Szoktam. Volt.... FB kommentelés irányelvei sajnos a minden jószándék ellenére a buborékosodás irányába mutatnak. Sajnos nem támogathatok semmi olyan dolgot, ami a párbeszéd kicsi köreit zárja rövidre bármilyen formában. 😢 Hogy megírtok dolgokat tényszeruen, az továbbra is dícséretes természetesen, de a tények közlése önmagában sajnos mára már nem elegendo. Sajnos tévképzeteket cáfolni kell, ahhoz meg persze a tévképzeteknek meg kell jelenniük valahol, a tényszeruség kedvéért pedig muszáj linkekkel dolgozni. Igaz, hogy én a magam részérol többet tartózkodom a Fidesz, Bohár, Mandiner alatt (tudatosan álprofillal), pont a buborékok miatt, de a saját gyakran kommentelo rajongóitoktól is elveszitek a lehetoséget, hogy odatévedo megtévesztettek ellen hozzanak érveket.... Arról nem is beszélve, hogy mekkora öröm lesz olvasni, hogy a Bohárnál nagyobb a szólásszabadság, mint a Telex alatt. Jobb ha ki is találom rá a válaszomat, mielott megírják.... 🙄
@@bencecseppento3749 pár like is hoz a konyhára, kvázi ezzel is pénzt keresnek ebben a tiszta vicc digitális rendszerben, ahol úgy lehet súlyos pénzeket keresni, hogy egyébként lila fingod sincs, hogy MI VAN! …ez a RENDSZER azt csinál velünk, amit akar! …ez a magyar petike tényleg jön, jött es rendszert dönt 😂 …ja lehet, hogy lesz pár áldozat, de én ebből semmit sem fogok nyerni, mert mint a társadalom senkije maradok aki voltam! Egy szám, egy algoritmus alapján nyilvántartott BIRKA! 👊
pontosan. A bal oldal ugyanolyan bohóc, mint a fidesz. Egy 3. erő már igazán eltakaríthatná mindkettőt. Az lenne az igazi megoldás. Erre most talán van esély, mert eddig sajnos nem volt más alternatíva...És remélem nagyon sokan lesznek kint az utcán, mert az embereknek már rohadtul elegük van.
Az a legnagyobb baj, hogy a magyar társadalom termelte ki ezt a hulladék politikai elitet; mi a biztosíték arra, hogy ha ezek egyszer eltakarodnak, akkor valami normálisabb politikai garnitúra fog kialakulni.
@@lynx655 Igen, egy időben belekezdett, valóban... És nagyon érdekes volt. Aztán ígért Nerpédiát, amire támogatásokat is beszedett... Nerpédia nem lett, a projektnek annyi, már a domén név sem működik, Juhász Peti pedig szép csendben inkább a Kutyapártba ment politizálni... Abba a pártba, amelyet 2 éve még kritizált, hogy nem hajlandóak koalícióba lépni senkivel. Ami mellesleg igaz volt. Mint ha szegény Juhász Petire ráléptek volna valahol Rogánék ott, ahol fáj... Nem?
Na látod itt vannak a bajok! Kb Tízezer órányi oknyomozó műsor készült az elmúlt 10en-x évben. Ha nem egyirányúan használná a majom az internetet és hajlandó lenne megnézni ezeket talán világosabb lenne mindenkinek, sőt talán már évekkel ezelőtt elzavarhattuk volna ezeket a bűnözőket. De hát ilyenek mint te??? Biciklibelsőben él max egy tűhegyni lyukon néz kifelé és akkor csak azt ami neki tetszik. Hát ez a baj.
@@ferenckluni7652Ferit nem is szabad elszámoltatni. Ha kikerülne a képből akkor soha többet nem lehetne rá ujjal mutogatni, és akkor a FideSS-nek végre elő kéne állnia egy programmal. Addig marad a Gyurcsány-ozás.
Ilyet csinálni egy nemzettel és ezt tudják a világon !!!!!! Brüsszel ezért nem hisz el egy szavát sem és sz európai országok adófizetői fel vannak háborodva és a nép vár!!! Túl sokáig vár!!! Mire várunk ???kinai hadseregre ????
Rettenetesen elszomorít hogy sikerült nekik minket egymásnak ugrasztani. Mind magyarok vagyunk,mind örökösei Kossuth Lajos és Széchényi István országának! Szégyen amit tettetek velünk és van pofàtok szavakkal dobálòzni ami méltatlan egy ilyen kevés lélekszámú egyedüli nép szemében. Egyszerűen csalòdott vagyok. Soha nem engedném a Fideszt a parlament közelébe se,börtönben a helyük! Szemét árulòk!
Jól összeszedett anyag. Szép munka! Egyre, ahogy nézem ezeket az ügyeket, az körvonalazódik bennem, hogy kezdenek kihullani a soraikból a feláldozhatóak (Völner, Szájer, Varga, Novák, stb.), de a keménymegból nem igazán engednek. Ezt a hatalmas gépezetet tényleg csak elemenként lehet elbontani hatalmas nyomást helyezve a kilógó darabokra, amíg össze nem dől ez a maffia jenga torony...
@@nattila7713 Támogatni a tényfeltáró riportereket/oknyomozókat, hangot adni a nemtetszésnek például azzal, hogy részt veszünk demonstrációkon. Többet érnek, mint odaszúrni egy ilyen kommentet... De ha szerinted minden rendben van, akkor fejtsd ki kicsit bővebben, hogy miért gondolod úgy.
@@letsgoo1991 egyetertunk, a tamogatás rohadt fontos, ahogyan sok demonstráció is! viszont ez önmagában nem elégséges "nyomás", parlamenti pártok is szükségesek, akikre ikszelni lehet és kell is. a rendszert a végén nem egy video döntheti meg és nem is egy influenszertünti...
@@nattila7713 Ezzel is teljesen egyet értek, viszont valahol el kell kezdeni. Kell valós alternatíva, olyan emberek akik hitelesek valós programmal, háttérel és támogatással. Kizárt dolognak tartom, hogy források nélkül egy mezei halandó túlélne akár egy hullámnyi médiatámadást, amivel manapság súlytanak 1-1 kormánykritikus célpontot. Amíg nincs olyan mértékű polgári felháborodás, ami átüt a propagandán, addig muszály támogatni a "szabadabb" sajtót és tömegekbe verődni, amíg elég nagy lesz azok csoportja, akik változatnának és talán közülük lesz olyan bátor aki ki mer állni a rezsim ellen is. De ha van jobb ötleted, nagyon szívesen meghallgat szerintem itt bárki, mert valahogy el kell indulni.
Ehhez hozzátehetjük még azt is, hogy hogyan nevezhettek ki olyan személyt igazságügy miniszternek, akiről tudták azt, hogy a magán, családi körülmenyei nem megfelelőek egy ilyen poszt betöltésére.
Ugyan! Magyar Péter kiteregetett házassági ügyei csupán a hírverést szolgálják. Magyar Péter bejuttatása a parlamentbe Orbán érdeke. Most rengeteg közpénzt tol bele, hogy felfuttassa MP-t, alárak egy pártot, amellyel aztán koalícióra lép a 26-os választások után. Így menti át Orbán a hatalmát.
