Sràcok!!! Le a kalappal!!! Egy olyan lajikus embernek mint èn, aki szart se tud a mèdia kulisszài mögött törtènö dolgoknak, hàt ez igen!!!! BIG BIG BIG RESPECKT!!! REALY!!! Szerintem nekem ez sokkal jobban tetszett mint majd maga a film....
Ez már egy következő szint! Hatalmas szerencsém volt, hogy ott lehettem a tihanyi felvételeknél (teljesen véletlenül jártam arra túrázni), éppen Csík mutatta be a bugattit. Ezer hála Pistának, hogy csinálhattam vele egy képet, és köszönet az egész csapatnak, hogy nézhettük a felvételt, és nem küldtek el. A werk alapján ez lesz az eddigi legszínvonalasabb magyar autós rövidfilm!
Nagyon jó volt! Jó látni, hogy èpül fel egy jó film amit látunk. Csak Brúdert hiányoltam! Jók vagytok gratula mindenkinek! Pistának azt a cobrát dobjuk össze, jól áll neki😁👍
Bakker ezt gyerekek most mindent vitt nagy köszönet a videoért ez tökéletes lett ha van lehetőség több ilyen jellegű videót mégegyszer hatalmas köszönet. Ja és még egy gondolat mindenki tanulhat ötletek így is lehet
Nagyon fasza lett a werk! És a csapat is kurva jó! Mind en karakternek helye és szerepe van! És a működés is nagyon profi! Köszi hogy meg osztottátok velünk
Sziasztok! Köszönöm szépen ezt a "werkfilmet" . Mindig jó az ilyen ,mert ebből is látszik,hogy mennyi munka van egy jó videó elkészítése mögött és ahogy néztem azt vettem észre, hogy tényleg nagyon jó a hangulat és a csapatmunka/összhang. Tamás
Köszi a betekintési lehetőségért, egyszeri nézőnek fogalma sincs mi munka, szervezés, előkészítés van egy videó mögött. Ez amit ti műveltek elképesztő, jó látni, hogy a kőkemény profizmus mellett is milyen baráti a hangulat, mindenki teszi a maga dolgát maximális odaadással. Minden elismerést megérdemeltek, ebbe nem lehet belekötni. GG
szép feladat, szép munka, szép megoldás! köszönjük! 👏 a vége tisztárára a "szomszédok"-at idézte, ahogy Mágenheimék, Vágásiék és a többiek összefoglalnak és elköszönnek...ha tudatos, akkor legközelebb vágjátok alá a zenét is plíz! :D
Shelby Cobra ❤!!!! Szuper Csapatmunka Ügyesek vagytok nagyon!!!!Az ember nem is gondolná mennyi munka van vele! Több ilyen műsort csináljátok nagyon érdekes!!
Szuper kis film lett, újra éltem kicsit a múltat mert néha én is filmeztem, igaz csak maszkmester voltam de jó volt látni, sok munka van benne.Jó munkát!!!
G oltári nagy arc, olyan ízes jópofa szövegei vannak, hogy szerintem sokakat megnevettet. A munkája pedig kifogástalan, minőségi, mint az egész csapaté.
most voltam két napot filmet forgatni. Azért az nagyon más dolog. Ez némileg könnyebb de őszintébb is mint a sok fényezés sminkes újra és újra forgatott snittek. A Speedzoneban azt szeretem hogy az összeszokotság miatt a nehezebb dolgokon is át tudnak gördülni.
Bele sem gondolunk sokszor, hogy mennyi kib@szott munka van egy 20-30perces adás mögött… Mire végignéztem leizzadtam 😅 De jó is volt istenem! Még még még ilyeneket!❤🎉
Fhuuu sracok! Az utobbi idok egyik legjobb videoja lett, amugy is nagyon szeretem az ilyen BTS videokat, de ilyenkor latszik igazan, hogy egy-egy anyag mogott, mennyi munka, tervezes, szervezes van. Velemenyem szerint ez egy nagyon jo irany es szivesen latnek meg ilyen tartalmaka, az uj autok amugy is dog unalmasak. Koszonjuk es hatalmas pacsi mindenkinek!
