őszinte mély beszélgetés volt a vendéggel.
Nagyon szeretlek Caramel jó volt látni❤
Te vagy a mi büszkeségünk hogy ki mondtad azt amit más nem merne ki mondani az Úr áldjon meg téged és az egész családod az utadon .🙏
Kedves Hajdú Péter nagy tisztelet hogy így ki áll a társadalmi problémák ellen és a reális gondolkozás ki mondja ország világ előtt
🙏🤝
Molnár Ferenc Caramel egy igazi EMBER. Bárcsak minden férj, apa, gyerek ilyen lenne! 🥰
Eddigi legjobb adás!🎉🎉🙂
Annyira csodálatos ember vagy Caramel! 🥰 igazàn példaértékű ember vagy, igazi művész lélek. Gratulálok a sikereidhez!👏🥰
VÉGRE egy jó beszélgetés! 70-30 Caramel- Hajdú. Péter, szerintem most volt először, hogy olyan szinten lenyűgözött a meghívott vendéged, hogy VÉGRE TE is felszabadultál és egy nagyon szép, tartalmas beszélgetést kaptunk.
Nagyon kedvelem őt mint embert, a munkásságát amit elért és azt, hogy ugyanolyan EMBER tudott maradni mint a pályája kezdetén. Őszinte, szerény, igazi.Ezt nagyon kevés pályatársáról lehet elmondani...
Imádnivaló, tiszteletre méltó ember a Caramel. Sok boldogságot, sikert és nem utolsó sorban egészséget kívánok.
Olyan jó humorú, természetes, vele születetten intelligens, finom, kellemes, becsületes, őszinte, gyermeki bájú, tehetséges, sármos, alázatos...eddig csak a számaiért rajongtam, de most már magát az Embert is tisztelem benne. Remélem innentől már csak szép dolgok várnak rá. Fel kéne írni az interjút receptre, sokaknak jót tenne!
Az úszodás sztori a megszólalásig hasonló, ahhoz, ahogy én tanultam meg úszni, csak engem a mostohabátyám dobott be a vízbe, de nem rosszindulatból, csak nem hitte el, hogy tényleg nem tudok úszni, és végül így tanultam meg úszni.
Sokkal több figyelmet érdemelne! Csodálatos ember!!
Ő egy csodalatos ember, alazatos, szereny, soha nem bant masokat, nem felejtette el honnan jött. A legigazabb ember a hírességek között.
Tiszta szívű jó ember, remek előadó - vallástól függetlenül - sokunknak kedvence! ❤
Egy nagyon jó beszélgetés volt! Sok sok ember tanulhatna Carameltől! Rengeteg ember példaképe lehet! Mint az enyém is
Nagyon tisztelem es kedvelem is Karamellt ! A hirnev miatt nem szaladt el vele a hajo , ugyan olyan szereny es oszinte , mint anno a megasztarban ! Minden jot kivanok neki es a csaladjanak ! Elveztem ezt a beszelgetest ! 😘❤️❤️
Caramel anyira érzem azt amit te mintha az én gyerekorom 😢mesélted volna anyi sok emlék kavarog bennem nekem te vagy a példakép ❤
Köszönöm ezt a beszélgetést! ❤️
Fantasztikusan jó beszélgetés volt! Caramel meg igaz szív ember❤
Kedves Peter !Nagyon szepen koszonom en sajnos nem nagyon ismerem ezt az Uri embert 30 eve az allamokban elek de nagyon probalom kovetni mindent Caramelt orakig tudnam hallgatni nagyon inteligens nagyon szepen koszi szuper jo volt
Jaj de szeretlek Caramel , olyan inteligens , okos , szerény ember vagy , miden szépet jót kivánok neked , és kedves családodnak ! ❤❤❤❤🤝🏼🤗🤗🤗🤗
Nem tudja valaki hogy ki volt az utolso megasztar producere?
😂😂😂😂 kár, hogy nem sorolta fel az összes eddigi pozícióját évszám szerint.
