Tetszik! Habár tegyük hozzá igen amatőr tervezőgárda készíthette, lásd 6:53 a rezgéscsillapító betétet úgy húsz centivel számolták el. :D Jólesz az úgy!
Milyen bátrak,és gyorsak! Se maszk egyiken sem,se gondolkodás,hogy nem állunk a csörlökötél mellé,mert ugy mi van ha elpattan?Vagy elrepülnek az útjából,mint a verebek ?
A jelenleg épülő hídszerkezet 2021 tavaszán készülhet el, ezt követően cserélik ki a meglévő két hídszerkezetet. A Déli összekötő vasúti híd projekt 2022 őszére fejeződik be. A munka azonban nem áll le ezután sem a Déli Körvasúton: a NIF jelenlegi ütemezése szerint a Kelenföld és Népliget közötti szakasz fejlesztése (új, 3 és szakaszosan 4. vágány építése; új megállóhelyek; modern zajvédő falak telepítése) 2023 elején indul és 4-4,5 évig fog tartani a kivitelezés. A cél az, hogy 2027-től 10 percenként járjanak elővárosi vonatok a Déli Körvasúton.
@ Egy két tény evvel kapcsolatban. Duna-híd korszerűsítése" projekt bruttó költségvetése 45 milliárd 428 millió forint volt. Ebből az EU, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz terhére 30 milliárd 429 millió forintot vállalt, a többi a magyar állami költségvetés. A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi nettó 36 milliárd forint értékben. Az összekötő vasúti hidat a déli körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítik. Pár kérdés. Miért a szokásos cégek láthatók? Miért nem a Tarlós éra alatt valósult meg Budapesten mikor a szárnyvonalak felújítása Budapestig, nagyrészt meglettek csinálva? Miért kell Budapest felé még egy szervezet (BFK) ? Miért mindig szidott EU-tól kapott pénzből és miért nem saját pénzből ? Miért "Szavazzunk jól '22-ben, és töretlen lesz a lendület" attól függ és miért nem attól hogy városunkban a fejlesztések ne érdekből, hanem azért legyenek hogy élhetőbb legyen. Miért 2020-lett fontos és miért nem hamarabb mikor EU-s. támogatást már 2019. választás elött jóval lehetett volna lehívni ?
@@mikloskovacs5078 "Miért nem a Tarlós éra alatt valósult meg?" A beruházásra a szerződést 2019. szeptember 19-én írták alá. Tehát hivatalosan Tarlós István főpolgármestersége idején kezdődött. A közbeszerzés már 2018. október 2-án elindult, azonban 2019. január 2-án eredménytelen lett az eljárás, mivel csupán egy ajánlat érkezett, és ezáltal verseny híján nem kötöttek szerződést (legalább 2 ajánlattevő cég kellett volna). 2019. február 28-án újból kiírták a közbeszerzést, erre 4 ajánlat érkezett (A-Híd, SDD Konzorcium (Subterra-Raab, Pannon-Doprastav, Dömper), Duna Aszfalt, KÉSZ). A legjobb ajánlatot a Duna Aszfalt tette, így végül övék lett a projekt. Én személyesen örülök annak, hogy Vitézy Dávid ismét magas pozícióba került, és az ő felügyelete alatt indulhatnak el komoly fejlesztések Budapesten és az elővárosban.
@@daniel_czok Az hogy 2018 kezdték az eljárást, az nem mentség arra hogy a mostani EU költségvetés ( ami 7 évre szól ) miért nem 2010-20. között jött létre. Vasút esetében Szolnokon ugyanez miért valósult meg. Nem az az oka hogy a főváros már nem a kormánypárt kezében van ( ez már 2018-ban is tisztán látható volt hogy nem lesz többsége ) és ezért ideje korán előremenekültek. Az hogy "Vitézy Dávid ismét magas pozícióba került" annak csak egy oka van. Mert rá jött a kormány hogy a fővárost elvesztette, ezért kezdenek olyan beruházásokba aminek van is értelme. Milyen érdekes, most lett egy új szervezet, a Budapest Fejlesztési Központ, vajon miért 2020-ban és miért nem pl. 2014-ben ? Erre mind tudjuk a választ. Pont a 2014 - 2020. EU-s költségvetésben lehetett sok pénzt lehívni vasút fejlesztésre de mit ad az isten Budapest kimaradt. A fontos pályaudvarok között semmi sem történt ( Keleti, Nyugati, Déli, Kőbánya-Kispest, Kelenföld ) a belső részen csak pusztul max. csak tűzoltás van.
