A Petőfi zenei díjátadó olyan, mint egy klasszikus belterjes házibuli Texasban a háziállatokkal, meg a testvérekkel. És az eredménye is nagyon hasonló.
Nekem “Mike Ehrmantraut”-tal van közös fotóm, ráadásul beszélgettem is vele Budapestről. Albuquerque-ben élek, a Better Call Saul utolsó évadát forgatták éppen és csak megjelent egy átlagosnak mondható helyen sörözni “Lalo”-val.
@@mikerenton5808Akkor van a "fúj, ezt én nem nézem" Ismerős? Válaszolnának....? - Honnan jöttek? Az a miénk? Nem? Akkor ne is kérdezgessenek, nem állok szóba ilyenekkel. 😕
A "dollárbaloldal" fogalom használata az emberek egysejtűnek nézésének a bizonyítéka. A dollár belekeverése tulajdonképpen dicséret, pláne ha rubel van a másik oldalon.
Olvastam egy kis Magyar Nemzetet, hogy hogyan próbálják a státusztörvényt jó ötletként eladni, de valótlanságok állításával sem sikerült szépíteni rajta.
Ilyet eddig is hallottam, hogy egy parlamenti képviselő mondott olyat, hogy a falu nem kap pénzt, ha nem narancsos lesz a mester. (Szájról szájra terjedt, de ha eddig nem hitte el valaki, akkor most már muszáj.) De nyílvánosan, rádió műsorban említve, hogy nyoma legyen még nem, ráadásul ekkora "nagy" neveknél, ez már nagyon nyomasztó, hogy bármit a pofánkba mernek mondani. Persze eddig is az volt minden, de mindig azt hiszi az ember, hogy nincs lejjebb, aztán mégis.
Nézzél rá a Nemzeti Sport ultimate prototípus NERszopó főszeresztőjére. Piaci alapon még akkor is két nap alatt döglene éhen, ha egy laktanya bejáratánál árulna pornóújságot ajándék pálinkával.
Год назад+10
Ábeléket meg kell ölelni szeretetteljesen. Azzal nem sok mindent tudnának szerintem kezdeni.
Lázár esetében ez teljesen normális. Annó a Tenisz Szövetségnek is úgy lett az elnöke, hogy a korábbi, fideszes elnök (Szűcs Lajos) alatt több milliárdnyi tartozást felhalmoztak, majd elhangzott az a mondat, hogy lehet kormány független elnök, de akkor nem lesz pénz még a tartozások törlesztésére sem.
Amúgy, nem tudom miért kell ilyen lesajnálóan beszélni mindenkinek MZP-ről. Az előválasztáson ő lett a kiválasztott -valami miatt- , és mivel ja, volt benne potenciál, olyan karaktergyilkosságot kapott, hogy ilyet ritkán látni, mert akár még el is érhetett volna valamit. :S Örülnék neki, ha ismét megpróbálná és sikerülne neki jó eredményeket elérni.. :S
Az előválasztáson még nagyon népszerű volt, onnan viszont ő is nagyon elszurta. A pártokkal kezdett inkább tárgyalgatni meg a mozgalmát építgette ahelyett, hogy a választásra készült volna. Nagyjából február felé kezdett aktív lenni, akkor már késő volt.
95 szuper, logikus, értelmes dolgot elmondhat, ha van 3, ami máshogy is értelmezhető, akkor már csak pénz kérdése, hogy úgy legyen bemutatva. Volt pénz? (bárkivel, bármikor) A trágya értékes kincs, főleg a "közmédiából" ömlő sz@rhoz képest. Elhallgatnak tényszerű információkat? >sötétben tartás. Mennyi igazság van ebben, és mennyire volt nehéz fúj-propagandát gyártani ebből a GOMBÁKNAK?
@@whyler1 Sajnálom, de ennyi elég ahhoz hogy így álljunk hozzá, hogy ennyi volt, ő már végérvényesen elszúrta ezzel (amúgy nem katasztrófa, mert egyébként benne legalább jóval több értelem van), és legjobb lesz elfelejteni? Mindenkinek csak egy esélye lehet? Ez nem olyan jó hozzáállás szerintem. Vagy legalábbis, súlyozzuk a dolgokat, hogy melyik iránnyal járna jól az ország pl? Nemtudom, csak ilyen gondolatok vannak a fejemben..
@@drk_xxyy elég, igen. Ekkora bukóval nem térnek vissza politikusok (legalábbis úgy, hogy esélyük is legyen). Megjegyzem, ha egyszer rosszul csinálta, érthető a szavazók hozzáállása, hogy nem adnának neki többször bizalmat. A magyar szavazók túlnyomó többsége pedig nem az alapján szavaz, hogy mi lenne jobb az országnak, hanem hogy mi lenne jobb neki (nagyjából itt és most). A mérlegelést végképp felejtsd el, itt csak abszolútokban gondolkodik a többség.
Erről a Bódi gyerekről az új Carson Coma jutott eszembe... 🙃😃 "Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus Mindig ez van, ha én vagyok kritikus Megafonba üvöltöd az igazságod Míg a végén te is valóságnak látod"
"A Fidesz cserben hagyta a generációnkat" - anno ezt is ő mondta. 🙂 Most meg ugyanezen a fiatal generáción gúnyolódik, miközben a NER-ből kikandikálva tőlünk kunyerál. Igazi napraforgó tetű.
Én nem bánom, ha mások is jönnek, de szerintem legalább egyikük Ádám, Csoki, Teki vagy Sün legyen. Egyébként jó ez a kétfős formátum, ez egy introvertált csatorna, három ember már tömeg.
