Vivikém! Ismét itt voltam nyilas mérleg, a vizöntő barátom aszcendense Bak. Én már nem is tudom Vivi ,mit mondjak Neked. Én vagyok az a személy,aki szeretné,ha ő megtalalná önmagát. Egy nagyon értékes ember lenne! Nem tudom sikerul- e ez nekem. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást,ebben bízok. A kirakásoddal mindig mindenben megerositest kapok Tőled,hogy jó az irany,amit csinalok. Rögtön észrevettem rajta,hogy nem az aki valójában ő. Ráadásul egy,nagyon rossz közegben van,és nem látja. Szóval van munka bőven,de egy nagyon értékes,boldog ember lehetne,csak már nem fiatal,és nem tudom,hogy hajlandó- e végig csinálni ezt,mert nagyon sok munka. Én egy nyitott,őszinte ember vagyok,véleményt formáló. Ez nem zavarja szerencsére. Jó a humora,remélem ez atsegiti őt a nagy változásokon. Vivikém, hálásan köszönöm ismét. Nemcsak az és,hanem az a betű is rezonàlt velünk.❤❤ Egyszerűen fantasztikus vagy!!!!!🎉 Sajnos most szeparációban vagyunk a környezete miatt valószínű.😮
Kedves Vivi! Csodálatos amit őszintén, igaz szeretettel próbálod ennek a személynek felhívni a figyelmét arra a nagy igazságra, amit tű pontosan tudsz! Nagyon szerettem hallgatni ezt a minden szempontból gyönyörű kártya vetést. Nekem ez volt a leggyönyörűbb vallomás, amit eddig hallottam tőled! Mintha én mondtam volna , de Te "megelőztél" kedves Vivi, és ezt nagyon köszönöm neked! ❤
Köszönöm a Realis meglátásaidat ,tanácsaidat Mert Dealong fantasztikus, nagyon nagy Èrtèkes Aggyal van megáldva ès Minden Óra az Èletèben Teli van Cselekedetekkel ès Èn Probálom Isten Szent Lèlek ,Szent Szellem Erejèvel Feltölteni 🙏💝🥸🤗💝 hogy Boldogsággal Legyen Betöltve 💥 Szabadnak Èrezze Magát Èlete minden Percèben 🙏🤗🤗🥸💝🫂💝Nagy Szivölelès Küldök 💝🫂💝
Köszönöm Vivien az üzenetedet és bizony már nagyon várom,hogy 65 évesen végre az élet naposabb oldalára kerüljek,mert minden összeomlott körülöttem 😢🙏🧑🏻Bak vagyok Oroszlán aszendensel. Hálás köszönet, Ildikó ❤👋🧑🏻
Nagyon szépen köszönöm ♑ voltam... nagyon rám illik..😮🫣🧐 már megtörtént 😢😮🫣🧐♏ volt...🫣🧐🤔 van???? legyen így...!!!❤🥰😘 majd 9 év után..😢😮 viszont kívánom Neked is 🥰😘❤️
Kedves hozzászólók! Meg tudná e nekem mondani valaki, hogy lehetek tag, mert én nem találok ilyen lehetőséget, de kíváncsi lennék a bővített videóra is. Köszönettel! Andi
Kedves Andrea! Most jöttem rá én is! 1.csatlakozás 2.köv. oldalon ki lehet választani különböző havi díjakból 3. a kiválasztott összegre kattintani , és megjelenik 3 lehetőség a fizetésre.... Nekem sajnos nincs bankkartyám, azon keresztül lehet a gogle is....
@@szusika24Sajnos még én sem találtam meg, mert a telefon nem hoz ilyen lehetőséget. Érdemes laptopról/PC-ről megpróbálni, de én még nem jutottam el odáig 😊
Vivikém! Ismét itt voltam nyilas mérleg, a vizöntő barátom aszcendense Bak.
Én már nem is tudom Vivi ,mit mondjak Neked.
Én vagyok az a személy,aki szeretné,ha ő megtalalná önmagát. Egy nagyon értékes ember lenne! Nem tudom sikerul- e ez nekem. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást,ebben bízok. A kirakásoddal mindig mindenben megerositest kapok Tőled,hogy jó az irany,amit csinalok. Rögtön észrevettem rajta,hogy nem az aki valójában ő. Ráadásul egy,nagyon rossz közegben van,és nem látja. Szóval van munka bőven,de egy nagyon értékes,boldog ember lehetne,csak már nem fiatal,és nem tudom,hogy hajlandó- e végig csinálni ezt,mert nagyon sok munka. Én egy nyitott,őszinte ember vagyok,véleményt formáló. Ez nem zavarja szerencsére. Jó a humora,remélem ez atsegiti őt a nagy változásokon.
Vivikém, hálásan köszönöm ismét.
