Amikor ilyen ismeretterjesztő filmeket látok, azon gondolkodom, hogy mennyi olyan ismeretem lehet, ami az ilyen pongyola, bulvár műsorok alapján ragadt rám.
Mit nevezünk civilizációnak, az intézményesített barbárságot? A római birodalom semmivel sem volt jobb. Érdekes, hogy a kínaiak mennyire másképp látják a hunokat. A nyugat már akkor sem tudta, hol a határ. Csak sunyi merényletre futotta.
Sok igazság , szépítés és csúsztatás. Atila okos, mértéktartó és nemes volt. Kérdezzék meg Priskos-t. Nem a pusztítás volt a cél. Csak azt tette nyugateurópában amit Jézus a jeruzsálemi templomban. Ki´´uzte a templomból a kufárokat. Tényleg " ISTEN OSTORA " volt. Ha keresnének bizonyára találnának erre nizonyítékot.
Na most hogy ki is volt te sem tudhatod csak azt amit mondakban ebben abban leirtak.Matyas is ugye igazsagos volt es a szegenyek megsegitoje.kozben egy utalatnak orvendo kiraly aki meg a rokonat is megolte ,azt ki a tronra segitette.a nagy adokrol nem beszelve ami,et kivetett a nepre.ez megfakult az idok soran es a nep mondakat kezdett terjeszteni rola,hogy milyen jo volt..stb. Tehat loszart semntudunk ki milyen volt ilyen tavolsagbol.
"Szőrén ülték meg a lovat" 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 Pont a Hunok hozták be európába a mai nyereg ősét. Ezért volt a világ egyik leghatékonyabb lovashada. Barbárnak állítják be a hunokat a "civilizált európaiak", pedig még a nadrágot sem ismerték a megjelenésük előtt.
Kiegészítésként csak annyit ARAB KERESKEDŐK levelezéséből fordították. Kereskedő társának írja valamelyik.Ha magyar területre megy (Etelköz??? Magna hungaria??? )(gyolcsnak megfelelő anyagot említ)Vigyen abból az anyagból annyit amennyit tud vinni, mert a magyarok megveszik,korlátlan mennyiségben, mivel ruháik alatt FEHÉR RUHÁKAT VISELNEK.Tényleg barbárok és műveletlenek lehettek...😛😜Fehérneműt viseltek
Bocs, de a kengyelt hoztak be, termeszetesen nyereg mar volt akkor is. (A kengyel legalabb ekkora, h nem nagyobb talalmany volt, hisz ez biztositotta oket a nyilazasban, lovas kozelharcban) 👍✌️
Pedig Atilla szabadította fel őket a római rabszolgaságból -ezután kezdtek itt királyságok igazán létre jönni! Catalauni csata után Aetiuszt Rómában kivégezték- EGY GYŐZTES HADVEZÉRT HALÁLLAL BÜNTETTEK ? Ha Atilla veszített akkor honnan volt neki egy hatalmas hadserege amivel Roma ellen vonúlt ?
Gyonyoru,hogy egy "vicarius filio monarnaesio" kell minnket megtanittani nekunk,hogy kik îs vagyunk,mi valna ha maga " harajaert,nemzeteert,csaladjaert ennyit tenne,szerintem mindenki keze maga fele hajlanak,,,,,Na ,hat ugyan legyunk kicsik es legyunk a hatalmasok zsoldoai ( ez volna a megoldas???)))).Sok hulye van a vilagban,de embere vallogatja,ez a dizertacio,bermennyire onmagat ellentmondo,barhogy,germanszaxi anglo valaki,,,,,,))))))),Ami pedig a rendezo syemelyet illeri,nincs se arca ( semmikent orra,legkevesbe verre .Ez a valami sajnos modon,egy valamilyen veg,vegtag,Ami vetelkedhetne daniel ( nem jut az eszembe ,hogy ,volt csaladj ,nos ha volt annak a csaladnk neve: aki irta a ,demoni et angeli,davinci codex ,nos barmit olvastam tole,csupan,hogy a kzmopolitan mitologianak,szerintem semmi koze a megtortent valodaghoz,tehat barki barmit allit,hat,bizonyitsa,ha,hiheto akar lenni( legalabbis ,a multal kapcsolarban,mert a jelen ,mig latnad,hogy volt ,mar megvan ra az eu s vallasz,hăt,hol vagyunk,mit akarunk,vagy mar dontott a "vilag" folottunk????????))))
Na így kell bármilyen dokumentum filmet is komolyan venni amit a history channel és társai csinalnak,ennyi baromságot és hazugságot ritkán hallani,még a nevek se stimmelnek,a másik a kettős kormanyzas,ez nyugaton értelmezhetetlen ugyebár, egyik szellemi vezető a másik katonai,nincs okuk egymás ellen fordulni..
Én személy szerint nem is a sok hülyeségen akadtam ki,hanem az lepett meg,hogy a holokausztot még csak meg sem említették! Ezért valakinek majd felelnie kell!
Követelem , hogy a legnagyobb Hun vezérünk Attila nevétne próbálják bemocskolni minden féle barbár jelzőkkel!
Год назад+4
Tulajdonkép ők mindenkit ezzel a barbár névvel illettek, aki nem az ő vallásukat követte. Tehát könnyen lehet, hogy hibásan teszünk negatív tartalmat a barbár szó mögé! Sokkal inkább elismerésre és tiszteletreméltó az, akit ezek barbárnak neveznek. Borzalmas sokrétegűen vagyunk becsapva...
@@agnestrizner6424 A nagyságos HUN királyunk , vezérünk , nevét , két t-vel tehát Attila , írjuk ! SAjnos a nyugati média , mindig is arról volt nevezetes , hogy a magyarság , kiemelkedő történelmi személyiségeinek a történelmi jelentőségét , és nevét próbálják , -próbálták le kicsinyíteni , illetve próbálják , még a mai napig is bemocskolni! Úgy látszik a nyugat nem fél Isten ostorától , nem fél a magyarok nyilaitól! Pedig jobban tennék , mert isten ostora ujra lecsaphat rájuk a nyilaink ujra a nyiltartó puzdrákban , élessek a szablyáink hegyessek a nyilaink!
Láttam már számtalan dokumentum filmet a koponya megnyújtásával kapcsolatban.A világ minden tájáról vannak leletek különböző korokban és kultúrákban,de félelemkeltésre csak a hunok használhaták.Ez ám a tudomány...
Attila Catalunumnál nem vesztett csatát, mert az estig elhúzódó ütközetet követő másnap hajnalban nem talált ellenséget a csatatéren! A császár nem végeztette volna ki Aetiust, ha legyőzi Attilát, de megfutamodott csatlósaival együtt!
Sosem értem meg azt hogy egy külföldi mert godolja azt hogy többet tud rólunk !m Miért kell folyton ferditeni?
5 месяцев назад
Igen, köszönöm a kérdését: Miért kell folyton ferdíteni? Erre a kérdésre érdemes megkeresni a választ ! Kényes és kellemetlen az igazság egy bizonyos körnek, ezért ferdítenek-ködösítenek. Talán Önt is érdekelheti a legfrissebb ezen témájú videó: ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Emlekeim szerint nem sokat tanultunk rola az iskolaban, talan volt egy tortenet, de mint mitosz ,es nem mint valos tortenelmi esemenykent tanultuk. Nehany evig Nemetorszagban eltem es megdobbentem , hogy a törökök( akik Torokorszagban nottek fel) többet tudnak rola mint mi..
Van egy krónikájuk "Tarihi Üngürüsz", ami egy részletes beszámoló a történelmünkről. Kint van a Terebess Ázsia tár oldalon. A Tarih-i Üngürüsz eredetileg latin nyelvű krónika, amelyet Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán bécsi zsidó családból származó tolmácsa, diplomatája saját állítása szerint 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának kifosztásakor szerzett meg, majd fordított le oszmán-török nyelvre. A Püski Kiadótól meg is lehet rendelni könyv alakban.
Attila never killed his brother, he was King o Huns, mai magyar ok de még nem volt haza, azt sem tudták mi az? Nem világos előttem se ők hódítók voltak igaz Magyarok ezt a nyugat is elismerte, hatalmas tudás ! És nagy tudás amelyet a sok száz éves hódítás hordott össze egy nagy királyságot hozták létre, és ők gyönyörű magyar országot hozták létre, milyen gyönyörű nőket és milyen szép a Magyarország rendezett és logikus által r, nem szép ha ezzel vissza és sajnos mi nagyon vagyunk maradva a nyugatot de tudjuk, hogy hogy mi okosabb vagyunk bár ez jövő kérdése Oroszorszag az egyetlen ellenfél mert ők valóban zseniálisak, O ruszorszag csodálatos és valóban ők a következő legjobb, legnagyobb erő, sajnos a nyugat gyenge ajamuszi gyenge és néha aljas, bár kérdés, hogy ezt a nemes Hunok tették, szerintem inkább valami külföldi gengszter tette.
Valaki mondja már el,hogy KI ÉS MIKOR találta ki hogy ATILLA nevét két T betűvel és egy L betűvel kell írni???? Gondolom ugyanaz a lángész volt, aki kitalálta,hogy a név GÓT EREDETŰ. Persze........Atilla anyukája bizonyára gót "szappanoperákat" nézett a TV-ben amikor várandós volt és akkor határozta el HOGY EGY LEENDŐ FEJEDELEMNEK IDEGEN NEVET AD......Arany János még normálisan írta (Arany életében kiadott könyveimben ATILLA szerepel) A törökök máig is normálisan írják. Miért kell mindent hamisítani kicsavarni és félremagyarázni?????
@@zoltankishiday4735 Ilyen alapon akkor az "európai" kiejtéshez igazodva a győzelem szárnyas istennőjének a nevét amit a görög NÍKI-nek ejt ....az anglomániára való tekintettel......ejtsük NÁJKI-nak..vagy NÁJK-nak (ugye milyen jól hangzik???)
@@erzsebetcstoth1513 Félreértesz. Nem a kiejtéssel volt a bajuk. Nem volt hasonló ismert nevük így átalakítottták , az írott forrásokba pedig ez került bele. Géza eredeti nevét leginkább a Gyevü, Gyeü kifejezéssel lehetne illetni. Tehát nem a kiejtést alakították át, hanem magát a nevet. Attila is valószínűleg Etil volt eredetileg, amiből később Etele majd Attila lett.
Kazinczy 1831 évben halt meg. Az 1877-ben kiadott Arany köteteimben MÉG NORMÁLISAN ATILLÁNAK íratott a hun király neve.Persze nyilván hülyeségből írtad a kommentet
Attilának nem kellett arany, mert Erdély tele van aranybányákkal, szerintem a helyzet fordítottja igaz, a rómaiak támadtak Attilára hogy elvigyék az aranyat, hiszen ezt csinálták Decsebál idejében ls amikor a dákokat kifosztották, hatalmas aranykincseket raboltak Erdélyből, na persze mégis Attila lenne a rabló? gondolkodjon már valaki
Az ISIS 7 nyelven beszélő művészettörténésze azt mondta,a világ legnagyobb királya volt! És szerinte,mivel hun király volt,nem Magyarországnak,hanem Hungáriának kellene nevezni! Ezért "H" betű az országjelünk!