A változatosság kedvéért most mindenben Ádám véleményét osztom. Én ezt a "levegőnek nézem és ettől a plafonra mászik" technikát mester szintre emeltem a "nem olvadok szét a gyereked láttán" ágazatban. Épp Marsa Alam- ban vagyunk. Reggel hatkor már harminc fok felett van a mutató. És rengeteg (úgynevezett) szülő az alig pár hónapos gyereket rángatja ide. Napközben ordítanak a kicsik a babakocsiban amíg Édesanya és Édesapa pancsikál meg pihenget. Reggel, délben meg este viszont megindul a SzuperSzülő Nemzetközi Békemenet,ahol a vörösre sült,az egész napos sírástól berekedt és félájult gyerekeiket versenyeztetik. Tegnapelőtt és tegnap valami balkáni páros egyre dühödtebben tologálta mellettünk ide és oda a babakocsit,de nem voltunk hajlandóak egyetlen szerelmetes pillantást sem vetni a gyerekükre. Ma reggel már konkrétan levadásztak minket. Odatelepedtek mellénk,a babakocsit gyakorlatilag a lábamra tolták és várták a ( szerintük) megérdemelt gügyögést. Amikor ez nem jött, reklamáltak a pincérnek az őket zavaró cigifüst miatt. A pincér megmutatta nekik a nemdohányzók asztalait. Naná, hogy nem mentek oda, viszont Édesanya rám szegezte a tekintetét és valamit motyogott. Húsz percig csinálta,én meg egy érdeklődő mosollyal bólogattam. Felzokogott és elrohant. A babakocsi maradt. Akkor viszont felröhögtem. Édesapa battyogott vissza érte,aki miután jóllakott, egyszerűen ott hagyta a családját. Ja igen: ezalatt a több, mint fél óra alatt a kicsi sem enni, sem inni nem kapott. Tehát igen: a teljes érdektelenség igenis mulatságos és eredményes.
A lányom 9 éves, egy tanár tartja neki (az angol és a számítástechnika kivételével) az összes órát. Délelőtt van tanítás, délután 3:10ig egy másik tanító van velük, aki nyugdíjas... De mivel nincs tanár felkérték, hogy vállalná e... Úgyhogy a szar nem kicsi. Üdv pécsről 😅
Szerencsére lesznek akkumulátor gyárak, lehet oda menni a kantinba dolgozni a lányodnak, a fillipinó nyelv előny lesz, angolt minek tanulni, haldoklik a nyugat!
Toborzás van a munkahelyemen, 12 órás folyamatos műszak. A legutóbbin óvónő, pedagógus is volt...Szándékos az egész leépítés. Lesz majd vmi online felület, ahol lenyomják a propaganda "oktatást" és nem is kell tanár.
@@hajnalkamolnar648 teljesítményelektronika. Én is pályaelhagyó vagyok, de nem kényszerültem a gyártósorra. Jókor váltottam, jó helyre. Ebben az országban semmi sem lépi át az emberek ingerküszöbét, pedig a saját gyerekeikről van szó.
München és környékén egy kezdő óvónő nettója amit én hallottam, min. 1800€, adókategóriától függ persze. A bölcsiben 12 gyerekre 2 óvónő volt nálunk, plusz külön ember tartott nekik zenei és egyéb foglalkozásokat.
Petőfi: költő , forradalmár, oroszok elleni háborúba tűnt el a ködben= NER Black Mirror következő epizódja, Széchényi kör ahol olyan emberek szerepelnek akik 21.században előre vitte a magyarságot, tudományt, életszínvonalat (Lölö, Tiborcz, Szijj, Orbán család hisz kell egy banda is :D )
Ádám, nem lehet kiírni videó alá, hogy mikor nincs bevételetek a nézettségből? Nem tudom mennyien lennénk, de én inkább akkor megvárnám, hogy ebből legyen bevételi forrásotok, minthogy azonnal reggel 7kor megnézzem/hallgassam.
@@Wolffeco2Azt értem,de ha mondjuk ez 70%ban fent áll, hogy ennyire rizikós, akkor egy note a vidi alatt elfér, hogy mostmár zöld a lámpa.:) De mindegy,akkor max én tolom el keddtől vasárnapig a dolgokat és akkor az talán biztos,de így azt se tudjuk,hogy ez órákat vagy napokat jelent. Nincs ebben tapasztalatom.
Na, fizut emeltek? ( ... olvastam h "kiemelt eltérítés" - azon van az igazi hangsúly, mert ez "soknak" számít a közigben és a "légy hálás érte" általános vezetői attitűd társulásával ez a pálya kb olyan vonzó, mint szocmunkásnak menni )
@@jollyjoker8163 Pár éve lehetővé tették a helyi önkormányzatoknak, hogy a törvényben meghatározott illetményalaptól (38.650 Ft) eltérjenek, így ahol én dolgozom, már 73.000 Ft-os illetményalappal számolják ki az illetményünket, ez az oka ennek a hatalmas fizetésnek. ☺️ A kommented többi részével csak egyetérteni tudok.
Miért nem váltasz? Bírom az ilyen károgó komcsikat, senki nem kényszerít hogy ebben dolgozz. Ha több pénz kell ott a versenyszféra, de gondolom itt nem sok mindent kell csinálni munkaidőben, így van időd közbe kormányt szapulni.
10:00 én mennék tüntetni. Nagyon szívesen. Csak vidéken élek, nagyon szar a buszmenetrend errefelé és nehezen jutok el oda, ahol vannak ezek a tüntetések. Debrecen meg Budapest messze van tőlem.
Finnorszagban a legtobb stadionban hobby szinten lehet sportolni, ez nem volt alhir. A fovaros alatt kialakitott bunkerhalozathoz sportletesitmenyek is kapcsolodnak pl uszoda es atletikai kozpont is.
29:30 - korpásbajusz helyreigazítás következik. Talán a stadionok az utolsók, amiknek volt valami értelmük. Mert noha nem mi lettünk a nyertesek, de már felkészültek vagyunk egy bármi foci megrendezésére. Az, hogy ez mennyire volt prioritás stb. azt én is ugyanúgy gondolom. Az meg, hogy később lesz e kihasználtsága, szerintem lesz, mert most is kitaláltak valamit.
