Ha értékesnek találtad Bibók Bea gondolatait, akkor megteszed, hogy feliratkozol a csatornára? Neked ez csak egy kattintás, nekünk viszont hatalmas segítség, hogy minél több és színvonalas epizódot tudjunk készíteni. Köszönjük szépen! 🙏
Több csatornán néztem az "Ellopott felnőttkort" , tetszett! Milyen sokat növel az értékén, ha intelligens, empatikus műsorvezetővel készül, köszönöm, hogy ebben a formában is láthattam a témáról videót!
Nálunk nem történt meg a szülőkkel ez az elbeszélgetés. Végig csináltunk kontroll alatt 20 évet. Mikor nyugdíjba mentek a szülők, úgy gondolták, most aztán teljes egészében a gyerekükről, és a már azóta megszületett unokáról fog szólni az élet. Na ez nem jött össze, mert én, az anya, meghúztam egy határt - ami persze nagyon fájdalmas volt - számukra. Szenvednek, az élet tömény borzalom számukra . A párom apja rákos - hol ilyen, hol olyan - anyósom meg demens. Ami nagyon érdekes, hogy anyósom szinte semmit sem ért már a világból, de minket ott vár az ajtóban, ül egy széken, és mikor ott vagyunk, folyamatosan hajtogatja, hogy mennyire szeret bennünket. Az asztalnál fél percenként megkérdezi, hogy eszünk-e, mászkál a konyha és a szoba között, hogy hozzon valami ételt, vagy italt. A vacsora végén persze el kell hozni a maradékot, amit apósom készít, érdekes, hogy a kaja csomagolástt sem felejtette el anyósom, ebben még most is teljesen képben van. A párom folyamatos bűntudatban él, és azt gondolja, hogy ő tehet a betegségükről, és még most is azt gondolja, hogy megmentheti őket. Az elhozott ételt még napok múlva is képes megenni, mert kidobni amit apu főzött persze nem lehet. előfordul, hogy egy hét múlva is a munkahelyi hűtőben tartja a kaját, mert nem meri kidobni. Mikor megkérdezem a páromtól, hogy szerinte ez normális működés a szülei részéről, ő naivan mindig azt válaszolja, hogy náluk nagyon erős a családi összetartás, és a szeretetüket csak így tudják kimutatni, nem érti nekem ezzel mi bajom van. A legtöbbet hallott mondat a párom szájából mindig az volt régebben, amikor már felszólítottam, hogy most aztán beszélgessen el velük, hogy amit én kérek attól ők "összeomlanának", ezt azért ugye nem akarom? Ezért minden maradt a régiben, a mai napig. Minden nap hívnak pontban 7 órakor, minden hétvégén ott vagyunk, és esszük az após kajáját - jegyzem meg én soha sem eszek, arra hivatkozva, hogy vigyázok az alakomra, holott belül azt érzem, hogy ez az egy ellenállás marad számomra ellenük. A párom eszik egyedül, holott a tányérok, poharak mocskosak, mert önállóan már nem tudja tisztán tartani a konyhát. Nem tudom mi fog változni, ha már nem lesznek, de gyanítom, hogy a nekem lesz csak, részben fellélegzés, mert a párom életében már visszafordíthatatlan sérüléseket okoztak.
Sajnalom, hogy tehetetlen. Ha meghalnak, a párja valószínű, hogy nem fogja tudni feldolgozni a veszteséget, folytatódik tovább a ' szolgálat', mintha êlnének. De ezt talán hallotta a podcastban.
Vannak azért itt túlzások... Pl. én kimondottan szívesen fogadom a főtt ételt, mert utálok főzni és sajnálom erre az időt. Kismamaként nem hogy főzni nem tudtam volna a sokemberes gyerekem mellett aki 1 évig éjjel sem aludt 1 óránál tovább egyhuzamban, zuhanyozni alig volt erőm... Szerintem ha akkor magamra hagynak, akkor kiugrottam volna egyedül az ablakon, olyan állapotban voltam. Ezenkívül mi van azzal a szülővel, akinek minimális a nyugdíja, megözvegyül és a híd alá kerülne, ha hagynám? Akit ápolni kell? Akkor sem hagynám úgy magára, ha előtte egy kanál vízben megfojtottuk volna egymást...
