Börtönbe vonulása előtt adott interjút Aurelio: „Megkönnyebbültem, hogy apám már nem látja ezt”
HTML-код
- Опубликовано: 14 фев 2022
- Hűvös irodájában fogadta a Blikk videós újságíróját Aurelio, aki a szokásos, „Onorato” feliratú pólójában adott interjút. Nem tűnt meggyötörtnek, inkább az látszott rajta: megkönnyebbült. Napokon belül bevonul a börtönbe. Kendőzetlen őszinteséggel beszélt az általa elkövetett bűnökről, a börtönélet várható nehézségeiről, illetve arról is, hogy tervei szerint Svájcban akarja folytatni az életét.
Készítette: Marczali László Развлечения
Nem sokkal a villa után mögöttem álltak a tescoban az akkori baratnőjevel. Megszólitottam, gratulaltam neki. Nagyon közvetlen, jó fej gyerek, megköszönte es még az arachnofóbiánkról is valtottunk par szót. Nagyon aranyos volt, nem volt pökhendi vagy nagyarcú. Se előtte, se azóta nem találkoztunk soha, mégis úgy beszélgetett, mintha ezer éve ismernénk egymást, ami az akkori "villás" csajáról nem mondható el, ő csak szúrós szemekkel nézett. Kitartást kivánok neki és nagyon sok erőt, egészséget. Jó gyerek szerintem. Sajnos ma nagy divat, hogy keménykedik valaki, aztan ha kikap fut a rendőrségre. Aurélió is belefutott egy ilyen csávóba. Már nincs betyárbecsület. Remélem jó magaviselettel hamarabb szabadulhat. És senki ne magából vagy a saját asszonyából induljon ki azzal kapcsolatban, hogy a barátnője nem fogja kivárni. Lehet, hogy ti vagy az asszonykáitok mindemre ugranak ami f*sz, de nem ismeritek az ő baratnőjét! Aurélió neked továbbra is sok erőt és kitartást kivánok!
Hatalmas respect a riporternek, nagyon bírom. Értelmes kérdések, értlemes megnyílvánulás, stb.. gg
Nyugodj meg gengszternek senki nem néz😀
Remélem megnyered
Kifejezetten örülök hogy az addig jár a korsó a kútra míg el nem törik ez esetben is működik. Ami borzasztóan szomorú, hogy ez az ember aki haszontalan tagja a magyar társadalomnak, több figyelmet kap mint a környezetvédelem, demokrácia, magyar kultúra jövője.
Annyira primitív a magyar média és persze a nép is hogy ilyenre van igénye
Hányinger
Sok sikert és boldogulást kívánok ennek az embernek, remélhetőleg át gondolja az életet a rács falai között. És egy egészségesebb lelkű ember jön ki onnan
Itt már rég nincs demokrácia😂
Sajnos kis hazánkban az ilyen senkikre van igény és figyelem!Nekik van szép barátnőjük nekik van jó lehetőségük,sok pénzük,minden!Amint kijön a börtönből már várják a szép lányok a felkérések a médiából a lehetőségek a pénz!
Nálunk a senkik a valakik és a valakik a senkik sajnos!
Valószínűleg nektek is van rá igény, hiszen ha nem lenne nem lennétek itt....... 👏👏👏
A mai fiatalokból egyet látsz mindet láttad. A fő spirituális okosság, hogy a hibákat a sors akarta a pnzt pedig ő kereste mert ügyes... Egy egész generáció félresikerült tényleg baj van a spermákkal
@@glaszlo9694 A generációm köszöni az általánosítót ledegradálást
Sokkal nagyobb bűnőkért kint vannak..-!!Berki büntetőjével ..pl.mi újság?Nagy a csend..-!!
Meg úgy hallottam aki ki nyomta a nőnek a szemét... Az szabad lábon van.
Remélem bent maradsz és megnyered.
A kétkezi munkáról neked semmi fogalmad nincs.
Meg majd a gondolat is jó lesz hogy kezelgetni fogjak az asszonyat😂😂😂😂😂
Boldog születésnapot…
Ja még az se volt gyenge a liveban, mikor előadta, hogy haverjaival hogy fenyítenének be másokat :D Ezt is kifejezetten intelligens dolog hangoztatni aki ilyen élethelyzetben van mint ő :D
Ez a srác nem érdemelte meg ezt az ítéletet. Én nem csípem egyáltalán, viszont nem egy börtönbe való gyerek, tönkre fog ott menni.