😂😂
😂😂😂
Büszke vagyok rád, Feri! ❤️
Szerintem egy angyal. Egy igaz tiszta lelkü ember. Szeretem. Isten áldja, amíg csak él és az egész családját. ❤
Ez egy elmeny volt !! Caramel mindigis egy tiszteletre melto ember marad!! Ez pedig egy jo interju volt Péter ! Koszonom 😇
A dalait ritkàn hallgattam de tetszett ez a beszélgetés. Szeretem ezt a műsort. 😊
Caramel nagyon jó ember ! Nagyon jó volt látni, hallani ezt a beszélgetést!
Legjobb, legőszintèbb videô eddig! 🙏
Az egyetlen olyan sztár aki maradt az aki volt.....nem vitte el a sztarsag!! Imádom.❤
CSODÁLATOS EMBER, ZSENIÁLIS MŰVÉSZ! ❤
Caramel nagyon jo énekes zenész jo lelku ember további sok sikert kivánok neki és családjának
Remek ember! ❤
Respekt . 🎉🎉🎉🎉szuper ember
Caramel a kedvencem. Egy inteligens keresztény előadónak gondolom, ezért nagyon meglepőttem, h gyakran káromkodik. Nem illik hozzá a trágár beszéd, sokkal inkáb isten dicsérete. Remèlem elolvassa. Hajrá Caramel.
Kákán is csomót. Más szöveg környezetben “káromkodott” talán 2x..
@dorasipos6762 Elsősorban Ő egy keresztény, és keresztény értékeket képvisel. Szóval 1 karomló szó is sok az ő szájából.
Mivel isten felszólit, hogy ne tedd.
Attól fűggetlenűl hogy te hozzászoktál a trágár beszédhez, az olyanokat mint én , vagy akik like- olták a hozzászolásom azokat igen is meglepi, mivel hivők, na de te feltehetőleg te nem keresztény értékrendet képviselsz, Ezért is tutsz ilyent kommentelni.
Másrészt az a 2 minimum 6. Ha már a csomo keresésről beszélsz.
@dorasipos6762
Ő egy keresztény, aki keresztény értekeket képvisel. Szóval 1 is sok az ő szájából, mivel Istent képviseli a világ előtt, Gondolom te nem vagy az azért is irsz ilyet.
Másrészt az a 2 kb 7. Hamár a csomo keresésről beszélsz.
Én nem hallottam károM(!)kodni.
Amúgy mindenkivel megesik néha. Hacsak nem bigott.
@@J-G777 nem értik, hiába is irod le. Jobb
Caramel nagyon jó lélek!🥹🤍🙏👏
Kellemes beszélgetés volt , köszönjük 🙂 Annyira érdekes dologra lettem figyelmes: ha nem nézem csak hallgatom a műsort akkor,Caramel hangja egy az egyben olyan mint Lakatos László -nak a stand up-os humoristának .
Ezt más is észre vette??😅
remek ember.hatalmas tehetség mindig kedveltem,sokan példát vehetnének
Caramel az EMBER, a ZENÉSZ, a PÉLDAKÉP 💙🎶💙
Caramel számomra az egyik legnagyobb példakép, azonban most a parizer királyról szeretnék pár szóban említést tenni!
Minden ember nézzen magába és mondja, hogy ő maga még nem vétkezett, de! Kérdezni valakitől egy komoly kérdést, amire a válaszoló teljes átéléssel próbál válaszolni, ami nem sikerül mivel háttal áll neki a kérdező, és a hűtőben matatva csörög mindennel, baromi tiszteletlen. Amit pedig utána csinál a prosztóság legalja, szalvétával kínálja a vendéget, majd a másik szalvétába belefujja az orrát, aztán összehajtja és leteszi saját magának szalvétának a taknyos Szilviát a vendég terítékével szemben, ez számomra a prosztóság legalja! Lehet most kapni fogok hideget meleget, de így gondolom, és szerintem így is van! Üdv mindenkinek, nézem tovább Caramel miatt, és a szekundet szégyen érzet iránti vágyból a műsort ! Peace ✌️🙂
Caramel egy igazi példakép. ❤❤❤
Jaj de imádnivaló ez az ember! ❤
Felüdülés Caramelt látni/hallgatni. Ákos után végre egy újabb normális vendég. Megpróbálom hallgatni főzés közben , de Hajdu remélem hagyja kibontakozni.
