Amióta én focit nézek, itt játszott legjobban a magyar válogatott. Számomra ez a meccs felér egy hatalmas nagy győzelemmel. A holland válogatott ellen így játszani, kész bravúr volt. Főleg úgy hogy a játékvezető Dzsudzsák gólját se adta meg ami szabályos volt. Kicsit jobb helyzetkihasználással akár meg is lehetett volna nyerni. Kár hogy azóta se láttam őket ennyire szívvel lélekkel focizni :(
Szerintem az 2013-as Magyarország - Svédország 2-1-es győzelemnél is hasonló szívvel küzdöttek, utolsó 10 percben már szinte nem is kaptak levegőt a mieink de mentek előre becsületből. :)
"végre szerencsénk van, a fene egye meg!" :) szerintem ennek a válogatottnak ez volt a legjobb meccse! nem nekünk a szégyen, hogy 5 gólt kaptunk, hanem a hollandoknak az a 3 ( vagyis 5) amit kaptak!!!
Hihetetlen jó meccs volt ez, pörgős, sok gólos. Mindkét csapat nagyon jól játszott, én azt gondolom, hogy a magyarok kihozták magukból a maximumot, ez a válogatott erre (volt) képes. Nyilván a hollandok ellen a meccs már az első perctől kb. 2 gólos hátrányból indul, mivel a két válogatott között ekkora a tudás és játékosbeli különbség.
Az elmúlt 20 évben alig, vagy egyáltalán nem volt olyan csapat, aki egy meccsen 3 gólt lőtt volna a hollandoknak. Minden elismerésem a csapatnak. Valóságban tényleg 5:4 lett volna a reális végeredmény, mert a szabadrúgás gól érvénytelenítésére semmilyen épeszű magyarázat nem létezik. Ez a végeredmény egy ilyen csapattól zseniális teljesítmény.
Tipikus nyugati csalás, piszkos játék, Magyargyűlölet! Addig voltak rendben ezek a mocskok, míg az Árpádházi királyaink rendszeresen orrbanyomták őket!
Szép meccs volt, azt hiszem az elmúlt 50 évben nem nagyon kaptak a Hollandok egy mérkőzésen 3 gólt, legalábbis nem olyan csapattól, amelyik papíron messze van tőle tudásban. Ha figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag egy érvényes gólunkat nem adtak meg, akkor egy árva góllal nyert a világranglista 2dik helyett csapata Magyarországgal szemben. Ez minden de nem dicsőség, nekünk ellenben történelmi parádé 2 olyan gólt lőni, amitől a Holland kapus taknya-nyála összefolyt se tudta volna védeni. Grat!
Én így képzelek el egy magyar focit. Az a három gól nagyon nagy volt. Ilyen játékkal ki lehet kerülni akár az EB-re és akár a VB-re... Hajrá Magyarország!
Erre a mecsre raktam 1000 eurot hogy kikapunk .Nem láttam mert upon voltam hivott a baratom 2.1 ,Levert a viz ilyenkor kell nyerni Magyarországnak .1ik szemem sirt bukom az 1000est a másik nevetet nyerni fogunk .Amikor vége lett a meccsnek nem örültem annyira a nyereménynek 1510 et kaptam .A szivesem mélyén Magyarország győzelmet vártam😢
1:0nál oriási bírói tévedés,ami az egész meccset befolyásolta,további helyzetek kihasználása stb......!Jobbak a hollandok lényegesen,de ezen a meccsen,ebben az időszakban mentálisan nem voltak rendben.A meccset a bíró döntötte el szerintem(1:1,további 2gól 1:3,innen nem jöttek volna vissza az tuti!!Holland edző reakciója GERA góljánál mindent elárul!!!!!!!!Ennyi!!!!
Ez az a meccs ahol nem tudtam haragudni a mieinkre! Bár kikaptunk, mindent megtettünk, hogy "partiban" legyünk! Sok ilyet, és akkor bármi megtörténhet, talán több győzelmünk is születhet erősebb válogatottak ellen is!
Állítólag meg lettek volna elégedve a döntetlennel (bátyám mesélte),a játék képe alapján megdicsértek minket,lehet,hogy álszentségből,fogalmam sincs! Nézzük meg 12:51 -től Ruud van Nistelrooy arcát.