Orbánnak sajnos biztos szavazóbázisa van. Mégpedig az a kb. 2 millió Szabolcs, Borsod és Somogy megyei nyugdíjas, akik az M1 előtt ülnek, csak azt az adást nézik (még internetet se nagyon), és 4 évente felkelnek a karosszékből és szavaznak a Fideszre. Ezt a masszív szavazóbázist senki nem tudja befolyásolni, annak idején MZP is hiába kampányolt az utcán, közösségi médiában ez ellen. A szavazás napján hirtelen előkerült egy csomó Fideszes szavazat, amire senki se számított. Honnan került az elő? Hát az M1 elől a karosszékből. Hiszen a választás előtti hónapban a Fidesz osztott egy plusz nyugdíjat nekik és olcsóbbá tette a csirkefarhátat. Ez a kb. 2 milliós masszív szavazótömeg ugyanis nagyrészt csirkefarhátot eszik. Mindenki röhögött ezen, de sajnos a Fidesznek komoly csapata van arra, hogy ezeket a dolgokat megszervezzék. Ennek a nyugdíjas szavazótömegnek szól az M1 mesehíradója és csak az számít, hogy ennek a rétegnek mi tetszik és mi nem. Tetszik nekik a migránsozás, a Sorosozás, más pártok vezetőinek lejáratása, de nem tetszik nekik ha egy Fideszes mondjuk más szexuális beállítottságú, mint amit ez a szavazótömeg elfogad. Mindent ebből a szemszögből kell vizsgálni. Magyar Pétert egyértelmű, hogy ezért hasonlítják MZP-hez és teljes erővel járatják le. Minden azon múlik, hogy mi lesz majd 2 év múlva ennek a szavazótömegnek a fejében, akik az M1 előtt ülnek a karosszékben. Ennek a szavazótömegnek a hangfelvétel, ami közzé lett téve semmit se jelent. Nem is értik mi az. Viszont a családi perpatvart azt értik és amit az M1 kommunikál Magyar Péterről. Az viszont már nem jut el a tudatukig, hogy Varga Judit a családi körülményei miatt eleve alkalmatlan volt ezek szerint a posztjának betöltésére. A Fidesz pontosan felmérte, hogy ezek az emberek, a szavazóbázisuk ilyen mélységben már nem gondolkodik. Ezért is Magyar Péter csak az ellenzéki pártoktól tud elvenni szavazatokat, viszont ennek érdekében az ellenzéki pártoknak még most, időben kellene szövetséget kötniük Magyar Péterrel és újra kellene gondolni, meg kellene valósítani MZP elgondolását a nagy ellenzéki összefogásról. Másképp nem győzhető le a Fidesz masszív szavazótömege, akik az M1 előtt ülve tapsolnak Kádár helyett Orbánnak.
Melyik párt, szervezet tagjaként kampányolsz vele? Kiket segítesz terjeszteni az igét a pénzeddel vagy a szabadidőddel? Jahogy VALAKI csinálja meg, és te nagyon szurkolsz neki? :D :D :D
Ez szép és jó, de kellene egy olyan 4-5 perces verzió is, amit egy átlag fideszes felfog. Mert ez sajnos meghaladja az értelmi képességeit. Ez nem beszólás, hanem ez a valóság. Azért kell mindent elmondani a megafon meg bájerféléknek, mert nem tudnak gondolkodni. Tehát előbb a tényeket kell elmondani, utána a bizonyíték.
Én pont kritikával akartam illetni, hogy sokkal emészthetőbb lenne a hatásvadász, zenés, túlszerkesztett stílus helyett a tárgyilagosság, aztán rájöttem, hogy ez a formátum a kicsit a "Gyurcsány Show" és egyéb propaganda anyagokra hajaz, amikhez a fideszes szavazóréteg idegrendszere van szokva. Szóval jóvanezígy'
valóban,jól ítéled meg!Én már többször jártam úgy,hogy éppen azt taglaltam,hogy korrupt a kormány és herdálja is a közpénzt!Erre egy zombi írja nekem,hogy rágalmazásért akár fel is jelenthetne!Küldtem neki több linket is ahol saját szemével is láthatja a videókon amiről beszéltem!Visszaír nekem,hogy mind hazugság!Írtam neki,hogy akkor miért nem tettek feljelentést rágalmazásért?Persze meg is válaszoltam neki rá,hogy ne kelljen neki megerőltetni azt a súlyosan sérült szürkeállományát!Mondom nyilván azért nem,mert a nyomozás kiderítené,hogy nagyon sok milliárdot elloptak,elherdáltak!Erre csönd lett!
Naiv vagy. Én találkozok fideszesekkel és nem érdekli őket, hogy a orbánék pedókat mentenek és hogy mészárosféléken keresztül szétlopják az országot. De ezt így az arcomba: "ENGEM EZ NEM ÉRDEKEL, _NEM_ EZ A LÉNYEG, MINDIG CSAK EZEKKEL TUDNAK JÖNNI!"
Érdekes, hogy pont akkor jött ki a Frizbis intervjú Varga Judittal, amikor kipukkadt Orbán-féle brazil botrány.... esetleg dupla figyelemelterelés, talán????
Juci percre pontosan akkor hozta elő az első posztot amikor MP nyilvánosságra hozta a hangfelvételt. Szerintem inkább azzal van összefügésben a frizbis mónikashow is hogy megpróbálják átterelni a fókuszt a magánéletükre, ahelyett hogy bárki bármit mondana a hangfelvétel tartalmáról . Még gulyást is előhúzták a semmiből 1 hónap után hogy felolvasson egy rogán szösszenetet, de lehet ezután el is fog tűnni megint mert ugye sok infót tőle kapott MP, így nincs maradása. Már tóni is kapkod, nem tudnak mit mondani anélkül hogy öngólt rúgjanak. Bayer kijelenti hogy 10 éve TUDTA és mások is, hogy MP milyen ember és mit csinál. Igen?! És mit CSINÁLTAK! Az ügyészség azóta kimondta hogy igenis tudják ki a tóni, ádám és barbara (tóni még 1 nappal azelőtt is azt mondta soha nem ismerte schadl-t). Ezen kívül az EP beperelte az EB-t amiért feloldotta a jogállamisággal összekötött pénzek egy részét, most pedig itt vannak ezek a nyilatkozatok és hanganyagok amik szépen landolgatnak az EP asztalán mint bizonyíték. Előjött a hír hogy a ruszkik magyar politikusokat (is) pénzeltek hogy ruszki propagandát terjeszzenek. Kónya TÖBBSZÖR felkereste az egyik bicskei áldozatot és megpróbálta rávenni hogy vonja vissza a vallomását, mindezt a legundorítóbb féreg manipulációval. Balogról kiderült hogy orbánnál járt hogy "áldását adja" a kegyelemre, azóta pedig nemhogy lemondani nem akar, de még áldozatként akarja feltüntetni magát hogy az LGBTQ támadja őt, ezzel hatalmas károkat okoz mind a fidesznek, mind a református egyháznak. Kiderült hogy kínai rendőrörs hálózatot enged működni itthon a fidesz és persze ez teljes összhanban van a "szuterenitásunkkal". Az új közt. elnökről kiderült, hogy HAZUDOTT az apjáról... És ezek mind csak utolsó kb 2 hétben. Szerintem bolsonaro bújtatása mindezek mellett annyira eltörpül hogy azzal most nem is akar a ner foglalkozni.
Én sokat olvasok és hat csak rosszat és az Orbán nagyon becsapta a nemzetet a 130 lehuti el!!! Nyugati szinten élnek és a nemzet maradt maradon és egymás ellen vagyonunk uszitva !!! Magyar Péter és s jucus tudja hogy ezt meg kell dönteni Jucus fel mert sáros tagja a klubnak !!!
Sajnos sosem fogjuk leváltani őket, ha csak meg nem buknak valahogy. Az egész országot kijátszották már magánkézre, konkrétan minden az övék ami fontos. Mindemellett teljes az apátia az országban, az emberek már fel sem kapják a fejüket olyasfajta hírekre, hogy megint "eltűnt" x milliárd, vagy megint NER-közeli vállalkozói kézre kerültek stratégiai fontosságú vállalatok, vagy hogy alapítványoknak adják az állami vagyont. Egyszerűen elolvassuk a hírt és 3 perc múlva már nem érdekel senkit, mert mindennapos lett, nem tudunk már meglepődni. Ebben szocializálódunk lassan 2 évtizede (mert a gyurcsány kormány sem volt különb) és megszokott esemény lett, hogy kilopják a lábunk alól az országot. Valamint olyan szinten működik a butítás, hogy az szinte már félelmetes, de ugyanakkor van benne valami mesteri. Mindig van egy ellenség kép a horizonton. Gyurcsány, Soros, libsik, dollárbaloldal, melegek, migránsok, brüsszel etc. végtelenségig lehetne sorolni. Nem az a recept, hogy megmutasd, hogy te milyen jó vagy és mindenki veled jár a legjobban, nem! A kormányon maradás esszenciája itthon az, hogy a másikat a lehető legjobban bemocskold és elmond mindennek, függetlenül attól, hogy egyáltalán igaz-e vagy sem. Amit látnak az emberek a tévében, óriásplakátokon, illetve hallanak a rádióban plusz különböző "független" műsorokban azt elhiszik. Nem azért, mert ostobák, hanem mert így működik az agy, ez is egy tudomány. Ha eleget látsz, hallasz valamit azt előbb-utóbb saját gondolatként fogja értelmezni az agyad, ha nem trenírozod magad ellene és fejleszted a kritikus gondolkodást, és ez az amiben igazán mesteri a Fidesz.
Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs... Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást. Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni, vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal. Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől, aztán az így összejött milliárdokból urizálnak... Köpedelem ez a rendszer! Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom! A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is.
Gyurcsány sokkal különb volt kormányon is, ellenzékben is. Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs... Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást. Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni, vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal. Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől, aztán az így összejött milliárdokból urizálnak... Köpedelem ez a rendszer! Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom! A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is.
csak ugy fognak megbukni ha ki lesznek rangatva a parlamentbol egyenkent . Nincs mas ut , nem igaz hogy nem lehet megerteni . Aztan felszamolni visszafejteni minden egyes embert es propaganda tamogatast , ami hozzajuk kapcsolhato , es azokat is felelossegre vonni . Mashogy nem lesz kormanyvaltas . Addig lehet fesziteni a hurt amig a honvedseget kikuldi , de amint az esetlegesen az emberek koze lo , onnantol mar buktak .
Kiket,kik azok a mink?Fideszmaffia s.gnyalói?Pedofil b.zeránsok?Közpénz és uniós támogatások tolvajai?Ügyészségi iratok meghamisítói?Haza árulók akik eladták,eladják a Magyar földet Kínának?Mindent Lölö nevére iratnak?Agymosott birkák.
Tisztelt Telex! Perfect! Gratulálok! Bemutattátok, hogy ilyenek a köpönyegforgatók! Jó, hogy vagytok. Sok ilyen hasznos filmet csináljatok szemfelnyitogatásként.
Magyar Péter bejuttatása a parlamentbe Orbán érdeke. Most rengeteg közpénzt tol bele, hogy felfuttassa MP-t, alárak egy pártot, amellyel aztán koalícióra lép a 26-os választások után. Így menti át Orbán a hatalmát.
@@marshpill0wthekitsuneknight Hazudsz, fideszes! Ha a Fidesz hazugság cunamival hülyítette be az embereket, és ezeket a hazugságokat kérte volna számon a társadalom a Fideszen és orbánon, akkor az "elszámoltatás" csak arra jutott volna, hogy a hazugságokat hazugságnak mondják ki... Például volt per, amelyben Gyurcsányt és Veres Jánost rángatták bíróság elé, hogy a bíró mondja ki, miszerint a kormány hazudott, elhallgatott és hamisított adatokat... Aztán ment a bizonyítási eljárás, amely során kiderült, hogy az adatok precízek voltak, nem tértek el a hibahatáron belül a több elemző cég adataitól, akár még külföldi elemzők adataitól sem, és a végleges adatok is alig térnek el a kiadott nyers, elsődleges adatoktól... no és persze ezeknek az adatoknak a közzé tétele a törvényben előírt időpontokban megtörtént... A bíró ugye három dolgot tehet ilyenkor... Vagy felmenti Gyurcsányt és Veres Jánost a perben, és így kimondja azt, hogy a fidesz hazudott,,, vagy elítéli a tények ellenében, ami óriási blama a bírónak és a bírói testületnek... vagy pedig jön a harmadik verzió, amikor is nagy segg és fejvakarás után kimondja, hogy ő ebben a dologban nem illetékes és így a több évig húzódó pert lezártnak tekinti azzal, hogy ez politikai kérdés.. És lőn!... Orbán Viktorék szép politikai kérdést csináltak belőle, és a fideszes parlament megszavazta a Gyurcsány ellen keresetet beadók számára a nagy zsozsót... Hát ilyen volt a fideszes "elszámoltatás"... Elszámoltatták, és Gyurcsány képes volt elszámolni a dolgokkal... Kiderült, hogy a Fidesz hazudott, és mai napig ebben a hazugság mocsárban fetrengenek sokan... Egész egyszerűen nem lehetett megcsinálni mindazt, amit megígértek, mert akkor a korábbi hazugság tömkeleg a fidesz nyakába szakad... Maradt tehát a hazugság tömkeleg, és az "elszámoltatás elmaradása", még ha kétharmada is volt a fidesznek... De akinek igaza van, annak nem kell kétharmad.... Akinek nincs igaza, annak a kétharmad is kevés...
Fideszes hazugság! Aki gyurcsányozik, az valójában orbán érdekeit szolgálja. Ha a Fidesz hazugság cunamival hülyítette be az embereket, és ezeket a hazugságokat kérte volna számon a társadalom a Fideszen és orbánon, akkor az "elszámoltatás" csak arra jutott volna, hogy a hazugságokat hazugságnak mondják ki... Például volt per, amelyben Gyurcsányt és Veres Jánost rángatták bíróság elé, hogy a bíró mondja ki, miszerint a kormány hazudott, elhallgatott és hamisított adatokat... Aztán ment a bizonyítási eljárás, amely során kiderült, hogy az adatok precízek voltak, nem tértek el a hibahatáron belül a több elemző cég adataitól, akár még külföldi elemzők adataitól sem, és a végleges adatok is alig térnek el a kiadott nyers, elsődleges adatoktól... no és persze ezeknek az adatoknak a közzé tétele a törvényben előírt időpontokban megtörtént... A bíró ugye három dolgot tehet ilyenkor... Vagy felmenti Gyurcsányt és Veres Jánost a perben, és így kimondja azt, hogy a fidesz hazudott,,, vagy elítéli a tények ellenében, ami óriási blama a bírónak és a bírói testületnek... vagy pedig jön a harmadik verzió, amikor is nagy segg és fejvakarás után kimondja, hogy ő ebben a dologban nem illetékes és így a több évig húzódó pert lezártnak tekinti azzal, hogy ez politikai kérdés.. És lőn!... Orbán Viktorék szép politikai kérdést csináltak belőle, és a fideszes parlament megszavazta a Gyurcsány ellen keresetet beadók számára a nagy zsozsót... Hát ilyen volt a fideszes "elszámoltatás"... Elszámoltatták, és Gyurcsány képes volt elszámolni a dolgokkal... Kiderült, hogy a Fidesz hazudott, és mai napig ebben a hazugság mocsárban fetrengenek sokan... Egész egyszerűen nem lehetett megcsinálni mindazt, amit megígértek, mert akkor a korábbi hazugság tömkeleg a fidesz nyakába szakad... Maradt tehát a hazugság tömkeleg, és az "elszámoltatás elmaradása", még ha kétharmada is volt a fidesznek... De akinek igaza van, annak nem kell kétharmad.... Akinek nincs igaza, annak a kétharmad is kevés...
3:52 Én kimentem a reptérre, és mondtam, hogy csak egy olyan gépre szeretnék felszállni, ami amúgy is menne, de még a közelébe sem engedtek egynek sem. Mondjuk nem is vagyok megvehető politikus.
Régi szép idők, amikor még csak naponta 10 millió forintot költöttek kormánypropagandára. Most a Balásy Gyusziékkal és ner médiával megtámogatott "közmédia" felemészt már akár évi 200 milliárdot is.
Nemccsak elvegeztek az orszagrontast hanem ugy kifosztottak a hazatokat hogy gyerekeitek gyereke is belehal mig az adossagot visszafizetik, ha megerik. Mig a Fideszes csaladok vigan elnek "nyugaton" mert oda dugjak el az magyar emberketol ellopott vagyont, mint aa Tiborz meg a Rachel, azok sem eszak koreaban akatak letelepulni hanem Spanyolorszagban. Nem Erdekes? Itthon nyomjak a nyugat ellnes gogyit, de megis nyugati kocsikat vezetnek, nyugati taskat vesznek a nejeknek, nyugati bankban van a lopott penz es meg lehetne sorolni.
szóval te felakasztanád a hadházy féléket? tompa vagy ecsém.... ( és gondolom a parlamenten kivül ott áll a lehetőségre várva a becsületes magyar politikusok serege! )
Ezt minnel előbb kell mert a kínai rendőröket ezért hoztak mert félnek!!!! Ha megmozdulás van ezek hívják a kínai hadsereget és a kínai munkások lehet mind azért vannak ott ???????
