Vitézyvel közel 20 éve készítettem interjúkat városfejlesztésről, akkor még a VEKE képviseletében, nulla hatalom és anyagi háttér mellett, kölyökként megszállottan dolgozott azon, hogy közlekedési szempontból élhetőbb legyen Budapest. Félelmetes mennyiségű szakmai tudás birtokában van, nekem személy szerint meggyőzédésem, hogy alkalmasság tekintetében nincs párja. A kérdés inkább az, hogy a budapestiek számára a preferált politikai hovatartozás, vagy a hozzáértés lesz a fontosabb. Egy kalappal, Dávid!
@@ZoltanHada Persze, tök jogos, de forrásmegvonás tekintetében a Karácsony-Orbán relációt nehéz alulmúlni, ha meg csak a fidesz kell, azzal meg amúgy is nehéz mit kezdeni. Ebben a vonatkozásban a legegészségesebb kompromisszum, szerintem.
ha vitezyhez odamegy vitya, hogy te most lolovel tularazva csinalsz ezt azt, akkor majd vitezy azt mondja neki, h a feneket, o nem fog kozpenzzel uzerkedni ugye? :yddddd
@@bencekovacs5490 Azt tudjuk, hogy Karácsony nem állította le a fideszes, túlárazott beruházásokat, annak ellenére, hogy megígérte. Ennek fényében Vitézy sem nagyobb kockázat. Pedig ténylegesen a fidesz-kötődése nála a legmegkérdőjelezhetőbb.
@@JózsefVas-p4gaha, Karácsony Tiborcz-adót ígért, nyitott városházateret és még sok minden mást, ami nem lett volna pénz kérdése. Vitézy majd 20 éve tesz folyamatosan a városért dolgozik szemben a jelenlegi opportunista Paprika Jancsi vagy a Fidesz által kiállított palack ásványvízzel szemben…
Mert pont olyan felületes vagy, mint az egyszerű vidéki fogatlan jobbágy. Elég lenne rászánni fél órát, komoly listát találnál az elszabásairól. De neked elég annyi, hogy jól kommunikál = hiteles.
Már a címben idézett mondat is csúsztatás "Vitézy: Karácsony pártpolitikai csatatérré tette Budapestet, én új lapot nyitnék" , a retek fidesz tette azzá nem Karácsony.
De szép is lenne ha az emberek szakmai kompetencia alapján szavaznának és nem vallásos párt szimpátia alapján! Nem itt tartana az ország. Hajrá Vitézy!💪🏼
@@S0time Hagyd ezt a hülye, kommunizmusból hátramaradt attitűdöt. Politikusok vannak, lesznek, és szükség van rájuk. Vitézy nem számít mennyire jó város-mérök, szart se ér ha nem képes kialkudni semmit.
@@airtale.p Végtelenségig lehetne azon vitatkozni 2 üres pohár mellett, hogy melyik az üresebb. Nagyon remélem hogy Karácsonyt véletlenül vagy iróniával vontad párhuzamba a politikai kompetenciával. Ha nem, akkor lehet el kellene gondolkodni, hogy mit jelent a szó.
hát ha tovább növelik a szolídaritási adót, ahogy tervezik a választások után (ami a többivel együtt mínusz 300 milliárd Gerinek), meglátjuk h. mire fog menni a látványterveivel? :D
@@ZoltanHada Feleslegesen kardozol velük. Dávidka jól kommunikál, ezért nekik ő a "lyó", fogalmuk sincs, hogy kb. mindenhol csak a pénzt verte el a semmire, ahova betette a lábát ez a kotladék....
@@CsillaNagy-o2q pl. az ígéretei felét sem teljesítette, viszont lemondott volna a főpolgármesterségéről, hogy indulhasson miniszterelnök-jelöltként '22-ben? 2026-ban miért ne tenne ugyanígy?
@@CsillaNagy-o2qinkább visszakérdeznék,hogy mégis 5 év alatt mi volt az a projekt ami sikeresnek volt mondható,vagy amit egyáltalàn megvalósitott az igéretek közül... A legoptimálisabb az lenne,hogyha pártpolitikától független vezetése lenne a fõvàrosnak (és a vàrosoknak is általàban), hogy valóban az ott lakók érdekeinek megfelelõen fejlõdhessen a település. Szóval ehhez az aktuális felhozatalból Vitézy áll a legközelebb,világos koncepcióval és legalább valamiben (közlekedés) - szakmailag - nem megkérdõjelezhetõ. Karácsonyról viszont kiderült,hogy csak egy politikus (szerény véleményem szerint annak sem jó), nem pedig vàrosvezetõ.Megint megy az igérgetés,amibõl semmi nem lesz. Röviden ennyi.
Karácsony már eltakarodhatna a Gyurcsánnyal együtt! Természetesen a Köpcösnek és a bandájának sincs semmi keresnivalója Budapesten. Lehet, hogy Vitézy ellentmondásos, de még mindig ő a legjobb alternatíva.
@@danmills1735 a közgyűlésben pártdelegáltak fognak szavazni, ovis színt arra számítani, h. majd a nagyra nőtt ovodás m.kit meg tud győzni az elborult, méregdrága látványterveivel. 🤣 MP már többször is elmondta, h. döbrögi csicskája dávidka. 🤣
Akik szerint Vitézy komolyanvehetetlen azt megkérném, hogy feküdjön be egy órára minden kerületi CT-be, meg légkondiztassa picit a fejét a metrókon. Ja….
@@kurtzezredeskoszvadtfekete5426 erőltetett. Leszarom a közlekedési múzeumot. Az éjszaki járatok forradalmasítása hatással volt az életemre. A közlekedési múzeum nem.
@@mdrsz7649 Budaörsi buszsáv, körúti villamosok átállítása mond valamit? Azt tudtad, hogy a nagy közlekedési gondolkodódat a "berlini BKV"-tól 1 hónap után kiszabták? 🤣🤣🤣🤣🤣
Sokkal szimpatikusabb lenne ha elfogadná a tényt hogy lehet hogy a fidesz tényleg visszalépteti az ásványvizet és ő vele akarja leváltani karácsonyt. És ha ez így van, akkor is meg kéne fontolni a budapesti lakosoknak hogy rá szavaznak. Mi a fontosabb? Hogy Budapest élhető legyen? Vagy hogy maradjon ellenzéki kézben?
És az nem fordulhat elő hogy ő nincs benne? Mármint a fidesz magától dönt úgy h inkább elengedik a pártkatonát csak le legyen váltva karácsony, és nem vitézyvel egyeztetve történik az egész, hiszen az ő szempontjából tökmindegy h szentkirályi visszalép vagy nem, a céljai maradnak
@@kjojo817 és a pénzosztó döbrögi nélkül v.mire menne is? amikor állampárti államtitkár volt, akkor sem adtak Zs-t a nagyívű látványterveire (alagútvasút stb.), mert lézer szerint vidéken még földutak vannak...
Az önkormányzati választásban valóban nincs helye a pártpolitikának. Ám amikor Lázár János azt mondja, hogy ahol nem a fideszre szavaznak ott nem kapnak egy forintot sem, akkor az mi a lóf.sz?😊
00:06 "A metropol egy jó szót nem szólt rólam az elmúlt 30 napban" De ahogy nézem, rosszat sem. Az pedig eszméletlen gyanús, ha valakire nem száll rá a pártpropaganda. Sőt, csak olyan kontextusban említették a nevét, ahol Karácsonyt tünteti fel rossz színben. Nem akarom elvitatni Vitézy hozzáértését, de nagyon vészjósló ez a fideszes le-nem-járatás. Ez most mindennél jobban megrendítette a bizalmamat.
Mindkettőtöknek az a válaszom, hogy már csak megszokásból. :D Tudjátok, az utóbbi időben bárki belefog bármi innovatív, ártalmatlan dologba, azt a fidesz elkezdi vegzálni. Miért érdemelnék meg a kutyák az állandólagos rendőri intézkedést minden egyes útfelújításnál, buszmegálló telepítésnél? Semmi rosszat, nem tesznek, sőt. Vagy az ÁSZ-nak miért kellett megbüntetniük őket azon okból, hogy a kampánypénzt kampányfelújításokra költötték? Semmi értelme nincs, ez csak kicseszés velük és a tevékenységükkel kapcsolatban. Sőt, ha valaki komolyan veszélyezteti bármilyen területen az ő érdekeltségüket, azokat orba-szájba vegzálják. Lejárató kampányok, hirdetések, reklámok (bármelyik miniszterelnök jelölt), teljesen indokolatlan házkutatás (Pikó András), gyámhatóság kiküldése (tanártüntetések résztvevői), stb, stb, gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgok. És Vitézyinek esélye is van nyerni, amihez az előbbiek miatt szabályszerűen már jár egy masszív lejárató kampány, amennyiben az ember nem fideszes.