A közelből néztem párszor, de nem jöttem rá, hogy hogy csinálják. Köszönöm, így már majdnem értem. Az nem tiszta még, hogy a jobb oldalon (északról nézve) hogy csúszott a szerkezet. Azt láttam, hogy ott uszályokon van alátámasztva. De ugye elhúzták balra lassan (még mindig északról nézem :-) ). Akkor a jobb oldali alátámasztásoknak is valahogy el kell balra mozdulniuk. Az uszályokat is húzták balra vagy volt valamilyen más mechanizmus? Előre is köszönöm.
Tulajdon képen most még csak 1 híd van, ami kétvágányú. E mellé épül most az új híd, ami 1 vágányú lesz. Ezután a régi híd egyik részét lebontják, és egy teljesen új hídszerkezet kerül a helyére. Majd ha az megvan, a másik részét is lebontják, és ahelyett is újat csinálnak, így lesz 3 vadi új hídszerkezet, ami 3 vágányt jelent. Azért egyenként csinálják, mert 2 vágánynak folyamatosan üzemkésznek kell lennie a forgalom miatt. Így ha az új vágány kész, a régi kettő közül le lehet bontani egyet, és az felújítani.
@@frentzen100 Minden igaz, amit leírtál, kivéve, hogy jelenleg két különálló hídszerkezet van egy-egy vágánnyal, nem egy híd két vágánnyal. Szóval két különálló hidat bontanak el és három újat építenek.
Vajon mi a koncepció? Meg kell várni, míg pár év alatt hozzározsdásodik a régi elemekhez az új, vagy esetleg átfestik a régieket, hogy passzoljanak az újhoz? 🤔 Ja, csak tovább kellett nézni a videót... oké.
@@laszlomarkus7357 Arra gondoltam, hogy egy megszakítás nélküli, végtelen vonat megy végig a hídon, az év minden órájában. Az 50% úgy jött ki, hogy pl. egy 500 méteres vonatot 500 méterre követ egy másik 500 méteres vonat. Vagy komolyabbra fordítva a szót, akkor lenne 100% a kihasználnáltsága a hidat is tartalmazó állomásköznek (jobb és bal vágány külön), ha a vonatok térközre követnék egymást, azaz minden két kilométerben lenne egy vonat. Az 50% meg, hogy minden második térközre esik egy vonat. Ez utóbbi is kezelhetetlenül nagy forgalmi terhelés.
Ez mind szep es jo egyebkent, de...mi lesz a Hamzsabegi setanyon vegig a parkkal...? Nagyitoval kell keresni a zoldfeluleteket a varosban, az uj vagannyal es a fallal valoban leromboljak azt? Es tenyleg tok jo kis hely az ott es egyedi kis milio. Potolhatatlan dolog
Át fog alakulni. Tényleg kár lesz érte, de ez van. Ha ez kell ahhoz, hogy a teljes városban jelentősen csökkenjen az autóforgalom, akkor megtérül. Ez a videó is tanúsítja, hogy mindig is terveztek több vágányt, hiszen a pillért is elve úgy építették. A Hamzsabégi sétány mellé költözőknek ezt miért nem mondták? Ezt tessék azoktól kérdezni, akik eladták a telket vagy a lakást. És azért park lesz, csak máshogyan fog kinézni.