Kár érte
Jó sók benzodilt, meg tramadolort, már csag a félelmei miatt, és a vébélnyílása végett. Sók sikert szupersztár 😄
Olyat lehet kérni, hogy szerepelni se járjon vissza ide!
Végre egy értelmes komment egy értelmes ötlet,kérés 👌👍👌👍👌👍
Majd a a csapból is a szabaduláskor...🤢
Nagyon rendes volt a riporter és a riportalany is.! 🤗
Jajaj... A riportalanynak megfelelt a magyarhoz, míg szophatta a pénzt, de a bűncselekmény után inkább svácban legelészne ;)
Ha neked ez a rendes, akk... Inkább kedvesen fogalmazom: akkor javaslom, az értékrended kicsit legózd át, mert baj van.
Hát én megyek érettségire a haverommal 😅😅👍
Na..pont a Pumped Gabó a haver,aki lenyúlta kb.az összes "legjobb barátja"csajâra😂mire kijön Gaboka intèzkedik
Ááhhh attól te ne félj öcsém téged soha nem fog senki gengszternek nézni sem úgy tekinteni rád.
Meg nyugodhatsz hogy mindenkinek úgy maradsz meg a fejében hogy egy aranyos síró kis fiú vagy🤏🏽🤣
az aranyos kisfiú lehet 1 ütésből leverne, te kemény fiú. ;)
Boldog Születésnapot! 😂
Érdekes a fizetős live-ban egészen más volt a stílusa :D az ilyenre mondom, hogy nem hiteles... majd mikor bemegy vagy már elvileg bement ott sem lesz akkora a pofája mint a liveban, hogy szétcsap mindenkit stb :D összehúzza mindenét ahogy tudja, de mondjuk ez lenne a normális amúgyis
Nem ment még be, ez csak egy kamu volt, az igazi bevonulás helye , és ideje ismeretlen. A napokban, hetekben lesz, de az igazi időpont ismeretlen.
Hat akkor drága barátom elveszem a kedved.. nem szeret téged a csajszi!
Ha szeretne teljes szívéből akkor egy normális párkapcsolatban nem AUT mondja egy nő hogy csináld végig a börtönt hanem azt hogy VÉGIG CSINÁLJUK! Szóval ne is vedd fel a kapcsolat tartósítószer köze.
Ez nem, szerintem a lány és ő is nagyon jól áll hozzá a helyzethez. Senki sem mondhatja hogy várj rám akármennyire szerelmes lehetsz és szerethetsz valakit. A lányt nem hibaztatom hogy nem hitegetem.
Mesevilágban élsz. 20-30év között kíváncsi lennék, hogy hány ember várna 3+ évet egy emberre. Ez az életkor még a fiatalkorhoz tartozik, ahol nem az lesz az első, hogy várj. Hidd el nekem, 20ból 1 ember várna talán. Ne legyünk álszentek.
Jövőre is lesz valentin nap, csak az egy kicsit más milyen lesz. 😁
😁
Hülye 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
😂😂😂😂😂
Elképesztően primitív....de hát veszett már több is Mohácson...
Hát barátom szerintem vissza fogod sírni az Afrikai Csótány és bogár evést 🤣
A gyűjtő lesz a legkellemesebb!
Az az..gyűjtőt neki😄😄😄😄😄
Hol lesz itt gond tesa !!! Nem látod hogy kipattintotta magát ?? :D
@@zalangarai8102 bent jobban ki vannak patintva 🤫🤣
A seggét pattingathatja
A kis ánuszrózsája fog lifegni
Kipattintva???
Sok volt a danabol...jó vízes a gyerek
Börtön is jo😄majd mennek a raptorok csomag ellenőrzésre😄😄😄😄
Sokkal nagyobb dolgokért szabadlábon vannak túleszel rajta minden elmulik egyszer
KITARTÁST!!!!!
2 hetente 4 nap tévézés nála a kemény munka!?
És most sajnálni kellene szegénykét?
Biztos sokan megfogják venni a farokpörgető könyvét... 😁 Kemény volt, így járt. Ez lesz a való világ!
Aurelio kitartást a börtönbe vigyázz magadra és várunk vissza beste leben brüder💪👌🐊
Hány évet kap?