Az a baj kedves honfitársaim, hogy ez csak a felszín! Fogalmunk sincs arról , hogy milyen botrányos döntés, cselekedet van még az elmúlt 14 évből, amiről nem tudunk, és talán soha nem is fogunk.
"Mi sose vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." Én azért a fent említett mondatot hiányoltam de így is jó volt, köszi.
Ha fontosnak tartod a munkánkat, segítsd te is a működésünk, és támogasd a Telexet!
telex.hu/tamogatas
Ha fontosnak tartod a pénzünket, nem számolod fel a G7-et.
Nagyon fontosak vagytok! …de nem nekem ugyanis én nem vagyok amnéziában szenvedő! …egyébként meg szorostól kaptok bőven támogatást 😂😂👊
@@RollingStones0404 anyád szajha-e? Igen.
Szoktam. Volt.... FB kommentelés irányelvei sajnos a minden jószándék ellenére a buborékosodás irányába mutatnak. Sajnos nem támogathatok semmi olyan dolgot, ami a párbeszéd kicsi köreit zárja rövidre bármilyen formában. 😢 Hogy megírtok dolgokat tényszeruen, az továbbra is dícséretes természetesen, de a tények közlése önmagában sajnos mára már nem elegendo. Sajnos tévképzeteket cáfolni kell, ahhoz meg persze a tévképzeteknek meg kell jelenniük valahol, a tényszeruség kedvéért pedig muszáj linkekkel dolgozni. Igaz, hogy én a magam részérol többet tartózkodom a Fidesz, Bohár, Mandiner alatt (tudatosan álprofillal), pont a buborékok miatt, de a saját gyakran kommentelo rajongóitoktól is elveszitek a lehetoséget, hogy odatévedo megtévesztettek ellen hozzanak érveket.... Arról nem is beszélve, hogy mekkora öröm lesz olvasni, hogy a Bohárnál nagyobb a szólásszabadság, mint a Telex alatt. Jobb ha ki is találom rá a válaszomat, mielott megírják.... 🙄
Ezt a demagóg hazudozást egy normális emberek nem támogatja.
Gyönyörű válogatás. Még gyönyörűbb, hogy 14 éve ezek irányítják az országot.
Számítsd nyugodtan 2002-től és akkor van az 22 is.
@@adatkabel1998-tól
Sajnos még fogják is.. 😐
Jól teszik! Hajrá Patás! Csak a FIDESZ! 🧡 🧡 🧡
Sajnos éppen elég idióta él ebben az országban ahhoz, hogy ez így legyen... :(
A magyar társadalom soha nem fogja kiheverni,hogy ezeket kormányhoz engedtük 2010-ben.
Buta vagy mint a föld
Ez így igaz.😭
Sajnos teljesen egyetértek.
Rohadékok!
Valahol el kell kezdeni
Kimaradt: Putyinellenesség/Putyinpártiság, rezsicsökkentés/rezsiemelés, európai értékrendszer mellettiség/ellenesség, Paksi automerőmű bővítés ellenesség/Paksi bővítés mellettiség.
Érik a második rész...
@@kemenczeizsolt3378 Igény az van rá
Bayertől eleve kiráz a hideg!
A magyar Solovyov
En csak ot elvezem!
@@sunipopovici3490 És közben répázod magad?
Az egy nyilas palánta és volt kommunista.
A hideg? Engem az undor fog el! 😡
Az ilyen anyagoknál érzem azt, hogy igazán megéri támogatni a munkátokat.
Kimondta, amit látott az egész ország: meztelen a király. Nem mondott semmi újat. Időpazarlás volt ezt összevágni.
Ajánlom a kavintont!
@@bencecseppento3749 Ha "az egész ország" látná, nem lenne negyedik "kétharmad". Hol élsz te? 🙃
@@RollingStones0404Az a baj, hogy a Fidesz-hívőnek ezeket 80 ezerszer mondhatod, nem hallja meg. Aki meg nem hívő, annak ez nem újdonság.
@@bencecseppento3749 pár like is hoz a konyhára, kvázi ezzel is pénzt keresnek ebben a tiszta vicc digitális rendszerben, ahol úgy lehet súlyos pénzeket keresni, hogy egyébként lila fingod sincs, hogy MI VAN! …ez a RENDSZER azt csinál velünk, amit akar! …ez a magyar petike tényleg jön, jött es rendszert dönt 😂 …ja lehet, hogy lesz pár áldozat, de én ebből semmit sem fogok nyerni, mert mint a társadalom senkije maradok aki voltam! Egy szám, egy algoritmus alapján nyilvántartott BIRKA! 👊
Mi nem világos azon, hogy a teljes magyar kormányzásnak mennie kell!?! Ez az egész rendszer jobbostul-balostul velejéig romlott.
pontosan. A bal oldal ugyanolyan bohóc, mint a fidesz. Egy 3. erő már igazán eltakaríthatná mindkettőt. Az lenne az igazi megoldás. Erre most talán van esély, mert eddig sajnos nem volt más alternatíva...És remélem nagyon sokan lesznek kint az utcán, mert az embereknek már rohadtul elegük van.
Az a legnagyobb baj, hogy a magyar társadalom termelte ki ezt a hulladék politikai elitet; mi a biztosíték arra, hogy ha ezek egyszer eltakarodnak, akkor valami normálisabb politikai garnitúra fog kialakulni.
Egyetértek. Nyakravaló kell nekik, nem cifra, jó szoros!
Mi a bajod a baloldallal?? Semmi közük orbán szörny rendszeréhez…😮
Balostul? Nem a balosok kormányoznak...
Az egesz banda rohadt
Igen az. De melyik?🙄
@@schloglgabor5483Az ellenzéknek nevezett bűn banda és a kormány ❤❤
@@schloglgabor5483a suttyo fidesssss🤮🥶
@@KennyMcCormick4356-i9j Egy van? Idióta a baloldal se jobb.
Majdnem az egész politikai banda rohadt.
Ha az ilyen videókból sorozat lenne, tovább menne mint a Barátok közt. Elképesztő mi megy ma Magyarországon.
Juhász Peti elkezdett egy sorozatot a NER bűneiről.
@@lynx655 Igen, egy időben belekezdett, valóban... És nagyon érdekes volt. Aztán ígért Nerpédiát, amire támogatásokat is beszedett... Nerpédia nem lett, a projektnek annyi, már a domén név sem működik, Juhász Peti pedig szép csendben inkább a Kutyapártba ment politizálni... Abba a pártba, amelyet 2 éve még kritizált, hogy nem hajlandóak koalícióba lépni senkivel. Ami mellesleg igaz volt.
Mint ha szegény Juhász Petire ráléptek volna valahol Rogánék ott, ahol fáj... Nem?
Sok évados lenne.
Na látod itt vannak a bajok! Kb Tízezer órányi oknyomozó műsor készült az elmúlt 10en-x évben. Ha nem egyirányúan használná a majom az internetet és hajlandó lenne megnézni ezeket talán világosabb lenne mindenkinek, sőt talán már évekkel ezelőtt elzavarhattuk volna ezeket a bűnözőket. De hát ilyenek mint te??? Biciklibelsőben él max egy tűhegyni lyukon néz kifelé és akkor csak azt ami neki tetszik. Hát ez a baj.
Sorozat. Régen tovább megy, mint a Barátok között...
Gyönyörű emlékeztető azoknak, akik még alszanak..l ÉBRESZTŐ Magyarország!
Remélem jön a második rész is! Sok minden hiányzik még!
senki nem beszél a Pintérről vagy Orbán papáról pedig kéne
Ja. Arról a szép olajszőke hajáról... - @@takacszsolt4940
Szép gyűjtemény!