Elhangzik es le is írtam, hogy nem a szülő elhanyagolásáról van szó, hanem amikor egészséges a szülő is és a gyerek is, akkor megvalósítható, hogy függetlenebbek legyenek.Sajnos a túl szorosan kötődő családokban hemzsegnek a betegségek, a pszichés és testi problémák is.
@@bibokbea6990 Tisztelem a munkásságát, de az elmondottak sajnos nagyon könnyedén félreértelmezhetők az egyszerűbben gondolkododók által. Én egy nagyon rutinos önfejlesztő vagyok, több terápiában voltam, nagyon erős az önreflexióm, "megjártam a hadak útját", éltem egyedül, jártam a világot, stb., de még nekem is sokszor szélsőségesen értelmezhető. Egyébként érint a téma engem is, de én nem hagytam magam soha. Veszélyes a kismamáknak azt normának állítani (főleg a dolgozó férjeiknek), hogy 1 hét után neki már mindent önállóan kell csinálni, akkor is ha belepusztul. Így is túl sok a nukleáris család, a magány, egy nőnek otthon egyedül. A közösség sehol nincs már - örül, ha családja még van. Szerintem nincs igazi szabály hogyan "kell", az az egészséges, ahol mindenki a legjobbat tudja kihozni a helyzetből, ahol mindenki nagyjából elégedett, ahol felnőttként tudok jóban lenni a családommal de nem telepszik rám egyik sem.
@annamariarupp5987 Eddig megvan, sejtettem, hogy pszichológus szakemberként nem arra buzdít hogy dugjuk elfekvőbe a mamát, csak kicsit szélsőséges a megfogalmazás. Nem feltétlenül hátrányos a szorosabb kapcsolat, amennyiben az jó minőségű és a normális életet támogató.
1:14 Meghallgattam a kérést. A feliratkozás rendkívül értékes művelet. Nem csak egy apróság. A figyelmemmel összemérhető. Az nem olcsó, (akkor sem ha általában az emberek figyelme olcsó). Nem iratkozom fel, amíg minden videód 80% fölé értékelhető nem lesz. :D Már nem sok kell hozzá, és nem is skell sok tartalmat revideálni. Jó munkát, figyelni fogom, hogy megérdemli e már a csatorna hogy feliratkozzak rá. ^^ Ez a videó sokat segít ebben! :D
Bea a szorongásra vezeti vissza a túl szoros kötődést. Mi ez a szorongás, honnan ered és hogyan lehet csillapítani ? Ne az állandó együttlét jelentse a biztonságot, de mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy ez belül megteremtődjön ?
Igen, csak ott volt egy kênyszer, azon múlt az élet, hogy ne vesszenek ossze, hiszen a létfenntartás miatt egyutt kellett élni. Harom generaciós hazakban éltek, mert efyutt művelték a földet. Ma nár megvaltozott a társadalmunk.
@@bibokbea6990 És biztos, hogy jó irányú volt ez a változás? A fiatalok szenvednek, mert jó lenne a gyerekek mellé segítség illetve eladósodnak a lakhatás biztosítása érdekében, az idős szülők pedig egyedül élnek vidéken nagy házakban magukra hagyva, mert a fiatalabb generációnak nincs ideje rájuk. Régen a család a nagyobb rokonságot jelentette (nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, unokatestvérek, stb.). Ma - jó esetben - apa, anya, gyerekek. /És ma is ott van/lenne a kényszer, hiszen a lakhatási költségek nagyon magasak és azokat bizony az együttlakással lehet csökkenteni./ Ez az atomizálódás csak a gazdaságnak jó, fogyassz, fogyassz és fogyassz. Hiszen minden háztartásnak külön-külön meg kell vennie a háztartás vezetéséhez szükséges eszközöket.
@@pepicsek1Jó a kérdés. Olyan mértékben változott meg a világunk, hogy muszáj ahhoz alkalmazkodni. Felgyorsult minden, és már a nők sem csak háztartást vezetnek, mint rég. Sajnos az alkalmazkodás képessége adaptív tulajdonság, tehat a túlélést es szaporodást szolgaló magatartás. Ez teszi az embereket alkalmassá a megváltozott életkorulményekhez. Sajnos ezt nem tudjuk felülírni. Ez olyan dolog, mintha nosztalgiaznánk, hogy milyen jó volt annó az, amikor egy családban volt fekete- fehér tv. Az akkor jó volt, de a mostani világunkban az marad életben, aki követi a változásokat és van laptopja, okos telefonja, okos tv-je, mert ezek nélkül nem boldogulna.