-Nagyon jó lett, a végén a szomszédokos lezárás is vicces volt kiváncsi vagyok milyen lesz a jövő heti rész. Szerintem Mika biztos jót fog összerakni. Egész kedvett kaptam a speedzone csaptban dolgozni, nagyon jól átjött a hangulat, mint ha ott lettem volna én is, szóval itt is kiválőak lettek Mika felvételei.
Ki az aki ennek fényében újra nézi?😊 Még rátesz egy lapáttal az amúgy is egyik legjobbra sikerült videóra. Köszönjük srácok! Minden fillér jó helyre megy 🤘😉 Így tovább 😎
Volt vita belőle, hogy a werk, vagy AZ "anyag" menjen ki előbb! Ezek szerint Pistával nyertünk! Végig azt toltuk, hogy ez a legjobb "felsz*pó" egy ilyen anyaghoz! Már csak az "anyagot" kell megcsinálnom, hogy méltó legyen. (A zabszem effektus mond valamit? 😆)
@@miklosvener En meg mar 20 perce keresem hogy melyik adas volt ez, es hogy maradtam le rola. :) A Werk altalaba anyag utan jon, akkor azert nem talaltam... :D de mindegy, jo lesz igy is. varjuk! :)
Ezekről az autókról profin leforgatott/hangolt adást már vétek lenne telefonon megnézni, kötelező a nagy kijelző és jó hangzás hozzá. Hű de várom már a következő szombatot!
Mindig mindent megnézek tőletek évek óta ez hihetetlenűl qrva jó volt ha nem a legjobb,(főleg a Csík szívtatása) adott egy stábközeli élményt nem keveset hanem sokat Én imádlak titeket (Csíkot nem) 6óra anyagból ez szép és profi műsor, Én nem is gondoltam még bele hogy egy speciális adás ennyire összetett. Mi csak megnézzük, ja ok fasza kocsik voltak de a behind the sence az mindiiiig nagyon jó... Ezt mindenki szereti szerintem. Emberközeli a profizmus mellett. Jobb mint máshol egy roomtour.....
Volt anno a Balázs Viktornak egy felvetése, hogy mindenki csináljon egy Speedzone adást a saját látásmódján. Hogy szerintünk milyen a Speedzone. Szerintem ilyen. Ez volt az ötletem, mert hogy én nem fogok soha beállni műsort vezetni. Ellenben (mint utómelós) meg tudom mutatni, hogyan is készül. Hát, így! 🙂
Espada a Kard!!! 3.9 litetes V12 duruzsolása...És a 7.0 literes Ford V8... Brutális... És a Bugatti, nincsenek szavak...❤ Remélem jó hosszú lesz a videó minimum 2 óra.
Nem semmi ennyi rengeteg melót és energiaforràst beletolni egyetlen adásba. Az a szomorú benne, hogy a végén majd max 2x annyian nézik meg, mint egy átlagos újautó tesztet, amit a tesztelő forgat le egyedül😢
Az összeszokott csapat! Jó látni egy ilyen kulisszák mögötti témát is. Profi szervezés! Bence drone os repülésekből volt már incidensetek,engedély stb? Hanyas mavicet használtok? A “száraz pizzatészta”😅.
Sziasztok! Nyilván megint szuper volt a cucc. Olyan észrevételem volna, hogy a 10 Hz alatti tartományt érdemes lenne levágni a hangból. De lehet hogy ez csak egyedi. Köszi a munkátokat. A munkát írhattam volna nagybetűvel is. Tisztelettel: Péter
Durva mi munka meg emberállomány van egy ilyen adásban. Meg van a VR pisti aki otthon a monitor előtt 1 órát ügyetlenkedik a Ghost of Tsusimában amit ingyen megkap, és 10x annyi megtekintése van mint ennek a filmnek bármikor lesz. Dehát a népszerűség meg az érték sosem volt közel egymáshoz. Köszi, hogy vagytok, főnök főnök büszke lehet.
