Kedves Balázs. Köszönöm, bár az elején biztató volt az, hogy van belátásom, felmerül bennem, hogy nárcisztikus lennék, nem vagyok kimondottan az. Viszont a párkapcsolati vonatkozása a videónak megint azt mutatja, hogy nárcisztikus vagy borderline viselkedési mintáim vannak. Gyakran érzem azt, hogy engem mindenki csak bántani tud, érzelmileg nem vagyok elég érett. Nagyon csúnyán utasítok vissza férfiakat, főleg ha megsértenek valamivel. Nehéz nemet mondanom és megértetni a környezetemmel, hogy most nem akarok ismerkedni semmilyen szinten. Ott vettem észre magamban a rejtett nárcizmust, hogy mindig én sírtam, hogy bántott valaki, holott én sem voltam különb, tudat alatt elüldöztem magamtól, mert úgy éreztem nincs esélyem, én túl kevés vagyok. Volt hogy meg sem mondtam, hogy szeretem, inkább úgy tettem, mintha utálnám. Nagyon unalmasak és fárasztóak számomra ezek a játszmák. Változtatni szeretnék és fogok is.
Ez borzalmas, lelkileg megvisel, kiabálnék, de úgysem hallja senki. Sokszor gondoltam arra, és értetlenkedtem, hogy egyesek, miért nem tudnak kilépni a bántalmazó kapcsolatukból. De nagyon is rájöttem, ahogy egyre többet hallgatlak, nem egyszerű. Nem tudtam, hogy ez egy ördögi kör. Talán össze tudom végre szedni magam, hogy erős legyek. És tudod, mi fáj még? Hogy nem mondhatom el neki, azt a sok bántást, azt a sok megalázást, amit okozott, amivel érzelmi nyomrékká tett. Úgy tudom jellemezni, mikor össze kötik kezed-lábad, bedobnak a vízbe, utánad kiabálják, hogy ússz! Köszönöm, hogy elmondod ezeket, ezáltal leszek erősebb és meginoghatatlan.
Balázs! Mi kinyirtuk egymást. 🤫🤦♀️ Azt hittem már tényleg én vagyok a baj.. De a fenébe, a többi kapcsolatom meg jó volt. Mindig kérdem magamtól.. De miért volt ő. És pont tőle iker kislányok. És ami a legérdekesebb számomra.. 11 év után jöttem rá.. Ő egy nárcisztikus ember. Ha Téged nem nézlek meg aznap este.. Szerintem most sem tudnám.. Soha nem hallottam erről.. De legalább tudom, hogyan kezeljem.. Köszönöm!!!!
Nagyon rakattantál a rejtett narciszokra.ha kell róla tapasztalat szívesen mesélek lassan doktoralok a covert narcizmusbol😃és így van nagyon kemény harc megy hogy melyikünk a nagyobb áldozat 😃
Eleinte azt hittem én vagyok a nárcisztikus. Mióta figyelem kit engedek magamhoz közel, azt gondolom mindenki nárcisztikus 😄Komolyan tőlük nem lehet sérülés nélkül szabadulni... Mindig központi téma lesz már nálam a nárcizmus... 🙁
Lehet mind nárcisztikus volt....😮 Van aki vonzza őket. de épp ezért fontos az önmunka, hogy vajon mi ennek az oka. szerintem ha el vagy keseredve, akkor nagy valószínűséggel nem Te vagy a nárcisztikus, mert ők ezt így soha nem akarnák megélni, hogy saját magukat "rossznak" véljék. hisz ők a tökéletesek. 😊 Legfeljebb jó alany vagy a számukra, és ezen kell változtatni.
Nekem is, de 100 % nem vagyok narcisztikus. Viszont ebben nőttem fel, így vannak nálam sajnos problémàk, főleg hogy lelki sérültekhez vonzódom, mivel az az otthonos. Ha komolyan meg akarod érteni a működésed, akkor pénzt és energiát ne sajnálj és menni fog. De ebben Balázs téved, mert nem csak annak vannak sorozatosan nem harmonikus kapcsolatai aki narc!