Jó a kérdés. Olyan mértékben változott meg a világunk, hogy muszáj ahhoz alkalmazkodni. Felgyorsult minden, és már a nők sem csak háztartást vezetnek, mint rég. Sajnos az alkalmazkodás képessége adaptív tulajdonság, tehat a túléléstces szaporodást szolgalóagatartás. Ez teszi az embereket alkalmassá a megváltozott életkorulményekhez. Sajnos ezt nem tudjuk felülírni. Ez olyan dolog, mintha nosztalgiaznánk, hogy milyen jó volt annó az, amikor egy csaladban volt fekete- fehér tv. Az akkor jó volt, de a mostani világunkban az marad életben, aki követi a változásokat és van laptopja, okos telefonja, okos tv-je, mert ezek nélkül nem boldogulna.
Én nagyon csodálkozom azon, hogy Bea a példáit beazonosÍthatóan mondja el. Például a házaspár, akivel egy házban laknak. És ez minden podcastjában előfordul. Nekem ez nagy csalódás, pedig a tartalom értékes. Nem is értem.
Ahol lakom több ilyen szülőt látok, en sem tudom melyik lakó szülei, eppen ezért nem beazonosítható. Ez egy nagy létszámú lakóház, es mivel en sem tudom, hogy az általam látott szulok kihez tartoznak, igy nem beazonosítható. Csak a szülők narrativajaból tudom, hogy mi a csaladi helyzet. Mivel számtalan ilyen van, semmi egyedit nem mondtam, ezert nem értek egyet.
Ha értékesnek találtad Bibók Bea gondolatait, akkor megteszed, hogy feliratkozol a csatornára? Neked ez csak egy kattintás, nekünk viszont hatalmas segítség, hogy minél több és színvonalas epizódot tudjunk készíteni. Köszönjük szépen! 🙏
Minden beszelgetest meghallgatok Beával..nagyon nagyon sokat lehet tanulni tőle❤❤❤❤
Koszonom ❤mindennap 5 percenként hívott édesanyám . 41 év 😮 után Elkoltozteem jól döntöttem más világ 😢
Már a beharangozó is magával ragadó, csodálatos ❤
Több csatornán néztem az "Ellopott felnőttkort" , tetszett! Milyen sokat növel az értékén, ha intelligens, empatikus műsorvezetővel készül, köszönöm, hogy ebben a formában is láthattam a témáról videót!
Örülök, hogy tetszett a beszélgetés, és nagyon köszönöm a visszajelzést!
Köszönöm szépen! 🤗
Gratulálok! Minden percét élveztem a beszélgetésnek. 😊
Alig várom. ❤
Nálunk nem történt meg a szülőkkel ez az elbeszélgetés. Végig csináltunk kontroll alatt 20 évet. Mikor nyugdíjba mentek a szülők, úgy gondolták, most aztán teljes egészében a gyerekükről, és a már azóta megszületett unokáról fog szólni az élet. Na ez nem jött össze, mert én, az anya, meghúztam egy határt - ami persze nagyon fájdalmas volt - számukra. Szenvednek, az élet tömény borzalom számukra . A párom apja rákos - hol ilyen, hol olyan - anyósom meg demens. Ami nagyon érdekes, hogy anyósom szinte semmit sem ért már a világból, de minket ott vár az ajtóban, ül egy széken, és mikor ott vagyunk, folyamatosan hajtogatja, hogy mennyire szeret bennünket. Az asztalnál fél percenként megkérdezi, hogy eszünk-e, mászkál a konyha és a szoba között, hogy hozzon valami ételt, vagy italt. A vacsora végén persze el kell hozni a maradékot, amit apósom készít, érdekes, hogy a kaja csomagolástt sem felejtette el anyósom, ebben még most is teljesen képben van. A párom folyamatos bűntudatban él, és azt gondolja, hogy ő tehet a betegségükről, és még most is azt gondolja, hogy megmentheti őket. Az elhozott ételt még napok múlva is képes megenni, mert kidobni amit apu főzött persze nem lehet. előfordul, hogy egy hét múlva is a munkahelyi hűtőben tartja a kaját, mert nem meri kidobni. Mikor megkérdezem a páromtól, hogy szerinte ez normális működés a szülei részéről, ő naivan mindig azt válaszolja, hogy náluk nagyon erős a családi összetartás, és a szeretetüket csak így tudják kimutatni, nem érti nekem ezzel mi bajom van. A legtöbbet hallott mondat a párom szájából mindig az volt régebben, amikor már felszólítottam, hogy most aztán beszélgessen el velük, hogy amit én kérek attól ők "összeomlanának", ezt azért ugye nem akarom? Ezért minden maradt a régiben, a mai napig. Minden nap hívnak pontban 7 órakor, minden hétvégén ott vagyunk, és esszük az após kajáját - jegyzem meg én soha sem eszek, arra hivatkozva, hogy vigyázok az alakomra, holott belül azt érzem, hogy ez az egy ellenállás marad számomra ellenük. A párom eszik egyedül, holott a tányérok, poharak mocskosak, mert önállóan már nem tudja tisztán tartani a konyhát. Nem tudom mi fog változni, ha már nem lesznek, de gyanítom, hogy a nekem lesz csak, részben fellélegzés, mert a párom életében már visszafordíthatatlan sérüléseket okoztak.
