Már értem a kormány logikáját, ha a 18 év alattiak ilyesmiket néznek automatikusan elkezdenek bemelegedni. Láthatod Ádám már rég elmúlt 18 mégis vissza kellett hűtenie magát közben, hogy tovább tudja nézni. A felvétel végén gyanítom vett még egy jeges fürdőt is.
Lonát személyesen ismertem. 2019-ben egy nyári táborban találkoztunk és lettünk nagyon közeli barátok. Éreztem én már akkor, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik, amivel semmi probléma nem volt, mert egy hihetetlen jó embert ismertem meg benne. Kezdtünk eltávolodni egymástól, majd kb. 1 éve minden social felületről eltűnt. Majd 1-2 hónapja találtam meg újra Lonaként, ha boldog legyen, de mértéktelenül sajnálom, hogy így elkallódott és talált magának egy ilyen alja társaságot. Sokkal értékesebb ember ennél.
Engem érdekelne egy ilyen sorozat, ha kilépnének kicsit a komfortzónájukból. Több interakció kellene átlagos emberekkel, akik közül páran támogatják, páran elítélik őket. A technikai színvonal, a sztori és a színészi játék is gyatra. Ahhoz képest, hogy ladynek hívják magukat, káromkodnak, veszekednek és verekednek. Egy nő nem a műmellektől, sminktől meg műkőrömtől lesz nő, ez a viselkedés egyszerűen alpári.
Jaj mi történne ha "kilépnének"?:) Ugyanez. Veszekedés, anyázás, mutogatás, produkálnák magukat. Prolik, ráadásul kisebbségiek, mit vársz? Pont olyanok mint a "Szonja" meg "barinője" a Sofőrökben:) Van ez a réteg "jelenség" kis társadalmunkban.
@@GergelyPal. Ezt a sorozatot eleve nem ezzel a stábbal kellene megcsinálni. Ha egy érzékenyítő sorozatot akarnák csinálni a transzneműekről (vagy bármelyik másik kisebbségről), nem azokat szerepeltetném, akik miatt rengeteg ember transzfób. Csak ugye olyan alacsony az intelligencia szintjük, hogy még azt sem ismerik fel, hogy csomó ember miattuk gyűlölködik...
@@noemibanyar nem volt itt cél az erzekenyites... feltűnési visznketeg proli norvégok mutogatni akartak magukat es igy bezsebelni egy kis figyelmet. ennyi.
Pár éve elmentem külföldre és kint ragadtam. Mindig faj a szívem hogy nem vagyok otthon..idealizalok mindent hogy otthon minden sokkal jobb de olyan szinten hogy néha azt éreztem megkattanok. Ezek a videók sokat segítenek nekem hogy rajojjek hogy az ország már rég nem az ami volt egyszer. Sajnálom hogy ilyen műsorok készülnek és vannak és sajnálom hogy a még ép idegzetű emberek ilyen dolgokkal vannak körülvéve. Én tök elszigetelten élek egy elég szép helyen és azt hittem eddig hogy ez rossz, marmint hogy elszigetelten elek... Viszont kezdek rájönni hogy baromira nem rossz ez. Segít hogy az ember ne őrüljön meg... jó az mikor az ember választhat hogy hallgatja-e a buszon a többi utas nagyon primitív beszélgetését vagy sem.... nem anyanyelv így az agy ki tud kapcsolni és nem értelmezi amit hall....tudom nem lenne szabad ilyen komolyan venni a dolgokat de ezzel a világgal valami baromi nagy gond van. Nagyon jó ugyanakkor hogy megtaláltam ezt a csatornát. Jó látni hogy vannak meg totál normális jó fej és józan gondolkodású emberek. Szóval köszönöm a munkát és kitartást :)
én is ezt tapasztalom nap mint nap... És minél kedvesebb próbálok lenni, annál inkább szkizónak néznek, vagy csak fröcsög a szájuk, hogy "mivel sértegettem őket" - kedves honfitársaink, meg a sötétbörű társaik. A németek le sem szarják, ha éppen röhincsélek, de ha valakit meghallok, hogy magyarul beszél, inkább nem szólalok meg. Nehéz dolgok ezek, jön, hogy elköltözzek valami szigetre, csak hát az életem már ideköt.
Uristen, te belelatsz a fejembe?!?! Ugyanez a gondolatmenet es vivodas jatszodik bennem mar jopar eve, es meg a szavak is ugyanazok, amiket hasznalok😄ezt creepy volt olvasni😂amugy azt hittem, hogy csak en kattogok ilyeneken😵
A legjobb: a többi részt már csak havi 2500 Ft előfizetési díj ellenében lehet majd megnézni, oda van írva a 2. rész alá ... sírok XD tényleg üzletasszonyok... végül is egy szintre teszik magukat a Netflix-szel meg a HBO Max-szal. Igaz, azok kicsit még olcsóbbak is.