És ez minden héten így megy 1998-tól gőzerővel.
Kormányváltást!
Jojjon Fekete!
@@sunipopovici3490😂😂😂
ÉS ellenzékváltást!
@@FatalAlcatraz való igaz! Az összes eddig bent ült ember menjen kifele
Összetett szavakat!
Lefőtt a kávé!
szép összeszedett, azt hiszem benne van minden, takarodjanak az országból.
Jojjon Fekete!
@@sunipopovici3490 Ezeknél még a ratyi Gyurcsiék is jobbak lennének. Nehéz ezt kimondani, de ez a helyzet. 😃
Az országból? Minek? Idehaza is vannak börtönök.
Szép szép, de hogy benne van minden? Közel sincs benne minden. Sajnos.
Feri a megvalasztasa utan,masnap futna hitelekert a Vilagbankhoz(meg is mondta!)es a kov.generaciok,nyoghetnenek....@@gergelyturcsanyi6743
Gyomorforgató! Nyilvánosan, felelősségre vonás nélkül, flegmán megengedhetnek maguknak bármit! Ütős összeállítás!
Lehet nagyobbat fognak bukni, mint annak idején a gyurcsány haverjuk.
😉👍
Krva jó volt srácok, komolyan.
A rogános befejezéstől meg majdnem beszrtm.
Bravo 👏
Ja, az mindent vitt. 😂😂 csak azt nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak?
Nagy videó! Köszönjük!!
Azta, de ütős lett. Köszönjük a munkátokat! 👋
Velejéig romlott a rendszer!
Elszámoltatással együtt mehetnek a börtönbe...!
Úgy lesznek elszámoltatva mint a Feri - sehogy. 😂
Reméljük ebben is lesz változás...@@ferenckluni7652
az embertelen bánásmód lenne, ha orbán cellatársa a fletó lenne?
Na ez soha nem fog bekövetkezni sajnos és talán ez a legfájóbb az egészben
@@ferenckluni7652Ferit nem is szabad elszámoltatni. Ha kikerülne a képből akkor soha többet nem lehetne rá ujjal mutogatni, és akkor a FideSS-nek végre elő kéne állnia egy programmal. Addig marad a Gyurcsány-ozás.
Szèp munka Telex, koszonjuk
jó cucc ,ez mehetne 0-24 be mindenhol
"0-24-ben" . -ban, -ben! -bön! - Már óvodában is kijavítanak érte.
dikk
@@lospadresapa6028 Na, mondj gyorsan egy példát a "bön" -re.
Zseniális! Ilyen és ehhez hasonló videókra lenne szükség,melyeket folyamatosan vetítenének a köztévén!!!
Zseniális! Egyedül a dátumokat hiányolom, de hibátlan korkép vagy inkább lelet 😔
Ezt adják le a köztévében minden egyes párt reklámok helyett.
Jó ötlet!
Minek?
@@charles_king Tulajdonképpen igazad van. De a fideszesek orra alá dörgölni jó dolog.
Fékbyúsz,lenne!!!
@@charles_kinghogy felnyíljanak a szemem azok számára, akik még alukálnak.
Elszomorító ami nálunk történik! Abszolut gátlástalanok! Egy igaz szavuk nincs!!!
Par temetes utan elgondolkodnanak szerintem.
Ennél tökéletesebben semmi se foglalja össze az elmúlt 14 év kormányzását!
és még mindig tapsikolnak a birkák
Az elvakult hitet nehéz tényekkel gyógyítani.
Az összeállítás tényleg remek lett.
Ez nagyon szép egyveleg lett Telex! ❤
Ilyet csinálni egy nemzettel és ezt tudják a világon !!!!!!
Brüsszel ezért nem hisz el egy szavát sem és sz európai országok adófizetői fel vannak háborodva és a nép vár!!!
Túl sokáig vár!!!
Mire várunk ???kinai hadseregre ????
Rettenetesen elszomorít hogy sikerült nekik minket egymásnak ugrasztani.
Mind magyarok vagyunk,mind örökösei Kossuth Lajos és Széchényi István országának! Szégyen amit tettetek velünk és van pofàtok szavakkal dobálòzni ami méltatlan egy ilyen kevés lélekszámú egyedüli nép szemében.
Egyszerűen csalòdott vagyok. Soha nem engedném a Fideszt a parlament közelébe se,börtönben a helyük! Szemét árulòk!
A fidesz szavazok nem Magyarok. Talan valamikor azok voltak, de mar nem azok.
KIVÁLÓ. ezt kell heti szinten nyomatni.
Szerintem kétnaponta
Nincs jobb nincs bal csak magyar! Április 6. 15 óra Kossuth tér Budapest
yes
Így van, nincs bal és jobb, mindannyian MO-ért aggódunk az Orbán maffia miatt.
🙏🏼🙏🏼
❤🇭🇺❤🇭🇺❤🇭🇺"ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG ÉLJEN A HAZA"HAJRÁ MAGYAR PÉTER!❤🇭🇺❤🇭🇺❤🇭🇺
@@szekelymartin8153 a csávó azt mondta koalícióra lépne a fidesszel. Itt nincs kérdés. Egy új névért küzdötök, nem új rendszerért
Ezt nagyon tolni kéne, mindenkinek látnia kell!
Tok mindegy, a fideszes szektasokat nem lehet meggyőzni rajtuk kívül meg mindenki tud ezekről
A fidesznek soha nincs szerencséje a nőkkel...., Novák, Varga, Szájer....! 😃
„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”
Arra figyeljetek hogy állandóan hazudok 😂😂😂😂
Hibátlan! Nagyon szép munka. Minden tiszteletem a vágóé! ✌️💪🇭🇺🇭🇺
ÁPR.6
El kell…EL KELL Zavarni ŐKET!!!! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Mindet! Sok kocsog megelhetesi politikus!
Ha a legyet elzavarod visszajon.
@@GimLu-q7jna ja, ez igaz, inkább taposni kéne.
Csaucseszku modszer segít csak ‼️‼️❓
O1G 🇪🇺 🇪🇺 🇪🇺
......eci
Jól összeszedett anyag. Szép munka!
Egyre, ahogy nézem ezeket az ügyeket, az körvonalazódik bennem, hogy kezdenek kihullani a soraikból a feláldozhatóak (Völner, Szájer, Varga, Novák, stb.), de a keménymegból nem igazán engednek. Ezt a hatalmas gépezetet tényleg csak elemenként lehet elbontani hatalmas nyomást helyezve a kilógó darabokra, amíg össze nem dől ez a maffia jenga torony...
mi a nyomás módja? yt komment? :D :D :D
@@nattila7713 Támogatni a tényfeltáró riportereket/oknyomozókat, hangot adni a nemtetszésnek például azzal, hogy részt veszünk demonstrációkon.
Többet érnek, mint odaszúrni egy ilyen kommentet...
De ha szerinted minden rendben van, akkor fejtsd ki kicsit bővebben, hogy miért gondolod úgy.
@@letsgoo1991 egyetertunk, a tamogatás rohadt fontos, ahogyan sok demonstráció is!
viszont ez önmagában nem elégséges "nyomás", parlamenti pártok is szükségesek, akikre ikszelni lehet és kell is. a rendszert a végén nem egy video döntheti meg és nem is egy influenszertünti...
@@nattila7713 Ezzel is teljesen egyet értek, viszont valahol el kell kezdeni. Kell valós alternatíva, olyan emberek akik hitelesek valós programmal, háttérel és támogatással.
Kizárt dolognak tartom, hogy források nélkül egy mezei halandó túlélne akár egy hullámnyi médiatámadást, amivel manapság súlytanak 1-1 kormánykritikus célpontot.
Amíg nincs olyan mértékű polgári felháborodás, ami átüt a propagandán, addig muszály támogatni a "szabadabb" sajtót és tömegekbe verődni, amíg elég nagy lesz azok csoportja, akik változatnának és talán közülük lesz olyan bátor aki ki mer állni a rezsim ellen is.
De ha van jobb ötleted, nagyon szívesen meghallgat szerintem itt bárki, mert valahogy el kell indulni.