Nagyon kedvelem Caramel dalait,és mint Ember,őt is!
Milyen cuki Karamell! 😊
Nagyon édes jo lelku pasi
Hajdú Péter köszönjük , hogy nem vágta ki a jelentős és talán nem független témában lévő tartalmi beszélgetést! Nagy tisztelet ezért!
Caramel🙏❤
Egyél már drága!!!!! De szeretem ezt az embert!!!!!
Nem bírtam a beszélgetésre figyelni mert azt vártam Caramel mikor kezdi el csinálni a szendvicset de szegény olyan zavarba volt ami normális … vártam már mikor szólal meg Peti hogy nyugodtan csináld a szendvicsed vagy közbe csinálod a szendvicset …..🤦♀️ jó vendéglátó😂 És nekiált egyedül enni🤦♀️
Imadom amikor azt mondod az elejen, "kivancsi vagyok ki jon ma" 😅 Mintha fogalmad nem lenne. :))
Caramel egy nagyszerű ember!!!!
Csoda ember!
vajon ki lesz ma a vendég?
..és meg is jött a sztár
oh Peti, jól elbeszélgetsz magaddal😮😆
Mintha nemtudná hogy ki megy be hozzá 😂😂😂😂😂
Minden elismerest megerdemel !
Istenem de jo ember vagy Karamel ❤❤❤❤❤
Komoly ember nagyon 💯
Peti, Karamell úgy érti hogy keress fel olyan embereket is (romakat) akik sikereket ertek el és nem celebek. Jó műsorod lehetne belőle. Bemutatni vmi ertelmes egyedi eseteket.
2:00-2:05 remélem valaki aki tud tenni ezekért a gyerekekért látja és érti miről beszél Caramel….! Minden gyereknek jár 1-2-3 esély hogy ne elnyomásban, nélkülözésben keljen felnőnie!😢
❤ Respect!!!!❤
Mostanában nem kínál alkoholt a welcome drinknél! Ez hogy lehet? Eddig mindig ittak valami rövidet.
Meglepett hogy Szilvivel így indult a kapcsolatuk, azt gondoltam hogy első pillanatban szerelem volt végig. Miközben Szilvi tette alkalmassá egy párkapcsolatra.. De szép dolog hogy ezt így ki merte mondani Caramel, nyíltan. És az is hogy képes volt változtatni önmagán Szilvi miatt. Nem csodálom hogy nem tudott soha beszélni az érzéseimről senkivel, mert már kis gyerekként magára kellett ölteni egy védő burkot, a környezete miatt.. Így védekezik öntudatlanul egy kisgyermek. Jó látni hogy meg teremtette azt a harmóniát maga körül, ahol szép lassan ki tud nyílni.. A tehetsége pedig csodálatos ajándék az égiektől, párosítva egy kedves, szerény természettel. A lélekdonor az egyik legszebb, a klipje pedig az egyik leg igényesebb a műfajában itthon.
Imádlak Caramel!!❤❤❤❤❤❤
Magyarország egyik legjobb férfi HANGJA ☝️
és azon belül az a EMBER maradt aki volt❣️🍀🌞👌
Ha bőlcs vagy, rá jössz hogy nem kell megváltoztatni a párod,csak el kell fogadni amilyen valójában.Szerintem ez a hosszú párkapcsolat titka !
Végig azon gondolkodtam, az utolsó Megasztárnak ki is volt a producere????
Uhhhh, megvan! Peti! !