Ketté kéne választani a két témát. Ha ez egy érzékenyítés, hogy a transzneműek is ugyanolyan emberek, mint mi, csak éppen más a szexualitásuk akkor rendkívül kontrproduktív, mert szimplán buta, harsány, bunkó embereket látok akik nagyobbnak akarnak látszódni, mint amik. A legtöbb embert rohadtul nem érdekel mi a szexualitásod és elég szomorú ha a személyiségedet a szexualitásoddal azonosítod, bármilyen is az. Ha szórakoztató sorozatként nézem akkor eszméletlen gagyi és két perc után elzártam volna ha nincs a fókuszcsoport
Ehhez képest a Minden Álmod is jobb volt, visszasírom azokat az időket. Ott legalább volt sztori (már amilyen), karakterek, szállóigévé vált dialögusok, "elmegy" kategóriájú zenék és legalább lehetett hallani mit mondanak a szereplők.😢
A sok oldalúságod lenyűgöző Ádám !:D De ezektől csak még jobban pusztul az agysejtünk főleg a tied ! Kíméld magad kitartást :D Éljen a Kókuszközösség ! :D Pepe na az egy jó magyar sorozat esküszöm látszik némi fejlődés magyar médiában. Évek óta ez az első magyar alkotás ami nekem tetszik, na meg persze a Viszkis ! :D
Szia! Már évekkel ezelőtt elkezdődött egy változás, a HBO bedobott egy párat: Társasjáték 2011, Terápia 2012, Aranyélet 2015. A Duna bedobta az Egynyári kalandot 2015, és a Csak színház és más semmi 2016, az RTL adta a Válótársak 2015 és Mellékhatás 2020. Szóval vannak kiemelkedő sorozatok, lehet szemezgetni. Jó volt a viszkis is, de nálam a prímet a Tiszta szívvel viszi. Imádom Till Attila alkotásait. De a Pepe is érdekelt lehet, meg A besúgó is.
@@peterszeitz5407 Szia én 2016 óta szinte nem nézek tv-t plusz amiket felsoroltál párba bele néztem , hát nem tetszett ! De ez csak az én saját vélményem !🙂
@@megafrenk jaj elnézést akkor. Mert pl. OW Zolitól láttam egy twitter bejegyzést, hogy mennyivel rosszabb, mint az előzőek. Szóval nem lennél egyedül, ha mégis.
Jézusom... elképzelni sem tudom, hogy kik néznek ilyen trágya műsort. 😄 Keletinél valóban kábé minden sarkon hallani ilyen tájparasztokat. De el tudom képzelni, milyen értelmi szintű gyökerek várják ezt minden héten remegve, hogy kijöjjön az új rész. 😅
51 043 megtekintés 1 nap alatt :D ennyi ember volt kíváncsi arra, ahogy Ádám szétbassza az idegeit az internet egyik legnagyobb mocskán :D Még a bevágott részletek is kegyetlenül borzasztóak :D Megyek és nézem a falat :D
Minden bizonnyal nem illik másoktól linkelni, de ebben a videóban egyértelművé válik, hogy a kérdezettnek semmilyen formában nem kéne a médiában megjelennie: ruclips.net/video/GKIsKRsi23M/видео.html Aggasztó, hogy egyre több ilyen stílusban megnyilvánuló egyén bukkan fel különböző oldalakon.. és hogy van nézettségük..
És tényleg, ha valakinek van egy ötlete meg egy kis affinitása, akkor sem mer kreatívat alkotni, mert attól fél, hogy szar lesz és kinevetik az emberek, de ezek a szutykok legalább adnak egy kis löketet, ha ezt meg lehetett csinálni akkor ez után szabadon bárki bármit…
Csak egy megjegyzésem lenne a stílustanácsadókkal kapcsolatban.. a hölgynek egy szolárium stúdiója van ahol fodrászok és műkörmösök is dolgoznak, a stílustanácsadó szakma pedig nem ez 😅 csak egy kis fogalomzavar, de egyébként jó szakemberekre van kereslet ebben a szakmában is (én is ezzel foglalkozom és 6 évig tanultam a fortélyokat szóval kicsit kikerekedett a szemem rajta hogy egy kalap alá vesznek vele aki nyilvánvalóan tisztában sincs vele hogy ez mi :D )
A legépeszűbb embernek tűnik a csapatban, ennyit elnézek neki. Mondjuk ha studiója van és tényleg rendesen dolgozik nem értem miért ilyen társaságba kerül.
Biztos nagyon sok mindenhez értenek a filmezésen kívűl, hiszen legalább a "színészek" fele alkalmi fizikai kedélyjavítóként dolgozik egy bizonyos 18+os weboldalon.
Lady Dömper, egy intelligens, normális transzvesztita, NEM transznemű, véletlenül sem, ezek viszont legalja, fél-analfabéta prolik, akik mellékesen transzneműek.
Valószínűleg elég sok a szereplők hate-followingja és a biztató kommentek egy jó része tőlük származik, valójában ironikus hangnemben. Ők meg sajnos sokat komolyan vesznek ebből és valódi támogatásként értékelik, amikor arra bíztatják őket, hogy hülyét csináljanak magukból.
Ádám, munkásságod hiánypótló. Így úgy tudom megnézni ezeket a videókat, hogy nem bassza szét az algoritmust és nem fog hasonlókat ajánlgatni a yt. Mondjuk ezt inkább nem akartam volna látni :D
Soha nem szoktam kommentelni, de most kivételt kellett tennem. Valamilyen oknál fogva szeretek szenvedni 😂 ezért úgy gondoltam megnézek egy részt. Ez felért egy Mónika show&Irénke kombinációval. azt kell mondjam kihoztad a maximumot ebből 😂 UI. a második részből amit bevagtàl amikor a parkban vannak, kísértetiesen hasonlít a jelenet a Mónika show egy epikus részére.