A felcsúti stadionnak mi értelme? És az, hogy az üzemeltetés akkora bukó, hogy a te adód is inkább oda megy az eü helyett. A stadionoknak annyi értelme volt, hogy a prolik végre tudnak hol tombolni. Hurrá.
@@Pekka.Pekka.1296 Volt a mondatban egy 'talán' és egy 'valami' szó is. Úgy értettem, hogy ha ez mindenképeen benne volt a tervben (sok ügy kifutása évtizedes lásd 4es metró), akkor. Nyilván nálam is más lenne a prioritás, de én nem vagyok döntéshozó.
nekem tetszene ha a pénteki rész, hétfőn reggel lenne látható. szomabaton sok mást is tudok nézni, meg a szombat az szombat ott nincs akkora szükségem rájuk, mint hétfőn!
@@andreadaradics8399 az a csatonának nem kedvez. Minél hamarabb minél többen nézik meg a videót, annál többször ajánlja fel. Nem biztos, hogy pontosan sikerült leírni, remélem kijavít valaki, ha nem.
Hahó! Nálunk 1évig!!!!! Egy pedaszisztens és 1 dada vitte az egész ovit! 15 gyereket! Aztán kaptunk egy "óvónőt" aki 40 éves koráig még mindig NEM végezte el az ovónőképzőt. Azt hittem sírok és sok anyuka a faluban azt mondta: "jó anezígy"!!!
Rengeteg közpénzt nyomnak el a buszoztatásra. A másik oldal nem versenyképes a végtelen forrásokkal és az évtizedes néphülyítéssel. A tanárok az elveikért a megélhetésért küzdenek de a békemeneteseknek miért vonulgatnak? Vajon mit mondanának ha megkérdeznék őket? Szerintem csak annyit hogy orbán meg gyurcsány meg soros...
Lázár János nem értem miért helyez kilátásba forrás megvonást mikor már két ciklussal ezelőtt elvesztette a választásokat Hódmezővásárhelyen, nagyon izzadság szagú ez az erőltetett bosszúhadjárat. Biztos hiányolnak titeket a nézők most mikor szabadságon vagytok. Köszi a feltöltést. Ajánlom mindenkinek a tartalmakat főleg a Hír Tv és az M1 nézőknek és Origo olvasóknak kimondottan. Hálás köszönet a csatornáért! Fókuszcsoport Ádám Csoki aka Csokker CSOKI CSOKKER JÓLVANEZÍGY
Csokinak igaza van, most viccen kívül. Kormanyhivatalban dolgozom, diploma+nyelvvizsga+ napi 9 óra munka = 227 000 nettó a fizetésem. Nem rég emeltek....a vezetőkét...
Nehez nem foglalkozni vele ha a fuledbe ordit... szerintem ők meg jobban kezeltek mint en tettem volna 😅😅 valszeg bent ejszakaztam volna a gyorskocsiba
Jaaa és az érettségizőknek végig kellett hallgatniuk Orbán köszöntőjét, mielőtt neki kezdhettek volna az érettséginek. Legközelebb mi következik, hűséget kell fogadni Vitya kiakasztott képének?
Tóth Gabival kapcsolatban annyit megjegyeznék, bár nagyon ijesztő a dolog. Amikor megkapta ezt az "érdemes" díjat, csekkoltam spotifyon és azt láttam hogy 12 év alatt 1 számmal jött ki. Ma újra megnéztem és pár nap alatt felkerült még 6 szám. Nem tudom mibe kerül egy ilyen húzás, de sztem sok pénzbe. 😅 Még nem hallgattam őket, úgyhogy a minőségről nem tök véleményt mondani, de 12 év alatt így sem hozott össze egy albumra való zenét.. 😅 Azahriah kapott valamit?? Lusta vagyok a guglihoz..
Bódi Ábelre és a társaira nekem van egy jobb megoldásom. Ugye Ádám azt mondja, hogy le kell szarni őket és az jobban fáj nekik. Ezzel 100% egyet értek. Sőt... Ezek az emberek nem gonoszak, hanem szerencsétlenek/megvezetettek, úgyhogy fel lehetne nyitni a szemüket. Egy ideális világban szívesen venném a fáradtságot, hogy beszélgessek velük. De ez nem egy ideális világ. Ez egy erőszakos, forrongó világ, és én a világ mai állásának szülöttje vagyok. Úgyhogy a vascső és a boxer lenne a leghatásosabb. Sajnálom hogy nem voltam ott ezen a tüntetésen, mert szívesen bele álltam volna ezekbe a faszokba. Sebaj, addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Járkáljon csak a korsó, amíg pofán nem verjük!
Ez az egy céljuk van, hogy valaki erőszakoskodjon velük. Akkor az egész tüntetésre rá lehet húzni, hogy huligánok vannak ott.. trolloknak nem szólunk vissza ez alap.
nekem jobb ötletem van. álljuk őket körbe és imádkozzunk értük 😁 tudjátok, mennyire cringe lenne ez nekik? lőnénk a Miatyánkot, Üdvözlégyet, a Szeretet himnuszt, az Úr az én pásztoromat meg hasonlókat, én egy ördögűzésre használt imát is szívesen megtanuok és felmondok! tök komolyan! jaj, tudom, vallás meg ima, meg anakronizmus meg mesevilág és hajrá ateizmus - pedig rommá lennének égetve. 😁 a végén pedig bemondanánk nekik, hogy "a ceremónia véget ért, menjetek békével!" és ezt addig ismételnénk, amíg meg nem unják és haza nem mennek 😁
10:20 Az úgy van, hogy kérik a vidéki idősek, hogy vigyék őket, de senki nem meri utánozni a f-szt a buszokkal, a többinek nincs pénze, még a megyén túljutni sem...kb
Sziasztok, külföldről írok, nem nagyon fogyasztok magyarországi pop kultúrát, ezért rákerestem Tóth Gabi legnézettebb videóira youtubeon, hogy valamit ismerek-e. A lista így néz ki: 1.Tóth Andi - Néztek 2. Myon & Shane 54 feat. Tóth Gabi: Éjjel-Nappal Budapest 3. Tóth Gabi - Elég volt - OFFICIAL MUSIC VIDEO 4. Tóth Gabi & Majka - Mi éltünk (Official Music Video) etc, a többit nem találtam érdekesnek. Vicces hogy az első találat majdnem 40 millió megtekintéssel nem is Tóth Gabi.
