Palócleves Palócgulyás @Szoky konyhája

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 9 сен 2024
  • Palócleves Palócgulyás amit készítettünk és nagy szeretettel ajánljuk nektek is ha szeretitek a pikáns magyaros ízeket és persze nem vetitek meg a birkahúst sem ! Aki szeretné több féle húsból is el tudja készíteni például marhából , borjúból , vagy éppen egy jóféle sertés lapockával is nagy siker ez a leves .Zöldbab helyett használhattok sárga hüvelyű babot is , éppen melyik a kedvencetek. Savanyítás terén is vagy pár csepp citromot használtok fel , vagy egy kevés finom tárkony ecetet . Ha be is zöldségeled akkor egy palóc gulyást kapsz végeredményként, úgy is nagyon finom ! Egy pár szelet friss kenyérrel elfogyasztva az napra minden bú és bánat eltűnik :-) Jó étvágyat kívánunk hozzá ! Zoli Hozzávalók:90 dkg birka hús,10 dkg csemege szalonna,3 fej vöröshagyma,3-4 gerezd fokhagyma, 20 dkg zöldbab, 50 dkg burgonya, 2 csapott evőkanál liszt, 2 evőkanál 20 % tejföl, friss vagy szárított kapor ízlés szerint, só, őrölt bors, 1 púpos evőkanál édes nemes pirospaprika, 1 púpos teáskanál őrölt kömény, 2 - 3 babérlevél, tárkony, citromlé vagy éppen pár csepp tárkony ecet. Szoky ajándék ötletek : bit.ly/szoky-te... Fiaim és barátjuk nemrégiben indult csatornája : / @szokker259
    Az össze eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
    Lejátszási listák : / mrszoky68
    Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
    www.paypal.me/....
    Instagram: www.instagram....
    #Szokykonyhája

Комментарии • 216

  • @brigittapapp1699
    @brigittapapp1699 16 дней назад

    Kedves Zoli! Újra elkészítettem és isteni finom lett köszönöm szépen!

  • @viktoriak.5011
    @viktoriak.5011 4 года назад +10

    Annyira jó ez a Szoky konyha!Köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +2

      Köszönjük szépen kedves Viki és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Zoli

  • @gabriellahegyvari2988
    @gabriellahegyvari2988 3 месяца назад

    Szoky chef, sokszor főztem a mesterreceptet, amit tanultam. Ma, a választások napján, mesteri lett ön után . Hálás köszönet Önnek ismét.😊

  • @agnesralbovszki6104
    @agnesralbovszki6104 2 года назад +4

    Kedves Szoky! Már egy bő éve a te receptjeid alapján főzök.Ez a leves volt a mai menü.Én még ilyen finomat nem ettem soha! Köszönöm!

  • @miklosvajda3867
    @miklosvajda3867 5 лет назад +2

    Köszönjük kedves Zoltán, a különleges levesnek kínálatát ,Amit méltán tartok az ételek királynőének. Csodálatos íz világa rejlik bennük! Köszönöm értékes bemutatásod!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Miki ! Nagyon szívesen és tényleg ez a leves is ott van az első helyen mint a gulyás , vagy éppen bármelyik nagy magyar levesünk is ! Szép hétvégét nektek ! Zoli

  • @brigittapapp1699
    @brigittapapp1699 Месяц назад

    Nagyon jól sikerült köszönöm szépen!

  • @lizalizaweta9928
    @lizalizaweta9928 5 лет назад +6

    Igazán, nagyon, de nagyon finom ez a leves !
    Érzem a füstölt szalonna csodálatos illatát.
    Köszönöm szépen a videót.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +2

      Szia ! Igen tényleg szuper kis leves , nálunk nagy kedvenc ez a finomság is ! Nagyon szívesen és legyen szép a hétvégétek ! Üdv Zoli

  • @kapuvarilaszlone5069
    @kapuvarilaszlone5069 Год назад +2

    Kedves Zoli! Már második napja főzöm ezt a levesr, tulajdonképpen úgy mint te. Annyi eltéréssel, hogy sert. lapockával. A tegnapi főztöm elfogyott, gyerekeim besegítettek. Ma ismét ezt főztem! Tökéletes a recepted! Köszönöm!

  • @tamaskutasi2442
    @tamaskutasi2442 5 лет назад +1

    Imádom. Gyönyörű. 2.-ik CSILLAG!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Tomi ! Egy nagy kedvenc ! Köszi :-) Legyen nagyon szép hétvégétek ! Zoli

  • @csillaszucsne3017
    @csillaszucsne3017 Год назад +1

    Köszönöm a precíz receptet 😊 mindenképp elkészítem

  • @SVGyure
    @SVGyure 2 месяца назад

    Mestermű! 🤩 Hétvégén elkészül nálunk is. Köszönöm szépen!

  • @hanaippon5217
    @hanaippon5217 5 лет назад +5

    Éljen-éljen!Megint egy finom leves! Köszönjük!
    Birkát,bárányt,borjút mi nem eszünk,de sertésből is nagyon finom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Ildikém ! Ahogy mondod , sertés húsból is tökéletes az elkészítése.Jó étvágyat majd hozzá ! Üdv Zoli

  • @borsodicsavo4005
    @borsodicsavo4005 5 лет назад +1

    Szuper. Szokás szerint.Egészségetekre.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia ! Köszönjük szépen Próbáld ki te is, szuper kis leves! Üdvözlettel Zoli

  • @doragabor7052
    @doragabor7052 3 года назад +2

    Köszönjük a remek a recepteket, kezdő háziasszonyként óriási segítség! Az egész család imádja! 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia kedves Dóra ! Nagyon szívesen mindent és örülök hogy tudok segíteni ebben, abban ! Küldöm neked a mai finomságot is : ruclips.net/video/I0oz9z4N7-4/видео.html Sok szeretettel Zoli 🧡