Április 6
Már várom a bővített, 12 órás verziót, mert még van bőven 🎉
De mire vár a magyar nép!!!
Kínai hadsereget fogja hivni ha van egy zavargás !
Ezt minnel előbb a Péterrel meg kell dönteni!
MOCSKOS 🍊🍊🍊
És rothadó 😮
Csak a fidesz!!!
@@PeterForgacs-cf9lx csak nálad🤣🤣🤣!
@@spiderman82 meg a 2/3 nál
@@PeterForgacs-cf9lx 🤣🤣🤣
Ehhez hozzátehetjük még azt is, hogy hogyan nevezhettek ki olyan személyt igazságügy miniszternek, akiről tudták azt, hogy a magán, családi körülmenyei nem megfelelőek egy ilyen poszt betöltésére.
Számomra az is kérdés, hogy a válóperében miért Ő volt az alperes?
Ugyan! Magyar Péter kiteregetett házassági ügyei csupán a hírverést szolgálják.
Magyar Péter bejuttatása a parlamentbe Orbán érdeke.
Most rengeteg közpénzt tol bele, hogy felfuttassa MP-t, alárak egy pártot, amellyel aztán koalícióra lép a 26-os választások után.
Így menti át Orbán a hatalmát.
@@gaborl6837 Szpemmelsz, Tóni?
Orbánnak sajnos biztos szavazóbázisa van. Mégpedig az a kb. 2 millió Szabolcs, Borsod és Somogy megyei nyugdíjas, akik az M1 előtt ülnek, csak azt az adást nézik (még internetet se nagyon), és 4 évente felkelnek a karosszékből és szavaznak a Fideszre. Ezt a masszív szavazóbázist senki nem tudja befolyásolni, annak idején MZP is hiába kampányolt az utcán, közösségi médiában ez ellen. A szavazás napján hirtelen előkerült egy csomó Fideszes szavazat, amire senki se számított. Honnan került az elő? Hát az M1 elől a karosszékből. Hiszen a választás előtti hónapban a Fidesz osztott egy plusz nyugdíjat nekik és olcsóbbá tette a csirkefarhátat. Ez a kb. 2 milliós masszív szavazótömeg ugyanis nagyrészt csirkefarhátot eszik. Mindenki röhögött ezen, de sajnos a Fidesznek komoly csapata van arra, hogy ezeket a dolgokat megszervezzék. Ennek a nyugdíjas szavazótömegnek szól az M1 mesehíradója és csak az számít, hogy ennek a rétegnek mi tetszik és mi nem. Tetszik nekik a migránsozás, a Sorosozás, más pártok vezetőinek lejáratása, de nem tetszik nekik ha egy Fideszes mondjuk más szexuális beállítottságú, mint amit ez a szavazótömeg elfogad. Mindent ebből a szemszögből kell vizsgálni. Magyar Pétert egyértelmű, hogy ezért hasonlítják MZP-hez és teljes erővel járatják le. Minden azon múlik, hogy mi lesz majd 2 év múlva ennek a szavazótömegnek a fejében, akik az M1 előtt ülnek a karosszékben. Ennek a szavazótömegnek a hangfelvétel, ami közzé lett téve semmit se jelent. Nem is értik mi az. Viszont a családi perpatvart azt értik és amit az M1 kommunikál Magyar Péterről. Az viszont már nem jut el a tudatukig, hogy Varga Judit a családi körülményei miatt eleve alkalmatlan volt ezek szerint a posztjának betöltésére. A Fidesz pontosan felmérte, hogy ezek az emberek, a szavazóbázisuk ilyen mélységben már nem gondolkodik. Ezért is Magyar Péter csak az ellenzéki pártoktól tud elvenni szavazatokat, viszont ennek érdekében az ellenzéki pártoknak még most, időben kellene szövetséget kötniük Magyar Péterrel és újra kellene gondolni, meg kellene valósítani MZP elgondolását a nagy ellenzéki összefogásról. Másképp nem győzhető le a Fidesz masszív szavazótömege, akik az M1 előtt ülve tapsolnak Kádár helyett Orbánnak.
MERT UGYAN ÚGY NEM KERŰLT NEMZETBIZTONSÁGI ÁTVILÁGÍTASRA AHOGY A FŐNÖKE A NOMMUNISTA KISZ TITKÁR ORBÁN SEM AMIÓTA LE RUGTA A PELENKÁT
Nyomorultak.
Ezt az összeállítást kell minél több emberhez eljuttatni!
Melyik párt, szervezet tagjaként kampányolsz vele? Kiket segítesz terjeszteni az igét a pénzeddel vagy a szabadidőddel? Jahogy VALAKI csinálja meg, és te nagyon szurkolsz neki? :D :D :D
Ezek hazugságok
Épül a Majorság . :-)
Majd el lesz kobozva de nem er egy rakás szart
Tökéletes összefoglaló!
Ezt levetíteném nekik!
Ez szép és jó, de kellene egy olyan 4-5 perces verzió is, amit egy átlag fideszes felfog. Mert ez sajnos meghaladja az értelmi képességeit. Ez nem beszólás, hanem ez a valóság. Azért kell mindent elmondani a megafon meg bájerféléknek, mert nem tudnak gondolkodni. Tehát előbb a tényeket kell elmondani, utána a bizonyíték.
Én pont kritikával akartam illetni, hogy sokkal emészthetőbb lenne a hatásvadász, zenés, túlszerkesztett stílus helyett a tárgyilagosság, aztán rájöttem, hogy ez a formátum a kicsit a "Gyurcsány Show" és egyéb propaganda anyagokra hajaz, amikhez a fideszes szavazóréteg idegrendszere van szokva. Szóval jóvanezígy'
valóban,jól ítéled meg!Én már többször jártam úgy,hogy éppen azt taglaltam,hogy korrupt a kormány és herdálja is a közpénzt!Erre egy zombi írja nekem,hogy rágalmazásért akár fel is jelenthetne!Küldtem neki több linket is ahol saját szemével is láthatja a videókon amiről beszéltem!Visszaír nekem,hogy mind hazugság!Írtam neki,hogy akkor miért nem tettek feljelentést rágalmazásért?Persze meg is válaszoltam neki rá,hogy ne kelljen neki megerőltetni azt a súlyosan sérült szürkeállományát!Mondom nyilván azért nem,mert a nyomozás kiderítené,hogy nagyon sok milliárdot elloptak,elherdáltak!Erre csönd lett!
Szerinted létezik olyan változat amit az átlag fideszes birka felfog?
Naiv vagy. Én találkozok fideszesekkel és nem érdekli őket, hogy a orbánék pedókat mentenek és hogy mészárosféléken keresztül szétlopják az országot. De ezt így az arcomba: "ENGEM EZ NEM ÉRDEKEL, _NEM_ EZ A LÉNYEG, MINDIG CSAK EZEKKEL TUDNAK JÖNNI!"
Az atllag fideszes egy allat, azok nem ertenek csak a korbacsbol.
Érdekes, hogy pont akkor jött ki a Frizbis intervjú Varga Judittal, amikor kipukkadt Orbán-féle brazil botrány.... esetleg dupla figyelemelterelés, talán????
Megy a hírverés MP körül, mert 26-ban Orbánnak be kell juttatnia őt a parlamentbe, ha meg akarja őrizni a hatalmát.
Juci percre pontosan akkor hozta elő az első posztot amikor MP nyilvánosságra hozta a hangfelvételt. Szerintem inkább azzal van összefügésben a frizbis mónikashow is hogy megpróbálják átterelni a fókuszt a magánéletükre, ahelyett hogy bárki bármit mondana a hangfelvétel tartalmáról . Még gulyást is előhúzták a semmiből 1 hónap után hogy felolvasson egy rogán szösszenetet, de lehet ezután el is fog tűnni megint mert ugye sok infót tőle kapott MP, így nincs maradása. Már tóni is kapkod, nem tudnak mit mondani anélkül hogy öngólt rúgjanak. Bayer kijelenti hogy 10 éve TUDTA és mások is, hogy MP milyen ember és mit csinál. Igen?! És mit CSINÁLTAK! Az ügyészség azóta kimondta hogy igenis tudják ki a tóni, ádám és barbara (tóni még 1 nappal azelőtt is azt mondta soha nem ismerte schadl-t).