Százezer lakosu várost elfoglaltak, majd, mind lemészárolta a lakosságot. Itt ellenmodás van, mert az itt lemészároltak, felépitették Velence városát. Europa nagyonfélt Attilától, a torz festményekel, ijesztgették az embereket. Aztán kb 500 évenként felújult a félelmük. Jelen pillanatban, politikai harcot viv, az Attila leszármazotjai ellen. Tehát székelyesen mondva, közel 1500 éve fosnak félelmükben. Ez megláttszik ma is, politikai hadviselésben is Mo. ellen. A volt romai birodalom, europai országaiben, ezért engedtek a buzik és nöi ruhába öltözött férfiak divatját, mert megtudták, még mindig van 15 millió, Attila leszármazotjaiból, akiktöl félni kell.
Ha olyan gazdag városok voltak, miért raboltattak Hun az az Atilla féle SÍROKAT ???? 🤔🤔🤔
Год назад
Mert nem csak gazdagok voltak, hanem kapzsik is. Az ilyennek semmi sem elég. Mindig többet akar, ezért sosem lesz boldog...És ha boldogtalan, akkor kegyetlen is lesz. Így működik ez, ma is.
Ebben a "tudományos" ismeretterjesztő filmben nagyon fontos csattanó volt, hogy a rettegett barbár vezér (a rá nem jellemző tivornyázás közben) minél nevetségesebb és dicstelenebb módon "múljon ki".
-Háát? 453? Atila gondolt éveiből visszafelé számol? Mindenkinek útban volt! Papa városát megkímélte! Gondolom a Papa ígért Atilának valamit! Talán Papa meggondolta magát,és Atila meghalta magát? Olvasgattam Ond Vezér lázadását! -Na kik pénzelték a Törzs Szöv. felbomlását? Aztán a gyors temetés? A temetés után a Tinnyei csata? Atila Örökösei csatáztak a hatalomért? De a csata furcsa leírásából érteni,hogy árulás történt! Csata sem volt! Ezt mondta a témával foglalkozó történész! (Sok 100 vitéz lett eltemetve a csata után a Tinnyei fennsíkon!) (Az nincs ott!) Erről nem beszélünk! Nem kérdezünk! Na meg a rengeteg halott, honfoglalás kori vitézt, úgy vitték oda! -Legyen már ott is,egy Honfoglalás kori temető!
@@balibambosz333 A papát Leónak hívták, és a hivatalos tudomány szerint Atilla emiatt ijedt meg tőle. Jujjujj, oroszlánnak hívják, akkor ez egy nagyon durván kemény csávó, FUTÁS, KI MERRE LÁT!!! Az is érdekes, hogy az Aetiustól elszenvedett "óriási" vereség után 1 év múlva újra hadjáratot indít. Honnan lett hirtelen új serege? Outsourcing?
@Slezak Attila Zoltán Igen, a germán Ildikónak még indítéka is bőven lehetett rá, de úgy sokkal mókásabb, hogy a "hülye bunkó barbár állat" annyit ivott, hogy eleredt az orra vére, és belefulladt a saját vérébe. Mondjuk a MythBusters sorozatban szívesen látnék elemzést az "orrvérzésig ivás" logikájáról és anatómiájáról.
@@ernokiss405 - A csatával foglalkozó két Történész is azt állította,hogy Aetius (római hadvezér) A csatából elfutott? Menekülés közben éjjel a Hunok táborába tévedt! Onnan idéztem! A Hunok nem bántották! Ismerték! Azt gondolták ,tárgyalni jött! Aetiustól elszenvedett óriási vereség után a Hunoknak menekülni kellene? De napokig a csatatéren maradnak a Hun harcosok! Kilovagolnak! Keresik az ellenséget! De nincs ellenség! A Gótok haza mentek! Azt írja a szerző,sürgősen új királyt választani mentek! -Valami egészen más történt?Kicsi figyelemmel ki lehet olvasni a régi részletekből? Éjjel a lovak ,a Gótok Királyát ,halálra taposták! Ha nem volt csata? Nem volt vereség? Mi volt a hatalmas éjszakai kavarodás,ami után hajnalban, nem volt ellenség? Vagy mégis volt csata? De már a csata előtt a rómaiak,és a Gótok úgy összevesztek,hogy végül a Gótok leléptek? A rómaiak meg szégyen a futás,de elmenekültek? Ez így még 3 különböző módon van magyarázva! De a Hunok legyőzték önmagukat? Aztán 3nap 3 éjjel folyamatos dobolás és "vonyítás" így írja a szerző! (Gondolom jól beboroztak?) De mit ünnepeltek? Aetiustól elszenvedett megsemmisítő vereség után, 3 napig ünnepelnek? Ez így nincsen rendben? Ezt a történetírást, az unokáim sem hitték el!
hajra turan .....hı from turkey .........TTTTTTTUUUUUURRRRRRAAANNNNNNN🤘🤘🤘....UUUUUUUUUU........
Год назад+2
Itt megnézhetitek a következő dokumentumfilmet is: A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film: (Ez sem 100%-ban hiteles, de mégis hihetetlen dolgokról szerezhetünk tudomást.) Link: ruclips.net/video/1ilhrviNk1M/видео.html Kassai Lajos a lovasíjász világbajnokunk néhány rövid videója: ruclips.net/video/qo8Lf_WCr7w/видео.html
Nálunk Szegeden a Tisza folyó mentén is volt egy Attila palota! A helyi lakosok állítják hogy a Attila temetése az elterelt Tiszában folyt, körülvéve a leghívebb bajtársaival. Őket lenyilazták távolról, hogy soha senki se tudja hol nyugszik.
- Nincs kifogásom a Tiszába temetés felé! - Úgy írta eltemették a Honfoglaló,Kun kapitányok (Keve,kadocsa, Béle Réva vagy Reve Ja 4? mellé, a kövesútnál!) A Tiszába minek lenne köves út? Többször is azonosítottuk a temetkezést! Most is megvan! Atila halotti kamrája. a temetkezési kurgánjával a Busz parkoló alatt van,a Bástya Áruháznál! A másik 3-as kurgán az Áruház mögött van, a (Most Rákóczi tér) alatt! Természetesen a köves út is rendben van! (Annak a tetejére egy emlékoszlopot tettek! (Aztán az emlékoszlop tetejére egy másik emlékoszlopot!) Az egészet amit írtam a youtun is megnézheti! Talán az Mc-Fusion szót kell a keresőbe írni! Természetesen ezt senki,soha semmi formában nem láthatja,nem ismerheti! Az itt kitett videó egy hamisítás! A valóság az mindenben a hamisítás fordítottja! Ezért a valóság ismertetése be lett tiltva!
@@balibambosz333 Nekem van ellenvetésem...Ugyanis Attila kétlaki volt, hol a rózsaszínű márvány palotájában, az Esztergomom és környéke, vagy a Tisza parti sátrakban ahová könnyen mozgott jó lovakkal. ruclips.net/video/mOU8HgHuQJA/видео.html Tény, hogy mindkét esetben lehetett elterelni a folyómedreket. De Budán vagy Pesten csak a bátyja tartózkodott inkább. Mostanában volt egy elég jó angol nyelvű adás Attilától.
-Tisztelt Petronella! Lakhatott Atila rendszeresen a Tiszánál,sőt temetkezés is lehetett ott! Azt a törzsi szokást néztük meg,hogy az uralkodót 1X-re 1 időben akár 10 vagy 12 helyen is temethették! (Természetesen csak 1 volt a valódi! De a többi minden temetésen is volt koporsó,ravatal,megemlékezés!) Aztán megnéztük mind, melyik volt az az 1 ahol a valódi halottat tették a temetkezési,gerenda támaszos ,sírkamrába?
A folyó elterelésének nyomát pedig gyeptéglákkal tüntethették el. S a nyilazókat is lenyilazták, mert hátha hallottak valamit. Miután a gótok elfoglalták és kirabolták Rómát, Atila is vérszemet kapott s kisöpörte a római helyőrséget Pannoniából.
2 года назад+3
Itt megnézhetitek a következő dokumentumfilmet is: A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film: (Ez sem 100%-ban hiteles, de mégis hihetetlen dolgokról szerezhetünk tudomást.) Link: ruclips.net/video/1ilhrviNk1M/видео.html
De mi nem ezek voltunk!!! Sokkal jobbak, szándékosan tele tették negatívumokkal. Azt teszik, amit ma is tesz a Nyugat. Ennek a szemét nek a legnagyobb része tipikus Ny-i ferdités. Olyan alapvető hazugságok vannak benne, s érdekes módon soha nem pozitív irányba tévesztve meg a nézőt, ami felháborító annak, aki tanulta. Megettem a kenyerem javát: olyan gimnaziumba járhattam, ahol a magyart, a latint vagy a történelmet tanító tanarsinkra gondolva csak szeretet, tisztelet és hála tud eszembe jutni, azon kívül, hogy kérem, Isten áldja meg még az emléküket is. Olyan biztos indítást kaptunk, amelynek alapján a legtisztább lelkiismerettel merem kijelenteni, hogy ez a film szándékosan szemétnek készített, értéktelen vacak. Ám csak azért, hogy ne mondja senki: csak a mundért védem (bár ahhoz is jogunk van, sőt elvárható mindannyiunktól), az is hazugság, ami Aetiusról elhangzott. Ez a film olyan moslék, amit a Nyugat disznói elé vetés re lett készítve.. Nekik megfelelő, csámcsogjanak. Mi ismerjük a múltunkat, ragaszkodunk a gyökereinkhez. Ez a lényeg. Szerencséje ennek a pasasnak, hogy nem találkozunk, mert amilyen dühös most vagyok, öregen is megmutatnám a szájára ülve, Attila népe hogyan ülte meg a lovat.
@@lenanogradi7285 A jó ötven felesége (ágyasa) által egy egész nemzetség származhatott. Ki tudhatja egyáltalán, melyik volt a legutolsó pici fia/lánya?
- A külföldi oldalakon is van egy Atila kutatás! Csak a fordító géppel tudtam nézni! - A sok buta véleményre oda írtam kevés valóságot,amit itt kiástak Atiláról,temetkezéséről,és a városáról,fürdőjéről,feleségeiről,stb. Láss csodát! Igazi tudós Prof! Szakértővel ismerkedtem meg! Ő Atila Király távoli rokona! (A neve mindent elárul!) Atila Királyságában több király is volt! Ő azért kutatta a témát, (nem csak neve,és származása? ) -De érdekelte, mi lett itt helyben, a történet folytatása? (Sajnos magyarul 1 szót sem tud!) A magyar nyelv, a fordító géppel feléjük, néha nagyon nehéz!De az Óriási tudás, a nugger Prof lelkesedése,és a kevés maradék tárgyi helyszín képei,és egyéb beszélgetés,olyan volt,mint csoda, a youtu oldalon! Könnyedén és fejéből megismerhettem,ki volt Atila Apuja,Anyuja, Kik voltak a testvérei? Hogyan lett király Atila? Mit jelent a név? Kik voltak a vezérei? Atila Méd származású volt! Kik voltak a Médek? Miért egy Méd fejedelem lett a Hunok királya?
2 года назад+1
Van angol hanggal ellátott verzió is: English dub: ruclips.net/video/IXeJRzN4dDw/видео.html
@ - Tisztelt Szerző! Már az is öröm,hogy beszélni szabad a történetről! (Itt a városban rengeteg Atila emlék maradt!) De a Polgármester úr,amit lehetett lezárt,lelakatolt,berácsoztatott! (Azt mondta,bármi baleset történik, Ő a felelős!)
