Gyurcsányék vérforraló hazugságokkal, Magyar Péter gyűlölködve, de kifulladva készül a választásokra

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 8 сен 2024
  • Az utolsó erőket mozgósítja minden fél, amíg a Fidesz összefogással, pontos üzenetekkel és mozgósítva készül, addig a baloldal a legkeményebb gyűlöletkampányát és céltalan fröcsögését dobja be a választások előtt. A Karanténvlog végignézte az utolsó napok felhozatalát és abból szemezgettünk, amit az üres, ötlettelen, ám annál agresszívabb baloldal tett elénk a terítékre. A videó felvételét követően derült ki, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje visszalépett, azonban ezt az epizódot sem felejtettük ki. Nem felejtettük el, hogy a Gyurcsány-klán csúnyán leleplezte magát, immár nem először, de az egyik legegyértelműbb módon, hiszen az utóbbi hónapokban a külföldi vendégmunkásokat támadták, illetve a kormányt bírálták, hogy nyakra-főre beenged mindenkit. Ez a hazugság a szokásos húrokat pengette, arról már nem is beszélünk, hogy a bevándorlók érkezését maga Gyurcsány Ferenc szorgalmazta, a jelenlegi kormány pedig megállította az áradatot, ám az vérlázító, hogy a DK-s tatabányai polgármester asszony most arról beszél, hogy a helyi magyarok egoisták, az ukrán és ázsiai vendégmunkások azonban szorgalmasak. Természetesen nem felejthettük ki a kifulladó Magyar Pétert sem, aki egyre nagyobb ostobaságokba fut bele, miközben minél több ember látja önző, nárcisztikus és egyre agresszívabb énjét. Nézzétek most is a Karanténvlogot, vasárnap pedig ne felejtsetek el szavazni!

Комментарии • 194

  • @becseiszabolcs1387
    @becseiszabolcs1387 3 месяца назад +47

    Ferikém lehet menni a frontra !!!! Hajrá!!!!

  • @peternagy2020
    @peternagy2020 3 месяца назад +44

    Hajrá Magyarok, hajrá Magyarország. Holnap.🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @istvanbarna1185
    @istvanbarna1185 3 месяца назад +48

    Kár,hogy ezt nem látják a DK.s barmok!Jó volt megint!

    • @attilakiss7736
      @attilakiss7736 3 месяца назад +10

      Végeredményt látják.😅

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +3

      köszönjük!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 2 месяца назад

      barna xr!

    • @attilakiss7736
      @attilakiss7736 2 месяца назад

      Megértünk Pista,nem könnyű most neked.😁

    • @istvanbarna1185
      @istvanbarna1185 2 месяца назад

      @@istvansebestyen5016 NA rég nem anyáztuk egymást cimbora!Mi van veled?Minden fasza?

  • @ildikobem9591
    @ildikobem9591 3 месяца назад +21

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @hoffmann77
    @hoffmann77 3 месяца назад +25

    Jôvolt ismét! Tovàbbi szép napokat Karanténvlog-team!!!👊👌🙏

  • @andreavarga4410
    @andreavarga4410 3 месяца назад +16

    Kedves Gergő, gratulálok a 200. adáshoz. Ez a vlog is brilliáns volt.😊 Csak így tovább!

  • @zoltanrozsa1998
    @zoltanrozsa1998 3 месяца назад +55

    Szabó Gergő és csapata - ti vagytok a legjobb! Köszönöm!

  • @leonardogioconda
    @leonardogioconda 3 месяца назад +31

    Gratulálok a szuper adásokhoz és köszi a m🎉unkátokat!

  • @akosberes3585
    @akosberes3585 3 месяца назад +12

    Gratula!Köszönet az eddigiekért.Jöhet a folytatás!👏👏👏👏 4:15

  • @ervinnemeszaros7560
    @ervinnemeszaros7560 3 месяца назад +25

    Petike! Te már ne válassz semmit.