Mindkettőtöknek az a válaszom, hogy már csak megszokásból. :D Tudjátok, az utóbbi időben bárki belefog bármi innovatív, ártalmatlan dologba, azt a fidesz elkezdi vegzálni. Miért érdemelnék meg a kutyák az állandólagos rendőri intézkedést minden egyes útfelújításnál, buszmegálló telepítésnél? Semmi rosszat, nem tesznek, sőt. Vagy az ÁSZ-nak miért kellett megbüntetniük őket azon okból, hogy a kampánypénzt kampányfelújításokra költötték? Semmi értelme nincs, ez csak zaklatás velük és a tevékenységükkel kapcsolatban. Sőt, ha valaki komolyan veszélyezteti bármilyen területen az ő érdekeltségüket, azokat orrba-szájba vegzálják. Lejárató kampányok, hirdetések, reklámok (bármelyik miniszterelnök jelölt), teljesen indokolatlan házkutatás (Pikó András), gyámhatóság kiküldése (tanártüntetések résztvevői), stb, stb, gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgok. És Vitézyinek esélye is van nyerni, amihez az előbbiek miatt szabályszerűen már jár egy masszív lejárató kampány, amennyiben az ember nem fideszes.
milyen szép is az, amikor valaki azt állítja magáról, hogy ő nem az a tipikus politikus... :D aztán kap egy kérdést (a hévek beszerzésének leállításáról), amire nem tud válaszolni, és elkezd terelni - vádaskodással, populizmussal... fogalma sincs, hogyan kéne felhangosítani a városlakók ezerféle hangját, de azt kijelenti, hogy a lakógyűlés nevű kezdeményezés rossz - ahol egyébként bárki szavazhat adott dolog mellett vagy ellen. mi ez, ha nem a városlakók véleményének hangos kifejezése? ha vitézy saját ötleteként adhatná el a dolgot, akkor dícsérné, így meg szapulja. :D
@@helyileghol azt mondja davids, h. Geri akkor vesztette el a kurmány támogatását, amikor '22-ben elindult az előválasztáson... valójában '19-től megkezdődött a fővárosi költségvetésének módszeres bedöntögetése...
@@helyileghol mi a gond a lakógyűléssel? a Lánchídról is elég egyértelmű lett a véleményt nyilvánítók akarata, ráadásul vitézy egy sokkal "bátrabb autómentesítést" követel... :)
@@ZoltanHada semmi probléma nincs a Lakógyűléssel, ahogy a Nemzeti Konzultációval sincs semmi gond, amennyiben az ember szereti az irányított, demagóg kérdéseket. Mivel én nem szeretem, ezért egyik verzióját sem támogatom ennek a műfajnak.
@@ritas.1842 A fenti kérdésre válaszolj. A kórházak ügye mióta fővárosi hatáskör ebben a központosított szar NER rendszerben? A Fidesz embere. Az LMP, Ungár Péterrel együtt egy áruló. Csak azért indították, mert szeretnék megmutatni, hogy ők is valakik. Pedig senkik. Lehet más a politika? Kik ezek a korcsok, akik jelenleg itt vannak az LMP-ben? Schmidt Mária fia, lassan beköszönhet a Fidesz pártba nyíltan. Karácsony nyilván nem tökéletes Sőt, töketlen. De ne hogy már átengedjük a fővárost a Fidesz bábjának. Te meg ezen gondolkodj el, de nagyon.
@@ritas.1842 A kórházak nem fővárosi hatáskör. Tényleg ennyi idióta indul ezekért az amúgy komoly posztokért. Mire kapják ezek a csicskák a fizetésüket? A sok idióta persze benyeli mindent. Hogy nézd meg a programját, stb. Te meg gondolkodj el, ennyi.
Karácsony távol áll a tökéletestől. Gyakran hiányzik a kiállás ami kellene hogy legyen. De ez az egész egy hatalmas csúsztatás és mellébeszélés. Orbán Viktornak nem választás kérdése hogy együtt működik e a főváros polgármesterével. Tök mindegy hogy Karácsony 5ször ellene indult és Viktor meg van sértődve. Ha Bp főpolgármestere maga a sátán lenne Orbánnak akkor is együtt kellene vele működnie. Karácsonynak vannak érdekes dolgai, de egy ciklus alatt használhatóvá tette a MOL bubit, emelte a BKK színvonalát, és megoldotta azt az online jegyrendszert amit Vitézy-nek 7 milliárt forintból nem sikerült, cserébe valakinek most nagyon szép balatoni partszakaszos villája van.
Ha Magyar Péternél nem gond, hogy fideszes volt akkor nála miért is? Karácsony fideszezik, Alexandra gyurcsanyozik, neki meg 101 pontos programja van ami NAGYON jó. Olvassátok el mert engem meggyőzött. Ő a városról beszél míg a másik kettő csak politikai harcot vív.
@@jozsefbalazs3588 Ezt a 101 pontos(!) programot nem hogy egy ciklus, de egy emberöltő alatt se lehet teljesíteni, még akkor se ha a közgyűlés mindent konszenzussal megszavaz. Engem nem érdekel jogy Vitézy fideszes vagy sem. Szerintem az, de ha ígéretes lenne mint jelölt akkor tőlem Munkáspártos is lehetne. A baj, hogy Vitézy nem az. Komolyanvehetetlenek az ígéretei és még ha nem is fideszes, annyira bűzlik a kormánypárti sznob álszentségtől.
Kedves Dávid, te is pontosan tudod, hogy egy 9,5 milliós országban egy 1,7 milliós város vezetőjének lenni az bizony politikai funkció IS. Ezt te pontosan tudod, de azért előadod itt a nagy politikamentesség-dumát. Megkérhetlek, hogy ne hazudj? Köszönöm.
@@kanadaijuharszirup Miért is nem az, amikor Magyarországon a budapesti főpolgármester az, aki akit a legnagyobb legitimációval választanak? Se a miniszterelnököt, se a közt. elnököt nem a nép választja. A főpolgit igen.
Miért érdemelné meg? Semmi olyat nem tett soha, ami erre érdemesre tenné. Ráadásul szakemberek szakterületeken tudnak tenni a városért, a főpolgármester az politikai funkció.
@@alcoholrelated4529 Na ilyen alapon sehol nem osztogatnak pozíciókat. Amúgy meg Kari pár dolgot megcsinált komoly ellenszélben és még pénzt is szerzett az EU-tól. Vitézy meg kb annyit tud, hogy Orbán rokona és miután milliárdossá tettük a vejét, a haverját meg az apját, az unokatesóra nekem már nem telik. Bocsi!
az nem zavar, hogy magyar péter amúgy ner ügynöknek tartja vitézyt (és az lmp-t is)? :D egyszerre támogatni a nerből kiugrott magyart és a nerbe bekötött vitézyt elég morbid. :D
Menni fog rá az X júniusban. Aki régebb óta követi és ismeri az ő munkáját, azt pont nem érdekli, milyen pártlogó van a neve mellett. Vitézy Dávid az Vitézy Dávid és kész. Hajrá!
azért valamiért előbb tarlós, majd lézer is kukázta. asszongya, h. nem lesznek pártdelegáltak a felügyelő bizottságokban, miközben pártrendszer van és a fidesznek lesz a legnagyobb frakciója... 🤣
Nehogy azt hidd majd o lesz a megvalto. Volt ott egy BKVs metro jegybelepteto rendszer alatta ami ment a levesbe. Kidobott penz. A penzt meg meg mindig a kormany adja miutan "hirtelen" elvett, kikozositett egy csomo beveteli forrast Budapesttol, amikor ellenzeki lett az uj fopolgarmester.
Na ez az a szint,amilyen embereknek nem kellene välasztani! Ha önt nem èrdekli a pärt neve,akkor pont ugyanolyan sötèt agyù,mint Magyarorszäg nagy része,aki a fideSS-t vàlasztja!
Bumbala Szeretem az ertelmes beszelgetest, de ertelmetlent nem Mit trtt le?? Konkretan? Pl.a jegyautomata rendszert? Belebukott, 7milliard ment a kukaba! Orosz beszerzest o is alairta Mondj te is kettot, ai sikerult Most igerri szolg lakasokat a novereknek! Mibol, miert? A noverek allami alkalmazottak. Rendoroknek iger azok is allamiak Olvassal, ne csak dumalj, tudas nelkul 100 uj villamost, mibol??? Almodozo😂
Ah, de jó lenne! Én őszintén nem értem, hogy aki az elmúlt 5 évben Budapesten élt, az miért szavazna újra Karácsonyra. ciklusának egy részét elkampányolta, teljesen koncepciótlan a vezetése, problémákat más problémákra cserélt. Vitézy a maga szakterületén világszintű minőséget képvisel, minden szakterületre ide tudna csábítani egy hasonló kalibert. BP ott tart most, mint Amszterdam a 70es években. Ott is újra kellett gondolni alapjaiban a közlekedést, és hogy kiknek szánják a várost, és BP is ezt kéne tenni - kb 30 éve. Ide most szakemberek kellenek, akik ezt a munkát világszinvonalon elvégzik.
A világszintű szakembered terveztetett egy olyan épületet a Kötlekedési Múzeum helyére, ami nem fér el, a csodálatos Déli Körvasútját meg kétszer kaszálta el eddig a bíróság. Világszintű minőség, az agyad helye, ostoba jobbágy. 🤣🤣🤣🤣
látod, itt a hozzászólók között még mindig sokan írják, hogy "inkább karácsony, mint egy fideszes"... majd ha az emberek a teljesítmény alapján szavaznak, akkor lesz javulás
Ha Magyar Péternél nem gond, hogy fideszes volt akkor nála miért is? Karácsony fideszezik, Alexandra gyurcsanyozik, neki meg 101 pontos programja van ami NAGYON jó. Olvassátok el mert engem meggyőzött. Ő a városról beszél míg a másik kettő csak politikai harcot vív.
5:05 jól értem hogy itt Tarlóst kezdte el bevédeni? ehhh..., még ha nem is rá hanem Karácsonyra szavazott ugyanakkor Karácsony se szent, egyrészt ő maga se tudta mi akar ő lenni ami el is hangzott, másrészt ne feledjük azt a plakát kampányt se mikor még Puzsért is összefideszesezték, típikusan az egyik kutya másik eb esete
@@ZoltanHada Magya Péter meg a NERt szolgálta. Hadházy meg Fideszes volt. És? Az emberek képesek változni. Egyébként vissza lehet nézni milyen szájízzel dobták ki anno a kormány közeléből.