@@ubul8616 Az autó forgalom nem fog ettől csökkenni.És többet nem lesz ott park,hanem szabályozott sétány,kiépitve. Mert valami baromnak ez a nünükéje.Tegyünk csak rendet bármi áron. Ha elférne ott lakópark,valószínűleg az menne oda,nem fák..
@@kissbela5281 Az biztos, hogy sokan fogják használni az új vasutat. Minden fejlesztés sok új utast hozott. És azok csak autóból tudnak átülni, másról nem.
@@becskyandras Nagyon köszi a választ! Ha lehet téged támogatni egy kis apróval paypal-on, oszd meg, kérlek! Tudod, hogy most hol tart a 3. vágány építése?
Tetszik! Habár tegyük hozzá igen amatőr tervezőgárda készíthette, lásd 6:53 a rezgéscsillapító betétet úgy húsz centivel számolták el. :D Jólesz az úgy!
4:22 az új szürke felsővezetéktartó oszlopok jól mutatnak. Az üdvözlés és a kommentálás még színesebbé tette a videot.
szívből örülök hogy rögzítetted ezeket az az órákat!!!!
Igazán nagyon kitalálták a mérnökök, gratulálok hozzá! Jó, hogy készül videó az építésről, összeszerelésről!
Nagyon jó lett ez a videó. Tetsztik ahogy le "vlogolod", tájékoztatsz. Több ilyet :D
Pontosan erről szól a szavazás is!
Super a videó
Gartulálok! Érdekes, és hasznos videó! :-)
Köszönöm szépen. Tervezem folytatni.
Szuper videó! Gratulálok!
Jó lett a videó, köszi a munkád!
Szuper lett,mint mindig.
12:19 - Bzzz! 😊
Miért húzza le mozdonyvezető menet közben az áramszedőt??
(Tudom, nem ez volt a videó lényege).
Valószínű fázishatár van ott és ilyenkor lekell engedni.
Ideiglenes leeresztett van a jobb parton.
Fázishatárnál nem kell leengedni.
Kötelező takarékoskodás.👍
Ez már a 90s években más lehetett volna, szerintem!!💾📼
Boldog Szülinapot Andris. Szép nap ez így, nem?
Milyen bátrak,és gyorsak!
Se maszk egyiken sem,se gondolkodás,hogy nem állunk a csörlökötél mellé,mert ugy mi van ha elpattan?Vagy elrepülnek az útjából,mint a verebek ?
Nagyon kíváncsi voltam erre! Köszönöm! Egy lav (csiptetős) mikrofont azért beszereznék a helyedben, sokkal jobb lenne a hang.
Javasolj egy jó típust ami illeszthető a SONY FDR AX53-hoz vezeték nélkül. Szerintem megvenném.
8:05 Bizarr, hogy a 3. híd vágányának helye milyen régóta ki van hagyva, s végre megépítik. :) Régebben egy kis korlát volt ott.
1946-1953 között állt a mostani új híd helyén az újjáépítésig üzemelt ideiglenes K híd, ami az Újpesti vasúti hídon tovább szolgált 1955-2008 között.
Szuper videó!!! Köszi
Nice compilation!!
Most is fegyveres őr őrzi a hidat? Mert a bódé még ott van. 6:15, és 7:45 nél ir látni lehet
Nyilván már nem
Pedig de. Strategiai fontosságú létesítmény. A mai napig fegyveres őrök vigyázzák.
A jelenleg épülő hídszerkezet 2021 tavaszán készülhet el, ezt követően cserélik ki a meglévő két hídszerkezetet. A Déli összekötő vasúti híd projekt 2022 őszére fejeződik be.
A munka azonban nem áll le ezután sem a Déli Körvasúton: a NIF jelenlegi ütemezése szerint a Kelenföld és Népliget közötti szakasz fejlesztése (új, 3 és szakaszosan 4. vágány építése; új megállóhelyek; modern zajvédő falak telepítése) 2023 elején indul és 4-4,5 évig fog tartani a kivitelezés. A cél az, hogy 2027-től 10 percenként járjanak elővárosi vonatok a Déli Körvasúton.