Gondoltam így éjfél előtt megnézem az új kókuszvidit.Fogalmam sincs mi a "film" lényege, de veszett idegesítő volt.🥴Csak annyit mondanék a sorozat készítőinek akik a feliratkozókra várnak,hogy "bazd+, bazd+, engem nem kaphatsz meg "🤪😈
Mindent is elfogadó ember vagyok, de ezekből nem sajnálnám az ólmot .....tiktok sztár...milyen jó, hogy ott tele van értékes tartalommal Ádám szerint 😂
Annyira imádom, mikor egy férfi megmondja egy másik férfinak, hogy mi kell MINDEGYIK nőnek. Mintha valami gyártósoron gyártósoron gyártanának minket valami séma alapján. Nem nekem szántad, de köszi az ajánlást :)
Pedig olyan jó példák vannak manapság, hogy miképpen lehet életszagú, és mégsem cringe sorozatot csinálni. Sex education a legjobb példa talán erre, nem bonyolult, nincs túltolva, és mégis fent tartja az érdeklődést. Ha legalább megpróbálna koppintani valamit még akkor is jobb lenne. Tényleg lehoz az életről a cucc, még így is hogy nem az egészet látom.
Ez még egy gimnáziumi kampányfilmhez képest is gyatra minőségű. Vannak jó filmek, ahol férfiak játszanak női szerepet, pl. feketék fehéren, gagyi mami, Mrs. Doubtfire, stb. na de ez a közelében sincs egyiknek sem.
Én elhiszem, hogy az LMBTQ+ közösség nem minden tagja ilyen, de miért van ennyi hasonló szereplőjük? Ott volt Gagastar Milán, a transz barátnője, a Lakatos Levente interjú alanyai, a drag queen show-k, a Netflix műsorai, a Pride-on vonulók megnyilvánulásai - akik nem akarnak botrányt, mégis látszik, hogy nagy a zűr - , most ez is. Sajnálom azokat akik transzneműként is normális életet tudnak élni, és mégis kiközösítik őket - bár ahogy izolálódik a társadalom mindenki ki van közösítve valahonnan -, de egyre jobban úgy tűnik, hogy az LMBTQ+ közösség nagy része valóban személyiség zavarban szenved. A heterók, így a heteró influenszerek között is vannak gáz alakok, de azért ott sokkal színesebb a paletta.
Ez a komment sok sebbol verzik, de hogy csak a lenyegre fokuszaljak: a drag queeneknek semmi kozuk a transznemu emberekhez, Netflix sorozatai eleg valtozatosak ahhoz, hogy az emlitesuknek itt ne legyen sok ertelme, a szemelyisegzavart pedig szakember tudja csak diagnosztizalni, nem veletlenul. Az meg, hogy a heterok kozul szerinted kevesebben elborultak, valoszinuleg a szubjektiv merced es a bosegesebb reprezentacio keresztmetszete. Azert a haborus bunosok 99.9%-a is hetero, cisz pasi, de nem ezek alapjan fogom a tobbit megitelni. Az, hogy te kik alapjan vonod le a kovetkezteteseidet a transznemuekrol (meg egyaltalan az LMBT emberekrol) ugyanigy egyeni dontes, ami inkabb rolad, mint roluk arulkodik.
@@fu4realtalk952 Most ez egy nagy blablabla volt. Mindenkinek szubjektív a véleménye. Valamint mindenkiről tükröz valamit. Amiket ideírtál meg a te egyéni véleményed, ami meg rólad árulkodik. Na bumm. Azért a nagy posztmodern, "minden csak egy vélemény" pluralizmusban is a 2+2 talán 4 marad. A drag queenek között igen sok a transznemű, de minimum biszex, vagy meleg. Tudom, hogy ilyenkor mindig az a duma, hogy különbséget kell tenni a transzvesztita, és a transznemű között, de igen nagy az átfedés. A Netflix csak egy példa volt a sok közül, és egy fikció. Viszont a bemutatott LMBTQ+ emberek többsége fogalmazzunk úgy, hogy minimum zűrös. Persze a féktelen bulizás, szexelés, drogozás most nagy divat. A transznemű celebekről persze nem írtál semmit, mert tudod, hogy mindegyik gáz. Nem egy koherens statisztika, de azért árulkodó. A háborús bűnösökről nem sokat tudhatsz. Nem egy volt meleg, vagy biszexuális, és nagyon sok minden ki sem derült a magánéletükről. Gyakorlatilag bárki lehet háborús bűnös. Az ismerőseimről pedig sajnos igen gyakran derült ki, akik biszexuálisnak, vagy transzneműnek gondolták magukat, hogy valami trauma okozta, amit ők sem, vagy csak csekély mértékben ismertek. Szerencsére ők nem a hormonkezelést, vagy a műtétet választották, és most boldog heteroszexuális párkapcsolatban élnek. Igen, ezt a szakembereknek kell vizsgálniuk. Tegyük hozzá a pszichiátriai kutatások is személyiségzavarnak tartják, valamint a pszichológia is kutatja a pszichoszexuális fejlődést, ami bizonyos helyzetekben igen képlékeny tud lenni.
Hú Ádám! Bocsáss meg nekem, de ez a sorozat olyan szar hogy az erről készült kritika videódat sem bírtam végig nézni! 🤣 8 perc után abba hagytam. 😂 RESPECT!
Hàt... csak az szomorìt el, hogy magamtòl ezt sosem làttam volna. Ìgy meg... Következő alkalommal valami olyanròl legyen szò kèrlek, ami legalàbb ugyan annyira jò, mint amilyen xar ez volt! Valaminek semlegesìtenie kell ezt a szennyezèst. Borzasztòan mű ès rendkìvül buta. Ès nem a transz a baj! Legalàbb is nem az az elsődleges. Ez a durva.