  • @gyorgynevadkerti5188
    @gyorgynevadkerti5188 Год назад +1

    Szia Szoky!
    Köszönöm a receptet, ilyet meg soha nem ettem, de ma elkészitettem, annyi különbséggel, hogy a végén még levesbetétet tettem bele., egykis nokednit.
    Nagyon leveses vagyok, de szeretem a levesbetéteket benne.
    Nem rontotta el, nagyon finom lett, persze disznóhúsból.
    Köszőnöm

  • @imrenelengyel9501
    @imrenelengyel9501 5 лет назад +5

    Jó reggelt Kedvemceim!Finom kis leves ez!Régen készitettem el már!Igaz mi sertésből csinálkuk mert a birla,bárány azt mi nem esszük meg!Próba volt már nekünk, de nem jött be!De,monván a legkedvesebb séfem "ahány ház annyi szokás"!Jó étvágyat kivánok szép hétvégét hozzá!mami☺😊😁😃😄😅😆😙😚👏😚😙

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Mamikám ! Igen valóban ahány ház annyi ízlés és szokás.Aki a birkát nem szereti z természetesen el tudja marhából , vagy sertésből is készíteni .Legyen nagyon szép a hétvégétek ! Puszi Zoli

    • @imrenelengyel9501
      @imrenelengyel9501 5 лет назад

      @@szokykonyhaja Ezért a hozzáálásod miatt is szeret ez a hatalmas csalad ,mert olyan rugalmas vagy telve hatalmas szìvvel!Te vagy a mi Kedvenc séfünk aki tanit minket hasznos dolgokra teljes odaadással!Erre mondják azt felénk ,hogy semmi jót nem zart bissza amit kapott a Teremtőjétől!Köszönjük szépen!☺😆😚😙😘👍👏👏👏👏👏

  • @linairenjagos8145
    @linairenjagos8145 Год назад

    Köszönöm szépen ezt a finom levest. Nekem csirkemellfilé volt itthon,azzal készítettem el,de csodásan ízletes leves lett belőle. Nagyon szépen köszönöm.

  • @tundeschindler1024
    @tundeschindler1024 3 года назад

    Imädom ahogy föz nagyon tud pärja nincs super csak ezt az okdalt nézem gratulälok 🥰🥰🥰🥰🥰🥰

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia kedves Tünde ! Nagyon szépen köszönjük és érezd otthon magad nálunk a jövőben is !
      Küldöm a tegnapi finom levest is : ruclips.net/video/-afPoO6WZd0/видео.html Sok szeretettel Zoli

  • @istvanvass2767
    @istvanvass2767 5 лет назад +1

    Kedves Zoli ilyent még nem ettem, de fogok!!!!!!!!!!!!!! Köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia István ! Hidd el élvezni fogod , nagyon finom kis leves !Nagyon szívesen . Üdv Zoli

  • @janoscsaszar3145
    @janoscsaszar3145 5 лет назад +1

    igen-igen jól néz ki, jó étvágyat kívánok

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Janikám ! Nagyon szépen köszönjük ! Kellemes hétvégét kívánok nektek ! Zoli

  • @Miki1Laci
    @Miki1Laci 4 года назад +1

    Minden recepted NAGYON JÓ!!!!!! Gratula!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Nagyon szépen köszönjük Miki ! Érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! üdv Zoli

  • @gabriellahegyvari2988
    @gabriellahegyvari2988 10 месяцев назад

    Továbbra is imádjuk.❤

  • @Mancake947
    @Mancake947 4 месяца назад

    Én tettem bele sárgarépát,kevés gombát és kevés gyökeret/fehérrépát😊

  • @jozsefgordos4711
    @jozsefgordos4711 5 лет назад +1

    hát ez valami fenomenális!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Józsikám ! Szuper kis levesként ajánlom figyelmedbe ! Üdv Zoli

  • @nandorfekete4626
    @nandorfekete4626 5 лет назад +25

    Két napja főztem pont, elképesztően finom étel😋😋😁 Zoli nagyon szépen, tisztán, precízen főzöl, és érthetően mondod a dolgokat! Nálad szerintem az is kedvet kap a főzéshez, aki útál főzni!! Bár ezt csak úgy lehet csinálni, és akkor lesz igazán ízletes az étel ha szívből főz az ember, nem pedig muszályból! Mondjuk ez mindennel így van! Zoli te megtaláltad a hívatásod, látszik a szíved az ételben!! További sok sikert!!👍👍 Várom a következő ételeid elkészítését!! 😉😉

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +3

      Szia Nándi ! Örülök hogy tetszett a recept , de akkor te is ismered ennek a finom levesnek az ízeit .Igen jót csak jó érzéssel , szeretettel lehet főzni , és még ha van egy jó társaság ezt egy bográcsba , üstbe elkészítve hatalmas dolog .Köszi a szavaidat és legyen szép a hétvégétek ! Üdv Zoli

  • @karolyferenc3184
    @karolyferenc3184 3 года назад +2

    Nagyon jól néz ki,biztos finom is lehet.Meg is próbálom elkészíteni,a jó kiadós levesek azok páratlanok😋

  • @LazloASP
    @LazloASP 5 лет назад +2

    Szoky mester, szép étel ! Ezt kivételesen én is többször készítettem már el. És képzeld, bár nemtudom mennyire szabályos, de nincsennek itt írott szabályok. Én szoktam csinálni pácolt,füstölt sonkát és azzal is tuningolom ezt a levest. Próbáld ki egyszer, bár kétlem,h újat tudnék neked mondani . Minden jót !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Laci ! Örülök hogy ismered ezt a fantasztikus kis levest és igen volt alkalom hogy füstölt csülök landolt a levesben, de egy kis füstölt alaplével is fel lehet húzni ha éppen van kéznél ! Neked is minden jót kívánok ! Üdvözlettel Zoli

  • @adriennenagy4758
    @adriennenagy4758 3 года назад +2

    Köszönöm a szuper recepteket. Minden videó remek. Jó főzést és jó étvágyat mindenkinek. Szoky a király😀🥂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +2