9 месяцев назад+1
@@balibambosz333 Lehet, hogy pont ezzel a lezárásokkal mentette meg az emlékeket a csőcselék haragjától!
Ha valakit a valóság is érdekli, bő 4 és fél órás előadás, de megéri, még a rossz kép és hangminőség dacára is. Nem kifejezetten Atilla de az előadás kulcsa mindenképpen ő. ruclips.net/video/AM2kxzOkmSk/видео.html
Isten angyala jelent meg Attilának, ezért nem vette be Rómát.
Год назад+1
Igen "Isten Angyala", pontosabban a Pápa kiment hozzá tárgyalni. Mivel a nagyvárosokra jellemző fertőző betegségek tizedelték a római lakosokat, megfontolandó volt bemenni, és biztos nem üres kézzel ment ki a pápa. A pápai levéltárban biztos van róla feljegyzés, de azt nem kötik a nyilvánosság orrára. Biztos oka van annak is hogy miért nem.
Azért formálták a koponyát , hogy minél inkább hasonlítsanak a teremtőhöz. a Magas homlok az intelligencia jele volt a középkorban. Most is az lenne de nem az értelmes emberek irányítanak. Nézd meg a mostani diktátorok homlokát .
Én meg biztos a cseh2-t néztem, eddig mert biztos nem volt köze az első pápa kijelentéséhez,hogy ő az egyedüli a földi helytartó.Azért is kellett térdelnije,mert azt hitte,hogy a bab is hús,de mindegy is...
Mi vaaan? Timur Lenk az iszlám kardja? Nem baj, hogy mongol volt?
16 дней назад
Ahogy mondja, Mongol vér is folyt az ereiben, de az iszlám Perzsa birodalom legkegyetlenebb mészárosa volt. Pszichopata tömeggyilkos és gerinctelen népirtó volt. Pontosan ezért magasztalja a mainstream média.
9 месяцев назад
2024-ben a legfrissebb érdekes téma: A magyar nép őstörténete, a Neander-völgyi ősember korától ! ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Nagyon remélem ezt a sok hazugságot nem hiszi el az aki ismeri a történelmünket?
2 года назад+5
A sok hazugság-csúsztatás között észre kell venni az igazságokat is, amiket Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai is elismertek. Hiszen ők készítették a dokumentum filmet. Sokszor egyik mondatukkal hazudtolják meg a másikat,(pl 2:11-2:21) de nem ez a lényeg, hanem az amit még ők is elismernek...
@ A " Keresztény Európát ", még legalább 1000 évig térítgették Tűzzel-Vassal a Kereszténységre ! Csak óvatosan azzal a híres ,gótokat imádó VI.sz Jordánes tőrténésszel ... Atila királyszkita a Turultörzs dinasztiából / Priszkosz rétor 448 i.u. / ha Atila megölte volna Budát,akkor annak özvegye sem maradhatott volna életben ,ennek ellenére vendégűl látta Priszkoszt ?Ezek szerint kiemelt szerepe volt Atila udvarában ,mint 3 gyermekes Anya a dinasztiát biztosította ,joga volt udvart tartania ! Krónikáink szerint Atila volt a Hadvezér, Buda a szakrális uralkodó /akit 40 év után feláldoznak , pl.Álmos/
Sajnos egyik verzió sem bizonyított. Így nem tudhatjuk miként írta. (Bár én úgy gondolom, hogy nem volt nyugat utánzó, tehát úgy írta ahogy ejtette. A kérdés az, hogy miként ejtjük most és miként volt akkoriban.
Hét perc után meggyözödtem, nem érdemes tovább néznem ezt a proramot. Ez a történelmi csatorna, az ilyen megnyujtott koponyákra, pl a fáraokra, azt a magyarázatott adta, az istenekre akartak hasonlittani, és a magasrendüségnek a jele is volt. Ha rájuk is azt mondták volna, félelmet akartak kelteni az alatvalokon, kb. örökre kitiltották volna öket egyiptomból. A hunokra rá lehet mondani, már 1500 éve csak szart mondanak rá. Nem reális, amiket itt mondanak.
4 месяца назад
Ez biztos érdekelné: A magyar nép őstörténete; a Neander-völgyi ősember korától, a Sumérokon, a Pártusokon és Szkítákon át, a Hunokat követve Attila majd Árpád után a XIV. századig! ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Végignéztem. Mik benne a hazugságok, amikről itt többen írnak?
Год назад+2
Rengeteg csúsztatás-féligazság van benne. Pl: az egyik mondatában civilizálatlan barbárnak mondja, aki fizikai erővel nekiront az ellenségnek gyalog esetleg nyereg nélkül szőrén megülve a lovat, majd a következőben elismeri, hogy rendkívül jó stratéga. Aztán egyik mondatában vérszomjas vadállatként beszél róla, aztán meg közli a tényt, miszerint a meghódított népeket nem írtja ki, hanem beintegrálja a birodalmába (szabadságot adva nekik, de hadkötelességet vár el ), sőt még a kultúrájukból is átveszi ami neki tetszetős. Egyáltalán nem elnyomó hadúr, (mint pl a rabszolgatartó tetves lómai birodalom, vagy tömeggyilkos mint timur lenk (igen kisbetűvel!), vagy mint a keresztes lovagok), hanem sokkal inkább grandiózus vezető aki megalapította az igazi Uniót. Az igazságérzete rendkívül lojális, diplomáciai érzéke magas szintű, ezért uralkodók mentek hozzá tanácsért, kérve őt, hogy segítsen rendezni a nemzetközi konfliktusukat. Ehelyett a nyugati újságírásra jellemző módon: kissé félrevezető képet próbálnak kialakítani róla, a sok ferdítéssel... összefoglalva: Ugye ezt a videót az akkori ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették. Ami előnyös dolgot elismernek róla az mind igaz lehet, ami nem előnyös az vagy igaz, vagy csak ferdítés.
Ezt a videót Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottai készítették. Viszont van egy teljesen új, nem ilyen látványos mint ez, de talán figyelemre méltó: ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
A gorog kentaur , egészen más story ! Az adásban az hangzott el , hogy a hunok általában , szorén ulték meg a lovat ! Ez arra enged kovetkeztetni , hogy a csatákban is igy volt , mert általában a hunok majdnem mindig harcoltak !
2 года назад+6
Igen, sajnos ebből is látszik, hogy nem mindent úgy kell érteni , ahogy mondják! És bizony a Hunok találták fel a kengyelt, amibe beleállva mind két kezük szabaddá válhatott a nyilazáshoz, hadakozáshoz. Sajnos ezt sem hallhattuk a videóban.
Nyilvánvakó, hogy történelmileg teljes szakmai dilettantizmusra utal a kifejezés is, hogy szőrén ülték meg a lovat. Plusz a bararságok a fanyeregről, a nyereg alatt puhított húsról. És még sorolhatnánk.
@@gaborbarcsa3702 írigy média banda összedugta fejét ,hogyan hazudjon Attiláról és egy nagy butasággal álltak elő, mert ezeknek ennyit jelent az igazmondás
@@gaborbarcsa3702 ,szerették és ismerték a lovakat Megülték szőrén is a lovat=rövid távon Pl csordákat gulyákat méneseket terelve,de soha nem a Katonaságban-ezek mindig többszáz Km-ek lehettek,nem voltak állatkínzók,tudták hogy milyen sérülékenyek a ló hátak,nemez pokrócok voltak a nyergek alatt ,a nyershús pedig arra kellett,hogy a felsebzett lovak hátát ezzel kezeljék !Csatákba egy hun-magyar katona 3 lóval ment :2 csatalóval és egy málhással .,Minden lovas harcos magával vitte a harchoz szükséges ellátmányát -szárított élelmiszert,tejport-húsport/nem a kinaiak vagy a német-Maggi találta fel/-ehhez már csak frissen lőtt vadhús kellett-víz és üst/ a régészet által feltárt üstök igazolják ,merre jártak ezek a lovasíjjászok! Egy különleges Üstött Mongóliából tavaly küldött ide Dr.Obrusánszki ezt Arguntban tárták fel , /Mongólia/10 Kg ÖNTÖTT vasból készűlt,ca 2500 éves Budapesten restaurálják ! tehát a BARBÁR Hunok értettek a Kohászathoz IS !? /DR.Makoldi régész/ ésDr. Hiddán is részt vettek az ásatásban/
Jah, valóban: A rómaiak nyüszítve menekültek és egy kardcsapás nélkül átadták neki az addig uralt Dunántúlt, amikor meglátták Attila seregét. Aztán adót fizettek neki a mai francia-német-osztrák-olasz-stb területeken lévő országok, és a birodalma az Ens folyótól csupán Japánig tartott...
milyen kár ,hogy a magyaroknak semmi közük a hunokhoz!
10 дней назад
Jah, és a Hun-gary (Hungary) is csak véletlen. És sajnos vannak akik ezt még el is hiszik. Minden értelmes ember számára egyértelmű a kapcsolat. Tömérdek utalás van az utóbbi kétezer évből, arra, hogy a hunok leszármazottai a magyarok (és az ujgurok, kurdok, kazah népek, sőt még egyes török népcsoportok is)
Jó legyen! De itt lakott,itt élt,itt volt a fürdője! (Most is megvan) Csak 1 -2 képet volt szabad kitenni a youtura! A valóság szebb és nagyobb! A Polgármester úr bezáratta,be tiltotta! Na! Meghalta magát Atila! becsomagolták! Elvitték eltemetni a Tisza felső folyásához,meg Szeged mellé! De rögtön a temetés után a gyerekei itt a másik faluban a Tinnyei fennsíkon csatáztak az utódlásért! Hogyan ment ez a sok ember Szegedre a temetésre? Aztán vissza jött mind ide 2 nap alatt,és közben még a temetés is megtörtént? Ez csak úgy lehet! Atila terv szerint,meghalta magát! A temetést köv. napon már megtörtént a csata! Akkor itt temették el lakóhelye,vagy halála környezetében? Minek hurcolnák a halott Királyt? Nem a temetés volt a fontos! Nem is az örökség! Ezért nem beszélnek róla!
Vajon mennyi az igazság ebből? Ma már tudjuk fele sem igaz. Viszont jó lenne tudni mi az igaz.
Год назад+1
Rengeteg csúsztatás-féligazság van benne. Pl: az egyik mondatában civilizálatlan barbárnak mondja, aki fizikai erővel nekiront az ellenségnek gyalog esetleg nyereg nélkül szőrén megülve a lovat, majd a következőben elismeri, hogy rendkívül jó stratéga. Aztán egyik mondatában vérszomjas vadállatként beszél róla, aztán meg közli a tényt, miszerint a meghódított népeket nem írtja ki, hanem beintegrálja a birodalmába (szabadságot adva nekik, de hadkötelességet vár el ), sőt még a kultúrájukból is átveszi ami neki tetszetős. Egyáltalán nem elnyomó hadúr, (mint pl a rabszolgatartó tetves lómai birodalom, vagy tömeggyilkos mint timur lenk (igen kisbetűvel!), vagy mint a keresztes lovagok), hanem sokkal inkább grandiózus vezető aki megalapította az igazi Uniót. Az igazságérzete rendkívül lojális, diplomáciai érzéke magas szintű, ezért uralkodók mentek hozzá tanácsért, kérve őt, hogy segítsen rendezni a nemzetközi konfliktusukat. Ehelyett a nyugati újságírásra jellemző módon: kissé félrevezető képet próbálnak kialakítani róla, a sok ferdítéssel... összefoglalva: Ugye ezt a videót az akkori ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették. Ami előnyös dolgot elismernek róla az mind igaz lehet, ami nem előnyös az vagy igaz, vagy csak ferdítés.