Ők transznemü nők, a transzfesztita teljesen mást jelent, ugyanis a egy transfesztita csak beöltözik vmi alkalom miatt az ellenkező nemnek míg 1 transznemü nő nőként éli az életét
Ez felért egy frontális lobotómia utáni elektrosokk terápiával. Nekem ehhez valami töményebb kellett volna, mint a fagyi.
Már értem a kormány logikáját, ha a 18 év alattiak ilyesmiket néznek automatikusan elkezdenek bemelegedni. Láthatod Ádám már rég elmúlt 18 mégis vissza kellett hűtenie magát közben, hogy tovább tudja nézni. A felvétel végén gyanítom vett még egy jeges fürdőt is.
@@DarshanSymbolika ha a melegedés azzal egyenlő, hogy kisütik végén az agyam, akkor én is kezdem érteni.
Dettó, én is így érzem...
Lonát személyesen ismertem. 2019-ben egy nyári táborban találkoztunk és lettünk nagyon közeli barátok. Éreztem én már akkor, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik, amivel semmi probléma nem volt, mert egy hihetetlen jó embert ismertem meg benne. Kezdtünk eltávolodni egymástól, majd kb. 1 éve minden social felületről eltűnt. Majd 1-2 hónapja találtam meg újra Lonaként, ha boldog legyen, de mértéktelenül sajnálom, hogy így elkallódott és talált magának egy ilyen alja társaságot. Sokkal értékesebb ember ennél.
Ha tényleg értékesebb náluk akkor valószínűleg erre előbb-utóbb ő is rá fog majd jönni.
Minden tiszteletem a tiéd Ádám, hogy ezt te végig birtad nézni.
Csak hogy tiszta legyen: az üzletasszony az esetükben azt jelenti, hogy prostitúcióból élnek. Szerepelnek néha itt-ott, ahol el is mondják ezt...
Két Puzsér idézet illik ide:
- Mi volt ez a förtelmes hiszti Richárd?
- Mi ez a szellemi kútmérgezés?
Mi volt ez a pusztító alpáriság?
A suttyóságnak egy olyan szintjét mutatták meg,amire nem voltam kíváncsi!
Az antikrisztus mennyegzőjén a tökéletes talpalávaló
A SZERETET NEM VÁÁÁÁR, A SZERET ELJÖN ÉRTEEED!!!!!!!!
Engem érdekelne egy ilyen sorozat, ha kilépnének kicsit a komfortzónájukból. Több interakció kellene átlagos emberekkel, akik közül páran támogatják, páran elítélik őket. A technikai színvonal, a sztori és a színészi játék is gyatra. Ahhoz képest, hogy ladynek hívják magukat, káromkodnak, veszekednek és verekednek. Egy nő nem a műmellektől, sminktől meg műkőrömtől lesz nő, ez a viselkedés egyszerűen alpári.
Jaj mi történne ha "kilépnének"?:)
Ugyanez. Veszekedés, anyázás, mutogatás, produkálnák magukat.
Prolik, ráadásul kisebbségiek, mit vársz?
Pont olyanok mint a "Szonja" meg "barinője" a Sofőrökben:) Van ez a réteg "jelenség" kis társadalmunkban.
@@GergelyPal. Ezt a sorozatot eleve nem ezzel a stábbal kellene megcsinálni. Ha egy érzékenyítő sorozatot akarnák csinálni a transzneműekről (vagy bármelyik másik kisebbségről), nem azokat szerepeltetném, akik miatt rengeteg ember transzfób. Csak ugye olyan alacsony az intelligencia szintjük, hogy még azt sem ismerik fel, hogy csomó ember miattuk gyűlölködik...
@Tivadar Vas ez nem diploma kérdése. köztük is vannak parasztok. nyilván az arányok masok.
@@noemibanyar nem volt itt cél az erzekenyites... feltűnési visznketeg proli norvégok mutogatni akartak magukat es igy bezsebelni egy kis figyelmet. ennyi.
Pár éve elmentem külföldre és kint ragadtam. Mindig faj a szívem hogy nem vagyok otthon..idealizalok mindent hogy otthon minden sokkal jobb de olyan szinten hogy néha azt éreztem megkattanok. Ezek a videók sokat segítenek nekem hogy rajojjek hogy az ország már rég nem az ami volt egyszer. Sajnálom hogy ilyen műsorok készülnek és vannak és sajnálom hogy a még ép idegzetű emberek ilyen dolgokkal vannak körülvéve. Én tök elszigetelten élek egy elég szép helyen és azt hittem eddig hogy ez rossz, marmint hogy elszigetelten elek... Viszont kezdek rájönni hogy baromira nem rossz ez. Segít hogy az ember ne őrüljön meg... jó az mikor az ember választhat hogy hallgatja-e a buszon a többi utas nagyon primitív beszélgetését vagy sem.... nem anyanyelv így az agy ki tud kapcsolni és nem értelmezi amit hall....tudom nem lenne szabad ilyen komolyan venni a dolgokat de ezzel a világgal valami baromi nagy gond van. Nagyon jó ugyanakkor hogy megtaláltam ezt a csatornát. Jó látni hogy vannak meg totál normális jó fej és józan gondolkodású emberek. Szóval köszönöm a munkát és kitartást :)
Egyre bunkóbb és bunkóbb mindenki! Még 20 év és ha azt mondod "elnézést, legyen szíves..." azt hiszik sértegetsz és megütnek:)
én is ezt tapasztalom nap mint nap... És minél kedvesebb próbálok lenni, annál inkább szkizónak néznek, vagy csak fröcsög a szájuk, hogy "mivel sértegettem őket" - kedves honfitársaink, meg a sötétbörű társaik. A németek le sem szarják, ha éppen röhincsélek, de ha valakit meghallok, hogy magyarul beszél, inkább nem szólalok meg. Nehéz dolgok ezek, jön, hogy elköltözzek valami szigetre, csak hát az életem már ideköt.
