Összefoglalva: amit a mértéktelenül pofátlanul hatalmas költségvetésből meg tudtak oldani, az jó (díszlet, a ruhák, meg az egész tecnikai háttér), amit meg nem lehet pénzzel kiváltani, mert tehetség kellene hozzá, az fos.
Most láttuk a filmet és nagyon tetszett. Szinészek, helyszinek, történelmi hitelessége. Humort sem hagyták ki. Nagyon részletes a kritika és tetszik a videó is
A producer sajnos nagyon is meghatározhatja egy film sorsát. A nagy amerikai rendezők is belebuktak már abba, hogy a producerek rátelepedtek egy filmre. Sok nagy nevű rendező ott is hagyott egy egy forgatást emiatt. A Mi kis falunk rendezője nem hiszem, hogy a legmegfelelőbb választás egy 6 milliárdos produkció levezénylésére. El is veszett benne.
Valóban nagyon nagyon meghatározó de közel nem csak rajta áll vagy bukik egy egész film sorsa. Nagyon sokan dolgoztak még ezen a filmen akiken szintén sok múlt. Ő egy a többi producer közül.
@@Vanity_Queen A film rákja maga Rákay Philip aki forgatókönyvíró-producere ennek a szarkupacnak. Szóval ő nem csak egy producer ő maga egy fertőző kelés ennél a "filmnél".
Bocsánat de valamit elfelejtettem még megírni. A Puzsérék műsorát hallgattam és nekem eszembe sem jutott itt leírni pedig tök igaz. Mit szólsz ahhoz, hogy a forradalmi jelszavakat meg a 12 pontot a szereplők egymás után ismételgetik? Ők is és én is azt mondtam, hogy ez olyan mintha általános iskola 6. osztályos ünnepségen látnánk a diákokat. Szegről végről kollegák vagyunk mert én is írok filmkritikákat. :) Szóval ott is leírtam, hogy ez engem nagyon idegesített, meg ahogy mondják, hogy történelmet írunk:hiszen a forradalmak spontán törnek ki, (hacsaknem egy jól szervezett puccsról van szó) később válnak történelemmé az események. Ilyen értelemben rendkívül didaktikus a film, valamint felesleges volt az a pátoszos jelenet amikor az olasz katonák átengedik a Petőfiék által vezetett tömeget. Valamint a filmvégén a kisgyerek, aki a Nemzeti dalt szavalja kifejezetten giccsesnek hatott.
Én is meghallgattam Puzsérék műsorát :) Nekem az a véleményem erről ,hogy ha az iskolák nem eröltetnék agyon minden évben ezt a március 15 ünnepi színházas műsorosdit, akkor egyáltalán nem asszociálnánk erre szerintem és én ettől próbáltam is elvonatkoztatni. Nehéz is lett volna szerintem erről a témáról úgy filmet készíteni ,hogy ne asszociáljon mindenki egyből erre az iskolai cuccra 😅
Nekem pont tetszett a végén a gyerekes jelenet, nagyon ötletesnek tartottam. Számomra ez arra utalt, hogy a gyermekeké a jövő, ez az akkori gyermek már nyilván nem él, de vélhetően neki is leszármazottai lettek a most élők, akik akár ezt a filmet épp nézik. Illetve példaértékű, hogy az a kisgyerek egy olyan embert utánoz, aki korszakalkotó és értéket képvisel. Elgondolkodtam ezen, hogy a mai fiatalság kiket utánoz? Hát ilyenkor néha sírni tudnék, hova jutottunk... Szóval szerintem a vége nem giccs, hanem mondanivalóval teli és ötletes jelenet lett.
Végre egy értelmes kritika amiből nem a kritikus politikai meggyőződése által kialakult fröcsögés hallatszik. Köszönöm ezt a szinvonalas tartalmat, látatlanba én is olyan tisztes középszernek gondolom a filmet. Sok nagy filmes portál példát vehetne erről a kritikáról!
A díszlet, a színészek, az összkép nekem nagyon tetszik. Viszont maga a téma a legkisebb mértékben sem és ezért le lehet hordani mindenféle alaknak, de semmilyen mértékben sem érdekelt sosem a történelem, lényegtelen melyik országról, vagy eseményről legyen szó. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy a magyar filmek szintet lépnek.
Ennél jobb és objektívebb kritikát senkitől nem hallottam mint tőled! Én március 15.-én néztem meg és úgy ültem be, hogy élvezem de nagyon nehezen tudtam elvonatkoztatni a negatív kritikáktól. Nagyon nehéz volt. Mert a fejembe elültették a negatív gondolatokat. A látványvilággal amit mondtál egyet értek. Az megmentette a filmet mert amúgy egy Guy Ritchie stílusú filmet láttunk nemzeti színekbe öltöztetve. A filmben vannak politikai utalások is, pl. mikor Petőfi azt mondja, hogy legyen béke, vagy amikor a nyitó jelenetben az osztrák rendőrök úgy püfölik a magyarok, köztük egy öreg bácsit véresre a puskatusával, hogy üvöltözik: rohadt magyarok! (csúnya szemét nyugat ez az áthallás). El is hangzik az is, hogy nem leszünk a nyugati hatalmak rabszolgái. Nagyon sok a történelmi pontatlanság is: pl. nem Buda-Pest, hanem Pest-Buda volt akkor a város neve. S, miért mondja Petőfi, hogy a gyerekeink magyarul tanuljanak? 1844-ben már hivatalos volt a magyar nyelv. Az viszont nagyon tetszett, hogy bemutatja a film, hogy csetlenek-botlanak Petőfiék, mert tényleg nagyon nehéz egyszerű ugyanakkor lényegre-törő jelszavakat találni, hogy megmozgasson valaki egy tömeget. Berettyán Nándor sok helyen lagymatag volt, nem azt a Petőfit adta akit leírtak. (Lobbanékony, és néhol polgárpukkasztó.) Szendrey Júliából viszont egy harcos nőt csináltak azzal, hogy rengeteget verekedett. Petőfit szintén. Ettől függetlenül egy egyszer nézhető nemzeti akciófilmnek elmegy számomra. Részemről: 6/10 ui: nagyon idegesít ahogy a kormányellenes emberek az IMDB-n lepontozzák a filmet. Én csak azért is 6-ost fogok rá adni. Nem az IMDB kell a NER-t megbuktatni.
