Svéd ( ott született) rokonaim miatt több, mint 50 éve ismerem az ottani életet . Sok közösségi program, jó baráti együttlétek, s a családok is sokszor összejönnek , ha pl én megyek az unokáimmal , sokszor mind a 38 leszármazott rokonnal találkozunk . Nagy evés -ivások, beszélgetések . Németország: egyik lányom ott él. Volt olyan , hogy vadidegen csapat becsöngetett az ajtón , mert gyermeket várt az egyik hölgy, es végigjárták a környéket , mindenhol énekeltek , koccintottak az örömre ! Spanyol barátunknál szinte minden hétvégén együtt esznek - isznak, beszélgetnek , a város nagy része kivonul a tengerpartra , ott labdaznak , tengóznak, napoznak, isszák a kis kétdecis sört, barátkoznak. ( soha nem láttunk ott részeg embert) Nemrég voltunk. Mi baj van a nyugati kapcsolatokkal? Nem lehet , hogy a magyarok nem tudnak ott így kapcsolódni ?
Hülyeségeket írsz... persze ha kimész rokonokhoz vendégségbe, mindent megtesznek h jól érezd magad, nem az átlag napokat fogod látni. Németországban ilyen? XDD Az egyik legtávolságtartóbb nemzet, még a szomszédod se csenget be, nem hogy vadidegenek, inkább menjél aludni hogy tovább álmodozz.
Ilyen hosszú műsort ritkán nézek végig, de most megtettem és nagyon örülök, mert üdítően mély volt az egész beszélgetés. Gazdagabb lettem tőletek! Köszönöm!
@@schloglgabor5483 , látni. A valóság mindenki előtt nyitva van, s mindenki valamit lát és láttat. Gondolatébresztőnek kitűnő egy ilyen beszélgetés. Senkit se majmolok, tévedés ne essék, csak figyelek.
Ez annyira jól sikerült beszélgetés, hogy legszívesebben kötelezővé tenném, csak ezzel pont a műsorban elhangzottaknak mondanék ellent. :) Viszont érdemes lenne az egyes elemeket shortokként posztolni. Minden résztvevővek van külön műsorként felhasználható, nagyon magvas és fontos megnyilvánulása.
Nagyon Hasznos! Köszönöm!A Nép nevében is! Hallgassátok meg többször is ha kell! Hiszem, hogy Csak azok számára lehet megosztó ez a beszélgetés, Akik Nem egy Nemzetként Gondolkoznak, Éreznek, akik hagyják hogy gyűlölet irányítsa őket, a politikai kapálózás jobb, bal, liberális oldalakról szóló erkölcstelen Embertelen játékba belépő birka tudatú tömegeket tudja csak megosztani. Aki Érző Igaz Hitű, Szívű Ember Erkölcsileg a Jót❤️🆘❗❗🌿🌾🌱🌳🏔️🐨🐵🐺🐢🦅🕊️🐳🐧🦭🐝🐖🐄🦌🐎🐑❗... képviseli, abban egy pillanatra sem kérdés, hogy miről van szó ebben a beszélgetésben. Köszönöm! 🙏🙏👍
Ott ül 4 ember, aki nem is áll egymással szemben egy vitahelyzetben, de egyikőtök sem mondta ki, hogy "tényleg igazad van, ezt én eddig is jól gondoltam, köszönöm"...mindegyikőtök csak überelni akarta a másikat. Erről is beszéltek amikor a gazdasági telhetetlenséget veszitek elő...magatokról, a magatok telhetetlenségéről, és sikervágyáról, ami tönkre teszi a kapcsolatokat. A telhetetlenséget adjátok és kapjátok, magasztaljátok és kritizáljátok, de nem engednétek el semmiért...győztesek.
"Ghost in the Shell" = "Páncélba zárt szellem" - Mizuho Nishikubo és Osii Mamuro által 1995-ben rendezett japán (rajz)film, ami Siró Masamune mangája alapján készült. Kötelező darab. Mindenkinek.
A két szélsőséget nem lehet csak úgy kibékíteni, hisz ezért szélsőségesek. Viszont ha van egy normális állam, ahol az életminőség jó, ott nincs szükség szélsőségesekre. Ha az emberek jól élnek, akkor a szélső balosok csöndben lesznek, mert nincs szükség az osztályharcra, és a szélső jobbosok is csöndben lesznek, mert nincs miért (hamisan) hibáztatni azokat akik nem közéjük tartoznak.
@@GyepmesterB777 Oszi talán a világon a legelfogadóbb Robi agymenéseivel szemben, de hát Ő is ember, és van az a pont. Én még egyszer nem hallottam Oszit indokolatlanul kiakadni Puzséron. Egyrészt nekik már van egy olyan kapcsolatuk és múltjuk hogy pontosan ismerik egymás trigger pontjait, ezért is mondta hogy "ne röhögjél MAJD rajta". De bármelyik összeszólalkozásuknál mindig Oszinak volt igaza, aki képes hátrébb lépni és elfogadni hogy a sajátján kívül létezik más vélemény is, míg Robi minden világnézetét boxmeccsként fogja fel, és érvénytelennek nyílvánítja pusztán azért mert nem lépett be vele szembe a ringbe. Puzsér Oszi nélkül egy elszabadult hajóágyú. Szórakoztató, de sokszor úgy érzem messze rugaszkodik még a saját ideológiarendszerétől is. Érdemes pl ezt meghallgatni: ruclips.net/video/FQSOn19Zo_s/видео.html
1:02:58 A mai napig erről szól a vallás. A társadalom összetartása, de nem a társadalom szándéka szerint, hanem azok szerint akik össze szeretnék tartani őket. A hit nem gyűlik, a hit van...mindenkinél szabadon, a hitet gyűjtik, azok akik saját érdekük szerint, irányítani szeretnék a társadalmi csoportokat.
Több, mint húsz éve élek Ausztriában,így aztán van rálátásom a dologra. A világ legsegítőkészebb, legkedvesebb népe az osztrák. Már amennyiben az ember hajlandó alkalmazkodni hozzájuk. Engem nagyon gyorsan befogadtak és soha, semmilyen szempontból nem éreztem magam idegennek. Persze lehet, hogy 23 éve csak folyamatosan szerencsém van. Itt is vannak nagyon szép hagyományok, csak éppen nincsenek összekötve a mértéktelen vedeléssel. Mint mindig, most is Robinak adok igazat. Senki sem meri ennyire egyenesen kimondani az igazságot a magyar társadalomról.
Az hogy semmilyen szempontból nem érezted magad idegennek egészen egyszerűen nem igaz, hiszen most is idegennek érzed magad. 20 év nagyon nagyon sok idő, kvázi mindenre elegendő, ennek ellenére nem sikerült ismeretségeket, barátságokat kötnöd, nem sikerült a magadénak érezned az osztrák lobogót a nemzetet a nyelvet a kultúrát a politikát és a közéletet. Egészen egyszerűen nem mondasz igazat amikor úgy fogalmazol, hogy ''először országot, aztán nemzetet és végül állampolgárságot váltottam'' Az utóbbi kivételével a többiben kudarcot vallottál, azért mert nem is akartad igazán. 20 év után napi szinten megszállottan foglalkozol a magyar közélettel társadalommal és belpolitikával. Nem átvitt értelemben ha nem szó szerint jobban megmozgat érzelmileg Magyarország mint az az ország aminek az állampolgárra vagy. Ha 20 év alatt nem sikerült osztrákká válnod akkor valószínűleg már örökre Auslander maradsz.
De hát most is, ebben a pillanatban is idegennek érzed magad, és valószínűleg te már így is fogod leélni az életed,Ausländerként Több mint húsz év után, egyáltalán nem foglalkoztat téged az ausztrák belpolitika a közélet és a társadalom. Ezzel szemben megszállottan foglalkoztat a magyar belpolitika társadalom és közélet. Az ilyet kérem szépen úgy nevezik,hogy Ausländer. Az hogy csöndben vagy és átnéznek rajtad nevezhetjük befogadásnak, de ez nem nagy teljesítmény. Róbival pedig nem sok közös gondolatotok lehet, te általában sértegetsz és rosszindulatú vagy, ő pedig nem az.
@@felixnicsergulden9786 Adtam én is Szegeden a Kárász utcán hajléktalannak nem arról van szó. De nem sokra megy vele sajnos. Beszéltem 27 éves hajléktalannal. 27 éves!!! Ilyen, hogy történhet? Mondtam neki szólok, ha tudok munkát de azóta engem is elküldtek, mert bedőlt az építőipar. Tavaly 30-an voltunk a cégnél, most 12 maradt. Most jön a feketeleves....