Egyrészt, tudod jól, hogy a közigben is bértábla van. Nem mindegy, hány év munkaviszonyod van, diploma ide, diploma oda. Menj át Kormányablakba, ott több pénzt fogsz kapni. Én mindkettőben dolgoztam, nem is bruttó 350 volt a fizetésem a Kormányablakban. Igaz, ott dolgozni is kell.
Tök jó, hogy Ábelék kimentek a tüntetésre, és demonstrálták saját magukkal, hogy mi lesz az emberből oktatás nélkül.
Ez nagyot ment😂❤
Vagy hogy mi lesz a hìmnemûekbõl, ha nem kapnak megfelelõ èrzelmi tàmogatàst ès feltètel nèlküli szeretetet a szüleiktõl. Borzalmas lehet így èlni.
@@vivienm2037 gondolom ez nem szexista komment
vicces volt
Én tényleg nem tudtam, ki a fos ez a bódiâbel. De ahogy látom, nem maradtam le semmirõl, egy újabb fidelitas-os, agyatlan, nyalonc tacskó.
A Petőfi zenei díjátadó olyan, mint egy klasszikus belterjes házibuli Texasban a háziállatokkal, meg a testvérekkel.
És az eredménye is nagyon hasonló.
🤣🤣🤣🤣🙏
Nekem “Mike Ehrmantraut”-tal van közös fotóm, ráadásul beszélgettem is vele Budapestről. Albuquerque-ben élek, a Better Call Saul utolsó évadát forgatták éppen és csak megjelent egy átlagosnak mondható helyen sörözni “Lalo”-val.
Nekem apám origot, magyar nemzetet olvas, m1et és hírtv-t néz. Sajnos egyre kevesebb dologról lehet vele beszélni.
internet nyet?
@@mikerenton5808 origo az internyet es a nemzetnek is van online felülete...
@@hajnalkamolnar648 XD
@@strangerguy576 akkor tiltani kell és beállitani a telexet az öregnek
@@mikerenton5808Akkor van a "fúj, ezt én nem nézem"
Ismerős? Válaszolnának....? - Honnan jöttek? Az a miénk? Nem? Akkor ne is kérdezgessenek, nem állok szóba ilyenekkel. 😕
Azért nem kedvelem a hétfőt (hate-fő) mert egyrészt kezdődik a hét, másrészt nincs youtuben új jolvanezígy adás😢
Pont mint a szocializmusban. Hetfőn nincs adás a tévében.
Függőséget okoz bakker 😂
@@THEAMYGDALAerről van szó, a jolvanezígy egy kommunista adás, kell rá ennél több bizonyíték????????
Ha szombaton nem nézed meg a Péntekit akkor Hétfőn van is van ;)
@@scidar1479Pont mint a cigányoknál, a putrijukat felszámolják, majd másik putriba költöztetv e, gond le is tudva 😂
A "dollárbaloldal" fogalom használata az emberek egysejtűnek nézésének a bizonyítéka. A dollár belekeverése tulajdonképpen dicséret, pláne ha rubel van a másik oldalon.
Köszönjük!
Olvastam egy kis Magyar Nemzetet, hogy hogyan próbálják a státusztörvényt jó ötletként eladni, de valótlanságok állításával sem sikerült szépíteni rajta.
Ilyet eddig is hallottam, hogy egy parlamenti képviselő mondott olyat, hogy a falu nem kap pénzt, ha nem narancsos lesz a mester. (Szájról szájra terjedt, de ha eddig nem hitte el valaki, akkor most már muszáj.)
De nyílvánosan, rádió műsorban említve, hogy nyoma legyen még nem, ráadásul ekkora "nagy" neveknél, ez már nagyon nyomasztó, hogy bármit a pofánkba mernek mondani. Persze eddig is az volt minden, de mindig azt hiszi az ember, hogy nincs lejjebb, aztán mégis.
Nézzél rá a Nemzeti Sport ultimate prototípus NERszopó főszeresztőjére.
Piaci alapon még akkor is két nap alatt döglene éhen, ha egy laktanya bejáratánál árulna pornóújságot ajándék pálinkával.
Ábeléket meg kell ölelni szeretetteljesen. Azzal nem sok mindent tudnának szerintem kezdeni.
álljuk őket körbe és imádkozzunk értük 😁
Aki az origóról tájékozódik, az már nem a barátom, és a rokoni szálakat is elnyestem.
Lázár esetében ez teljesen normális. Annó a Tenisz Szövetségnek is úgy lett az elnöke, hogy a korábbi, fideszes elnök (Szűcs Lajos) alatt több milliárdnyi tartozást felhalmoztak, majd elhangzott az a mondat, hogy lehet kormány független elnök, de akkor nem lesz pénz még a tartozások törlesztésére sem.
Amúgy, nem tudom miért kell ilyen lesajnálóan beszélni mindenkinek MZP-ről. Az előválasztáson ő lett a kiválasztott -valami miatt- , és mivel ja, volt benne potenciál, olyan karaktergyilkosságot kapott, hogy ilyet ritkán látni, mert akár még el is érhetett volna valamit. :S Örülnék neki, ha ismét megpróbálná és sikerülne neki jó eredményeket elérni.. :S
Az előválasztáson még nagyon népszerű volt, onnan viszont ő is nagyon elszurta. A pártokkal kezdett inkább tárgyalgatni meg a mozgalmát építgette ahelyett, hogy a választásra készült volna. Nagyjából február felé kezdett aktív lenni, akkor már késő volt.