Egyetértek, és köszönöm ,hogy átjött a mondandóm :) Tökéletesen fogalmaztál...nem az IMDB-n kell megváltani az országot. Csak az a baj ,hogy ezek a nagy kemény emberek akik lepontozzák élből a filmet, azok amikor tényleg ügy van és ki kéne menni az utcára akkor hirtelen már nem is olyan kis hevesek :D valahogy akkor mindenki behúzza fülét farkát. Pontosan ugyanolyan rabszolgák mint itt mindenki, csak az ilyen pótcselekvések kicsit könnyítenek a lelkükön, úgy érzik tettek valami a népért...de ez nyílván nem így van.
Hú hát én nagyon rossz vagyok ebben a pontozósdiban, valahogy nem is szeretem ezt a rendszert. De mondjuk egy 6-7-et adnék neki. Az 5 pontos filmeknél szoktam elaludni, attól lefelé meg már nem alszom el mert annyira szar ,hogy néznem kell. 6-7 az a jó de lehetne jobb is kategória, 8-9-10 meg már egyértelműen a nagyon jó filmek halmaza. Ezt csak azért írtam le ,hogy be tudd lőni nagyjából mik a paraméterek az én 10-es skálámon :) A hiszti az meg hiszti...egy csapat durcás kisgyerekkel nem lehet mit kezdeni.
Nagyon jó kritika és öszinte vélemény sajnos a film sokszor kapod és kicsit tul van tolva egy két része de arra sajnos sosem fogunk választ kapni hogy mi let Petőfivel hiszen a holtestétt sosem találták meg és örök rejtély marad.
Nem lett tökéletes, de nem olyan nézhetetlen mint amilyennek beállítják :)
7 месяцев назад+1
Hát engem nem zavarna hogy ennyi az annyi, ha jó lenne, de én még elő embert nem hallottam, azt mondani, hogy érdemes mert jó :D Nem a politika miatt nem fogom megnézni, hanem mert erősen egy idő elcseszésnek néz ki. Majd ha megy a tv-ben van rá érkezésem, és kell valami rágógumi a szobanövényre fáradt agyamnak akkor. És az a helyzet hogy ez nem diszkriminatív az összes szuperhősös izét így nézem meg, mert hálivúd ide vagy oda, a superman vs batmen a kingkong a támadó űr műfaxok ellen szintű izék az mind ilyen semmilyen idiótaság csak. Nameg ugyanerre a sorsa jut a rebel moon, aminek a második részével az elsöt is sikerült alul múlni ami nem semmi :D. Amúgymeg ezzel a ner-es balhéval az a bajom, hogy philip csak azért csinálhat filmet mert pártkatona, ugyanis annyira nyilvánvalóan alkalmatlan a feladatra, hogy nem hiszem el :) Amúgy szeretem nézni a videóidat egyedi a stílusod na és falloutos vagy rossz ember nem lehetsz :D
Egyáltalán nem volt időelcseszés, ahogy írod, egyszer érdemes megnézni. Illetve ötször inkább támogassuk a magyar filmipart és a magyarok munkáját, mint az amcsi szennyet. Szerintem.
Akkor ismét egy jó magyar film született ! Helyes ! :) Nekem bejönnek az ilyenek. Amúgy (Bár nem 48-as forradalom, hanem az 56-os forradalom témáját dolgozza fel.) a Szabadság, szerelem ütött akkorát Nálam, mint egy kalapács ! :) Meg ha már 48-as forradalom. Bár utána játszódik, de a Kincsem volt még meghatározó film Számomra ! :) A videó jó lett, mint mindig ! Jó, hogy rátok találtam ! X'3333333333333
Köszönöm szépen 😊 szerintem egészen jó lett, bár nekem a Semmelweis sokkal jobban tetszett :D A Kincsem viszont meglepő módon nem volt olyan maradandó élmény, pedig nagyon szeretem a lovakat, sok sok éven át lovagoltam is, és teljesen azt hittem ,hogy nagy hatással lesz rám de valahogy nem...😐
Én esküszöm bármilyen politikai mellélátás nélkül indítottam el a videót... de ez után a monológ után most megyek sírni. (Egyépként jó volt a videó, csak egy kicsit erős volt az eleje. Tisztába vagyok én is a politikai dolgokkal csak erre annyira nem számítottam)
Szerintem nem csak maga a sikkasztás gondolata volt az alapprobléma. Hanem maga az irreálisan magas költségvetése a filmnek. Konkrétan ugyanebből a pénzből osszehoztak egy Oscar díjas Godzilla minus onet. A fő gond szerintem itt az hogy annak fényében mennyibe került a film egy sokkal jobb filmet készíthettek volna, tekintettel arra hogy olyan csodákra képes a magyar filmipar mint a Kontroll, Liza a rókatündér, Toxikóma, vagy az Unoka.Ezek arànyàban kicsit olyan mintha az àllami tàmogatàssal eleve sikkasztàsra szàntàk volna az egész filmet.
Egy ismerősöm meghívott a filmre, így szerencsére nem nekem fájt az ára. Az inkonzisztens forgatókönyv, sz inkompetens rendezés, a ritmustalan vágás, a minősíthetetlen hangkeverés, ripacs és teátrálisan túlmodoros színészi munka, na meg a silány fikciós szál ellenére lehetett volna akár majdnem középszerű is, ha nem lett volna annyira sz@r...