Kedves Balázs! Tökéletes képet kaptam a helyzetemről! Komolyan fontolóra vettem, hogy velem van a baj...de most teljesen átlátom, hogy a férjem a beteg. Mostmár "csak" újra kell építenem Önmagam, és menekülnöm tőle... Köszönöm
Szèp napot kedves Balázs!!! Ha egy Nő aki èvek óta ,pár havonta váltja a kapcsolatait, de tudom hogy mindenkit leszedett,ès állandó vita volt ,többek között velem is ezt tette,akkor az uj kapcsolata ha önti rá a pènzt meg ,nincsenek tènyezők pèldául gyerek volt felesèg,akkor mibe tud bele kötni a toxikus nő ?,ha minden klappol..Ès tètelezzük fel szereti a toxikus anyuja az uj pattnert..Bár előttem lèvőnek se volt se gyereke se volt felesège ,ráadásul őt szerette a toxikus nő annya,de mondjuk ő el menekűlt,azt mondta nem bîrja tovább Milyen balhèt tud generálni,ha ellátja pènzel,ès mindent meg tesz neki???...
na de mi van ha az anyám a rentett nárcisztikus? nem szakíthatom meg vele 100% a kapcsolatot. Ha elmondom neki hogy valamit rosszul csinált tuti hogy elhárítja a felelősséget, elutasítja hogy ő hibázhat egyáltalán.
Meddig képes kitartani egy ilyen kapcsolat egy rejtett nárcisztikussal? Gondolom függ attól, hogy a partner meddig tolerálja, vagy vannak olyan személyiségtipusok, akik ellenállóbbak az ilyen intenzív hullámvasúton?
@@idontknowwhyimdoingthis7976 Szintén sérült ember egészen sokáig kitart vagy meghagyja a kitartás látszatát. Ez évtizedeket is jelenthet. Ha becsapja magát mindkettő, hogy ők erősek és kiállnak egymásért, akkor főleg… miközben csak akkor, ha van egy közös ellenségkép. Ezt közelről ismerem. 😅
attól függ, mennyire szoros/mély a viszony. akik csak felszínesen ismerik, azokkal nem. a családtagokkal általában ilyen, igen. de a legkegyetlenebb mindig a párjával.
Ha ő mondja :Sajnálom, hogy így gondolod! Ez a bántás esetleg a lemondás időszaka? Vagy újra feltörette a netem és tudja milyen videókat nézek? Ezért használja ezeket a mondatokat??
Az lenne a kérdésem hogy akkor is így viselkedik egy rejtett nárcisztikus ha szerelmes? Sajnos volt szerencsém egy rejtetthez és ugyanez volt, amiket mondtál. Valóban képtelen a harmonikus párkapcsolatra, de ő bevallotta hogy nem szerelmes. Ha szerelmes akkor vajon milyen?
Szia! Mi a helyzet, ha eddig egyetlen párkapcsolatom volt, és nincs összehasonlítási alap? 40 éves vagyok és a szülői ház is mérgező volt. Gyakran gondolkodom rajta, hogy velem van a baj. Egy jó ideje ragadnak rám a nárcisztikus emberek, illetve én így látom, sok körülöttem lévőben felfedeztem. A bennem lévő empátia viszont kizárja, hogy az legyek, de az online hozzáférhető teszteken jó pontszámot érek el. Bár a kérdések néha nem egyértelműek, és nem hiszem, hogy hiteles. Köszönöm, ha van tipped kideríteni. Jók a videók👍
nah, ez a hullámvasút.... kiszámíthatatlan, a jó napok után a semmiből olyan balhé, hogy inkább azt kívántam miért is találkoztunk... mondtam is a drága Nőnek neki kell a feszültség, képtelen elfogadni, hogy jó is lehet valami. Igen, tervezni..azt felejtsd el..."én ilyen művészi vagyok".... hagyjuk.... mindenkivel össze rúgja a port, szülők, testvér, szomszédok, mindenki ... nem képes megmaradni egy munkahelyen... max . pár hónapig 😵💫
És ha az illetőnek nem volt sok párkapcsolata illetve mi a helyzet mondjuk egy ötvenes nárcisztikus zavaros emberrel?Mindenki felmentené, hogy idősődik, sokáig egyedűl élt,tönkre ment egy hosszú házassaga, későn lett apa..és ezért lessz valaki bántalmazó-?Nem hinném.
Mi van azzal, aki társfüggő, kodependens, empata és ujból és ujból nárcisztikus személyiséget válszt magának, gyerekkori trauma, bántalmazás miatt ? Bántalmazásban érzi magát komfortosan, ez volt a családi minta. Ez is lehet rosszabb esetben egy személyiségzavar, de nem biztos, hogy nárcizmus.
6.22 ellenvélemény!! De van ilyen ember😂!! Én ismerek. 12 éve futtatja sőt gyerekeik is vannak. Mind a kettő diplomás végzetségel . Futtatja szó szerint értem . Így meg kapja az üzemanyagot este nappal meg csinálja diplomás végzetsségi munkáját!! Nem írom le mi a végzetsége!
