Szerintem jól összeszedted a lényeget. Bár én nem szálláson csinálom azért egy kis utazós szappan amit a drogériákban lehet venni nem súly. Fontos kiegészítés még hogy leginkább nyáron de egyébként is napos időben kell a naptej. Persze nem maradhat otthon a kullancs és szúnyog riasztó ha nem télen megy az ember. Eddig mindig megúsztuk, lehet azért mert használtuk de lehet mert csak szerencsék volt. A kutya szőrén viszont minden alkalommal láttuk hogy mászkálnak (persze megfelelő tablettát kap és minden tavasszal megkapja az oltást Lyme-kór ellen). Navigálás szempontból még érdemes leszedni a HuMap applikációt amivel könnyen lehet akár offline tájékozódni. A magyar túraútvonalak is rajta vannak így nehezen téved el az ember. Nem jellemző de volt hogy mi is elnéztük, nem figyeltünk eléggé vagy csak nem volt egyértelmű a jelzés és ezért rossz irányba indultunk el.
OFF: A videó végén a dobozok megvannak, csak nincsenek bekötve. (mondjuk kíváncsi lennék, hogy hányan használják, én mindig előre kinézem a következő videót, most is bekészítve vár 2 :) ) ON: Szerintem elég jól összeszedted, max annyi a powerbank mellé, hogy egy offline térkép sem árt, amit előtte kipróbál az ember. Az erdőben nem mindenhol van 4/5G. (+1: küldtem már át koordinátámat messengeren cimbinek baj esetére, hazaérve meg akartam nézni, hogy hol aludtam, és az utolsó kocsma volt a koordinátákon, a telefonom azt mérte be utoljára - nem tudatosan, de azt is elküldtem neki, hogy melyik túraútvonalon, merre indulva, utoljára milyen jellegzetes dolgot láttam kb x perc gyaloglás után, és onnan mennyit mentem még. Ez koordináták nélkül is hasznos lehet.) A plusz1-hez: kezdőként mindenképp legyen egy "kapcsolattartód", aki tudja, hogy merre mész, várhatóan mikor hol leszel, és időnként jelentkezz be nála. Ha baj van, akkor tud infót adni a szerveknek, ha nagyobb baj, akkor akár ő is riaszthat - legyen meg papíron is a telefonszáma, és tudja, hogy mikor/mennyi idő után van helyzet. Országunk kicsi, de így is vannak necces helyzetek: ezeket az eseteket kerüld el! ;)
Nagyon jó a video, alapvetöen ezeket hordom én is de a törörközöt nem hagynám othol, mert rengetegszer volt rá szükségem. A Dekatlonba lehet kapni kicsire oszehajthatót volt hogy a térd sebemre raktam rá vagy én nagyon izadok utközbe nagy hasznát veszem egy karabinerel felcsatolva valahova.
csak két dolgot mondanék (ez is egyéni dolog): ha vki papírtérképpel navigál, jó lehet egy iránytű, ill. nekem segítő barátom a túrabot is, el szoktam vinni. ami nekem nagy tanulság volt: a decában vettem egy akciós hátizsákot, tök jó is volt, de sárga, és irtóra jönnek rá a rovarok.
Hasznos kis vidi! :) A drónos vágóképnél jutott eszembe (egyébként milyen jó, hogy teszel be képeket korábbi túrákról, nem, mintha nem bírnálak, de na… Színesíti a dolgot 😃), hogy idén nem akrsz egy “kimaradt drónos jelenetek” videót csinálni, mint tavaly? (Vagy tavaly előtt volt? Nemtom már…)
köszi! Hú hát nem is tudom, lehet csinálok majd, van pár fel nem használt shot. Csak azokat a videókat alig nézte valaki 😅 Szóval nem ígérek semmit, de azt sem mondom, hogy nem lesz.
Szerintem jól összeszedted a lényeget. Bár én nem szálláson csinálom azért egy kis utazós szappan amit a drogériákban lehet venni nem súly. Fontos kiegészítés még hogy leginkább nyáron de egyébként is napos időben kell a naptej. Persze nem maradhat otthon a kullancs és szúnyog riasztó ha nem télen megy az ember. Eddig mindig megúsztuk, lehet azért mert használtuk de lehet mert csak szerencsék volt. A kutya szőrén viszont minden alkalommal láttuk hogy mászkálnak (persze megfelelő tablettát kap és minden tavasszal megkapja az oltást Lyme-kór ellen).