3 év 5 hónap.
Mit történt és meddig megy börtönbe?
mondjuk a kokain szerintem sehol sem engedélyezett
Tobb országba lehet nallad pl 2g.. Saját fogyásztasra.. Ha több van nallad akkor is csak szabály sértés...
Börtönbe van?
Mit kellene rajta megbecsülni?
nem tudom én kerestem egymillát nem bruttóban és sosem drogoztam
Ez sem komplett!Érzelmei?Ennek?Jajj!
Hajrá!!
Szegény AKC misit lecsükták brühü
remélem szappan helyett tusfürdő lesz azt nehezebben veszed fel
1 hét karantént nem bírtok ki otthon, a helyében úgy menekültetek volna az országból hogy édesanyátoktól sem köszöntetek volna el.
Jobban járt volna az osztrák börivel....ott még azt is engedik,hogy egy napot privát helyen kettesbe töltsenek!😁Pedig Auba nagyobb a szigor 😁
Gondolom ott se mindenkinek.
Nagyon durván be van állva ! 🤣💪🏻
Azért én kívánok, elfogadható napokat neki, nem odavaló , nagy tanulópénz lesz ez….
Születésnapja alkalmábol akkor lesz hátul mint a kabát ujja🤣🤣🤣tanulópenz...
Rossz bohoc ez a gyerek
Inkább kussolj ha nem tudod miről beszélsz szerintem..🤣🤣
@@milankajtor9414 Erre most inkább nem mondok semmit… 🤔😉Csak röhögök én is , pont úgy mint te,🤣🤣🤣és azért egy kicsit kulturáltabban nyilvánulok meg. De tudod mit? Ne is törődj vele… 🙌🏻
@@brigittabarsony1045 nem is akarok királylány
Genszter 😂🤣
Ne aggódj,lesz ott neked párod,mindennap Valentin nap lesz.élvezni fogod
Tesó....attól hogy szemtől szemben nem látja apud de a lelke tovább él és ezzel érzi és látja es ezt te is tudod....de jóvá teheted a következő utadon !
Ha svájc a mindened akkor miért itt bűnöztél ?
ezt a sok sületlen baromságot amit ez a fiú össze zagyvál.....:D
Való világ szereplõi sem az intelligenciájukról lettek híresek
@@peternemeth1677 Aurelio megjátsza itt a kultúr embert
Most kezdödik a valovilág 😂😂😂
Itt normálisnak tűnik de ő volt a hülye hogy több százezer ft al megy bulizni
Nekem is ez ugrott be elsőre, kellemetlen dolog, ha meglopnak, de ennyi készpénzzel nem megyünk bulizni, alkoholt fogyasztani, bakker!
Igen ez is csak a nagy képűség " mert megtehetem" dumával...
Gabi ne félj én most jöttem haza covid kórházból ,ott azt kívántam jobb volna a börtön és máig így erzem kitartást
Ilyen gagyi szöveg istenem mennyire fél
De már mindegy át eset a tűz keresztségen!! Belső infó ;)
Imádtam minden percét,Aurelio sok sikert minden jót kívánok! Egy fasza csávó vagy...ennyi! Bár ezt már nem látod most! Sokan vannak ellened irigyeid,DE ANNÁL TÖBBEN VANNAK MELLETTED,ÉS VÁRUNK VISSZA❣❣❣💞💞💞💞💞😘😘😘😘😘
Azért enged meg a cellatársaknak hogy beszáljanak a herlikopterba brrrrrrrrrrrr
Sok sikert Aurélia
Attól fél h fogja kibírni h nem moshat napi 4x fogat meg nem tusolhat napi 3x, meg mi lesz a séróval, hát bexarok komolyan. Azért ő nem egy Stohl András kaliber, h úgy figyeljenek rá bent mint a hímes tojásra. Majd amikor megkapja az első pofont valamelyik zárka társtól akkor észhez tér talán.
Nem fogja nem az van mint régen
Nem a fiatalkorúak börtönébe megy. A durva erőszakosság inkább náluk jellemző. Hallgass meg pár embert, akik már voltak bent. Nyilván van erőszak, de azért nem olyan mértékben, mint a filmekben... Hisz mindenkinek az az érdeke, hogy kikerüljön, most ha elkezd erőszakoskodni bent, abból még további súlyos éveket is kaphat bárki.