@Metsoadcsapda A magyar válogatott sajnos a 22-es csapdájában van. Az Egervári akkor tesz be vkit a csapatba, ha aktiv a klubcsapatában, de ha már bekerült a válogatottba, akkor kiméli magát, nehogy a kispadra kerüljön egy sérüléssel a klubjánál. A Gera most azért hajtott ennyire, hogy a nyáron jo szerződést kapjon. Ha majd megkapja, akkor a svédek ellen ismét kiméli majd magát. -- Emlékszem, annakidején morgott mindig, hogy a WBA-ban mindig a kispadra került a selejtezök után.
Amíg bírók vezetik a focit, kézilabdát stb. addig el lehet csalni mindent vagy pedig téves ítélettel hátrányba hozni egy csapatot. Be kéne vezetni, hogy technikailag legyenek a meccsek lejátszva. Így szabályosabb lenne.
Akárhányszor is nézem, a holland kapus kérte a sorfalat. Amúgy ha azt megadja, akkor sincs olyan verzió, hogy 5-5. mert akkor minden máshogy alakul. Lehet, hogy előbb ránk jönnek, és még többet kaptunk volna!!!! Ja, és akkor nincs két szép Gera gól! stb......Szóval ez a "akkor 5-5" a legnagyobb hülyeség, amit még is mindenki hangoztat.
Amennyiben megadja a gólt, annyiban más lett volna a helyzet, hogy 1-3-ról a hollandok még nehezebben pörögtek volna fel. Elég jellemző volt rájuk ebben az időszakban úgy a lélektelen, unalmas játék, mint a kirobbanó alázás is. Mindkettőben volt részünk, szóval itt meg lehetett volna őket fogni. No de fociban nincsen "ha", így mindegy is ezen rágódni, mindenesetre itt közel állt a válogatottunk szegényes képességei ellenére is és meglehetősen keményen küzdöttek.
Kijutottak és semmit nem csináltak az EB-n.. a Svédek is kiestek SIMÁN a csoportkörben.... megérdemeltük volna a csoportkört, mintsem hogy megelőzzenek minket a selejtezőn és 'leégjenek' az EB-n...
Hát éppen ez a szomorú.Csak egy játék miatt csalnak egyesek....Egy-egy bírói hibát el lehet nézni de manapság minden meccsen van legalább kettő rossz bírói döntés...:(Sajnos
Én másként látom, mint itt sokan. A fociban fontos az akarat, a hit, és a szív... ez valóban megvolt. Ám ennek alapvetőnek kell lennie minden olyan sportoló esetében, aki a hazája válogatott mezét magára ölti. Ám ekkor már bőven megmutatta a magyar válogatott azt, ami miatt a fasorban sem vagyunk sehol. Borzalmas védelmi hibák... Juhász Roland megmozdulásait rossz nézni. Rudolfnak egyetlen épkézláb kapuralövése nem volt. Jobb játékosokkal, akik mindent tudnak a labdáról, ezt a holland válogatottat ott és akkor gólokkal megvertük volna. Csak sajnos már ebben a csapatban is Gera volt az egyetlen olyan játékos, aki mindent tudott a labdáról. Ezen múlott a vereség, nem a bírón.
Anno,bocskor-boros (nagyszerü )páros szólott vala:aMagyar válogatottnak akkor lenne esėlye,ha az újzélandi tollaslabda csapatot kapnàk a selejtezőben,mostmár elhiszem,sajnàlom sràcok!!!
Amióta én focit nézek, itt játszott legjobban a magyar válogatott. Számomra ez a meccs felér egy hatalmas nagy győzelemmel. A holland válogatott ellen így játszani, kész bravúr volt. Főleg úgy hogy a játékvezető Dzsudzsák gólját se adta meg ami szabályos volt. Kicsit jobb helyzetkihasználással akár meg is lehetett volna nyerni. Kár hogy azóta se láttam őket ennyire szívvel lélekkel focizni :(
Szerintem az 2013-as Magyarország - Svédország 2-1-es győzelemnél is hasonló szívvel küzdöttek, utolsó 10 percben már szinte nem is kaptak levegőt a mieink de mentek előre becsületből. :)
az 2011-es volt.
:D
@@matelanka213 Pont ez a baj! Akkora szarok, hogy egy meccsen az utolsó 10 percben már nem kapnak levegőt! :D
@@tamasczifra4559 akkor ha így is nyertünk, akkor a svédek mik? Amatőrök? :D ha már faszsagot írsz, legalább az entert ne csapd le a végén
Ki lehet kapni.. Csak az nem mindegy, hogy hogy!