Ne bántsd! Nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ott legyenek ahol... (Én is feliratkozójuk és rendszeres nézőjük vagyok.) Nem beszélve arról, hogy a gémer társadalom sokkal nagyobb, mint az autób**iké. 🙂
Bocsanat most kezdtem el nezni a videot, es csak jelezni szeretnem elore, nem tudom mi lesz a video tobbi reszeben, de Lacisas lenyomott egy profi legcumit 4:55, szoljatok neki hatha o sem tud rola.. Koszonom a figyelmet.
Basszus nektek már a személyes busz sem elég Petinek úgyis lesz D-s jogsija vegyetek nagyobbat :D Amúgy nemtudom ki találta ki a berket de nagyon látszik mennyi munkát toltok bele jónéhány szombati adás!
Volt anno a Balázs Viktornak egy felvetése, hogy mindenki csináljon egy Speedzone adást a saját látásmódján. Hogy szerintünk milyen a Speedzone. Szerintem ilyen. Ez volt az ötletem, mert hogy én nem fogok soha beállni műsort vezetni. Ellenben (mint utómelós) meg tudom mutatni, hogyan is készül. Hát, így!
Azt írtam a srácoknak tegnap este a msn csoportunkban, hogy ez lesz az egyik kedvenc adásom. És nem azért, mert én csináltam, hanem mert úgy tudtam megmutatni őket, amilyenek valójában! És szeretem őket, egytől-egyig! 🥰
Na így kell megtörölni a szakma orrát! 🤘💪😉
Pontosan !
Sràcok!!! Le a kalappal!!! Egy olyan lajikus embernek mint èn, aki szart se tud a mèdia kulisszài mögött törtènö dolgoknak, hàt ez igen!!!! BIG BIG BIG RESPECKT!!! REALY!!! Szerintem nekem ez sokkal jobban tetszett mint majd maga a film....
G hatalmas figura. Pista filmet is rendezhetne . Nagyon jó titeket nézni, hogy milyen jó csapat , profi szakemberek vagytok !👌✌️
Ez már egy következő szint!
Hatalmas szerencsém volt, hogy ott lehettem a tihanyi felvételeknél (teljesen véletlenül jártam arra túrázni), éppen Csík mutatta be a bugattit. Ezer hála Pistának, hogy csinálhattam vele egy képet, és köszönet az egész csapatnak, hogy nézhettük a felvételt, és nem küldtek el. A werk alapján ez lesz az eddigi legszínvonalasabb magyar autós rövidfilm!
Rövid???!!! 😄
Persze minden relatív...
@@miklosvener leghosszabb rövidfilm.
legkissebb óriás. :D
Hú Srácok! Nem semmi. Kicsit mögé láthattunk, hogy ebbe mekkora munka is van ... Köszi mindegyikőtöknek!
Nagyon jó volt! Jó látni, hogy èpül fel egy jó film amit látunk. Csak Brúdert hiányoltam! Jók vagytok gratula mindenkinek! Pistának azt a cobrát dobjuk össze, jól áll neki😁👍
Imádom az ilyen csapat videókat.... tényleg, mint a Pannon portya...
Hát rendessen elhúztátok a mézes madzagot!!Nagyon szépen köszönöm!!
HAJRÁ SPEEDZONE!!!!
Bakker ezt gyerekek most mindent vitt nagy köszönet a videoért ez tökéletes lett ha van lehetőség több ilyen jellegű videót mégegyszer hatalmas köszönet. Ja és még egy gondolat mindenki tanulhat ötletek így is lehet
Az ember el se tudja képzelni mi meló van egy egy adás mögött. Hihetettlen. Gratulálok srácok ultra jók vagytok.
Király volt köszönjük szépen mindenkinek
Nagyon jó lett a videó!
A Cobránál menőbb dolog meg egyszerűen nincs a világon. Semmivel nem lehet úgy megérkezni, mint egy Cobraval.
Nagyon érdekes bele látni egy forgatás menetébe mi, hogy zajlik. Nagyon jó volt látni és egy kicsit a részese lenni. A szokásos csillagos ötös műsor!