Csak egy megjegyzés: Atilla az mégis csak Attila. A címben leírtakra reagálva.
2 года назад+1
Sajnos egyik verzió sem bizonyított. Így nem tudhatjuk miként írta. (Bár én úgy gondolom, hogy nem volt nyugat utánzó, és úgy írta ahogy ejtette. A kérdés az, hogy miként ejtjük most és miként volt akkoriban.
Atilas father in Law was a Bizantian emperor ,his daughter Honoria-Rica by Székelysz was Atila wife ,and her son was king Chaba-Csaba...And his grandfather was a Bizantian empire, after battle with step brother Aladár,Chaba moves to emperor Honorius grandfather to Tschesaloniki area and stays there, till grandfather dead,afer Chaba moves north east to another grandfather Bendeguz who was king Atila father..
Otrávila,ho,vydávala sa preto aby sa pomstila (za svoj kmeň),On sa do nej zahľadel a zamiloval(pretože mu pripomínala jeho jediný lásku,ktorú miloval(zomrela pri pôrode,keď mu porodila syna)otrava bola vo vôni,videla som originál historický film(ktorý akosi nieje možné nájsť
LOL!🤣🙃😂 JOKE category, this has nothing to do with historical facts🥱😴
6 месяцев назад
Igen, igazad van: Rengeteg csúsztatás és ellenmondás van benne. De ezen nem kell meglepődni, mert Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették a filmet. De még így is sok dolgot elismertek, amit eddig tagadni próbáltak. De talán ez a videó jobban fog tetszeni, érdemes végig nézni! : ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
@ A krónikáinkat nem ártana újra leforditani,mert ha csak a Képes Krónikát vesszük , a szöveg nem azonosul a képek mondanivalójával /Pap Gábor ,Szántai Lajos erre 2003-ban figyeltek fel,amikor a Képes Krónikát kiadták ,pereskedés is lett belőle /
Egy Frászt ! még a közelükben sem voltak,amikor Atilla ősei elhagyták az "Ordos"t - csak a kb III.sz-ban telepedtek törökök az elhagyott hun-szálláshelyekre -de a Jühecsik átálltak a kinaiakhoz,szerintem tőlük tanulták el a rovásírást-a hun zenét-nemez készítést ?Ennek utána lehetne járni!Annyit még elárulhatok,hogy ezután egyik Kinai császár betiltotta a nemezkészítést a hun zenéket dalokat-ma már tudjuk,hogy bevallották sokat tanultak a hunoktól,különösen az államalapítást emelték ki ! A hunok nem csak értették a kínai nyelveket írni is tudtak -saját írásaikat botokba vésték !
A sok hazugság-csúsztatás között észre kell venni az igazságokat is, amiket Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai is elismertek. Hiszen ők készítették a dokumentum filmet. Sokszor egyik mondatukkal hazudtolják meg a másikat,(pl 2:11-2:21) de nem ez a lényeg, hanem az amit még ők is elismernek...
Két kérdésem van: Miért kellene büszkének lennünk akár Attilára, akár a kalandozó magyarokra, akik végigfosztogatták Európát és ki tudja hány tízezer embert öltek meg? Miért dicsőséges a pusztítás, miközben semmit sem alkottak?
Год назад+6
Amit illene tudnia minden magyarnak, de sajnos elhallgatják előlünk az igaz történelmünket: A hunok akiktől egész európa rettegett; Nem kalandozni mentek, hanem a kb 100 évvel korábban (tehát 800 körül) a frankok által, Magyarföldről elrabolt kincsekért mentek! Ugyanis 800 körül egy hatalmas vulkánkitörés miatt több évre szóló éhínség volt egész európában. Szentesen volt a fő kincstárunk (a nevét innen kapta, mivel ott tároltuk a szent ereklyéket is), szóval a kincstárunkat kirabolták: 17-27 (más forrás; más szekérszámot jelöl meg) ökrös szekérrel hordtak el a frankok. Ha csak egy ökrös szekér ezüst-arany-drágakő lett volna, az mekkora vagyon lehetett! Hát még 17-27! Nyugaton egyházi és főnemesi birtokokhoz került a kincs egy része. (mivel püspökök és főurak seregei rabolták el tőlünk) A frank betöréses rablás után majd 100 évvel később, ezekért a kincsekért, ereklyékért mentek a manapság "kalandozónak" nevezett hun őseink. A kincs egy részét meg is találták, de pl. a Szent Koronánk addigra már a pápához került. Majd még később a rablást követően kb 200 év múlva: Szent István kapta vissza a II. Szilveszter pápától! Amúgy meg az építészetünk, ötvösművészetünk, tűzzománc technikánk, miniatűra festészetünk mind magasan fölötte állt a teljes európai művészetnek. A Hunok hozták be európába a mai nyereg ősét, a mosható alsónadrág viseletét. A világ egyik leghatékonyabb lovashada volt a Hun. Barbárnak állítják be a hunokat a "civilizált európaiak", pedig még a nadrágot sem ismerték a megjelenésük előtt. Azoknak vagyunk barbárok akik gyarmatosítottak és rabszolgát csináltak a mai napig sok országban. Akkor ki is az igazi barbár? Ugye így már egyértelmű , hogy miért lehetünk büszkék Attilára és a Hun múltunkra.
Amikor ilyen ismeretterjesztő filmeket látok, azon gondolkodom, hogy mennyi olyan ismeretem lehet, ami az ilyen pongyola, bulvár műsorok alapján ragadt rám.
Es ez mind hazugsag !
Éljenek a magyarok örökké ‼️☝️👍🏹🦅
A történelmet a győztesek ìrják, remélem mindenki èrtí!!!
A történelmet a győztesek hamisítják.
Hazudnak mint a vizfolyas !
Ezért van tele Hazugságokkal ! Mint ebben a filmben is !
Ez sajnos igy igaz. De azert mi tudjuk hogy Atilla nagy kiraly es hadveer volt! Es buszkek vagyunk ra!
Mit nevezünk civilizációnak, az intézményesített barbárságot? A római birodalom semmivel sem volt jobb. Érdekes, hogy a kínaiak mennyire másképp látják a hunokat. A nyugat már akkor sem tudta, hol a határ.
Csak sunyi merényletre futotta.
Ilyen történelemmel JO MAGYARNAK lenni❤
Semmi köze Attilának a magyarokhoz
@@Protektor2010 Hozzád nincs! a Magyarokhoz viszont IGEN-csak egy kérdés maradhat- Magyar vagy Te egyáltalán ? Ne válaszolj nincs rá igényem
@@tereziacsizmadia34 ne okoskodj, román !
Sok igazság , szépítés és csúsztatás. Atila okos, mértéktartó és nemes volt. Kérdezzék meg Priskos-t. Nem a pusztítás volt a cél. Csak azt tette nyugateurópában amit Jézus a jeruzsálemi templomban. Ki´´uzte a templomból a kufárokat. Tényleg " ISTEN OSTORA " volt. Ha keresnének bizonyára találnának erre nizonyítékot.
Na most hogy ki is volt te sem tudhatod csak azt amit mondakban ebben abban leirtak.Matyas is ugye igazsagos volt es a szegenyek megsegitoje.kozben egy utalatnak orvendo kiraly aki meg a rokonat is megolte ,azt ki a tronra segitette.a nagy adokrol nem beszelve ami,et kivetett a nepre.ez megfakult az idok soran es a nep mondakat kezdett terjeszteni rola,hogy milyen jo volt..stb.
Tehat loszart semntudunk ki milyen volt ilyen tavolsagbol.
Foglalkoznak a filmben Priskor retorral is!
A nyugatiakban úgy él Attila, mint egy barbár. Ez a dokufilm ferdít.
Igazad van, Attila nem barbár volt hanem Isten ostora
Hülyeség. Hódító volt, aki a zsákmányért, területért tette amit tett. Mint a többi hódító.
"Szőrén ülték meg a lovat" 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 Pont a Hunok hozták be európába a mai nyereg ősét. Ezért volt a világ egyik leghatékonyabb lovashada. Barbárnak állítják be a hunokat a "civilizált európaiak", pedig még a nadrágot sem ismerték a megjelenésük előtt.
Kiegészítésként csak annyit ARAB KERESKEDŐK levelezéséből fordították. Kereskedő társának írja valamelyik.Ha magyar területre megy (Etelköz??? Magna hungaria??? )(gyolcsnak megfelelő anyagot említ)Vigyen abból az anyagból annyit amennyit tud vinni, mert a magyarok megveszik,korlátlan mennyiségben, mivel ruháik alatt FEHÉR RUHÁKAT VISELNEK.Tényleg barbárok és műveletlenek lehettek...😛😜Fehérneműt viseltek
Bocs, de a kengyelt hoztak be, termeszetesen nyereg mar volt akkor is. (A kengyel legalabb ekkora, h nem nagyobb talalmany volt, hisz ez biztositotta oket a nyilazasban, lovas kozelharcban) 👍✌️
Eleink 6000 éve lovagolnak ,
volt idejük - feltalálni a nyerget is..... !
😅
@@gyulaerdei3180 ennyi :)
Atilla meghalt - Megölték !
(a "sötétség ölte meg ..... ) !
Bléda - soha nem létezett !
BUDA volt Atilla testvére ... !
Ez a tortenet tipikus nyugati. Mar az elejetol erossen santit ;) De hat a nyugat mindig is gyulolte a Hunokat...
...meg a magyarokat.
Pedig Atilla szabadította fel őket a római rabszolgaságból -ezután kezdtek itt királyságok igazán létre jönni! Catalauni csata után Aetiuszt Rómában kivégezték- EGY GYŐZTES HADVEZÉRT HALÁLLAL BÜNTETTEK ? Ha Atilla veszített akkor honnan volt neki egy hatalmas hadserege amivel Roma ellen vonúlt ?
@@istvanpesti5758 Hunok ,az az Avarok,az az Magyarok..Árpád kiáltunk nem magyar ,hanem a TURUL nemzetséghez tartozott..
Nyugatot - megvezetik - délről.
... 😮
Gyonyoru,hogy egy "vicarius filio monarnaesio" kell minnket megtanittani nekunk,hogy kik îs vagyunk,mi valna ha maga " harajaert,nemzeteert,csaladjaert ennyit tenne,szerintem mindenki keze maga fele hajlanak,,,,,Na ,hat ugyan legyunk kicsik es legyunk a hatalmasok zsoldoai ( ez volna a megoldas???)))).Sok hulye van a vilagban,de embere vallogatja,ez a dizertacio,bermennyire onmagat ellentmondo,barhogy,germanszaxi anglo valaki,,,,,,))))))),Ami pedig a rendezo syemelyet illeri,nincs se arca ( semmikent orra,legkevesbe verre .Ez a valami sajnos modon,egy valamilyen veg,vegtag,Ami vetelkedhetne daniel ( nem jut az eszembe ,hogy ,volt csaladj ,nos ha volt annak a csaladnk neve: aki irta a ,demoni et angeli,davinci codex ,nos barmit olvastam tole,csupan,hogy a kzmopolitan mitologianak,szerintem semmi koze a megtortent valodaghoz,tehat barki barmit allit,hat,bizonyitsa,ha,hiheto akar lenni( legalabbis ,a multal kapcsolarban,mert a jelen ,mig latnad,hogy volt ,mar megvan ra az eu s vallasz,hăt,hol vagyunk,mit akarunk,vagy mar dontott a "vilag" folottunk????????))))