Uristen, te belelatsz a fejembe?!?! Ugyanez a gondolatmenet es vivodas jatszodik bennem mar jopar eve, es meg a szavak is ugyanazok, amiket hasznalok😄ezt creepy volt olvasni😂amugy azt hittem, hogy csak en kattogok ilyeneken😵
"A szeretet nemvált."
Kimaradt ebből, hogy egy papucsállatka értelmi szintjére is zülleszt.
Első jelenet: Két véglény beszélget
Update: Az egész rész erről szól
innen már csak a Kaffka Merci meg a private Szabina hiányzott
Én is a keletinél lakom, ami itt megy az katasztrófa😂 A párom úgy hívja a környéket, hogy “marokkói piac”😁
volt egy szám, lengyel piac:
ruclips.net/video/oyOmkjjcp4A/видео.html
röhögj. :)))
“Mi a konfliktus? Nem tudjuk “ ne aggódj Ádám ők sem tudják 🤦🏻♀️🤦🏻♀️
"Nekem az a munkám ,hogy dolgozom" erről Köteles László jutott eszembe "Végzetségem munka nélküli"
Köteles Zsolt! Csak pontosan, szepen.
A legjobb: a többi részt már csak havi 2500 Ft előfizetési díj ellenében lehet majd megnézni, oda van írva a 2. rész alá ... sírok XD tényleg üzletasszonyok... végül is egy szintre teszik magukat a Netflix-szel meg a HBO Max-szal. Igaz, azok kicsit még olcsóbbak is.
Ketté kéne választani a két témát. Ha ez egy érzékenyítés, hogy a transzneműek is ugyanolyan emberek, mint mi, csak éppen más a szexualitásuk akkor rendkívül kontrproduktív, mert szimplán buta, harsány, bunkó embereket látok akik nagyobbnak akarnak látszódni, mint amik. A legtöbb embert rohadtul nem érdekel mi a szexualitásod és elég szomorú ha a személyiségedet a szexualitásoddal azonosítod, bármilyen is az. Ha szórakoztató sorozatként nézem akkor eszméletlen gagyi és két perc után elzártam volna ha nincs a fókuszcsoport
Pont ezt nem győzte hangsúlyozni egész videó alatt.....
Ez nem szexualitás, hanem nemi identitás. Az emberek a nemüket általában eléggé össze szokták kötni a személyiségükkel.
@@inferno7289 Vannak olyanok...
Ehhez képest a Minden Álmod is jobb volt, visszasírom azokat az időket. Ott legalább volt sztori (már amilyen), karakterek, szállóigévé vált dialögusok, "elmegy" kategóriájú zenék és legalább lehetett hallani mit mondanak a szereplők.😢
Így van.Ehhez képest a Minden álmod egy élvezhető műsor volt.Ha választani lehetne ezerszer inkább azt folytassák mint ez a szutyok.
A sok oldalúságod lenyűgöző Ádám !:D De ezektől csak még jobban pusztul az agysejtünk főleg a tied ! Kíméld magad kitartást :D Éljen a Kókuszközösség ! :D Pepe na az egy jó magyar sorozat esküszöm látszik némi fejlődés magyar médiában. Évek óta ez az első magyar alkotás ami nekem tetszik, na meg persze a Viszkis ! :D
Szia! Már évekkel ezelőtt elkezdődött egy változás, a HBO bedobott egy párat: Társasjáték 2011, Terápia 2012, Aranyélet 2015. A Duna bedobta az Egynyári kalandot 2015, és a Csak színház és más semmi 2016, az RTL adta a Válótársak 2015 és Mellékhatás 2020. Szóval vannak kiemelkedő sorozatok, lehet szemezgetni. Jó volt a viszkis is, de nálam a prímet a Tiszta szívvel viszi. Imádom Till Attila alkotásait. De a Pepe is érdekelt lehet, meg A besúgó is.
@@peterszeitz5407 Szia én 2016 óta szinte nem nézek tv-t plusz amiket felsoroltál párba bele néztem , hát nem tetszett ! De ez csak az én saját vélményem !🙂
Ezt még így Ádámon keresztül is szenvedés nézni. Most tartok a felénél, de szünetet kell tartsak
Ezek a PestiTV volt munkatársai?
Alig ismertem rá Huth Gergelyre.
Jeszyt simán kiszúrtam.
@@gezaigmandy9766 Ja, jól áll neki a paróka...:)
🤣
Szívesebben hallgattam volna azt ahogy végig énekled az egészet 😄 több értelme lett volna 😄
12:09 "Én téged szeretlek, én tégedet akarlak..."- és persze mindezt orrhangon. Tökéletes leírása ez az egyetlen mondat ennek a förmedvénynek.
Míg várom az új Lady Life részt, nézek valami értékelhetetlen hulladékot, mint a Stranger Things 4 vagy Kenobi.
Ahogy hallom a kenobi tenyleg az xd
A Stranger Things 4 miért rossz? Csak kíváncsi vagyok a véleményedre, nekem eddig ez az évad tetszik a legjobban.
