Ildiko szolnoki angol nyelvű szöveggyűjteményét felteszem magyarul is, hátha valakinek nem erőssége az angol. Köszönet az eredeti angol feltöltésért. Voevode, Románia volt miniszterelnöke, összehasonlítva a múltat az 1931-es idejével, kijelentette: „A magyar uralom alatt az erdélyi románok fele annyi igazságtalanságot szenvedtek el, mint a mai román uralom alatt. Akkor a román köztisztviselőket politikai meggyőződésük miatt nem bocsátották el, a magyarok pedig a választások napján nem lopták el a szavazóurnákat. Igaz, hogy a román parlamenti képviselőket nem tartották fontosnak, ám törvények ugyanúgy védték őket. Aztán több képviselőt küldtünk a budapesti parlamentbe, mint ma Bukarestbe! Magyarországon nyolc erdélyi román volt magasabb pénzügyi vezető beosztásban, szemben a mai bukaresti kettővel. Nem voltak rabszolgák Magyarországon. A véleményünket szabadon kifejezhettük, mert a magyar törvények védek minket ... ". (A magyar kérdés a brit parlamentben). Andrew Hlinka, a szlovák vezető, 1920-ban a Narodne Novoti című cikkben kijelentette: „A befeketítő propaganda ellenére a régi magyar kormány többet adott nekünk, mint a szívünknek idegen Cseh Köztársaságban. Nem szabad elfelejteni ezer évet, és a régi magyar szülőföld emléke továbbra is a szívünkben él ”. Herbert Henry Asquith, Nagy-Britannia nyolc éves miniszterelnöke 1925-ben azt mondta: „Ez a békeszerződés nem az államférfiak munkája, és súlyos és végzetes hibák eredménye”. Stanley Baldwin, Nagy-Britannia miniszterelnöke kijelentette: „Az európai béke a Trianoni Békeszerződés megkötésének napján ért véget”. James Bryce, a brit parlament képviselője, 1921-ben kijelentette, hogy: „Valójában a Trianoni Konferencia sértette a legjobban a kisebbségek jogait, mert sorsukra ítélte őket vágyaik figyelembevétele nélkül, nem zavarta a véleményük. Ez a békeszerződés nem más, mint egy szégyenteljes hiba a történelem lapjain, amelyet néhány láthatatlan gonosz kéz okozott. Valóban azt hiszi, hogy ez a szerződés békét jelent? Ellenkezőleg! A korszakban a következő háború magjait fogja elültetni, amikor a világ legfontosabb vágya a béke ”. Neville Chamberlain, Nagy-Britannia miniszterelnöke 1938-ban kijelentette, hogy: „A Trianoni Szerződés eredménye Európában nem a béke, hanem egy új háború félelme”. Winston Churchill később az I. világháborúval záruló szerződést „egyetemes következmények tragédiájának” nevezte. Lloyd George, Nagy-Britannia angol miniszterelnöke, a Trianoni Béke egyik alkotója 1919. március 25-én a következőket írta: „Délkelet-Európában soha nem lesz béke, mert Szerbia, Csehszlovákia és Románia határain belül sokan lesznek a magyar irredentisták, akik területük visszatérését vágyják. Azt szeretném, ha a béke megteremtésekor tartsuk be azt az elvet, miszerint a nemzetiségeket össze kell kapcsolni az anyaországukkal. Ennek a humanitárius megfontolásnak minden gazdasági, stratégiai és pénzügyi megfontolást meg kell előznie ”. 1929. október 7-i beszédében kijelentette: „A szövetségeseink által a békekonferenciánk által átadott dokumentáció megtévesztő és hazudó volt”. Újra elítélte a Szerződés szellemét, amikor 1936. július 27-én a brit parlament alsó házában kijelentette: „Egyes szövetségeseink által nekünk benyújtott követelés minden bizonyítéka hazugságon alapult, és hamisított, és így úgy döntöttünk, hogy elfogadtuk a hamis információkat. Megítélésünket azon statisztikák alapján tettük, amelyeket ezek a szövetségesek állítottak elő. És elfogadtuk a meghamisított jelentéseiket, és nem azon adatok figyelembevételét, amelyeket a legyőzött nemzetek mutattak nekünk ”. Andrei (Andrew) Hlinka katolikus pap, a legnagyobb szlovák párt, az úgynevezett Szlovák Népi Párt vezetője 1925. június 4-én kijelentette: „A magyar atya emlékének mindenki lelkén át kell szárnyalnia, mert annyira nem szenvedtünk el az ezeréves magyar szabály alatt, mint a hatéves cseh uralom alatt ”. Vladimir Iljics Lenin: „A békeszerződést rájuk kényszerítették, ám ez a béke egy zsaroló béke, a gyilkosok és a hentesek béke… egy szörnyű béke, zaklató béke… ez nem békeszerződés; ezeket a feltételeket késekkel a kezükben a védelem nélküli áldozatokra diktálják ”. Lord Newton, a British Lordok Háza tagja, 1920 márciusában a következő szavakkal fejezte ki véleményét: „Mi a magyar bűncselekmény? Az a tény, hogy harcoltak ellenünk? De voltak idők, amikor a csehek, a lengyelek és mások, akiket most barátokként fogadunk, nem voltak szövetségeseink, csakúgy, mint a magyarok ebben a háborúban ... ”. Egy évvel később ugyanez a politikus kijelentette: „Ismét szégyen vagy bocsánatkérés nélkül elmondhatom, hogy Magyarország emberségesebb és igazságosabb elbánást érdemel. Sokan könyörögtek ezért az országért. Háborús bűnökkel vádolták, amikor valójában Magyarország volt a legkevésbé felelős a háborúért. Elmer C. A. MacCartney,
szivesen! Louis K Birinyi : Why the Treaty of Trianon is void. Amerikába 1938 kiadot könyvéböl nagyon érdekes. Letölthetö www.jrbooksonline.com/birinyi.htm
Megkerestük Patrubány Miklóst. A 24.hu-nak úgy fogalmazott, nem tudja honnan jött, honnan származnak a szavak, de ő használta először: "…dokumentálhatóan, én magam használtam először ezt a kifejezést 2000. május 25-én, a Magyarok V. Világkongresszusának nyitókonferenciáján mondott beszédemben. A pillanat ihlete alatt futott ki a számból ez a magyarság-meghatározás, amit a Budapesti Kongresszusi Központot megtöltő háromezer küldött olyannyira megértett, hogy percekig tartó tapssal szakította félbe beszédemet. " Az MVSZ elnök úgy tudja, az idézetet csak ezt követően kezdték el Illyés Gyula szájába adni.
Felvidéken 1,1 millió magyar, Bács-Bodrog és Bánátban 650 ezer német ajkú és 500 ezer magyar, Erdélyben ott is tudtommal közel 3 Millió magyar a kisantant fennhatósága alá került. Bizony bizony a kisebbségek részéről sokan magyarnak vallották magukat és Magyarországhoz szeretet volna kerülni.
Valyon miért is? De PL: Erdélyben,a Partiumban,s a Bánátban valójában sokkal több magyar élt(s ÉL máig is,),mint amennyit hivatalosan be mertek-mernek ismerni!
@@schonhauer1 úgy érted, hogy amikor magyar fennhatóság alatt voltak ezek a területek, az ott élő magyarok nem merték magyarnak vallani magukat? Ha visszavetíted a későbbi időket az első vháború előttre, akkor tévedsz.
Ha Trianont nem is orvosolja, de a sebet gyógyítja az alábbi: a határon túli magyarság fennmaradása érdekében indított EU-s kezdeményezés (nem pártpolitika!) aláírásgyűjtését ajánlom. Május 7-ig még sok aláírás kell: eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative Infó: nemzetiregiok.eu/
@@ataircanopus3791 Én is végighallgattam. Én korrektnek tartom, nem volt benne semmi nemzetellenes. Abból semmi baj nem lesz, ha valamit több nézőpontból hallgathatunk meg.