Az elejéhez annyit, hogy elvonatkoztatni nem tudok attól, hogy ez egy kurzusfilm. Rákay Philip nek sikerült egy vértelen forradalomi napból véreset csinálnia... Ha ezt a mozit állami támogatás nelkül követi el, még az is lehet, hogy megnézem moziban. De így, hogy már többszörösen fizettem érte, konkrétan sajnálom érte a pénzt a moziban... Az megvan, hogy középiskolásokat visznek el rá állítólag, és fizettetik ki velük a jegyet? Több iskola TELJES évfolyamait...Na EZ még egy plusz, hogy ne nézzem meg... Meghogy tananyag... Ha ezt annak veszik, par év múlva Farkasch valós szereplővé fog sokak fejében elölépni, és az lesz az összeesküvéselmélet, hogy nem létezett... Nem azt mondom, hogy ne legyen állami támogatás egy Magyar filmre, mert kevés készülne. De ha már állami támogatású történelmi film készül, az igenis legyen történelmileg pontos, fiktív szálak nélkül. És nem arra használni, hogy a jobboldal (vagy bal, vagy akármelyik oldal, de itt most a jobbról van szó) gyakorlatilag propagandát csináljon, "nemzeti érzést", amiből konkrétan politikai tőkét akar kovácsolni... Ráadásul megint "buszoztatnak" embereket a filmre, gondolom azért, hogy elérje a minimum nézőszámot, és ne kelljen pénzt visszafizetni. Ez így nem jó, ez így nem kéne, hogy így menjen... Akiket sajnálok, azok a filmkészítők, NEM Pfilipfh..., mert minden kritika kiemeli a korhűséget és a látványt... Na őket sajnálom, hogy amikor végre lehetőséget kapnak, és rentgeteg (köz)pénzt, az egy ilyenre megy el... és a 6 mrd ot sosem hozza be... meg a tizedét sem fogja... Ennek így semmi értelme... ez az említett, tényleg szívüket lelküket beleadó filmes szakik megszívatása... ennyi közpénzből inkább készüljön igenis vagy 10 egyéb magyar film, még ha nem is történelmi, es nincs ennyire technikailag rendben.. Ja, és olyan amiből lehet is harcjeleneteket kihozni, és nem egy mi lett volna ha mozi, amiket megerőszakolnak vele... Lehet, ha pl. Mátyásról lett volna egy kosztümös kalandfilm, ami viszonylag történelemhű, és ilyen módon van leforgatva, az még tetszene is...Mert pont az lenne a lényeg, hogy mindegy melyik kurzus van hatalmon, ha ilyen filmet csinál, arról elhiggyem, hogy nem a sajat politikai haszna miatt teszi... Még nem láttam a filmet egyébként, de valami ncore ról biztosan letöltöm, és megnézem.. De moziban mint mondtam, NEM, mert már így túl sokat költöttem Filippre...
Hálás köszönet a korrekt, elfogulatlan kritikáért. Nagy szükség van erre mostanság. Amikor megjegyeztem több helyütt, hogy aki megtekintés nélkül nyomja az 1 pontot imdbn, az vajon az Akarat diadalával is ezt teszi? Merthogy az aztán tényleg valódi, durva propagandafilm. Persze válasz nincs...
Ez is egy durva propagandafilm. A gonosz nyugat, amelyik véresre veri a magyar fiatalokat, mert magyarul akarnak beszélni? Most meg éppen éppen el akarjuk foglalni Brüsszelt? Jelzem, nem ezért tört ki a forradalom. Hogy miért? Javaslom a 12 pont tanulmányozását. A magyar beszéd joga nincs benne. Mert szabad volt magyarul beszélni. és ez csak a film eleje.
Igen, ez így van. Nőként is csúnyán beszélek ha valami felidegesít. És tudod miért? Mert ezzel szortírozom azokat a frusztrált férfiakat a felületemről akik be vannak szarva az olyan nőktől akik nem félnek a hozzád hasonlóak megítélésétől csak mert nem balettozzák körbe szép és kedves szavakkal ha valami nem tetszik nekik. Viszont ha te nem bírod elviselni ha egy nő káromkodik amikor valami feldühíti akkor tudod az a legjobb ebben a felületben ,hogy bármikor tudsz magadnak találni olyan tartalmat ami tetszik, és basztató komment nélkül egy kattintással tovább tudsz állni. És nyugodtan lehet engem egy tróger parasztnak bélyegezni, nem hat meg túlzottan a dolog, az voltam tegnap, az leszek ma és az leszek holnapután is 😉
Köszönöm szépem! 😊 Ezt úgy gondolom döntse el mindenki maga 😁 egyébként én is csak azért néztem meg moziban mert kritikát akartam belőle csinálni, különben csak letorrenteztem volna én is :)
Én vagyok a ChatGPT, egy mesterséges intelligencia által vezérelt chatbot, amelyet az OpenAI fejlesztett. Segíthetek kérdések megválaszolásában, információk keresésében, és sok más témában is tudok segíteni. Hogyan segíthetek ma? Például lehetnék az a mesterséges intelligencia által generált női hang aki figyelmezteti a szüleidet és a barátaidat ,hogy mostanában sokat kötekedsz feleslegesen és kezdjenek el aggódni mert ezt valószínűleg azért csinálod ,hogy legalább ilyenkor érezz valamit, mert belül halott vagy, pont mint én:)
40 éves elmúltam és szeretném informatikus közgazdász diplomával felhívni a figyelmedet, hogy az érzelmi intelligenciádat egy nyilvános videó esetében még fejleszteni kell, és elfogadni egy kritikát @@Vanity_Queen