@@emiltamasbolla1694 Hát rúgj bele nem az a megoldás? Tudom nehéz történet, én se merném felhozni lefürdetni és hagyni, hogy nálam éljen. Ja de várjál, van olyan, hogy magyar állam. Elveszi a megkeresett pénzed 33%-át, utána a maradék 27%-át. Ott a parlament kísérd oda, hogy odaszarjon én komolyan azt csinálnám, persze miután megetettem, tudjon azért szarni. Szóval ha PEsten laksz akkor vidd a parlament elé.
Nem árt újra meghallgatni. Nem csak ezt. Olyan, mint amikor a kedvenc könyvedet olvastad már vagy háromszor, de még mindig találsz valami újat, ami eddig nem ragadott magával. Szerencsésebb filmmel: megnézed a moziban, úgy döntesz, hogy tetszett - újranézed stb. aztán lehet, hogy annyiszor nézed meg, míg észreveszed azt a mondanivalót, amit (ott, akkor) neked szánt és még azt is hajlamos vagy elhinni, hogy direkt emiatt készült.
@@noveczkyanna3201 Sajnos semmi újat nem hallottam az amúgy általam felettébb tisztelt druszámtól. Az eketalp betegség meg kifejezetten a könyökömön jön ki. Melyet ilyen környezetben csak úgy tudok értelmezni, hogy az avítt konzervatív oldalt kicsit átjárhatná már a liberális szellem, mert a Puzsér féle bandától nem látok hajlandóságot az őszinte, másik fél álláspontjára kíváncsi kommunikációra. Kassait mint valami ritka jámbor egzotikus rezervátumlakót hébe-hóba megvillantják, ezzel nagyjából ki is merül a legendás párbeszédre való hajlandóságuk.
ráadásul a talajtanból ismert eketalp betegséget nem a mélyszántás, hanem a szántás feladása és egy 200 éves tölgyerdő képes áttörni, az eketalp réteget gyógyítani az altalaj feltalaj sem létezik, csak a szántásban szenteskedés mert az ideális szántóföldi talaj szerkezete egy barna erdőtalaj=200 éves tölgyerdő morzsalékos humuszos talajának jellemzője= a szántók a kivágott gyümölcserdők, közkertek helyén vannak 1 hektár=10 000m2 tölgyes talajában 100 tonna élőlény van (ők szántanak az erdőben) 1 hektár szántó talajában 3 % = 3 tonna élőlény van a szántás a betegség, nem az eketalp . okleveles környezetmérnök msc. öt éves egyetemi képzésen 2 óra szól arról, hogy egyébként szántani tilos, és nélküle több a termés, és van beltartalma, íze, vitaminja . (egyébként lajos azóta mondja hozzá a no till-t, amióta kommentelem neki, hogy az eketalpat nem felszántjuk, hanem fásítjuk)
ja és aztán eltolja a szürkemarhával , mert a tölgyerdő több marhát tart el, mint a füves puszta továbbá régen az ártérben nád volt, hatalmas biomassza tömegtakarmány a marhának, bivalynak, lónak...télre az állatok rendje: disznó, marha télen az ártérben, ősszel a makkos gyümölcsösben, tavasszal legelik az erdő alját gabona nem kellett széna nem kellett, hyelyette a gyékény és a makk volt a fő erőforrás a gabonát a dombok faragott tetején ültették védelmi és mikrocsapadék miatt, mert nyáron az ártérben a sok víz párolgott,és hajnalban lecsapódott a gabonára szivattyú nélkül és nem szántották szarrá a földet júliusban aratás után, hanem uborkát vagy tisztesfüvet termesztettek rajta, ami hatalmas mézmennyiségeket produkált ezerhektár számra ott, ahol ma betárcsázott sárgaföldig alázott talaj van. a tisztesfüvön gabona után bőven legelhet a marha is...nem a szürkemarha, hanem az emberevés cseszte haza az országot a hajduk elhajtottak őslakos szürke marhákat lábon Hamburgba, mert ott már egymást ették, hamburgerben kislábujj.... cigánypecsenye van? igen de akkor nincs élőzene
Látványosan nem akarja Robi megérteni Oszit. Igen emelhető az ember természete, de nagyon nem aszerint él ma, és a korlátai, hiányosságai elhazudása nem segítik megoldáshoz.
Szerintem van egy döccenő ebben a természetbeni egyensúlyra törekvésben: az, hogy a természetben igazából sosincs egyensúly. Megszaladó folyamatok vannak, amikre a rendszer visszanyeséssel reagál, de a középértékre sosem tud beállni. Egy valami állandó: a változás. Esetleg ha nagyban, vagy hosszabb időskálán nézzük, akkor tűnhet úgy, mintha egyensúlyban lenne (mert a szélső értékek kiátlagolódnak), de a pillanatnyi helyzet mindig lejt valamerre. Ezzel kell tisztában lenni és ehhez kell tudni alkalmazkodni.
lehet nem igazán értetted meg, hogy mit jelent az egyensúlyra való törekvés. Amúgy a szervezeted a természet is az egyensúlyra törekszik - attól mert még vannak kilengések - a törekvés iránya töretlen! Az egészséged is egyensúly - valójában naponta ki van téve a szervezeted támadásoknak - ebből vajmi keveset észlelsz addig amíg az immunrendszered fenntartja az egyensúlyt. Amint felborul akkor jönnek a betegségek, de a szervezet immunrendszere továbbra is az egyensúly visszaszerzésére törekszik.
1:02:02 A hitünket biztos hogy nem egy úgymond "ex-sztár pap" fogja igazolni, ahogy a légiközlekedés sem az archivált légi katasztrófáktól népszerű, illetve bízunk benne🙂
Úgy utálom a spiri vonalat bármikor behozza, borzalom
26 дней назад+4
Mindegyik vallás (ez is már micsoda? 600 féle magyarázat a világ működésére, kialakulására) igyekszik az egyelőre megválaszolhatatlan kérdéseket a maga módján megválaszolni. Nekem nincsen különösebb bajom azzal, ha valakik felnőttként még hisznek a mesékben, vagy nem tudják elviselni azt a tényt, hogy még nincs mindenre tudományos magyarázat. Én rajongok a Star Wars-ért, mert szerintem minden vallásnál jobban modellezi a világ működését. Még sem tenném kötelezővé, kizárólagossá és nem bíznék ezen az alapon intézményeket a követőire. És persze ebben is vannak képtelenségek, mint minden vallásban, mesében. Az erkölcsi tartás miatt sincs szükség a vallásokra. Sőt!
Megint erősödtem, mert u.ezt gondolom, 70 éves vagyok, kicsi házra, kicsi Földre, kicsi lábnyomra rendelkeztek be. A Család szétesett, pedig a vágyam a “Család” teremtése volt. …..a kertben permakultúrát próbálok honosítani, lehet, hogy a Családnál is fog működni????
Akkor ha már mindenkiben van egy kis Petőfi, kell még egy kis Ady illetve egy kis Móricz is ???? Ommmmmmmmmm Tükörszerű, tiszta tudatot mindenkinek !!!! Klassz beszélgetés!
A Puzsért tartom az egyik legnagyobb formátumú kortárs magyar értelmiségnek... kivéve, amikor előjön nála ez a vallássérültsége, mert akkor totál lemegy egy arrogáns, bogott seggfejbe.... és ezt szomorú látni!
Robi, légyszíves, zsebkendő vagy "mute microphone" gomb. Valamelyik legyen már a kettő közül, mert egyébként nagyon jó a téma és igazán szuper lenne zavartalanul élvezni a beszélgetést. Előre is köszönjük! (Nem sértésnek szánva.) Ha pedig egyik sem megy, (pl. posztmodern "csakazértsem" alapon) akkor a keverőpultnál rakjon már valaki Robi audio sávjára egy deesser-t. Köszi!
Az emberléptékűség fogalma számomra azt jelenti, hogy annyit csinál egy ember amennyit meg tud csinálni. Az 50 ha is sokkal több mint az emberlépték, én maradnék a 3 ha-nál. Többet csinálni mint amit elbír egy ember, azt jelenti, hogy elveszik a minőség, az idő és az alkotás öröme is. Persze értem én, hogy a technológia majd megold mindent, és nem lesznek emberi mértékek, de nem lesz emberi minőség, idő és alkotás sem.