95 szuper, logikus, értelmes dolgot elmondhat, ha van 3, ami máshogy is értelmezhető, akkor már csak pénz kérdése, hogy úgy legyen bemutatva. Volt pénz? (bárkivel, bármikor)
A trágya értékes kincs, főleg a "közmédiából" ömlő sz@rhoz képest. Elhallgatnak tényszerű információkat? >sötétben tartás.
Mennyi igazság van ebben, és mennyire volt nehéz fúj-propagandát gyártani ebből a GOMBÁKNAK?
@@whyler1 Sajnálom, de ennyi elég ahhoz hogy így álljunk hozzá, hogy ennyi volt, ő már végérvényesen elszúrta ezzel (amúgy nem katasztrófa, mert egyébként benne legalább jóval több értelem van), és legjobb lesz elfelejteni? Mindenkinek csak egy esélye lehet? Ez nem olyan jó hozzáállás szerintem. Vagy legalábbis, súlyozzuk a dolgokat, hogy melyik iránnyal járna jól az ország pl? Nemtudom, csak ilyen gondolatok vannak a fejemben..
@@drk_xxyy elég, igen. Ekkora bukóval nem térnek vissza politikusok (legalábbis úgy, hogy esélyük is legyen). Megjegyzem, ha egyszer rosszul csinálta, érthető a szavazók hozzáállása, hogy nem adnának neki többször bizalmat.
A magyar szavazók túlnyomó többsége pedig nem az alapján szavaz, hogy mi lenne jobb az országnak, hanem hogy mi lenne jobb neki (nagyjából itt és most).
A mérlegelést végképp felejtsd el, itt csak abszolútokban gondolkodik a többség.
Nem tudtam levenni a szemem Csoki kókuszdiószemeiről 😂🥥🥥
Erről a Bódi gyerekről az új Carson Coma jutott eszembe... 🙃😃 "Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus
Mindig ez van, ha én vagyok kritikus
Megafonba üvöltöd az igazságod
Míg a végén te is valóságnak látod"
"A Fidesz cserben hagyta a generációnkat" - anno ezt is ő mondta. 🙂 Most meg ugyanezen a fiatal generáción gúnyolódik, miközben a NER-ből kikandikálva tőlünk kunyerál. Igazi napraforgó tetű.
Én nem bánom, ha mások is jönnek, de szerintem legalább egyikük Ádám, Csoki, Teki vagy Sün legyen. Egyébként jó ez a kétfős formátum, ez egy introvertált csatorna, három ember már tömeg.
Nekem van ismerősöm az origónál! Az vele a gond,hogy csak magánhangzókkal tud kommunikálni. Idézem: "ÓÜÁÉEÍŰ"
Nem gyakran beszélünk.😂
Ööööö
😂😂
A gerince már a zaciban, a nyelvébõl készült pörkölttel meg egy egész falut jól lehet lakatni.
A változatosság kedvéért most mindenben Ádám véleményét osztom.
Én ezt a "levegőnek nézem és ettől a plafonra mászik" technikát mester szintre emeltem a "nem olvadok szét a gyereked láttán" ágazatban.
Épp Marsa Alam- ban vagyunk.
Reggel hatkor már harminc fok felett van a mutató.
És rengeteg (úgynevezett) szülő az alig pár hónapos gyereket rángatja ide.
Napközben ordítanak a kicsik a babakocsiban amíg Édesanya és Édesapa pancsikál meg pihenget.
Reggel, délben meg este viszont megindul a SzuperSzülő Nemzetközi Békemenet,ahol a vörösre sült,az egész napos sírástól berekedt és félájult gyerekeiket versenyeztetik.
Tegnapelőtt és tegnap valami balkáni páros egyre dühödtebben tologálta mellettünk ide és oda a babakocsit,de nem voltunk hajlandóak egyetlen szerelmetes pillantást sem vetni a gyerekükre.
Ma reggel már konkrétan levadásztak minket.
Odatelepedtek mellénk,a babakocsit gyakorlatilag a lábamra tolták és várták a ( szerintük) megérdemelt gügyögést.
Amikor ez nem jött, reklamáltak a pincérnek az őket zavaró cigifüst miatt.
A pincér megmutatta nekik a nemdohányzók asztalait. Naná, hogy nem mentek oda, viszont Édesanya rám szegezte a tekintetét és valamit motyogott. Húsz percig csinálta,én meg egy érdeklődő mosollyal bólogattam. Felzokogott és elrohant. A babakocsi maradt. Akkor viszont felröhögtem. Édesapa battyogott vissza érte,aki miután jóllakott, egyszerűen ott hagyta a családját. Ja igen: ezalatt a több, mint fél óra alatt a kicsi sem enni, sem inni nem kapott.
Tehát igen: a teljes érdektelenség igenis mulatságos és eredményes.
Titeket is szeretünk Ádám! :)
"Beregisztrálsz hogy mikor mész oda futni, mikor mész oda kalapácsot vetni... "😂
Orwell, gyere le, ezek tankönyvnek használták a regényedet!
Csokker, mint egy jóllakott óvodás abban a tapadós pólóban. A pohárban kakaó van?😂
De neki kimondottan jól áll 😉
Minél tapadósabb a póló, annál inkább igaza van!
Ejnye, két mondaton belül body, T-shirt és cocoa shaming... szerintem ez új rekord 😜😋.
Ebben a pólóban nem csak igaza is van, de még sexy is.