@@mihalytarjanyi3086 Semmilyen diploma nem bizonyít semmiféle érzelmi intelligenciát. Az építő kritikának úgy vélem megvan a helyes formája ,hogy az segítségnek és ne bunkózásnak hangozzék :) Ez nem építő kritika volt, hanem beszólás. És a kettő közti különbséget nem a közgáz egyetemen tanítják. De valóban, abban igazad van ,hogy az érzelmi intelligenciámat fejleszteni kell, mint ahogy neked és mindenki másnak is ezen a világon mert ez jobb esetben egy örökké tartó folyamat. Megjegyzem diplomával felvágni rettentően nem való, nagyon sok érzelmileg faék egyszerű diplomást ismerek szóval ha ezzel kívánod hitelesíteni bármilyen szakmádon, munkádon kívüli élethelyzetben a szavadat az nem biztos ,hogy működőképes lesz. Tök jó meg tök nagy dolog ,hogy tanultál és megdolgoztál érte de nem szabad azt hinni ,hogy ettől a te szavad többet ér. Egyébként ha tényleg építő a kritika és segítőszándékot látok mögötte akkor mindig fontolóra veszem :)
Alapból azért kezdtem el nézni, mert érdekel a kritika és értékelem a válaszodat. de vagy rövidebbre kéne vágni, vagy mondjuk nem.... politizálni.... én pl állami szférában a fővároshoz köthető intézmény pénzügyén dolgozom épp elég ott látni ami van... ott van példának videodrome, vagy retroshock, de nekem alapból "bejön" a hangod, szép vagy, csak elkezdtem hallgatni és ..... pl. a Damselnél ügyes voltál.... szép napot. @@Vanity_Queen
@@mihalytarjanyi3086 Ugyan az elején politizáltam, de magát a filmet politika mentesen értékeltem, mint ahogy azt a videóban említettem is. Sajnos az emberek frusztrált reakciója miatt megkerülhetetlennek tartottam ,hogy erre is reagáljak, meg ki is kívánkozott belőlem mert feldühített. És ezzel kapcsolatban sem akartam elhallgatni a véleményem. De megértem azt is ha valakit ez zavar, viszont emiatt nem fogom befogni a számat. Jujj pedig a Damselnél pont azt éreztem ,hogy kicsit eltoltam és túl monoton lettem megint, de azért köszönöm szépen! 😁
Tetszett az előszó. Azt hittem valami unalmas, tucatkritika lesz, de intelligens volt és megnyerő, mégsem túltolt és pózer (Ezért van hogy általában nem nézek manapság kritikákat). Azt azért megjegyezném hogy Hollywood majmolása az esetek zömében szarul jön ki (Főleg nekünk, de más országok esetén is. Semmi gond nincs a régimódi Magyar filmek stílusával, főleg akkor ha kicsit hozzáadunk a modernitás elemeiből.) Szereztél egy új feliratkozót.
Eléggé szomorú hogy hogyan értékelnek egy ilyen fontos filmet, politikai nézőpontokat és még sok badarságot képzelnek bele. Kár!!! A film egészét tekintve hiába tudtam a történetét végig izgalomban tartott. A színészi teljesítmények is abszolút felső kategória. Ami tudna adni az embereknek lelkiségèben azt sajnos általában lehúzzák! Azért ahogy az a nemzeti dal el lett szavalva a könnyem is kicsordult! Mennyire más lehetne a Magyar emberek hozzáállása mind az országhoz mind akár a másik Magyar emberhez ha mondjuk gyerekkènt ilyen vagy ehhez hasonló filmeket látna.
Összefoglalva: amit a mértéktelenül pofátlanul hatalmas költségvetésből meg tudtak oldani, az jó (díszlet, a ruhák, meg az egész tecnikai háttér), amit meg nem lehet pénzzel kiváltani, mert tehetség kellene hozzá, az fos.
Koszonom!
Most láttuk a filmet és nagyon tetszett. Szinészek, helyszinek, történelmi hitelessége. Humort sem hagyták ki. Nagyon részletes a kritika és tetszik a videó is
Jó volt a bevezető! Grat!
Ne hagyjuk, hogy mennyit tettek zsebre egy vacak filmért.
Ez nem "durci", ez jogos harag, mert a MI pénzünk!
A producer sajnos nagyon is meghatározhatja egy film sorsát. A nagy amerikai rendezők is belebuktak már abba, hogy a producerek rátelepedtek egy filmre. Sok nagy nevű rendező ott is hagyott egy egy forgatást emiatt. A Mi kis falunk rendezője nem hiszem, hogy a legmegfelelőbb választás egy 6 milliárdos produkció levezénylésére. El is veszett benne.
Valóban nagyon nagyon meghatározó de közel nem csak rajta áll vagy bukik egy egész film sorsa. Nagyon sokan dolgoztak még ezen a filmen akiken szintén sok múlt. Ő egy a többi producer közül.
@@Vanity_Queen A film rákja maga Rákay Philip aki forgatókönyvíró-producere ennek a szarkupacnak. Szóval ő nem csak egy producer ő maga egy fertőző kelés ennél a "filmnél".
Én majd letorrentezem azért. Amúgy szerinte a legnagyobb kérdés a filmmel kapcsolatban, hogy mennyire maradandó, felejthető és időtálló.
Szerintem a fejlődés szempontjából mindenképpen maradandó. Egyáltalán nem lett rossz film, bár nekem a Semmelweis sokkal maradandóbb élmény volt :)
@@Vanity_Queen A Semmelweis nekem is nagyon tetszett.
@@Vanity_Queen Hatalmas magyar kedveceim még a Liza, a rókatündér, Ruben Brandt, a gyűjtő, Az ember tragédiája (Jankovics Marcell)
@@p.mester A Liza a róka tündér nekem is nagyon tetszett, illetve a Taxidermia és a Sorstalanság is nagyon átjött nekem :)
@@Vanity_Queen Uuuu a Taxidermia meg a Toxikoma.