Nekem ez a meccs olyan mintha nyertünk volna:)
Zsolt Tóth
És ezzel a vereséggel 86 után először végre kijutottunk 1 tornára. :)
Zsolt Tóth így van cimbora! itt csak a szerencsétlenségünk miatt nem csináltunk bravúrt! De nagyon jók voltunk, mert elhittük, hogy lehetünk jók!
+Zsolt Tóth Le van szarva ha nem jutunk ki de így játszunk, szívvel lélekkel :)
Zsolt Tóth én azt gondolom (bocsánat, hogy ezt ennyi idő után írom), hogyha Király Gábor lett volna a kapus, akkor a legtöbb gólt megfogta volna
Zsolt Tóth en lattam 84ben a hol-Hun 1-2 meccset. Ahoz kepest itt ezen fosok voltunk
Ma hunyt el Fülöp Marci,aki ezen a meccsen védte a kaput.... Nyugodj békében Marci!!
+DANIGGA00 Nekem is ez jutott eszembe..
DANIGGA00 nyugodjek. De itt
2 golba benne volt. Sajnos Disztl P ota nincs egy valamire valo kapusunk
Jah nekem is egybol eszembejutotz...
@@kinkytailmapogo176 Melyik kettőbe? :O
Meghalt Fűlöp Márton 2015-ben?
Ezt még nem is tudtam.
"végre szerencsénk van, a fene egye meg!" :)
szerintem ennek a válogatottnak ez volt a legjobb meccse!
nem nekünk a szégyen, hogy 5 gólt kaptunk, hanem a hollandoknak az a 3 ( vagyis 5) amit kaptak!!!
Hihetetlen jó meccs volt ez, pörgős, sok gólos. Mindkét csapat nagyon jól játszott, én azt gondolom, hogy a magyarok kihozták magukból a maximumot, ez a válogatott erre (volt) képes. Nyilván a hollandok ellen a meccs már az első perctől kb. 2 gólos hátrányból indul, mivel a két válogatott között ekkora a tudás és játékosbeli különbség.
Az elmúlt 20 évben alig, vagy egyáltalán nem volt olyan csapat, aki egy meccsen 3 gólt lőtt volna a hollandoknak. Minden elismerésem a csapatnak. Valóságban tényleg 5:4 lett volna a reális végeredmény, mert a szabadrúgás gól érvénytelenítésére semmilyen épeszű magyarázat nem létezik. Ez a végeredmény egy ilyen csapattól zseniális teljesítmény.
Tipikus nyugati csalás, piszkos játék, Magyargyűlölet!
Addig voltak rendben ezek a mocskok, míg az Árpádházi királyaink rendszeresen orrbanyomták őket!
Nagyon jól játszottunk ezen a meccsen!
Itt még örültünk hiába kikaptunk, mert hát olyan szívvel hajtottak ezek a srácok.. A magyarokat hallgatni a meccsen nagyon szép volt..
Hihetetlen nagyot játszottunk,még ha nem is nyertünk!!!gyönyörű világklasszis játék volt ez tőlünk és végre megmutattuk h tudunk nagyot alkotni!! :)
Szép meccs volt, azt hiszem az elmúlt 50 évben nem nagyon kaptak a Hollandok egy mérkőzésen 3 gólt, legalábbis nem olyan csapattól, amelyik papíron messze van tőle tudásban. Ha figyelembe vesszük, hogy gyakorlatilag egy érvényes gólunkat nem adtak meg, akkor egy árva góllal nyert a világranglista 2dik helyett csapata Magyarországgal szemben. Ez minden de nem dicsőség, nekünk ellenben történelmi parádé 2 olyan gólt lőni, amitől a Holland kapus taknya-nyála összefolyt se tudta volna védeni. Grat!
Nyugodj békében Marci.
12:31 "Dzsudzsák és Sneijder?
Én így képzelek el egy magyar focit. Az a három gól nagyon nagy volt. Ilyen játékkal ki lehet kerülni akár az EB-re és akár a VB-re...
Hajrá Magyarország!
Hmm. Azóta megvalósult két EB
Erre a mecsre raktam 1000 eurot hogy kikapunk .Nem láttam mert upon voltam hivott a baratom 2.1 ,Levert a viz ilyenkor kell nyerni Magyarországnak .1ik szemem sirt bukom az 1000est a másik nevetet nyerni fogunk .Amikor vége lett a meccsnek nem örültem annyira a nyereménynek 1510 et kaptam .A szivesem mélyén Magyarország győzelmet vártam😢
Magyarország profi játékot játszott! Összjáték, helyzetek, gólok... nem volt megérdemelt a Holland győzelem!