Tisztázni kell a fogalmakat, ha meg akarjuk érteni egymást. Mi az ember természete? Robi szerint az ösztönei, ami fölé kell emelkednie. Van egy keresztény mondás: Embernek lenni olyan nehéz, hogy eddig még csak az Istennek sikerült. Ez Isten kérése felénk: azt tedd mással, amiről tudod, hogy neked is jó. & Ne tedd azt mással, amiről tudod, hogy neked sem lenne jó. Ez nem bonyolult. Jézus arra kért minket, hogy legyünk már emberek. Milyenek? Ahogy az Atya teremtett minket, amilyennek Jézus bemutatta az embert. Milyen volt Jézus? A kísértések idején féken tudta tartani az biológiai ösztöneit. Azt mondták róla a vádlói: mulatós, borissza ember. Lakodalomból lakodalomba jár... Vagyis szeretett együtt örülni az emberekkel. Még a vizet is borrá tette. Még egészséges nacionalizmusa is volt: "Izrael elveszett bárányaihoz jöttem" És még az életét se sajnálta odaadni az igazságért. Modhatni: mi mást tehetett volna, hisz Ő maga volt az Igazság 😊. Az emberek és közte ez a különbség (azon kívül, hogy Ő Isteni személy), hogy Ő tudta, kicsoda de az emberek nem tudták magukról, kicsodák. Nekünk már tudnunk kell. Tehát az embernek tudomásul kell vennie, hogy van egy biológiai természete, amit uralnia kell (és nem a másik embert) és van egy Isteni természete, ami a szeretet, vagyis a jót akarás: a senkinek nem ártás, a megbocsájtás és a segítés hármassága. Srácok! Amit keresünk, az kétezer éve ismert. Csak a Jézusi gondolkodással fog a helyére kerülni minden. Már nem megváltani kell a világot, hanem törekedni kell Jézusi emberként élni. Persze ehhez tenni kell és időt szánni az ilyen beszélgetésekre...
Szerintem a nomád felelőtlenség és menekülés a különbség a többiekhez képest. Mindig mást hibáztatunk és nem akarunk dönteni. Amikor a török, vagy a német uralom alatt voltunk akkor jobb teljesítményt tudtunk és a magyarok összefogtak, volt cél, küldetés. Amikor szabadok vagyunk annyira erősen szorongunk, hogy nem tudunk élni békében. Mi a cigányokhoz vagyunk hasonlóak, csak ők még erősebben, nem véletlenül van itt olyan sok. Nem hiszek ebben a nomád-pannonia dologban, ez csak a fejekben létezik, illúzió. Itt mindenki ugyanolyan cigány nomád, hülyének nézi a másikat és nem tudja elfogadni, ha van olyan ember aki másként gondolkodik. Sok nomád nép rekedt meg ezen a szinten.
mit szóltok ahhoz, hogy Fankadeli már nem csak Puzsért, hanem Kassai Lajost is minősíti amiért leülnek egymással beszélgetni, sőt a Zen mestert is kikezdte?
A civilizációk alapja a gazdaság. Persze egy vallásfétisesnek ezt nehéz megemésztenie. Kassai azt mondja, ha az ember lelkét nem Isten foglalja, akkor a bevásárlókosár. Ez se igaz.
lehet át kellene gondolod még jobban ti. előbb-utóbb a piac uralja láthatóan, vagy láthatatlanul a gazdasági relációkat és sajnos mindez trendszerűen szépen megjelenik az emberi kapcsolatokban is.
Társadalom atropológiai értemezésben egy össznemzeti olimpiai magyar szervezés lenne a mélymulcszás , amelyik olimpián a lovasijászat mint olimpiai sport be lenne téve.
Ghost in the shell: Szerintem nem lehet pontos magyar fordítást adni rá. Ezek a saját ötleteim, simán lehet cáfolni ha mást gondoltok: -Ugye a shell jelent kagylóhéjat vagy rákpáncélt, egyfajta burkot. Ez jelentheti a női főszereplő (motoko) emberi tudatát, amit egy páncéltest véd. -Másrészt a shell-nek nevezik a linuxban a parancssori interface-t. Azaz számomra a mesterséges intelligencia ami létrejött az animében, végülis egyfajta "szellem/tudat a kódsorok között". Számomra egyszerre jelentheti bármelyiket vagy épp mindkettőt és végül is egy lefordíthatatlan szójáték. Magyarra úgy fordították, hogy Páncélba zárt szellem.
Nem látom az 50 hektár szükségességét családonként. 1,5 hektár / nagytestű négylábú. Persze őt sem egymagában kellene tartani, bár egy családot el tud látni minden tejes alaú étekkel, akkor legyen min. 2 és ha lóháton akarok jönni-menni, de ők is legyenek párban, s ekkor is csak 6 hektárnál tartunk, amit be lehet ültetni sávosan fákkal, gyümölcsfákkal stb bőség és még piacra is jutna felesleg bőven. Mielőtt minden olasz családban megjelent volna a tv készülék, sok tájegységben 7 hektár volt a maximum, amit egy család művelt és csak a dohányt adta el, h legyen pénz is kicsi.... aztán jött a tv, gyár, tömeges városba költözés a 6-as években. Csak tanulhatunk egymástól és a történelem apróbetűs részeiből! Azt sosem értem, hogy miért csak egyházi, főként hivatalos államegyházi dolgokig mentek vissza beszélgetésben. Nem visdza kell menni, hanem körül kell nézni és látni: mindennek lelke, vagyis szelleme van. Az első rész egy ősi mondás és ez továbbra is így van: FöldAnyánk, NapApánk, Hegyek és Sziklák, Források, Tavak... mind-mind VANNAK. Mind a Teremtőhöz tartozunk, ehhez nem kell duma, nem kell mézesmázos elmagyarázás egy 3.fél által, mert "vanni jó!"
Bazdmeg Kassai, lehet, hogy egy ember megél a jószágaiból kis területen, de 8.5 milliárdnak nem lehet kis területe jószágokkal. Milyen népirtó elbaszott elmélet ez hogy nem kéne tömegtermelnünk?
Simán eltart a Föld 9-10 milliárd embert is hagyományos módon. Egy ember eltartása ha jól emlekszem, átlagosan 1-2 hektárból megoldható. Ha ezt elosztod a Föld élhető, művelhető földterületeinek számával, ki is jött a matek.
nagyon sajnálom, hogy a mai világban az olyan embereknek mint Kassai Lajos eséjük sincs hogy egy országot elvezessenek... egyrészt mert nem vonzódik ehhez, másrészt ha vonzódna valószínű, hogy már leégett volna a birtoka😕 pedig ott a fejében a megoldás...
47:30 Valamilyen posztapokaliptikus témájú filmben láttam (talán a Last Of Us valamelyik részében) amikor egy amerikai túlélőtáborban körbevezette a túlélőt és elmondta hogy itt mindent megosztanak szövetkezetben termelnek stb akkor a vendég felhördült hogy de ez kommunizmus... erre a vendéglátó ránézett és annyit mondott, hogy itt ez működik a legjobban... maga a rendszer nem rossz, lehet a mostani sem lenne feltétlenül az, a probléma a rátelepedő haszonleső, kizsákmányoló, kapzsi, saját érdekeit szem előtt tartó politikusoktól, oligarcháktól van... amikor mindenki csak ki akar venni, de semmit nem tesz vissza..
(Benedek) Elek apó meséi: a minőséget feláldoztuk a mennyiségért: igen, a felső rétegeknek minőség jutott, a nagy többségnek - semmi. A népesség rohamos növekedése megkövetelte a tömegtermelést. Az "eke"-problémára rég megvan a válasz: a vetésforgó. 50 hektárból egy ember meg tud élni - ha remek gazdász + utópisztikusan jó az időjárás. Kellemetlen ennyi féligazságot végighallgani. Az íjász legalább nem cinikus: őszintén hiszi, amit állít.
Marhaság az alapfelvetes amit Puzser mond. Lehet hogy regen igaz volt de ma mar nem az. Nem ket oldal van, hanem egy. Van a Fidesz es vannak azok akik változast akarnak. Az utóbbi ma már nem egy koherens tomb, nem egy szekta, hiába akarja Puzser annak láttatni.
Azt hittem, csak én érzek valami megmagyarázhatatlan (és az általa előadottak alapján) indokolatlan megkeseredettséget? (be)savanyodottságot? Mivel nem tudtam behatárolni - lehet, hogy "csak" a személyiség, amit kapott/örökölt az elődei terheivel - üt át azon, ahogy el akarja hinni a saját egyensúlyát. De az is lehet, hogy az önmaga által megteremtett létbiztonsága lassan átvezeti a melankolikus jegyeket flegmatikusba. Passz. Nem értek hozzá.