      Szia kedves Adrienne ! Nagyon szívesen és ha nem láttad még küldöm a tegnapi finomságot is : ruclips.net/video/arYjfaTsDmc/видео.html
      Sok szeretettel Zoli 🧡👍👨‍🍳

    • @HannahInWashington
      @HannahInWashington 2 года назад

      @@szokykonyhaja Szio Kedves es Tisxtelt Szoki Ur!
      Kosxonjuk szepen a linket az uj linket a masik finom recepthez.
      Eszti

    • @HannahInWashington
      @HannahInWashington 2 года назад

      🥰🌹

  • @gravityzero3203
    @gravityzero3203 2 года назад +5

    Csalódásmentes🙂 kinézem a receptet és csak mögé írom, hogy Szoky. Ennyi! 🙂🙂

  • @kordassanyi
    @kordassanyi Год назад

    Prémium- gratula!

  • @gerykov
    @gerykov 5 лет назад +2

    Megerkezett😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Ahogy ígértem :-)

    • @gerykov
      @gerykov 5 лет назад

      @@szokykonyhaja
      Nagyon fasza lett. En is a serteses verzios vagyok de en a hagyomanyos fagyos sarga huvelyu babbal tolom(ami nem olyan jo, mint a tied, ez a szep ződ)! Nalam még v zöldség is van benne es vagy 6gerezd fokhagyma is van benne a vegen... Na megcsinalom igy plusz tarkonnyal. A kapor stimmel, én is úgy adom ELŐ.... Best leves... Aki utalja a babot az is. Meg fogja enni mert olyanok az izek.. Elso Osztályú lett.. 🙋‍♂️⚠️

  • @robertpapp6227
    @robertpapp6227 5 лет назад +3

    Zolikám! Feldobtad a napomat! Ki a birkát a fagyasztóból és már készítem is! Isteni vagy Mester! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Robikám ! Ennek nagyon örülök , és te is fogsz ha már eszitek a levest :-) Nagyon kellemes hétvégét nektek és jó étvágyat a leveshez ! Üdv Zoli

  • @edlichrobert
    @edlichrobert 5 лет назад +2

    Szia Zolikàm!!! A kedvenc levesem!! Köszi szépen!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Robikám ! Nagyon szívesen , kedves egészségetekre ! Üdv Zoli

    • @edlichrobert
      @edlichrobert 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja Az edény nagyon bevàlt!😉😉😉😉👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@edlichrobert Mondtam neked hogy nagyon szuper !!!! Az enyémre mikor számíthatok ? :-)

    • @edlichrobert
      @edlichrobert 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja jùlius 23.àn kb

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@edlichrobert Király vagy !!! Köszönöm szépen ! Zoli

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 5 лет назад +4

    ZOLIKÁM 👍🏽nagyon jól nézki csak én sertésböl készíttem 🌷ha korházból kijövök❤köszi szép napot 😎😍kivánok💝💋💋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +5

      Szia Marika ! Remélem nincs nagy baj , először is jó egészséget kívánunk neked !!!!! És ha már kint vagy jó étvágyat hozzá ! Sok szeretettel Zoli

  • @annahorvath8900
    @annahorvath8900 11 месяцев назад

    Koszonom szepen a videot sokat segitett 😊

  • @sinka-vassmarta3213
    @sinka-vassmarta3213 4 года назад +4

    Párom meglátta és a hétvégére ezt kért. De ÚGY ahogy a SZOKY csinálja 🙂👍✅ Szóval a hétvégén nálunk leszel Fehérváron. Köszi a recit 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +2

      Szia kedves Márti ! A férjed tudja mi a jó , vagy most fogja igazából megérezni ennek a finom levesnek a hatását 😉😊👍Nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá és ha van kedved írd meg hogy miként ízlett nektek is, legyen szép a hétvégétek és üdv a kedves férjednek is ! Zoli😘😘

  • @kuplungkiraly
    @kuplungkiraly 5 лет назад +1

    SZIA ZOLIKÁM EZ A LÁJKOS KI LEVESKE😎😊az Egyik KEDVENCEM👌👌👌👌👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia ! Igen az első ötben benne lévő kedvenc levesem nekem is :-) Üdv Zoli

  • @Agi1885
    @Agi1885 3 года назад +7

    Kedves Szoky!Nagyon finom lett a leves,köszönjük ezt a fantasztikus receptet!😀👍Mindegyik videóban érezni a főzés iránti szeretetedet,szenvedélyedet!Csak így tovább és hálás köszönet,hogy ezt megosztod másokkal!🙏

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia kedves Ági ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! 🧡Sok szeretettel Zoli

    • @HannahInWashington
      @HannahInWashington 2 года назад

      @@szokykonyhaja 🧡🧡

    • @HannahInWashington
      @HannahInWashington 2 года назад

      1983-ban

    • @laszloforgo9530
      @laszloforgo9530 Год назад

      Szoky a LEGJOBB,évek óta csak őt követem!