Egész jó kritika, de a film így kezdődött:
„Ami történt, és ami történhetett volna”
- innen nézve tök oké a film.
Nagyon jó volt hallgatni, fel is iratkoztam és még a kedvemet is meghoztad a filmhez!
Köszönöm szépem 😊 nagyon örülök ,hogy tetszett! :) remélem nem okoz majd csalódást 😁
Nagyon korrekt és profi kritika ! Fel is iratkoztam :)
I always come back always. Barátom Spring!!! trap!!!!
Köszönöm szépen 😊 nagyon örülök ,hogy tetszett!❤
Bocsánat de valamit elfelejtettem még megírni. A Puzsérék műsorát hallgattam és nekem eszembe sem jutott itt leírni pedig tök igaz. Mit szólsz ahhoz, hogy a forradalmi jelszavakat meg a 12 pontot a szereplők egymás után ismételgetik? Ők is és én is azt mondtam, hogy ez olyan mintha általános iskola 6. osztályos ünnepségen látnánk a diákokat. Szegről végről kollegák vagyunk mert én is írok filmkritikákat. :) Szóval ott is leírtam, hogy ez engem nagyon idegesített, meg ahogy mondják, hogy történelmet írunk:hiszen a forradalmak spontán törnek ki, (hacsaknem egy jól szervezett puccsról van szó) később válnak történelemmé az események. Ilyen értelemben rendkívül didaktikus a film, valamint felesleges volt az a pátoszos jelenet amikor az olasz katonák átengedik a Petőfiék által vezetett tömeget. Valamint a filmvégén a kisgyerek, aki a Nemzeti dalt szavalja kifejezetten giccsesnek hatott.
Én is meghallgattam Puzsérék műsorát :) Nekem az a véleményem erről ,hogy ha az iskolák nem eröltetnék agyon minden évben ezt a március 15 ünnepi színházas műsorosdit, akkor egyáltalán nem asszociálnánk erre szerintem és én ettől próbáltam is elvonatkoztatni. Nehéz is lett volna szerintem erről a témáról úgy filmet készíteni ,hogy ne asszociáljon mindenki egyből erre az iskolai cuccra 😅
Nekem pont tetszett a végén a gyerekes jelenet, nagyon ötletesnek tartottam. Számomra ez arra utalt, hogy a gyermekeké a jövő, ez az akkori gyermek már nyilván nem él, de vélhetően neki is leszármazottai lettek a most élők, akik akár ezt a filmet épp nézik. Illetve példaértékű, hogy az a kisgyerek egy olyan embert utánoz, aki korszakalkotó és értéket képvisel. Elgondolkodtam ezen, hogy a mai fiatalság kiket utánoz? Hát ilyenkor néha sírni tudnék, hova jutottunk... Szóval szerintem a vége nem giccs, hanem mondanivalóval teli és ötletes jelenet lett.
6:15 Júlia nem akar a földön járni.
Végre egy értelmes kritika amiből nem a kritikus politikai meggyőződése által kialakult fröcsögés hallatszik.
Köszönöm ezt a szinvonalas tartalmat, látatlanba én is olyan tisztes középszernek gondolom a filmet.
Sok nagy filmes portál példát vehetne erről a kritikáról!
Köszönöm, nagyon örülök ,hogy tetszett 🥰
A díszlet, a színészek, az összkép nekem nagyon tetszik.
Viszont maga a téma a legkisebb mértékben sem és ezért le lehet hordani mindenféle alaknak, de semmilyen mértékben sem érdekelt sosem a történelem, lényegtelen melyik országról, vagy eseményről legyen szó.
Ugyanakkor nagyon remélem, hogy a magyar filmek szintet lépnek.
Nem is kell ,hogy mindenkit érdekeljen a töri, nincs ezzel semmi gáz :) egyébként számomra sem ez a legizgalmasabb történelmi esemény
Ennél jobb és objektívebb kritikát senkitől nem hallottam mint tőled! Én március 15.-én néztem meg és úgy ültem be, hogy élvezem de nagyon nehezen tudtam elvonatkoztatni a negatív kritikáktól. Nagyon nehéz volt. Mert a fejembe elültették a negatív gondolatokat. A látványvilággal amit mondtál egyet értek. Az megmentette a filmet mert amúgy egy Guy Ritchie stílusú filmet láttunk nemzeti színekbe öltöztetve. A filmben vannak politikai utalások is, pl. mikor Petőfi azt mondja, hogy legyen béke, vagy amikor a nyitó jelenetben az osztrák rendőrök úgy püfölik a magyarok, köztük egy öreg bácsit véresre a puskatusával, hogy üvöltözik: rohadt magyarok! (csúnya szemét nyugat ez az áthallás). El is hangzik az is, hogy nem leszünk a nyugati hatalmak rabszolgái. Nagyon sok a történelmi pontatlanság is: pl. nem Buda-Pest, hanem Pest-Buda volt akkor a város neve. S, miért mondja Petőfi, hogy a gyerekeink magyarul tanuljanak? 1844-ben már hivatalos volt a magyar nyelv. Az viszont nagyon tetszett, hogy bemutatja a film, hogy csetlenek-botlanak Petőfiék, mert tényleg nagyon nehéz egyszerű ugyanakkor lényegre-törő jelszavakat találni, hogy megmozgasson valaki egy tömeget. Berettyán Nándor sok helyen lagymatag volt, nem azt a Petőfit adta akit leírtak. (Lobbanékony, és néhol polgárpukkasztó.) Szendrey Júliából viszont egy harcos nőt csináltak azzal, hogy rengeteget verekedett. Petőfit szintén. Ettől függetlenül egy egyszer nézhető nemzeti akciófilmnek elmegy számomra. Részemről: 6/10
ui: nagyon idegesít ahogy a kormányellenes emberek az IMDB-n lepontozzák a filmet. Én csak azért is 6-ost fogok rá adni. Nem az IMDB kell a NER-t megbuktatni.