A gazdasági hanyatlás tervezett része az úniós pénzek politikai alapon való visszatartása. A korrupció ugye elhangzott, hasonló a régióban. Nyilván van.
1. Volt Puzsér valaha is értelmes ember? 2. Ilyen sötét "eszmecserében" részt venni kínos dolog. Ez a szuterén tartomány. Nem értem, Kassai ebben miért volt hajlandó részt venni. ?
Oszi! Robi kiabálása már ismert, de te ne kiabáljál, mert nem illik hozzád, és borzalmas hallgatni. Elnézést. Pedig úgy van, ahogy Robi mondja. A Templomos lovagokkal kezdődött a kitörés a pénzpiac, kereskedelem, tudomány, technika, globalizáció irányába.
Meghalok😂😂😂...az a nyugatos értelmiség panaszkodik a gyökértelen magyar társadalmon, aki a többi adásban ha tehetné tüzzel-vassal írtaná az ilyen szokásokat.
Kassai úr elmondásain túl a többi dumát kb 20 ezerszer hallottuk, ennek így pedig semmi értelme. Róbert, és a másik két, amúgy nyilván értelmes ember pedig uncsi
Ez baromság , hogy hunnia és plannónia ! A baj az, hogy itt nálunk az igazi probléma az , hogy hagyjuk , hogy ide mindenkit beengedünk ,mindenki a Kárpát Medencét akarja! A termő földünk ,a vizeink kell ,minden ami itt van ! Nagyon jól tudják, hogy nagyon közel van a természeti katasztrófa!
3 perc 20 másodpercnél tartok. Puzsér előadta, hogy milyen szörnyű a kurzusok hidegháborúja. Igaza van. Régebben pont azt tiszteltem benne, hogy ellenáll ennek, mindkét oldalt meghallgatja. Azonban amit az utóbbi 1-2 éveben tett.... Azóta Puzsér legfőbb tevékenysége a hidegháborús uszítás, hogy elcsépelte frázisokkal dobálózzak. Az inga megnyitójába is belenéztem, ott volt az összes kisstílű uszító az egyik oldalról. szóval nem tudom, hogy mit dumál itt ez a pöcs, inkább önvizsgálatot kellene tartania.
@@soundria25 Lehet, hogy igaza van, de ha Puzsér az egyre radikálisabb jobboldalra egyre radikálisabb baloldallal válaszol, akkor most hiteltelen, ahogy előadja ezt a "túlzott szembenállás" és "mi vagyunk a közép" dumát. Sajnálom, mert évekkel ezelőtt teljesen hiteles lett volna ebben a szerepben, de valami nagyon félrement nála.
Hallgasd meg a gravitációs teres hasonlatát. Tldr: Amikor a hatalom szélsőséges geci, akkor középen állni minimum apátia, de inkább kollaborálás a korrupcióban.
Svéd ( ott született) rokonaim miatt több, mint 50 éve ismerem az ottani életet .
Sok közösségi program, jó baráti együttlétek, s a családok is sokszor összejönnek , ha pl én megyek az unokáimmal , sokszor mind a 38 leszármazott rokonnal találkozunk . Nagy evés -ivások, beszélgetések .
Németország: egyik lányom ott él.
Volt olyan , hogy vadidegen csapat becsöngetett az ajtón , mert gyermeket várt az egyik hölgy, es végigjárták a környéket , mindenhol énekeltek , koccintottak az örömre !
Spanyol barátunknál szinte minden hétvégén együtt esznek - isznak, beszélgetnek , a város nagy része kivonul a tengerpartra , ott labdaznak , tengóznak, napoznak, isszák a kis kétdecis sört, barátkoznak. ( soha nem láttunk ott részeg embert)
Nemrég voltunk.
Mi baj van a nyugati kapcsolatokkal?
Nem lehet , hogy a magyarok nem tudnak ott így kapcsolódni ?
Hiszek a magyar vidék ilyen! Csak a pestiek ellenségesek!
Megint az ostobaság. Minden nagyváros ilyen, ez törvényszerű, mert milliók nem ismerik egymást, ez vàrosszociológia, ami egy szakma. @@i.rumcajsz8543
Lakni bárhol lehet. Bármelyik ország lakosságához lehet "kapcsolódni".
Én most élek Németországban, minden tiszteletem, de .........? Húha!!!!! Biztos azért mert ,én nem vagyok GAZDAG😂😂😂😂😂😂😂
Hülyeségeket írsz... persze ha kimész rokonokhoz vendégségbe, mindent megtesznek h jól érezd magad, nem az átlag napokat fogod látni. Németországban ilyen? XDD Az egyik legtávolságtartóbb nemzet, még a szomszédod se csenget be, nem hogy vadidegenek, inkább menjél aludni hogy tovább álmodozz.
Jó volt ez a beszélgetés! Lajos úgy néz ki mint aki megette Clint Eastwoodot. :D
Robi pedig úgy néz ki, mint aki megette a Dopemant, a Majkát, meg az Ábrahámot. 😁
@@kazinczydaniel9654 😂😂❤️❤️
Ilyen hosszú műsort ritkán nézek végig, de most megtettem és nagyon örülök, mert üdítően mély volt az egész beszélgetés. Gazdagabb lettem tőletek! Köszönöm!
oirbánusiak gecinyelő nemzetiek
Még sok ilyen beszélgetést! Tanultam és megerősödtem. Nem vagyok egyedül az észrevételeimmel! Hurrá!😊🙏
Mit tanultál??
@@schloglgabor5483 , látni. A valóság mindenki előtt nyitva van, s mindenki valamit lát és láttat. Gondolatébresztőnek kitűnő egy ilyen beszélgetés.
Senkit se majmolok, tévedés ne essék, csak figyelek.
Ez annyira jól sikerült beszélgetés, hogy legszívesebben kötelezővé tenném, csak ezzel pont a műsorban elhangzottaknak mondanék ellent. :)
Viszont érdemes lenne az egyes elemeket shortokként posztolni. Minden résztvevővek van külön műsorként felhasználható, nagyon magvas és fontos megnyilvánulása.
Nagyon Hasznos! Köszönöm!A Nép nevében is! Hallgassátok meg többször is ha kell!
Hiszem, hogy Csak azok számára lehet megosztó ez a beszélgetés, Akik Nem egy Nemzetként Gondolkoznak, Éreznek, akik hagyják hogy gyűlölet irányítsa őket, a politikai kapálózás jobb, bal, liberális oldalakról szóló erkölcstelen
Embertelen játékba belépő birka tudatú tömegeket tudja csak megosztani. Aki Érző Igaz Hitű, Szívű Ember Erkölcsileg a Jót❤️🆘❗❗🌿🌾🌱🌳🏔️🐨🐵🐺🐢🦅🕊️🐳🐧🦭🐝🐖🐄🦌🐎🐑❗... képviseli, abban egy pillanatra sem kérdés, hogy miről van szó ebben a beszélgetésben. Köszönöm! 🙏🙏👍
Kösz hogy pont ma publikáltad ezt a nemzeti ünnephez találó műsort, Robi! Kellemes feltöltődésben volt részem !
Tiszteletem Kassai Lajosnak, Puzsér Róbertnek. A többieket is szeretem!❤😎🤘🏻
Ott ül 4 ember, aki nem is áll egymással szemben egy vitahelyzetben, de egyikőtök sem mondta ki, hogy "tényleg igazad van, ezt én eddig is jól gondoltam, köszönöm"...mindegyikőtök csak überelni akarta a másikat. Erről is beszéltek amikor a gazdasági telhetetlenséget veszitek elő...magatokról, a magatok telhetetlenségéről, és sikervágyáról, ami tönkre teszi a kapcsolatokat. A telhetetlenséget adjátok és kapjátok, magasztaljátok és kritizáljátok, de nem engednétek el semmiért...győztesek.
EZ az adás már június elején is jó volt! De ahogy érik, egyre jobb! :D
Senki nem ültetheti Robit a sarokba😢
Ez a beszélgetés különleges volt, köszönöm. Kassai Lajos kivételes személyiség. 🙂👍
"Ghost in the Shell" = "Páncélba zárt szellem" - Mizuho Nishikubo és Osii Mamuro által 1995-ben rendezett japán (rajz)film, ami Siró Masamune mangája alapján készült. Kötelező darab. Mindenkinek.