Hogy a magyarok ágyúval ne lőhessék (majd egyszer talán) Bécset. Ez volt a hivatalos.. Hogy a magyarok miért lőnék (majd egyszer talán) ágyúval Bécset, azt nem mondták a labancok.. :-/
Ausztria hozzáakarta magát csatolni Németországhoz!!!! Ezt természetesen nem engedték a hatalmak!Ezért és Dél-Tirolért cserébe "kárpótlásul"(!!!)kapták meg a Burgenlandot!Így történt!
Itt még valamiért nem ültette előre a nagycsöcsű szőkéket. Da Vinci-t és Raffaello-t meghazudtoló polihisztoraink vannak, akik értenek Trianontól a benini kultúrán át, a migráció nemzetközi trendjeihez is. Intellektuális svájcibicska
Apponyi beszéde után átugrotta a nem tisztelt előadó uraság, hogy mi is történt június 4-ig! Ergo csúsztatott és elhallgatott. Undorító, hogy mindig hazudniuk kell. Ezért is vesztes a magyar mindig.
I am surprised that literally no one supported Ildikó Szolnoki's statement which included the statement of the Prime Minister of Great Britain Lloyd George who was one of the representative of the Big Three Nations who presided over the decision to dictate the terms of the Trianon Treaty in 1920. Prime Minister Lloyd George virtually said that this Treaty is" NIL AND VOID", because the evidence provided to us as decision makers was based on lies and misinformation and misrepresentation. We as Hungarians after 100 years should also support the views of the Prime Minister of Great Britain and demand a RE EVALUATION OF THE TREATY in accord with the recently circulated petition, signed by more than half a million supporters. Most magyarul is hozza szolok es megerősítem hogy nem várok semmi féle támogatást a magyar közönségtől. Úgy Mint Ildikó Szolnoki sem kapott semmiféle támogatást akkor hogyan várhatnám, hogy egy magyar személy is támogasson két személyen kívül. Most ugye várom a magyarázatokat .
@@svaszon Köszönöm hogy válaszoltál. Szeretném tudni mi a te álláspontod, vajon lesz egy kiút a mi életünkben, mert úgy érzem hogy Trianon vagy a Párizsi döntések nem fognak tartani örökké !
@@hunguy3280 Kedves Uram! Ha az én verziómra vagy kíváncsi, azzal kezdeném, hogy jó harminc éve járom körbe a trianon ügyet, mint jelenséget. És nem csak konkrétan a diktátumra gondolok. Próbálom elemezni, megérteni, modellezni, stb. a kort és a meghatározó erőket, a világhelyzetet magát. Általában optimista ember vagyok, de ebben a kérdésben realizmust kényszerítettem magamra. Ez a pár sor tehát évtizedek ismeretgyűjtésének, tanulásának egy kis részeredménye. - Sokan mondják, hogy a török százötven évig, a habsburg közel háromszázig, trianon pedig csak száz éves... , és mégis... Sajnos nincs igazuk. Egyiket sem önerőből ráztuk le, ahogy a Lengyelek sem önerőből támasztották fel országukat 1920-ban. Nem önerőből alakultak meg a minket fojtogató, aztán belefulladó kis-antant országok sem. Két döntő erő fogja az ezzel kapcsolatos változásokat alakítani, és sajna egyik sem kedvező ránk nézve. - Külső erők: vajon Európának (Uniónak) érdeke-e a határok megváltoztatása? Határozottan nem. Van elég baja, magával van elfoglalva, miközben lassan süllyed. Nem érdekelt abban, hogy konfrontálódjon mint régen a török, aztán az oszták hatalom kiszorításában. Stb. - Belső erők: egységes, erős igény megfogalmazása trianon kapcsán, melyhez az elcsatolt magyarság is teljes mellszélességgel kiáll. Hát, ez is több sebből vérzik. A - hozzávetőlegesen százhetvenéves - megosztó, önfeladó, önmarcangoló, ideológiák jól befészkelték magukat a kozmopolitává lett nagyvárosainkba, aholis szitokszóvá vált minden törekvés, mely jogaink visszaállítását követeli. Stb. Valóban, semmi sem örök. Az újkori társadalmi változások MINDIG abba az irányba fejlődnek, amit a pénz szab meg neki. Ezért tehát EGYEDÜLI MEGOLDÁS az, ami régen is naggyá tett minket: birtokolni és irányítani, jól működtetni az erőközpontokat (mindet: ipar, kereskedelem, média), aminek révén lassan, keservesen újra a térség egyre erősödő, egyre befolyásosabb szereplői lehetünk. (Mint az ázsiai kistigrisek). Más szóval az anyagi, szellemi és lelki központja lehetünk a Kárpát medencének. Szerintem nincs más út, ha ez igényünk még egyáltalán. Ehhez például meg kellene oldani a máig meglevő ellentéteket, melyek frontvonalakat, lövészárkokat okoznak. Ezeket megörököltük a 18-19. századból, de nem volt lehetőségünk feloldani őket. Ilyenek az "urbánus-plebejus", (lásd legutóbbi fővárosi választási eredmények), az "ugor-török" háború (finnugor, vagy keleti), a "nemzet-nemzetközi" (pártharcok). Amig ezekben nem lesz egy élhető és egymás számára elfogadható egyezség, addig ne is álmodjunk trianon békés, számunkra kedvezó megoldásáról. Először országon belül kell magunkat megfogalmazni, elfogadni ahhoz, hogy aztán lehessen mit kisugározni... Ezért tudnak nagyok lenni a keleti országok. Az egyértelmű, egyszerű dolgokat a dologtalan gondolkodók nem trollkodják szét. Van mire építeni. A végtelen nem határtalant jelent. (Innen a nyugalom a közel másfélmilliárdos Kínában a korona-vírus kapcsán is.)
@@svaszon Kedves honfitársam, köztűnk aztán nem lesz vita az biztos. Hogy bemutatkozzam Géza a kereszt nevem, és Erdélyi születésű vagyok, Soproni Nak is érzem magam, mivelhogy 44 végén át lettünk helyezve ebbe a szép városba ahol Édesapám folytatta az Agronómus munkáját. Őrülök annak, hogy jól bírod az angolt mert csak magyarul beszélni az édes kevés különösen akkor amikor a Trianoni ügyeket szorgalmazzuk. Nagyon ajánlom, hogy szerezzed meg a Máglya tűz a Háború Peremén címzett könyvet, és akkor egyből tudomásodra jön, hogy ki az aki valamiképpen lehetne nekünk egy potenciális szövetségesünk, bizonyos Területi Revíziós kérdéskében. Persze ezen egyből lehet vitatkozni de egyezzünk meg, hogy ez egy hosszú út, es mind minden más, veszélyes is tud lenni. A többit te mar le is írtad, úgyhogy nem ismétlem a szöveget. Hajlandó vagyok veled személyesen is tárgyalni csak nem tudom hogy hogyan cseréljük ki a személyes adatokat mint E Mail cim stb. Amennyiben ez lehetséges varom tőled a választ.
Egy haza csak akkor vész el,ha lemondunk róla!Nincs még egy olyan nép,akinek ennyit kellett szenvednie,akik most is szenvednek és akikkel így elbántak,DE mi még most is itt vagyunk és leszünk is!Ha bűn magyarnak lenni,hát akkor én örökre búnös leszek!
Kárpátaljáról szó sem esik. Azon is el kell gondolkodni, a jelenleg zsidesz miért nem tesz semmit a területek visszaszerzéséért. Mindenhol azt nyomják, bele kell törődni ebbe.
Jogi úton sosem kapjuk vissza. Egy háborúhoz kevesen is vagyunk, eszközünk sincs és hát úgy húzunk szanaszét, ahogy a világon egyetlen nemzet sem. Érted már, hogy miért megy mindenhol a beletörődés szöveg? Dióhéjban ezért.
@@hungary011 Tökéletesen igazad van. Ez ellen csak mi tehetünk, minden nap minden percében. Szeretettel. Ez az első lépés. Minden más csak eztán következhet.