@@anikoonyeste5703 Valószínűleg szarkazmus volt
@@anikoonyeste5703 irónia volt, hölgyem :) ez a 4. évad tényleg brutál jó
@@megafrenk jaj elnézést akkor. Mert pl. OW Zolitól láttam egy twitter bejegyzést, hogy mennyivel rosszabb, mint az előzőek. Szóval nem lennél egyedül, ha mégis.
Nagyon jó ötlet az az új csatorna❤️
Nagyon jó cuccok lehetnek belőle
Köszönöm Ádám, sikeresen kiégetted az agyam,máris boldogabb vagyok😅
Jézusom... elképzelni sem tudom, hogy kik néznek ilyen trágya műsort. 😄 Keletinél valóban kábé minden sarkon hallani ilyen tájparasztokat. De el tudom képzelni, milyen értelmi szintű gyökerek várják ezt minden héten remegve, hogy kijöjjön az új rész. 😅
Ádám fülébe egy életre beivódott és a lelkében egy életre eltört valamit ez a "Szeretet nem bánt" dal 😂
A szeretet nem vár* :D
@@Lavencodpro elnézést kérek, klasszikusokat csak pontosan, szépen 😅
@@kisskiss6866 ide is kene nevetos reacc :d
Köszi hogy ezt megmutattad, ezek után kicsit bátrabban fogom benyújtani régóta dédelgetett filmtervemet valami fesztiválra.
Rosszlányokon megtaláljátok az "üzlet asszinyokat". ;D
XDDDD
XDDDDDDDDDDD DNNNEEEEE X. XDDDDD
Link?:)
Amúgy Ádám, ebből máltai lányok kettő lesz. Ránézésre akkora műbalhét fogynak csinálni a kedves lady-k, hogy öröm lesz nézni. :D
Segíthetnél a Palóc Videotéka youtube csatornának, hihetetlenül profin tolják évek óta és mégis csak 18k feliratkozójuk van.
51 043 megtekintés 1 nap alatt :D ennyi ember volt kíváncsi arra, ahogy Ádám szétbassza az idegeit az internet egyik legnagyobb mocskán :D Még a bevágott részletek is kegyetlenül borzasztóak :D Megyek és nézem a falat :D
sok sikert a terveid megvalósításához!
Légyszives! Hol lehet olyan periódusos rendszer illetve térképet venni ?
Látjátok gyerekek, ezért kell tanulni :D :D :D ezen besírtam
Pfu és ilyen proliságra van igény?😀 nem gondoltam volna, hogy lesz valami, ami túl übereli a közép sulit xd tévedtem...
Megafon díjas lett. 🤣
Minden bizonnyal nem illik másoktól linkelni, de ebben a videóban egyértelművé válik, hogy a kérdezettnek semmilyen formában nem kéne a médiában megjelennie: ruclips.net/video/GKIsKRsi23M/видео.html
Aggasztó, hogy egyre több ilyen stílusban megnyilvánuló egyén bukkan fel különböző oldalakon.. és hogy van nézettségük..
És tényleg, ha valakinek van egy ötlete meg egy kis affinitása, akkor sem mer kreatívat alkotni, mert attól fél, hogy szar lesz és kinevetik az emberek, de ezek a szutykok legalább adnak egy kis löketet, ha ezt meg lehetett csinálni akkor ez után szabadon bárki bármit…
Csak egy megjegyzésem lenne a stílustanácsadókkal kapcsolatban.. a hölgynek egy szolárium stúdiója van ahol fodrászok és műkörmösök is dolgoznak, a stílustanácsadó szakma pedig nem ez 😅 csak egy kis fogalomzavar, de egyébként jó szakemberekre van kereslet ebben a szakmában is (én is ezzel foglalkozom és 6 évig tanultam a fortélyokat szóval kicsit kikerekedett a szemem rajta hogy egy kalap alá vesznek vele aki nyilvánvalóan tisztában sincs vele hogy ez mi :D )
A legépeszűbb embernek tűnik a csapatban, ennyit elnézek neki. Mondjuk ha studiója van és tényleg rendesen dolgozik nem értem miért ilyen társaságba kerül.
Ne legyél dancsó 2.0 szerintem ezeknek az alternatíváját kell felmutatnod
Biztos nagyon sok mindenhez értenek a filmezésen kívűl, hiszen legalább a "színészek" fele alkalmi fizikai kedélyjavítóként dolgozik egy bizonyos 18+os weboldalon.
xD
A szegényember Dancsója. Na ez mindent visz.
Bammeg elkezdtem nézni ezeket a lédidömpereket, kemény. :)))
Lady Dömper egy legenda, ezek olyan messze vannak tőle, mint Makó Jeruzsálemtől.
Lady Dömper, egy intelligens, normális transzvesztita, NEM transznemű, véletlenül sem, ezek viszont legalja, fél-analfabéta prolik, akik mellékesen transzneműek.
Borzalmas nagy szükség lenne napjainkban is a Mónika showra
Na az is egy borzalom volt. The Jerry Springer Show ott van, ha kell angolul hasonló.
Azt hiszem, hogy a videó végén a kommentek jobban elszomorítottak, mint maga a sorozatnak nevezett valami...
Valószínűleg elég sok a szereplők hate-followingja és a biztató kommentek egy jó része tőlük származik, valójában ironikus hangnemben. Ők meg sajnos sokat komolyan vesznek ebből és valódi támogatásként értékelik, amikor arra bíztatják őket, hogy hülyét csináljanak magukból.