Sajnos ez még borzasztóan messze van, de remélem a lendület nem hagy alább! :-(
Szavazzunk jól '22-ben, és töretlen lesz a lendület
@ Egy két tény evvel kapcsolatban. Duna-híd korszerűsítése" projekt bruttó költségvetése 45 milliárd 428 millió forint volt. Ebből az EU, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz terhére 30 milliárd 429 millió forintot vállalt, a többi a magyar állami költségvetés. A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi nettó 36 milliárd forint értékben. Az összekötő vasúti hidat a déli körvasút fejlesztésének részeként korszerűsítik. Pár kérdés. Miért a szokásos cégek láthatók? Miért nem a Tarlós éra alatt valósult meg Budapesten mikor a szárnyvonalak felújítása Budapestig, nagyrészt meglettek csinálva? Miért kell Budapest felé még egy szervezet (BFK) ? Miért mindig szidott EU-tól kapott pénzből és miért nem saját pénzből ? Miért "Szavazzunk jól '22-ben, és töretlen lesz a lendület" attól függ és miért nem attól hogy városunkban a fejlesztések ne érdekből, hanem azért legyenek hogy élhetőbb legyen. Miért 2020-lett fontos és miért nem hamarabb mikor EU-s. támogatást már 2019. választás elött jóval lehetett volna lehívni ?
@@mikloskovacs5078 "Miért nem a Tarlós éra alatt valósult meg?"
A beruházásra a szerződést 2019. szeptember 19-én írták alá. Tehát hivatalosan Tarlós István főpolgármestersége idején kezdődött.
A közbeszerzés már 2018. október 2-án elindult, azonban 2019. január 2-án eredménytelen lett az eljárás, mivel csupán egy ajánlat érkezett, és ezáltal verseny híján nem kötöttek szerződést (legalább 2 ajánlattevő cég kellett volna).
2019. február 28-án újból kiírták a közbeszerzést, erre 4 ajánlat érkezett (A-Híd, SDD Konzorcium (Subterra-Raab, Pannon-Doprastav, Dömper), Duna Aszfalt, KÉSZ). A legjobb ajánlatot a Duna Aszfalt tette, így végül övék lett a projekt.
Én személyesen örülök annak, hogy Vitézy Dávid ismét magas pozícióba került, és az ő felügyelete alatt indulhatnak el komoly fejlesztések Budapesten és az elővárosban.
@@daniel_czok Az hogy 2018 kezdték az eljárást, az nem mentség arra hogy a mostani EU költségvetés ( ami 7 évre szól ) miért nem 2010-20. között jött létre. Vasút esetében Szolnokon ugyanez miért valósult meg. Nem az az oka hogy a főváros már nem a kormánypárt kezében van ( ez már 2018-ban is tisztán látható volt hogy nem lesz többsége ) és ezért ideje korán előremenekültek. Az hogy "Vitézy Dávid ismét magas pozícióba került" annak csak egy oka van. Mert rá jött a kormány hogy a fővárost elvesztette, ezért kezdenek olyan beruházásokba aminek van is értelme. Milyen érdekes, most lett egy új szervezet, a Budapest Fejlesztési Központ, vajon miért 2020-ban és miért nem pl. 2014-ben ? Erre mind tudjuk a választ. Pont a 2014 - 2020. EU-s költségvetésben lehetett sok pénzt lehívni vasút fejlesztésre de mit ad az isten Budapest kimaradt. A fontos pályaudvarok között semmi sem történt ( Keleti, Nyugati, Déli, Kőbánya-Kispest, Kelenföld ) a belső részen csak pusztul max. csak tűzoltás van.