Nemcsak az és,hanem az a betű is rezonàlt velünk.❤❤
Egyszerűen fantasztikus vagy!!!!!🎉
Sajnos most szeparációban vagyunk a környezete miatt valószínű.😮
Kedves Vivi! Csodálatos amit őszintén, igaz szeretettel próbálod ennek a személynek felhívni a figyelmét arra a nagy igazságra, amit tű pontosan tudsz! Nagyon szerettem hallgatni ezt a minden szempontból gyönyörű kártya vetést. Nekem ez volt a leggyönyörűbb vallomás, amit eddig hallottam tőled! Mintha én mondtam volna , de Te "megelőztél" kedves Vivi, és ezt nagyon köszönöm neked! ❤
Köszönjük!
Hálásan köszönöm ezt a szép kártya kirakást ❤️ Ámen 🙏❤️
Köszönöm neked,tökéletes minden mondat.😊
Nagyon szépen köszönöm, hogy hallhattam! Gyönyörű szép napot és hétvégét kívánok Neked és Mindenkinek sok szeretettel!❤❤
Sokminden már folyamatban. Nagyon köszönöm ezt a tartalmas vetést! 💖🙏🤗
Köszönöm szépen Vivi az üzenet közvetítését.🤚💖😇💖🙏
Minden mindig rezonál, köszönettel mindig
Hálásan köszönöm szépen neked ezt a videót. Hasznos volt számomra. ❤
Köszönöm!🙏😇🌺
Kedves Vivien köszönöm szépen
Hálásan köszönöm neked ❤❤❤❤❤❤
Szívből köszönöm!❤
Köszönöm 🙏❤️ Mindketten Bak
Köszönöm szépen!😊
Köszönöm szépen. Hála.❤
Köszönöm a Realis meglátásaidat ,tanácsaidat Mert Dealong fantasztikus, nagyon nagy Èrtèkes Aggyal van megáldva ès Minden Óra az Èletèben Teli van Cselekedetekkel ès Èn Probálom Isten Szent Lèlek ,Szent Szellem Erejèvel Feltölteni 🙏💝🥸🤗💝 hogy Boldogsággal Legyen Betöltve 💥 Szabadnak Èrezze Magát Èlete minden Percèben 🙏🤗🤗🥸💝🫂💝Nagy Szivölelès Küldök 💝🫂💝
❤❤❤❤❤❤
❤❤❤👌
Köszönöm szépen ❤
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat
Hálásan köszönöm a csatornázott üzenetet ❤❤❤
❤❤❤
❤❤❤❤
Koszike kedves szavaid ❤❤❤❤❤
Köszönöm ❤
Köszönöm Vivien az üzenetedet és bizony már nagyon várom,hogy 65 évesen végre az élet naposabb oldalára kerüljek,mert minden összeomlott körülöttem 😢🙏🧑🏻Bak vagyok Oroszlán aszendensel. Hálás köszönet, Ildikó ❤👋🧑🏻
Tudod Vivien már nagyon belefáradtam ebbe a hiábavaló várakozásba,,,ugy szeretném ha eljönne meglátogatna és a szeretetét a valóságban is ézerhetném
A bővített videót nem találtam a tagságok között
Nagyon szépen köszönöm ♑ voltam... nagyon rám illik..😮🫣🧐 már megtörtént 😢😮🫣🧐♏ volt...🫣🧐🤔 van???? legyen így...!!!❤🥰😘 majd 9 év után..😢😮 viszont kívánom Neked is 🥰😘❤️
Kedves hozzászólók! Meg tudná e nekem mondani valaki, hogy lehetek tag, mert én nem találok ilyen lehetőséget, de kíváncsi lennék a bővített videóra is. Köszönettel! Andi
Csatlakozás gomb,és gondolom fizetés után elérhető.
Kedves Andrea!
Most jöttem rá én is!
1.csatlakozás
2.köv. oldalon ki lehet választani különböző havi díjakból
3. a kiválasztott összegre kattintani , és megjelenik 3 lehetőség a fizetésre....
Nekem sajnos nincs bankkartyám, azon keresztül lehet a gogle is....
@@Agi87 köszönöm a segítséget
@@Agi87én is szeretnék csatlakozni, de én sajna ilyen gombot sehol sem látok 😢hol keressem?
@@szusika24Sajnos még én sem találtam meg, mert a telefon nem hoz ilyen lehetőséget. Érdemes laptopról/PC-ről megpróbálni, de én még nem jutottam el odáig 😊
Én is Ő is Bak. Ez most Róla, Neki szól. Az a baj, hogy sosem fog eljutni hozzá ez a vetés. Ráadásul nem is érdekelné, nem érdekli ki mit mond neki.
Köszönöm szépen 💖👍
Joʻ reggelt neked.Èn màr règen ènren vagyok.Kettő narcistikusdal vagyok együtt.Te nekem nem tudsz adni semmit.😢
Én már megkaptam párszor, hogy én csak egrecírozom, nem akarok neki jót.
Tű pontos kirakás….🙏🏻🥰🪽🍀
Gyogyito vagyok.Reiki energiat hasznalok es masszirozok.
Köszönöm szépen ❤