A nem létezett Nagy Károly, hogyan épített nagy birodalmat? 🙄🤔👀 👁👁👨🏿🔬👨🔬
Merové viszont - létezett ... és szkita volt.... !
😮
Na így kell bármilyen dokumentum filmet is komolyan venni amit a history channel és társai csinalnak,ennyi baromságot és hazugságot ritkán hallani,még a nevek se stimmelnek,a másik a kettős kormanyzas,ez nyugaton értelmezhetetlen ugyebár, egyik szellemi vezető a másik katonai,nincs okuk egymás ellen fordulni..
Én személy szerint nem is a sok hülyeségen akadtam ki,hanem az lepett meg,hogy a holokausztot még csak meg sem említették! Ezért valakinek majd felelnie kell!
@@BorsosGabor2023 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@@BorsosGabor2023 Igen meg Lölőt és Andit sem hozták fel a filmben. Pedig fontos lenne Magyarország történelme szempontjából.
Ahogy elkezdődött, barbár...itt hagytam abba a videó megnèzèsèt
@@erikanagy352 és a sírkifosztó szerzetes civilizált nyugati... milyen egy kettősmérce... pfújj
9:36 Nándorfehérvár, amit ma Belgrádnak csúfolnak.
Érdemes ezt a "Fehérvár" gyűjteményt is megnézni, a 65. perctől: ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
A betegség ott jelent meg mindig ahol szegénység volt !!!!!!!
Igen Szegénység és tömegnyomor. Lásd a római városok, mind a fertőzések forrásai voltak.
Ja, a nyugati szemlélet..szőrén ültük meg a lovat és fakarddal csatáztunk csakis barbár módon a gatyanélküli nyugattal...😊
Követelem , hogy a legnagyobb Hun vezérünk Attila nevétne próbálják bemocskolni minden féle barbár jelzőkkel!
Tulajdonkép ők mindenkit ezzel a barbár névvel illettek, aki nem az ő vallásukat követte. Tehát könnyen lehet, hogy hibásan teszünk negatív tartalmat a barbár szó mögé! Sokkal inkább elismerésre és tiszteletreméltó az, akit ezek barbárnak neveznek. Borzalmas sokrétegűen vagyunk becsapva...
Rajtuk kívűl mindenki barbár. Ők a civilizáltak és a keresztények.
A BARBÁR-t görögök alkalmazták -hosszúhajú szakállas emberekre !Ugyan ez vonatkozott a szkítákra is .
Láttam ettől rosszindulatúbb, elfogultabb filmet is Atilláról (állítólag így kell helyesen írni a nevét).
@@agnestrizner6424 A nagyságos HUN királyunk , vezérünk , nevét , két t-vel tehát Attila , írjuk ! SAjnos a nyugati média , mindig is arról volt nevezetes , hogy a magyarság , kiemelkedő történelmi személyiségeinek a történelmi jelentőségét , és nevét próbálják , -próbálták le kicsinyíteni , illetve próbálják , még a mai napig is bemocskolni! Úgy látszik a nyugat nem fél Isten ostorától , nem fél a magyarok nyilaitól! Pedig jobban tennék , mert isten ostora ujra lecsaphat rájuk a nyilaink ujra a nyiltartó puzdrákban , élessek a szablyáink hegyessek a nyilaink!
Láttam már számtalan dokumentum filmet a koponya megnyújtásával kapcsolatban.A világ minden tájáról vannak leletek különböző korokban és kultúrákban,de félelemkeltésre csak a hunok használhaták.Ez ám a tudomány...
Szarvat is növeszthettek volna, az sokkal ijesztőbb lett volna.
@@ernokiss405 Mózesnek állítólag volt szarva. S volt gót királylány, aki szintén nyújtott koponyával élt. Ijesztő akart lenni ?
Buszke vagyok a Hunok öseim ❤❤❤❤❤
Meg a csecsenek vér vizsgálat mutata ki
@@martatanacs3975azok is jo harcosok!
Attila Catalunumnál nem vesztett csatát, mert az estig elhúzódó ütközetet követő másnap hajnalban nem talált ellenséget a csatatéren! A császár nem végeztette volna ki Aetiust, ha legyőzi Attilát, de megfutamodott csatlósaival együtt!
A catallauni csata mérlege : Kb mint a mai ootbal végeredményei döntetlen , mert mind két fél úgy vonult le a csatatérről , hogy ők győztek
Így zárul a dokumentumfilm, csak végig kellene nézni a negatív kommentek előtt: "Ha ez így történt, akkor Attila birodalma a mai napig fenn maradt"!
Csak közben mennyi hüjeséget beszél.
Sosem értem meg azt hogy egy külföldi mert godolja azt hogy többet tud rólunk !m Miért kell folyton ferditeni?
Igen, köszönöm a kérdését: Miért kell folyton ferdíteni? Erre a kérdésre érdemes megkeresni a választ ! Kényes és kellemetlen az igazság egy bizonyos körnek, ezért ferdítenek-ködösítenek. Talán Önt is érdekelheti a legfrissebb ezen témájú videó: ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Egy érdekes történet. de Attila mit mondana?
Mosolyogna....a hazugok arcátlanság an.
hazugság az egész amit róla mondanak, írnak!
eleve nem az Alföldön született, hanem Egyiptomban .
Attilának köszönhetjük Rómát is!
Emlekeim szerint nem sokat tanultunk rola az iskolaban, talan volt egy tortenet, de mint mitosz ,es nem mint valos tortenelmi esemenykent tanultuk. Nehany evig Nemetorszagban eltem es megdobbentem , hogy a törökök( akik Torokorszagban nottek fel) többet tudnak rola mint mi..
Van egy krónikájuk "Tarihi Üngürüsz", ami egy részletes beszámoló a történelmünkről. Kint van a Terebess Ázsia tár oldalon. A Tarih-i Üngürüsz eredetileg latin nyelvű krónika, amelyet Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán bécsi zsidó családból származó tolmácsa, diplomatája saját állítása szerint 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának kifosztásakor szerzett meg, majd fordított le oszmán-török nyelvre. A Püski Kiadótól meg is lehet rendelni könyv alakban.
MÁTYÁS KIRÁLY is tudta Attila, Ő a Ti nagy királyotok de ezt én mondtam Uff üdvözlet ! A Makedon birodalom is egy érdekes történet de más sztori.
A spectrum tv több rendkívül érdekes több érdekes mely bizonyítja, hogy a Hun király később....
Attila never killed his brother, he was King o Huns, mai magyar ok de még nem volt haza, azt sem tudták mi az? Nem világos előttem se ők hódítók voltak igaz Magyarok ezt a nyugat is elismerte, hatalmas tudás ! És nagy tudás amelyet a sok száz éves hódítás hordott össze egy nagy királyságot hozták létre, és ők gyönyörű magyar országot hozták létre, milyen gyönyörű nőket és milyen szép a Magyarország rendezett és logikus által r, nem szép ha ezzel vissza és sajnos mi nagyon vagyunk maradva a nyugatot de tudjuk, hogy hogy mi okosabb vagyunk bár ez jövő kérdése Oroszorszag az egyetlen ellenfél mert ők valóban zseniálisak, O ruszorszag csodálatos és valóban ők a következő legjobb, legnagyobb erő, sajnos a nyugat gyenge ajamuszi gyenge és néha aljas, bár kérdés, hogy ezt a nemes Hunok tették, szerintem inkább valami külföldi gengszter tette.
Valaki mondja már el,hogy KI ÉS MIKOR találta ki hogy ATILLA nevét két T betűvel és egy L
betűvel kell írni???? Gondolom ugyanaz a lángész volt, aki kitalálta,hogy a név GÓT EREDETŰ.
Persze........Atilla anyukája bizonyára gót "szappanoperákat" nézett a TV-ben amikor várandós volt
és akkor határozta el HOGY EGY LEENDŐ FEJEDELEMNEK IDEGEN NEVET AD......Arany János még normálisan írta (Arany életében kiadott könyveimben ATILLA szerepel)
A törökök máig is normálisan írják. Miért kell mindent hamisítani kicsavarni és félremagyarázni?????
Géza fejedelmet sem Gézának hívták. Csak az Európaiaknak leírva ez állt hozzá a legközelebb. Később pedig így maradt fenn az írott forrásokban.
@@zoltankishiday4735 Ilyen alapon akkor az "európai" kiejtéshez igazodva a győzelem szárnyas istennőjének a nevét amit a görög NÍKI-nek ejt ....az anglomániára való tekintettel......ejtsük NÁJKI-nak..vagy NÁJK-nak (ugye milyen jól hangzik???)
@@erzsebetcstoth1513 Félreértesz. Nem a kiejtéssel volt a bajuk. Nem volt hasonló ismert nevük így átalakítottták , az írott forrásokba pedig ez került bele. Géza eredeti nevét leginkább a Gyevü, Gyeü kifejezéssel lehetne illetni. Tehát nem a kiejtést alakították át, hanem magát a nevet. Attila is valószínűleg Etil volt eredetileg, amiből később Etele majd Attila lett.
BIZTOS A SZEMÉT KAZINCZY !!!!
Kazinczy 1831 évben halt meg. Az 1877-ben kiadott Arany köteteimben MÉG NORMÁLISAN ATILLÁNAK íratott a hun király neve.Persze nyilván hülyeségből írtad a kommentet
Attilának nem kellett arany, mert Erdély tele van aranybányákkal, szerintem a helyzet fordítottja igaz, a rómaiak támadtak Attilára hogy elvigyék az aranyat, hiszen ezt csinálták Decsebál idejében ls amikor a dákokat kifosztották, hatalmas aranykincseket raboltak Erdélyből, na persze mégis Attila lenne a rabló? gondolkodjon már valaki
Igyis lehet a történelmet közre adni😂 egy kicsit eltéröen☝️😉 nem tudom szántai mennyi dologgal egészitené ki☝️😉🤝🇭🇺🍷
Szántai rosszul lenne ha ezt látná.
@@MagariAnna szó szerint😂☝️🤝🍷🇭🇺
Az ISIS 7 nyelven beszélő művészettörténésze azt mondta,a világ legnagyobb királya volt!
És szerinte,mivel hun király volt,nem Magyarországnak,hanem Hungáriának kellene nevezni!
Ezért "H" betű az országjelünk!
Mindennel .
@@MagariAnna Ne tessék Szántait lebecsülni! Van annak fantáziája!
Jujj, és a rómaiak miért féltek annyira Attilától? Mert hosszúkás volt a koponyája? Istenkém, ez valami unijós történész sci-fije lesz
Sőt, még szarva is volt. Nem hiszed? Van róla kép is.
te is ferdeszemü mongol typusu ember vagy?
honok ugy neztek ki mint a kazakok meg .mongolok
@@ernokiss405 szarva
Százezer lakosu várost elfoglaltak, majd, mind lemészárolta a lakosságot. Itt ellenmodás van, mert az itt lemészároltak, felépitették Velence városát.