MI A HELYZET M5? A KORMÁYNT ÉS A MAGYARSÁGOT MOCSKOLÓ, GYALÁZKODÓ HOZZÁSZÓLÁSOKAT (pl ezé a marco poloé) KIENGEDITEK, ÉS HA VALAKI VÁLASZOL ERRE, AZT TÖRLITEK? KINEK AZ OLDALÁN ÁLLTOK?
@@levorasandor2943 Nálunk bársonyos diktatúra a jó szó! Ami annyit jelent, hogy akármit mondhat az, aki nincs hatalmon, mert annak nincs semmi jelentősége a Fideszes fiúkról ez lepereg és a szabad sikkasztás pöröghet zavartalanul. Ki van ez találva. Van egy egyszerű ember, akinek egy egész jó szakmája van és mindenki csak a hűséges kutyaszeméről ismerte gyermekkora óta. Felnő és kitanulja a gázszerelő szakmát.De nem Budapesten a milliárdosoknak dolgozik, hanem Fejér megyében szöszöl. Egyszer csak megvilágosodik és hirtelen szinte minden munkát megkap, sőt jogi háttere mindenkit elsöpör az útból, minden versenytárgyalást megnyer a legjobb üzleteket is meg tudja valósítani. Sőt vidéki zseni révén az ország leggazdagabb vállalati struktúrája lesz az övé.A legnagyobb szélhámosok tekintenek rá mentorukként és csodálják fantasztikus felemelkedését. Azért mindenki láthatja szép az élet és vannak/lehetnek csodák.Az út mindenki elött nyitva áll, csak a tehetetlen és lusta nem látja át. És még ezek után van képe az embereknek ekkora fityisz felmutatása után elégedetlennek lenni és felvetni, hogy itt nagyon nem stimmel valami, valami nem életszerüen magyaros. Nyíltan az arcunkba vágja a bársonyos hatalom. "ÉS?"
@@lessik28 Jó lenne, ha tudnád, mit jelent a „bársonyos forradalom" kifejezés! Kádr elvtrs csak 1967 utn lett bársonyos, amikor Fekete János sugallatára kiárúsította az országot az IMF-nek. Akkor felvettünk 5Mrd dollárt, amiből konkrétan 1 Mrd-ot kaptunk meg, mert a bnkok nem bíztak a szoci kormányokban. Fekete János nyilatkozatait hallottuk a rádióba, miszerint nekünk nem kell kifizetni a külcsönt, elég, ha a kamatokat fizetjük. Jött a módszerváltás, amikor a környezetünkben mindenkinek elengedte az IMF a kölcsönök legalább felét, jött fekete János, aki meggyőzte Medgyesit (az akkori pénzügyminisztert) hogy mi tistrességesek vagyunk, és akkor is kifizetjük a teljes összeget, ha a többieknek elengedték. (Mit gondoltok, kinek focitott Fekete úr? Nem kellene már régen börtönben ülnie?!!!!) Az összes disznóságaikat teszi most rendbe az Orbán-kormány. Magyarként miért rossz ez neked?
Ez nem igaz, Nis igen fontos szerb város, 1804-ben ott tört ki az első szerb felkelés, de Nis sose volt főváros, Kragujevac volt 1841-ig és azóta Belgrád. Meg Nándorfehérvár 1521 óta nem része Magyarországnak , és maga a Nándorfehérvár is szláv eredetű, eredetileg Lándorfehérvár volt a neve ami annyit jelent, hogy "Bolgárfehérvár" mivel régi magyar szerint a lándorok azok egyenlőek a bolgárokkal, kik a középkorban uralták a várat, később az L átalakult N-re, és így is van értelme természetesen :D A lényeg, hogy nagy hülyeséget hordtál itt össze, ha nem vagy tisztában néhány ténnyel akkor jobb ha halgatsz, okosabb maradtál volna ;)
@@ferenckovacs2267 Nem SZERZŐDÉS ! A szerződés az két fél között történő kölcsönös megállapodás önálló szabad , döntési jogkörrel. Az az eszem ahol az árulót jutalmazzák az a világ szégyene .
@@zoltanszucs790 lehet ez a véleményed, ettől még a békeszerződés mindig diktált szerződés. És ha kevered a magánjogot a nemzetközi joggal, akkor tévúton jársz. A magánjogi szerződés és a nemzetközi szerződés nem ugyanaz.
Az 1866-os Prágai béke után 1867-ben a nemzetiségekkel kellett volna kiegyezni nem az osztrákokkal. A 13 Aradi vértanú átka hullott vissza ránk 1920-ban.
Zoltan Vass, naiv vagy Zoli, a balkani haboru ota, hodito lazban egett Romania es Szerbia. Az egyik a panszlav mitoszban vergodott a masik meg Dacsia utodakent akart hoditani. Barbar nepeknel a kiegyezesre tett kiserlet a gyongeseg jele a szemukben. Ezek csak az erobol ertenek. Ne dolj be a hazug balliberalis propagandanak akik minding a tolvajok oldalan alltak.
@@lajkatajka A Te verziód ki lett próbálva. Látjuk az eredményét. a mostanitól csak nagyobb maradt volna Magyarország, ha leül a nemzetiségekkel a magyar elit, kiegyezik velük, és belső autonóm bánságokat hoz létre. Az 1860-as években "mi húztuk volna meg a határokat és az akkori szlovákok boldogan fogadták volna el a mostani Szlovákia felét is. Ugyanígy esett volna meg ha kapnak Erdélyben a románok és délen a szerbek egy kis autonóm hercegséget. Nem állítom, hogy ez hosszútávon nem akadályozta volna meg a leszakadásukat, de mint az a horvátok esetében is láttuk Trianonban a meglévő belső határ mentén szakadtak le, és Szlovákia esetében a Masaryk-Benes féle patkányok nem tudták volna kiszakítani tisztán magyarok lakta területeket az Anyaország tesztéből. Elhiheted, jobban gyűlölöm Trianont mint Te, de azt tényt is belátom, hogy a 1867-es magyar elit feladta a nemzeti büszkeséget, tartást az előjogaikért cserébe. Tartottak attól, hogy Kossuth ha visszajön köztársaságot csinál, amiben vagyonuk és befolyásuk is veszélybe került volna ha nem is rövidtávon, de hosszútávon biztos. DE HA MÁR ELADTÁK MAGUKAT A GYILKOS HABSBURGOKNAK, LEGALÁBB KITÁRGYALHATTAK VOLNA, EGY KOMPROMISSZUMOT, AZT HOGY ERZSÉBETET KORONÁZZUK KIRÁLYNŐNEK NEM FERENC JÓZSEFET. TÖKÉLETES KOMPROMISSZUM LETT VOLNA, MERT EZ NEM GÁZOLT VOLNA A 13 ARADI VÉRTANÚ EMLÉKÉBE ÉS ERZSÉBET UTÁN ÚGY IS FERENC JÓZSEF LESZÁRMAZOTTJAI LETTEK VOLNA A MAGYAR KIRÁLYOK. De pl. 1861-es parlament megalakulása után a magyar politikai elit tárgyalni kezdhetett volna Miksával (Ferenc József öccse) egy kompromisszumról, amely őt helyezné a magyar trónra. Ezt még akkor Ferenc József elutasította volna, de Miksának oka lett volna a birodalomban maradnia, és 67-ben a magyarok segítségével erős pozícióból indult volna a magyar trónért és valószínűleg ebbe a kompromisszumba is belement volna az osztrák császár.
@@zoltanvass1566 Mért kellet volna adni területet? ha megengeded valakinek, hogy a telkeden /területeden/éljen, akkor elveheti? Ha részese akar lenni a lakot területnek, akkor beileszkedik felveszi a /nyelvet-szokásokat-stb, részese lesz a területnek ahova beengedték vagy bevándorolt. Ha nemtetcik akkar vissza mehet oda ahonnan érkezet /terület vagy országába/ ez ilyen egyszerű.
Az angolszász országokban tankönyvekben tanítják , hogy Ausztriából jött létre Magyarország? Kíváncsi lennék pontosan milyen országokra gondolt! Ha esetleg tudja ezt valaki , írja meg!