Nekem, mint budapesti lakosnak mindössze egy ponton érződött, hogy valami "előremozdult" Budapesten az elmúlt években, az pedig az, hogy Karácsony Gergely a BKV vonaljegyek árát brutál mód megemelte. Semmi de tényleg semmi érdemi, jelentős pozitív dolgot nem tudok említeni, ami Karácsony Gergelyhez kötődne.
Azonban a bérlet ára csökkent, és aki rendszeresen utazik BKV-val azaz napi legalább egy utazás (nem kettő, azaz egxáy oda meg egy vissza, hanem csak egy út) annak már megéri bérlet.
vitézy egy autonóm személy. :))) nem autonóm, autista. amivel nyilván nincs baj, csak éppenséggel a közlekedésszervezésért való rajongás még nem teszi alkalmassá arra, hogy vezessen egy várost. harmincakárhány év tapasztalatával nyilván ő maga is beláthatná, hogy alkalmatlan vezetőnek. jobban járna, ha beállna karácsony mellé, és kiharcolna egy forgalomszervező alpolgármesteri titulust. még arra is rájönne a végén, hogy egyébként ugyanazt gondolják karácsonnyal a város forgalmának szervezéséről, szóval nem lennének akadályai. ja, de, a kormányzat által einstandolt adóbevételek. na, azok hiányoznának továbbra is...
@rablobanda Karácsony meg Gyurcsány ember, akkor ennyi erővel. By the way: Gyurcsány kinek a hatalmát tartja fenn már a 4. 2/3-addal? Lehet elkezdeni gondolkodni és talán a pártpolitikai iszapbirkózás helyett a fővárosunk érdekeit előtérbe helyezni. Hajrá Vitézy!
Legalább nézd meg a programját, ami elég komplex, 101 pontból áll. Nyilván a nagy része forráshiány miatt nem fog megvalósulni, de legalább látja a hiányosságokat. Őszintén mondd már meg, hogy a mikromobilitás előremozdításán, a Lánchídon, a Blahán és némi zöldítésen kívül mit hozott az elmúlt 5 év?
Legalabb nem lesz kilopva alolunk a talaj. Bar igy is mar elloptak a Deak Teret Budapesttol, atadva egy fideszes keruletnek, mert kell a love az elcseszett, ongerjesztett inflacios gazdasaggal.
M.kit szivatnak, aki nem döbrögi csicskája, a csődről meg annyit, h. most értékelték fel a hitelminősítők a fővárost. De az tény, h. maradt még biztos célközönsége döbrögiék 1 bites propagandájának. a józsik köztük vannak...
Vejnaksz Gergely azt képzelte, hogy a főpolgármester feladata a kormányváltás...aztán csak elütötte a villamos! Folyamatos tévelygés volt Sopánka főpolgármester 5 éve.
@@emikoussi14 Ó, dehogynem! Miniszterelnök nem lett Karó Geriből sem 2018-ban, sem 2022-ben, ellenben hallgathattuk 5 évig a vinnyogását, hogy őt hogy sanyargatja a kormány! 😄
Karácsonyból már akkor elég volt amikor "faszért hagytam magam rábeszélni" miniszterelnöki pozícióért indult. A legelvtelenebb az egész ellenzékből, az egyetlen vonzereje hogy megfoghatatlan amőbaként mindig abban a pózban tetszeleg amire épp szüksége van. Karácsonynak sosem volt víziója Budapesttel, csak politikai zsákmány volt. Mit nyert az ellenzék Karácsonnyal? Erre válaszoljon valaki.
a kutyapártos srác megmodta a lényeget rengeteg politikus függetlenként indul hogy átverje a népet és közbe öszejátszik a kormányal azért kell szavazni rájuk hogy meggazdagodjanak
Igen Fogalma.sincs.arrol.hogy a fopolg poszt politikai, nem kozlekedesi feladat Tarlos mernok volt, de soha nem a szakmaisagat hangsulyzta Vitezi a vekenel, bkk nal, lazarnal is megbukott A 101 igeretehez hol.a penz Es hogyan iranyitana a kozgyulest??? Ungarral ketten???😂
2:00 Attól, hogy Karácsony indult az miniszterelnöki előválasztások attól miért kellett Budapestet bűnös városnak kikiáltani? Alkotmány vagyis alaptörvény ellenes lenne ha valaki élni a választhatóság jogával?
Leganda nem neked irom, csak akivel.beszelhetni is lehet Veled nem, mert nehany szonal tobb nem jon ki belolrd Olvassad a megafonos fiukat, azokhoz nem gondolkodas...😂
Soha nem bízzál egy orbán rokonban. Vitézy valódi személyiségéről és közlekedési szakismeretének teljes hiányáról érdemes meghallgatni a Klubrádió Megbeszéljük műsorában jó ismerőjét
@@ZoltanHada Hozzátenném, hogy azt mondta, hogy neki van egy közlekedésben és hídépítésben jártas ismerőse, aki alkalmas lenne a posztra, de őt már nem tudják most elindítani. Szerintem azért sem foglalt állást a jelöltek között, mert ami karaktert leírt az hasonlít Vitézy Dávidhoz és inkább a saját, hasonló emberét látná majd 5 év múlva szívesen Bp élén. Karácsony és SZA mögé pedig evidens, hogy nem tudna beállni.
Mert ő nem főpolgármester akar lenni, hanem miniszterelnök. Nekem legalábbis ez egyértelműnek tűnik. Saját embere meg nem is biztos hogy van erre, de ha van is, már nagyon késő lenne felépíteni, az EP választás kapcsán is rezgett a léc, hogy beférnek-e még az időbe.
Aham, hat mellebeszelni mar remekul tud, mivel valoban kompetens emberrol van szo a tagadas helyett elmondhatna hogy a csaladja ellenere is hanyszor szegult szembe a Fidesszel, vagy Tarlossal. De nyilvan hulyenek nezni minket jobb, hol is lattuk ezt mar? Mas, nem volt kormanytag? Akkor csak almodtam hogy helyettes allamtitkar volt? Mik vannak.
Miért próbálja meg a riporter úgy beállítani, mintha Karácsony valaha együtt akart volna működni a kormánnyal, meg mintha eleinte nem lett volna párt politizálás? Pl. a Tiborcz adó mint választási ígéret, az minek minősül?
@@ZoltanHada Es te feladod magad egy zsarolo maffiapartnak? Csak annyi tortenne hogy beallsz a gerinctelen fideszes tamogatok moge es a fidesz ujra gyozott. Itt nem lesz valodi valtozas amig a fidesz le nem lesz valtva, a penzlopasok kivizsgalva es minden NER-es bortonbe kerul akirol kiderult hogy penzt lopott "felarazassal" stb. Addig mindegy hogy Vitezyke vagy maga Jezus lesz a fopolgarmester. Es ja, Vitezy csinalt jo dolgokat a tomegkozlekedessel, de ez nem fog valtoztatni semmit a jelenlegi helyzeten, ami 100% fidesz problema es ebbe a nyamvadt Gyurcsany is asszisztal. Olyan mint egy tumor. Amig o sem tunik el, fidesz vigan el lesz, mert a hulye fideszesek pavlovi reflexszel reagalnak a nevere, barhova vagy barki melle rakja a fidesz.
Vitézynek a legfontosabb a városháza parkolójának rendbetétele (kb. huszadszor hallom ezt tőle). Ehhez viszont NEM kell új/más főpolgármester! Kit érdekel ez rajta kívül? A rendszerváltás óta Budapest folyamatosan pártpolitikai küzdelmek színtere volt és szerintem ez Európa összes nagyvárosára jellemző.
@@kurtzezredeskoszvadtfekete5426 Személyeskedést majd a párodnak már ha van🤣. Nyílván kettyósoknak, akik például nem tudják felfogni a vasútfejlesztés fontosságát nem fogok feleslegesen érvelni.
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 nemcsak ez. érdekes, h. a fideszt sohasem kritizálja, csak lézert. holott döbrögiék már 2019 óta fokozatosan vonják el a forrásokat, miközben lézer csak 22-ben került elő.
Sajnos naracs hack, több okból is. Nem mintha Karácsony-DK-MSZP nem lenne az indirekt. Itt nem a polgármesteri címen múlik, hanem az elit mennyi pénz juttat vissza a népnek.
@@CsillaNagy-o2q pont a te nulla szellemi szinteddel van baj, ha neked ez megfelel te szerencsétlen. Durvàn szarul néz ki a dude, nekem IGAZI kínszenvedés nézni...
Annyiban igaza van Vitézynek, hogy karácsony a saját kénye - kedve szerint hoz döntéseket Budapest sorsa felől a nélkül hogy közlekedési szakértőket és a lakosság nagyobb részét megkérdezni! Mivel az apja egy autóbalesetben halt meg ezért betegesen próbálja korlátozni és szabotálni az autós forgalmat a városban… Mindezt annak ellenére hogy a közlekedési szakértők mást javasolnak neki. A Lánchíd lezárása pl. sokkal károsabb környezetvédelmi szempontból mint amennyire hasznos. Lehet hogy a BKK buszok gyorsabban át tudnak menni, de naponta több ezer autó +6 km-es kerülővel tud csak átjutni az egyik oldalról a másikra és ez sokkal nagyobb forgalmi és környezetszennyezési károkat okoz mint az hogy a BKK buszok esetleg késnek… Ezt elmondták neki a közlekedési szakértők de figyelmen kívül hagyta és egy nevetséges” szavazás” megrendezése után önhatalmúlag döntött.
Ja, 10-bol 9 kozlekedesi szakerto azt javasolja, hogy autokazzanak tobbet a belvarosban, ha lehet SUV-okkal. Nem azt, hogy legyen 2-3 nyavajas biciklisav. A, az sok. Amszertdamban is meghaltak. Meg Koppenhagaban. Meg mar Parizsban. Nem, meg tobb auto kell. Ja lett plusz 25% auto az elmult 7 evben? Nem gond, epitsunk nekik meg par utat. Mert a Karacsonyi apukaja meghalt egy autobalesetben. Azert kell bicikliutat epiteni. Nem azert, mert kevesbe szennyezo, vagy zajos, vagy jobb az egeszsegnek....