@@movieclipsreloaded3372 😆
A lányom 9 éves, egy tanár tartja neki (az angol és a számítástechnika kivételével) az összes órát. Délelőtt van tanítás, délután 3:10ig egy másik tanító van velük, aki nyugdíjas... De mivel nincs tanár felkérték, hogy vállalná e... Úgyhogy a szar nem kicsi. Üdv pécsről 😅
Szerencsére lesznek akkumulátor gyárak, lehet oda menni a kantinba dolgozni a lányodnak, a fillipinó nyelv előny lesz, angolt minek tanulni, haldoklik a nyugat!
Olyat lehetne, hogy Ádám meglepiből egyszer berakja Csoki mellé a Bódi Ábelt vagy a Fair Right Ádámot? A Vidám Péntek után jöhetne a Hatefő
Toborzás van a munkahelyemen, 12 órás folyamatos műszak. A legutóbbin óvónő, pedagógus is volt...Szándékos az egész leépítés. Lesz majd vmi online felület, ahol lenyomják a propaganda "oktatást" és nem is kell tanár.
Ez nagyon szomorú a jövőre nézve...
És az új semmelweis-app miatt lassan a nemlétező gyerekorvos is a boltban kereshet munkát...?
@@hajnalkamolnar648 teljesítményelektronika. Én is pályaelhagyó vagyok, de nem kényszerültem a gyártósorra. Jókor váltottam, jó helyre. Ebben az országban semmi sem lépi át az emberek ingerküszöbét, pedig a saját gyerekeikről van szó.
Sajnos ahol megszokott és súlyos a bántalmazás, kialakulhat disszociatív zavar(is), mindent a túlélésért..
AZANYÁMOT ! itten egy Csokker támogató komment🎉🎉🎉
Amúgy közülünk hányan szoktunk elmenni ezekre a tüntetésekre?
28:50 Sün 😂❤
Multhéten 4 Müheni oviba voltam mindenhol 30 gyermekenként 8 óvónő .egy kis különbség nettó 1300-1500 euro
München és környékén egy kezdő óvónő nettója amit én hallottam, min. 1800€, adókategóriától függ persze. A bölcsiben 12 gyerekre 2 óvónő volt nálunk, plusz külön ember tartott nekik zenei és egyéb foglalkozásokat.
@@dannygrof itt élek sok éve. De persze itt több adó kategória van. Ez a kezdö bér
@@tiborbukovszki9826 nem kötözködni akartam, ne értsd félre, csak írtam amit én hallottam. 11 éve élek itt én is.
Németország nem létezik tavaly télen meg fagytak mind!
@@KoczorSzilard sötétbe alszunk és hidegvizel öblítsük a wct
Petőfi: költő , forradalmár, oroszok elleni háborúba tűnt el a ködben= NER Black Mirror következő epizódja, Széchényi kör ahol olyan emberek szerepelnek akik 21.században előre vitte a magyarságot, tudományt, életszínvonalat (Lölö, Tiborcz, Szijj, Orbán család hisz kell egy banda is :D )
Kussolj már! Hányjál!!!
Imádom :D
Kedvenc részem amikor a Trónok Harcából idéznek😂
Célközönség pipa
Csoki tèged is szeretünk. ❤️
Ádám, nem lehet kiírni videó alá, hogy mikor nincs bevételetek a nézettségből? Nem tudom mennyien lennénk, de én inkább akkor megvárnám, hogy ebből legyen bevételi forrásotok, minthogy azonnal reggel 7kor megnézzem/hallgassam.
Ezt szerintem nem közvetlen feltöltéskor tudatják, hiszen mint mondták mire megtudják már a nézők java látta a részt.
@@Wolffeco2Azt értem,de ha mondjuk ez 70%ban fent áll, hogy ennyire rizikós, akkor egy note a vidi alatt elfér, hogy mostmár zöld a lámpa.:) De mindegy,akkor max én tolom el keddtől vasárnapig a dolgokat és akkor az talán biztos,de így azt se tudjuk,hogy ez órákat vagy napokat jelent. Nincs ebben tapasztalatom.
Jó hát azért éhen halni nem fognak, patreonon bejön egy milla, twitchen is simán, meg azért útolag is ha visszanézik a videót.
Fú de jó vagy anya ❤
jövőheti origós hír: ISTVÁN ÁLLAMOT ALAPÍTOTT! Mutatjuk a részleteket.
Meghackelték :D Nem is vettem észre, hogy ott vannak. Később mesélték ismerőseim, akik mellettük álltak. :D
26:00 Göddel is ugyanezt csinálták eddig. Minden Samsung adót visszatartott a Pest Vármegye Közgyűlése.
Vármegye az apjuk valaga… nevetséges.
Közigazgatás, 10 év szakmai tapasztalat, diploma, egy nyelvvizsga, kiemelt eltérítés mellett kapok nettó 350-et. Csábító minden fiatal számára. 😊
Na, fizut emeltek? ( ... olvastam h "kiemelt eltérítés" - azon van az igazi hangsúly, mert ez "soknak" számít a közigben és a "légy hálás érte" általános vezetői attitűd társulásával ez a pálya kb olyan vonzó, mint szocmunkásnak menni )
@@jollyjoker8163 Pár éve lehetővé tették a helyi önkormányzatoknak, hogy a törvényben meghatározott illetményalaptól (38.650 Ft) eltérjenek, így ahol én dolgozom, már 73.000 Ft-os illetményalappal számolják ki az illetményünket, ez az oka ennek a hatalmas fizetésnek. ☺️
A kommented többi részével csak egyetérteni tudok.
Miért nem váltasz? Bírom az ilyen károgó komcsikat, senki nem kényszerít hogy ebben dolgozz. Ha több pénz kell ott a versenyszféra, de gondolom itt nem sok mindent kell csinálni munkaidőben, így van időd közbe kormányt szapulni.
@@trunksajovobol3792 Ha mindenki a versenyszférában dolgozik a jobb fizetés reményében, ki fogja ezt a feladatot ellátni?
@@szilvijaa mit számít az?