Ez nem ilyen egyszerű . Az új szomszédok (Ausztriát és a Szovjetuniót kivéve) létrehozták a kis-antantot, hogy megfojtsák a maradék Magyarországot. A kivéreztetett, jóvátételre kötelezett Hazánk csak akkor kapta meg a nyugati újjáépítő kölcsönöket, ha aláírjuk stb.
@@jordanhernadi2157 Nem volt kikkel. Ne feledjük, hogy 1918 október végén megszűnt a magyar katonaság. Az utána verbuválódott tanács köztársasági Vörös Hadsereg, a Horthy-különítmények, a Lenin-fiúk, Héjjasék, a Rongyos Gárda, Székely Hadosztály nem voltak ellenfelek az akkor már létrejött kis-antant számára. Ez van.Tetszett volna nem feloszlatni a hadsereget.
@sv ez én vágom, de ne állítsuk már úgy be az egészet, mint ha károlyi meg linder aznap bal lábbal keltek volna fel és éppen úgy volt kedvük, hogy szélnek eresztették a hadsereget! Ma amikor Fletó és a többi hazaáruló arról győzködi a lakóságot (ahogy azt kádárjani szokta volt mondani), hogy nincs itt semmiféle migrancsveszély, az pont ugyan annak a globális hatalomnak a helyi szintű ármánykodása! A dolgok nem csak úgy megtörténnek! Egy magyar történésznek erre kéne rámutatnia és nem csúsztatni.
@@jordanhernadi2157 Tökéletesen egyetértek. Linder Béla annak a Ferenc Ferdinándnak (őt lőtte le Gavrilo Princip Szarajevóban) volt a belső embere, aki a Monarchiát tíz autonómiára akarta felosztani. Mit ad Isten, az ő tervük szerint kb. akkora maradt volna Magyarország, mint Trianon után lett. Trianon belső okai közül a fővárosi liberális közgondolkodás tehető felelőssé. (Ezt bocsájtotta meg Horthy a bevonulást követő beszédében.) A jelenlegi választások eredménye ugyanezt képezi le. Tisza Istvánról feljegyezték, hogy körömszakadtáig ellenezte a hadüzenetet, de mikor kitört, mindent megtett annak eredményes (győztes) lezárásáért. Ezt nem bocsátotta meg neki többek között Benes, aki Angliában formálta a közvéleményt imigyen: „a magyarok felelőssége nagyobb volt, mint Ausztriáé”.
From the book Between State and Nation Diaspora - Politics and Kin-state Nationalism in Hungary by Myra A. Waterbury, Palgrave Macmillan, New York, 2010, page 29:
Source: Joseph Held, "The Heritage of the Past: Hungary before World War I", in Ivan Volgyes (editor), "HUNGARY IN REVOLUTION. 1918-19. Nine Essays", University of Nebraska Press, Lincoln, 1971, pages 6-7.
From the study of Gabor Vermes, "Hungarian politics and society on the eve of the revolution" published in the volume edited by Peter Pastor, Revolutions and interventions in Hungary and its neighboring states, 1918-1919 (Columbia University Press, New York, 1988): (page 108)
Source: Geoffrey Wawro, "A Mad Catastrophe. The Outbreak Of World War I And The Collapse Of The Habsburg Empire", Basic Books, New York, 2014, page 63. Source: A. J. P. Taylor, "The Habsburg Monarchy, 1809-1918 : A History of the Austrian Empire and Austria-Hungary", Hamish Hamilton, London, 1948, page 186. Source: Gabor Vermes, "The October Revolution in Hungary: from Karolyi to Kun", in Ivan Volgyes (editor), "Hungary in Revolution. 1918-19. Nine Essays", Univ. of Nebraska Press, Lincoln, 1971, page 47.
@@hungary011 A múltkor láttam, hogy Orbán megvakarta a fülét, márpedig az a sátánisták jele! Így üzent a barátainak, és azt jelenti, hogy megvonja az ellenzéki önkormányzatoktól az adóbevételeket. :)
25 ből 9 (!!!) perc eltlet, és eddig csak érdektelen híg limonádé volt aminek köze sincs a címben meghirdetett témához! Ugye teljesen hülyének nézitek az embert???!!!!
From Raymond Pearson's book, "Hungary. A state truncated, a nation dismembered" , in Europe and Ethnicity. The First World War and contemporary ethnic conflict , by Seamus Dunn and T.G.Fraser (editors), Routledge, London&New York, 1996, pages 89-93: >
de mivel tágul az univerzum, ezért egyre nagyobb lesz az ország is :) Komolyra fordítva: nem kéne 100 milliárd évre előre jósolni, elég kockázatos 10 évre is...
Nagyon színvonalas, élvezetes, magával ragadó, könnyen érthető előadás volt; egyszerűen szuper! Gratulálok!
Bár az igazat mondta volna el.
@@ataircanopus3791 Kinek mi az igazság?
@@hungary011
Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Gulyás László nagyon szépen, érthetően elmondta hazánk legszomorúbb tragédiáját!
aha tele csúsztatással
Dr. Drábik Jánost hallgassad meg a Trianon ügyében ha az igazságot akarod megtudni.
@@ataircanopus3791 Drábik egy beteg elme.
Valoban nagyon szep!!!!!
Ildiko szolnoki angol nyelvű szöveggyűjteményét felteszem magyarul is, hátha valakinek nem erőssége az angol. Köszönet az eredeti angol feltöltésért.
Voevode, Románia volt miniszterelnöke, összehasonlítva a múltat az 1931-es idejével, kijelentette: „A magyar uralom alatt az erdélyi románok fele annyi igazságtalanságot szenvedtek el, mint a mai román uralom alatt. Akkor a román köztisztviselőket politikai meggyőződésük miatt nem bocsátották el, a magyarok pedig a választások napján nem lopták el a szavazóurnákat. Igaz, hogy a román parlamenti képviselőket nem tartották fontosnak, ám törvények ugyanúgy védték őket. Aztán több képviselőt küldtünk a budapesti parlamentbe, mint ma Bukarestbe! Magyarországon nyolc erdélyi román volt magasabb pénzügyi vezető beosztásban, szemben a mai bukaresti kettővel. Nem voltak rabszolgák Magyarországon. A véleményünket szabadon kifejezhettük, mert a magyar törvények védek minket ... ". (A magyar kérdés a brit parlamentben).
Andrew Hlinka, a szlovák vezető, 1920-ban a Narodne Novoti című cikkben kijelentette: „A befeketítő propaganda ellenére a régi magyar kormány többet adott nekünk, mint a szívünknek idegen Cseh Köztársaságban. Nem szabad elfelejteni ezer évet, és a régi magyar szülőföld emléke továbbra is a szívünkben él ”.
Herbert Henry Asquith, Nagy-Britannia nyolc éves miniszterelnöke 1925-ben azt mondta: „Ez a békeszerződés nem az államférfiak munkája, és súlyos és végzetes hibák eredménye”.
Stanley Baldwin, Nagy-Britannia miniszterelnöke kijelentette: „Az európai béke a Trianoni Békeszerződés megkötésének napján ért véget”.
James Bryce, a brit parlament képviselője, 1921-ben kijelentette, hogy: „Valójában a Trianoni Konferencia sértette a legjobban a kisebbségek jogait, mert sorsukra ítélte őket vágyaik figyelembevétele nélkül, nem zavarta a véleményük. Ez a békeszerződés nem más, mint egy szégyenteljes hiba a történelem lapjain, amelyet néhány láthatatlan gonosz kéz okozott. Valóban azt hiszi, hogy ez a szerződés békét jelent? Ellenkezőleg! A korszakban a következő háború magjait fogja elültetni, amikor a világ legfontosabb vágya a béke ”.
Neville Chamberlain, Nagy-Britannia miniszterelnöke 1938-ban kijelentette, hogy: „A Trianoni Szerződés eredménye Európában nem a béke, hanem egy új háború félelme”.