15 év után ennek a videónak köszönhetően jöttem rá hogy az élettársam rejtett nárcisztikus pedig ő váltig állítja hogy én vagyok nárcisztikus és már majdnem el is hittem
@@csillatorok5060 hát szeritem ennek lehet csak igazán csúnya vége, ha nincs ki engedjen, bár az eldobás meg fog történni mint velem, csak a ez a pasas nem lesz ilyen belátó az elején mint én!
Te egy rendkívül intelligens,és okos ember vagy Balázs,gazdag szókincscsel megáldva.Köszönjük a munkádat,rendkívül hasznosak ezek a videók.
Kedves Balázs. Köszönöm, bár az elején biztató volt az, hogy van belátásom, felmerül bennem, hogy nárcisztikus lennék, nem vagyok kimondottan az. Viszont a párkapcsolati vonatkozása a videónak megint azt mutatja, hogy nárcisztikus vagy borderline viselkedési mintáim vannak. Gyakran érzem azt, hogy engem mindenki csak bántani tud, érzelmileg nem vagyok elég érett. Nagyon csúnyán utasítok vissza férfiakat, főleg ha megsértenek valamivel. Nehéz nemet mondanom és megértetni a környezetemmel, hogy most nem akarok ismerkedni semmilyen szinten.
Ott vettem észre magamban a rejtett nárcizmust, hogy mindig én sírtam, hogy bántott valaki, holott én sem voltam különb, tudat alatt elüldöztem magamtól, mert úgy éreztem nincs esélyem, én túl kevés vagyok. Volt hogy meg sem mondtam, hogy szeretem, inkább úgy tettem, mintha utálnám. Nagyon unalmasak és fárasztóak számomra ezek a játszmák. Változtatni szeretnék és fogok is.
Sok sikert kívánok ❤
Ez borzalmas, lelkileg megvisel, kiabálnék, de úgysem hallja senki. Sokszor gondoltam arra, és értetlenkedtem, hogy egyesek, miért nem tudnak kilépni a bántalmazó kapcsolatukból. De nagyon is rájöttem, ahogy egyre többet hallgatlak, nem egyszerű. Nem tudtam, hogy ez egy ördögi kör. Talán össze tudom végre szedni magam, hogy erős legyek. És tudod, mi fáj még? Hogy nem mondhatom el neki, azt a sok bántást, azt a sok megalázást, amit okozott, amivel érzelmi nyomrékká tett. Úgy tudom jellemezni, mikor össze kötik kezed-lábad, bedobnak a vízbe, utánad kiabálják, hogy ússz! Köszönöm, hogy elmondod ezeket, ezáltal leszek erősebb és meginoghatatlan.
Kedves Balázs!! Nagyon köszönöm!! Nagy segítség a gyógyulásomhoz!! Minden szavad aranyat ér számomra!!
"A gyógyulás a felismeréssel kezdődik"..
Ez mennyire igaz!!
Ezt a kicsi mondatot kellene bekeretezve(!!!) kitenni minden nárci ágya fölé!!!
mint a 💩-nak egy pofon lenne sajnos
Kedves Balázs! Köszönöm szépen! Nagyon sokat segítenek a videóid és sokaknak szüksége van ezekre a felismerésekre! Köszönöm!
Balázs!
Mi kinyirtuk egymást. 🤫🤦♀️
Azt hittem már tényleg én vagyok a baj..
De a fenébe, a többi kapcsolatom meg jó volt. Mindig kérdem magamtól.. De miért volt ő. És pont tőle iker kislányok.
És ami a legérdekesebb számomra.. 11 év után jöttem rá.. Ő egy nárcisztikus ember. Ha Téged nem nézlek meg aznap este.. Szerintem most sem tudnám.. Soha nem hallottam erről..
De legalább tudom, hogyan kezeljem..
Köszönöm!!!!
Hálásan Köszönöm
Hú,ez nagyon,jó elôadás volt!
Rendkívül hasznos ez a videód. Hálásan köszönöm!
Nagyon rakattantál a rejtett narciszokra.ha kell róla tapasztalat szívesen mesélek lassan doktoralok a covert narcizmusbol😃és így van nagyon kemény harc megy hogy melyikünk a nagyobb áldozat 😃
Eleinte azt hittem én vagyok a nárcisztikus. Mióta figyelem kit engedek magamhoz közel, azt gondolom mindenki nárcisztikus 😄Komolyan tőlük nem lehet sérülés nélkül szabadulni... Mindig központi téma lesz már nálam a nárcizmus... 🙁
Dettó... 🙄😳
@@verebpici7231 majd múlik, idővel. Egyébként jobb látni a jeleket és hosszan megfigyelni.