50 évvel megelőzte a korát(szigorúan a 95-ös eredeti szinkronnal)!
Oszi egoja 10 percre kinyírta Robit. Pedig nem Oszi véleménye miatt nézem a műsort. Lajos előtt kalapemelés!
Na nehogy már az Oszi ellentmondjon a te Robidnak! 😁😁😁
Meggyőztél.
A két szélsőséget nem lehet csak úgy kibékíteni, hisz ezért szélsőségesek. Viszont ha van egy normális állam, ahol az életminőség jó, ott nincs szükség szélsőségesekre. Ha az emberek jól élnek, akkor a szélső balosok csöndben lesznek, mert nincs szükség az osztályharcra, és a szélső jobbosok is csöndben lesznek, mert nincs miért (hamisan) hibáztatni azokat akik nem közéjük tartoznak.
Puzsér és Oszi kirohanása teljesen felesleges volt...
Elképesztően primitív ez az Oszi.
Már a felvezetése...
"Robi ne röhögjél MAJD rajta"
Rögtön a személyes szál.
Idióta.
@@sonus89 Szegény galamblelkű Robi, én is úgy megsajnáltam! 🥲
Annyira gusztustalanul viselkedik már vagy 1 éve az Oszi... igazából jobb is hogy megszünik a műsor.
@@GyepmesterB777 Mindig ezek a fancsali vigyorok... nem tudom figyeled-e. Beképzelt.
@@GyepmesterB777 Oszi talán a világon a legelfogadóbb Robi agymenéseivel szemben, de hát Ő is ember, és van az a pont.
Én még egyszer nem hallottam Oszit indokolatlanul kiakadni Puzséron. Egyrészt nekik már van egy olyan kapcsolatuk és múltjuk hogy pontosan ismerik egymás trigger pontjait, ezért is mondta hogy "ne röhögjél MAJD rajta".
De bármelyik összeszólalkozásuknál mindig Oszinak volt igaza, aki képes hátrébb lépni és elfogadni hogy a sajátján kívül létezik más vélemény is, míg Robi minden világnézetét boxmeccsként fogja fel, és érvénytelennek nyílvánítja pusztán azért mert nem lépett be vele szembe a ringbe.
Puzsér Oszi nélkül egy elszabadult hajóágyú. Szórakoztató, de sokszor úgy érzem messze rugaszkodik még a saját ideológiarendszerétől is.
Érdemes pl ezt meghallgatni: ruclips.net/video/FQSOn19Zo_s/видео.html
Hallgatás "Kassai Lajossal politikai szembenállásról, nemzetegyesítésről és önellátó gazdálkodásról"
1:02:58 A mai napig erről szól a vallás. A társadalom összetartása, de nem a társadalom szándéka szerint, hanem azok szerint akik össze szeretnék tartani őket. A hit nem gyűlik, a hit van...mindenkinél szabadon, a hitet gyűjtik, azok akik saját érdekük szerint, irányítani szeretnék a társadalmi csoportokat.
@@psdcsoport5428 Gyűjtöm a bátorságot, nem gyűlik, csak van.
Több, mint húsz éve élek Ausztriában,így aztán van rálátásom a dologra.
A világ legsegítőkészebb, legkedvesebb népe az osztrák.
Már amennyiben az ember hajlandó alkalmazkodni hozzájuk.
Engem nagyon gyorsan befogadtak és soha, semmilyen szempontból nem éreztem magam idegennek.
Persze lehet, hogy 23 éve csak folyamatosan szerencsém van.
Itt is vannak nagyon szép hagyományok, csak éppen nincsenek összekötve a mértéktelen vedeléssel.
Mint mindig, most is Robinak adok igazat.
Senki sem meri ennyire egyenesen kimondani az igazságot a magyar társadalomról.
Hasonlóképpen látjuk ...
ennek örömére 5 éven belül fehér emberként életveszély lesz Bécs.........gratulálok
Az hogy semmilyen szempontból nem érezted magad idegennek egészen egyszerűen nem igaz, hiszen most is idegennek érzed magad.
20 év nagyon nagyon sok idő, kvázi mindenre elegendő, ennek ellenére nem sikerült ismeretségeket, barátságokat kötnöd, nem sikerült a magadénak érezned az osztrák lobogót a nemzetet a nyelvet a kultúrát a politikát és a közéletet. Egészen egyszerűen nem mondasz igazat amikor úgy fogalmazol, hogy ''először országot, aztán nemzetet és végül állampolgárságot váltottam'' Az utóbbi kivételével a többiben kudarcot vallottál, azért mert nem is akartad igazán.
20 év után napi szinten megszállottan foglalkozol a magyar közélettel társadalommal és belpolitikával. Nem átvitt értelemben ha nem szó szerint jobban megmozgat érzelmileg Magyarország mint az az ország aminek az állampolgárra vagy. Ha 20 év alatt nem sikerült osztrákká válnod akkor valószínűleg már örökre Auslander maradsz.
De hát most is, ebben a pillanatban is idegennek érzed magad, és valószínűleg te már így is fogod leélni az életed,Ausländerként
Több mint húsz év után, egyáltalán nem foglalkoztat téged az ausztrák belpolitika a közélet és a társadalom. Ezzel szemben megszállottan foglalkoztat a magyar belpolitika társadalom és közélet. Az ilyet kérem szépen úgy nevezik,hogy Ausländer.
Az hogy csöndben vagy és átnéznek rajtad nevezhetjük befogadásnak, de ez nem nagy teljesítmény. Róbival pedig nem sok közös gondolatotok lehet, te általában sértegetsz és rosszindulatú vagy, ő pedig nem az.
A világ legsegítőkészebb, legkedvesebb népe a magyar.
Már amennyiben az ember hajlandó alkalmazkodni hozzájuk.
Semmi gond nincs ha nincs különbség az ateista és keresztény közt
44:10 Ez a valóság. "Az egész rendszerünk pusztulásra van ítélve"
Itt törődés?? A hajléktalanba belerúgnak......
@@felixnicsergulden9786 Adtam én is Szegeden a Kárász utcán hajléktalannak nem arról van szó. De nem sokra megy vele sajnos. Beszéltem 27 éves hajléktalannal. 27 éves!!! Ilyen, hogy történhet? Mondtam neki szólok, ha tudok munkát de azóta engem is elküldtek, mert bedőlt az építőipar. Tavaly 30-an voltunk a cégnél, most 12 maradt. Most jön a feketeleves....
@@felixnicsergulden9786 Ja a rasszizmust ne is említsük ugye, meg az előítéletet, igaz?
@@felixnicsergulden9786 a fehér magyar ugyanúgy átbasz és ráadásul gyakrabban. Szimplán azert mivel többen vagyunk az országban
Ha összefossa a kapuajat micsináljak vele?
@@emiltamasbolla1694 Hát rúgj bele nem az a megoldás? Tudom nehéz történet, én se merném felhozni lefürdetni és hagyni, hogy nálam éljen. Ja de várjál, van olyan, hogy magyar állam. Elveszi a megkeresett pénzed 33%-át, utána a maradék 27%-át. Ott a parlament kísérd oda, hogy odaszarjon én komolyan azt csinálnám, persze miután megetettem, tudjon azért szarni. Szóval ha PEsten laksz akkor vidd a parlament elé.
Esküszöm Kassay jelenléte emelte a beszélgetés színvonalát, már azelőtt, hogy megszólalt volna.
Rendkívül érdekes, elkondolkodtató, tettekre serkentő!
Már megint konzerv...ehh!
Nem árt újra meghallgatni. Nem csak ezt. Olyan, mint amikor a kedvenc könyvedet olvastad már vagy háromszor, de még mindig találsz valami újat, ami eddig nem ragadott magával. Szerencsésebb filmmel: megnézed a moziban, úgy döntesz, hogy tetszett - újranézed stb. aztán lehet, hogy annyiszor nézed meg, míg észreveszed azt a mondanivalót, amit (ott, akkor) neked szánt és még azt is hajlamos vagy elhinni, hogy direkt emiatt készült.
@@noveczkyanna3201 Sajnos semmi újat nem hallottam az amúgy általam felettébb tisztelt druszámtól. Az eketalp betegség meg kifejezetten a könyökömön jön ki. Melyet ilyen környezetben csak úgy tudok értelmezni, hogy az avítt konzervatív oldalt kicsit átjárhatná már a liberális szellem, mert a Puzsér féle bandától nem látok hajlandóságot az őszinte, másik fél álláspontjára kíváncsi kommunikációra. Kassait mint valami ritka jámbor egzotikus rezervátumlakót hébe-hóba megvillantják, ezzel nagyjából ki is merül a legendás párbeszédre való hajlandóságuk.