Winston Churchill később az I. világháborúval záruló szerződést „egyetemes következmények tragédiájának” nevezte.
Lloyd George, Nagy-Britannia angol miniszterelnöke, a Trianoni Béke egyik alkotója 1919. március 25-én a következőket írta: „Délkelet-Európában soha nem lesz béke, mert Szerbia, Csehszlovákia és Románia határain belül sokan lesznek a magyar irredentisták, akik területük visszatérését vágyják. Azt szeretném, ha a béke megteremtésekor tartsuk be azt az elvet, miszerint a nemzetiségeket össze kell kapcsolni az anyaországukkal. Ennek a humanitárius megfontolásnak minden gazdasági, stratégiai és pénzügyi megfontolást meg kell előznie ”.
1929. október 7-i beszédében kijelentette: „A szövetségeseink által a békekonferenciánk által átadott dokumentáció megtévesztő és hazudó volt”.
Újra elítélte a Szerződés szellemét, amikor 1936. július 27-én a brit parlament alsó házában kijelentette: „Egyes szövetségeseink által nekünk benyújtott követelés minden bizonyítéka hazugságon alapult, és hamisított, és így úgy döntöttünk, hogy elfogadtuk a hamis információkat. Megítélésünket azon statisztikák alapján tettük, amelyeket ezek a szövetségesek állítottak elő. És elfogadtuk a meghamisított jelentéseiket, és nem azon adatok figyelembevételét, amelyeket a legyőzött nemzetek mutattak nekünk ”.
Andrei (Andrew) Hlinka katolikus pap, a legnagyobb szlovák párt, az úgynevezett Szlovák Népi Párt vezetője 1925. június 4-én kijelentette: „A magyar atya emlékének mindenki lelkén át kell szárnyalnia, mert annyira nem szenvedtünk el az ezeréves magyar szabály alatt, mint a hatéves cseh uralom alatt ”.
Vladimir Iljics Lenin: „A békeszerződést rájuk kényszerítették, ám ez a béke egy zsaroló béke, a gyilkosok és a hentesek béke… egy szörnyű béke, zaklató béke… ez nem békeszerződés; ezeket a feltételeket késekkel a kezükben a védelem nélküli áldozatokra diktálják ”.
Lord Newton, a British Lordok Háza tagja, 1920 márciusában a következő szavakkal fejezte ki véleményét: „Mi a magyar bűncselekmény? Az a tény, hogy harcoltak ellenünk? De voltak idők, amikor a csehek, a lengyelek és mások, akiket most barátokként fogadunk, nem voltak szövetségeseink, csakúgy, mint a magyarok ebben a háborúban ... ”.
Egy évvel később ugyanez a politikus kijelentette: „Ismét szégyen vagy bocsánatkérés nélkül elmondhatom, hogy Magyarország emberségesebb és igazságosabb elbánást érdemel. Sokan könyörögtek ezért az országért. Háborús bűnökkel vádolták, amikor valójában Magyarország volt a legkevésbé felelős a háborúért.
Elmer C. A. MacCartney,
szivesen! Louis K Birinyi : Why the Treaty of Trianon is void. Amerikába 1938 kiadot könyvéböl
nagyon érdekes. Letölthetö www.jrbooksonline.com/birinyi.htm
“Magyar az akinek faj Trianon, a tobbi csak allampolgar.”
Na ki mondta ezt?
Megkerestük Patrubány Miklóst. A 24.hu-nak úgy fogalmazott, nem tudja honnan jött, honnan származnak a szavak, de ő használta először:
"…dokumentálhatóan, én magam használtam először ezt a kifejezést 2000. május 25-én, a Magyarok V. Világkongresszusának nyitókonferenciáján mondott beszédemben. A pillanat ihlete alatt futott ki a számból ez a magyarság-meghatározás, amit a Budapesti Kongresszusi Központot megtöltő háromezer küldött olyannyira megértett, hogy percekig tartó tapssal szakította félbe beszédemet.
"
Az MVSZ elnök úgy tudja, az idézetet csak ezt követően kezdték el Illyés Gyula szájába adni.
Kun Béla
@@lessik28 Jó lett volna...
svaszon Nicolae Patru Bani.....român maghiarizat...
@@puffyish ??? Ce ai vrut să scrii?
Felvidéken 1,1 millió magyar, Bács-Bodrog és Bánátban 650 ezer német ajkú és 500 ezer magyar, Erdélyben ott is tudtommal közel 3 Millió magyar a kisantant fennhatósága alá került. Bizony bizony a kisebbségek részéről sokan magyarnak vallották magukat és Magyarországhoz szeretet volna kerülni.
Valyon miért is? De PL: Erdélyben,a Partiumban,s a Bánátban valójában sokkal több magyar élt(s ÉL máig is,),mint amennyit hivatalosan be mertek-mernek ismerni!
@@schonhauer1 úgy érted, hogy amikor magyar fennhatóság alatt voltak ezek a területek, az ott élő magyarok nem merték magyarnak vallani magukat? Ha visszavetíted a későbbi időket az első vháború előttre, akkor tévedsz.
@@ferenckovacs2267 Nem kell Szőrszál Hasogatónak lenni.
3 million magyars in Transylvania? So few? I understand it would be over 100 million.
@@schonhauer1 Igy van, csupan Horvathau Kovacsaue a nevük....
Gratulálok az előadásodhoz. Erőt, egészséget, minden jót kívánok. Pintér István történész
MI??????????
Ha Trianont nem is orvosolja, de a sebet gyógyítja az alábbi: a határon túli magyarság fennmaradása érdekében indított EU-s kezdeményezés (nem pártpolitika!) aláírásgyűjtését ajánlom. Május 7-ig még sok aláírás kell:
eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative
Infó: nemzetiregiok.eu/
Gyúrjátok meg jól a xart, rendesen.
Miért nem Dr. Drábik Jánost hívják meg a Trianon ügyében?
Atair Canopus! Mi a bajod Kovács Lászlóval?
@@levorasandor2943
Leírtam a megjegyzésemet Kovács Lászlóról.
@@ataircanopus3791 Én is végighallgattam. Én korrektnek tartom, nem volt benne semmi nemzetellenes. Abból semmi baj nem lesz, ha valamit több nézőpontból hallgathatunk meg.
Drábik egy s...fej
@@ferenckovacs2267 Te már csak tudod.
Burgerland a legkevesebb amit elvettek ! Azt milyen indokkal?
Hogy a magyarok ágyúval ne lőhessék (majd egyszer talán) Bécset.
Ez volt a hivatalos..
Hogy a magyarok miért lőnék (majd egyszer talán) ágyúval Bécset,
azt nem mondták a labancok.. :-/
@@jhjhjjhjhjhable Bécset az arabok fogják feldúlni, és leszarni !!!
Ausztria hozzáakarta magát csatolni Németországhoz!!!! Ezt természetesen nem engedték a hatalmak!Ezért és Dél-Tirolért cserébe "kárpótlásul"(!!!)kapták meg a Burgenlandot!Így történt!
Már 3 évvel az első világháború kirobbanása elött az Osztrákok Bécsben Burgenland fondorlatos kiszakításáról beszéltek!
Itt még valamiért nem ültette előre a nagycsöcsű szőkéket. Da Vinci-t és Raffaello-t meghazudtoló polihisztoraink vannak, akik értenek Trianontól a benini kultúrán át, a migráció nemzetközi trendjeihez is. Intellektuális svájcibicska
Apponyi beszéde után átugrotta a nem tisztelt előadó uraság, hogy mi is történt június 4-ig!
Ergo csúsztatott és elhallgatott.
Undorító, hogy mindig hazudniuk kell.
Ezért is vesztes a magyar mindig.