Szerintem az verte volna pofán a legjobban Bódit, ha a tüntetők odamennek a rendőrökhöz és kérik, hogy ne bűntessék meg őket
10:00 én mennék tüntetni. Nagyon szívesen. Csak vidéken élek, nagyon szar a buszmenetrend errefelé és nehezen jutok el oda, ahol vannak ezek a tüntetések. Debrecen meg Budapest messze van tőlem.
Finnorszagban a legtobb stadionban hobby szinten lehet sportolni, ez nem volt alhir. A fovaros alatt kialakitott bunkerhalozathoz sportletesitmenyek is kapcsolodnak pl uszoda es atletikai kozpont is.
29:30 - korpásbajusz helyreigazítás következik. Talán a stadionok az utolsók, amiknek volt valami értelmük. Mert noha nem mi lettünk a nyertesek, de már felkészültek vagyunk egy bármi foci megrendezésére. Az, hogy ez mennyire volt prioritás stb. azt én is ugyanúgy gondolom. Az meg, hogy később lesz e kihasználtsága, szerintem lesz, mert most is kitaláltak valamit.
A felcsúti stadionnak mi értelme? És az, hogy az üzemeltetés akkora bukó, hogy a te adód is inkább oda megy az eü helyett. A stadionoknak annyi értelme volt, hogy a prolik végre tudnak hol tombolni. Hurrá.
@@Pekka.Pekka.1296 Volt a mondatban egy 'talán' és egy 'valami' szó is. Úgy értettem, hogy ha ez mindenképeen benne volt a tervben (sok ügy kifutása évtizedes lásd 4es metró), akkor. Nyilván nálam is más lenne a prioritás, de én nem vagyok döntéshozó.
nekem tetszene ha a pénteki rész, hétfőn reggel lenne látható. szomabaton sok mást is tudok nézni, meg a szombat az szombat ott nincs akkora szükségem rájuk, mint hétfőn!
Hagyj meg egy nézetlen részt hétfőre.,)
@@andreadaradics8399 az a csatonának nem kedvez. Minél hamarabb minél többen nézik meg a videót, annál többször ajánlja fel. Nem biztos, hogy pontosan sikerült leírni, remélem kijavít valaki, ha nem.
Göd ugyaqn így járt, előre megsúgták kire kell szavazni, vagy nem kapnak semmit!
Vajon melyik közösségnek lehet bevágni a segíccség-kérés pillanatképet...(
Hmvhelyhez: az utóbbi 2 választáson is ugyanez a fenyegetőzés meg lejáratás volt a módi
Hahó! Nálunk 1évig!!!!! Egy pedaszisztens és 1 dada vitte az egész ovit! 15 gyereket! Aztán kaptunk egy "óvónőt" aki 40 éves koráig még mindig NEM végezte el az ovónőképzőt. Azt hittem sírok és sok anyuka a faluban azt mondta: "jó anezígy"!!!
Melyik strandon szoktatok drogozni? Mert csatlakoznék!
Rengeteg közpénzt nyomnak el a buszoztatásra. A másik oldal nem versenyképes a végtelen forrásokkal és az évtizedes néphülyítéssel. A tanárok az elveikért a megélhetésért küzdenek de a békemeneteseknek miért vonulgatnak? Vajon mit mondanának ha megkérdeznék őket? Szerintem csak annyit hogy orbán meg gyurcsány meg soros...
Én itt leszek! 👍🏻
Lázár János nem értem miért helyez kilátásba forrás megvonást mikor már két ciklussal ezelőtt elvesztette a választásokat Hódmezővásárhelyen, nagyon izzadság szagú ez az erőltetett bosszúhadjárat. Biztos hiányolnak titeket a nézők most mikor szabadságon vagytok. Köszi a feltöltést. Ajánlom mindenkinek a tartalmakat főleg a Hír Tv és az M1 nézőknek és Origo olvasóknak kimondottan. Hálás köszönet a csatornáért! Fókuszcsoport Ádám Csoki aka Csokker CSOKI CSOKKER JÓLVANEZÍGY
Igaza van Csokinak
Gyurcsány mögött nem szűrődik Már-ki-zaj
Hanks Shrader magyarországon, ezaz. Ezért már megérte megnézni.
Csokinak igaza van, most viccen kívül. Kormanyhivatalban dolgozom, diploma+nyelvvizsga+ napi 9 óra munka = 227 000 nettó a fizetésem. Nem rég emeltek....a vezetőkét...
Remek aLázár János monológ!
Még több Bandit!
AZ EBEK CSAHOLJANAK MÁR VALAMIT A KORMÁNYRÓL!
15:43-nál azért 3-ból egyet sikerült nekik jól leírni (Vagy ez valami poén akart lenni részükről?)
Ádámmal értek egyet! Tsoki nincs formában.
Nehez nem foglalkozni vele ha a fuledbe ordit... szerintem ők meg jobban kezeltek mint en tettem volna 😅😅 valszeg bent ejszakaztam volna a gyorskocsiba
Mindenki alszik bazdmeg😂😂😂
Jaaa és az érettségizőknek végig kellett hallgatniuk Orbán köszöntőjét, mielőtt neki kezdhettek volna az érettséginek. Legközelebb mi következik, hűséget kell fogadni Vitya kiakasztott képének?
Nebaaassz?! Ez komoly?
@@dorkaekes8299 Sajnos igen.
Krumpli komment! 🥔
Tóth Gabival kapcsolatban annyit megjegyeznék, bár nagyon ijesztő a dolog. Amikor megkapta ezt az "érdemes" díjat, csekkoltam spotifyon és azt láttam hogy 12 év alatt 1 számmal jött ki. Ma újra megnéztem és pár nap alatt felkerült még 6 szám. Nem tudom mibe kerül egy ilyen húzás, de sztem sok pénzbe. 😅 Még nem hallgattam őket, úgyhogy a minőségről nem tök véleményt mondani, de 12 év alatt így sem hozott össze egy albumra való zenét.. 😅 Azahriah kapott valamit?? Lusta vagyok a guglihoz..