Nagyon fasza lett a werk! És a csapat is kurva jó! Mind en karakternek helye és szerepe van! És a működés is nagyon profi! Köszi hogy meg osztottátok velünk
Örülök ennek a videónak, kellett ez már srácok, csak vártatok a megfelelő alkalomra!
31:38 de mocsok jó hangja van, sírok! 🥺
Baszki azé ez tényleg sok meló.
RESPECT👏👏
az most voltam filmforgatáson...durván fárasztó két nap
Régóta nézlek benneteket de ez mindent vitt...😊❤
Sziasztok!
Köszönöm szépen ezt a "werkfilmet" . Mindig jó az ilyen ,mert ebből is látszik,hogy mennyi munka van egy jó videó elkészítése mögött és ahogy néztem azt vettem észre, hogy tényleg nagyon jó a hangulat és a csapatmunka/összhang.
Tamás
Gratulujem chlapi!De jó volt látni hogyan készül!Szuper volt a adás emberek!Örülök h vagytok!
Hát itt válik el a szar a májtól aszem…. HA csak a háttér film ilyen főnök akkor bele se merek gondolni a rendes filmbe ! Mi meló volt ebbe . Respect
Köszi a betekintési lehetőségért, egyszeri nézőnek fogalma sincs mi munka, szervezés, előkészítés van egy videó mögött. Ez amit ti műveltek elképesztő, jó látni, hogy a kőkemény profizmus mellett is milyen baráti a hangulat, mindenki teszi a maga dolgát maximális odaadással. Minden elismerést megérdemeltek, ebbe nem lehet belekötni. GG
szép feladat, szép munka, szép megoldás! köszönjük! 👏 a vége tisztárára a "szomszédok"-at idézte, ahogy Mágenheimék, Vágásiék és a többiek összefoglalnak és elköszönnek...ha tudatos, akkor legközelebb vágjátok alá a zenét is plíz! :D
Nagyon szépen köszi fiúk!!! Meg több ilyen kisfilmet! Jol vagyto na! ❤
Ez nagy királyság volt! Még sok ilyet! Nem gondoltam volna hogy ez ekkora meló ! ❤
Kíváncsian várom a vegeredményt
Najoooo ez ami lett ilyen nincs! Ez tényleg egy film werk filmjét óriási, nagy pacsi, hát tényleg hihetetlen mozdulatlanul néztem végig 🎉🎉🎉🎉🎉🎉
Még mindig ezek a Speedzone történetének legszebb autói!
Nagyon nagyon jò adás! Legyen még légyszíves!Már másodszor nézem végig
Shelby Cobra ❤!!!! Szuper Csapatmunka Ügyesek vagytok nagyon!!!!Az ember nem is gondolná mennyi munka van vele! Több ilyen műsort csináljátok nagyon érdekes!!
Ez tetszett. Mennyi meló! Szinte én is elfáradtam. De csak szinte. Nagyon szórakoztató volt. 👌
forgatni jó, tök jó csapatmunka, nézni is jó volt
Hatalmas lett ez is fiúk! Köszönet érte! 🙏🏼
Rém álmaimban sem gondoltam volna hogy ekkora melo le forgatni egy ilyen filmet! + hogy ennyi kollega kell hozzá! Gratulálok profi munka....
Nem semmi munka van ezekben a videókban.❤❤❤
Tök jó volt! Érdekes ezt így is látni. Nagyon jó volt tényleg! Hajrá! Csak így tovább!
Van a jó videó. ! És...van a kúrvára jjjóóó videó és tartalom . Ez, az . Köszöszöm !
Jo latni hogy a hangot nem biztatok a veletlenre. Gergő a kiraly❤❤
Szuper rész volt. Köszi skacok 👍🏻😎
Jöhet több ilyen is szerintem.
Jó belelátni, hogyan is készült egy ilyen adás, jöhet még máskor is. 😃
Szuper kis film lett, újra éltem kicsit a múltat mert néha én is filmeztem, igaz csak maszkmester voltam de jó volt látni, sok munka van benne.Jó munkát!!!