Karácsony semmilyen döntést nem hozhat kénye-kedve szerint. Mindenhez közgyűlési határozat szükséges, ahol Karácsony szavazata ugyanannyit ér, mint bármelyik tag szavazata a közgyűlésben. Még abban sem dönthet kénye-kedve szerint, hogy milyen ügyeket tárgyaljon meg a közgyűlés.
Annyira unalmas már ez a duma, amit ideírt, és annyira hazug, annyira bornírt, annyira baromság. Honnan veszed, te szerencsétlen, hogy nem kérdezi meg a közlekedési szakértőket? Van erre BÁRMI bizonyítéka? Vagy pusztán az a bajod, hogy nem a te álláspontod?
Vitézyvel közel 20 éve készítettem interjúkat városfejlesztésről, akkor még a VEKE képviseletében, nulla hatalom és anyagi háttér mellett, kölyökként megszállottan dolgozott azon, hogy közlekedési szempontból élhetőbb legyen Budapest. Félelmetes mennyiségű szakmai tudás birtokában van, nekem személy szerint meggyőzédésem, hogy alkalmasság tekintetében nincs párja. A kérdés inkább az, hogy a budapestiek számára a preferált politikai hovatartozás, vagy a hozzáértés lesz a fontosabb. Egy kalappal, Dávid!
pártrendszer van, a pártok képviselői döntenek mindenben a közgyűlésben és van egy főváros ellenes kurmány is...
@@ZoltanHada Persze, tök jogos, de forrásmegvonás tekintetében a Karácsony-Orbán relációt nehéz alulmúlni, ha meg csak a fidesz kell, azzal meg amúgy is nehéz mit kezdeni. Ebben a vonatkozásban a legegészségesebb kompromisszum, szerintem.
@@csorbamarton9545 A vidék szép kis kompromisszumot kötött a fidesszel. Hajrá naívitás! 🤣 Kutyaszóritó helyzet.
Óriási szaktudással rendelkezik = vonat volt a jele az óvodában. 😂😂😂😂
Cdorba
Elolvastad a 101 igeretet??
Es mennyit tudna ebbol?
Nullat
Almodozo
😂
Számomra Vitézy jelenleg sokkal hitelesebb jelölt a többinél. Kiváncsi leszek, hogy megvalósul-e májusban köztük vita, amire invitálta Karácsonyt.
Tamogatom
A.101igeretet konnyeden be lehet bizonyitani, hogy bloff😂
ha vitezyhez odamegy vitya, hogy te most lolovel tularazva csinalsz ezt azt, akkor majd vitezy azt mondja neki, h a feneket, o nem fog kozpenzzel uzerkedni ugye? :yddddd
@@bencekovacs5490
Azt tudjuk, hogy Karácsony nem állította le a fideszes, túlárazott beruházásokat, annak ellenére, hogy megígérte. Ennek fényében Vitézy sem nagyobb kockázat. Pedig ténylegesen a fidesz-kötődése nála a legmegkérdőjelezhetőbb.
@@JózsefVas-p4gaha, Karácsony Tiborcz-adót ígért, nyitott városházateret és még sok minden mást, ami nem lett volna pénz kérdése. Vitézy majd 20 éve tesz folyamatosan a városért dolgozik szemben a jelenlegi opportunista Paprika Jancsi vagy a Fidesz által kiállított palack ásványvízzel szemben…
Mert pont olyan felületes vagy, mint az egyszerű vidéki fogatlan jobbágy. Elég lenne rászánni fél órát, komoly listát találnál az elszabásairól. De neked elég annyi, hogy jól kommunikál = hiteles.
Te jóképű ,nem a fidesz tette pártpolitikai csatatérré az országot?
Gecinagy füle van Vitezynek
mindenki hangját könnyedén meghallja !
@hercegmarton7028 Megtaláltad a mondanivalója lényegét!
Biztos ott fogták a fideszben amikor sz.pattak….
Te biztos tökéletes emberi egyed vagy 🤭 Inkább figyelj a mondanivalóra!
Már a címben idézett mondat is csúsztatás "Vitézy: Karácsony pártpolitikai csatatérré tette Budapestet, én új lapot nyitnék" , a retek fidesz tette azzá nem Karácsony.
Ja, Karácsonynak csak jól jött, addig sem kell semmi érdemit csinálnia, szektások.
😂
Azért Karácsony is benne van. Ami nem működik azt mindig automatikusan a kormányra fogja.
Na és neked is van szavazati jogod. 😢
De szép is lenne ha az emberek szakmai kompetencia alapján szavaznának és nem vallásos párt szimpátia alapján! Nem itt tartana az ország. Hajrá Vitézy!💪🏼
Vitézynek nincs olyan magas politikai szakmai kompetenciája mint Karácsonynak.
@@airtale.p ez határozottan előnynek hangzik. Politikus mint szakma...😄
@@S0time Hagyd ezt a hülye, kommunizmusból hátramaradt attitűdöt. Politikusok vannak, lesznek, és szükség van rájuk. Vitézy nem számít mennyire jó város-mérök, szart se ér ha nem képes kialkudni semmit.
@@airtale.p Végtelenségig lehetne azon vitatkozni 2 üres pohár mellett, hogy melyik az üresebb. Nagyon remélem hogy Karácsonyt véletlenül vagy iróniával vontad párhuzamba a politikai kompetenciával. Ha nem, akkor lehet el kellene gondolkodni, hogy mit jelent a szó.
Karácsony Gergely tokéletesen alkalmatlan a fõvàros vezetésére. EZ kiderült. Hajrà Vitézy
hát ha tovább növelik a szolídaritási adót, ahogy tervezik a választások után (ami a többivel együtt mínusz 300 milliárd Gerinek), meglátjuk h. mire fog menni a látványterveivel? :D
@@ZoltanHada Feleslegesen kardozol velük. Dávidka jól kommunikál, ezért nekik ő a "lyó", fogalmuk sincs, hogy kb. mindenhol csak a pénzt verte el a semmire, ahova betette a lábát ez a kotladék....
Miböl derült ki Önnek,hogy a föpolgärmester alkalmatlan??
@@CsillaNagy-o2q pl. az ígéretei felét sem teljesítette, viszont lemondott volna a főpolgármesterségéről, hogy indulhasson miniszterelnök-jelöltként '22-ben? 2026-ban miért ne tenne ugyanígy?
@@CsillaNagy-o2qinkább visszakérdeznék,hogy mégis 5 év alatt mi volt az a projekt ami sikeresnek volt mondható,vagy amit egyáltalàn megvalósitott az igéretek közül... A legoptimálisabb az lenne,hogyha pártpolitikától független vezetése lenne a fõvàrosnak (és a vàrosoknak is általàban), hogy valóban az ott lakók érdekeinek megfelelõen fejlõdhessen a település. Szóval ehhez az aktuális felhozatalból Vitézy áll a legközelebb,világos koncepcióval és legalább valamiben (közlekedés) - szakmailag - nem megkérdõjelezhetõ. Karácsonyról viszont kiderült,hogy csak egy politikus (szerény véleményem szerint annak sem jó), nem pedig vàrosvezetõ.Megint megy az igérgetés,amibõl semmi nem lesz. Röviden ennyi.
Hajrá VITÉZY!!!❤👍🤝👏👌💪
még egy fideszes....
de sok fideszes jelent meg hirtelenjében... xD
@@ZoltanHada vidékről ... :D
hogy ez a nagy feró mekkora csicska lett
Karácsony már eltakarodhatna a Gyurcsánnyal együtt!
Természetesen a Köpcösnek és a bandájának sincs semmi keresnivalója Budapesten.
Lehet, hogy Vitézy ellentmondásos, de még mindig ő a legjobb alternatíva.
pártrendszerben egy lmp-vel a háta mögött mire menne a közgyűlésben?
@@ZoltanHadajó, hát nem mindenki köthet stratégiai együttműködést Gyurcsánnyal :D
@@ZoltanHadaaz LMPvel semmit, ellenben ha Magyar Péter beall mögé akkor már releváns
@@danmills1735 a közgyűlésben pártdelegáltak fognak szavazni, ovis színt arra számítani, h. majd a nagyra nőtt ovodás m.kit meg tud győzni az elborult, méregdrága látványterveivel. 🤣 MP már többször is elmondta, h. döbrögi csicskája dávidka. 🤣
@@danmills1735 magyar döbrögi csicskának tartja. :D
Nincs még 5 évünk! Hajrá Dávid!
Akik szerint Vitézy komolyanvehetetlen azt megkérném, hogy feküdjön be egy órára minden kerületi CT-be, meg légkondiztassa picit a fejét a metrókon. Ja….
Ha egyszer eljutsz odáig, hogy házad lesz, terveztesd meg Vitézyvel, hiszen a Közlekedési Múzeummal is milyen jól sikerült. Oh wait. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@@kurtzezredeskoszvadtfekete5426 erőltetett. Leszarom a közlekedési múzeumot. Az éjszaki járatok forradalmasítása hatással volt az életemre. A közlekedési múzeum nem.
@@mdrsz7649 Budaörsi buszsáv, körúti villamosok átállítása mond valamit? Azt tudtad, hogy a nagy közlekedési gondolkodódat a "berlini BKV"-tól 1 hónap után kiszabták? 🤣🤣🤣🤣🤣
Sokkal szimpatikusabb lenne ha elfogadná a tényt hogy lehet hogy a fidesz tényleg visszalépteti az ásványvizet és ő vele akarja leváltani karácsonyt. És ha ez így van, akkor is meg kéne fontolni a budapesti lakosoknak hogy rá szavaznak. Mi a fontosabb? Hogy Budapest élhető legyen? Vagy hogy maradjon ellenzéki kézben?