A közelből néztem párszor, de nem jöttem rá, hogy hogy csinálják. Köszönöm, így már majdnem értem. Az nem tiszta még, hogy a jobb oldalon (északról nézve) hogy csúszott a szerkezet. Azt láttam, hogy ott uszályokon van alátámasztva. De ugye elhúzták balra lassan (még mindig északról nézem :-) ). Akkor a jobb oldali alátámasztásoknak is valahogy el kell balra mozdulniuk. Az uszályokat is húzták balra vagy volt valamilyen más mechanizmus? Előre is köszönöm.
csörlővel húzták a hidat, a bárkaát a híd "vonszolta" magával, mivel a híd rögzítve volt a bárkán lévő emelőmű szerkezethez.
Pontosan.
Nagy kincs lesz ez a videó 15-20 év múlva!!! :)
És most legalább tudom, hogy melyik hídnak az elemeit látom Csepelen naponta a budafoki oldalról: D!
Nem mondod hogy eddig nem tudtad??
@@becskyandras Ennyire nem járkálok Ferencváros felé, és ennyire nem olvasok cikkeket.
jó video! lesz egy harmadik híd v. a régit váltják ki?
Ahol most zajlik az építkezés ott nem volt híd, igen lesz egy harmadik.
12:15-nél az áthaladó Flört úgy döntött, hogy áramszedő nélkül folytatja az útját :D
Sziasztok!
Elmondaná valaki miért tette ezt?
Mert a híd másik oldalán van egy szedőt le, tábla. Ő már korábban abszolválta.
Az új hídelemet merről emelték be? A vasúti és közúti hidak között alulról, vagy átemelték felettük?
Az is szép mutatvány lehetett :)
Uszály vitte oda és alulról emelték a helyére
na ebből kellene egy timelapse videót csinálni
az igen ott a háttérben ;) 2:21
Most akkor 3 vasúti híd lesz vagy a régit lebontják?
Benne van a videóban a válasz.
Tulajdon képen most még csak 1 híd van, ami kétvágányú. E mellé épül most az új híd, ami 1 vágányú lesz. Ezután a régi híd egyik részét lebontják, és egy teljesen új hídszerkezet kerül a helyére. Majd ha az megvan, a másik részét is lebontják, és ahelyett is újat csinálnak, így lesz 3 vadi új hídszerkezet, ami 3 vágányt jelent. Azért egyenként csinálják, mert 2 vágánynak folyamatosan üzemkésznek kell lennie a forgalom miatt. Így ha az új vágány kész, a régi kettő közül le lehet bontani egyet, és az felújítani.
@@frentzen100 Minden igaz, amit leírtál, kivéve, hogy jelenleg két különálló hídszerkezet van egy-egy vágánnyal, nem egy híd két vágánnyal. Szóval két különálló hidat bontanak el és három újat építenek.
Vajon mi a koncepció? Meg kell várni, míg pár év alatt hozzározsdásodik a régi elemekhez az új, vagy esetleg átfestik a régieket, hogy passzoljanak az újhoz? 🤔
Ja, csak tovább kellett nézni a videót... oké.
A két régi hídra is a csere vár.
minek a harmadik híd, mikor a másik kettő sincs 50%-nál jobban kihasználva?
Mi lenne egy híd 100%-os kihasználása?
Hogy lefedjék a Dunát.
@@laszlomarkus7357 Arra gondoltam, hogy egy megszakítás nélküli, végtelen vonat megy végig a hídon, az év minden órájában. Az 50% úgy jött ki, hogy pl. egy 500 méteres vonatot 500 méterre követ egy másik 500 méteres vonat. Vagy komolyabbra fordítva a szót, akkor lenne 100% a kihasználnáltsága a hidat is tartalmazó állomásköznek (jobb és bal vágány külön), ha a vonatok térközre követnék egymást, azaz minden két kilométerben lenne egy vonat. Az 50% meg, hogy minden második térközre esik egy vonat. Ez utóbbi is kezelhetetlenül nagy forgalmi terhelés.
Bocsi! I pistának szólt. Egyébként meg bontsák le mindet! Éljenek a lapos Mars hívök!
Az nem zavar, hogy a vonatok nem azonos sebességgel mennek? És nem is ugyanott állnak meg?