De jó meccs volt ez. Azóta sem játszottunk ilyen jól.
Micsoda futballista volt Gera Zoltán.Sok fiatal számára példakép lehet!
1:0nál oriási bírói tévedés,ami az egész meccset befolyásolta,további helyzetek kihasználása stb......!Jobbak a hollandok lényegesen,de ezen a meccsen,ebben az időszakban mentálisan nem voltak rendben.A meccset a bíró döntötte el szerintem(1:1,további 2gól 1:3,innen nem jöttek volna vissza az tuti!!Holland edző reakciója GERA góljánál mindent elárul!!!!!!!!Ennyi!!!!
ez faszság ilyen közel a kapuhoz szoktak sorfalat állítani, nincs ilyen szabály hogy ha nem kérjük hogy állítson sorfalat akkor el lehet végezni
@@danika211 akkor nem ismered a szabalyokat.
@@csakpapa8014 játékvezető voltam.... egy az, kettő hol láttál olyat hogy sorfal felálítása nélkül, ilyen közelről elrúgja a labdát ???
@@tomikamusic akkor miért, nem így rúgja el mindenki?
Nyugodj Békében Marci!! :(
Ez az a meccs ahol nem tudtam haragudni a mieinkre! Bár kikaptunk, mindent megtettünk, hogy "partiban" legyünk! Sok ilyet, és akkor bármi megtörténhet, talán több győzelmünk is születhet erősebb válogatottak ellen is!
Állítólag meg lettek volna elégedve a döntetlennel (bátyám mesélte),a játék képe alapján megdicsértek minket,lehet,hogy álszentségből,fogalmam sincs!
Nézzük meg 12:51 -től Ruud van Nistelrooy arcát.
Ruud van Nistelrooy mindig ilyen volt.
Erre lehet építeni a következő 6-7 meccset így meg lehet (kell) nyerni akár sima svédek elleni siker is benne lehet a játékunkban majd.
8:50 Gera Zoltán Gólja 🙏🙏
ezt a meccset most ki kommentálta valójában? Ebben a Gundel közvetít, viszont láttam ugyanezt a meccset más hanggal
4:10 Rudolf Gergely Gólja 🙏🙏
Ott voltunk, nagy élmény volt amikor a magyar góloknál elhallgatott az Ajax-aréna...(csak mi óbégattunk vidáman!)
Ha nem láttam volna a címet...akkor 2-1-nél bíztam volna a magyar sikerben.
Ha ilyen szívvel fociznak idén... akkor ott leszünk az EB-n!!!
Te még hiszel a mesékben?
Tamás Horváth nem mondta, hogy melyiken:D 2100-ban amikor 40 csapatosra duzzasztják az EB létszámot talán :D
+DaNeE17 Na?
következő állomás : Vb
2016 - Franciaország
@Metsoadcsapda
A magyar válogatott sajnos a 22-es csapdájában van. Az Egervári akkor tesz be vkit a csapatba, ha aktiv a klubcsapatában, de ha már bekerült a válogatottba, akkor kiméli magát, nehogy a kispadra kerüljön egy sérüléssel a klubjánál. A Gera most azért hajtott ennyire, hogy a nyáron jo szerződést kapjon. Ha majd megkapja, akkor a svédek ellen ismét kiméli majd magát. -- Emlékszem, annakidején morgott mindig, hogy a WBA-ban mindig a kispadra került a selejtezök után.
Rudolf Peti😅😅😅
Hamburger vaaan?😂😂😂
2:15 nel latszik a biro hogy azt varja bemegy e vagy nem.... nem ertem mai napig ez miert nem volt szabalyos gol
R.I.P Fülöp Márton
még mindig azt mondom ha nem Fülöp véd hanem Király vagy Gulácsi csoda is történhetett volna...
Amíg bírók vezetik a focit, kézilabdát stb. addig el lehet csalni mindent vagy pedig téves ítélettel hátrányba hozni egy csapatot. Be kéne vezetni, hogy technikailag legyenek a meccsek lejátszva. Így szabályosabb lenne.
Szerintem a mai válogatottunk tönkre verné az akkori magyar válogatottat
Ezt a meccset lazán meg nyerhettük volna...csak ugyebár a védelmünk nagyon szellős volt...
Tudom 6 éve írtad, de azt hozzá tenném, hogy nem mindenféleképpen a védelem volt a hibás, hanem inkább a bírói megítélések is.