Még jó, hogy 7 perc alatt 2x is elmondta. 😆🙏
Kár, hogy nincs már iszogatás, az adott egy jó és laza hangulatot a műsornak. Lehet, hogy Hajdú elvonon van😂😂😂 na jó nem szemtelenkedek tovább😬 Caramel❤️❤️❤️ Timi Barcelonából🇪🇸🥰🇭🇺
❤❤❤
Péter!5.30 mpnél tép egyszerre 2 lap kéztörlőt! 1 lapot oda ad Caramellnek szalvétának,majd a másik felébe belefújja az órát,és oda teszi az asztalra magának szalvétának! Hááát nahh!
Pont azt néztem én is meg azt is hogy orrfújás után illett volna kezet is mosni mivel ő készíti a kaját.
én nagyon szeretem Caramelt, de miért kell neki egy ilyen műsorban szerepelnie?
Cigánytelepen cserépkályha? Tetszik.
Pont azért lett így, mert a sorsában benne volt, a kérdés az, hogy mit tett érte?
Caramel csodálatos!
14:40 - hasonlóan érzem én is ezt, amikor kicsi voltam, apukám miért nem szeretgetett annyit, mint én a fiamat
❤❤
Az első olyan beszélgetés volt, ahol Peti igazán figyelt......És nem mondott h....eket!
Csak a Caramel miatt néztem bele csak egy kicsit. Hogy unja Péter ezt a beszélgetést. Én nem mentem volna el a Caramel helyébe.
Rettenetesen kínos ahogy végig unja
👌
❤
Szerintem lejjebb már nincs
Caramel isten egyik kedvence akit megaldott tehetsegel. A gyerekorat az Úr vegig figyelte es a rossz kornyezetèt egy gyerek nem tudhasa mert a jo kirnyezetet nem ismeri nuncs mihez viszonyitania.
Ui: Hajdúnak az az önsztárolása🤣🤣🤣 Amúgy hihetetlen, hogy ő ezt nem érzi kellemetlenül🙄🙄🙄 Timi Barcelonából🇪🇸🥰🇭🇺
Tetszett , bár sokszor nem a megfelelő kérdéseket kaptad , vagy nem hagyta befejezni a gondolatmeneted. De megnézem újból...
Két nagyszerű ember, a riporter találta fel a centrifugát.
Caramell ❤❤❤❤😂
A kenyer helyett zsemle, virsli helyett párizsi 😂😂
Hajdu milyen elfogado lett...erdekes
Hagyad már ez mind a marketing neki egy igazi szar ember,aki régen sérült embereket hívott a müsorába és a nézetségből megszedte magát.Csak nyugtán dicsérd!
Öregszik... 😃
Mintha visszavittek volna a saját kiskori èletembe.😔
Azt nem értem, hogyha minden adás a felvagnak egy parizelrudat, ki eszi meg a többit?! :D
Arra én is nagyon kíváncsi vagyok. 😅
😂😂😂😂
Jó kérdés! A stáb tagok megeszik.
En azt hiszem ,hogy ilyen elelmiszeráraknal,szinten sokan éhezhetnek.pl akinek nincs 100 ezet ft a nyugdija.El lehet képzelni,kifizeti a rezsit,és mi marad neki.Rengeteg ilyen van!!!!!
Egyiket se birom😮 összeillenek
Miért Caramel?
Es miért nem ?
Miért Caramel?
Mert példaértékű, tehetséges nagyon jól sáfárkodik azzal amit kapott Istentől.
Sokan tanulhatnának Tőle szerénységet , emberséget.Hibáztathatná a szüleit a környezetét de nem teszi.
@@evaszarvas3569így van ő nem okolja sem a múltját, sem a születik.
Jól van vérbeli magyar ülj le magadnak … hogy te már megszólalsz
mert a kakaó már foglalt volt.
Nekem egy szinten van Gáspár Lacival,meg összes hasonlószőrűvel ..
Pedig óriási a különbség. Caramel széplelkű, intelligens, finom ember, míg a Gáspár harsány bunkó.
Szintekről gondolkodni meg beszélni... az összes hasonlószerűvel kifejezéseseddel nem fog menni hidd el 😊😊😊
❤
❤
❤