Egyetértek, és köszönöm ,hogy átjött a mondandóm :) Tökéletesen fogalmaztál...nem az IMDB-n kell megváltani az országot. Csak az a baj ,hogy ezek a nagy kemény emberek akik lepontozzák élből a filmet, azok amikor tényleg ügy van és ki kéne menni az utcára akkor hirtelen már nem is olyan kis hevesek :D valahogy akkor mindenki behúzza fülét farkát. Pontosan ugyanolyan rabszolgák mint itt mindenki, csak az ilyen pótcselekvések kicsit könnyítenek a lelkükön, úgy érzik tettek valami a népért...de ez nyílván nem így van.
Nagyon érdekelne hogy az iMDb-hsizti után te aki tényleg láttad hány ponttal illetnéd a filmet...?
Hú hát én nagyon rossz vagyok ebben a pontozósdiban, valahogy nem is szeretem ezt a rendszert. De mondjuk egy 6-7-et adnék neki. Az 5 pontos filmeknél szoktam elaludni, attól lefelé meg már nem alszom el mert annyira szar ,hogy néznem kell. 6-7 az a jó de lehetne jobb is kategória, 8-9-10 meg már egyértelműen a nagyon jó filmek halmaza. Ezt csak azért írtam le ,hogy be tudd lőni nagyjából mik a paraméterek az én 10-es skálámon :) A hiszti az meg hiszti...egy csapat durcás kisgyerekkel nem lehet mit kezdeni.
Pedig a 8 az mar eleg eros kategoria ott es a 7 is eleg jonak szamit. Ehez kepest is 5-6?
Én 9/10-et adok első nézés után, tagnap láttam. Nekem tetszett, rengetek részletet ki tudnék emelni.
Szép munka Srácok, gondolom kettőtök gondolatai alapján készült az elemzés!
Köszönöm szépen! :) Nem, a filmkritika részt csak én (Helga) viszem 😁
@@Vanity_Queen Akkor még inkább gratula :)
@@unnf9971 😊❤️
Nagyon jó kritika és öszinte vélemény sajnos a film sokszor kapod és kicsit tul van tolva egy két része de arra sajnos sosem fogunk választ kapni hogy mi let Petőfivel hiszen a holtestétt sosem találták meg és örök rejtély marad.
Nem lett tökéletes, de nem olyan nézhetetlen mint amilyennek beállítják :)
Hát engem nem zavarna hogy ennyi az annyi, ha jó lenne, de én még elő embert nem hallottam, azt mondani, hogy érdemes mert jó :D Nem a politika miatt nem fogom megnézni, hanem mert erősen egy idő elcseszésnek néz ki. Majd ha megy a tv-ben van rá érkezésem, és kell valami rágógumi a szobanövényre fáradt agyamnak akkor. És az a helyzet hogy ez nem diszkriminatív az összes szuperhősös izét így nézem meg, mert hálivúd ide vagy oda, a superman vs batmen a kingkong a támadó űr műfaxok ellen szintű izék az mind ilyen semmilyen idiótaság csak. Nameg ugyanerre a sorsa jut a rebel moon, aminek a második részével az elsöt is sikerült alul múlni ami nem semmi :D. Amúgymeg ezzel a ner-es balhéval az a bajom, hogy philip csak azért csinálhat filmet mert pártkatona, ugyanis annyira nyilvánvalóan alkalmatlan a feladatra, hogy nem hiszem el :) Amúgy szeretem nézni a videóidat egyedi a stílusod na és falloutos vagy rossz ember nem lehetsz :D
Egyáltalán nem volt időelcseszés, ahogy írod, egyszer érdemes megnézni. Illetve ötször inkább támogassuk a magyar filmipart és a magyarok munkáját, mint az amcsi szennyet. Szerintem.
Akkor ismét egy jó magyar film született ! Helyes ! :) Nekem bejönnek az ilyenek. Amúgy (Bár nem 48-as forradalom, hanem az 56-os forradalom témáját dolgozza fel.) a Szabadság, szerelem ütött akkorát Nálam, mint egy kalapács ! :) Meg ha már 48-as forradalom. Bár utána játszódik, de a Kincsem volt még meghatározó film Számomra ! :) A videó jó lett, mint mindig ! Jó, hogy rátok találtam ! X'3333333333333
Köszönöm szépen 😊 szerintem egészen jó lett, bár nekem a Semmelweis sokkal jobban tetszett :D A Kincsem viszont meglepő módon nem volt olyan maradandó élmény, pedig nagyon szeretem a lovakat, sok sok éven át lovagoltam is, és teljesen azt hittem ,hogy nagy hatással lesz rám de valahogy nem...😐
@@Vanity_Queen szívesen ! A Semmelweis is nagyon tetszett !
Én esküszöm bármilyen politikai mellélátás nélkül indítottam el a videót... de ez után a monológ után most megyek sírni. (Egyépként jó volt a videó, csak egy kicsit erős volt az eleje. Tisztába vagyok én is a politikai dolgokkal csak erre annyira nem számítottam)
Pontosan olyan erős volt mint amennyire égbekiáltóan nagy gáz van ebben az országban, nem érdemel szép szavakat, sem szofisztikált megfogalmazást :)
Petőfiék azért jártak a Pilvaxba, mert ott ingyen reggeli járt a kávéhoz... És 15.-én délben hazamentek ebédelni és egy kicsit szundizni...