Az öreg legenda, a dörgicsei Jay Leno 😻💥🤘
Nagyon jó lett ez a werk videó
Szuper rész volt, több ilyet még😁
Mostmár csak a vágott anyag van hátra , kíváncsian várom 😊
Hatalmas epizód lett! Majdnem érdekesebb is számomra, mint maguk az autók.
G oltári nagy arc, olyan ízes jópofa szövegei vannak, hogy szerintem sokakat megnevettet. A munkája pedig kifogástalan, minőségi, mint az egész csapaté.
Hát ez nem semmi😊. Gratulálok! Zseniális videó volt nagyon Köszönöm
Ez profi lvl infinite. Le a kalappal fiúk-lányok 👍👍👍
Mika, ez menő lett😉
❤
Sziasztok ez nagyon jó lett jöhet még hasonló.
Még több ilyen videót 👍👍👍
most voltam két napot filmet forgatni. Azért az nagyon más dolog. Ez némileg könnyebb de őszintébb is mint a sok fényezés sminkes újra és újra forgatott snittek. A Speedzoneban azt szeretem hogy az összeszokotság miatt a nehezebb dolgokon is át tudnak gördülni.
Csináltunk olyat is, az más
Bele sem gondolunk sokszor, hogy mennyi kib@szott munka van egy 20-30perces adás mögött…
Mire végignéztem leizzadtam 😅
De jó is volt istenem! Még még még ilyeneket!❤🎉
Még sok ilyen werket!
Fhuuu sracok! Az utobbi idok egyik legjobb videoja lett, amugy is nagyon szeretem az ilyen BTS videokat, de ilyenkor latszik igazan, hogy egy-egy anyag mogott, mennyi munka, tervezes, szervezes van. Velemenyem szerint ez egy nagyon jo irany es szivesen latnek meg ilyen tartalmaka, az uj autok amugy is dog unalmasak. Koszonjuk es hatalmas pacsi mindenkinek!
-Nagyon jó lett, a végén a szomszédokos lezárás is vicces volt kiváncsi vagyok milyen lesz a jövő heti rész. Szerintem Mika biztos jót fog összerakni. Egész kedvett kaptam a speedzone csaptban dolgozni, nagyon jól átjött a hangulat, mint ha ott lettem volna én is, szóval itt is kiválőak lettek Mika felvételei.
❤ Nincs rajtam nagy nyomás... áhh, dehogy! 😄
@@miklosvener Ahogy Maverick mondaná " Don't think!"
@@MrJoecool30000 "Just do!"
Nem tudom ki találta ki, de szerintem kurv@ jó ötlet volt először leadni a werket! És a hangok.... 😳 Báze, nagyon mozis, profi!🙏
-Hajrá!
-Magyarok!
Ki az aki ennek fényében újra nézi?😊 Még rátesz egy lapáttal az amúgy is egyik legjobbra sikerült videóra. Köszönjük srácok! Minden fillér jó helyre megy 🤘😉
Így tovább 😎
Volt vita belőle, hogy a werk, vagy AZ "anyag" menjen ki előbb! Ezek szerint Pistával nyertünk! Végig azt toltuk, hogy ez a legjobb "felsz*pó" egy ilyen anyaghoz!
Már csak az "anyagot" kell megcsinálnom, hogy méltó legyen. (A zabszem effektus mond valamit? 😆)
@@miklosvener En meg mar 20 perce keresem hogy melyik adas volt ez, es hogy maradtam le rola. :) A Werk altalaba anyag utan jon, akkor azert nem talaltam... :D de mindegy, jo lesz igy is. varjuk! :)
@@wood1y en is itt keresgelem b@szuskulcs, aztan mivel nem talaltam, elkezdtem olvasni a kommenteket 🤣
@@miklosvener Szerintem nem zabszem hanem makszem inkabb. Az ANYAG eleg nagyot fog durranni szerintem... 🎉
szóval akkor Mikán áll, vagy bukik a sztori :DDD Királyok vagytok!
