PATENT - Az országgyűléstől a kivégzőosztagig: Batthyány Lajos, az ismeretlen politikus

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 13 сен 2024
  • Az 1849. október 6-án kivégzett Batthyány Lajosra, az első felelős magyar miniszterelnökre emlékezünk a műsorban. Batthyány halálának körülményei mintha elhomályosítanák korábbi politikai szerepvállalását, a reformkori országgyűléseken, majd az 1848-as forradalom után megalakult kormány élén végzett tevékenységét. Pedig a korszakkal foglalkozó történészek szerint legnagyobb politikusaink között a helye, akit nemcsak azért van okunk tisztelni, mert a halált is vállalta a szabad, polgári Magyarországért, hanem azért is, amit még életében tett a hazájáért.
    Néhány gondolat a beszélgetésből:
    - Batthyány Lajos 1848-ban önerőből és magától értetődően lett Magyarország első felelős miniszterelnöke. A történelmi emlékezet mégsem kimagasló tehetségű politikusként, hanem elsősorban „mártírként” tartja számon.
    - Nem igaz a korábbi toposz, miszerint a köznemesek voltak a reformpártiak, a főnemesek pedig ezer szállal kötődtek az udvarhoz, ezért nem támogatták a változást, a jogok kiterjesztését. Éppen Batthyány és a köréje csoportosuló 50-60 főnemes példája cáfolja ezt.
    - Batthyány magyar érzelmű felesége, Zichy Antónia volt az első modern magyar női politikus, aki mindenben támogatta férjét.
    - A magyar politikában az első modern, pártszerűen működő csoportosulást Batthyány Lajos hozta létre.
    - 1848-ra egyértelműen a két Lajos (Batthyány és Kossuth) lett az összellenzék vezére. Bár egyikük a társadalmi hierarchia csúcsáról, másikuk az aljáról érkezett, képesek voltak együttműködni.
    - Az 1848-as rendszerváltás jelentőségéhez legfeljebb az államalapítás mérhető. A lakosság addig földesúri függésben élő 80 százaléka felszabadult!
    - Batthyány egyik legfőbb érdeme a nemzetőrség megszervezése - ez lett az önvédelmi háborút és szabadságharcot megvívó hadsereg alapja.
    A beszélgetés végén Melkovics Tamás azt is elmondja, jogosak voltak-e a Batthyány-val szemben megfogalmazott vádak, és az addigra már lemondott miniszterelnöknek miért kellett meghalnia.

Комментарии • 5