  • @anetttoth5840
    @anetttoth5840 3 года назад

    💝❤️köszönöm ezt a receptet most készítem❤️💝remélem ilyen szép gusztusos lesz❤️💝💝💝💝💝

  • @norbertcsonka8673
    @norbertcsonka8673 3 года назад +1

    Szuper munka

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Nagyon szépen köszönjük és a mait is küldöm neked : ruclips.net/video/Dyo2yUs1v6c/видео.html Üdv Zoli

  • @MrMordauntshort
    @MrMordauntshort 4 года назад +1

    Tökéletes recept, ma ez volt az ebéd és igazán jól sikerült! Marhalapockából készítettem mert ez volt a bótba. Hálás köszönet Zoltán! :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +1

      Isteni lehetett én is szívesen oda ültem volna az asztalhoz :-) marha lapocka is tökéletes hozzá , abban hiba nincs .Kedves egészségetekre .Üdvözlettel Zoli

  • @zoltanbogdan4634
    @zoltanbogdan4634 5 лет назад +3

    jó reggelt szia Barátom hogy vagy én jól vagyok sok sikert Barátom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Zolikám ! Köszi szépen , neked is nagyon szép hétvégét kívánok ! Zoli

  • @zsuzsannaviola2359
    @zsuzsannaviola2359 5 лет назад +1

    Kedves Zoltán,ismét egy nagyon finom ételt készítettél a Tőled megszokott magas színvonalon!Elfogom készíteni és köszönöm a receptet ,jó hétvégét kívánok az egész családnak!üdvözlettel:Zsuzsanna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Zsuzsa ! Köszönöm szépen és örülök hogy tetszik a leves .Jó étvágyat kívánok nektek is majd hozzá ! Szép hétvégét sok szeretettel Zoli

  • @erikameszaros90
    @erikameszaros90 5 лет назад +1

    Szombaton főztem a fiúknak bográcsban, ultiparti volt. Tökéletes. Egyébként ezt az ételt kb. 20 éve így főzöm, jó volt látni az elkészítést. Hajár Szoky! "Figyellek", mert van pár recepted, amit mindenképpen megfőzök a családnak.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Erika ! Szuper vagy és örülök hogy te is így főződ ezt a kis finomságot !
      Az jó hogy figyelsz mert még sok olyan recepttel jövök amit tuti ki fogsz próbálni :-) :-)
      Érezd továbbra is nagyon jól magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli

  • @tundekovacs9888
    @tundekovacs9888 4 года назад +1

    Imádom...

  • @andimolnarne4623
    @andimolnarne4623 3 года назад

    Ma ezt a levest készítettem el, nagyon szeretjük a Szoky konyháját nagyon sok mindent kipróbáltunk már a süteményeket, leveseket stb.mind nagyon finom és nagyon jók a videók. Köszönet a sok finomságért.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia kedves Andi ! Nagyon szívesen mindent és váljon kedves egészségetekre !
      Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! A tegnapi finomág , érdemes kipróbálni : ruclips.net/video/Sm_pDyWXGNQ/видео.html
      Sok szeretettel Zoli

  • @gergelybalazs9885
    @gergelybalazs9885 5 лет назад +4

    Szia Zoli,én ennek a "lebutított" változatát szoktam elkészíteni!A sertéspörköltbe beleöntök egy üveg vajbabot,majd fűszerezem,és behabarom kaprosan!De most hogy feltetted ezt a videót egyszer időt szánok rá,és megcsinálom ahogy mutattad!Üdv.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Gergő ! Igen értem az a gyors változat is működik , de ha egyszer lesz kedved próbáld ki így is , szuper étel ! Szép hétvégét kívánok nektek ! Zoli

    • @gergelybalazs9885
      @gergelybalazs9885 3 года назад +1

      @@szokykonyhaja Ezt marhahúsból is meglehet csinálni,ugye Zoli?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia Gergő! Igen természetesen azzal is müködik a recept ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @gaborp6660
    @gaborp6660 5 лет назад +1

    Szia, Mester!
    Recept pipa. Ízvilág pipa. Nálam bográcsban készült, tehát plussz egy pont ;). Köszönöm újfent ezt is! Lassan elmegyek segédnek annyi receptedet elkészítettem már. :) Üdv, Gábor!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Gábor ! Ha ezeket a recepteket magadba szívtad akkor lenne is helyed egy jó kis magyaros konyhán ! Nagyon szívesen mindent , kedves egészségetekre ! Üdv Zoli

  • @ivymvv
    @ivymvv 5 лет назад +2

    Mi régóta készítjük a családban /palócok lévén ;) / , sárga és fehér répát is teszünk bele. A jövő hétvégi bogrács pary-ra épp ezt terveztük. A citrom szuper ötlet, még így sosem főztem, de már alig várom!!!! Köszi!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Veronika ! Nagyon szívesen és imádni fogjátok ezt a nagyon finom palóclevest ! Írd majd meg hogy miként ízlett .Nagyon kellemes vasárnapot kívánok ! Sok szeretettel Zoli

  • @valikabaloghzoltannebulyak6822
    @valikabaloghzoltannebulyak6822 4 года назад +1

    Szia Zoli. Imádom a videókat . Sokat tanultam belőle. Már a húgom is veled főz, és süt. Megszoktam osztani a Facebookon. Annyira jó! !!Köszönöm szépen! !!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Valika ! Nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat és a jövőben is érezzétek otthon magatokat nálunk és sok puszi a húgodnak is ! Köszönjük a sok megosztást is !! Sok szeretettel Zoli 🧡🧡🧡

  • @RichardHorseman81
    @RichardHorseman81 5 лет назад +1

    Hahó! Na végre, már vártam hogy elkészítsd és felrakd ezt az isten kaját! Imádom, nagy kedvencem! És képzeld Zoli barátom, pont most akarom elkészíteni méghozzá BOGRÁCSBAN, drága apósom hatvanadik szülinapjára! Itt lesz az egész család! Bár a családomban többségben vannak azok akik nem szeretik a birka, bárány, kecske, stb. hús ízét, úgyhogy marhahúsból fogom elkészíteni. Nem lesz semmi baj gondolom. Sőt volt már rá eset hogy sima sertéshúsból követtem el. A főzési eljárás ugyan ez ahogy te is mutattad. Üdvözöllek Mesterem, kellemes hétvégét kívánok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Ricsikém ! Boldog szülinapot kívánok a kedves apósodnak és biztos vagyok benne hogy marhából is ízleni fog mindenkinek ez a finom leves ! És ahogy írtad sertés húsból sem egy szentségtörés az elkészítése ! Nektek is nagyon kellemes hétvégét kívánok ! Üdvözlettel Zoli

    • @RichardHorseman81
      @RichardHorseman81 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja köszönöm barátom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@RichardHorseman81 Szívesen Ricsikém ! Zoli

