Ez igaz? Alig hiszek a fülemnek, hogy a párom zűrös, rosszindulatú családi életének vége és kezdhetünk egy közös, meghitt, békés életet együtt. Hihetetlen amiket most hallottam. Ez a telihold energiája lehet és az angyalok segítsége. Köszönöm szépen. ❤❤❤
2es pakli. Valóban vege van egy stresszes, bántalmazó kapcsolatnak, ami függőséget okozott, de véget vetettem, sok megcsalás volt benne. Nem tudok még senkiről, de nyitott vagyok egy becsületes kölcsönös igaz szerelemre. A vegen csak az anyaság témát nem ertettem, én már ezen túl vagyok. Gyógyulok tudatosan is. ❤️
Köszönöm. Ő vízöntő, én kos/skorpió. 7 hónapja van szeparáció! Bárcsak így lenne, ahogy kivetetted. Sajnos mással van, Bízok benne, hogy visszatér a szerelem!
Köszönöm jó ezeket a szavakat hallgatni, bár már jó ideje megnézek hasonló videókat is, kicsit mese szerű, hogy megvalósulhat-e, mert az emberek többsége össze van zavarodva, instant dolgokat keresnek, gyorsan eltünnek, tovább lépnek, csak testi kapcsolatot keresnek, nem tesznek nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy fejlődjenek, vagy hogy igazán megismerjék a másik embert, sokan vagyunk, akik nem találnak emiatt megfelelő párra jó ideje.
Én is a 3-ast választottam 1 év után újra kapcsolódtunk egy nő egy ál Látnok próbálta megakadályozni h. együtt legyünk ő skorpió-oroszlán én szűz-oroszlán vagyok minden meseszerűen alakul egyelőre ❤❤❤❤❤Köszönöm szépen csodás estét éjszakát kívánok neked és mindnyájunknak szeretettel szerdán 18-án ❤❤🎉🎉😂😂😂❤❤❤❤❤❤❤❤
Második ugyanaz volt, mint az előző kihasználó, hazudós volt. De elengedtem az előző kapcsolatot legalábis úgy érzem😊 Másikkal is így vagyok😊 Inkább maradok egyedül, nem bánthat senki😮 Magammal foglalkozom inkább. Köszönöm, további szép estét kívánok neked ✨🌹❤️ Kagylót választottam.
Te is láttad a profil arcot a kavicsban? Amikor a tenyeredben megfordítottad, nálam a képernyőn, egy arcél rajzolata jelent meg. Izgalmas, hogy egy ilyen tömör és sötét ám szeretet simítású természeti ajándék mennyi titkot rejt. Szerelmetes életet kívánok neked!
Ez igaz? Alig hiszek a fülemnek, hogy a párom zűrös, rosszindulatú családi életének vége és kezdhetünk egy közös, meghitt, békés életet együtt. Hihetetlen amiket most hallottam. Ez a telihold energiája lehet és az angyalok segítsége. Köszönöm szépen. ❤❤❤
2es pakli. Valóban vege van egy stresszes, bántalmazó kapcsolatnak, ami függőséget okozott, de véget vetettem, sok megcsalás volt benne. Nem tudok még senkiről, de nyitott vagyok egy becsületes kölcsönös igaz szerelemre. A vegen csak az anyaság témát nem ertettem, én már ezen túl vagyok. Gyógyulok tudatosan is. ❤️
Köszönöm. Ő vízöntő, én kos/skorpió. 7 hónapja van szeparáció! Bárcsak így lenne, ahogy kivetetted. Sajnos mással van, Bízok benne, hogy visszatér a szerelem!
1 pakli ,köszönöm rezonált ! Így legyen ! Namaste ❤
2-es pakli. Köszönöm szèpen!
Hol vagy nagy szerelem?
Így legyen🙏🥰
Köszönöm jó ezeket a szavakat hallgatni, bár már jó ideje megnézek hasonló videókat is, kicsit mese szerű, hogy megvalósulhat-e, mert az emberek többsége össze van zavarodva, instant dolgokat keresnek, gyorsan eltünnek, tovább lépnek, csak testi kapcsolatot keresnek, nem tesznek nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy fejlődjenek, vagy hogy igazán megismerjék a másik embert, sokan vagyunk, akik nem találnak emiatt megfelelő párra jó ideje.
Drágám egy kapcsolatba élek 54-éve ami valóban már nagyon kegyetlen Köszönöm szépen💘💝💖💗💕❣💔❤❤🩹💘💖💓💔
1♦️🎶🥂💞. Koszonom, alig varom!
3 as remelem igy lesz ❤😊köszönöm szépen iker a kiralyfim en rák
Én is a 3-ast választottam 1 év után újra kapcsolódtunk egy nő egy ál Látnok próbálta megakadályozni h. együtt legyünk ő skorpió-oroszlán én szűz-oroszlán vagyok minden meseszerűen alakul egyelőre ❤❤❤❤❤Köszönöm szépen csodás estét éjszakát kívánok neked és mindnyájunknak szeretettel szerdán 18-án ❤❤🎉🎉😂😂😂❤❤❤❤❤❤❤❤
@@EditRéz nagyon örülök hogy jól alakult a dolgotok én meg csak reménykedem
Köszönöm szépen a segítséget
Hálás szívvel köszönöm önnek szép napot kívánok önnek szeretettel ❤️
Köszönöm szépen szép napot kívánok neked Aldas ❤😊
Köszönöm szépen!
Hálás szívvel köszönöm szépen❤❤❤❤
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen ❤
Köszönöm szépen!😊
Második ugyanaz volt, mint az előző kihasználó, hazudós volt. De elengedtem az előző kapcsolatot legalábis úgy érzem😊
Másikkal is így vagyok😊 Inkább maradok egyedül, nem bánthat senki😮 Magammal foglalkozom inkább.
Köszönöm, további szép estét kívánok neked ✨🌹❤️ Kagylót választottam.
Köszönöm❤️
2 es koszonom😢
Kőszőnőm szépen
10 éve vagyok szingli... bárcsak jönne az a diadalszekér 😢❤
Szia koszonom😢😢😢
Te is láttad a profil arcot a kavicsban? Amikor a tenyeredben megfordítottad, nálam a képernyőn, egy arcél rajzolata jelent meg. Izgalmas, hogy egy ilyen tömör és sötét ám szeretet simítású természeti ajándék mennyi titkot rejt. Szerelmetes életet kívánok neked!
❤❤❤
Hát nem....😔Pedig lezártam a multat!