Puzsér (is)jól beszél!
Lajos ugyanazt mondta el amit màr hàrom màsik interjúban is .
ráadásul a talajtanból ismert eketalp betegséget nem a mélyszántás, hanem a szántás feladása és egy 200 éves tölgyerdő képes áttörni, az eketalp réteget gyógyítani
az altalaj feltalaj sem létezik, csak a szántásban
szenteskedés
mert az ideális szántóföldi talaj szerkezete egy barna erdőtalaj=200 éves tölgyerdő morzsalékos humuszos talajának jellemzője= a szántók a kivágott gyümölcserdők, közkertek helyén vannak
1 hektár=10 000m2 tölgyes talajában 100 tonna élőlény van (ők szántanak az erdőben)
1 hektár szántó talajában 3 % = 3 tonna élőlény van
a szántás a betegség, nem az eketalp
.
okleveles környezetmérnök msc. öt éves egyetemi képzésen 2 óra szól arról, hogy egyébként szántani tilos, és nélküle több a termés, és van beltartalma, íze, vitaminja
.
(egyébként lajos azóta mondja hozzá a no till-t, amióta kommentelem neki, hogy az eketalpat nem felszántjuk, hanem fásítjuk)
ja és aztán eltolja a szürkemarhával , mert a tölgyerdő több marhát tart el, mint a füves puszta
továbbá régen az ártérben nád volt, hatalmas biomassza tömegtakarmány a marhának, bivalynak, lónak...télre
az állatok rendje: disznó, marha télen az ártérben, ősszel a makkos gyümölcsösben, tavasszal legelik az erdő alját
gabona nem kellett széna nem kellett, hyelyette a gyékény és a makk volt a fő erőforrás
a gabonát a dombok faragott tetején ültették védelmi és mikrocsapadék miatt, mert nyáron az ártérben a sok víz párolgott,és hajnalban lecsapódott a gabonára szivattyú nélkül
és nem szántották szarrá a földet júliusban aratás után, hanem uborkát vagy tisztesfüvet termesztettek rajta, ami hatalmas mézmennyiségeket produkált ezerhektár számra ott, ahol ma betárcsázott sárgaföldig alázott talaj van.
a tisztesfüvön gabona után bőven legelhet a marha is...nem a szürkemarha, hanem az emberevés cseszte haza az országot
a hajduk elhajtottak őslakos szürke marhákat lábon Hamburgba, mert ott már egymást ették, hamburgerben kislábujj....
cigánypecsenye van?
igen de akkor nincs élőzene
Látványosan nem akarja Robi megérteni Oszit. Igen emelhető az ember természete, de nagyon nem aszerint él ma, és a korlátai, hiányosságai elhazudása nem segítik megoldáshoz.
Nincs fenntartható tömegtermelés. Se így, se úgy. Fájdalmasan, de mindenki rá fog jönni....
Amikor " elpusztul " a világunk,igen akkor már nem lehet eltitkolni.
Szerintem van egy döccenő ebben a természetbeni egyensúlyra törekvésben: az, hogy a természetben igazából sosincs egyensúly.
Megszaladó folyamatok vannak, amikre a rendszer visszanyeséssel reagál, de a középértékre sosem tud beállni.
Egy valami állandó: a változás.
Esetleg ha nagyban, vagy hosszabb időskálán nézzük, akkor tűnhet úgy, mintha egyensúlyban lenne (mert a szélső értékek kiátlagolódnak), de a pillanatnyi helyzet mindig lejt valamerre.
Ezzel kell tisztában lenni és ehhez kell tudni alkalmazkodni.
lehet nem igazán értetted meg, hogy mit jelent az egyensúlyra való törekvés. Amúgy a szervezeted a természet is az egyensúlyra törekszik - attól mert még vannak kilengések - a törekvés iránya töretlen! Az egészséged is egyensúly - valójában naponta ki van téve a szervezeted támadásoknak - ebből vajmi keveset észlelsz addig amíg az immunrendszered fenntartja az egyensúlyt. Amint felborul akkor jönnek a betegségek, de a szervezet immunrendszere továbbra is az egyensúly visszaszerzésére törekszik.
1:02:02
A hitünket biztos hogy nem egy úgymond "ex-sztár pap" fogja igazolni, ahogy a légiközlekedés sem az archivált légi katasztrófáktól népszerű, illetve bízunk benne🙂
(14 percnél) a probléma épp a hatalom, a hatalmaskodás. Miért akar bárki is hatalmon lenni? Ember ne legyen ember fölött hatalmon!
Puzsér tézise, h minden a vallásból lépet ki, úgy mint technológia és művészet, nagyon könnyen belátható marhaság, olyan bölcsész ámokfutás.
így van!
Pedig így van. A Templomos lovagokkal kezdődött a kitörés a pénzpiac, kereskedelem, tudomány, technika, globalizáció irányába.
@@SuperZsanna Atyaég! A technika a kőbaltánál kezdődik, nem a templomosoknál.
Úgy utálom a spiri vonalat bármikor behozza, borzalom
Mindegyik vallás (ez is már micsoda? 600 féle magyarázat a világ működésére, kialakulására) igyekszik az egyelőre megválaszolhatatlan kérdéseket a maga módján megválaszolni. Nekem nincsen különösebb bajom azzal, ha valakik felnőttként még hisznek a mesékben, vagy nem tudják elviselni azt a tényt, hogy még nincs mindenre tudományos magyarázat. Én rajongok a Star Wars-ért, mert szerintem minden vallásnál jobban modellezi a világ működését. Még sem tenném kötelezővé, kizárólagossá és nem bíznék ezen az alapon intézményeket a követőire. És persze ebben is vannak képtelenségek, mint minden vallásban, mesében.
Az erkölcsi tartás miatt sincs szükség a vallásokra. Sőt!
Köszönöm a beszélgetést, egy élmény volt.❤
Lgalább itt,ebben a műsorban ne hangozzék el,hogy a paradicsom fele annyit ér,mint régen.
Kérem,hiteles kutatásokat publikáljatok !!!!!!!!!!!
Megint erősödtem, mert u.ezt gondolom, 70 éves vagyok, kicsi házra, kicsi Földre, kicsi lábnyomra rendelkeztek be. A Család szétesett, pedig a vágyam a “Család” teremtése volt. …..a kertben permakultúrát próbálok honosítani, lehet, hogy a Családnál is fog működni????
Nagy a világ, bármi megtörténhet😊
Jó végszó !👍
Csak azt nem ertem, hogy a francba tud Kassai a NER-re szavazni?
Ezt miből gondolod?
Csalódott lennék ha így lenne.
Mihasznákosnak gondolnám, szóval jah, NER
Nem olyan okos ő mint amilyennek elsőre tűnik.
@@JanosKormos-uo8ez kb ennyi a lényeg 👍
Élvezetes beszélgetés volt, köszönöm!
Nagyon jó az Oszkàr!🤘🤘
Akkor ha már mindenkiben van egy kis Petőfi, kell még egy kis Ady illetve egy kis Móricz is ???? Ommmmmmmmmm Tükörszerű, tiszta tudatot mindenkinek !!!! Klassz beszélgetés!
A Puzsért tartom az egyik legnagyobb formátumú kortárs magyar értelmiségnek... kivéve, amikor előjön nála ez a vallássérültsége, mert akkor totál lemegy egy arrogáns, bogott seggfejbe.... és ezt szomorú látni!
Menjünk szépen középen, amúgy buddhista módra....
Robi, légyszíves, zsebkendő vagy "mute microphone" gomb. Valamelyik legyen már a kettő közül, mert egyébként nagyon jó a téma és igazán szuper lenne zavartalanul élvezni a beszélgetést. Előre is köszönjük! (Nem sértésnek szánva.)
Ha pedig egyik sem megy, (pl. posztmodern "csakazértsem" alapon) akkor a keverőpultnál rakjon már valaki Robi audio sávjára egy deesser-t. Köszi!
1:20:05 Még jó hogy beszéltél vele, de nem figyeltél rá. Nem elvették, hanem visszakapta a szabad hitét.