  • @andusho8372
    @andusho8372 5 лет назад +3

    Szia Zolikank!Hempereg a husi 😍annyira szeretjuk ahogy beszelsz.Gyonyoruseges alkotas ismet!! Nagyon szeretunk teged!Fozzel sussel sokaig eroben egeszsegben!!!koszonjuk!!Andi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Andikám! Köszönöm szépen a szavaidat aranyos vagy 🥰🥰🥰 mindenképpen jövünk még sok hempergös recepttel 🤣👌🔪 nagyon szép hétvégétek és jó pihenést kívánok nektek, és nagyon jó egészséget ! Puszi Zoli

  • @farkaslaszlo9425
    @farkaslaszlo9425 5 лет назад +1

    Üdv Zoli! Bogrács és az üst ugyanaz. Formája lehet más. A recept csodálatos! Mielőbb megfőzöm! Sajnos csak egy főre, mert családomban a leányok nem szeretik a birkát! Sajnálatos!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Laci ! Mát nem egészen ugyanaz már a történelmi része sem :-) de ez nem lényeg most .Főzd meg marha húsból aszt gondolom mindenki szereti és akkor senki sem marad ki a jóból :-) Üdv Zoli

    • @farkaslaszlo9425
      @farkaslaszlo9425 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm! Azt tudom hogy a bogrács török szó. Minden jót!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@farkaslaszlo9425 Igazán az számít hogy mi kerül az asztalra :-) az a lényeg :-)

  • @tiborkovacs5407
    @tiborkovacs5407 5 лет назад +1

    Nagyon baba kaja :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Tibi ! Igen számunkra is nagyon baba ! :-) Sok ételért nem cserélném el !! Zoli

  • @beatabalint5139
    @beatabalint5139 4 года назад +2

    Eddig 3 levest készítettem el a recepjeid alapján: a zellerkremlevest,a tarkonyos husgomboclevest es ezt a palóclevest,de mind3 nagyon szuper lett a receptjeid alapján. Nagyon köszi! :D erősen profi vagy :D

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Bea ! Nagyon örülök hogy készíted a recepteket és hogy jól érzed magad nálunk ! Holnap ismét egy kis finomsággal érkezünk ha lesz kedved majd nézd meg ! Szép és pihentető hétvégét kívánok neked ! Zoli

  • @katalinracz9297
    @katalinracz9297 4 года назад +5

    Kedves Zoltan! Ez egy regebbi video, de szeretnem elmondani, hogy a videoidnak köszönhetően hatalmasat fejlodott mind a fozesi, mind a sutesi tudomanyom. Gratulalok neked! Kellemes unnepeket.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +2

      Szia kedves Kati ! Ezek esnek nekem a legjobban , gratulálok és a jövőben is sok finom recepttel leszel te is gazdagabb ! Nagyon boldog ünnepeket kívánok neked és kedves családodnak is ! Üdvözlettel Zoli

    • @HannahInWashington
      @HannahInWashington 2 года назад

      Nagyszeru 💞

  • @boglarkaandras9664
    @boglarkaandras9664 4 года назад +1

    Szuper lett 😋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Bogi ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Zoli👍🖐👌

  • @gaborp6660
    @gaborp6660 2 года назад

    Ez lett a nyár végi közös főzés alanya. 20:00-tól indult (előkészületek után), 22:39-re lett kész. Jól bezabáltunk. Köszönjük neked, Mester!

  • @charlottemayer4883
    @charlottemayer4883 2 года назад

    Imádom 😍

  • @mochamona426
    @mochamona426 5 лет назад +1

    Kedvenc Levesem köszönőm a receptet

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Ramóna ! Nagyon szívesen , kedves egészségedre ! Zoli

  • @csokorviolet
    @csokorviolet 5 лет назад +2

    Ez az egyik kedvencunk. Marhahusbol szoktam csinalni,meg ki kell hagyjam a tejfolt a parom miatt,csak fozotejszint ontok bele kicsit liszttel.
    Apropo kedves Zoli,mondtad hogy emlekeztesselek, ha vege a nyaralasnak,toltenel fel legyszives kremes krem receptet? Nagyon sokan pudingoznak,de az nem az igazi. Esteleg kepviselofankba is jo az a krem....
    Nagyon koszonom!
    Ibi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Ibi ! Igen nagy kedvenc, marhából is nagyon kellemesen el lehet készíteni! Igen emlékszem de éppen most is nyaralok :-) most éppen a telken tevékenykedem :-)
      El fogom készíteni idejében ! Sok szeretettel Zoli

  • @Ahha30
    @Ahha30 5 лет назад +1

    Szia Z! :-) Ma ez volt anyósoméknál is, szülinapomra csinálta, erre hazaérünk és Tőled is ez fogad :-) Hát mit is mondhatnék még, azon kívül, hogy köszönöm neked is :-) 4. X után is örök kedvenc marad :-) Special Big Thx :-) Szép estét :-) Márk

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Márk ! Először is nagyon boldog szülinapot kívánunk neked , még nagyon sok palócos napot :-)
      Legyen szép a hétvégétek ! Üdv Zoli

  • @priskakissova7414
    @priskakissova7414 5 лет назад +3

    Szia kedves Zoli 😊 finom, gazdag levest készítettél 😊,birka nálunk nem megy,de sertéshúsból elkészítem én is 😊😋😋 Köszönöm ezt a jóságos kis levest és legyen nagyon szép hétvégétek 😊 sok szeretettel Piroska 😘😘 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Piroska ! Örülök hogy tetszett és igen bátran el lehet készíteni sertés húsból ezt ezt a finomságot , úgy is kiváló étel ! Sok szeretettel Zoli