Europa nagyonfélt Attilától, a torz festményekel, ijesztgették az embereket. Aztán kb 500 évenként felújult a félelmük. Jelen pillanatban, politikai harcot viv, az Attila leszármazotjai ellen. Tehát székelyesen mondva, közel 1500 éve fosnak félelmükben. Ez megláttszik ma is, politikai hadviselésben is Mo. ellen. A volt romai birodalom, europai országaiben, ezért engedtek a buzik és nöi ruhába öltözött férfiak divatját, mert megtudták, még mindig van 15 millió, Attila leszármazotjaiból, akiktöl félni kell.
bíró andrás HAZUDIK !! Tapasztaltam amikor a Kurultályon betiltotta Grandpierre Atilla könyveit !!! Vajon MIÉRT ???
Igen, sajnos Varga Géza könyveit is kicenzúrázták onnan. Jogos a kérdése: "Miért is?"
Na, ez már érdekesebb. Meg persze Grandpierret sem kellene. Már csak azért sem mert a világ 100 legbefolyásosabb tudósa között van.
Tenyleg, miert?
Gök Tengrinin Kırbacı Hristiyanların Korkulu Rüyası Atilla!
Nos talán ha Atilla nemlett volna valószinű hogy még mindig rabszolgaság lenne szegény nyugati emberek☝️
Dear Lord,Love You,end I trast You.Got favorit today❤I happy to seYou on a scrin!
Vajon hányhatnak maguktól a készítők?
hiába minden, tudjuk hogy hazugság az egész.
Atillát megölték, az újdonsült felesége Ildikó.
Könyv is van róla, a könyvíró 15 évig kutatta Atilla egyetlen, utolsó napját.
Megírnád mi az a könyv?
Michael A. Babcock: Attila utolsó éjszakája
De az is lehet hogy szelutest kapott
Ha olyan gazdag városok voltak, miért raboltattak Hun az az Atilla féle SÍROKAT ???? 🤔🤔🤔
Mert nem csak gazdagok voltak, hanem kapzsik is. Az ilyennek semmi sem elég. Mindig többet akar, ezért sosem lesz boldog...És ha boldogtalan, akkor kegyetlen is lesz. Így működik ez, ma is.
Nem mindennel èrtek eggyet. Szerintem a halála sem úgy történt. Úgy tudom , sok helyen utána néztem,hogy meggyílkoltak!
Ebben a "tudományos" ismeretterjesztő filmben nagyon fontos csattanó volt, hogy a rettegett barbár vezér (a rá nem jellemző tivornyázás közben) minél nevetségesebb és dicstelenebb módon "múljon ki".
-Háát? 453? Atila gondolt éveiből visszafelé számol? Mindenkinek útban volt! Papa városát megkímélte! Gondolom a Papa ígért Atilának valamit! Talán Papa meggondolta magát,és Atila meghalta magát? Olvasgattam Ond Vezér lázadását! -Na kik pénzelték a Törzs Szöv. felbomlását? Aztán a gyors temetés? A temetés után a Tinnyei csata? Atila Örökösei csatáztak a hatalomért? De a csata furcsa leírásából érteni,hogy árulás történt! Csata sem volt! Ezt mondta a témával foglalkozó történész! (Sok 100 vitéz lett eltemetve a csata után a Tinnyei fennsíkon!) (Az nincs ott!) Erről nem beszélünk! Nem kérdezünk! Na meg a rengeteg halott, honfoglalás kori vitézt, úgy vitték oda! -Legyen már ott is,egy Honfoglalás kori temető!
@@balibambosz333 A papát Leónak hívták, és a hivatalos tudomány szerint Atilla emiatt ijedt meg tőle. Jujjujj, oroszlánnak hívják, akkor ez egy nagyon durván kemény csávó, FUTÁS, KI MERRE LÁT!!! Az is érdekes, hogy az Aetiustól elszenvedett "óriási" vereség után 1 év múlva újra hadjáratot indít. Honnan lett hirtelen új serege? Outsourcing?
@Slezak Attila Zoltán Igen, a germán Ildikónak még indítéka is bőven lehetett rá, de úgy sokkal mókásabb, hogy a "hülye bunkó barbár állat" annyit ivott, hogy eleredt az orra vére, és belefulladt a saját vérébe. Mondjuk a MythBusters sorozatban szívesen látnék elemzést az "orrvérzésig ivás" logikájáról és anatómiájáról.
@@ernokiss405 - A csatával foglalkozó két Történész is azt állította,hogy Aetius (római hadvezér) A csatából elfutott? Menekülés közben éjjel a Hunok táborába tévedt! Onnan idéztem! A Hunok nem bántották! Ismerték! Azt gondolták ,tárgyalni jött! Aetiustól elszenvedett óriási vereség után a Hunoknak menekülni kellene? De napokig a csatatéren maradnak a Hun harcosok! Kilovagolnak! Keresik az ellenséget! De nincs ellenség! A Gótok haza mentek! Azt írja a szerző,sürgősen új királyt választani mentek! -Valami egészen más történt?Kicsi figyelemmel ki lehet olvasni a régi részletekből? Éjjel a lovak ,a Gótok Királyát ,halálra taposták! Ha nem volt csata? Nem volt vereség? Mi volt a hatalmas éjszakai kavarodás,ami után hajnalban, nem volt ellenség? Vagy mégis volt csata? De már a csata előtt a rómaiak,és a Gótok úgy összevesztek,hogy végül a Gótok leléptek? A rómaiak meg szégyen a futás,de elmenekültek? Ez így még 3 különböző módon van magyarázva! De a Hunok legyőzték önmagukat? Aztán 3nap 3 éjjel folyamatos dobolás és "vonyítás" így írja a szerző! (Gondolom jól beboroztak?) De mit ünnepeltek? Aetiustól elszenvedett megsemmisítő vereség után, 3 napig ünnepelnek? Ez így nincsen rendben? Ezt a történetírást, az unokáim sem hitték el!
Nálunk még mindig kutatják, hogy a hunok leszármazottai vagyunk-e.
hajra turan .....hı from turkey .........TTTTTTTUUUUUURRRRRRAAANNNNNNN🤘🤘🤘....UUUUUUUUUU........
Itt megnézhetitek a következő dokumentumfilmet is: A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film: (Ez sem 100%-ban hiteles, de mégis hihetetlen dolgokról szerezhetünk tudomást.) Link: ruclips.net/video/1ilhrviNk1M/видео.html
Kassai Lajos a lovasíjász világbajnokunk néhány rövid videója: ruclips.net/video/qo8Lf_WCr7w/видео.html
Nálunk Szegeden a Tisza folyó mentén
is volt egy Attila palota! A helyi lakosok állítják hogy a Attila temetése az elterelt Tiszában folyt, körülvéve a leghívebb bajtársaival. Őket lenyilazták távolról, hogy soha senki se tudja hol nyugszik.
- Nincs kifogásom a Tiszába temetés felé! - Úgy írta eltemették a Honfoglaló,Kun kapitányok (Keve,kadocsa, Béle Réva vagy Reve Ja 4? mellé, a kövesútnál!) A Tiszába minek lenne köves út? Többször is azonosítottuk a temetkezést! Most is megvan! Atila halotti kamrája. a temetkezési kurgánjával a Busz parkoló alatt van,a Bástya Áruháznál! A másik 3-as kurgán az Áruház mögött van, a (Most Rákóczi tér) alatt! Természetesen a köves út is rendben van! (Annak a tetejére egy emlékoszlopot tettek! (Aztán az emlékoszlop tetejére egy másik emlékoszlopot!) Az egészet amit írtam a youtun is megnézheti! Talán az Mc-Fusion szót kell a keresőbe írni! Természetesen ezt senki,soha semmi formában nem láthatja,nem ismerheti! Az itt kitett videó egy hamisítás! A valóság az mindenben a hamisítás fordítottja! Ezért a valóság ismertetése be lett tiltva!
@@balibambosz333 Nekem van ellenvetésem...Ugyanis Attila kétlaki volt, hol a rózsaszínű márvány palotájában, az Esztergomom és környéke, vagy a Tisza parti sátrakban ahová könnyen mozgott jó lovakkal.
ruclips.net/video/mOU8HgHuQJA/видео.html
Tény, hogy mindkét esetben lehetett elterelni a folyómedreket. De Budán vagy Pesten csak a bátyja tartózkodott inkább. Mostanában volt egy elég jó angol nyelvű adás Attilától.
-Tisztelt Petronella! Lakhatott Atila rendszeresen a Tiszánál,sőt temetkezés is lehetett ott! Azt a törzsi szokást néztük meg,hogy az uralkodót 1X-re 1 időben akár 10 vagy 12 helyen is temethették! (Természetesen csak 1 volt a valódi! De a többi minden temetésen is volt koporsó,ravatal,megemlékezés!) Aztán megnéztük mind, melyik volt az az 1 ahol a valódi halottat tették a temetkezési,gerenda támaszos ,sírkamrába?
A folyó elterelésének nyomát pedig gyeptéglákkal tüntethették el. S a nyilazókat is lenyilazták, mert hátha hallottak valamit. Miután a gótok elfoglalták és kirabolták Rómát, Atila is vérszemet kapott s kisöpörte a római helyőrséget Pannoniából.
Itt megnézhetitek a következő dokumentumfilmet is: A hunok titkos története (A kínaiak szemszögéből) 2010-es film: (Ez sem 100%-ban hiteles, de mégis hihetetlen dolgokról szerezhetünk tudomást.) Link: ruclips.net/video/1ilhrviNk1M/видео.html
Koszonom
Na meg apja Bendegúz, ősapja Nimród stb.
From Atilla stores is not true. Atilla never started wars he is defending. Hun empire is not finished after Atilla death
Áttila VILÁGHATALOMVOLT EM EGYSZER MONTÁK NEM FOSZTOGATOT CSAK ELVETTE AMI NEKI JÁRT ❤😊😊❤DICSŐSÉG A MAGYAROKNAK MERT JÁR
Timur Lenk kb annyira volt az iszlám kardja , mint Dzsingisz kán ..🤪😂😂😂
Ekkora marhaságot ... 🤪😂😂
igen, ezek volt mi. de sajnos már sosem leszünk ilyenek.
De leszünk.
De mi nem ezek voltunk!!! Sokkal jobbak, szándékosan tele tették negatívumokkal. Azt teszik, amit ma is tesz a Nyugat. Ennek a szemét nek a legnagyobb része tipikus Ny-i ferdités. Olyan alapvető hazugságok vannak benne, s érdekes módon soha nem pozitív irányba tévesztve meg a nézőt, ami felháborító annak, aki tanulta. Megettem a kenyerem javát: olyan gimnaziumba járhattam, ahol a magyart, a latint vagy a történelmet tanító tanarsinkra gondolva csak szeretet, tisztelet és hála tud eszembe jutni, azon kívül, hogy kérem, Isten áldja meg még az emléküket is. Olyan biztos indítást kaptunk, amelynek alapján a legtisztább lelkiismerettel merem kijelenteni, hogy ez a film szándékosan szemétnek készített, értéktelen vacak.
Ám csak azért, hogy ne mondja senki: csak a mundért védem (bár ahhoz is jogunk van, sőt elvárható mindannyiunktól), az is hazugság, ami Aetiusról elhangzott.