Sajnalom, hogy tehetetlen. Ha meghalnak, a párja valószínű, hogy nem fogja tudni feldolgozni a veszteséget, folytatódik tovább a ' szolgálat', mintha êlnének. De ezt talán hallotta a podcastban.
😢😢
Vannak azért itt túlzások... Pl. én kimondottan szívesen fogadom a főtt ételt, mert utálok főzni és sajnálom erre az időt. Kismamaként nem hogy főzni nem tudtam volna a sokemberes gyerekem mellett aki 1 évig éjjel sem aludt 1 óránál tovább egyhuzamban, zuhanyozni alig volt erőm... Szerintem ha akkor magamra hagynak, akkor kiugrottam volna egyedül az ablakon, olyan állapotban voltam.
Ezenkívül mi van azzal a szülővel, akinek minimális a nyugdíja, megözvegyül és a híd alá kerülne, ha hagynám? Akit ápolni kell? Akkor sem hagynám úgy magára, ha előtte egy kanál vízben megfojtottuk volna egymást...
Nagyon igaz.
Elhangzik es le is írtam, hogy nem a szülő elhanyagolásáról van szó, hanem amikor egészséges a szülő is és a gyerek is, akkor megvalósítható, hogy függetlenebbek legyenek.Sajnos a túl szorosan kötődő családokban hemzsegnek a betegségek, a pszichés és testi problémák is.
@@bibokbea6990 Tisztelem a munkásságát, de az elmondottak sajnos nagyon könnyedén félreértelmezhetők az egyszerűbben gondolkododók által. Én egy nagyon rutinos önfejlesztő vagyok, több terápiában voltam, nagyon erős az önreflexióm, "megjártam a hadak útját", éltem egyedül, jártam a világot, stb., de még nekem is sokszor szélsőségesen értelmezhető. Egyébként érint a téma engem is, de én nem hagytam magam soha. Veszélyes a kismamáknak azt normának állítani (főleg a dolgozó férjeiknek), hogy 1 hét után neki már mindent önállóan kell csinálni, akkor is ha belepusztul. Így is túl sok a nukleáris család, a magány, egy nőnek otthon egyedül. A közösség sehol nincs már - örül, ha családja még van.
Szerintem nincs igazi szabály hogyan "kell", az az egészséges, ahol mindenki a legjobbat tudja kihozni a helyzetből, ahol mindenki nagyjából elégedett, ahol felnőttként tudok jóban lenni a családommal de nem telepszik rám egyik sem.
Bea másról beszél. Természetes dolog az idős szülő segítése. Ő a túlzott, kóros kötődésről szól
@annamariarupp5987 Eddig megvan, sejtettem, hogy pszichológus szakemberként nem arra buzdít hogy dugjuk elfekvőbe a mamát, csak kicsit szélsőséges a megfogalmazás. Nem feltétlenül hátrányos a szorosabb kapcsolat, amennyiben az jó minőségű és a normális életet támogató.