És az nem fordulhat elő hogy ő nincs benne? Mármint a fidesz magától dönt úgy h inkább elengedik a pártkatonát csak le legyen váltva karácsony, és nem vitézyvel egyeztetve történik az egész, hiszen az ő szempontjából tökmindegy h szentkirályi visszalép vagy nem, a céljai maradnak
az hogy egy másik párt jelöltje mit csinál nem Vitézy dolga, ő a saját kampányával foglakozik.
A Fidesz eddigi "tevékenysége" alapján úgy gondolja, hogy bármit is tenne a fővárosért a lopáson kívül?
@@richardkoszegi6508 Terveztetne mindfenféle baromságot amire soha nem lesz pénz. 🤣🤣🤣
@@kjojo817 és a pénzosztó döbrögi nélkül v.mire menne is? amikor állampárti államtitkár volt, akkor sem adtak Zs-t a nagyívű látványterveire (alagútvasút stb.), mert lézer szerint vidéken még földutak vannak...
Az önkormányzati választásban valóban nincs helye a pártpolitikának. Ám amikor Lázár János azt mondja, hogy ahol nem a fideszre szavaznak ott nem kapnak egy forintot sem, akkor az mi a lóf.sz?😊
00:06 "A metropol egy jó szót nem szólt rólam az elmúlt 30 napban"
De ahogy nézem, rosszat sem. Az pedig eszméletlen gyanús, ha valakire nem száll rá a pártpropaganda. Sőt, csak olyan kontextusban említették a nevét, ahol Karácsonyt tünteti fel rossz színben. Nem akarom elvitatni Vitézy hozzáértését, de nagyon vészjósló ez a fideszes le-nem-járatás. Ez most mindennél jobban megrendítette a bizalmamat.
Ez meg már egy paranoid hozzáállás.
Miért kéne a Fidesznek lejáratni? Kicsit visszás lenne úgy, hogy évekig pozíciót adtak neki, ráadásul nem ő ül éppen a székben.
Mindkettőtöknek az a válaszom, hogy már csak megszokásból. :D Tudjátok, az utóbbi időben bárki belefog bármi innovatív, ártalmatlan dologba, azt a fidesz elkezdi vegzálni.
Miért érdemelnék meg a kutyák az állandólagos rendőri intézkedést minden egyes útfelújításnál, buszmegálló telepítésnél? Semmi rosszat, nem tesznek, sőt. Vagy az ÁSZ-nak miért kellett megbüntetniük őket azon okból, hogy a kampánypénzt kampányfelújításokra költötték? Semmi értelme nincs, ez csak kicseszés velük és a tevékenységükkel kapcsolatban.
Sőt, ha valaki komolyan veszélyezteti bármilyen területen az ő érdekeltségüket, azokat orba-szájba vegzálják. Lejárató kampányok, hirdetések, reklámok (bármelyik miniszterelnök jelölt), teljesen indokolatlan házkutatás (Pikó András), gyámhatóság kiküldése (tanártüntetések résztvevői), stb, stb, gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgok.
És Vitézyinek esélye is van nyerni, amihez az előbbiek miatt szabályszerűen már jár egy masszív lejárató kampány, amennyiben az ember nem fideszes.
Mindkettőtöknek az a válaszom, hogy már csak megszokásból. :D Tudjátok, az utóbbi időben bárki belefog bármi innovatív, ártalmatlan dologba, azt a fidesz elkezdi vegzálni.
Miért érdemelnék meg a kutyák az állandólagos rendőri intézkedést minden egyes útfelújításnál, buszmegálló telepítésnél? Semmi rosszat, nem tesznek, sőt. Vagy az ÁSZ-nak miért kellett megbüntetniük őket azon okból, hogy a kampánypénzt kampányfelújításokra költötték? Semmi értelme nincs, ez csak zaklatás velük és a tevékenységükkel kapcsolatban.
Sőt, ha valaki komolyan veszélyezteti bármilyen területen az ő érdekeltségüket, azokat orrba-szájba vegzálják. Lejárató kampányok, hirdetések, reklámok (bármelyik miniszterelnök jelölt), teljesen indokolatlan házkutatás (Pikó András), gyámhatóság kiküldése (tanártüntetések résztvevői), stb, stb, gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgok.
És Vitézyinek esélye is van nyerni, amihez az előbbiek miatt szabályszerűen már jár egy masszív lejárató kampány, amennyiben az ember nem fideszes.
milyen szép is az, amikor valaki azt állítja magáról, hogy ő nem az a tipikus politikus... :D aztán kap egy kérdést (a hévek beszerzésének leállításáról), amire nem tud válaszolni, és elkezd terelni - vádaskodással, populizmussal... fogalma sincs, hogyan kéne felhangosítani a városlakók ezerféle hangját, de azt kijelenti, hogy a lakógyűlés nevű kezdeményezés rossz - ahol egyébként bárki szavazhat adott dolog mellett vagy ellen. mi ez, ha nem a városlakók véleményének hangos kifejezése? ha vitézy saját ötleteként adhatná el a dolgot, akkor dícsérné, így meg szapulja. :D
A Lakógyűlés a Nemzeti Konzultáció budapesti, ellenzéki változata, pontosan ugyanolyan hitvány, irányított kérdésekkel.
@@helyileghol azt mondja davids, h. Geri akkor vesztette el a kurmány támogatását, amikor '22-ben elindult az előválasztáson... valójában '19-től megkezdődött a fővárosi költségvetésének módszeres bedöntögetése...
@@ZoltanHada értem, és ez miként kapcsolódik a Lakógyűléshez?
@@helyileghol mi a gond a lakógyűléssel? a Lánchídról is elég egyértelmű lett a véleményt nyilvánítók akarata, ráadásul vitézy egy sokkal "bátrabb autómentesítést" követel... :)
@@ZoltanHada semmi probléma nincs a Lakógyűléssel, ahogy a Nemzeti Konzultációval sincs semmi gond, amennyiben az ember szereti az irányított, demagóg kérdéseket. Mivel én nem szeretem, ezért egyik verzióját sem támogatom ennek a műfajnak.
A kórházak közötti küldözgetés miért is fővárosi hatáskör?
Hallgasd meg a programismertetőt a RUclips csatornáján.
@@ritas.1842 A fenti kérdésre válaszolj. A kórházak ügye mióta fővárosi hatáskör ebben a központosított szar NER rendszerben? A Fidesz embere. Az LMP, Ungár Péterrel együtt egy áruló. Csak azért indították, mert szeretnék megmutatni, hogy ők is valakik. Pedig senkik. Lehet más a politika? Kik ezek a korcsok, akik jelenleg itt vannak az LMP-ben? Schmidt Mária fia, lassan beköszönhet a Fidesz pártba nyíltan. Karácsony nyilván nem tökéletes Sőt, töketlen. De ne hogy már átengedjük a fővárost a Fidesz bábjának. Te meg ezen gondolkodj el, de nagyon.
@@ritas.1842 olyan dolgokról beszél, amiben a főpolgármester nem illetékes. A kórházak nem fővárosi intézmények. Ennyire készült fel.
@@ritas.1842 A kórházak nem fővárosi hatáskör. Tényleg ennyi idióta indul ezekért az amúgy komoly posztokért. Mire kapják ezek a csicskák a fizetésüket? A sok idióta persze benyeli mindent. Hogy nézd meg a programját, stb. Te meg gondolkodj el, ennyi.
Gyorgy
Vegre valaki.egy realis gondolat101igeret, nulla realitas😂
Karácsony távol áll a tökéletestől. Gyakran hiányzik a kiállás ami kellene hogy legyen. De ez az egész egy hatalmas csúsztatás és mellébeszélés. Orbán Viktornak nem választás kérdése hogy együtt működik e a főváros polgármesterével. Tök mindegy hogy Karácsony 5ször ellene indult és Viktor meg van sértődve. Ha Bp főpolgármestere maga a sátán lenne Orbánnak akkor is együtt kellene vele működnie. Karácsonynak vannak érdekes dolgai, de egy ciklus alatt használhatóvá tette a MOL bubit, emelte a BKK színvonalát, és megoldotta azt az online jegyrendszert amit Vitézy-nek 7 milliárt forintból nem sikerült, cserébe valakinek most nagyon szép balatoni partszakaszos villája van.
Aki.101 igeretet tesz az egy komolytalan jelolt
A kozgyulesben vitezi az elson megbukik...😂
Ha Magyar Péternél nem gond, hogy fideszes volt akkor nála miért is? Karácsony fideszezik, Alexandra gyurcsanyozik, neki meg 101 pontos programja van ami NAGYON jó. Olvassátok el mert engem meggyőzött. Ő a városról beszél míg a másik kettő csak politikai harcot vív.
@@jozsefbalazs3588 józsibali! 🤣 jól visszaböffögted az 1bites döbrögista mantrát. 🤣
@@jozsefbalazs3588 Ezt a 101 pontos(!) programot nem hogy egy ciklus, de egy emberöltő alatt se lehet teljesíteni, még akkor se ha a közgyűlés mindent konszenzussal megszavaz. Engem nem érdekel jogy Vitézy fideszes vagy sem. Szerintem az, de ha ígéretes lenne mint jelölt akkor tőlem Munkáspártos is lehetne. A baj, hogy Vitézy nem az. Komolyanvehetetlenek az ígéretei és még ha nem is fideszes, annyira bűzlik a kormánypárti sznob álszentségtől.
🫡👍Hajrá BUDAPEST! Hajrá Vitézy!