  • @ildikobem9591
    @ildikobem9591 3 месяца назад +37

    Á de sokat nevettem nagy vagy Gergő❤!!!😅😅😅

  • @user-eh7qg1of6r
    @user-eh7qg1of6r 3 месяца назад +12

    Eppen talalo kis felvetelek pont a valasztas elött !Mindig felüdülünk a karantenvlog utan!Köszönjük a munkatokat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @pipi1314
    @pipi1314 3 месяца назад +21

    feri ez megint nem jőtt őssze

    • @kamarton
      @kamarton 3 месяца назад +2

      Mi? Kettes számrendszerben 11 a legnagyobb prímszám 😎

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 3 месяца назад +1

      Akkor;-"lari-fari.."?😅

  • @lenkemayer7207
    @lenkemayer7207 3 месяца назад +33

    Mindig szeretlek téged/ziteket meghallgatni, megnézni!❤ rövid, de velős a mondanivalód! Gratulálok😊😊

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 3 месяца назад +9

    Köszönöm szépen. Szuper volt.

  • @attilakiss7736
    @attilakiss7736 3 месяца назад +11

    "Ott leszünk ,ott leszünk majd mind,ha eljön az óra!

  • @szabicsapi7459
    @szabicsapi7459 3 месяца назад +34

    Az rendben van hogy gyurcsány olyan amilyen, de a szavazói....!

  • @gsarolta
    @gsarolta 3 месяца назад +12

    Magyar P.-t megkapni napi szinten Gyurcsány helyett olyan érzés, mint amikor új figyelmeztető szlogen kerül a dohányos kedvenc cigarettájára. "Könyörgöm, nem lehetne inkább azt a hagyományos tüdőrákosat?" Tudjuk, hogy káros, de már hozzászokott a szervezetünk. Ez Gyurcsány. És akkor erre itt az új csomagolás, a Magyar P.😮‍💨😝

  • @markgibson3318
    @markgibson3318 3 месяца назад +16

    Jo volt ez igy levezetni a mai napot.😂
    Koszi Gergo!
    Hajra Magyarorszag, hajra Fidesz! 🧡

  • @sarahzaci
    @sarahzaci 3 месяца назад +71

    Csak a Fidesz!

  • @optimusz6821
    @optimusz6821 3 месяца назад +9

    Nem tartott sokáig , hogy tényleg kimutassa a valódi énjét a Magyar Péter . Nem is kell hozzá magasiskola , hogy észrevedd a nárcisztikus és gyűlölet manipulátor elemeket a beszédeiben .
    Azért is hihetetlen számomra , hogy ekkora tömegeket mozgósít .

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 3 месяца назад

      Nem-hihetetlen,-MO-"reteg-minosito"..🤔🤔

    • @SzilviNet
      @SzilviNet 2 месяца назад

      ​@@laszlobalogh3717 Az ellenzékben csalódottakat jellemzi...

  • @gyulanagy3133
    @gyulanagy3133 3 месяца назад +9

    Gratulalok a 200-hoz.Legjobb musor

  • @magyarka1
    @magyarka1 3 месяца назад +28

    Gratulálok !!

  • @Am-Ball
    @Am-Ball 3 месяца назад +10

    👍

  • @rga7482
    @rga7482 3 месяца назад +8

    BASZKI MEKKORA BAROM EZ A MAGYAR :DDDD EZEN MOST SZÉTRÖHÖGTEM MAGAM :DDDDD FREDDIE MERCURY :DDDDD

  • @22Vasika
    @22Vasika 3 месяца назад +10

    Élőben hallottam akkor, a mestert. Azt regélte nekünk, hogy semmit sem érünk.

  • @peterkatranicz5901
    @peterkatranicz5901 3 месяца назад +11

    Naaaaa! Azért dobrevnek nincs ilyen jó segge

  • @krisztinakiss3555
    @krisztinakiss3555 3 месяца назад +31

    Csak a fidesz 🕊️🇭🇺🙏☘️

  • @19senior60
    @19senior60 3 месяца назад +13

    Ezt az arcot sosefogom elfelejtenni

  • @olivercsemy4617
    @olivercsemy4617 3 месяца назад +10

    Hajrá Gergő!!!Jó fej vagy!!!

  • @latyim
    @latyim 3 месяца назад +6

    Hajrá fiúk , karantén ,🇭🇺❤️🍊!