R.I.P Marci!
Ha nem a vidike adná a védelmünk gerincét és talán még egy kapusunk is lenne,simán megverhettük volna őket.
Így is nagyon jó játék volt! Gera a legjobb,Dzsudzsák és ö együtt vannak.. :D egy kis fejfájást azért okoztunk füveséknek!! xDD
Két kezemet összetenném ha legalább fele ilyen jól játszanánk minden meccsen.
Így kéne mindig játszani mint ezen a meccsen és a magyarok tökéletesen ki lennének szolgálva fociból :P
Ádám Bencze gera csinált mindent
+Robii szerintem Rudolf is odatette magát
Hát igen de azért Gera 2 BOMBA gól és Rudolf csak egy potyagól
Dzsudzsák két gólpassz.
Úristen ez meg hogyan jött össze ennyire jól! :D
Gera Zoli mekkora nagy spíler volt.
így kéne mindig játszani!!! NEM FELADNI, NEM MEGÁLLNI, MÉG AKKOR se HA VEZETÜNK!!!
ezt Kuyt így akarta?
Mondjuk ha Bogdán lett volna itt a kapusunk akkor az az 5:3 a magyaroknak szólt volna.
Fülöp Marci de szarul védett, Isten nyugosztalja. :(
nem hiszem el, hogy most meg 8-1 lett... mi folyik itt?
2:53 Szerencsére van persie szerencsétlenebb mint juhász :)
Azért ez a Fülöp se kapot pár potyát kezdve Kuytel meg Nisteroyal bocsi nem tudom leírni.
Akárhányszor is nézem, a holland kapus kérte a sorfalat. Amúgy ha azt megadja, akkor sincs olyan verzió, hogy 5-5. mert akkor minden máshogy alakul. Lehet, hogy előbb ránk jönnek, és még többet kaptunk volna!!!! Ja, és akkor nincs két szép Gera gól! stb......Szóval ez a "akkor 5-5" a legnagyobb hülyeség, amit még is mindenki hangoztat.
Amennyiben megadja a gólt, annyiban más lett volna a helyzet, hogy 1-3-ról a hollandok még nehezebben pörögtek volna fel. Elég jellemző volt rájuk ebben az időszakban úgy a lélektelen, unalmas játék, mint a kirobbanó alázás is. Mindkettőben volt részünk, szóval itt meg lehetett volna őket fogni. No de fociban nincsen "ha", így mindegy is ezen rágódni, mindenesetre itt közel állt a válogatottunk szegényes képességei ellenére is és meglehetősen keményen küzdöttek.
Főleg, hogy egy meccsnek van lélek tanja.
itt látszik, hogy akartak játszani! sajnos mostanában egy meccsen sem...
5:00 Gera Zoltán Gólja 🙏🙏
Rudolf még amikor tudott focizni.. Jól eltűnt azóta
Ehhez az összefoglalóhoz én csak annyit fűzök hozzá, hogy kis szerencsével kacagva nyert volna itt a magyar válogatott... :)
HAJRÁ, MAGYAROK!
Ah hiányzol Gundi a közmédiábol 🙏 de ha anno nem szólsz be az egyik játék szervezésbe mikor egy politikus lett volna játékos...
Egyetértek, remélem mostmár mindenki elhiszi ezekután, hogy 54-ben is csaltak a németek
Az a csávó mit csinált a kapunkba?? Mert hogy nem védett az biztos...
tudod hogy fülöp marciról beszélsz?
Hát nem volt formájába ezen a napon szegény.
mert bogdán mennyi gólt is kapott ja igen 8-at
Ki a faszomat érdekel a bogdán?
Rudolf...hihetetlen
Hatalmas meccs volt, annak ellenére, hogy vesztettünk!
ha az elején azt megadják akkor lehet, hogy nyerünk, vagy legalábbis döntetlent produkálunk
Ha ezekből a gólokból 2-t megérdemeltek, akkor sokat mondok.
Itt még Fülöp Márton védett RIP😥😔😓
Ez ... Fülöp 5-ből 4et foghatott volna ha nagyon akarja
+13 BD Ahogy Mondod
Dominik13 bimbo halottról jot vagy semmit!!!!
Jó kapus volt Fülöp , de sajnos egy-két gólban benne volt. :( Kapusok dolga mindig a leghálátlanabb.
Ha egy csatár kihagy egy ziccert,akkor biztatják,hogy a következő be fog menni,ha egy kapus kap egy potyát,akkor mindenkinek a szeme forog...