Ezt a fost honnan túrtad? :D szívesebben néznék valami színvonalasabb bármiről kritikát. Pl. love, death + robots-ról. :D
16:44 ez a Lehel tér, báttya 😄
Ebbe beleszaladtál Ádám!!!🤣🤣
Én is.
😂
Lady Life!!! Nem gondoltam, hogy ez fog következni.....😆😆😆
Ádám, munkásságod hiánypótló. Így úgy tudom megnézni ezeket a videókat, hogy nem bassza szét az algoritmust és nem fog hasonlókat ajánlgatni a yt. Mondjuk ezt inkább nem akartam volna látni :D
Soha nem szoktam kommentelni, de most kivételt kellett tennem. Valamilyen oknál fogva szeretek szenvedni 😂 ezért úgy gondoltam megnézek egy részt. Ez felért egy Mónika show&Irénke kombinációval. azt kell mondjam kihoztad a maximumot ebből 😂
UI. a második részből amit bevagtàl amikor a parkban vannak, kísértetiesen hasonlít a jelenet a Mónika show egy epikus részére.
Valahogy csak azt látom magam előtt hogy ez egy szatíra, ezt nem vehetik komolyan... de sajnos nagy az esélye, hogy tévedek.
Ez melyik sorozatnak akar lenni a magyarizált változata?
Gondoltam így éjfél előtt megnézem az új kókuszvidit.Fogalmam sincs mi a "film" lényege, de veszett idegesítő volt.🥴Csak annyit mondanék a sorozat készítőinek akik a feliratkozókra várnak,hogy
"bazd+, bazd+, engem nem kaphatsz meg "🤪😈
Igazából ezt a sorozatot a Pesti TV rendezte.
8:05 megjött Diesel, a Pigmeus légiutas kísérő
33:34 -től egy rövid ideig mintha feljavult volna a hangminőség a sorozatban, de hamar kifúlt... :D
Mindent is elfogadó ember vagyok, de ezekből nem sajnálnám az ólmot .....tiktok sztár...milyen jó, hogy ott tele van értékes tartalommal Ádám szerint 😂
Ez a sorozat csak technoval lehetne elviselni
lehet 3d animálios müsort csinálni vagy 2d-set?
Ilyet ne csinálj többet.... 1 óra van és máris oda a napom...
Boldogak a lelki szegények.
A témában javaslom a Tangerine c. filmet, szerintem merítettek belőle, csak épp szentségtörés lenne egy lapon emlegetni a kettőt.
Ha nem lesz mit enni, legalább lesz kiket !
Elvesztettem az eszméletemet..Négyszer..!
hogyha elküldöm nekik a kialakult ptsd-m kezeléséről a számlát, akkor hajlandóak kifizetni?
Nagyon kiégtél Ádám ezen... 😃 Sajnos rossz hírem van.. Szerintem nem vagyok egyedül,ha azt mondom: Ebből kell még.. 😁😇😃
De tényleg, amikor annyira nem értenek a filmezéshez, hogy nem tudják, hogy nem értenek hozzá. kis Dunning-Krüger effekt
Ok ezt sem tudtam megnézni. Tudom mi nem hiányzott.
Szerintem ezt Rogánék rendelték, prezentációs oktatóanyagnak.
végre egy shinobi, game changer amúgy
Imádom, hogy még arra sem képesek, hogy kicsit hangosabb, és artikulálva beszéljenek, hogy legyen esélyünk hallani.
ruclips.net/user/FerfiakKlubjaTV
Szia, nem láttam az összes munkásságodat, lehet már feldolgoztad. De ha nem ehhez kelleni fog pár nap☝😄
Gyöngyszem.
Annyira imádom, mikor egy férfi megmondja egy másik férfinak, hogy mi kell MINDEGYIK nőnek. Mintha valami gyártósoron gyártósoron gyártanának minket valami séma alapján. Nem nekem szántad, de köszi az ajánlást :)
Szerintem maga a video amit nezel lehetne kicsit nagyobb
Ezek az emberek nem CGI-ok voltak?
Nem, ezek CGNY-ok voltak.
Mondhatják, hogy nem vagyok elfogadó de ezt nem bírtam végig nézni, ezt számomra még Ádám se tudta feldobni, vagy fogyaszthatóvá tenni.
Pedig olyan jó példák vannak manapság, hogy miképpen lehet életszagú, és mégsem cringe sorozatot csinálni. Sex education a legjobb példa talán erre, nem bonyolult, nincs túltolva, és mégis fent tartja az érdeklődést. Ha legalább megpróbálna koppintani valamit még akkor is jobb lenne. Tényleg lehoz az életről a cucc, még így is hogy nem az egészet látom.
Azért vagyunk hallgatók mert ez nézni senki se bírja lol
8:50 szomorú igazság :(
Norinàval készített interjút youtube on a Lakatos Levente, ott elmondja hogy prostituàlt. Gondolom a többiek is hasonló iparàgban dolgoznak.
Ez még egy gimnáziumi kampányfilmhez képest is gyatra minőségű. Vannak jó filmek, ahol férfiak játszanak női szerepet, pl. feketék fehéren, gagyi mami, Mrs. Doubtfire, stb. na de ez a közelében sincs egyiknek sem.
5:55 -nél a szoknyában mi domborodik elől?! pénztárca, teló, lakáskulcs?!