Az emberléptékűség fogalma számomra azt jelenti, hogy annyit csinál egy ember amennyit meg tud csinálni. Az 50 ha is sokkal több mint az emberlépték, én maradnék a 3 ha-nál. Többet csinálni mint amit elbír egy ember, azt jelenti, hogy elveszik a minőség, az idő és az alkotás öröme is. Persze értem én, hogy a technológia majd megold mindent, és nem lesznek emberi mértékek, de nem lesz emberi minőség, idő és alkotás sem.
Egyre jobban közelednek egymáshoz. Puzsér és Kassai😍👏
Tisztázni kell a fogalmakat, ha meg akarjuk érteni egymást.
Mi az ember természete?
Robi szerint az ösztönei, ami fölé kell emelkednie.
Van egy keresztény mondás: Embernek lenni olyan nehéz, hogy eddig még csak az Istennek sikerült. Ez Isten kérése felénk: azt tedd mással, amiről tudod, hogy neked is jó. & Ne tedd azt mással, amiről tudod, hogy neked sem lenne jó. Ez nem bonyolult. Jézus arra kért minket, hogy legyünk már emberek. Milyenek? Ahogy az Atya teremtett minket, amilyennek Jézus bemutatta az embert.
Milyen volt Jézus?
A kísértések idején féken tudta tartani az biológiai ösztöneit.
Azt mondták róla a vádlói: mulatós, borissza ember. Lakodalomból lakodalomba jár... Vagyis szeretett együtt örülni az emberekkel. Még a vizet is borrá tette.
Még egészséges nacionalizmusa is volt: "Izrael elveszett bárányaihoz jöttem"
És még az életét se sajnálta odaadni az igazságért. Modhatni: mi mást tehetett volna, hisz Ő maga volt az Igazság 😊. Az emberek és közte ez a különbség (azon kívül, hogy Ő Isteni személy), hogy Ő tudta, kicsoda de az emberek nem tudták magukról, kicsodák. Nekünk már tudnunk kell.
Tehát az embernek tudomásul kell vennie, hogy van egy biológiai természete, amit uralnia kell (és nem a másik embert) és van egy Isteni természete, ami a szeretet, vagyis a jót akarás: a senkinek nem ártás, a megbocsájtás és a segítés hármassága.
Srácok! Amit keresünk, az kétezer éve ismert. Csak a Jézusi gondolkodással fog a helyére kerülni minden.
Már nem megváltani kell a világot, hanem törekedni kell Jézusi emberként élni.
Persze ehhez tenni kell és időt szánni az ilyen beszélgetésekre...
Szerintem a nomád felelőtlenség és menekülés a különbség a többiekhez képest. Mindig mást hibáztatunk és nem akarunk dönteni. Amikor a török, vagy a német uralom alatt voltunk akkor jobb teljesítményt tudtunk és a magyarok összefogtak, volt cél, küldetés. Amikor szabadok vagyunk annyira erősen szorongunk, hogy nem tudunk élni békében. Mi a cigányokhoz vagyunk hasonlóak, csak ők még erősebben, nem véletlenül van itt olyan sok. Nem hiszek ebben a nomád-pannonia dologban, ez csak a fejekben létezik, illúzió. Itt mindenki ugyanolyan cigány nomád, hülyének nézi a másikat és nem tudja elfogadni, ha van olyan ember aki másként gondolkodik. Sok nomád nép rekedt meg ezen a szinten.
Csak a magad nevében legyél cigány, köszi.
15:15 És ma felveszitek a kokárdát?😂😂😂 (Ez találós kérdés is egyben)
Sok videót kívánok 🎉🎉🎉
Érdekelne a forrás, amelyben Béla király megtiltotta a fakivágást.
Ez gyanítom egy metafora
Magyar Dávid és Kassai 10/10, Oszi 10/7, Puzsér........ hallgathatatlan :( sajnos
délkórea nincs
aki nem kapaszkodik az utcára kerül és visszadobják északra
A szürkemarhák majd csak a XIV.században lesznek, de azok kisebb testűek mint amilyeneket mi ismerünk (kevesebb élelem kell nekik).
mit szóltok ahhoz, hogy Fankadeli már nem csak Puzsért, hanem Kassai Lajost is minősíti amiért leülnek egymással beszélgetni, sőt a Zen mestert is kikezdte?
A civilizációk alapja a gazdaság. Persze egy vallásfétisesnek ezt nehéz megemésztenie. Kassai azt mondja, ha az ember lelkét nem Isten foglalja, akkor a bevásárlókosár. Ez se igaz.
lehet át kellene gondolod még jobban ti. előbb-utóbb a piac uralja láthatóan, vagy láthatatlanul a gazdasági relációkat és sajnos mindez trendszerűen szépen megjelenik az emberi kapcsolatokban is.
Társadalom atropológiai értemezésben egy össznemzeti olimpiai magyar szervezés lenne a mélymulcszás , amelyik olimpián a lovasijászat mint olimpiai sport be lenne téve.
Mi a tökömről beszél? Jézusom, ezek aztán tudják!😂😂😂😂
Mért kell a semmiről beszélni!! Ebből semmi nem lesz..! Hiába akar változást a Robi... mi lenne ha nem irónikusan mondanátok ki dolgokat??!!
1.14-nél, hát, ÓŔIÁSI GONDOLAT,gratula!
01:02: 52 Sztárpapok!? Hodász? Bakker! 😂 Németh Sándor rádiójában azé' ez qrva hülyén hangzik...
Ghost in the shell:
Szerintem nem lehet pontos magyar fordítást adni rá. Ezek a saját ötleteim, simán lehet cáfolni ha mást gondoltok:
-Ugye a shell jelent kagylóhéjat vagy rákpáncélt, egyfajta burkot. Ez jelentheti a női főszereplő (motoko) emberi tudatát, amit egy páncéltest véd.
-Másrészt a shell-nek nevezik a linuxban a parancssori interface-t. Azaz számomra a mesterséges intelligencia ami létrejött az animében, végülis egyfajta "szellem/tudat a kódsorok között".
Számomra egyszerre jelentheti bármelyiket vagy épp mindkettőt és végül is egy lefordíthatatlan szójáték. Magyarra úgy fordították, hogy Páncélba zárt szellem.
Ez is volt már. Most egész évben nyaral Puzsér vagy mi van?
Pont így 😊
Elment külföldre fb-n írta hogy majd talán 2025 ben vissza tér de most pihen.
de most elvonult mert az ábrahám pofánverte?
ruclips.net/video/5NNyKapsvlA/видео.html
@@ElesPeter-zl1rgalias rostás…
@@ElesPeter-zl1rg biztos azért... (fejem fogom a 2bites kommented okán smiley)
Nem látom az 50 hektár szükségességét családonként. 1,5 hektár / nagytestű négylábú. Persze őt sem egymagában kellene tartani, bár egy családot el tud látni minden tejes alaú étekkel, akkor legyen min. 2 és ha lóháton akarok jönni-menni, de ők is legyenek párban, s ekkor is csak 6 hektárnál tartunk, amit be lehet ültetni sávosan fákkal, gyümölcsfákkal stb bőség és még piacra is jutna felesleg bőven.
Mielőtt minden olasz családban megjelent volna a tv készülék, sok tájegységben 7 hektár volt a maximum, amit egy család művelt és csak a dohányt adta el, h legyen pénz is kicsi.... aztán jött a tv, gyár, tömeges városba költözés a 6-as években.
Csak tanulhatunk egymástól és a történelem apróbetűs részeiből!
Azt sosem értem, hogy miért csak egyházi, főként hivatalos államegyházi dolgokig mentek vissza beszélgetésben.
Nem visdza kell menni, hanem körül kell nézni és látni: mindennek lelke, vagyis szelleme van. Az első rész egy ősi mondás és ez továbbra is így van: FöldAnyánk, NapApánk, Hegyek és Sziklák, Források, Tavak... mind-mind VANNAK.
Mind a Teremtőhöz tartozunk, ehhez nem kell duma, nem kell mézesmázos elmagyarázás egy 3.fél által, mert "vanni jó!"
Bazdmeg Kassai, lehet, hogy egy ember megél a jószágaiból kis területen, de 8.5 milliárdnak nem lehet kis területe jószágokkal. Milyen népirtó elbaszott elmélet ez hogy nem kéne tömegtermelnünk?
Simán eltart a Föld 9-10 milliárd embert is hagyományos módon. Egy ember eltartása ha jól emlekszem, átlagosan 1-2 hektárból megoldható. Ha ezt elosztod a Föld élhető, művelhető földterületeinek számával, ki is jött a matek.
Megél és ilyen szörnyú, félelemkeltő szemmel néz a világba…OMG
Pontosan. Egy nagyságrenddel több ember él jelenleg a földön, mint kéne.