Szerintem nem csak maga a sikkasztás gondolata volt az alapprobléma. Hanem maga az irreálisan magas költségvetése a filmnek. Konkrétan ugyanebből a pénzből osszehoztak egy Oscar díjas Godzilla minus onet. A fő gond szerintem itt az hogy annak fényében mennyibe került a film egy sokkal jobb filmet készíthettek volna, tekintettel arra hogy olyan csodákra képes a magyar filmipar mint a Kontroll, Liza a rókatündér, Toxikóma, vagy az Unoka.Ezek arànyàban kicsit olyan mintha az àllami tàmogatàssal eleve sikkasztàsra szàntàk volna az egész filmet.
Egy ismerősöm meghívott a filmre, így szerencsére nem nekem fájt az ára.
Az inkonzisztens forgatókönyv, sz inkompetens rendezés, a ritmustalan vágás, a minősíthetetlen hangkeverés, ripacs és teátrálisan túlmodoros színészi munka, na meg a silány fikciós szál ellenére lehetett volna akár majdnem középszerű is, ha nem lett volna annyira sz@r...
Az elejéhez annyit, hogy elvonatkoztatni nem tudok attól, hogy ez egy kurzusfilm.
Rákay Philip nek sikerült egy vértelen forradalomi napból véreset csinálnia...
Ha ezt a mozit állami támogatás nelkül követi el, még az is lehet, hogy megnézem moziban. De így, hogy már többszörösen fizettem érte, konkrétan sajnálom érte a pénzt a moziban... Az megvan, hogy középiskolásokat visznek el rá állítólag, és fizettetik ki velük a jegyet? Több iskola TELJES évfolyamait...Na EZ még egy plusz, hogy ne nézzem meg... Meghogy tananyag... Ha ezt annak veszik, par év múlva Farkasch valós szereplővé fog sokak fejében elölépni, és az lesz az összeesküvéselmélet, hogy nem létezett...
Nem azt mondom, hogy ne legyen állami támogatás egy Magyar filmre, mert kevés készülne. De ha már állami támogatású történelmi film készül, az igenis legyen történelmileg pontos, fiktív szálak nélkül. És nem arra használni, hogy a jobboldal (vagy bal, vagy akármelyik oldal, de itt most a jobbról van szó) gyakorlatilag propagandát csináljon, "nemzeti érzést", amiből konkrétan politikai tőkét akar kovácsolni...
Ráadásul megint "buszoztatnak" embereket a filmre, gondolom azért, hogy elérje a minimum nézőszámot, és ne kelljen pénzt visszafizetni. Ez így nem jó, ez így nem kéne, hogy így menjen...
Akiket sajnálok, azok a filmkészítők, NEM Pfilipfh..., mert minden kritika kiemeli a korhűséget és a látványt... Na őket sajnálom, hogy amikor végre lehetőséget kapnak, és rentgeteg (köz)pénzt, az egy ilyenre megy el... és a 6 mrd ot sosem hozza be... meg a tizedét sem fogja... Ennek így semmi értelme... ez az említett, tényleg szívüket lelküket beleadó filmes szakik megszívatása... ennyi közpénzből inkább készüljön igenis vagy 10 egyéb magyar film, még ha nem is történelmi, es nincs ennyire technikailag rendben.. Ja, és olyan amiből lehet is harcjeleneteket kihozni, és nem egy mi lett volna ha mozi, amiket megerőszakolnak vele...
Lehet, ha pl. Mátyásról lett volna egy kosztümös kalandfilm, ami viszonylag történelemhű, és ilyen módon van leforgatva, az még tetszene is...Mert pont az lenne a lényeg, hogy mindegy melyik kurzus van hatalmon, ha ilyen filmet csinál, arról elhiggyem, hogy nem a sajat politikai haszna miatt teszi...
Még nem láttam a filmet egyébként, de valami ncore ról biztosan letöltöm, és megnézem.. De moziban mint mondtam, NEM, mert már így túl sokat költöttem Filippre...
Hálás köszönet a korrekt, elfogulatlan kritikáért. Nagy szükség van erre mostanság. Amikor megjegyeztem több helyütt, hogy aki megtekintés nélkül nyomja az 1 pontot imdbn, az vajon az Akarat diadalával is ezt teszi? Merthogy az aztán tényleg valódi, durva propagandafilm. Persze válasz nincs...
Ez is egy durva propagandafilm. A gonosz nyugat, amelyik véresre veri a magyar fiatalokat, mert magyarul akarnak beszélni? Most meg éppen éppen el akarjuk foglalni Brüsszelt? Jelzem, nem ezért tört ki a forradalom. Hogy miért? Javaslom a 12 pont tanulmányozását. A magyar beszéd joga nincs benne. Mert szabad volt magyarul beszélni. és ez csak a film eleje.
Köszönöm szépen, nagyon örülök ,hogy tetszett 😊 Nem tudom de elég gyerekes dolog ez...egy producer miatt a négyből.
most vagy shoa
Kázmér úr ügyesen csinálta....
HELGÁNAK SOK SOK SZERETETET!!! MOST! MOST! MOST! 😇🥰😍🤩
+1
🥰❤❤
Megérdemli ! ❤
Nem nézek magyar filmet. Most sem teszek kivételt.
Nő létedre elég trágár a szöveged, ha , nórmálisan beszélsz úgy ís megértjük
Igen, ez így van. Nőként is csúnyán beszélek ha valami felidegesít. És tudod miért? Mert ezzel szortírozom azokat a frusztrált férfiakat a felületemről akik be vannak szarva az olyan nőktől akik nem félnek a hozzád hasonlóak megítélésétől csak mert nem balettozzák körbe szép és kedves szavakkal ha valami nem tetszik nekik. Viszont ha te nem bírod elviselni ha egy nő káromkodik amikor valami feldühíti akkor tudod az a legjobb ebben a felületben ,hogy bármikor tudsz magadnak találni olyan tartalmat ami tetszik, és basztató komment nélkül egy kattintással tovább tudsz állni. És nyugodtan lehet engem egy tróger parasztnak bélyegezni, nem hat meg túlzottan a dolog, az voltam tegnap, az leszek ma és az leszek holnapután is 😉
Férfi létedre sokat pofázol
Szamomra lassan 18 evesen, sztem egy egeszen jo film, vegre van valami remény.