Tedd hozza hajra fidesz
Ostoba😂
sohasem lesz főpm, még BKK vezérként és államtitkárként is megbukott... xD
Zoltan
Tokeletese egyetertunk
Alkalmatlan, mesemondo😂
Kedves Dávid, te is pontosan tudod, hogy egy 9,5 milliós országban egy 1,7 milliós város vezetőjének lenni az bizony politikai funkció IS. Ezt te pontosan tudod, de azért előadod itt a nagy politikamentesség-dumát.
Megkérhetlek, hogy ne hazudj?
Köszönöm.
vagy naiv, vagy homálynak tekinti a fővárosi választókat... amúgy amikor Geri hívta, éppen döbrögire panaszkodott, h. nem engedi neki...
@@kanadaijuharszirup de az. A polgármester főleg a főpolgármester lévén választott pozíció politkai pozíció
@@kanadaijuharszirup Miért is nem az, amikor Magyarországon a budapesti főpolgármester az, aki akit a legnagyobb legitimációval választanak? Se a miniszterelnököt, se a közt. elnököt nem a nép választja. A főpolgit igen.
Miért lenne politikai funkció te nyominger?
@@emikoussi14mert fővárost irányítani választjuk nem másra azért, az meg szakpolitika
Megérdemelné, hogy vezesse a várost, és fellégezhetne végre ez a város!
a pártrendszerben egy "független" pm? 🤣
Miért érdemelné meg? Semmi olyat nem tett soha, ami erre érdemesre tenné. Ráadásul szakemberek szakterületeken tudnak tenni a városért, a főpolgármester az politikai funkció.
Kezed meg a biliben. 🤣
@@gyorgynemeth4484 nem is arról van szó, hogy vitézy "megérdemli", hanem arról, hogy karácsony "nem érdemli meg"
@@alcoholrelated4529 Na ilyen alapon sehol nem osztogatnak pozíciókat. Amúgy meg Kari pár dolgot megcsinált komoly ellenszélben és még pénzt is szerzett az EU-tól. Vitézy meg kb annyit tud, hogy Orbán rokona és miután milliárdossá tettük a vejét, a haverját meg az apját, az unokatesóra nekem már nem telik. Bocsi!
Igaza van.
miben? 🤣
Hajrá Vitézy, hajrá Magyar, hajrá 21. század.
az a puzsér programja lett volna......
az nem zavar, hogy magyar péter amúgy ner ügynöknek tartja vitézyt (és az lmp-t is)? :D
egyszerre támogatni a nerből kiugrott magyart és a nerbe bekötött vitézyt elég morbid. :D
Majd meglatjuk mi lesz ha Magyar Peter beindul oreg.
Petya már többször is megmondta, h. a ner-hez van bekötve ezer szállal vd...
Mi lenne, lecseng gyorsan. Újdonság varázsa , aztán ahogy kellene is csinálni valamit tevőlegesen eltűnik a süllyesztőben.
@@ZoltanHada És Magyar Péter februárig hova volt bekötve? Az nem baj?
@@ZoltanHada Nem mondott ilyent egyszer sem. De azt mondta h vagy 100 ügyvéd-jogász fogja vizsgálni minden róla mondott hazugságot.
a csávó beszélni nem tud,viktor szövegeivel nem lehet választást nyerni.....
Menni fog rá az X júniusban. Aki régebb óta követi és ismeri az ő munkáját, azt pont nem érdekli, milyen pártlogó van a neve mellett. Vitézy Dávid az Vitézy Dávid és kész. Hajrá!
azért valamiért előbb tarlós, majd lézer is kukázta. asszongya, h. nem lesznek pártdelegáltak a felügyelő bizottságokban, miközben pártrendszer van és a fidesznek lesz a legnagyobb frakciója... 🤣
Ezmar
1 ismered a munkait? Mi vol ez,?
2.101igeret, nulla realitas
Igy konnyu tamogatni, informaciod nulla😂
Nehogy azt hidd majd o lesz a megvalto. Volt ott egy BKVs metro jegybelepteto rendszer alatta ami ment a levesbe. Kidobott penz. A penzt meg meg mindig a kormany adja miutan "hirtelen" elvett, kikozositett egy csomo beveteli forrast Budapesttol, amikor ellenzeki lett az uj fopolgarmester.
Na ez az a szint,amilyen embereknek nem kellene välasztani! Ha önt nem èrdekli a pärt neve,akkor pont ugyanolyan sötèt agyù,mint Magyarorszäg nagy része,aki a fideSS-t vàlasztja!
@@ZoltanHada tulajdonképpen azzal érvelsz vitézy ellen, hogy nem lesz olyan jó, mint tarlós és lázár? lol
Sokkal jobb volna a fővárosnak Vitézy, de Karácsony fog nyerni. Köszönhető a Fidesznek!
Hajra Vitezy!!!!
Miert
101igeret, nulla realitas😂
@@JózsefVas-p4g tobbet tett le eddig az asztalra mint az osszes tobbi egyuttveve pl
Bumbala
Szeretem az ertelmes beszelgetest, de ertelmetlent nem
Mit trtt le??
Konkretan?
Pl.a jegyautomata rendszert?
Belebukott, 7milliard ment a kukaba!
Orosz beszerzest o is alairta
Mondj te is kettot, ai sikerult
Most igerri szolg lakasokat a novereknek!
Mibol, miert?
A noverek allami alkalmazottak.
Rendoroknek iger azok is allamiak
Olvassal, ne csak dumalj, tudas nelkul
100 uj villamost, mibol???
Almodozo😂
Ah, de jó lenne! Én őszintén nem értem, hogy aki az elmúlt 5 évben Budapesten élt, az miért szavazna újra Karácsonyra. ciklusának egy részét elkampányolta, teljesen koncepciótlan a vezetése, problémákat más problémákra cserélt.
Vitézy a maga szakterületén világszintű minőséget képvisel, minden szakterületre ide tudna csábítani egy hasonló kalibert. BP ott tart most, mint Amszterdam a 70es években. Ott is újra kellett gondolni alapjaiban a közlekedést, és hogy kiknek szánják a várost, és BP is ezt kéne tenni - kb 30 éve.
Ide most szakemberek kellenek, akik ezt a munkát világszinvonalon elvégzik.
Világszint a füves villamos sín, amivel azóta is szív mindenki 🤣
A világszintű szakembered terveztetett egy olyan épületet a Kötlekedési Múzeum helyére, ami nem fér el, a csodálatos Déli Körvasútját meg kétszer kaszálta el eddig a bíróság. Világszintű minőség, az agyad helye, ostoba jobbágy. 🤣🤣🤣🤣
látod, itt a hozzászólók között még mindig sokan írják, hogy "inkább karácsony, mint egy fideszes"... majd ha az emberek a teljesítmény alapján szavaznak, akkor lesz javulás
Miert lenne,.megszelidul a kormany?????😂
@@alcoholrelated4529 Milyen teljesítmény? 🤣🤣🤣🤣
"autonóm", nevetséges
Mert?
@@cica-hungary7768 Ez egy fidesznyik. Ezen mit nem látsz?
@@cica-hungary7768 ezen mit kell megmagyarázni?
Mondjuk az igaz, hogy nem ő kötött stratégiai együttműködést Gyurcsánnyal a minap.
Ha Magyar Péternél nem gond, hogy fideszes volt akkor nála miért is? Karácsony fideszezik, Alexandra gyurcsanyozik, neki meg 101 pontos programja van ami NAGYON jó. Olvassátok el mert engem meggyőzött. Ő a városról beszél míg a másik kettő csak politikai harcot vív.
Budapestiként biztosan rá szavaznék, ebben a videóban 101 pontban világosan elmondja hogy mit szeretne:
ruclips.net/video/Td6ScxAmiaA/видео.html
Vitézy a Fidesz embere!
Ígérni nem nehéz, de v.miért tarlós és fürjes mellett sem adtak döbrögiék Zs-t az elborult látványterveire... :D
Főleg olyan dolgokban, amiben a főváros nem kompetens, mint a kórházak 🤣 Duma az egész, fogalma sincs mit kell csinálni de biztos jól csinálná 🤣🤡
Bz
Jaj elolvasta?
Es mennyit tudna megvalositani????
Nulla😂
Aki a Hirtvre van feliratkozva nyilvan a fideszesre fog szavazni. Jo nagy bohoc vagy.
5:05 jól értem hogy itt Tarlóst kezdte el bevédeni? ehhh..., még ha nem is rá hanem Karácsonyra szavazott
ugyanakkor Karácsony se szent, egyrészt ő maga se tudta mi akar ő lenni ami el is hangzott, másrészt ne feledjük azt a plakát kampányt se mikor még Puzsért is összefideszesezték, típikusan az egyik kutya másik eb esete
Dávid ki akar tenni minket a Városháza elotti murvás parkolóból. Ez botrány!! Hajra szocik!🚗
El kell olvasni a Magyar Közlekekedés 2010-es számát a "Vitézy jelenségről"
Egyébként vegyük már észre, hogy kizárólag a Karácsony és a Fletó érdeke Vitézyt összefideszezni!
nem kell összefideszezni. a kormánypárt államtitkára volt, míg lézer (tarlóshoz hasonlóan) nem kukázta...
@@ZoltanHada Magya Péter meg a NERt szolgálta. Hadházy meg Fideszes volt. És? Az emberek képesek változni. Egyébként vissza lehet nézni milyen szájízzel dobták ki anno a kormány közeléből.
@@ZoltanHada Mert Vitézy túl becsületes ahhoz, hogy fideszes legyen.
Ugyan már, a karrierje és a rokonsága is a fideszhez kapcsolja. Szakember legyen a szakterületen alkalmazva a főváros által.