I am surprised that literally no one supported Ildikó Szolnoki's statement which included the statement of the Prime Minister of Great Britain Lloyd George who was one of the representative of the Big Three Nations who presided over the decision to dictate the terms of the Trianon Treaty in 1920. Prime Minister Lloyd George virtually said that this Treaty is" NIL AND VOID", because the evidence provided to us as decision makers was based on lies and misinformation and misrepresentation. We as Hungarians after 100 years should also support the views of the Prime Minister of Great Britain and demand a RE EVALUATION OF THE TREATY in accord with the recently circulated petition, signed by more than half a million supporters. Most magyarul is hozza szolok es megerősítem hogy nem várok semmi féle támogatást a magyar közönségtől. Úgy Mint Ildikó Szolnoki sem kapott semmiféle támogatást akkor hogyan várhatnám, hogy egy magyar személy is támogasson két személyen kívül. Most ugye várom a magyarázatokat .
You're right. Thanks.
@@svaszon Köszönöm hogy válaszoltál. Szeretném tudni mi a te álláspontod, vajon lesz egy kiút a mi életünkben, mert úgy érzem hogy Trianon vagy a Párizsi döntések nem fognak tartani örökké !
@@hunguy3280
Kedves Uram!
Ha az én verziómra vagy kíváncsi, azzal kezdeném, hogy jó harminc éve járom körbe a trianon ügyet, mint jelenséget. És nem csak konkrétan a diktátumra gondolok. Próbálom elemezni, megérteni, modellezni, stb. a kort és a meghatározó erőket, a világhelyzetet magát. Általában optimista ember vagyok, de ebben a kérdésben realizmust kényszerítettem magamra. Ez a pár sor tehát évtizedek ismeretgyűjtésének, tanulásának egy kis részeredménye.
- Sokan mondják, hogy a török százötven évig, a habsburg közel háromszázig, trianon pedig csak száz éves... , és mégis...
Sajnos nincs igazuk. Egyiket sem önerőből ráztuk le, ahogy a Lengyelek sem önerőből támasztották fel országukat 1920-ban. Nem önerőből alakultak meg a minket fojtogató, aztán belefulladó kis-antant országok sem. Két döntő erő fogja az ezzel kapcsolatos változásokat alakítani, és sajna egyik sem kedvező ránk nézve.
- Külső erők: vajon Európának (Uniónak) érdeke-e a határok megváltoztatása? Határozottan nem. Van elég baja, magával van elfoglalva, miközben lassan süllyed. Nem érdekelt abban, hogy konfrontálódjon mint régen a török, aztán az oszták hatalom kiszorításában. Stb.
- Belső erők: egységes, erős igény megfogalmazása trianon kapcsán, melyhez az elcsatolt magyarság is teljes mellszélességgel kiáll. Hát, ez is több sebből vérzik. A - hozzávetőlegesen százhetvenéves - megosztó, önfeladó, önmarcangoló, ideológiák jól befészkelték magukat a kozmopolitává lett nagyvárosainkba, aholis szitokszóvá vált minden törekvés, mely jogaink visszaállítását követeli. Stb.
Valóban, semmi sem örök. Az újkori társadalmi változások MINDIG abba az irányba fejlődnek, amit a pénz szab meg neki. Ezért tehát EGYEDÜLI MEGOLDÁS az, ami régen is naggyá tett minket: birtokolni és irányítani, jól működtetni az erőközpontokat (mindet: ipar, kereskedelem, média), aminek révén lassan, keservesen újra a térség egyre erősödő, egyre befolyásosabb szereplői lehetünk. (Mint az ázsiai kistigrisek). Más szóval az anyagi, szellemi és lelki központja lehetünk a Kárpát medencének. Szerintem nincs más út, ha ez igényünk még egyáltalán. Ehhez például meg kellene oldani a máig meglevő ellentéteket, melyek frontvonalakat, lövészárkokat okoznak. Ezeket megörököltük a 18-19. századból, de nem volt lehetőségünk feloldani őket. Ilyenek az "urbánus-plebejus", (lásd legutóbbi fővárosi választási eredmények), az "ugor-török" háború (finnugor, vagy keleti), a "nemzet-nemzetközi" (pártharcok). Amig ezekben nem lesz egy élhető és egymás számára elfogadható egyezség, addig ne is álmodjunk trianon békés, számunkra kedvezó megoldásáról. Először országon belül kell magunkat megfogalmazni, elfogadni ahhoz, hogy aztán lehessen mit kisugározni...
Ezért tudnak nagyok lenni a keleti országok. Az egyértelmű, egyszerű dolgokat a dologtalan gondolkodók nem trollkodják szét. Van mire építeni. A végtelen nem határtalant jelent. (Innen a nyugalom a közel másfélmilliárdos Kínában a korona-vírus kapcsán is.)
@@svaszon Kedves honfitársam, köztűnk aztán nem lesz vita az biztos. Hogy bemutatkozzam Géza a kereszt nevem, és Erdélyi születésű vagyok, Soproni Nak is érzem magam, mivelhogy 44 végén át lettünk helyezve ebbe a szép városba ahol Édesapám folytatta az Agronómus munkáját. Őrülök annak, hogy jól bírod az angolt mert csak magyarul beszélni az édes kevés különösen akkor amikor a Trianoni ügyeket szorgalmazzuk. Nagyon ajánlom, hogy szerezzed meg a Máglya tűz a Háború Peremén címzett könyvet, és akkor egyből tudomásodra jön, hogy ki az aki valamiképpen lehetne nekünk egy potenciális szövetségesünk, bizonyos Területi Revíziós kérdéskében. Persze ezen egyből lehet vitatkozni de egyezzünk meg, hogy ez egy hosszú út, es mind minden más, veszélyes is tud lenni. A többit te mar le is írtad, úgyhogy nem ismétlem a szöveget. Hajlandó vagyok veled személyesen is tárgyalni csak nem tudom hogy hogyan cseréljük ki a személyes adatokat mint E Mail cim stb. Amennyiben ez lehetséges varom tőled a választ.
@@svaszon Ha olyan nagy kutató vagy Trianon ügyben mi történt Horthy és Mr. Clerk megbeszélésén 1919. novemberében?Miről állapodtak meg?
25 percből 7 a prof magánéletéről szólt :O NAGYON NEM ÉRDEKELT.
Egy haza csak akkor vész el,ha lemondunk róla!Nincs még egy olyan nép,akinek ennyit kellett szenvednie,akik most is szenvednek és akikkel így elbántak,DE mi még most is itt vagyunk és leszünk is!Ha bűn magyarnak lenni,hát akkor én örökre búnös leszek!
Én még Etelközről sem mondok le!
Kárpátaljáról szó sem esik. Azon is el kell gondolkodni, a jelenleg zsidesz miért nem tesz semmit a területek visszaszerzéséért. Mindenhol azt nyomják, bele kell törődni ebbe.
Jogi úton sosem kapjuk vissza. Egy háborúhoz kevesen is vagyunk, eszközünk sincs és hát úgy húzunk szanaszét, ahogy a világon egyetlen nemzet sem. Érted már, hogy miért megy mindenhol a beletörődés szöveg? Dióhéjban ezért.
Kárpátalja Csehszlovákiához került. Felvidék
@@hungary011
Tökéletesen igazad van. Ez ellen csak mi tehetünk, minden nap minden percében. Szeretettel. Ez az első lépés. Minden más csak eztán következhet.
Hány évig érvényes abékediktátum??
Nincs lejárata
Nagyon jó!
Isten aldasa minden Igaz Magyarra !!
MI A HELYZET M5? A KORMÁYNT ÉS A MAGYARSÁGOT MOCSKOLÓ, GYALÁZKODÓ HOZZÁSZÓLÁSOKAT (pl ezé a marco poloé) KIENGEDITEK, ÉS HA VALAKI VÁLASZOL ERRE, AZT TÖRLITEK?
KINEK AZ OLDALÁN ÁLLTOK?
Retép Csávok! Peti! A gyalázkodást cáfoló üzeneteket nem az M5 törli, hanem a RUclips jobboldailisággal nem vádolható cenzora.
@@levorasandor2943 Baloldali jellegű hozzászólásokat is törlik.