Köszönöm Balázs! Most el vagyok keseredve,mert minden kapcsolatom viharos volt.😢😢 Bár én úgy gondolom,hogy miattuk.
Lehet mind nárcisztikus volt....😮 Van aki vonzza őket. de épp ezért fontos az önmunka, hogy vajon mi ennek az oka. szerintem ha el vagy keseredve, akkor nagy valószínűséggel nem Te vagy a nárcisztikus, mert ők ezt így soha nem akarnák megélni, hogy saját magukat "rossznak" véljék. hisz ők a tökéletesek. 😊 Legfeljebb jó alany vagy a számukra, és ezen kell változtatni.
@@andrealow5459 köszönöm! Remélem így van!🙏🏽 Eddig nem foglalkoztam ezzel a témával,csak mostanság. Hát eztán már figyelni fogok.
Régebben én is így gondoltam. 5-6 éve önmunkaban tudom, hogy magamban kell keresni a nem adekvát viselkedést, nem a másikban. Az az ő élete.
Nekem is, de 100 % nem vagyok narcisztikus.
Viszont ebben nőttem fel, így vannak nálam sajnos problémàk, főleg hogy lelki sérültekhez vonzódom, mivel az az otthonos.
Ha komolyan meg akarod érteni a működésed, akkor pénzt és energiát ne sajnálj és menni fog.
De ebben Balázs téved, mert nem csak annak vannak sorozatosan nem harmonikus kapcsolatai aki narc!
Köszönöm! Balázs! .40 év 😢
Kedves Balázs!
Tökéletes képet kaptam a helyzetemről! Komolyan fontolóra vettem, hogy velem van a baj...de most teljesen átlátom, hogy a férjem a beteg. Mostmár "csak" újra kell építenem Önmagam, és menekülnöm tőle... Köszönöm
Köszönöm ! Nagyon hasznos volt !
Ha sokáig nem tud magának új forrást találni és ezidő alatt egy régit sem tud visszaporszívózni akkor hogy érzi magát vagy mit csinál?🤔
Szèp napot kedves Balázs!!! Ha egy Nő aki èvek óta ,pár havonta váltja a kapcsolatait, de tudom hogy mindenkit leszedett,ès állandó vita volt ,többek között velem is ezt tette,akkor az uj kapcsolata ha önti rá a pènzt meg ,nincsenek tènyezők pèldául gyerek volt felesèg,akkor mibe tud bele kötni a toxikus nő ?,ha minden klappol..Ès tètelezzük fel szereti a toxikus anyuja az uj pattnert..Bár előttem lèvőnek se volt se gyereke se volt felesège ,ráadásul őt szerette a toxikus nő annya,de mondjuk ő el menekűlt,azt mondta nem bîrja tovább Milyen balhèt tud generálni,ha ellátja pènzel,ès mindent meg tesz neki???...
Köszönjük!
grandiozus mindeg cserelgeti az autoit is nagyobbra luxusabbra
Mi a helyzet akkor ha csupán csak egy kapcsolata volt és az hullámvasút szerű mint a videóban akkor ő is nárcisztikus?
na de mi van ha az anyám a rentett nárcisztikus? nem szakíthatom meg vele 100% a kapcsolatot. Ha elmondom neki hogy valamit rosszul csinált tuti hogy elhárítja a felelősséget, elutasítja hogy ő hibázhat egyáltalán.
Meddig képes kitartani egy ilyen kapcsolat egy rejtett nárcisztikussal? Gondolom függ attól, hogy a partner meddig tolerálja, vagy vannak olyan személyiségtipusok, akik ellenállóbbak az ilyen intenzív hullámvasúton?
@@idontknowwhyimdoingthis7976 Szintén sérült ember egészen sokáig kitart vagy meghagyja a kitartás látszatát. Ez évtizedeket is jelenthet. Ha becsapja magát mindkettő, hogy ők erősek és kiállnak egymásért, akkor főleg… miközben csak akkor, ha van egy közös ellenségkép. Ezt közelről ismerem. 😅
Előttük nem. De utánuk, a mostani kapcsolatomban - egy áldott jó ember mellett -, úgy néz ki, tudok jól funkcionálni. 😊
30 éve próbáltam rájönni mi a gond! Mostmár tudom! 😢
Azt hittem, csak nekem tartott ilyen sokáig rájönni.😊
Megkérdezhetem, hogy vele vagy-e még?
@@csabacsuvik5132nálam 37 év volt😢
❤
Van olyan hogy a rejtett nárcisztikus mindenkivel így viselkedik? Az anyjával a barátaival stb? Nem csak a párjával.
attól függ, mennyire szoros/mély a viszony. akik csak felszínesen ismerik, azokkal nem. a családtagokkal általában ilyen, igen. de a legkegyetlenebb mindig a párjával.