Ezen kívül az EP beperelte az EB-t amiért feloldotta a jogállamisággal összekötött pénzek egy részét, most pedig itt vannak ezek a nyilatkozatok és hanganyagok amik szépen landolgatnak az EP asztalán mint bizonyíték. Előjött a hír hogy a ruszkik magyar politikusokat (is) pénzeltek hogy ruszki propagandát terjeszzenek. Kónya TÖBBSZÖR felkereste az egyik bicskei áldozatot és megpróbálta rávenni hogy vonja vissza a vallomását, mindezt a legundorítóbb féreg manipulációval. Balogról kiderült hogy orbánnál járt hogy "áldását adja" a kegyelemre, azóta pedig nemhogy lemondani nem akar, de még áldozatként akarja feltüntetni magát hogy az LGBTQ támadja őt, ezzel hatalmas károkat okoz mind a fidesznek, mind a református egyháznak. Kiderült hogy kínai rendőrörs hálózatot enged működni itthon a fidesz és persze ez teljes összhanban van a "szuterenitásunkkal". Az új közt. elnökről kiderült, hogy HAZUDOTT az apjáról...
És ezek mind csak utolsó kb 2 hétben. Szerintem bolsonaro bújtatása mindezek mellett annyira eltörpül hogy azzal most nem is akar a ner foglalkozni.
Varga is egy maffia és egy szavát nem lehet el hinni
Srácok ez jobb lett mint a Düne kettő !😀
A férjétől rothadó a hal
Tudjuk, hogy az átlag választó aranyhal-memóriája max 2 hétig terjed... ezért jó néha egy ilyen összefoglaló videó.
Én sokat olvasok és hat csak rosszat és az Orbán nagyon becsapta a nemzetet a 130 lehuti el!!!
Nyugati szinten élnek és a nemzet maradt maradon és egymás ellen vagyonunk uszitva !!!
Magyar Péter és s jucus tudja hogy ezt meg kell dönteni
Jucus fel mert sáros tagja a klubnak !!!
Ahh ez így nagyon tömény.
Olyan mint ha nem egy cián kapszulát vennék be, hanem huszat😅
"mintha"
@@lospadresapa6028 ahh.... kell a 21. Kapszula is😮💨
Én Csaucseszkut látom és Elenat ‼️‼️
Köszönjük a munkátokat! Ez a videó a lehető legjobb pillanatban került ki, a jelenlegi politikai helyzetre nézve
Sajnos sosem fogjuk leváltani őket, ha csak meg nem buknak valahogy. Az egész országot kijátszották már magánkézre, konkrétan minden az övék ami fontos. Mindemellett teljes az apátia az országban, az emberek már fel sem kapják a fejüket olyasfajta hírekre, hogy megint "eltűnt" x milliárd, vagy megint NER-közeli vállalkozói kézre kerültek stratégiai fontosságú vállalatok, vagy hogy alapítványoknak adják az állami vagyont. Egyszerűen elolvassuk a hírt és 3 perc múlva már nem érdekel senkit, mert mindennapos lett, nem tudunk már meglepődni. Ebben szocializálódunk lassan 2 évtizede (mert a gyurcsány kormány sem volt különb) és megszokott esemény lett, hogy kilopják a lábunk alól az országot. Valamint olyan szinten működik a butítás, hogy az szinte már félelmetes, de ugyanakkor van benne valami mesteri. Mindig van egy ellenség kép a horizonton. Gyurcsány, Soros, libsik, dollárbaloldal, melegek, migránsok, brüsszel etc. végtelenségig lehetne sorolni. Nem az a recept, hogy megmutasd, hogy te milyen jó vagy és mindenki veled jár a legjobban, nem! A kormányon maradás esszenciája itthon az, hogy a másikat a lehető legjobban bemocskold és elmond mindennek, függetlenül attól, hogy egyáltalán igaz-e vagy sem. Amit látnak az emberek a tévében, óriásplakátokon, illetve hallanak a rádióban plusz különböző "független" műsorokban azt elhiszik. Nem azért, mert ostobák, hanem mert így működik az agy, ez is egy tudomány. Ha eleget látsz, hallasz valamit azt előbb-utóbb saját gondolatként fogja értelmezni az agyad, ha nem trenírozod magad ellene és fejleszted a kritikus gondolkodást, és ez az amiben igazán mesteri a Fidesz.
Erre az összefoglalóra 100 lájkot adnék, ha lehetne.👍
Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs...
Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást.
Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni, vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal. Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől, aztán az így összejött milliárdokból urizálnak...
Köpedelem ez a rendszer!
Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom!
A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is.
Gyurcsány sokkal különb volt kormányon is, ellenzékben is.

@@gaborl6837Ha elfogadod Gyurcsányt, mi a bajod Orbánnal? (és fordítva...)
csak ugy fognak megbukni ha ki lesznek rangatva a parlamentbol egyenkent . Nincs mas ut , nem igaz hogy nem lehet megerteni . Aztan felszamolni visszafejteni minden egyes embert es propaganda tamogatast , ami hozzajuk kapcsolhato , es azokat is felelossegre vonni . Mashogy nem lesz kormanyvaltas . Addig lehet fesziteni a hurt amig a honvedseget kikuldi , de amint az esetlegesen az emberek koze lo , onnantol mar buktak .
Csodás volt ez a videó! Kellemes húsvéti ünnepeket!
Nagyon ütős összeállítás, gratulálok! Osszuk meg minél több emberrel!
Ez a Telex eddigi legjobb összeállítása!!👍
És ezek próbálnak kioktatni minket emberségről és erkölcsi kérdésekben!!! ???🤮🤮🤮🤮🤮🤮🤮
Kiket,kik azok a mink?Fideszmaffia s.gnyalói?Pedofil b.zeránsok?Közpénz és uniós támogatások tolvajai?Ügyészségi iratok meghamisítói?Haza árulók akik eladták,eladják a Magyar földet Kínának?Mindent Lölö nevére iratnak?Agymosott birkák.
Meg,jogalkotók!!!!! Fasszopó banda
Igen. Rá fér a kommunista fasiszta csőcselékre.
Nagyon jó összeállítás!👏👏👏 Köztévében kellene leadni!
zseniális szerkesztés!
Tisztelt Telex! Perfect! Gratulálok! Bemutattátok, hogy ilyenek a köpönyegforgatók! Jó, hogy vagytok. Sok ilyen hasznos filmet csináljatok szemfelnyitogatásként.
Remekmű! 😊
Szuper lett a videó, jöhet mégegy válogatás, van bőven miből meríteni! 👍
NEM HAZA, NEM CSALÁD, CSAK A FIDESZ! 😡😡
Hányás fityesz!!
Tele hazugsággal hány meleg van és hazudoznak család 😂😂 Orbán fia ❓❓❓
Tisza vezet krumpli nélkül ❤️❤️❤️
A Pulicka robban jol csináltàk a Romàniai emberek. Le velük. Itt az ideje robanjon a Pulicka nálatok is❤🎉
Szuper!!! 👏👏
Ti vagytok a legjobbak!Így tovább!
Április 6., 15 óra, Kossuth tér. Álljunk ki Péter mellett. Én is vidékről utazom 2 órát és viszek 3 másik embert. Lájk, ha te is ott leszel!
Vidékről megyünk páran. Kötelességünknek teszünk eleget!
Magyar Péter bejuttatása a parlamentbe Orbán érdeke.
Most rengeteg közpénzt tol bele, hogy felfuttassa MP-t, alárak egy pártot, amellyel aztán koalícióra lép a 26-os választások után.
Így menti át Orbán a hatalmát.
@@gaborl6837 És képzeld mennyi pénzt nyomnak a DK-ba is, hogy Gyurcsány ne perelgesse őket...
@@marshpill0wthekitsuneknight Hazudsz, fideszes!