  • @sarosigeza-mikal1328
    @sarosigeza-mikal1328 3 месяца назад +10

    Amúgy ha Korea olyan fejlett és gazdag akkor mi okuk van ide jönni vendégmunkásnak? Azt, h koreai társigazgató stb értem de munkás miért van itt? Nincs bajom velük csak furcsállom hogy fejlett országból miért jön

    • @pacsi325
      @pacsi325 3 месяца назад +4

      Szerintem, az a nőszemély nem tudta mit mond!!

  • @janosnagy44
    @janosnagy44 3 месяца назад +7

    💪🇭🇺😂

  • @cziganyjozsef1454
    @cziganyjozsef1454 3 месяца назад +8

    6:24 ezért nagy köszönet.😁

  • @orna9687
    @orna9687 3 месяца назад +5

    Gratulálok a 200- ik adáshoz! Sok sikert a továbbiakban is, Gergő, köszönjük a sok, kitűnő videót. ❤

  • @baggio1060
    @baggio1060 3 месяца назад +22

    Szerencsére, már nem kell ma éjszakás műszakot tolnom! Úgyhogy szissz Fòfúrkó! Reggel pedig csak a FIDESZ!

    • @peternemes6770
      @peternemes6770 3 месяца назад +3

      Mármint a Fidesz - KDNP tesó!! 🙏🇭🇺❤️👍

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +4

      szép napot, jó ikszelést és szissz! :)

    • @baggio1060
      @baggio1060 3 месяца назад +2

      @@peternemes6770 Bocs Péterem! Reggel a választó körzetemben első szavazó voltam így én hitelesítettem az urnákat! Bizakodjunk!

    • @peternemes6770
      @peternemes6770 3 месяца назад

      @@baggio1060 Wow!! Az igen!
      Az azért sokkal komolyabb, mint elsö kommentelőnek lenni!!
      Kaptál vmi emléket?

    • @baggio1060
      @baggio1060 3 месяца назад +1

      @@peternemes6770 Nem kaptam sajnos! Ők kaptak tőlem egy marék aláírást! 😀😇

  • @MrAndorka
    @MrAndorka 3 месяца назад +6

    Köszönöm Gergő ismét a videót!Nagyon jó lett,ismét!Freddi Mercury számomra nagyobb magyar mit a peti gyerek!!

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +3

      köszönöm és egyetértünk!

  • @mariasipiczki7383
    @mariasipiczki7383 3 месяца назад +25

    Gyurcsány, te, mikor mész el?

    • @barnabarabas7624
      @barnabarabas7624 3 месяца назад +2

      ... az U frontra hajrázni....

    • @peternemes6770
      @peternemes6770 3 месяца назад +1

      A Bulgobálna mellett valszeg már soha.
      Max a Skoda hátsó ülésén, mikor a Cumpás szájú Ágica lehúzza a...
      De ezt csak kérdeztem, mert még beperel a Szemlőhegyi szemkilövető.

    • @gabormihaly667
      @gabormihaly667 3 месяца назад

      Vén fasz már, szerencsére nem sokáig él!

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 3 месяца назад

      ​@@barnabarabas7624Igen.Az-Orosznak;-"el-lehet-menni..."😅😅

  • @miklosneszt4130
    @miklosneszt4130 3 месяца назад +5

    Gratulalunk Gergő, ez még sörben is szép teljesítmény!
    Petyus mindig megmutatja, hogy van lejebb! Komolyan, Veress Sándor csak az ő kedve miatt gyűjtötte be ezt a verset....
    A "Momo"-rol nem dereng semmi... Vagy a 86-os filmre gondoltál, mer más nem ugrik... "már"... be erről a szóról...

  • @barnabarabas7624
    @barnabarabas7624 3 месяца назад +4

    Szerencsére a szög mindig kibújik a dollárral teli zsákból...

  • @snipazz.
    @snipazz. 3 месяца назад +6

    👏👏👏😉😘

  • @forgacstamasgergely
    @forgacstamasgergely 3 месяца назад +8

    A, legalábbis nálam, a legjobb👍 “propaganda csatorna🤘”! Go go!