Attól függ mit tett hozzá a meccshez. Ha egy csatárnak harminc meccs kell egy gólhoz , akkor ott mindenkinek a szeme forog.
02:10 ez mi már?
Az első szabadot pedig megadhatták volna
aztakurva Gera mekkora gol:DDDD
Ezen a meccsen úgy játszott ez a válogatott mint a mostani 😆
Rudolf, Gera, Dzsudzsák világszínvonalon játszott
Kalman ba meg mondana nekik :) !
Kijutottak és semmit nem csináltak az EB-n.. a Svédek is kiestek SIMÁN a csoportkörben.... megérdemeltük volna a csoportkört, mintsem hogy megelőzzenek minket a selejtezőn és 'leégjenek' az EB-n...
Szép meccs volt de ha megadják azt a gólt amit vissza fújtak és priskin belövi akkor teljesen másképp alakult volna
!!
11:21-nél tényleg szép gólt lőnek a hollandok
Amikor helyzet van azt be kell rúgni ez a profi foci titka!
nagyon jo a sajtója Bogdánnak csak vele esett ki a Bolton.
2019
In this game they wanted to see if Holland can score five or what?:)
Hát ha pályán lett volna Bogdán,Szalai és Koman a magyarok nyertek volna 5:3-ra :D
Jól játszottunk
@BrutalFero ez így van! amit Priskin kihagyott,azt Szalai,de még Tököli is berúgta volna!
Mikor kerülünk vajon össze velük újra? Úgy tűnik, az a csapat tud igazán nagy alázásokat csinálni, lásd 8-1 :))))
5-4 mert a játékvezető elvett tőlünk egy szabályos gólt!
Hát éppen ez a szomorú.Csak egy játék miatt csalnak egyesek....Egy-egy bírói hibát el lehet nézni de manapság minden meccsen van legalább kettő rossz bírói döntés...:(Sajnos
Én másként látom, mint itt sokan. A fociban fontos az akarat, a hit, és a szív... ez valóban megvolt. Ám ennek alapvetőnek kell lennie minden olyan sportoló esetében, aki a hazája válogatott mezét magára ölti.
Ám ekkor már bőven megmutatta a magyar válogatott azt, ami miatt a fasorban sem vagyunk sehol.
Borzalmas védelmi hibák... Juhász Roland megmozdulásait rossz nézni. Rudolfnak egyetlen épkézláb kapuralövése nem volt.
Jobb játékosokkal, akik mindent tudnak a labdáról, ezt a holland válogatottat ott és akkor gólokkal megvertük volna.
Csak sajnos már ebben a csapatban is Gera volt az egyetlen olyan játékos, aki mindent tudott a labdáról. Ezen múlott a vereség, nem a bírón.
tegnap ez véletlen se sikerült volna...
nagy mákjuk volt a Hollandoknak!!!!! a Magyarok sokkal jobbak!!
szép volt a 3 gól
Na most látszik, hogy ki hiányzik ( Gera) és ki nem ( Fülöp, Rudolf )
Bogdán jobbbbbbbbbbb
B
+Màrk Csonka Király mégjobb
Ezen a selejtezőn Királyal kaptunk ki 0-4re a hollandoktól.
Akkor még hollandok játszottak a holland válogatottban...
nem értem akkor milyen jok voltunk most meg nem vagyunk ilyen jok hiába jutottunk az eb re
Ugyan olyan jók vagyunk.Csak a csapatszellem nőtt!
Fülöp Marci❤
@2001Benike Gundeltől nem is várhatunk el többet... :D
Szegény Marci nyugodjon békében ! :(
9:36 A Holland edző xD
Anno,bocskor-boros (nagyszerü )páros szólott vala:aMagyar válogatottnak akkor lenne esėlye,ha az újzélandi tollaslabda csapatot kapnàk a selejtezőben,mostmár elhiszem,sajnàlom sràcok!!!
Gundel miket beszél az utolsó gólnál...
tudjátok amikor ez a kommentátor akkor mindig ki kapunk. ennyi
De tényleg amúgy!! :D
Okcsá
hát nem mert a norvégok ellen idén amikor ő volt a kommentátor mindkettöször nyertübk
+Agnes Oszko
hát nem ő volt a kommentátor hanem Hajdu B ;D
Jézusom mekkora gólt lőtt ez az ember
10 percet nem bírt ki a magyar válogatott!
6:08 Vadócz, te szemét TIPSZMIKSZŰTÉÉ?