Becsky András ==> a régi Déli összekötő híd mikor épült ami most is látható ????????🤔🤔🤔🤔🤔🤔🤔🤔🤔
Valamikor a háború után ugye mivel az eredeti le lett bombázva
@@hadur5597 akkor majd 75 éves ..... 🤔👍😎
A jelenlegi híd északi felét 1948-ban, a délit 1953-ban adták át.
@@dorysTS 👍😎
Ez mind szep es jo egyebkent, de...mi lesz a Hamzsabegi setanyon vegig a parkkal...? Nagyitoval kell keresni a zoldfeluleteket a varosban, az uj vagannyal es a fallal valoban leromboljak azt? Es tenyleg tok jo kis hely az ott es egyedi kis milio. Potolhatatlan dolog
Át fog alakulni. Tényleg kár lesz érte, de ez van. Ha ez kell ahhoz, hogy a teljes városban jelentősen csökkenjen az autóforgalom, akkor megtérül. Ez a videó is tanúsítja, hogy mindig is terveztek több vágányt, hiszen a pillért is elve úgy építették. A Hamzsabégi sétány mellé költözőknek ezt miért nem mondták? Ezt tessék azoktól kérdezni, akik eladták a telket vagy a lakást. És azért park lesz, csak máshogyan fog kinézni.
@@ubul8616 Az autó forgalom nem fog ettől csökkenni.És többet nem lesz ott park,hanem szabályozott sétány,kiépitve.
Mert valami baromnak ez a nünükéje.Tegyünk csak rendet bármi áron.
Ha elférne ott lakópark,valószínűleg az menne oda,nem fák..
@@kissbela5281 Az biztos, hogy sokan fogják használni az új vasutat. Minden fejlesztés sok új utast hozott. És azok csak autóból tudnak átülni, másról nem.
a balra töle a 2 régit is le cserélik?
De le ám mint a huzat!!
Azért egy kamerát lerakhattál volna fixen timelapse felvételhez. Remélem a következő hídelemnél csinálsz olyat. Szerintem látványosabb lenne.
Jogos, de sajnos csak egy kamerám van az pedig nagy ilyesmihez. Azért valamilyen úton módon előbb utóbb ezt is meg fogom majd oldani.
Lesz folytatása as videónak?
Tervezem igen. Csak jó lenne előre tudni mikor emelnek. Na de ők is csak az utolsó pillanatban döntik ám el sajna.
@@becskyandras
Nagyon köszi a választ!
Ha lehet téged támogatni egy kis apróval paypal-on, oszd meg, kérlek!
Tudod, hogy most hol tart a 3. vágány építése?
@@becskyandras
Pénteken járam arrafelé, mer be kelett mennem az irodába, ami nem mssze van onnan, de nagy előrehaladást egyelőre nem látok sajnos.
Nincs pay pal-om. Nem is terveztem ilyet.😉😉
@@becskyandras
Pedig 26 ezer feletti megtekintés van. Ha mindenki csak 100,- Ft-ot fizet havonta.... És 100 Ft mi a mai világban? :-O
hamzsabégin mi lesz a parkkal?
szeretném neked figyelembe ajánlani hogy megtalálhatód a fórumot a déli körvasúttal kapcsolatban ha úgy keresed és erről is szó van benne.
Tetszik!
Mi meló, te jó ég....
Azóta már elkészült: ruclips.net/video/Ul_Jv3EIcsw/видео.html
Becs ez a leginformativabb videód
Bizonyára hasznos lesz, de szép nem, az biztos.
En sem ilyen hidszerkezetet tettem volna ide!
a régi rozsdás híd is ki lesz cserélve, így a réginél szebb is lesz
A sok reklám miatt dislike. Kevesebbet is beállíthatnál.
Sorry, nem én csinálom. Autómatán van még nemigen volt időm foglalkozni vele.
@@becskyandras hajrá Dunavarsány ✌️👍😎
Mozilla Firefox + uBlock Origin.