  • @peternemes6770
    @peternemes6770 3 месяца назад +4

    Gratulálok koma! 👍🍻
    És természetesen hajrááá magyarok!!! 🇭🇺❤️🙏👍✌️

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад +3

      Hajrà Fidesz,hajrà Magyarok👍🙏🇭🇺

    • @peternemes6770
      @peternemes6770 3 месяца назад +2

      @@anitatarsoly5863 Akarod mondani Fidesz-KDNP! 🙏🇭🇺❤️👍

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад +3

      ​@@peternemes6770Igen,igen Fidesz-KDNP😁🙏🇭🇺

    • @peternemes6770
      @peternemes6770 3 месяца назад +2

      @@anitatarsoly5863 No ,így mindjárt más drága szépasszony!!
      Mit szólna szegény tavaly ( 90 évesen!!) elhunyt körösztanyám, hogy lamaradt a pártunk?! 😇🤩🥰🙏✌
      Skandallum!

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад +1

      @@peternemes6770 ✌️😘😘🙏

  • @magdolnaszonyi4260
    @magdolnaszonyi4260 3 месяца назад +6

    A TIXANAXOS ÉS 🤯 KÖV ETŐI MÁR ELAPADTAK ÉS HAMAROSAN A SZENNYVÍZLEFOLYÓBA KERÜLNEK ! ENNYI ‼️😂🤪

  • @TugrincPali
    @TugrincPali 3 месяца назад +7

    peti,mért énekelsz monoton egyhangon,mint a fötisztelendö Ur a misén???

  • @sztanyek
    @sztanyek 3 месяца назад +5

    Írtam már Nosz. Petinek képzeli magát egy kis Mesiás beütéssel! Egyenlő inkább Júdás jobban illik hozzá! 😂👍😉

  • @mannen659
    @mannen659 3 месяца назад +4

    "Dolgozik, eszik, alszik." - Egy Vasadi vállalkozás vezetője. Egyébként MP klumpában jár?

  • @kerteszistvan1012
    @kerteszistvan1012 3 месяца назад +4

    En nem szeretnek neki!Sokan vagyunk de Gyurcsanynak nem!😇

  • @magdolnaszonyi4260
    @magdolnaszonyi4260 3 месяца назад +8

    💪🏼🔥 GERGŐ ÉN CSAK ANNYIT MONDOK 👌🧡 ! ENNYI ‼️🕊❤🤍💚🙏

  • @22Vasika
    @22Vasika 3 месяца назад +4

    a dobrev fenék? Gyermekkorom legnagyobb élménye volt Erika sztriptíze. Megölted Gergő ezt az élményt. Kedvellek, de mégegyszer ne tedd ezt!

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +1

      jogos, ezt ki kell javítanom legközelebb!

  • @benishark
    @benishark 3 месяца назад +3

    Kit érdekel a DK? Leáldozóban lévő párt

  • @LaszloSzarvas-sq1tu
    @LaszloSzarvas-sq1tu 3 месяца назад +9

    Alexandra jól döntött .Már ,hogy vissza lépett .Szerintem ,semmi esélye se volt ,hogy nyerjen .

  • @turutufu8430
    @turutufu8430 3 месяца назад +3

    SZUPEREKVAGYTOKKOSZIASOKMUNKAT.

  • @zoltankecskemeti1653
    @zoltankecskemeti1653 3 месяца назад +3

    Momos hölgyeknek sok szerencsét a civil élethez

  • @katalinszalbot357
    @katalinszalbot357 3 месяца назад +2

    Tessék mondani, józan a Feri bácsi??😂😅

  • @imrebende2324
    @imrebende2324 3 месяца назад +1

    Hogy is mondták ? Már csak hányni jár belé a lélek ?

  • @csabamathe8116
    @csabamathe8116 3 месяца назад +6

    Isten áldjon Gergő !

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +1

      Isten áldjon minden magyar embert! Köszönöm!

  • @peternemes6770
    @peternemes6770 3 месяца назад +1

    Be kell látnunk, hogy Krausz Tamás tanár úr nem csak elemzőnek, hanem szinkronhangnak is kitűnő volt.
    Ő adta pl Mikrobi hangját. 😂😅

  • @user-yn9ij6ue1r
    @user-yn9ij6ue1r 29 дней назад

    Klárától olyan fingógörcs kapott el,hogy ki kellett mennem az udvarra a szag miatt(ott folytattam....