@@erikvass2299 Voltál benn? Ha nem, akkor inkább hallgass.
Pumbed Gabó meg a másik ratyi rambó, az is volt már mindegyik végén az anakondának. Biztos jótanácsokkal látta el Oráliót, akarom mondani Auréliót 😂😂😂😂
Miért volt szükség,erre a riportra?
119 397 megtekintés
Hüha ez a Budapest megteszi ha 3 a Magyar igazság és volt márt 3 Magyar Köztársaság akkor tényleg 3 év lesz.
Kemény.
Hát 200.000 Ft ha Aurélio Schweiz-i állampolgár az semmi azért kár volt.
De lehet,hogy nem is Schwez-i állampolgár mert akkor oda menne böribe hisz nagyón Humánusak jó a kaja és havi netto 450 S.fr CHF Sweizi Frank-ot kapna ott.
Láttam S.fr Doku-t egy Szerb rabló ült a Schweiz-i börtönbe azt mondta,hogy igen rabóltam mert nem volt pénzem Schweizban.
De kinek jóbb kérdem?
A lányom kap Szerbiában havi 400 Schweiz-i Frank-ot és napi 10-órát dolgozik érte és mindent fizetnie kell lakást kaját stb, vagy nekem a jóbb?
Nem fizetek a lakbérért nem fizetek a kajáért nagyón jó a kaja nagyón Humánusak a börtönörök és kapok havi netto 450 Frank-ot.
Nagyón sok faktór van az életben én nem vagyók isten tehát nem itélek el senkit sem mindenkinek van keresztje.
Ha schwájzi is és van lóvé, akkror is yóga van vissszaszerezni...van ak nyelvek is
Svájci kissebbségről eddig még nem hallottam!🧐 Kár volt Magyarországon élni!Nem azért kell alapítványoknak adni pénz hogy jó fiúnak lássanak! 😡🤔😡
Pedig vannak.....mindenféle mocsok megtalálható ott is .
Aurélio a csillagba megy szegedre vagy hova?
végre a megfelelő helyre kerülsz....
Végre egy értelmes és jó komment 👍👌👍👌👍👌
Ne aggódj csajodrol gondoskodnak majd ide kint rólad oda bent már szeretettel várnak
Lesznek barátaid ne fős a börtön nem rossz csak a benelèvö emberek
nyugalom minden rendben van nem kell félni Aurelio beszéltem egy patikai céggel és amíg bent vagy állják teljesen ingyenesen a reparon kúpot és a Dove is külön neked előállított egy vazelin alapú szappant amíg bent pihensz így minden okés lesz pajti 😂 🤣
😂😂😂😂
Tesók közzé mész bent tik vagytok a többség ne izgulj!
Meg ha cigany lenne😂😂😂😂😂😂
ugy ugy
Tisztelettel kérdezem! Az büszkeség? 🙄
@@adriennszaszi8878 Gondolom nem.. csak puszta ténymegállapítás. :D
Szegény kölyök.. nagyon más világba megy.. az tuti..
Melyik börtönbe megy?
17 nap???? Az nem 730
Xxx èvig magyar àllampolgár volt,. Persze amíg jól ment sora. Amikor már felszállt a szopó rollerre, akkor már svájci, ès inkább azt èrzi otthonának 😂 pedig csak 7èves koráig èlt ott🤣 de inkább ott szeretnè letölteni 🥺 ez èrdekes🤔 hát persze ott jók a börtön Körülmènyek😁.
Ugyan ezt akartam leírni!👍
Jó kislány legyél bent😁😄😁
Ó isten ne kegyelmezen neked
Neked kivánom hogy menyél oda be
Na hat most jön annak a része hogy ne szóltál lakatos brendonak azert meg néznék egy ojan livet hogy egy cellaba kerulsz vele!
Teso!Ha..kannibál zárkába kerülsz,hamar "ki szavaznak"!Bundás kesztyűt csinálnak belőled..Isten hozott a való villába..Az iigazi 'férfi házba😎😉
Nem kerül kannibalok közé.