Ez a film olyan moslék, amit a Nyugat disznói elé vetés re lett készítve.. Nekik megfelelő, csámcsogjanak.
Mi ismerjük a múltunkat, ragaszkodunk a gyökereinkhez. Ez a lényeg.
Szerencséje ennek a pasasnak, hogy nem találkozunk, mert amilyen dühös most vagyok, öregen is megmutatnám a szájára ülve, Attila népe hogyan ülte meg a lovat.
Buda volt az nem Bleda! Ezt már illene tudni, hogy félremásolásból származott. Hol van a szakértő?
A legfiatalabb fia meg Csaba kiralyfi, mi?
@@lenanogradi7285 A jó ötven felesége (ágyasa) által egy egész nemzetség származhatott. Ki tudhatja egyáltalán, melyik volt a legutolsó pici fia/lánya?
Hülyeséget beszélsz!
Valaki letudnà forditani Olaszra vagy Romànra ???? Hogy èrtsèkmeg
Itt a pont! :-)
- A külföldi oldalakon is van egy Atila kutatás! Csak a fordító géppel tudtam nézni! - A sok buta véleményre oda írtam kevés valóságot,amit itt kiástak Atiláról,temetkezéséről,és a városáról,fürdőjéről,feleségeiről,stb. Láss csodát! Igazi tudós Prof! Szakértővel ismerkedtem meg! Ő Atila Király távoli rokona! (A neve mindent elárul!) Atila Királyságában több király is volt! Ő azért kutatta a témát, (nem csak neve,és származása? ) -De érdekelte, mi lett itt helyben, a történet folytatása? (Sajnos magyarul 1 szót sem tud!) A magyar nyelv, a fordító géppel feléjük, néha nagyon nehéz!De az Óriási tudás, a nugger Prof lelkesedése,és a kevés maradék tárgyi helyszín képei,és egyéb beszélgetés,olyan volt,mint csoda, a youtu oldalon! Könnyedén és fejéből megismerhettem,ki volt Atila Apuja,Anyuja, Kik voltak a testvérei? Hogyan lett király Atila? Mit jelent a név? Kik voltak a vezérei? Atila Méd származású volt! Kik voltak a Médek? Miért egy Méd fejedelem lett a Hunok királya?
Van angol hanggal ellátott verzió is: English dub: ruclips.net/video/IXeJRzN4dDw/видео.html
@ - Tisztelt Szerző! Már az is öröm,hogy beszélni szabad a történetről! (Itt a városban rengeteg Atila emlék maradt!) De a Polgármester úr,amit lehetett lezárt,lelakatolt,berácsoztatott! (Azt mondta,bármi baleset történik, Ő a felelős!)
@@balibambosz333 Lehet, hogy pont ezzel a lezárásokkal mentette meg az emlékeket a csőcselék haragjától!
Ha valakit a valóság is érdekli, bő 4 és fél órás előadás, de megéri, még a rossz kép és hangminőség dacára is. Nem kifejezetten Atilla de az előadás kulcsa mindenképpen ő.
ruclips.net/video/AM2kxzOkmSk/видео.html
,,Isten ostora" csak az 1300-a évektől emlegették így.
Ossze vissza hazudnak hogy el vegyek az identitasunkat ! Pl. Finugor elmelet
Isten angyala jelent meg Attilának, ezért nem vette be Rómát.
Igen "Isten Angyala", pontosabban a Pápa kiment hozzá tárgyalni. Mivel a nagyvárosokra jellemző fertőző betegségek tizedelték a római lakosokat, megfontolandó volt bemenni, és biztos nem üres kézzel ment ki a pápa. A pápai levéltárban biztos van róla feljegyzés, de azt nem kötik a nyilvánosság orrára. Biztos oka van annak is hogy miért nem.
Akkor adta a magyar szent koronát. Attilat császárrá koronázta
25:03 -nál ott a siklosi örs
Azért formálták a koponyát , hogy minél inkább hasonlítsanak a teremtőhöz. a Magas homlok az intelligencia jele volt a középkorban. Most is az lenne de nem az értelmes emberek irányítanak. Nézd meg a mostani diktátorok homlokát .
Én meg biztos a cseh2-t néztem, eddig mert biztos nem volt köze az első pápa kijelentéséhez,hogy ő az egyedüli a földi helytartó.Azért is kellett térdelnije,mert azt hitte,hogy a bab is hús,de mindegy is...
Mi vaaan? Timur Lenk az iszlám kardja?
Nem baj, hogy mongol volt?
Ahogy mondja, Mongol vér is folyt az ereiben, de az iszlám Perzsa birodalom legkegyetlenebb mészárosa volt. Pszichopata tömeggyilkos és gerinctelen népirtó volt. Pontosan ezért magasztalja a mainstream média.
2024-ben a legfrissebb érdekes téma: A magyar nép őstörténete, a Neander-völgyi ősember korától !
ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Magyarok nem mongolok !
Hogy jönnek ide a mongolok ?? 😅😅
Bizony a mongolokkal is keveredtek.
Csak ennyit...: Csaba királyfi!!! Ja , és a testvére Buda!
Azért tartották barbárnak, mert nem tudták legyőzni.
Nagyon remélem ezt a sok hazugságot nem hiszi el az aki ismeri a történelmünket?
A sok hazugság-csúsztatás között észre kell venni az igazságokat is, amiket Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai is elismertek. Hiszen ők készítették a dokumentum filmet. Sokszor egyik mondatukkal hazudtolják meg a másikat,(pl 2:11-2:21) de nem ez a lényeg, hanem az amit még ők is elismernek...
@ A " Keresztény Európát ", még legalább 1000 évig térítgették Tűzzel-Vassal a Kereszténységre ! Csak óvatosan azzal a híres ,gótokat imádó VI.sz Jordánes tőrténésszel ... Atila királyszkita a Turultörzs dinasztiából / Priszkosz rétor 448 i.u. / ha Atila megölte volna Budát,akkor annak özvegye sem maradhatott volna életben ,ennek ellenére vendégűl látta Priszkoszt ?Ezek szerint kiemelt szerepe volt Atila udvarában ,mint 3 gyermekes Anya a dinasztiát biztosította ,joga volt udvart tartania ! Krónikáink szerint Atila volt a Hadvezér, Buda a szakrális uralkodó /akit 40 év után feláldoznak , pl.Álmos/
Miért írják magyartalanul Atillát?
Sajnos egyik verzió sem bizonyított. Így nem tudhatjuk miként írta. (Bár én úgy gondolom, hogy nem volt nyugat utánzó, tehát úgy írta ahogy ejtette. A kérdés az, hogy miként ejtjük most és miként volt akkoriban.
Hét perc után meggyözödtem, nem érdemes tovább néznem ezt a proramot. Ez a történelmi csatorna, az ilyen megnyujtott koponyákra, pl a fáraokra, azt a magyarázatott adta, az istenekre akartak hasonlittani, és a magasrendüségnek a jele is volt.
Ha rájuk is azt mondták volna, félelmet akartak kelteni az alatvalokon, kb. örökre kitiltották volna öket egyiptomból. A hunokra rá lehet mondani, már 1500 éve csak szart mondanak rá. Nem reális, amiket itt mondanak.
Ez biztos érdekelné: A magyar nép őstörténete; a Neander-völgyi ősember korától, a Sumérokon, a Pártusokon és Szkítákon át, a Hunokat követve Attila majd Árpád után a XIV. századig!
ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Attila a nagy hún király
Végignéztem. Mik benne a hazugságok, amikről itt többen írnak?
Rengeteg csúsztatás-féligazság van benne. Pl: az egyik mondatában civilizálatlan barbárnak mondja, aki fizikai erővel nekiront az ellenségnek gyalog esetleg nyereg nélkül szőrén megülve a lovat, majd a következőben elismeri, hogy rendkívül jó stratéga. Aztán egyik mondatában vérszomjas vadállatként beszél róla, aztán meg közli a tényt, miszerint a meghódított népeket nem írtja ki, hanem beintegrálja a birodalmába (szabadságot adva nekik, de hadkötelességet vár el ), sőt még a kultúrájukból is átveszi ami neki tetszetős. Egyáltalán nem elnyomó hadúr, (mint pl a rabszolgatartó tetves lómai birodalom, vagy tömeggyilkos mint timur lenk (igen kisbetűvel!), vagy mint a keresztes lovagok), hanem sokkal inkább grandiózus vezető aki megalapította az igazi Uniót. Az igazságérzete rendkívül lojális, diplomáciai érzéke magas szintű, ezért uralkodók mentek hozzá tanácsért, kérve őt, hogy segítsen rendezni a nemzetközi konfliktusukat. Ehelyett a nyugati újságírásra jellemző módon: kissé félrevezető képet próbálnak kialakítani róla, a sok ferdítéssel... összefoglalva: Ugye ezt a videót az akkori ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették. Ami előnyös dolgot elismernek róla az mind igaz lehet, ami nem előnyös az vagy igaz, vagy csak ferdítés.
Na ez sem teljesen igaz van benne igaz de a nagy része nem
Igen, sok benne a ferdítés (mit is várhatunk Attila ellenségeinek leszármazottjaitól). Viszont rengeteg olyan dolgot elismernek, amit korábban nem...
Minek ilyen ferceket csinalni?
Ezt a videót Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottai készítették.
Viszont van egy teljesen új, nem ilyen látványos mint ez, de talán figyelemre méltó:
ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Penzuk van, azt latom! Nem sajnaljak csalasra, hazudozasra!
A gorog kentaur , egészen más story ! Az adásban az hangzott el , hogy a hunok általában , szorén ulték meg a lovat ! Ez arra enged kovetkeztetni , hogy a csatákban is igy volt , mert általában a hunok majdnem mindig harcoltak !
Igen, sajnos ebből is látszik, hogy nem mindent úgy kell érteni , ahogy mondják! És bizony a Hunok találták fel a kengyelt, amibe beleállva mind két kezük szabaddá válhatott a nyilazáshoz, hadakozáshoz. Sajnos ezt sem hallhattuk a videóban.
Nyilvánvakó, hogy történelmileg teljes szakmai dilettantizmusra utal a kifejezés is, hogy szőrén ülték meg a lovat.
Plusz a bararságok a fanyeregről, a nyereg alatt puhított húsról. És még sorolhatnánk.
@@gaborbarcsa3702 írigy média banda összedugta fejét ,hogyan hazudjon Attiláról és egy nagy butasággal álltak elő, mert ezeknek ennyit jelent az igazmondás
@@gaborbarcsa3702 ,szerették és ismerték a lovakat Megülték szőrén is a lovat=rövid távon Pl csordákat gulyákat méneseket terelve,de soha nem a Katonaságban-ezek mindig többszáz Km-ek lehettek,nem voltak állatkínzók,tudták hogy milyen sérülékenyek a ló hátak,nemez pokrócok voltak a nyergek alatt ,a nyershús pedig arra kellett,hogy a felsebzett lovak hátát ezzel kezeljék !Csatákba egy hun-magyar katona 3 lóval ment :2 csatalóval és egy málhással .,Minden lovas harcos magával vitte a harchoz szükséges ellátmányát -szárított élelmiszert,tejport-húsport/nem a kinaiak vagy a német-Maggi találta fel/-ehhez már csak frissen lőtt vadhús kellett-víz és üst/ a régészet által feltárt üstök igazolják ,merre jártak ezek a lovasíjjászok! Egy különleges Üstött Mongóliából tavaly küldött ide Dr.Obrusánszki ezt Arguntban tárták fel , /Mongólia/10 Kg ÖNTÖTT vasból készűlt,ca 2500 éves Budapesten restaurálják ! tehát a BARBÁR Hunok értettek a Kohászathoz IS !? /DR.Makoldi régész/ ésDr. Hiddán is részt vettek az ásatásban/
A nagy Karcsi létezett egyáltalán....