@@outofcontext00 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Nekem, mint budapesti lakosnak mindössze egy ponton érződött, hogy valami "előremozdult" Budapesten az elmúlt években, az pedig az, hogy Karácsony Gergely a BKV vonaljegyek árát brutál mód megemelte. Semmi de tényleg semmi érdemi, jelentős pozitív dolgot nem tudok említeni, ami Karácsony Gergelyhez kötődne.
Azért közben volt egy 40 valahány %-os infláció...
megfelelzte bp költsévetését! kevesebbe kerül a város az adófizetőknek! örülj
Nem csak a BKV drágult.
@@ZoltanHada Relativizálni elég Fideszes dolog
Azonban a bérlet ára csökkent, és aki rendszeresen utazik BKV-val azaz napi legalább egy utazás (nem kettő, azaz egxáy oda meg egy vissza, hanem csak egy út) annak már megéri bérlet.
A kis zsivány
A kis fartúró zsivány és a fikát is eszi.
vitézy egy autonóm személy. :))) nem autonóm, autista. amivel nyilván nincs baj, csak éppenséggel a közlekedésszervezésért való rajongás még nem teszi alkalmassá arra, hogy vezessen egy várost. harmincakárhány év tapasztalatával nyilván ő maga is beláthatná, hogy alkalmatlan vezetőnek. jobban járna, ha beállna karácsony mellé, és kiharcolna egy forgalomszervező alpolgármesteri titulust. még arra is rájönne a végén, hogy egyébként ugyanazt gondolják karácsonnyal a város forgalmának szervezéséről, szóval nem lennének akadályai. ja, de, a kormányzat által einstandolt adóbevételek. na, azok hiányoznának továbbra is...
Így van.
@rablobanda Karácsony meg Gyurcsány ember, akkor ennyi erővel. By the way: Gyurcsány kinek a hatalmát tartja fenn már a 4. 2/3-addal? Lehet elkezdeni gondolkodni és talán a pártpolitikai iszapbirkózás helyett a fővárosunk érdekeit előtérbe helyezni. Hajrá Vitézy!
@@ritas.1842 mert egy pártrendszerben meg lehet kerülni a pártokat a fővárosi közgyűlésben?
Legalább nézd meg a programját, ami elég komplex, 101 pontból áll. Nyilván a nagy része forráshiány miatt nem fog megvalósulni, de legalább látja a hiányosságokat. Őszintén mondd már meg, hogy a mikromobilitás előremozdításán, a Lánchídon, a Blahán és némi zöldítésen kívül mit hozott az elmúlt 5 év?
@@adamarato4662 mínusz 300 milliárdot és ahhoz államtitkárként egy rossz szava sem volt a tarlós, majd lézer által is kukázott dávidkának... :D
Szavazzatok Karácsonyra. Őt sokkal jobban fogja szivatni a fidesz. Sokkal nagyonb garancia a csődre! 😅😅😅
🤡
Legalabb nem lesz kilopva alolunk a talaj. Bar igy is mar elloptak a Deak Teret Budapesttol, atadva egy fideszes keruletnek, mert kell a love az elcseszett, ongerjesztett inflacios gazdasaggal.
M.kit szivatnak, aki nem döbrögi csicskája, a csődről meg annyit, h. most értékelték fel a hitelminősítők a fővárost. De az tény, h. maradt még biztos célközönsége döbrögiék 1 bites propagandájának. a józsik köztük vannak...
Vejnaksz Gergely azt képzelte, hogy a főpolgármester feladata a kormányváltás...aztán csak elütötte a villamos! Folyamatos tévelygés volt Sopánka főpolgármester 5 éve.
Egyáltalán nem volt tévedés. Legfeljebb neked, aki bezabálod a Metropol propagandáját.
@@emikoussi14 Ó, dehogynem! Miniszterelnök nem lett Karó Geriből sem 2018-ban, sem 2022-ben, ellenben hallgathattuk 5 évig a vinnyogását, hogy őt hogy sanyargatja a kormány! 😄
Hajrá Karácsony!
Elég volt belőle!
@@erikszirmak5117 Neked, fideszes, neked. Neked persze, hogy elég volt belőle, nekem meg még simán jöhet. Ezerszer inkább mint a két fideszes jelölt.
@@erikszirmak5117 akkor mi legyen fidesz A, vagy B opció? 🤣
@@ZoltanHada5 évvel ezelőtt Puzsérra is azt húzták rá, hogy fideszes de nyilván nem.
Karácsonyból már akkor elég volt amikor "faszért hagytam magam rábeszélni" miniszterelnöki pozícióért indult. A legelvtelenebb az egész ellenzékből, az egyetlen vonzereje hogy megfoghatatlan amőbaként mindig abban a pózban tetszeleg amire épp szüksége van.
Karácsonynak sosem volt víziója Budapesttel, csak politikai zsákmány volt.
Mit nyert az ellenzék Karácsonnyal? Erre válaszoljon valaki.
Ez a Dávid nem szerepelt a M.I.B. - ben? (A fülei között valami külön univerzum volt) ❤
NAGYON SOKAN NEM SZERETNÉK FŐPOLGÁRMESTERNEK !
HONNAN KAPNÁ A TÁMOGATÁST ? MERT A MOSTANIAKTÓL
NAGYON SOK PÉNZT MEGVONTAK !
..... még kapar a kurta, a punica fides tüzeli, vegye már écára a másik volt a befutó, hogy hogyan.....???
a fidesz nem öt akarja😂😂😂
Azért nem lépteti vissza Szentkirályit és kockáztatja hogy veszít Vitezy mert valójában ot akarja?
a kutyapártos srác megmodta a lényeget rengeteg politikus függetlenként indul hogy átverje a népet és közbe öszejátszik a kormányal azért kell szavazni rájuk hogy meggazdagodjanak
a homofób állampárt sohasem fogja nyíltan támogatni, mert az olyan arcvesztéssel járna, mint a kegyelmi ügy...
@@JohnPopcorn06 a homofób állampárt sohasem fogja nyíltan támogatni, mert az olyan arcvesztéssel járna, mint a kegyelmi ügy...
@@JohnPopcorn06 Miss csöcsi vissza fog lépni, kétséged ne legyen....
Egyértelműen a legalkalmasabb jelölt.
Hajrá Vitézy!
Hajrá Vitézy Dávid! Ő az egyetlen lehetséges út, vagy különben a fővárosnak annyi lesz!
fogd már fel hogy fideszes
mikor fideszes államtitkár volt, akkor sem kapott pénzt az elborult látványterveire, most "független" jelöltként miben bízik?
Ez egy sértődött óvodás 🤣🤣🤣🤣🤣
Az nem a Magyar Petya?? Vagy most szaporodnak valamiért ezek?
@@CartmenLee21 MP-nek (jelenleg) komoly támogatottsága van, a nagyra nőtt óvodás mögött meg az 5 tagú lmp áll...
Na ez lesz az,akit nem kell Budapestnek välasztani!!!
Igen
Fogalma.sincs.arrol.hogy a fopolg poszt politikai, nem kozlekedesi feladat
Tarlos mernok volt, de soha nem a szakmaisagat hangsulyzta
Vitezi a vekenel, bkk nal, lazarnal is megbukott
A 101 igeretehez hol.a penz
Es hogyan iranyitana a kozgyulest???
Ungarral ketten???😂
2:00 Attól, hogy Karácsony indult az miniszterelnöki előválasztások attól miért kellett Budapestet bűnös városnak kikiáltani?
Alkotmány vagyis alaptörvény ellenes lenne ha valaki élni a választhatóság jogával?
Budapest Gyurcsány kifizetőhelye. A főváros nélkül gyorsabban elpusztulna a DK, DK nélkül pedig Fidesz sincs.
Sokat ittál, hogy ilyen baromságokat irkálsz?
ja, meg a 300 milliárdos elvonás városa. éppen a korábbi államtitkár úr idejében is...
Budapest netto befizeto es a fidesz elvett egy csomo budapesti beveteli forrast, emellett meg nem fizet Budapestnek ami jarna.
Leganda nem neked irom, csak akivel.beszelhetni is lehet
Veled nem, mert nehany szonal tobb nem jon ki belolrd
Olvassad a megafonos fiukat, azokhoz nem gondolkodas...😂
Nem érdekel Vitézi, de csak rászántam magam, és megnéztem.
Bence
Ezt rossz helyre irtad
En egyetertek vitezit a fidesz fogja iranyitani😂
Soha nem bízzál egy orbán rokonban. Vitézy valódi személyiségéről és közlekedési szakismeretének teljes hiányáról érdemes meghallgatni a Klubrádió Megbeszéljük műsorában jó ismerőjét
Magyar Péter miért nem indul főpolgármesterként? Vagy legalább miért nem indít valakit?
Azt mondta, h. egyelőre nem támogat senkit. Sem a báb kaszinósnét, sem Gerit (Fletó miatt), sem a ner-kompatibilis dávidot....
@@ZoltanHada Hozzátenném, hogy azt mondta, hogy neki van egy közlekedésben és hídépítésben jártas ismerőse, aki alkalmas lenne a posztra, de őt már nem tudják most elindítani. Szerintem azért sem foglalt állást a jelöltek között, mert ami karaktert leírt az hasonlít Vitézy Dávidhoz és inkább a saját, hasonló emberét látná majd 5 év múlva szívesen Bp élén. Karácsony és SZA mögé pedig evidens, hogy nem tudna beállni.
@@ritas.1842 egyértelműen kimondta többször is, h. vitézy döbrögiékhez van bekötve....
Mert ő nem főpolgármester akar lenni, hanem miniszterelnök. Nekem legalábbis ez egyértelműnek tűnik. Saját embere meg nem is biztos hogy van erre, de ha van is, már nagyon késő lenne felépíteni, az EP választás kapcsán is rezgett a léc, hogy beférnek-e még az időbe.