Jó, korrekt kritika. De a film nem igazán moziban nézős nekem.
Köszönöm szépem! 😊 Ezt úgy gondolom döntse el mindenki maga 😁 egyébként én is csak azért néztem meg moziban mert kritikát akartam belőle csinálni, különben csak letorrenteztem volna én is :)
te egy mesterséges intelligencia által generált érzelemmentes női hang vagy ?:)
Én vagyok a ChatGPT, egy mesterséges intelligencia által vezérelt chatbot, amelyet az OpenAI fejlesztett. Segíthetek kérdések megválaszolásában, információk keresésében, és sok más témában is tudok segíteni. Hogyan segíthetek ma? Például lehetnék az a mesterséges intelligencia által generált női hang aki figyelmezteti a szüleidet és a barátaidat ,hogy mostanában sokat kötekedsz feleslegesen és kezdjenek el aggódni mert ezt valószínűleg azért csinálod ,hogy legalább ilyenkor érezz valamit, mert belül halott vagy, pont mint én:)
40 éves elmúltam és szeretném informatikus közgazdász diplomával felhívni a figyelmedet, hogy az érzelmi intelligenciádat egy nyilvános videó esetében még fejleszteni kell, és elfogadni egy kritikát
@@Vanity_Queen
@@mihalytarjanyi3086 Semmilyen diploma nem bizonyít semmiféle érzelmi intelligenciát. Az építő kritikának úgy vélem megvan a helyes formája ,hogy az segítségnek és ne bunkózásnak hangozzék :) Ez nem építő kritika volt, hanem beszólás. És a kettő közti különbséget nem a közgáz egyetemen tanítják. De valóban, abban igazad van ,hogy az érzelmi intelligenciámat fejleszteni kell, mint ahogy neked és mindenki másnak is ezen a világon mert ez jobb esetben egy örökké tartó folyamat. Megjegyzem diplomával felvágni rettentően nem való, nagyon sok érzelmileg faék egyszerű diplomást ismerek szóval ha ezzel kívánod hitelesíteni bármilyen szakmádon, munkádon kívüli élethelyzetben a szavadat az nem biztos ,hogy működőképes lesz. Tök jó meg tök nagy dolog ,hogy tanultál és megdolgoztál érte de nem szabad azt hinni ,hogy ettől a te szavad többet ér.
Egyébként ha tényleg építő a kritika és segítőszándékot látok mögötte akkor mindig fontolóra veszem :)
Alapból azért kezdtem el nézni, mert érdekel a kritika és értékelem a válaszodat. de vagy rövidebbre kéne vágni, vagy mondjuk nem.... politizálni.... én pl állami szférában a fővároshoz köthető intézmény pénzügyén dolgozom épp elég ott látni ami van... ott van példának videodrome, vagy retroshock, de nekem alapból "bejön" a hangod, szép vagy, csak elkezdtem hallgatni és ..... pl. a Damselnél ügyes voltál.... szép napot.
@@Vanity_Queen
@@mihalytarjanyi3086 Ugyan az elején politizáltam, de magát a filmet politika mentesen értékeltem, mint ahogy azt a videóban említettem is. Sajnos az emberek frusztrált reakciója miatt megkerülhetetlennek tartottam ,hogy erre is reagáljak, meg ki is kívánkozott belőlem mert feldühített. És ezzel kapcsolatban sem akartam elhallgatni a véleményem. De megértem azt is ha valakit ez zavar, viszont emiatt nem fogom befogni a számat.
Jujj pedig a Damselnél pont azt éreztem ,hogy kicsit eltoltam és túl monoton lettem megint, de azért köszönöm szépen! 😁
A stílus maga az ember ! ezért nem hallgatom tovább
Hála az égnek 🙏🏻 Nincs is szükségem olyan frusztrált nézőkre akik behisztiznek azon ,hogy káromkodni merek amikor valami feldühít 😉
Tetszett az előszó.
Azt hittem valami unalmas, tucatkritika lesz, de intelligens volt és megnyerő, mégsem túltolt és pózer (Ezért van hogy általában nem nézek manapság kritikákat).
Azt azért megjegyezném hogy Hollywood majmolása az esetek zömében szarul jön ki (Főleg nekünk, de más országok esetén is. Semmi gond nincs a régimódi Magyar filmek stílusával, főleg akkor ha kicsit hozzáadunk a modernitás elemeiből.)
Szereztél egy új feliratkozót.
Köszönöm szépen, nagyon örülök ,hogy tetszett! 😊 Szerintem ezesetben kifejezetten jól sült el :)
A mi kisvárosunkban rengetegen látták.
Eléggé szomorú hogy hogyan értékelnek egy ilyen fontos filmet, politikai nézőpontokat és még sok badarságot képzelnek bele.
Kár!!!
A film egészét tekintve hiába tudtam a történetét végig izgalomban tartott.
A színészi teljesítmények is abszolút felső kategória.
Ami tudna adni az embereknek lelkiségèben azt sajnos általában lehúzzák!
Azért ahogy az a nemzeti dal el lett szavalva a könnyem is kicsordult!
Mennyire más lehetne a Magyar emberek hozzáállása mind az országhoz mind akár a másik Magyar emberhez ha mondjuk gyerekkènt ilyen vagy ehhez hasonló filmeket látna.
Szerintem jó film, akinek nem tetszik az nézze meg a Barbie filmet
Szerintem a Barbie is egy jó film, eléggé gondolatébresztő.