  • @juditbartha6163
    @juditbartha6163 5 лет назад +1

    Bocsànat a videó végèt csak most néztem meg, de ezek szerint jól gondoltam.
    Nagyon köszönöm a választ, szép álmokat neked. 😊😘
    Üdv:Judit.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Judit ! Nagyon szívesen és nektek is nagyon kellemes estét kívánok ! Sok szeretettel Zoli

  • @juditfarkas5352
    @juditfarkas5352 2 года назад

    Imádok veled főzni!Minden ugyanúgy sikerül ahogy mondod!Nem vagyok kezdő de már mindent így csinálok ahogy te a család imádja!😊

    • @tundepupos3481
      @tundepupos3481 2 года назад

      Kedves Judit! Én is ezt tervezem màra. De pont annak az ellenkezője jutott eszembe, mint amit te írtál. Én kezdő vagyok, mégis tökéletes mindig minden, pont mint a videókban. :) érdemes kipróbálni Szoky-tól (ha még nem tetted), a bogrács gulyást. Én mindig bent főzöm, ennek ellenére is tökéletes. A férjem azt mondja, ahhoz képest hogy nem vagyok évek óta konyhatündér, ő még étteremben sem evett még annál finomabban, mint amit Szoky alapján készítek. Szerintünk ő nem csak egy vlogger, hanem művész! ❤

  • @zsokahelfrichnetoth7652
    @zsokahelfrichnetoth7652 5 лет назад +1

    Kedves Zoli! Hát ez a recept is tökéletes,de nem ismertem eddig!Ki fogom próbálni..ígéretes!Köszönőm neked és várom a következő videót! Üdv Zsóka...Legyen nagyon szép hétvégéd! ♥

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Zsóka ! Örülök neki hogy tetszett és ha meghoztam a kedved hozzá bátran főzd meg , tetszeni fog a végeredmény :-) Nektek is legyen nagyon szép a hétvégétek ! Zoli

  • @peterjirkovszky8305
    @peterjirkovszky8305 5 лет назад +1

    Éhes lettem!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Peti ! Van ez így eset felé :-) :-) Üdv Zoli

  • @sinka-vassmarta3213
    @sinka-vassmarta3213 4 года назад +1

    Na szia Drága Szoky 🙂
    Megfőztem a recepted alapján a Palóclevest!
    Szombaton készült, én 4 napra terveztem hogy elég lesz,ehhez képest
    jó ha holnapig (hétfő) kitart 🤣! Ahogy TE mondanád "bombasztikus" lett,ami neked köszönhető! Párom (nem a férjem 😉)aki nagyon válogatós mondta hogy ezentúl csak igy főzzem,és képzeld elkezdte ő is nézni a videóidat 😃 Örök hála Szoky! Nagy vagy! KÖSZÖNÓM! Szép estét . Puszi 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +1

      Szia kedves Márta ! Szuper !!! Nagyon örülök hogy finom lett a palócleves kedves egészségetekre ! Tudtam hogy fél kézzel sikert fogsz aratni ezzel a kis finomsággal 😊👍Holnap még finomabb lesz de majd meglátod ! Üdvözlöm a kedves párodat is , és neked még egyszer gratulálok hozzá ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli😍🧡👍

  • @peterszeghy4437
    @peterszeghy4437 Год назад +1

    A csípős paprikárol annyit, kicsiny leányom 3 éves koráig feltűnés nélkül ette(nem chilit, zöldet), míg Anyosom fel nem síkított: Jesszusom, ez csípős!
    Egy év kihagyással folytatta.
    P.

  • @istvanfordos2017
    @istvanfordos2017 5 лет назад +1

    Szia Barátom!
    Nagyon szépséges lett ez a finomság is! Sokszor elkészítettem már de bírkából még nem. Ezért valamikor el kell menni beszerző útra és elkészítem a Te eljárásod szerint. Igazi finomság, érdemes az asztalra varázsolni ezt a jóságos étket!
    Köszönjük szépen a videót, szép hétvégét kívánunk nektek!
    Üdv
    István

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Barátom ! Ha még nem akkor pótold mert ahogy téged ismerlek biztosan lapátolni fogod ezt a finomságot :-) :-) Legyen nektek is nagyon kellemes a hétvégétek ! Üdvözlettel Zoli Barátod !

    • @istvanfordos2017
      @istvanfordos2017 5 лет назад +1

      Igazad van Zoli barátom! A két napi pacal élvezetek után jó lesz levezetésnek egy ilyen finom leves!
      😄
      István

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@istvanfordos2017 Irigyellek :-) :-) komolyan ! Az a pacal nagyon hiányzik :-) Üdv Zoli

    • @istvanfordos2017
      @istvanfordos2017 5 лет назад +1

      Jövő héten újra probdon lesz.
      Ha Győr felé jársz, szólj nyugodtan és már lapátolhatod is. Után leöblítjük egy kis otellóval.😄😄😄
      István

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@istvanfordos2017 Na most ki kéne találnom valami fontost Győrben :-) :-) :-) Üdv Zoli

  • @marcsiszabone
    @marcsiszabone 5 лет назад +1

    Szia drága Zolikám! Egy kis pihit iktattam be és természetesen "hasznosan" töltöm ezt az időt is, ezért feltétlenül megnéztem ezt a jóságos leves receptedet. Fantasztikusan jól néz ki, remek gazdag ízvilág! Köszönöm az ajánlásodat is, mert a hentesünknél csak sertés és marha változat van, természetesen a szárnyasok mellett.
    További nagyon kellemes, napsütéses szép délutánt, hétvégét kívánok nektek! Megyek serénykedni, mert az egész heti esőzés miatt "szobafogságon" voltam, a gazok meg az égig nőttek :)
    Sok szeretettel üdvözöllek benneteket, puszi nektek! M.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Marcsikám ! Ha ezt a finom levest összerakod mondjuk marha vagy éppen sertés hússal akkor is egy tökéletes és finom levest fogsz kapni ! Jó kertészkedést :-) és nagyon szép hétvégét kívánok neked ! Sok puszi Zoli