  • @TamasSzabo69
    @TamasSzabo69 3 месяца назад +1

    Azt a tehén dobrevát rátenni arra a jó csajra?
    Elment az eszetek? 😂😂😂😂😂
    Amúgy is, az a tehen (szándékosan tehEnt írtam, úgy viccesebb 😂), max a csatornából mászhatna elő, nem egy tortából. 😂😂

  • @peternemes6770
    @peternemes6770 3 месяца назад +2

    Mit hadonászik a két vastag karjával a Bulgobálna???
    Hiszen a bálnák nem tudnak repülni! 😂😅

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +1

      ők mindenhez is értenek... ha a kommunista azt mondja, hogy tud repülni, nem lehet vele vitatkozni.

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 2 месяца назад

      ​@@Karantenvlog könyörgöm , valaki engedje meg neki ( teljes meggyőződéssel ) ,hogy ezt be is bizonyítsa - lehetőleg 10 . emeletről , mutassa be , hogyan tud repülni ! ( azért elötte - természetesen - ürítsék ki a placcot lent , nehogy valakinek baja essék ! ártatlan emberekre vigyázzunk , esetleg a feri odaállhat alá ,hogy biztosan elkapja 🤣🤣🤣🤣🤣🤣)

  • @martatanacs3975
    @martatanacs3975 3 месяца назад +1

    ❤❤❤❤❤❤❤😊😊

  • @MegaHangos
    @MegaHangos 3 месяца назад

    mégismégis újra megválasztották tatabányán ugyanazt a polgármesternőt .

  • @farkastoth4160
    @farkastoth4160 3 месяца назад +5

    Kigyózz már a picsába.

    • @kamarton
      @kamarton 3 месяца назад

      Részegen kígyózik a földön sajat hányásában 🤮

  • @annacsernus5429
    @annacsernus5429 2 месяца назад

    Ferkónál már az elején baj volt. Felelős miniszterelnök ilyen kijelentést nem tesz: "el lehet menni innen, tessék!"

  • @tundelilla
    @tundelilla 3 месяца назад

    A tatabányaiak tœbbsége volt bányász proli leszármazott és megint megválasztották ezt a ribit. Ennyi

  • @mcarena1291
    @mcarena1291 2 месяца назад

    Kígyók kígyóznak?? De itt mire gondolt a szerző?? Ki a kígyó??
    A helyes mondat igy hangozna :) A kígyók embereznek 🤣😂😂🤣

  • @joebanana7214
    @joebanana7214 2 месяца назад

    Vín hülye lett Feri anélkül, hogy haja szála görbült volna. Ez kicsit igazságtalan, de közben munkálkodik az univerzum is, amiben Feri ugyanolyan porszemnyi momentum, mint a legcsóróbb, legelesettebb honfitársunk!

  • @jozsefcsontos1186
    @jozsefcsontos1186 3 месяца назад +4

    Csak a Mi Hazánk !

  • @istvanrogacs2222
    @istvanrogacs2222 2 месяца назад

    Queen bejátszás volt a legnagyobb (tavaszi szél vízet áraszt ) , talán peti ezt is elhiszi

  • @juliusroth8276
    @juliusroth8276 3 месяца назад

    EKE FERKO MIERT NEM MEGY HAZA PÀPPÀRA SZÀNTANI ???

  • @taming-ofthe-shrew
    @taming-ofthe-shrew 3 месяца назад

    A tatabányai asszonyság lehet hogy trójai faló? 🤣

  • @katalinszalai5953
    @katalinszalai5953 2 месяца назад

    Soha többé baloldalt! Takarodjatok el örökre!!!!

  • @notarikon7777
    @notarikon7777 3 месяца назад +1

    Vasárnap reggel 7:25 van. Most megyek szavazni, utána megveszem a pezsgőt, amt szétlocsolok, ha a két kis gonosz momós qrva kiesik az EP listáról. 😎

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +2

      na, erre én is behűtök valamit, a hazaárulás bére minimum ez kellene hogy legyen!

    • @notarikon7777
      @notarikon7777 3 месяца назад

      @@Karantenvlog Nem akarok én bántani senkit fizikailag, de ki mint vet, úgy arat.... ma este van az, hogy mindenki egye meg, amit főzött. Ugye Pannika, ugye Katika.....? 😆

  • @juliusroth8276
    @juliusroth8276 3 месяца назад

    MIT KERES EZ BUDAPESTEN??