Ha ő mondja :Sajnálom, hogy így gondolod! Ez a bántás esetleg a lemondás időszaka? Vagy újra feltörette a netem és tudja milyen videókat nézek? Ezért használja ezeket a mondatokat??
Az lenne a kérdésem hogy akkor is így viselkedik egy rejtett nárcisztikus ha szerelmes? Sajnos volt szerencsém egy rejtetthez és ugyanez volt, amiket mondtál. Valóban képtelen a harmonikus párkapcsolatra, de ő bevallotta hogy nem szerelmes. Ha szerelmes akkor vajon milyen?
nem tud szerelmes lenni.
Szia! Mi a helyzet, ha eddig egyetlen párkapcsolatom volt, és nincs összehasonlítási alap? 40 éves vagyok és a szülői ház is mérgező volt. Gyakran gondolkodom rajta, hogy velem van a baj. Egy jó ideje ragadnak rám a nárcisztikus emberek, illetve én így látom, sok körülöttem lévőben felfedeztem. A bennem lévő empátia viszont kizárja, hogy az legyek, de az online hozzáférhető teszteken jó pontszámot érek el. Bár a kérdések néha nem egyértelműek, és nem hiszem, hogy hiteles. Köszönöm, ha van tipped kideríteni. Jók a videók👍
nah, ez a hullámvasút.... kiszámíthatatlan, a jó napok után a semmiből olyan balhé, hogy inkább azt kívántam miért is találkoztunk... mondtam is a drága Nőnek neki kell a feszültség, képtelen elfogadni, hogy jó is lehet valami. Igen, tervezni..azt felejtsd el..."én ilyen művészi vagyok".... hagyjuk.... mindenkivel össze rúgja a port, szülők, testvér, szomszédok, mindenki
... nem képes megmaradni egy munkahelyen... max . pár hónapig 😵💫
🙏🏻❤️🤗
Oké! De ha stimmelnek a tünetek mint rejtett narcisztikus, attól még simán lehet borberline nem??
És ha az illetőnek nem volt sok párkapcsolata illetve mi a helyzet mondjuk egy ötvenes nárcisztikus zavaros emberrel?Mindenki felmentené, hogy idősődik, sokáig egyedűl élt,tönkre ment egy hosszú házassaga, későn lett apa..és ezért lessz valaki bántalmazó-?Nem hinném.
👍🙏
Mi van azzal, aki társfüggő, kodependens, empata és ujból és ujból nárcisztikus személyiséget válszt magának, gyerekkori trauma, bántalmazás miatt ?
Bántalmazásban érzi magát komfortosan, ez volt a családi minta.
Ez is lehet rosszabb esetben egy személyiségzavar, de nem biztos, hogy nárcizmus.
6.22 ellenvélemény!! De van ilyen ember😂!! Én ismerek. 12 éve futtatja sőt gyerekeik is vannak. Mind a kettő diplomás végzetségel . Futtatja szó szerint értem . Így meg kapja az üzemanyagot este nappal meg csinálja diplomás végzetsségi munkáját!! Nem írom le mi a végzetsége!
És egy olyan ember aki taszítja őket? Van -e ilyen egyáltalán?
Na mostmár megnyugodtam nem velem van a baj ,a párom a nárci méghozzá rejtett
Minden egyezett az exemre minden pont rejtett nárcisztikus. Elöző kapcsolatom bántalmazó ( testi ,lelki ) nyílt nárcisztikus volt
15 év után ennek a videónak köszönhetően jöttem rá hogy az élettársam rejtett nárcisztikus pedig ő váltig állítja hogy én vagyok nárcisztikus és már majdnem el is hittem
Akkor mindenkit meg kell vádolni hogy bántalmazó-e
És mi van ha két sérült ember talál egymásra? Egy rejtett nàrcisztikus nő, és egy erőszakos önző férfi?
Akkor győzzön a jobbik..😉
@@MissBambi606 egészséges kapcsolat reménytelen.....
Ez azért elég gyakran elofordul. Roviden: se veled, se nélküled, végtelen cirkusz, de mégsem tudnak szabadulni egymástól.
@@csillatorok5060 hát szeritem ennek lehet csak igazán csúnya vége, ha nincs ki engedjen, bár az eldobás meg fog történni mint velem, csak a ez a pasas nem lesz ilyen belátó az elején mint én!
Ha rá gondolok meghallgatom az Aranyapàm című számot, igaz nálam hölgy volt a nàrci. Jókat nevetek a dalszövegen😂