Navigálás szempontból még érdemes leszedni a HuMap applikációt amivel könnyen lehet akár offline tájékozódni. A magyar túraútvonalak is rajta vannak így nehezen téved el az ember. Nem jellemző de volt hogy mi is elnéztük, nem figyeltünk eléggé vagy csak nem volt egyértelmű a jelzés és ezért rossz irányba indultunk el.
OFF: A videó végén a dobozok megvannak, csak nincsenek bekötve. (mondjuk kíváncsi lennék, hogy hányan használják, én mindig előre kinézem a következő videót, most is bekészítve vár 2 :) )
ON: Szerintem elég jól összeszedted, max annyi a powerbank mellé, hogy egy offline térkép sem árt, amit előtte kipróbál az ember. Az erdőben nem mindenhol van 4/5G.
(+1: küldtem már át koordinátámat messengeren cimbinek baj esetére, hazaérve meg akartam nézni, hogy hol aludtam, és az utolsó kocsma volt a koordinátákon, a telefonom azt mérte be utoljára - nem tudatosan, de azt is elküldtem neki, hogy melyik túraútvonalon, merre indulva, utoljára milyen jellegzetes dolgot láttam kb x perc gyaloglás után, és onnan mennyit mentem még. Ez koordináták nélkül is hasznos lehet.)
A plusz1-hez: kezdőként mindenképp legyen egy "kapcsolattartód", aki tudja, hogy merre mész, várhatóan mikor hol leszel, és időnként jelentkezz be nála. Ha baj van, akkor tud infót adni a szerveknek, ha nagyobb baj, akkor akár ő is riaszthat - legyen meg papíron is a telefonszáma, és tudja, hogy mikor/mennyi idő után van helyzet. Országunk kicsi, de így is vannak necces helyzetek: ezeket az eseteket kerüld el! ;)
Jó tanácsok, köszi! 😁
Nagyon jó a video, alapvetöen ezeket hordom én is de a törörközöt nem hagynám othol, mert rengetegszer volt rá szükségem. A Dekatlonba lehet kapni kicsire oszehajthatót volt hogy a térd sebemre raktam rá vagy én nagyon izadok utközbe nagy hasznát veszem egy karabinerel felcsatolva valahova.
köszi! Persze, midnenkinek mások az igényei 😉
Jól tolod! Nap elleni védelem...aki egyszer odakozmált, nem felejti el.
igen! Ezt mindig elfelejtem... Mostanában nem szoktam rövidujjúban túrázni még nyáron sem, aztán sokszor otthon felejtem...
csak két dolgot mondanék (ez is egyéni dolog): ha vki papírtérképpel navigál, jó lehet egy iránytű, ill. nekem segítő barátom a túrabot is, el szoktam vinni. ami nekem nagy tanulság volt: a decában vettem egy akciós hátizsákot, tök jó is volt, de sárga, és irtóra jönnek rá a rovarok.
én egyébként útnak indulás előtt beragasztom a lábam az érzékeny helyeken - soha nem töri fel a cipő.
Hasznos kis vidi! :) A drónos vágóképnél jutott eszembe (egyébként milyen jó, hogy teszel be képeket korábbi túrákról, nem, mintha nem bírnálak, de na… Színesíti a dolgot 😃), hogy idén nem akrsz egy “kimaradt drónos jelenetek” videót csinálni, mint tavaly? (Vagy tavaly előtt volt? Nemtom már…)
köszi! Hú hát nem is tudom, lehet csinálok majd, van pár fel nem használt shot. Csak azokat a videókat alig nézte valaki 😅 Szóval nem ígérek semmit, de azt sem mondom, hogy nem lesz.
@@kisskolos na akkor mindjárt előveszem őket és teszek rájuk plusz egy nézettséget 😅
@@kisskolos nem találtam meg őket 😥
Lesz videó a kintalvós verzióról is?
Mi a neve a közkutas appnak?