    • @marcsiszabone
      @marcsiszabone 5 лет назад +1

      Köszönöm drága Zolikám, nektek is sok puszi! M. :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@marcsiszabone Mi is köszönjük ! :-) Puszi ! Zoli

  • @mariamarton5013
    @mariamarton5013 5 лет назад +1

    Köszi MM.☁

  • @RaczneMolnarIlona
    @RaczneMolnarIlona 5 лет назад +1

    Szia Zoltán , ez nagyon jó leves . Néha én is megmentem a kis maradék bárány , vagy birka pörköltet , lebutítom egy üveg zöldbab és a többi kis összetevőkkel . Utána mehet egy pár palacsinta , és már meg is van mentve a becsület :) Üdv .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Ilona ! Igen úgy is gyorsan össze lehet hozni , és persze tartalmas leves révén elég egy jó kis desszert utána :-) Legyen nagyon szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli

  • @noritinter5027
    @noritinter5027 5 лет назад +1

    Szia zolikám nagyon jo nészki mi minden héten csinálok mert nagyon szeresük holnap tiedet kiprobálom köszönöm szépen szép hétvégéét nektek sziasztok

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Nóri ! Nagyon szépen köszönöm és nektek is jó étvágyat majd hozzá ! Szép hétvégét kívánok neked és kedves családodnak is ! Sok szeretettel Zoli

  • @monikarajzo6619
    @monikarajzo6619 4 года назад +1

    Megint jót főztünk együtt.Kicsit kellet módosítanom,mert kaprot nem nagyon szeretik a fiúk,helyette kevéske zeller zöldet és bővebben apróra vágott,saját kertből petrezselyemzöldet. Remek lett!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Móni ! Örülök hogy ma is velem főztél és persze a kis módosítások ízlés végett természetesek .Ügyes vagy kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @boglarkaandras9664
    @boglarkaandras9664 Год назад +1

    Rengetegszer csinaltam mar, nagyon szeretjük😊. Van itthon kis zellergumóm, bele lehet tenni? Nem akarom kidobni.

  • @ginarita736
    @ginarita736 5 лет назад +1

    Szia kedves Zoli 🌹🍷
    Jaj de aranyos vagy, mert mindig elosztod velünk, a sok finomsagokat amit fözöl a csaladodnak. En majd marha husbol fogom elkesziteni.
    Direkt ehes lettem ettöl a finom paloclevestöl 🤣👍. Kivanok nektek egy szep hetveget. 🍺🌹💋
    Es Jo etvagyat 💋🌹❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Gina ! Nagyon szívesen mindent és ha marhából készíted el úgy is tökéletes lesz a leves !
      Nagyon kellemes hétvégét kívánok neked ! Sok szeretettel Zoli

  • @juditbartha6163
    @juditbartha6163 5 лет назад +2

    Szèp estèt kedves Zoli!
    Ha nem birkából készítenéd el a kevest , milyen húst vàlsztanàl?
    Nagyon szeretem a palóclevest viszont a birkàt nem. Lapockából vagy marhából szoktam készíteni.
    Mit gondolsz? Van jobb ötleted?
    Üdv: Judit.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Judit ! Ha nem birka akkor marha nyak vagy lapocka, ha sertés akkor lapockából a legjobb !
      Ezekből is csúcs levest tudsz főzni ! Legyen nagyon szép az estéd ! Sok szeretettel Zoli

  • @laszlokadas3485
    @laszlokadas3485 5 лет назад +1

    köszi szépen,elkészítem én is

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Laci ! Jó étvágyat kívánok majd hozzá ! Üdv Zoli

  • @marykalmar2724
    @marykalmar2724 2 года назад

    Köszönöm, tetszik a recept. Milyen itóka illik hozzá 😉?

  • @marikakotormanne8096
    @marikakotormanne8096 Год назад

    Hogy tudok feliratkozni? Nagyon tetszenek a receptek!

  • @HannahInWashington
    @HannahInWashington 2 года назад

    💕💞

  • @balczaferenc926
    @balczaferenc926 3 года назад +1

    Szia Zoli. Meg szeretném kérdezni, hogy hol kapható ilyen öntöttvas edény, amiben főzöl? Szerintem már ez félsiker. Nagyon szeretem a videóidat, szinte mindig megnézem, te hogy készíted el, akkor is, ha alap ételekről van szó! Köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      Szia Feri ! Pont ez a típus itthon nem ez Németországból származik de sok hasonló megtalálható az üzletekben vagy üsd be a Google keresőbe hogy zománcozott öntöttvas edények rengetek lehetőséget dob majd fel ! Holnap újabb finomsággal érkezünk ! Zoli

    • @balczaferenc926
      @balczaferenc926 3 года назад +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm. Rákeresek és várom az újabb csodákat!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад

      @@balczaferenc926 Nagyon szívesen és reggel várlak nagy szeretettel ! Zoli

  • @adamlezo7287
    @adamlezo7287 5 лет назад +1

    Szia! Nagyon guszta kis leves! A sózás csak annyi, amit az elején látunk, vagy érdemes utána sózni? Nagyon jók a videók! Hajrá!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Ádám ! Lehetőleg mindig alapfűszerezés és a vége felé tudsz még az ízekkel gépészkedni !
      Köszi szépen és érezd nagyon jól magad nálunk ! Zoli

    • @erdokerek2800
      @erdokerek2800 3 года назад +1

      @@szokykonyhaja Szia Zoli! 😍 Két kérdésem lenne, mindkettő a pirítással kapcsolatos. Az egyik a fokhagyma, a másik a hús lepirítása. Nem mindig pirítjuk együtt a fokhagymát a hagymával és azt olvastam h a toroskáposztánál pl a húst sem kell lepirítani. Mitől függnek ezek? Vagy mi befolyásolja h mikor hogyan járunk el?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      @@erdokerek2800 Sok esetben pl a húst hagyma nélkül pirítom főleg ha nagyobb a víztartalma , a hagymát is lehet egyben és külön is pirítani , de van eset amikor az intenzívebb ízek miatt a fokhagyma csak a végre felé kerül az ételhez vagy két részletben ! Üdv Zoli