Én elhiszem, hogy az LMBTQ+ közösség nem minden tagja ilyen, de miért van ennyi hasonló szereplőjük? Ott volt Gagastar Milán, a transz barátnője, a Lakatos Levente interjú alanyai, a drag queen show-k, a Netflix műsorai, a Pride-on vonulók megnyilvánulásai - akik nem akarnak botrányt, mégis látszik, hogy nagy a zűr - , most ez is. Sajnálom azokat akik transzneműként is normális életet tudnak élni, és mégis kiközösítik őket - bár ahogy izolálódik a társadalom mindenki ki van közösítve valahonnan -, de egyre jobban úgy tűnik, hogy az LMBTQ+ közösség nagy része valóban személyiség zavarban szenved. A heterók, így a heteró influenszerek között is vannak gáz alakok, de azért ott sokkal színesebb a paletta.
Ez a komment sok sebbol verzik, de hogy csak a lenyegre fokuszaljak: a drag queeneknek semmi kozuk a transznemu emberekhez, Netflix sorozatai eleg valtozatosak ahhoz, hogy az emlitesuknek itt ne legyen sok ertelme, a szemelyisegzavart pedig szakember tudja csak diagnosztizalni, nem veletlenul. Az meg, hogy a heterok kozul szerinted kevesebben elborultak, valoszinuleg a szubjektiv merced es a bosegesebb reprezentacio keresztmetszete. Azert a haborus bunosok 99.9%-a is hetero, cisz pasi, de nem ezek alapjan fogom a tobbit megitelni. Az, hogy te kik alapjan vonod le a kovetkezteteseidet a transznemuekrol (meg egyaltalan az LMBT emberekrol) ugyanigy egyeni dontes, ami inkabb rolad, mint roluk arulkodik.
@@fu4realtalk952 Most ez egy nagy blablabla volt. Mindenkinek szubjektív a véleménye. Valamint mindenkiről tükröz valamit. Amiket ideírtál meg a te egyéni véleményed, ami meg rólad árulkodik. Na bumm. Azért a nagy posztmodern, "minden csak egy vélemény" pluralizmusban is a 2+2 talán 4 marad. A drag queenek között igen sok a transznemű, de minimum biszex, vagy meleg. Tudom, hogy ilyenkor mindig az a duma, hogy különbséget kell tenni a transzvesztita, és a transznemű között, de igen nagy az átfedés. A Netflix csak egy példa volt a sok közül, és egy fikció. Viszont a bemutatott LMBTQ+ emberek többsége fogalmazzunk úgy, hogy minimum zűrös. Persze a féktelen bulizás, szexelés, drogozás most nagy divat. A transznemű celebekről persze nem írtál semmit, mert tudod, hogy mindegyik gáz. Nem egy koherens statisztika, de azért árulkodó. A háborús bűnösökről nem sokat tudhatsz. Nem egy volt meleg, vagy biszexuális, és nagyon sok minden ki sem derült a magánéletükről. Gyakorlatilag bárki lehet háborús bűnös. Az ismerőseimről pedig sajnos igen gyakran derült ki, akik biszexuálisnak, vagy transzneműnek gondolták magukat, hogy valami trauma okozta, amit ők sem, vagy csak csekély mértékben ismertek. Szerencsére ők nem a hormonkezelést, vagy a műtétet választották, és most boldog heteroszexuális párkapcsolatban élnek. Igen, ezt a szakembereknek kell vizsgálniuk. Tegyük hozzá a pszichiátriai kutatások is személyiségzavarnak tartják, valamint a pszichológia is kutatja a pszichoszexuális fejlődést, ami bizonyos helyzetekben igen képlékeny tud lenni.
Az nem elég hogy gagyi a minőség, mint a hang, mint a kép, de hogy ennyire primitív az szégyen.
Na, megyek, inkább nézek pár részt a The boys-ból.
teli van cigoval azok a hangok xd
Hú Ádám! Bocsáss meg nekem, de ez a sorozat olyan szar hogy az erről készült kritika videódat sem bírtam végig nézni! 🤣
8 perc után abba hagytam. 😂
RESPECT!
Hàt... csak az szomorìt el, hogy magamtòl ezt sosem làttam volna. Ìgy meg...
Következő alkalommal valami olyanròl legyen szò kèrlek, ami legalàbb ugyan annyira jò, mint amilyen xar ez volt!
Valaminek semlegesìtenie kell ezt a szennyezèst. Borzasztòan mű ès rendkìvül buta. Ès nem a transz a baj! Legalàbb is nem az az elsődleges. Ez a durva.
Ők transznemü nők, a transzfesztita teljesen mást jelent, ugyanis a egy transfesztita csak beöltözik vmi alkalom miatt az ellenkező nemnek míg 1 transznemü nő nőként éli az életét
Ez a sorozat ugyan azt tartalmazza mint egy sima live-juk tiktokon vagy instagrammon, csak max jobb kamerával felvéve
Jók az ötleteid. Remélem meg tudod valósítani.
Hasznos tagjai a társadalomnak.
24:30 a háttérbe szegény idős emberek ezt kell nézniük ez lett az új ifjúság
Ádám, úgy látom elvesztettünk 🤣 kérlek, soha rosszabbat ne mutass 😃😃😃
Ez a Norina nevű úgy néz ki, mintha Riki Church női ruhát vett volna fel. Esküszöm, még a gesztusai is olyanok.
6 perc 39 másodperc.
Tovább minek nézzem?
Fókuszcsoport oké.
De a téma nem ér meg egy órát.
STÍLUSSSSTANÁCSADÓ. Jó ez a póló 😂😂😂😂😂😂😂
Ajánlom felmenni Férfihangra, főleg a randi kategóriában
Az elektromos cigit szívják a droidok!