Egy Nagy Nyikhaly volt 😂😂😂
Jah, valóban: A rómaiak nyüszítve menekültek és egy kardcsapás nélkül átadták neki az addig uralt Dunántúlt, amikor meglátták Attila seregét. Aztán adót fizettek neki a mai francia-német-osztrák-olasz-stb területeken lévő országok, és a birodalma az Ens folyótól csupán Japánig tartott...
Attila a Nyitra folyo elterelt medreben alussza orok almat..........
milyen kár ,hogy a magyaroknak semmi közük a hunokhoz!
Jah, és a Hun-gary (Hungary) is csak véletlen. És sajnos vannak akik ezt még el is hiszik. Minden értelmes ember számára egyértelmű a kapcsolat. Tömérdek utalás van az utóbbi kétezer évből, arra, hogy a hunok leszármazottai a magyarok (és az ujgurok, kurdok, kazah népek, sőt még egyes török népcsoportok is)
De Attila a Tisza alá lett temetve, Szeged mellett.
legenda, nincs valóság alapja.
NEM! ELÉG VOLT A TALÁLGATÁSOKBÓL! tudom hol van, de nem írom le ide. még csak nem is Magyarországon!
@@csillageszti Jólvan ketteske.
Jó legyen! De itt lakott,itt élt,itt volt a fürdője! (Most is megvan) Csak 1 -2 képet volt szabad kitenni a youtura! A valóság szebb és nagyobb! A Polgármester úr bezáratta,be tiltotta! Na! Meghalta magát Atila! becsomagolták! Elvitték eltemetni a Tisza felső folyásához,meg Szeged mellé! De rögtön a temetés után a gyerekei itt a másik faluban a Tinnyei fennsíkon csatáztak az utódlásért! Hogyan ment ez a sok ember Szegedre a temetésre? Aztán vissza jött mind ide 2 nap alatt,és közben még a temetés is megtörtént? Ez csak úgy lehet! Atila terv szerint,meghalta magát! A temetést köv. napon már megtörtént a csata! Akkor itt temették el lakóhelye,vagy halála környezetében? Minek hurcolnák a halott Királyt? Nem a temetés volt a fontos! Nem is az örökség! Ezért nem beszélnek róla!
@@csillageszti Ma már nem Magyarországon !
Vajon mennyi az igazság ebből? Ma már tudjuk fele sem igaz. Viszont jó lenne tudni mi az igaz.
Rengeteg csúsztatás-féligazság van benne. Pl: az egyik mondatában civilizálatlan barbárnak mondja, aki fizikai erővel nekiront az ellenségnek gyalog esetleg nyereg nélkül szőrén megülve a lovat, majd a következőben elismeri, hogy rendkívül jó stratéga. Aztán egyik mondatában vérszomjas vadállatként beszél róla, aztán meg közli a tényt, miszerint a meghódított népeket nem írtja ki, hanem beintegrálja a birodalmába (szabadságot adva nekik, de hadkötelességet vár el ), sőt még a kultúrájukból is átveszi ami neki tetszetős. Egyáltalán nem elnyomó hadúr, (mint pl a rabszolgatartó tetves lómai birodalom, vagy tömeggyilkos mint timur lenk (igen kisbetűvel!), vagy mint a keresztes lovagok), hanem sokkal inkább grandiózus vezető aki megalapította az igazi Uniót. Az igazságérzete rendkívül lojális, diplomáciai érzéke magas szintű, ezért uralkodók mentek hozzá tanácsért, kérve őt, hogy segítsen rendezni a nemzetközi konfliktusukat. Ehelyett a nyugati újságírásra jellemző módon: kissé félrevezető képet próbálnak kialakítani róla, a sok ferdítéssel... összefoglalva: Ugye ezt a videót az akkori ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették. Ami előnyös dolgot elismernek róla az mind igaz lehet, ami nem előnyös az vagy igaz, vagy csak ferdítés.
Csak egy megjegyzés: Atilla az mégis csak Attila.
A címben leírtakra reagálva.
Sajnos egyik verzió sem bizonyított. Így nem tudhatjuk miként írta. (Bár én úgy gondolom, hogy nem volt nyugat utánzó, és úgy írta ahogy ejtette. A kérdés az, hogy miként ejtjük most és miként volt akkoriban.
Etele=Atila
zltán csaba zsolt mindd atzilla fia ugyhogy ez hűlleség
Kérdem én: megérte harcolnia ennyit? tönkrement minden, amit felepitett
Tekije. Boginja. Tyreskiax.
Drevisana.
Teatijea.
Atilas father in Law was a Bizantian emperor ,his daughter Honoria-Rica by Székelysz was Atila wife ,and her son was king Chaba-Csaba...And his grandfather was a Bizantian empire, after battle with step brother Aladár,Chaba moves to emperor Honorius grandfather to Tschesaloniki area and stays there, till grandfather dead,afer Chaba moves north east to another grandfather Bendeguz who was king Atila father..
attila sohasem volt kiraly o nagyobb volt a magyarok vezere
Ki mondta
Xyni. Kelta. Vitezova.
Retinaca. U.
Aystro. Ugresko. Carestvo.
Balikana.
Eyrepe.
Od. Nejezda. Nepietije.
Iz. Azije.
Otrávila,ho,vydávala sa preto aby sa pomstila (za svoj kmeň),On sa do nej zahľadel a zamiloval(pretože mu pripomínala jeho jediný lásku,ktorú miloval(zomrela pri pôrode,keď mu porodila syna)otrava bola vo vôni,videla som originál historický film(ktorý akosi nieje možné nájsť
Kamu ez a műsor vagy igazi?
Igazi müsor, megvan angol nyelven is. A sok ferdítès, negativ szìnben való feltüntetès helyett a figyelmet a sorok közötti tartalomra kell irànyìtani.
LOL!🤣🙃😂 JOKE category, this has nothing to do with historical facts🥱😴
Igen, igazad van: Rengeteg csúsztatás és ellenmondás van benne. De ezen nem kell meglepődni, mert Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai készítették a filmet. De még így is sok dolgot elismertek, amit eddig tagadni próbáltak. De talán ez a videó jobban fog tetszeni, érdemes végig nézni! : ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
2 perc elég is volt ebből a tömény baromságból ...
Pedig érdemes lehet végig nézni. Sok olyan dolog hangzik el (a sok sületlenség között), amit eddig nagyon-nagyon tagadtak.
@ A krónikáinkat nem ártana újra leforditani,mert ha csak a Képes Krónikát vesszük , a szöveg nem azonosul a képek mondanivalójával /Pap Gábor ,Szántai Lajos erre 2003-ban figyeltek fel,amikor a Képes Krónikát kiadták ,pereskedés is lett belőle /
Atilla magyar kirãly volt.Nagy kãroly meg nem volt.
ATILLA HUN TURK FAMILY
Egy Frászt ! még a közelükben sem voltak,amikor Atilla ősei elhagyták az "Ordos"t - csak a kb III.sz-ban telepedtek törökök az elhagyott hun-szálláshelyekre -de a Jühecsik átálltak a kinaiakhoz,szerintem tőlük tanulták el a rovásírást-a hun zenét-nemez készítést ?Ennek utána lehetne járni!Annyit még elárulhatok,hogy ezután egyik Kinai császár betiltotta a nemezkészítést a hun zenéket dalokat-ma már tudjuk,hogy bevallották sokat tanultak a hunoktól,különösen az államalapítást emelték ki ! A hunok nem csak értették a kínai nyelveket írni is tudtak -saját írásaikat botokba vésték !
This story disgusting
Biza!
Ès hazug,hiteltelen! Nem baj, nemsokára kiderül az igazság,nem sokáig tudják már lakat alatt tartani!
@@BorsosGabor2023 u
nagy karcsi európa segge :)
Badarság az egész, még mesének sem felel meg.
A sok hazugság-csúsztatás között észre kell venni az igazságokat is, amiket Attila ellenségeinek a ma élő leszármazottjai is elismertek. Hiszen ők készítették a dokumentum filmet. Sokszor egyik mondatukkal hazudtolják meg a másikat,(pl 2:11-2:21) de nem ez a lényeg, hanem az amit még ők is elismernek...
hazudjatok igazat mondani amúgy sem tudtok :)
Állítólag nem is élt!
Állítólag, mint tudjuk....🙄
Hun volt király,hun nem volt...
Két kérdésem van: Miért kellene büszkének lennünk akár Attilára, akár a kalandozó magyarokra, akik végigfosztogatták Európát és ki tudja hány tízezer embert öltek meg? Miért dicsőséges a pusztítás, miközben semmit sem alkottak?
Amit illene tudnia minden magyarnak, de sajnos elhallgatják előlünk az igaz történelmünket: A hunok akiktől egész európa rettegett; Nem kalandozni mentek, hanem a kb 100 évvel korábban (tehát 800 körül) a frankok által, Magyarföldről elrabolt kincsekért mentek! Ugyanis 800 körül egy hatalmas vulkánkitörés miatt több évre szóló éhínség volt egész európában. Szentesen volt a fő kincstárunk (a nevét innen kapta, mivel ott tároltuk a szent ereklyéket is), szóval a kincstárunkat kirabolták: 17-27 (más forrás; más szekérszámot jelöl meg) ökrös szekérrel hordtak el a frankok. Ha csak egy ökrös szekér ezüst-arany-drágakő lett volna, az mekkora vagyon lehetett! Hát még 17-27! Nyugaton egyházi és főnemesi birtokokhoz került a kincs egy része. (mivel püspökök és főurak seregei rabolták el tőlünk) A frank betöréses rablás után majd 100 évvel később, ezekért a kincsekért, ereklyékért mentek a manapság "kalandozónak" nevezett hun őseink. A kincs egy részét meg is találták, de pl. a Szent Koronánk addigra már a pápához került. Majd még később a rablást követően kb 200 év múlva: Szent István kapta vissza a II. Szilveszter pápától! Amúgy meg az építészetünk, ötvösművészetünk, tűzzománc technikánk, miniatűra festészetünk mind magasan fölötte állt a teljes európai művészetnek. A Hunok hozták be európába a mai nyereg ősét, a mosható alsónadrág viseletét. A világ egyik leghatékonyabb lovashada volt a Hun. Barbárnak állítják be a hunokat a "civilizált európaiak", pedig még a nadrágot sem ismerték a megjelenésük előtt. Azoknak vagyunk barbárok akik gyarmatosítottak és rabszolgát csináltak a mai napig sok országban. Akkor ki is az igazi barbár? Ugye így már egyértelmű , hogy miért lehetünk büszkék Attilára és a Hun múltunkra.
Undorító vidéo kb minden szava hazugság
Talán Önt is érdekelheti a legfrissebb ezen témájú videó, amiben nem talál ferdítést: ruclips.net/video/4-dphAdA_wA/видео.html
Ilyen szart nem osztanék …
Látom milyen gazdag és értékmegőrző az Őn youtube csatornája. Az tényleg minta értékű. LOL