Ha a Fidesz hazugság cunamival hülyítette be az embereket, és ezeket a hazugságokat kérte volna számon a társadalom a Fideszen és orbánon, akkor az "elszámoltatás" csak arra jutott volna, hogy a hazugságokat hazugságnak mondják ki...
Például volt per, amelyben Gyurcsányt és Veres Jánost rángatták bíróság elé, hogy a bíró mondja ki, miszerint a kormány hazudott, elhallgatott és hamisított adatokat... Aztán ment a bizonyítási eljárás, amely során kiderült, hogy az adatok precízek voltak, nem tértek el a hibahatáron belül a több elemző cég adataitól, akár még külföldi elemzők adataitól sem, és a végleges adatok is alig térnek el a kiadott nyers, elsődleges adatoktól... no és persze ezeknek az adatoknak a közzé tétele a törvényben előírt időpontokban megtörtént...
A bíró ugye három dolgot tehet ilyenkor... Vagy felmenti Gyurcsányt és Veres Jánost a perben, és így kimondja azt, hogy a fidesz hazudott,,, vagy elítéli a tények ellenében, ami óriási blama a bírónak és a bírói testületnek... vagy pedig jön a harmadik verzió, amikor is nagy segg és fejvakarás után kimondja, hogy ő ebben a dologban nem illetékes és így a több évig húzódó pert lezártnak tekinti azzal, hogy ez politikai kérdés.. És lőn!... Orbán Viktorék szép politikai kérdést csináltak belőle, és a fideszes parlament megszavazta a Gyurcsány ellen keresetet beadók számára a nagy zsozsót...
Hát ilyen volt a fideszes "elszámoltatás"... Elszámoltatták, és Gyurcsány képes volt elszámolni a dolgokkal... Kiderült, hogy a Fidesz hazudott, és mai napig ebben a hazugság mocsárban fetrengenek sokan... Egész egyszerűen nem lehetett megcsinálni mindazt, amit megígértek, mert akkor a korábbi hazugság tömkeleg a fidesz nyakába szakad... Maradt tehát a hazugság tömkeleg, és az "elszámoltatás elmaradása", még ha kétharmada is volt a fidesznek...
De akinek igaza van, annak nem kell kétharmad.... Akinek nincs igaza, annak a kétharmad is kevés...
Fideszes hazugság! Aki gyurcsányozik, az valójában orbán érdekeit szolgálja.

Dicsőséges Nagyurak! Petőfi Sándor! Ajánlom mindenkinek szeretettel ❤🇭🇺❤
0:46
Sokatmondó, hogy Csokis Máténak le kellett néznie a lapjára, hogy eszébe jusson a gyermekek szó után a "védelem" is.... 🤣🤣🤣
Mind szélhámos csavargó
És ebben telt el lassan 15 év, srácok. Bárcsak létezne Dr. Emmett Brown és a DeLorean, hogy ez a fantasztikus Fidesz "almanac" eljusson a múltba...
A döbrögi azt mondta, ne azt nézzék mit mondok ha nem mit csinálok 😢😢!
Troger maffia
Csaucseszku ‼️‼️‼️
Itt a szezon vége!!✌️
Ki kell mindet selejtezni
Zseniális ez az összeállítás
A hazaárulás mióta zseniális?
rohadt tolvaj banda mind
Mindet zárt ajtók mögé
Csaucseszku nem volt bezárva 😂😂😂
Április 6 délután 15:00-kor.🇭🇺🇭🇺
fellógatjátok a petit az elmult 14 évéért vagy szájoncsókoljátok az elmult 2 hétért?
Hű, ez a vendégmunkás dolog elé ütős!
Az volt a legjobb :))))) Vendégmunkás. Migráns. Vendégmunkás. Migráns. :))))
Pláne, hogy a legfrissebb adatok szerint éppen csúcson a munkanélküliség!
3:52 Én kimentem a reptérre, és mondtam, hogy csak egy olyan gépre szeretnék felszállni, ami amúgy is menne, de még a közelébe sem engedtek egynek sem.
Mondjuk nem is vagyok megvehető politikus.
Régi szép idők, amikor még csak naponta 10 millió forintot költöttek kormánypropagandára. Most a Balásy Gyusziékkal és ner médiával megtámogatott "közmédia" felemészt már akár évi 200 milliárdot is.
Ezért mindet 130 zárt ajtók mögé !!!
Undorítóak!
Bízom benne ,hogy a Jó Isten megbünteti mindet!
Nem kellene megvárni amíg elé kerülnek. Előtte a népen lenne a sor!
@@krisztianrozincsak2084 Az igazság most hangzott el 👏🏻
Jo Isten veri orbant azért ilyen szemet ‼️‼️‼️
Jo lenne ha S😂be atya kitalalna 😂
Az év összeállítása. 24/7 kellene sugározni a televízióban, hogy oda is eljusson, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
Ezek 14 év alatt elvégezték azt az országrontást, amihez még a komcsiknak is 40 év kellett.
Nemccsak elvegeztek az orszagrontast hanem ugy kifosztottak a hazatokat hogy gyerekeitek gyereke is belehal mig az adossagot visszafizetik, ha megerik. Mig a Fideszes csaladok vigan elnek "nyugaton" mert oda dugjak el az magyar emberketol ellopott vagyont, mint aa Tiborz meg a Rachel, azok sem eszak koreaban akatak letelepulni hanem Spanyolorszagban. Nem Erdekes? Itthon nyomjak a nyugat ellnes gogyit, de megis nyugati kocsikat vezetnek, nyugati taskat vesznek a nejeknek, nyugati bankban van a lopott penz es meg lehetne sorolni.
Kurva jó videó lett. Gratula! ❤
Rendszerváltás kell, rendes, nem az a vicc mint amit 30 éve sikerult elbaszni. Aki ma meg parlament vagy kormánytag felakasztani.
szóval te felakasztanád a hadházy féléket? tompa vagy ecsém.... ( és gondolom a parlamenten kivül ott áll a lehetőségre várva a becsületes magyar politikusok serege! )
Ezt minnel előbb kell mert a kínai rendőröket ezért hoztak mert félnek!!!!
Ha megmozdulás van ezek hívják a kínai hadsereget és a kínai munkások lehet mind azért vannak ott ???????
Ez ütôs lett!👏👏👏
Gratulálok, szép munka!👍
Ez fergeteges lett,Srácok 😊🎉
Telex ❤ sok ilyen anyagot még!🙂
Mindent ki kell pakolni
Eurós billiok ?kiknel van
Viki vejét?? 37 évesen billiomos
Hotelek, külföldi befektetések !!
Brüsszel mindent tud
Anonymus, ha látod, igazán leadhatnád az összes királyi csatornán.
Tudja ezt a világ csak a buta magyar nem látja mert kommunizmus agymosottjai vikivel együtt
Édes Istenem... :) Ezt órákig tudnám nézni.
Ebből lehetne egy heti visszatérő sorozat :D
Több ilyen videó kellene. Régen várok már ilyen összefoglalóra. osszátok, lássák a kedves szavazók!
Akik szavaznak Fideszre mind kommunista agymosottak
Orbán egy kimmunusta apával nőtt fel kommunizmusban
Takarítsuk el őket! Április 6. 15:00
áprilishatodikán fellógatjátok a petit az elmult 14 évéért vagy szájoncsókoljátok az elmult 2 hétért?
@@nattila7713 A második lehetőség valahogy jobban smakkol.
Az a baj kedves honfitársaim, hogy ez csak a felszín! Fogalmunk sincs arról , hogy milyen botrányos döntés, cselekedet van még az elmúlt 14 évből, amiről nem tudunk, és talán soha nem is fogunk.
Pont erre gondoltam miközben néztem. 😢
10 pontos!
erős volt ez reggelre basszameg :3 rohad a narancs
Zseniális összeállítás és sajnos igaz is...
Köszi szépen! Időnként egy update-et ez megérne 😊
"Mi sose vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."
Én azért a fent említett mondatot hiányoltam de így is jó volt, köszi.
Arra ott a Valótlanul
Mindet zárt ajtók mögé !!!
2020 óta 700 ezer fiatal hagyta el a magyar földet ! Orbán miatt