Persze ott a szállás, közlekedés és egyéb költségek..egy átlag magyarnak ez drága lehet, pláne most mikor egekben az euró-forint árfolyama, de egy németnek vagy finnek (ahol euró van, abban kapják a bért,..) nekik nem igazán
Mi 2 éve egyetemi csoportommal mentünk Brüsszelbe, nekünk kellett a az utazást és a szállást is intézni, végül 8an mentünk airbnb-be együtt, az volt a legolcsóbb. Egy nem valami jó környéken foglaltunk szállást, és mivel Dániában jártam egyetemre, a csopi elég international volt, a németek és a dánok furcsállták a lányokra füttyögő munkásokat, a szemetet és a hajléktalanokat, én meg így néztem, hogy én a nyolckerből jövök, ott ez az átlagos😂😂 Az utazás intézéséről meg annyit hogy dániába repülni drága még fapadossal is, így nem bántam hogy a visszamenő járatomat törölték, szerencsémre néhány csoporttársam kocsival jött és hozzájuk befértem (és nyilván kifogtuk az összes dugót németországban🙈)
@ Szerencsés vagy, hogy így kifogtad. Én 3,5 éve élek dániában, eddig az a tapasztalatom, hogy kifelé repülni mindig olcsóbb, mint vissza, és itt is attól függ, hogy melyik reptérre és mikor, meg hogy mennyivel utazás előtt veszem a jegyet. És nem csak Budapestről van tapasztalatom, az említett Brüsszelnél is ez volt, hollandiánál és spanyolországnál is a visszautazás drága volt. Dániában meg mindkét reptérről 4 óra hazajutnom, szóval nem tudok az általában olcsóbb esti géppel menni. Ki lehet jól fogni, de általában nem olcsó, főleg ha csomagot is visz az ember.
Én 5 napra utaztam összesen 130. ezer forintot költöttem pedig béreltünk autót is elmentetünk Antwerpenbe illetve sok múzeumba. Mondjuk nagy szerencsémre több ismerősöm is ott lakik ezért tudtunk ingyen szállást szerezni. Egyébként ha van bérleted a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtére metróval és busszal ingyen el lehet menni. És Brüsszel belvárosba sokkal olcsóbban kb. 5 euróért belehet jutni busszal és villamossal. Csak kicsit furcsa ott a közlekedés mert alapból minden nap lezárolnak 8 eurót a kártyádon és amennyiben többet utazol mint 8 euró akkor a jegyed átvált napi jegyre, viszont fontos, hogy minden felszállásnál le kell olvasni a kártyádat.
Érdekelt volna, hogy a legvégén mennyi lett a büdzsé, de végül abbamaradt az első nap végén, lesz folytatás? Másfél éve egy Prága-Poznan-Gdansk-Besztercebánya egyhetes kört mindennel együtt kihoztunk két főre 200 ezer forintból amúgy :D
Sziasztok! Ugye nem felejtettétek el az időkapszulát? Majd október 22-én kell kibontani amit csináltatok 4 évvel ezelött. Kíváncsi lennék a reakciótokra🙂
Sziasztok szerintem marosvásárhely olcsobb lett volna. Marosvásarhelyen élek és itt a szállás 3 személyre 800 lej szoval kb 70000 forint Vásarhely legjobb szálodálya regelivel, uszodával és legbiztonságosabb kőrnyékén találhato kaja pia fejenként egy napra egy jo de olcso helyen 3 személyre 16000 forint szoval Budapestrol az egyik legolcsobb hely
Azért ez is jól bemutatja hogy oké 8 ezer a repülő de sok egyéb költség van. Buék
Persze ott a szállás, közlekedés és egyéb költségek..egy átlag magyarnak ez drága lehet, pláne most mikor egekben az euró-forint árfolyama, de egy németnek vagy finnek (ahol euró van, abban kapják a bért,..) nekik nem igazán
Zseni ez a videó! 😂 Sírtam a röhögéstől végig. Lehetne máskor is ilyen trió utazó videó! ❤
Ebből sorozatot kérünk!!!!!! A három bolond egy külföldi országban 😂🎉
Máskor is kérünk ilyen videót! Nagyon jól sikerült 🎉
Sziasztok még régen csináltatok egy időkapszulát és azt mondtátok hogy 2025-ben kinyitjátok
@henrykettner
Köszi az égészéves munkát és boldog új évet.
Ez zseni lett, szakadtam😂😂😂 köszi srácok
Legjobb a klasszikus zene a videó alatt! Nagyon jooo
Mi 2 éve egyetemi csoportommal mentünk Brüsszelbe, nekünk kellett a az utazást és a szállást is intézni, végül 8an mentünk airbnb-be együtt, az volt a legolcsóbb. Egy nem valami jó környéken foglaltunk szállást, és mivel Dániában jártam egyetemre, a csopi elég international volt, a németek és a dánok furcsállták a lányokra füttyögő munkásokat, a szemetet és a hajléktalanokat, én meg így néztem, hogy én a nyolckerből jövök, ott ez az átlagos😂😂 Az utazás intézéséről meg annyit hogy dániába repülni drága még fapadossal is, így nem bántam hogy a visszamenő járatomat törölték, szerencsémre néhány csoporttársam kocsival jött és hozzájuk befértem (és nyilván kifogtuk az összes dugót németországban🙈)
daniaba nemreg vettem repjegyet retur volt 13 ezer forint
@ Szerencsés vagy, hogy így kifogtad. Én 3,5 éve élek dániában, eddig az a tapasztalatom, hogy kifelé repülni mindig olcsóbb, mint vissza, és itt is attól függ, hogy melyik reptérre és mikor, meg hogy mennyivel utazás előtt veszem a jegyet. És nem csak Budapestről van tapasztalatom, az említett Brüsszelnél is ez volt, hollandiánál és spanyolországnál is a visszautazás drága volt. Dániában meg mindkét reptérről 4 óra hazajutnom, szóval nem tudok az általában olcsóbb esti géppel menni. Ki lehet jól fogni, de általában nem olcsó, főleg ha csomagot is visz az ember.