Hasonszörüekkel rakják össze
@@jozsefsumegi219 Az első és utolsó zárka ahol voltam..12 fős volt..Visszaeső rabló,bicikli tolvaj,erőszakos közösülés,egy aki részegen belevágta az anyját a kútba,aki meghalt..Én adócsalás bűnsegédletével vádolva..Ez nem Dévényi Tibi bácsi kívánság műsora..😉😎😅
De a vv fanny gyilkosát nem tudták elitélni 10évig (amikor videofelvétel volt arrol hogy kinyirja es viszi a garázsba a nőt) vicc
Èn sem érezném magam otthon ha 3 év sittko várna rám...😉
Nem akkor vagy vesztes ha legyőznek, hanem amikor feladod, a történtek ellenére ezt becsülöm benne hogy leüli.
@@Huncute3 Miért mit gondoltál mit fog csinálni? Pucolós lesz?
@@Huncute3 tudna mást tenni, minthogy leüli? 😀
Anyi évett kapott ? Akkor 2025ben fog szabadulni
Hát még az egy év sok...
@@dorinadalmavitaris3517 Mondjuk megszökik
Hogy el van hizva és meg van öregedve.
Amire te emlékszel, ( a VV) ,az 18 éves korában volt.
@@gergelykuzmos1974 2009-ben?
Még jó hogy az apja nem dél amerikából jött
Huu barátom sajnos vannak ilyenek. Nem lennék a helyedben soha egyébként és hálásak lesznek szerintem az emberek azért hogy egy alapítványnak felajánlod az élőadásban összegyűjtött pénzt. Egyébként KITARTÁST és hát igen hirtelen nem tudok több szóhoz jutni
Apukád haláláért pedig őszinte részvétem!
Be megy Aurélio ki megy Anikó😂
Be megy mint Aurelio kijön mint Aurélia...
Látom a fókusz elmegy sokszor.
Aurélió befelé kifelé meg Aranka😎
Apam sajnos kb 1 honapja vegig jarta az osszes pesti bortont es senkinek sem kivanom azt amit o meselt nagyon durva dolgok vannak ott
@Gazdag Sodi igen xd csak politikai ugy felhivott 1 embert akit figyeltrk aztan csak mondott olyanokat h mrgolne az orbant stb es ennyi xd
@Gazdag Sodi inkabb aludj xd
A bogarak meg a férgek ott nem lesznek,de egy kis ágy ágymelegítő tevékenység igen.Zuhanyozz körültekintéssel!
Azért vettél sok drogot mert sokat kerestél?
Micsoda összefüggés :)
Tipikus esete a mindent másra kenésnek..emberekre..helyzetekre..csak épp ahogy mondja is,nem érti miért történt ez vele..pedig sima út volt idáig..
Otthagyják kecsón ételosztónak
Én csak azt nem értem hogy nem lehetett óvadékot le tennie ??? Hogy szabad lábon maradjon? Ha ennyire szar v fél ettől és van pénz..
Magyarorszagon ? Nem.
de látom most vagy megy ki belőled valami vagy tele vagy amiért így rangatózol.vagy csak vizelned kell
Annyi biztos, hogy cigány létére nem buta sőt...
Gabo is majd ide fog jutni 🤪🤣
Köz mondás aki másnak vermet ás maga esik bele .
Gengszter maradj màr 🤣🤣🤣
Meg is érdemli
Fura ilyet mondani, de Aurelio egy tehetseges gyerek. Kar, hogy felresiklott. De ugy nez ki, hogy eselye van az eletenek rendezesere.
Bent nem fogják bántani amíg van a számláján della nagyobb hasznát veszik a csomag meg pénz jobb nekik de ha elfogy megy a fekete leves
Svájcba akar menni? ott érzi magát otthon? ott a család? Akkor mi a ......... keres itt? Remélem, mivel Magyarországon követte el a bűncselekményt, itt is fogja letölteni.
Szerinted olyan tágas hej jut rád?ezt be nézted,de majd mondod te!
1 Percet nem dolgoztál életedben
Jól megrakják bent
Gengszter??????🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Te veréb!!! Négyzetméter? Luxxus? :D :D :D Lesz meglepetés. ;-) Pumpi addig rendezi az asszonyt. Legyél rugalmas, mert pár helyet meg jársz. Ez nem a villa lesz. De sok sikert.
A szappanért semmilyen esetben ne hajolj le tesám!!
Sok csomagos leszel nem fognak bántani.Max ha nem tudod melyik az ágyad.Sok cigi sok pénz túl éled .
Remélem még 40 évet kell ülnöd!