MINDENT RÁFOGUNK 😂
@@gabika07rh Kösz! Én is szeretlek! 😅
@@gabika07rh fő a csapategyetértés :D
Mikától már csak tesztet várok ! 😈
Köszi...köszi....és köszi! Mindenkinek nagy tisztelet....ja és köszi :)
39:26 “poharak a fenti szekrényben” az új Kispál lemez címe 😃
Ezekről az autókról profin leforgatott/hangolt adást már vétek lenne telefonon megnézni, kötelező a nagy kijelző és jó hangzás hozzá. Hű de várom már a következő szombatot!
Mindig mindent megnézek tőletek évek óta ez hihetetlenűl qrva jó volt ha nem a legjobb,(főleg a Csík szívtatása) adott egy stábközeli élményt nem keveset hanem sokat Én imádlak titeket (Csíkot nem) 6óra anyagból ez szép és profi műsor, Én nem is gondoltam még bele hogy egy speciális adás ennyire összetett. Mi csak megnézzük, ja ok fasza kocsik voltak de a behind the sence az mindiiiig nagyon jó... Ezt mindenki szereti szerintem. Emberközeli a profizmus mellett. Jobb mint máshol egy roomtour.....
Nagyon tetszett !
A végére meg jó lett volna egy felirat olyan Morgen Freeman mémesen: És nem segített. 🤣
Hát, nem. 😄 De nem is baj... szeretek egyedül dolgozni. 🙂
A helyzet az hogy van a Magyar autós tartalom gyártás és van a Speedzone… Vannak jó tartalomgyártók ez tény de ez más szint. Full respect!
Szuper volt👍👌😊
Már az,hogy eszetekbe jutott,hogy érdekelhet minket a hogyan készült...
Hatalmas köszi.
Volt anno a Balázs Viktornak egy felvetése, hogy mindenki csináljon egy Speedzone adást a saját látásmódján. Hogy szerintünk milyen a Speedzone. Szerintem ilyen. Ez volt az ötletem, mert hogy én nem fogok soha beállni műsort vezetni. Ellenben (mint utómelós) meg tudom mutatni, hogyan is készül. Hát, így! 🙂
szuper lett, koszi
Csík tiszta Murdock a szupercsapatból :)
Espada a Kard!!! 3.9 litetes V12 duruzsolása...És a 7.0 literes Ford V8... Brutális...
És a Bugatti, nincsenek szavak...❤
Remélem jó hosszú lesz a videó minimum 2 óra.
Ozt' ki vágja meg? A Jó Isten a kisujjával?! 🤔😆
De másfél óránál bztos több lesz, mert csak a szöveg annyi...🤪
Még a vágatlan 6 órát is végignézném...😊
Nagyon remélem, hogy megéri nektek ilyen minőségű adásokat csinálni, mert jó lenne még ilyet látni. Köszi
Nem semmi ennyi rengeteg melót és energiaforràst beletolni egyetlen adásba. Az a szomorú benne, hogy a végén majd max 2x annyian nézik meg, mint egy átlagos újautó tesztet, amit a tesztelő forgat le egyedül😢
Kalap lenn.
Az összeszokott csapat! Jó látni egy ilyen kulisszák mögötti témát is. Profi szervezés! Bence drone os repülésekből volt már incidensetek,engedély stb? Hanyas mavicet használtok? A “száraz pizzatészta”😅.
Minden engedéllyel rendelkezünk
Vègre egy olyan videó hosszú idő óta,mint amikor elkezdődött ez az egèsz Speedzone örület 😂😮😊
Sziasztok! Nyilván megint szuper volt a cucc. Olyan észrevételem volna, hogy a 10 Hz alatti tartományt érdemes lenne levágni a hangból. De lehet hogy ez csak egyedi. Köszi a munkátokat. A munkát írhattam volna nagybetűvel is. Tisztelettel: Péter
Ez IGEN! 👍👍👍
❤
Valahogy úgy érzem, ennek a nyersanyagából is lesz pár baki/vicces év végére. 😀
Csak majd legyen valaki (Bence? 😄), aki végignézi ilyen szemmel...