Én 5 napra utaztam összesen 130. ezer forintot költöttem pedig béreltünk autót is elmentetünk Antwerpenbe illetve sok múzeumba. Mondjuk nagy szerencsémre több ismerősöm is ott lakik ezért tudtunk ingyen szállást szerezni. Egyébként ha van bérleted a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtére metróval és busszal ingyen el lehet menni. És Brüsszel belvárosba sokkal olcsóbban kb. 5 euróért belehet jutni busszal és villamossal. Csak kicsit furcsa ott a közlekedés mert alapból minden nap lezárolnak 8 eurót a kártyádon és amennyiben többet utazol mint 8 euró akkor a jegyed átvált napi jegyre, viszont fontos, hogy minden felszállásnál le kell olvasni a kártyádat.
4:26 Ábel, az a baj, hogy Henry nem hiszi, hanem tudja hogy ő vicces 😅😅
Jó lett srácok! 🫶
1 évet éltem Brüsszelbe és fura igy nezni a videót hogy ismerőssek a helyszinek,jó videó lett.Buék!
Érdekelt volna, hogy a legvégén mennyi lett a büdzsé, de végül abbamaradt az első nap végén, lesz folytatás? Másfél éve egy Prága-Poznan-Gdansk-Besztercebánya egyhetes kört mindennel együtt kihoztunk két főre 200 ezer forintból amúgy :D
Imádom ❤ Valami hasonlót kéne még csinálni mondjuk Magyarországon
Sziasztok! Ugye nem felejtettétek el az időkapszulát? Majd október 22-én kell kibontani amit csináltatok 4 évvel ezelött. Kíváncsi lennék a reakciótokra🙂
Még Trió utazást könyörgöm
Aki szerint is like
👇
Végre tudom hogy hol van a trió stúdió köszi Ábel😂
9 évig laktam kint Brüsszelben és imádtam kint élni. Hatalmas nosztaligia volt ez nekem most🥹❤️. Köszi srácok a videót.❤️✨
Belgaként nagy élmény volt titeket a fővárosban látni.
oszt brüsszelbe mit csinálsz?
amúgy is nem engedhetjük brüaszelnek, hogy ők nyerjenek 😂
Ha a trió együtt utazik repülőn csoda, hogy nem lett kényszerleszállás 😂😂
BÚÉK 🥳
Szerintem Henry nem ivott eleget 😂😂😂
Legközelebb jövők mutatom hogy kell ezt profin lehozni 😂😂😂🎉🎉🎉
12:29 kesik a hang😢
csak nalam csuszott el a hang?
Nálam is
Most kezdtem a játékot és eddig jó játék ja és grat a 100hoz
Sziasztok amúgy a nővéremnél csekkoltatok be és elmesélte én el sem hittem
47 MÁSODPERCE
YESSSSSS imádlak titeket
Sziasztok szerintem marosvásárhely olcsobb lett volna.
Marosvásarhelyen élek és itt a szállás 3 személyre 800 lej szoval kb 70000 forint Vásarhely legjobb szálodálya regelivel, uszodával és legbiztonságosabb kőrnyékén találhato kaja pia fejenként egy napra egy jo de olcso helyen 3 személyre 16000 forint szoval Budapestrol az egyik legolcsobb hely
lehet olcsó de romániába menne a rák 😂
@@mr.j3180na mert?
Ugye nem felejtettétek el az idő kapszulát?😢
Jaj szegény Henry nem mehet economyval mert megfájdul a lábikója
😊
Vv.béci üzemeltet egy parkolót nagyon olcsó és kis busszal el visznek a terminálig.
2. részt a népnek
lessz 2. rész
na ez minden volt, csak nem sporolás
xdd mi arról a reptérről ve stoppoltunk Brüsszelbe
miert kellett alavagni a hangot
marosvásárhelyre kellene elmennetek
időkapszula októberben!!!
11:15 az NPC XD
Én Marosvásárhely kozeleben lakom
Megrohadhatnátok már az olcsó repjegyeitekkel együtt.
iligy😂
Charleroi az nem Brusszel
750
Gyertek ell hozánk rue bois556
Subway MC café skibidi embápé
nagy segitség ez a magyar családoknak
Mint ez a komment
Minden forintot hozzatok haza
Én soha nem utaztam sehova mert nincs szabad időm 2 nap hétvégém van csak...
:D
a szájra illesztés még mindig nem megy látom ........