@@lessik28 Ennyit a szabad véleménnyilvánításról. Nálunk dúl az önkény, csak a Google alkalmazza. :-(
@@levorasandor2943 Nálunk bársonyos diktatúra a jó szó!
Ami annyit jelent, hogy akármit mondhat az, aki nincs hatalmon, mert annak nincs semmi jelentősége a Fideszes fiúkról ez lepereg és a szabad sikkasztás pöröghet zavartalanul.
Ki van ez találva.
Van egy egyszerű ember, akinek egy egész jó szakmája van és mindenki csak a hűséges kutyaszeméről ismerte gyermekkora óta.
Felnő és kitanulja a gázszerelő szakmát.De nem Budapesten a milliárdosoknak dolgozik, hanem Fejér megyében szöszöl.
Egyszer csak megvilágosodik és hirtelen szinte minden munkát megkap, sőt jogi háttere mindenkit elsöpör az útból, minden versenytárgyalást megnyer a legjobb üzleteket is meg tudja valósítani.
Sőt vidéki zseni révén az ország leggazdagabb vállalati struktúrája lesz az övé.A legnagyobb szélhámosok tekintenek rá mentorukként és csodálják fantasztikus felemelkedését.
Azért mindenki láthatja szép az élet és vannak/lehetnek csodák.Az út mindenki elött nyitva áll, csak a tehetetlen és lusta nem látja át.
És még ezek után van képe az embereknek ekkora fityisz felmutatása után elégedetlennek lenni és felvetni, hogy itt nagyon nem stimmel valami, valami nem életszerüen magyaros.
Nyíltan az arcunkba vágja a bársonyos hatalom. "ÉS?"
@@lessik28 Jó lenne, ha tudnád, mit jelent a „bársonyos forradalom" kifejezés! Kádr elvtrs csak 1967 utn lett bársonyos, amikor Fekete János sugallatára kiárúsította az országot az IMF-nek. Akkor felvettünk 5Mrd dollárt, amiből konkrétan 1 Mrd-ot kaptunk meg, mert a bnkok nem bíztak a szoci kormányokban. Fekete János nyilatkozatait hallottuk a rádióba, miszerint nekünk nem kell kifizetni a külcsönt, elég, ha a kamatokat fizetjük. Jött a módszerváltás, amikor a környezetünkben mindenkinek elengedte az IMF a kölcsönök legalább felét, jött fekete János, aki meggyőzte Medgyesit (az akkori pénzügyminisztert) hogy mi tistrességesek vagyunk, és akkor is kifizetjük a teljes összeget, ha a többieknek elengedték. (Mit gondoltok, kinek focitott Fekete úr? Nem kellene már régen börtönben ülnie?!!!!)
Az összes disznóságaikat teszi most rendbe az Orbán-kormány. Magyarként miért rossz ez neked?
Trianon előtt Beográd nem is lètezet mind Beográd Nándorfehèrbár volt a neve! Szerbia fővárosa Nis volt apafej.
Ez nem igaz, Nis igen fontos szerb város, 1804-ben ott tört ki az első szerb felkelés, de Nis sose volt főváros, Kragujevac volt 1841-ig és azóta Belgrád. Meg Nándorfehérvár 1521 óta nem része Magyarországnak , és maga a Nándorfehérvár is szláv eredetű, eredetileg Lándorfehérvár volt a neve ami annyit jelent, hogy "Bolgárfehérvár" mivel régi magyar szerint a lándorok azok egyenlőek a bolgárokkal, kik a középkorban uralták a várat, később az L átalakult N-re, és így is van értelme természetesen :D
A lényeg, hogy nagy hülyeséget hordtál itt össze, ha nem vagy tisztában néhány ténnyel akkor jobb ha halgatsz, okosabb maradtál volna ;)
Végre le merte írni, hogy nem szerződés, hanem diktátum. Ebben már szinte minden benne van .
minden békeszerződést a győztesen diktálták a történelemben.
@@ferenckovacs2267 Nem SZERZŐDÉS ! A szerződés az két fél között történő kölcsönös megállapodás önálló szabad , döntési jogkörrel. Az az eszem ahol az árulót jutalmazzák az a világ szégyene .
@@zoltanszucs790 lehet ez a véleményed, ettől még a békeszerződés mindig diktált szerződés. És ha kevered a magánjogot a nemzetközi joggal, akkor tévúton jársz. A magánjogi szerződés és a nemzetközi szerződés nem ugyanaz.
Az 1866-os Prágai béke után 1867-ben a nemzetiségekkel kellett volna kiegyezni nem az osztrákokkal. A 13 Aradi vértanú átka hullott vissza ránk 1920-ban.
Zoltan Vass, naiv vagy Zoli, a balkani haboru ota, hodito lazban egett Romania es Szerbia.
Az egyik a panszlav mitoszban vergodott a masik meg Dacsia utodakent akart hoditani.
Barbar nepeknel a kiegyezesre tett kiserlet a gyongeseg jele a szemukben.
Ezek csak az erobol ertenek.
Ne dolj be a hazug balliberalis propagandanak akik minding a tolvajok oldalan alltak.
Érdekes és eredeti gondolat.
@@lajkatajka Ez is igaz.
@@lajkatajka A Te verziód ki lett próbálva. Látjuk az eredményét. a mostanitól csak nagyobb maradt volna Magyarország, ha leül a nemzetiségekkel a magyar elit, kiegyezik velük, és belső autonóm bánságokat hoz létre. Az 1860-as években "mi húztuk volna meg a határokat és az akkori szlovákok boldogan fogadták volna el a mostani Szlovákia felét is. Ugyanígy esett volna meg ha kapnak Erdélyben a románok és délen a szerbek egy kis autonóm hercegséget. Nem állítom, hogy ez hosszútávon nem akadályozta volna meg a leszakadásukat, de mint az a horvátok esetében is láttuk Trianonban a meglévő belső határ mentén szakadtak le, és Szlovákia esetében a Masaryk-Benes féle patkányok nem tudták volna kiszakítani tisztán magyarok lakta területeket az Anyaország tesztéből. Elhiheted, jobban gyűlölöm Trianont mint Te, de azt tényt is belátom, hogy a 1867-es magyar elit feladta a nemzeti büszkeséget, tartást az előjogaikért cserébe. Tartottak attól, hogy Kossuth ha visszajön köztársaságot csinál, amiben vagyonuk és befolyásuk is veszélybe került volna ha nem is rövidtávon, de hosszútávon biztos. DE HA MÁR ELADTÁK MAGUKAT A GYILKOS HABSBURGOKNAK, LEGALÁBB KITÁRGYALHATTAK VOLNA, EGY KOMPROMISSZUMOT, AZT HOGY ERZSÉBETET KORONÁZZUK KIRÁLYNŐNEK NEM FERENC JÓZSEFET. TÖKÉLETES KOMPROMISSZUM LETT VOLNA, MERT EZ NEM GÁZOLT VOLNA A 13 ARADI VÉRTANÚ EMLÉKÉBE ÉS ERZSÉBET UTÁN ÚGY IS FERENC JÓZSEF LESZÁRMAZOTTJAI LETTEK VOLNA A MAGYAR KIRÁLYOK. De pl. 1861-es parlament megalakulása után a magyar politikai elit tárgyalni kezdhetett volna Miksával (Ferenc József öccse) egy kompromisszumról, amely őt helyezné a magyar trónra. Ezt még akkor Ferenc József elutasította volna, de Miksának oka lett volna a birodalomban maradnia, és 67-ben a magyarok segítségével erős pozícióból indult volna a magyar trónért és valószínűleg ebbe a kompromisszumba is belement volna az osztrák császár.
@@zoltanvass1566 Mért kellet volna adni területet? ha megengeded valakinek, hogy a telkeden /területeden/éljen, akkor elveheti? Ha részese akar lenni a lakot területnek, akkor beileszkedik felveszi a /nyelvet-szokásokat-stb, részese lesz a területnek ahova beengedték vagy bevándorolt. Ha nemtetcik akkar vissza mehet oda ahonnan érkezet /terület vagy országába/ ez ilyen egyszerű.