Ez már Oscar esélyes!
Durva mi munka meg emberállomány van egy ilyen adásban.
Meg van a VR pisti aki otthon a monitor előtt 1 órát ügyetlenkedik a Ghost of Tsusimában amit ingyen megkap, és 10x annyi megtekintése van mint ennek a filmnek bármikor lesz. Dehát a népszerűség meg az érték sosem volt közel egymáshoz. Köszi, hogy vagytok, főnök főnök büszke lehet.
Ne bántsd! Nagyon sokat dolgoztak azon, hogy ott legyenek ahol...
(Én is feliratkozójuk és rendszeres nézőjük vagyok.)
Nem beszélve arról, hogy a gémer társadalom sokkal nagyobb, mint az autób**iké. 🙂
Elég lett volna annyit írni, hogy tetszett.
Zseniális mű!helyileg hol forgattatok? RESPECT
Balatonakali, Dörgicse, Pécsely, Tihany, Vászoly.
Bocsanat most kezdtem el nezni a videot, es csak jelezni szeretnem elore, nem tudom mi lesz a video tobbi reszeben, de Lacisas lenyomott egy profi legcumit 4:55, szoljatok neki hatha o sem tud rola..
Koszonom a figyelmet.
Bocs a kérdést, tuti volt róla info, de ez mikor lemaz adásban, vagy hol elérhető?
Jövő héten
2024.06.15. CET 10:00
köszi :)
27:59 -nél, mit jelent az, hogy gangolni? Nem vagyok annyira jártas a témában, viszont kíváncsi vagyok! :)
Sebességet (fokozatot) váltani.
Basszus nektek már a személyes busz sem elég Petinek úgyis lesz D-s jogsija vegyetek nagyobbat :D Amúgy nemtudom ki találta ki a berket de nagyon látszik mennyi munkát toltok bele jónéhány szombati adás!
Volt anno a Balázs Viktornak egy felvetése, hogy mindenki csináljon egy Speedzone adást a saját látásmódján. Hogy szerintünk milyen a Speedzone. Szerintem ilyen. Ez volt az ötletem, mert hogy én nem fogok soha beállni műsort vezetni. Ellenben (mint utómelós) meg tudom mutatni, hogyan is készül. Hát, így!
Király volt, jövő héten lesz Hogyan készült a Hogyan készült? 😂
😆
Bocs, az kimaradt a videóból, hogy megcseréltük a sorrendet. Szóval a jövőhéten lesz a videó, amin itt dolgoztak a srácok.
@@miklosvener: köszi, várjuk!
2 percnél a zene cimet valaki, köszi.
Apám az a wienersnitzel ! Pont ezt ebédeltem .... csak kisebbet ✌🤟
Érdekes lesz a kész rész
Ezt nevezik profizmusnak mikor a hozzáértés szakértelemmel és szenvedéllyel párosul. Le a kalappal srácok.
- 250E euro amiben ülsz.
- Ezek csak számok...
🤣😂😁
... "- Már nem!" 🤣
Legyen neked szerencsés😂. Óriási 😂😂
Zseni, még, még!!! Soseveddel!!!
Peti nagy volt :D
Az egyik“ hangmérnök srác “ a Brúder testvére? 1:1
Nekem tiszta Vinyus
Bocsi, igazad van, volt egy másik is aki a széken ült mellettük a múzeumnál, rá gondoltam.
@@jakabbuga5138 Igen en a kockás ingesre gondoltam.
Ez az a csapat akikre meg az unokaink is emlekezni fognak!😁
Azt írtam a srácoknak tegnap este a msn csoportunkban, hogy ez lesz az egyik kedvenc adásom. És nem azért, mert én csináltam, hanem mert úgy tudtam megmutatni őket, amilyenek valójában! És szeretem őket, egytől-egyig! 🥰
@@miklosvener Hibatlan!🫡✌️
Pistán mi az az óra? Tag Heuer Monaco?
Invicta
@@palenikz
Köszönöm
Csík: 3 napig jegyzeteltem, de a benzinszintmérőt nem vágja.... véleményes