Azahriah ugyan már ő egy lipsi ezért szar zenéket csinál, Tóth Gabi a jó bár egy zenét se tudnék megnevezni tőle de ő jobb mint Azahriah 😂😂
Páa hetet hagytam ki most munka stb miatt. És mivel kezdi Ádám. A pénz... 😅 Mintha egy nap se maradt volna ki.
30 gyerekre 1 ovono 😳az ugy hogy az istenbe legalis??
9:10 javaslom mindenkinek tavalyról az Átlátszó cikkét a Birkamenetről. NEM voltak annyian, mint ahányan mondták. 🤡 "2 millió ember Budapest utcáin" 😆
Amúgy durva hogy a Bódinak mekkora vízfeje lett meg apateste, annak ellenére hogy ugye jobboldali xdd
Szia Csoki! Az EP-nek nincs jogköre forrást visszatartani, ezt csak az Európai Bizottság teheti meg.
Miért kéne visszavonulnia MZPéternek az országos politikától?
Amúgy senkinek sem kell.
csoki sulylokese never gets old
Az a webgrafika :D egy 5-es, általános iskolai ifno projekt eredménye?
Csoki nevetése >>>>
Végre Sün vág ❤
A bestia titán😂 sün for pesident
Én szétadom az aot-s bevágást XD
Bódi Ábelre és a társaira nekem van egy jobb megoldásom.
Ugye Ádám azt mondja, hogy le kell szarni őket és az jobban fáj nekik. Ezzel 100% egyet értek. Sőt... Ezek az emberek nem gonoszak, hanem szerencsétlenek/megvezetettek, úgyhogy fel lehetne nyitni a szemüket.
Egy ideális világban szívesen venném a fáradtságot, hogy beszélgessek velük. De ez nem egy ideális világ.
Ez egy erőszakos, forrongó világ, és én a világ mai állásának szülöttje vagyok. Úgyhogy a vascső és a boxer lenne a leghatásosabb. Sajnálom hogy nem voltam ott ezen a tüntetésen, mert szívesen bele álltam volna ezekbe a faszokba.
Sebaj, addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Járkáljon csak a korsó, amíg pofán nem verjük!
Ez az egy céljuk van, hogy valaki erőszakoskodjon velük. Akkor az egész tüntetésre rá lehet húzni, hogy huligánok vannak ott.. trolloknak nem szólunk vissza ez alap.
nekem jobb ötletem van. álljuk őket körbe és imádkozzunk értük 😁
tudjátok, mennyire cringe lenne ez nekik? lőnénk a Miatyánkot, Üdvözlégyet, a Szeretet himnuszt, az Úr az én pásztoromat meg hasonlókat, én egy ördögűzésre használt imát is szívesen megtanuok és felmondok! tök komolyan!
jaj, tudom, vallás meg ima, meg anakronizmus meg mesevilág és hajrá ateizmus - pedig rommá lennének égetve. 😁
a végén pedig bemondanánk nekik, hogy "a ceremónia véget ért, menjetek békével!" és ezt addig ismételnénk, amíg meg nem unják és haza nem mennek 😁
@@eugenesosztakovics1982
Naaajoooo ezt össze kéne hozni egyszer!
Lézert más rendesebb országba már a szél fújná a kötelét.
Fekete Miklos no copyright sound tamogato komment az elejen
Fel kell rugdalni őket repüljön vissza a rengetegbe
Csoki által 6:50 -kor említett paródia:
ruclips.net/video/EAOw7vjHsFk/видео.html
Imádom bearanyozta a napomat
10:20 Az úgy van, hogy kérik a vidéki idősek, hogy vigyék őket, de senki nem meri utánozni a f-szt a buszokkal, a többinek nincs pénze, még a megyén túljutni sem...kb
aaaaa . a lelet már 'megvan találva'.... 😊
Az ismerős arcok azért nem vették át a díjat, mert nem ismerték őket😢
Sziasztok, külföldről írok, nem nagyon fogyasztok magyarországi pop kultúrát, ezért rákerestem Tóth Gabi legnézettebb videóira youtubeon, hogy valamit ismerek-e. A lista így néz ki:
1.Tóth Andi - Néztek
2. Myon & Shane 54 feat. Tóth Gabi: Éjjel-Nappal Budapest
3. Tóth Gabi - Elég volt - OFFICIAL MUSIC VIDEO
4. Tóth Gabi & Majka - Mi éltünk (Official Music Video)
etc, a többit nem találtam érdekesnek. Vicces hogy az első találat majdnem 40 millió megtekintéssel nem is Tóth Gabi.
Ádám, a taktikádat a Bodiek ellen, megfogatta a fidesz. Ignorálja a tüntetöket
10000 jegy tuti elkelne a parkba😂
🤣👌
Nem az a baj, hogy cuccoztok, hanem hogy nekünk nem adtok🤬
Közig bér? Brutto 370 jogi diplomával…
Egyrészt, tudod jól, hogy a közigben is bértábla van. Nem mindegy, hány év munkaviszonyod van, diploma ide, diploma oda. Menj át Kormányablakba, ott több pénzt fogsz kapni. Én mindkettőben dolgoztam, nem is bruttó 350 volt a fizetésem a Kormányablakban. Igaz, ott dolgozni is kell.
Fekete Miki stock zenéje az intro alatt brom
Èn szerettem a vidám pènteket, de ha nincs ott Csoki akkor kinek van igaza? 🤔🙃🤔🙃
Akkor is Csokkernak van igaza🤷♀️😂
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Amúgy akkor tényleg ignorálni kellene őket . Nem ?
2023.06.20. 10:45
Egy ped aszisztens nem tudja ellàtni a feladatait. Az óvónő pluszban tanítja kisérgeti. Szuper megoldás.
🤣🤣
De ez itt M.O. itt nem tudják ignorálni az embereket xd