Szimpi, I guess.
Kérdeznek A-t, válaszol B-t. Már most nem szimpatikus a pali..
Aham, hat mellebeszelni mar remekul tud, mivel valoban kompetens emberrol van szo a tagadas helyett elmondhatna hogy a csaladja ellenere is hanyszor szegult szembe a Fidesszel, vagy Tarlossal. De nyilvan hulyenek nezni minket jobb, hol is lattuk ezt mar?
Mas, nem volt kormanytag? Akkor csak almodtam hogy helyettes allamtitkar volt? Mik vannak.
Csak szólok hogy az államtitkárok nem kormánytagok. Kizárólag a miniszterek kormánytagok.
Hajrá Vitézy!
Rád is hatott az agymosó propaganda...
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 Az államtitkárok a kormányzat részei.
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 egy rossz szava nem volt az elvonásokról fideszes államtitkárként. 🤣
Azért rúgták ki mert szembeszegult te tudatlan fajanko.
Hajrá Tisza Párt, Hajrá magyarok!
orbán pártja a tisza
És nincs mèg 5 évünk Vitèzyre!
Miért próbálja meg a riporter úgy beállítani, mintha Karácsony valaha együtt akart volna működni a kormánnyal, meg mintha eleinte nem lett volna párt politizálás? Pl. a Tiborcz adó mint választási ígéret, az minek minősül?
ja, karácsony pártháborúpárti, gratulálok. adjuk meg magunkat a nernek, oszt jó lesz baszod
sz.te azóta nincs Zs, mióta Geri elindult az előválasztáson '22-ben. én meg úgy emlékszem, h. már '19 óta szorongatják a fővárost...
@@ZoltanHada Es te feladod magad egy zsarolo maffiapartnak? Csak annyi tortenne hogy beallsz a gerinctelen fideszes tamogatok moge es a fidesz ujra gyozott. Itt nem lesz valodi valtozas amig a fidesz le nem lesz valtva, a penzlopasok kivizsgalva es minden NER-es bortonbe kerul akirol kiderult hogy penzt lopott "felarazassal" stb.
Addig mindegy hogy Vitezyke vagy maga Jezus lesz a fopolgarmester.
Es ja, Vitezy csinalt jo dolgokat a tomegkozlekedessel, de ez nem fog valtoztatni semmit a jelenlegi helyzeten, ami 100% fidesz problema es ebbe a nyamvadt Gyurcsany is asszisztal. Olyan mint egy tumor. Amig o sem tunik el, fidesz vigan el lesz, mert a hulye fideszesek pavlovi reflexszel reagalnak a nevere, barhova vagy barki melle rakja a fidesz.
Rogán találmányok sorrendben: párt logó nélküli jelöltek, független jelöltek, Vitézy Dávid.
Vitézynek a legfontosabb a városháza parkolójának rendbetétele (kb. huszadszor hallom ezt tőle). Ehhez viszont NEM kell új/más főpolgármester! Kit érdekel ez rajta kívül? A rendszerváltás óta Budapest folyamatosan pártpolitikai küzdelmek színtere volt és szerintem ez Európa összes nagyvárosára jellemző.
Vitézy csak megcsinálná, amit Karácsony ígért.
@@szabobence8764 Téged már rendesen megcsinált Bencus, meg kell hagyni. 🤣🤣🤣🤣🤣
Én úgy emlékszem, az Karigerinek volt a legfontosabb ígérete, persze csak a Tiborcz-adó után.
@@szabobence8764 Nem olvastam semmi ilyesmit Vitézy programjában. Tudnál egyetlen példát hozni, hogy alátámaszd azt amit leírtál?
@@kurtzezredeskoszvadtfekete5426 Személyeskedést majd a párodnak már ha van🤣. Nyílván kettyósoknak, akik például nem tudják felfogni a vasútfejlesztés fontosságát nem fogok feleslegesen érvelni.
Puzsérnak volt egy szuper programja annó,ami a főpolgármesterséget illeti,MP miért nem indítja Puzsért?Szerintem Puzsér elvállalná.
Puzsér nem politikus, Puzsér egy szellemes influenszer... Már az első nap összeveszne a hivatalnokokkal és a közgyűlésbe delegált pártemberekkel...
Kinek az unokája ez,kinek a rokona? Miről is beszélünk akkor?🤔
Sokat elmond hogy ez az egyetlen érv ellene
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 Ráadásul ez nem is érv, ez csak mellébeszélés.
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 nemcsak ez. érdekes, h. a fideszt sohasem kritizálja, csak lézert. holott döbrögiék már 2019 óta fokozatosan vonják el a forrásokat, miközben lézer csak 22-ben került elő.
@@gandhimohandaszkaramcsand2634 Kismilliót írunk már te bánat jobbágy. 🤣🤣🤣
Nézz körül a Karácsony Gergely mögött álló pártokon, embereken és családtagjaikon. Miről is beszélsz akkor?
ez ki????😎
Lacq
Egyetertek
Vitezi alkalmatlan😂
Támogató komment
Szeme se áll jól.
Füle se
Ugy beszel mint a fideszesek ! Nem bizom benne!
Neked meg az eszed nem áll jól, mert nincs is. Hülye buta proli.
@@kbarnabas88 Te is egy személyeskedő f@szkalap vagy!
Neked se
Sajnos naracs hack, több okból is. Nem mintha Karácsony-DK-MSZP nem lenne az indirekt.
Itt nem a polgármesteri címen múlik, hanem az elit mennyi pénz juttat vissza a népnek.
Junior Szecskamester !
Nekem hörcsike eleg sunyi. Nem adom ra a voksomat, az biztos.
Komoly érveid vannak
Mert egy gyökér vagy
@@helyilegholszegény hülye, hagyd rá…
Pulóveres fiatal szépen felmondja Vitézy propagandadumáját.
A gyerek ugy nez ki mint a grincs de szeritem ô az igazabol😂😂😂😂
Nagyon adnám, ha MP jelöltjeként elindulna Nagy Ervin. Egyelőre marad a tavasszal szavazz f@sszal....
Ez még viccnek is rossz.
@@becinovak3591 Miért? Ez a 3 bánatos gyászkenet mitől jobb?
Belovagolna a városházára Kincsem hátán. 😄😄
@@KissZoltán-r4r Az Horthy óta nem poén. 😅😅
Na ne. :D :D :D Hihetetlen. :D
duma
Mekkora fule van gci😂😂😂😂
Psszt, még meghallja.
Azért ez a Telexes sràc megborotvàlkozhatna, és levágathatná a haját néha...
Mièrt? Kinek mi köze hozzä,hogy borotvàlkozott-e? Ja,persze ez az ön szellemi szintje! Szegény!
@@CsillaNagy-o2q a faterja vagy, hogy így véded?
@@CsillaNagy-o2q pont a te nulla szellemi szinteddel van baj, ha neked ez megfelel te szerencsétlen. Durvàn szarul néz ki a dude, nekem IGAZI kínszenvedés nézni...
Jóllakott óvodás
Gratulálok. Fidesznyik szint
Annyiban igaza van Vitézynek, hogy karácsony a saját kénye - kedve szerint hoz döntéseket Budapest sorsa felől a nélkül hogy közlekedési szakértőket és a lakosság nagyobb részét megkérdezni!
Mivel az apja egy autóbalesetben halt meg ezért betegesen próbálja korlátozni és szabotálni az autós forgalmat a városban… Mindezt annak ellenére hogy a közlekedési szakértők mást javasolnak neki.
A Lánchíd lezárása pl. sokkal károsabb környezetvédelmi szempontból mint amennyire hasznos. Lehet hogy a BKK buszok gyorsabban át tudnak menni, de naponta több ezer autó +6 km-es kerülővel tud csak átjutni az egyik oldalról a másikra és ez sokkal nagyobb forgalmi és környezetszennyezési károkat okoz mint az hogy a BKK buszok esetleg késnek… Ezt elmondták neki a közlekedési szakértők de figyelmen kívül hagyta és egy nevetséges” szavazás” megrendezése után önhatalmúlag döntött.
Ja, 10-bol 9 kozlekedesi szakerto azt javasolja, hogy autokazzanak tobbet a belvarosban, ha lehet SUV-okkal. Nem azt, hogy legyen 2-3 nyavajas biciklisav. A, az sok. Amszertdamban is meghaltak. Meg Koppenhagaban. Meg mar Parizsban. Nem, meg tobb auto kell. Ja lett plusz 25% auto az elmult 7 evben? Nem gond, epitsunk nekik meg par utat. Mert a Karacsonyi apukaja meghalt egy autobalesetben. Azert kell bicikliutat epiteni. Nem azert, mert kevesbe szennyezo, vagy zajos, vagy jobb az egeszsegnek....
Karácsony semmilyen döntést nem hozhat kénye-kedve szerint. Mindenhez közgyűlési határozat szükséges, ahol Karácsony szavazata ugyanannyit ér, mint bármelyik tag szavazata a közgyűlésben. Még abban sem dönthet kénye-kedve szerint, hogy milyen ügyeket tárgyaljon meg a közgyűlés.
Annyira unalmas már ez a duma, amit ideírt, és annyira hazug, annyira bornírt, annyira baromság.
Honnan veszed, te szerencsétlen, hogy nem kérdezi meg a közlekedési szakértőket? Van erre BÁRMI bizonyítéka? Vagy pusztán az a bajod, hogy nem a te álláspontod?
metropol, hashajtások, ripost színvonal... 🤣
pl. a Közösségi költségvetésről hallottál már, vagy direkt hazudod el a létezését is?
Ahh de csúnya a pali 😂
Mi van homi?