  • @101Mercedess1
    @101Mercedess1 3 месяца назад +3

    A külföldi munkavállalókat a Fidesz hozza be a multikon keresztül. A dk-s polgármester pedig ettől boldog. Hát, hogy is van ez? Egyik 19, a másik egy híján 20. Ugyanazok , a háttérben összejátszanak

    • @zsoldos12
      @zsoldos12 3 месяца назад

      @101Mercedess1: Te ennyire okos vagy hogy erre rájöttél? Ja nem , ennyire hülye! A kormány (gondolom a Fidesz név alatt erre gondoltál) nem hoz be külföldi munkavállalókat, nem is ez a dolga! Vannak szabályok, amik alapján a cégek hozhatnak be külföldieket, nem részletezem, nézz utána! Érdekes, hogy a fővárosi önkormányzat hozott be filippínó sofőröket és a Samsung hozott be román munkavállalókat (ők egyébként EU tagok). Egyébként ez a nyugati államoknál is bevett szokás, pl a franciák a kovid idején is románk ezreit foglalkoztatta a mezőgazdaságban, az angolok és a kanadaiak pedig kelet európából engedtek be sofőröket!

  • @kamarton
    @kamarton 3 месяца назад

    Na melyik a legnagyobb 2 számjegyű prímszám?... 11 😎

  • @58Sziszi
    @58Sziszi 3 месяца назад +1

    😂🤣

  • @TheCsabmester
    @TheCsabmester 3 месяца назад +3

    Még szerencse, hogy a narancsosok soha semmit nem hazudtak.😂

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад +1

      Mit ugatsz????

    • @net953
      @net953 3 месяца назад +1

      Te szerencsétlen! Ki állított ilyet!?

    • @TheCsabmester
      @TheCsabmester 3 месяца назад

      @@anitatarsoly5863 Micsoda kultúrált megnyilvánulás részedről. Látszik rajtad, hogy minősíthetetlen oktatásban volt részed.😉

    • @TheCsabmester
      @TheCsabmester 3 месяца назад

      @@net953 Valamiért kimaradtatok a felsorolásból. Te szerencsés.🤣

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад

      @@TheCsabmester Nocsak,megint ugatsz???Nem szàmít mit okàdsz ide,pont lesz@rom.Hajrà FIDESZ🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @benishark
    @benishark 3 месяца назад +1

    Árad a Tisza,árad a Tisza!❤️🤍💚

  • @sententious
    @sententious 3 месяца назад

    4:40 helldivers meme az elég furi ide xD

  • @benishark
    @benishark 3 месяца назад +2

    11:40 nagyon félre akarod értelmezni amit MP mond 😆 Kérlek kicsit figyelj jobban a kontextusra ;) Nem háborúpárti nyugika, bár neked lehet bármit is mondani, mindenkibe belelátod azt amit a fideszpropaganda másokba :D

  • @istvanacs5988
    @istvanacs5988 3 месяца назад +1

    Mit fizetett neked ezért a Nomentum? Legalább egy rekesz sört? 😊

  • @LorandTheHun
    @LorandTheHun 3 месяца назад +1

    Hajrá TISZA ❤🎉❤!!!

  • @ordas5798
    @ordas5798 3 месяца назад +3

    No, ez egy szokásos primitív videó.

    • @markgibson3318
      @markgibson3318 3 месяца назад +4

      Kersz papirzsepit?😂

    • @kamarton
      @kamarton 3 месяца назад +2

      Csak primitív embereknek primitív a videó 😎

    • @Karantenvlog
      @Karantenvlog  3 месяца назад +1

      ez meggyőző volt, köszi.

  • @89tarsashaz25
    @89tarsashaz25 3 месяца назад +2

    ❤❤❤❤👍👍👍👍

    • @anitatarsoly5863
      @anitatarsoly5863 3 месяца назад +1

      Csak a Fidesz,szia🇭🇺🙏👍😘

  • @balazskovacs-sx1sq
    @balazskovacs-sx1sq 3 месяца назад +2

    Magyar Péter 👍🇭🇺👍🇭🇺

  • @erikagasparovics5420
    @erikagasparovics5420 3 месяца назад +6

    👍

  • @balazskovacs-sx1sq
    @balazskovacs-sx1sq 3 месяца назад +2

    Magyar Péter 👍🇭🇺👍🇭🇺