@@schloglgabor5483 Hajrá Great Reset!
@@rolandmagola5761 És mindenki gazdálkodni fog? Akkor ki dolgozik a szolgáltató iparban, KT szektorban, stb. Stb.
Nem sietnek az uj adasokkal.
Magyarország sikertelen a régióban?.?. 😮
Azért mert rabszolgaságban tartjátok őket!☹️😢☝️
nagyon sajnálom, hogy a mai világban az olyan embereknek mint Kassai Lajos eséjük sincs hogy egy országot elvezessenek... egyrészt mert nem vonzódik ehhez, másrészt ha vonzódna valószínű, hogy már leégett volna a birtoka😕 pedig ott a fejében a megoldás...
47:30 Valamilyen posztapokaliptikus témájú filmben láttam (talán a Last Of Us valamelyik részében) amikor egy amerikai túlélőtáborban körbevezette a túlélőt és elmondta hogy itt mindent megosztanak szövetkezetben termelnek stb akkor a vendég felhördült hogy de ez kommunizmus... erre a vendéglátó ránézett és annyit mondott, hogy itt ez működik a legjobban... maga a rendszer nem rossz, lehet a mostani sem lenne feltétlenül az, a probléma a rátelepedő haszonleső, kizsákmányoló, kapzsi, saját érdekeit szem előtt tartó politikusoktól, oligarcháktól van... amikor mindenki csak ki akar venni, de semmit nem tesz vissza..
@@takacszsolt4940 Izraelben még most is működnek a kibucok, úgy tudom., és jól élnek (leszámítva a jelenlegi háborús eseményeket)
(Benedek) Elek apó meséi: a minőséget feláldoztuk a mennyiségért: igen, a felső rétegeknek minőség jutott, a nagy többségnek - semmi. A népesség rohamos növekedése megkövetelte a tömegtermelést. Az "eke"-problémára rég megvan a válasz: a vetésforgó. 50 hektárból egy ember meg tud élni - ha remek gazdász + utópisztikusan jó az időjárás. Kellemetlen ennyi féligazságot végighallgani. Az íjász legalább nem cinikus: őszintén hiszi, amit állít.
A vetésforgó szintén monokultúra
Marhaság az alapfelvetes amit Puzser mond. Lehet hogy regen igaz volt de ma mar nem az. Nem ket oldal van, hanem egy. Van a Fidesz es vannak azok akik változast akarnak. Az utóbbi ma már nem egy koherens tomb, nem egy szekta, hiába akarja Puzser annak láttatni.
"Nem ket oldal van, hanem egy. Van a Fidesz es vannak azok akik változast akarnak." Hát ez pont kettő!
Kérem olvassa el mit irt mielött rányom az enterre
Lajos !! Nem szabad megszünni liberálisbak!!
Szörnyű, boldogtalan tekintet…bölcs Salamon kioktat…mindannyian nem lehetünk lovasìjászok, de ha ez a végeredmény, köszönjük nem kérünk belőle!
Azt hittem, csak én érzek valami megmagyarázhatatlan (és az általa előadottak alapján) indokolatlan megkeseredettséget? (be)savanyodottságot? Mivel nem tudtam behatárolni - lehet, hogy "csak" a személyiség, amit kapott/örökölt az elődei terheivel - üt át azon, ahogy el akarja hinni a saját egyensúlyát. De az is lehet, hogy az önmaga által megteremtett létbiztonsága lassan átvezeti a melankolikus jegyeket flegmatikusba. Passz. Nem értek hozzá.
❤
Ne szenvedj és ne szenvedtess...
Na mi van? Nyaralgatunk nyaralgatunk?
A gazdasági hanyatlás tervezett része az úniós pénzek politikai alapon való visszatartása. A korrupció ugye elhangzott, hasonló a régióban. Nyilván van.
de nem ekkora léptékű
1. Volt Puzsér valaha is értelmes ember?
2. Ilyen sötét "eszmecserében" részt venni kínos dolog. Ez a szuterén tartomány. Nem értem, Kassai ebben miért volt hajlandó részt venni. ?
Nem, az "üvöltözés" ez a hallgató számára nem szórakoztató.
A vita az véleménycsere, nem egyenlő az üvöltözéssel.
Páncélba zárt szellem
Oszi! Robi kiabálása már ismert, de te ne kiabáljál, mert nem illik hozzád, és borzalmas hallgatni. Elnézést.
Pedig úgy van, ahogy Robi mondja. A Templomos lovagokkal kezdődött a kitörés a pénzpiac, kereskedelem, tudomány, technika, globalizáció irányába.
Meghalok😂😂😂...az a nyugatos értelmiség panaszkodik a gyökértelen magyar társadalmon, aki a többi adásban ha tehetné tüzzel-vassal írtaná az ilyen szokásokat.
Remélem elengeded oszkár kezét a jövőben Robi.
Kassai úr elmondásain túl a többi dumát kb 20 ezerszer hallottuk, ennek így pedig semmi értelme. Róbert, és a másik két, amúgy nyilván értelmes ember pedig uncsi
Tokeletes musor, nikor acreszvevot denonstralja mona problema! Lol😅😅😅
He??
Ez baromság , hogy hunnia és plannónia ! A baj az, hogy itt nálunk az igazi probléma az , hogy hagyjuk , hogy ide mindenkit beengedünk ,mindenki a Kárpát Medencét akarja! A termő földünk ,a vizeink kell ,minden ami itt van ! Nagyon jól tudják, hogy nagyon közel van a természeti katasztrófa!
Félre vagy tájékoztatva csúnyán.
@@soundria25 nem vagyok félre tájékoztatva
De azért Kínának örömmel eladjuk hogy szétb@ssza a temészetet, fillérekért, hosszú távon felbecsülhetetlen környezetkárosodásért cserébe.
@@soundria25 Mi van zsidókám,csak nem érdekelt vagy ?
Kassai előtt le a kalappal, hogy két ilyen mellédumáló, semmire nem jó, nulla ember közé leült.
Megmondomlajosnak még mindig nincs fogalma a külvilágról...
hát persze, te kis ostoba, neki nincs, de itt vagy nekünk te, a zseni :)
@@martonsc2226 Nincs
@@funghi-j9o mi nincs?
A műsorvezető mit keres itt? Nem való ide. A butaságát ráfogja az ismeretlen hallgatóra… A többiek tartalmas és értelmes gondolatokat osztanak meg.
Amikor érvelni kellene, akkor azonnal másra mutogat
3 perc 20 másodpercnél tartok. Puzsér előadta, hogy milyen szörnyű a kurzusok hidegháborúja. Igaza van. Régebben pont azt tiszteltem benne, hogy ellenáll ennek, mindkét oldalt meghallgatja. Azonban amit az utóbbi 1-2 éveben tett.... Azóta Puzsér legfőbb tevékenysége a hidegháborús uszítás, hogy elcsépelte frázisokkal dobálózzak. Az inga megnyitójába is belenéztem, ott volt az összes kisstílű uszító az egyik oldalról. szóval nem tudom, hogy mit dumál itt ez a pöcs, inkább önvizsgálatot kellene tartania.
Talán azért, mert a jobboldal is egyre radikálisabb
@@soundria25 Túlontúl
@@soundria25 Lehet, hogy igaza van, de ha Puzsér az egyre radikálisabb jobboldalra egyre radikálisabb baloldallal válaszol, akkor most hiteltelen, ahogy előadja ezt a "túlzott szembenállás" és "mi vagyunk a közép" dumát. Sajnálom, mert évekkel ezelőtt teljesen hiteles lett volna ebben a szerepben, de valami nagyon félrement nála.
Hallgasd meg a gravitációs teres hasonlatát.
Tldr: Amikor a hatalom szélsőséges geci, akkor középen állni minimum apátia, de inkább kollaborálás a korrupcióban.
Az elmúlt 22 évből az első 8 a felelős mindenért.
lol
Kassai Lajos Orbán Viktor szintjén van, nagy tanár! Minden tiszteletem! 🇭🇺
Azért ez kemény. Annyira utálod Kassait, hogy orbánhoz hasonlítod!? 😮
@@i.rumcajsz8543Szerintem félreértettél! Béke! ✌️
Orbán egy hitvány ember, Kassai is az?
@@i.rumcajsz8543 nem annyira elvakultan szereti Orbánt.
Tiszteletem! Csak osszefigassal lehet az gy van!!!!!!
Robi megint sokall. 😂