    • @erdokerek2800
      @erdokerek2800 3 года назад

      @@szokykonyhaja Köszönöm szépen a segítséget, kedves Zoli 😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      @@erdokerek2800 Nagyon szívesen ! Sok szeretettel Zoli 😍

  • @almasijulia6994
    @almasijulia6994 4 года назад +1

    Szervusz Zoltán!
    Most kellene válaszolnod, ha lehetséges. Palóc levest csinálok, de elfelejtettem a tejfölt, viszont van otthon főző tejszínem. Van ízben nagyobb különbség? Köszönöm a válaszod.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Juli ! Kicsit későn értem ide ne amúgy nem baj , tehetsz bele azt is és a savanyítást el tudod végezni több citromnak a levével vagy éppen még egy kevés mustárt hozzátéve ! Kedves egészségetekre ! Üdv Zoli

  • @norbertgero6612
    @norbertgero6612 3 месяца назад +1

    Sziasztok! Megmaradt gulyáslevesből is lehet főzni?

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 3 месяца назад +1

      Szia! Természetesen igen. Üdv Szilvi

    • @norbertgero6612
      @norbertgero6612 3 месяца назад

      @@szilviasziszi5854 Köszönöm szépen!

  • @norbertcsonka8673
    @norbertcsonka8673 3 года назад +1

    Ha marha hùsbol csinálom akoris ezekel a füszerekel .(tákony)csinálom???

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      Szia Norbi ! Igen bátran használhatod ugyan ezeket a fűszereket hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli👍

  • @barbarabalogh7242
    @barbarabalogh7242 3 года назад +1

    Szia Zoli!
    A hozzávalókat belinkelnéd? Köszönöm.

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 3 года назад

      Minden mennyiség és alapanyagok pontosan megadva a videó alatt láthatok

    • @barbarabalogh7242
      @barbarabalogh7242 3 года назад

      Köszi, hirtelen nem találtam.

  • @Coleoti
    @Coleoti 5 лет назад +1

    Szia Zoli! Lenne pár kérdésem és kérésem de természetesen nem itt a blogon. Hol és hogyan lehet elérni privatban? Kellemes napot!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia az Instagram ha van neked tudsz ìrni privát üzenetet !
      Neked is nagyon szép napot kívánok! Üdvözlettel Zoli

  • @mariaancsin7153
    @mariaancsin7153 5 лет назад +1

    Húúú, Szoky, épp most értünk haza Hollókőről! Te tudtad, hogy a palócleves a következő receptkívánságom? :) Holnap meg is csinálom! Üdv!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Mária ! Nagyon szép hely hollókő és is voltam már ott ! Persze hogy tudtam :-) azért is raktam fel :-) Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek ! Legyen nagyon szép az estéd ! Üdv Zoli

  • @juditszabo6092
    @juditszabo6092 4 года назад +1

    Szia Zoli ..Ma szeretném elkészítési ezt a pompás levest azt szeretném kérdezni hogy pulyka combol is el lehet készíteni? Köszönöm. Judit .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Judit ! Igen természetesen abból is kiválóan el tudod készíteni .
      Jó étvágyat kívánok hozzá és majd írd meg miként ízlett nektek :-) Sok szeretettel Zoli

    • @juditszabo6092
      @juditszabo6092 4 года назад +1

      @@szokykonyhaja nagyon finom lett .Köszönöm hogy vagy csak így tovább. Szép estét. Judit .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      @@juditszabo6092 Aranyos vagy :-) Nagyon szívesen örülök hogy ízlett ! Sok szeretettel Zoli

  • @Vincenzo19901218
    @Vincenzo19901218 4 года назад +1

    Bár tudnám hol lehet birkahúst kapni a környéken!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Hát ezt neked kell feltérképezni , de legrosszabb esetben marhából is patent !

  • @leventeimre
    @leventeimre 5 лет назад +1

    Végre valaki tudja hogy kell elkészíteni. 😊
    Nem csalódtam, bár kicsit féltem, hogy megalkuvó leszel és a húst durván mással helyettesíted. De nem... Köszönöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Levente ! Képzeld ha még lett volna kéznél ürü hús :-) de így birka hússal is tökéletes lett !
      Próbáld ki nem fogsz csalódni benne ! Üdv Zoli

  • @melindapetrik3632
    @melindapetrik3632 Год назад

    Üdv, érdeklődnék hogy az ilyen edényt hogy kell megfelelően tisztítani és tárolni? köszi

  • @erikabarbat7108
    @erikabarbat7108 5 лет назад +1

    ✋👍❤️🍷!

  • @nagyisupergran2940
    @nagyisupergran2940 5 лет назад +2

    Kedves Szoky! Aki folyamatos fejlődésre törekszik, aki a tökéletességhez vezető utat keresi a gasztronómia terén, az téged követ, tőled tanul. Nálam te vagy a topon. Továbbra is csak "törj, zúzz" a konyhában. Ölel: nagyi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Nagyi ! Aranyos vagy , köszönöm szépen .Tesszük a dolgunkat és még sok recepttel foglak téged is megörvendeztetni ! Török zúzok :-) :-) ahogyan azt kell :-) Legyen nagyon szép a napod ! Puszi Zoli

  • @Kr1ssz
    @Kr1ssz 2 года назад

    kurvajó, sztem veszek majd zöldbabot és megcsinálom disznóból

  • @zoli1222
    @zoli1222 5 лет назад +3

    Sertésből csinálom. Nem szeretem a birkát. Sertésből is finom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Zoli ! Igen sertésből is fantasztikus a leves .Kellemes hétvégét nektek ! Zoli

  • @norbertcsonka8673
    @norbertcsonka8673 3 года назад

    A tákony füszert hogy mondják németül .