Az angolszász országokban tankönyvekben tanítják , hogy Ausztriából jött létre Magyarország? Kíváncsi lennék pontosan milyen országokra gondolt! Ha esetleg tudja ezt valaki , írja meg!
hát pedig a dolgok fehérek és feketék csak pl. az akadémia próbál mindent egyszínű szűrkére festeni
Látom, megy a cenzúra, elvtársak.
Nem lett volna szabad alairni Junius 4-ken.
Ez nem ilyen egyszerű . Az új szomszédok (Ausztriát és a Szovjetuniót kivéve) létrehozták a kis-antantot, hogy megfojtsák a maradék Magyarországot. A kivéreztetett, jóvátételre kötelezett Hazánk csak akkor kapta meg a nyugati újjáépítő kölcsönöket, ha aláírjuk stb.
nem írni harcolni kellett volna
@@jordanhernadi2157 Nem volt kikkel. Ne feledjük, hogy 1918 október végén megszűnt a magyar katonaság. Az utána verbuválódott tanács köztársasági Vörös Hadsereg, a Horthy-különítmények, a Lenin-fiúk, Héjjasék, a Rongyos Gárda, Székely Hadosztály nem voltak ellenfelek az akkor már létrejött kis-antant számára. Ez van.Tetszett volna nem feloszlatni a hadsereget.
@sv ez én vágom, de ne állítsuk már úgy be az egészet, mint ha károlyi meg linder aznap bal lábbal keltek volna fel és éppen úgy volt kedvük, hogy szélnek eresztették a hadsereget! Ma amikor Fletó és a többi hazaáruló arról győzködi a lakóságot (ahogy azt kádárjani szokta volt mondani), hogy nincs itt semmiféle migrancsveszély, az pont ugyan annak a globális hatalomnak a helyi szintű ármánykodása! A dolgok nem csak úgy megtörténnek! Egy magyar történésznek erre kéne rámutatnia és nem csúsztatni.
@@jordanhernadi2157 Tökéletesen egyetértek. Linder Béla annak a Ferenc Ferdinándnak (őt lőtte le Gavrilo Princip Szarajevóban) volt a belső embere, aki a Monarchiát tíz autonómiára akarta felosztani. Mit ad Isten, az ő tervük szerint kb. akkora maradt volna Magyarország, mint Trianon után lett. Trianon belső okai közül a fővárosi liberális közgondolkodás tehető felelőssé. (Ezt bocsájtotta meg Horthy a bevonulást követő beszédében.) A jelenlegi választások eredménye ugyanezt képezi le. Tisza Istvánról feljegyezték, hogy körömszakadtáig ellenezte a hadüzenetet, de mikor kitört, mindent megtett annak eredményes (győztes) lezárásáért. Ezt nem bocsátotta meg neki többek között Benes, aki Angliában formálta a közvéleményt imigyen: „a magyarok felelőssége nagyobb volt, mint Ausztriáé”.
From the book Between State and Nation Diaspora - Politics and Kin-state Nationalism in Hungary by Myra A. Waterbury, Palgrave Macmillan, New York, 2010, page 29:
Source: Joseph Held, "The Heritage of the Past: Hungary before World War I", in Ivan Volgyes (editor), "HUNGARY IN REVOLUTION. 1918-19. Nine Essays", University of Nebraska Press, Lincoln, 1971, pages 6-7.
From the study of Gabor Vermes, "Hungarian politics and society on the eve of the revolution" published in the volume edited by Peter Pastor, Revolutions and interventions in Hungary and its neighboring states, 1918-1919 (Columbia University Press, New York, 1988):
(page 108)
Milyen helyes gyermekei vannak! :)
Source: Geoffrey Wawro, "A Mad Catastrophe. The Outbreak Of World War I And The Collapse Of The Habsburg Empire", Basic Books, New York, 2014, page 63.
Source: A. J. P. Taylor, "The Habsburg Monarchy, 1809-1918 : A History of the Austrian Empire and Austria-Hungary", Hamish Hamilton, London, 1948, page 186.
Source: Gabor Vermes, "The October Revolution in Hungary: from Karolyi to Kun", in Ivan Volgyes (editor), "Hungary in Revolution. 1918-19. Nine Essays", Univ. of Nebraska Press, Lincoln, 1971, page 47.
No tessék itt Angela Merkel elvtársa, Gulyás László is éppen úgy tartja a háromszög jelét a kezével. Azzal mindent meg is mond, hogy hová tartozik.
Te mekkora hülye vagy! Nézzed csak a sok idiótaságot. Látom használ! Kéztartás.... Ha-ha-ha.
@@hungary011 A múltkor láttam, hogy Orbán megvakarta a fülét, márpedig az a sátánisták jele! Így üzent a barátainak, és azt jelenti, hogy megvonja az ellenzéki önkormányzatoktól az adóbevételeket. :)
Az a baj hogy sóműsorként van előadva, a színpad miez.
Dalriada - Ezer Csillag
ruclips.net/video/Or5l3HovzsM/видео.html
38 dühös műveletlen kanapé harcos dislikeolta ezt a videót! Mindnek gratulálok, nyertetek egy kötelet! Használjátok egészséggel!
hol lehet átvenni?
@@Kevely978 sajnos az aukció lejárt, de bojler eladó!
@@Minusz_a_patkany nem baj, nem az első, hogy egy jobber nemzeti hazudik. viszont a boiler érdekel, szivattyút tudsz hozzá adni?
@@Minusz_a_patkany (feladat: az aukció jelentésének utánanézni)
@@Kevely978 fun fact: nem vagyok jobber. De amúgy a bojler csak 3k.viszed? XD
25 ből 9 (!!!) perc eltlet, és eddig csak érdektelen híg limonádé volt aminek köze sincs a címben meghirdetett témához!
Ugye teljesen hülyének nézitek az embert???!!!!
From Raymond Pearson's book, "Hungary. A state truncated, a nation dismembered" , in Europe and Ethnicity. The First World War and contemporary ethnic conflict , by Seamus Dunn and T.G.Fraser (editors), Routledge, London&New York, 1996, pages 89-93:
>
From the book The Fall of the House of Habsburg by Edward Crankshaw, Viking Press, New York, 1963, pages 201-203:
Ez egy betanult papagaly szöveg ...mint most a covid cirkusz.
Öntömjénezés lvl. 1000 + beszélni sem tud.
Pedig kétszer is doktor.Dr + dr = 2 X dr.
Akik szegeden tanit azok mind liberális mert szeged 30 éve liberális
Azért ez túlzás. A többség mellett ott a kisebbség is.
jaj de egyszerű lélek vagy! Akkor Budapest 2010 és 2019 között fideszes volt, 2019-től liberális? Gondolkozz már...
ll cavalli sforza magyar no exist etnogenetika eu
Alt exaltat care bate campii... Administratorii RUclips dorm in papuci si permit poatari de acest gen !?
Értelmetlen, primitív hangulatkeltés.
SoundTourist, a tenyek sorolasa ertelmetlen, primitiv, hangulatkeltes?
A rablokrol vagy jot vagy semmit, igaz elvtars?
@@lajkatajka A valós tények szelektív, szándékosan elferdített intrerpretálása bizony értelmetlen, primitív hangulatkeltés. Világos, nácikám?
Szokásos magyar ajvékolás , Trianon örök és megmásíthatatlan ,az univerzum végéig ott lesznek a határok ahol most is vannak.
Mafla. A világon meg egy országhatár sem volt örök.
Steve D, ezt csak egy ostoba tanulatlan idiota meri allitani.
A termeszetben csak egy valami biztos, az pedig az allando valtozas.
Nem akarok akadékoskodni, de az ajvékolás a héber nyelvkörben az "ajveh" - jaj(nekem) - kifejezés torzított formája. A magyar az nem héber.
@@lajkatajka és a halál!
de mivel tágul az univerzum, ezért egyre nagyobb lesz az ország is :) Komolyra fordítva: nem kéne 100 milliárd évre előre jósolni, elég kockázatos 10 évre is...