1:14 Meghallgattam a kérést. A feliratkozás rendkívül értékes művelet. Nem csak egy apróság. A figyelmemmel összemérhető. Az nem olcsó, (akkor sem ha általában az emberek figyelme olcsó). Nem iratkozom fel, amíg minden videód 80% fölé értékelhető nem lesz. :D Már nem sok kell hozzá, és nem is skell sok tartalmat revideálni. Jó munkát, figyelni fogom, hogy megérdemli e már a csatorna hogy feliratkozzak rá. ^^
Ez a videó sokat segít ebben! :D
Köszönöm, hogy mérlegeled a feliratkozást!😉
Bea a szorongásra vezeti vissza a túl szoros kötődést. Mi ez a szorongás, honnan ered és hogyan lehet csillapítani ? Ne az állandó együttlét jelentse a biztonságot, de mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy ez belül megteremtődjön ?
A szorongás a túl szoros kötödés miatt jön létre, tehat fordítva történik. A szorongás oka a túl szoros kötődés.
Régen együtt élt 3 generáció. Náluk is ugyanazek a problémák voltak?
Igen, csak ott volt egy kênyszer, azon múlt az élet, hogy ne vesszenek ossze, hiszen a létfenntartás miatt egyutt kellett élni. Harom generaciós hazakban éltek, mert efyutt művelték a földet. Ma nár megvaltozott a társadalmunk.
@bibokbea6990 köszönöm a válaszát kedves Bea😊
@@bibokbea6990 És biztos, hogy jó irányú volt ez a változás? A fiatalok szenvednek, mert jó lenne a gyerekek mellé segítség illetve eladósodnak a lakhatás biztosítása érdekében, az idős szülők pedig egyedül élnek vidéken nagy házakban magukra hagyva, mert a fiatalabb generációnak nincs ideje rájuk. Régen a család a nagyobb rokonságot jelentette (nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, unokatestvérek, stb.). Ma - jó esetben - apa, anya, gyerekek. /És ma is ott van/lenne a kényszer, hiszen a lakhatási költségek nagyon magasak és azokat bizony az együttlakással lehet csökkenteni./ Ez az atomizálódás csak a gazdaságnak jó, fogyassz, fogyassz és fogyassz. Hiszen minden háztartásnak külön-külön meg kell vennie a háztartás vezetéséhez szükséges eszközöket.
@@pepicsek1Jó a kérdés. Olyan mértékben változott meg a világunk, hogy muszáj ahhoz alkalmazkodni. Felgyorsult minden, és már a nők sem csak háztartást vezetnek, mint rég. Sajnos az alkalmazkodás képessége adaptív tulajdonság, tehat a túlélést es szaporodást szolgaló magatartás. Ez teszi az embereket alkalmassá a megváltozott életkorulményekhez. Sajnos ezt nem tudjuk felülírni. Ez olyan dolog, mintha nosztalgiaznánk, hogy milyen jó volt annó az, amikor egy családban volt fekete- fehér tv. Az akkor jó volt, de a mostani világunkban az marad életben, aki követi a változásokat és van laptopja, okos telefonja, okos tv-je, mert ezek nélkül nem boldogulna.
Jó a kérdés. Olyan mértékben változott meg a világunk, hogy muszáj ahhoz alkalmazkodni. Felgyorsult minden, és már a nők sem csak háztartást vezetnek, mint rég. Sajnos az alkalmazkodás képessége adaptív tulajdonság, tehat a túléléstces szaporodást szolgalóagatartás. Ez teszi az embereket alkalmassá a megváltozott életkorulményekhez. Sajnos ezt nem tudjuk felülírni. Ez olyan dolog, mintha nosztalgiaznánk, hogy milyen jó volt annó az, amikor egy csaladban volt fekete- fehér tv. Az akkor jó volt, de a mostani világunkban az marad életben, aki követi a változásokat és van laptopja, okos telefonja, okos tv-je, mert ezek nélkül nem boldogulna.
Én nagyon csodálkozom azon, hogy Bea a példáit beazonosÍthatóan mondja el. Például a házaspár, akivel egy házban laknak. És ez minden podcastjában előfordul. Nekem ez nagy csalódás, pedig a tartalom értékes. Nem is értem.
Ahol lakom több ilyen szülőt látok, en sem tudom melyik lakó szülei, eppen ezért nem beazonosítható. Ez egy nagy létszámú lakóház, es mivel en sem tudom, hogy az általam látott szulok kihez tartoznak, igy nem beazonosítható. Csak a szülők narrativajaból tudom, hogy mi a csaladi helyzet. Mivel számtalan ilyen van, semmi egyedit nem mondtam, ezert nem értek egyet.