Tegnap egy baratomnal soroztunk, hallottam egy gondolatot az erényről tőle, mégpedig azt, hogy ha egy ember a belső jóságából eredően a másik embert jobbá teszi, az erény. Nalad érzem ezt, nemes ember vagy!
Szia Imi! Köszönöm szépen a videóidat! Ma fejeztem be egy melléképület szigetelését, igaz csak 30 nm, de brutál volt ez is (főleg a hálózás), a videóiddal megspóroltam kb. 1-1,2 millió forintot. Köszönöm még egyszer!
Tetszik az új koncepció. Bár az első videó nekem is egy kicsit soknak tűnt, de látszik, hogy valóban tanítani és segíteni szeretnél Mikinek, és az esélyt megadni, hogy jó szakember válhasson belőle. Így mint nem hozzáértő külön jó, mert Miki ahogy csinálja, reagálni tudsz, hogy mit csinál rosszul és ezeket a hibákat szintén egy kezdő is elköveti. Szerintem fog még így előjönni pár olyan szakmai fogás, amire nem is gondoltál, hogy meg kell mutatni az internet népének :).
Bár minden vállalkozó ilyen lenne . Jó vagy Miki!! Le a kalappal. Imi te meg betegesen energikus vagy :D:D:D:D Jók a videók most már sokan látjuk hogy segiteni akarsz nem megalázni.
Mikin én azt látom, hogy próbálja gyorsan csinálni. Régen, amikor én is bizonyítani akartam, akkor én is próbáltam kapkodni, de ma visszagondolva, inkább csináltam volna kényelmesen az én tempómban, ami amúgy se egy lassú tempó. A saját tempómban sokkal precízebben tudtam csinálni és nem görcsöltem volna annyira rá. Imi a te tempód gyors, viszont neked szerintem meg ez a te tempód. Szerintem nem probléma az, ha Miki kicsit lassabban csinálja majd a későbbiekben is, mint te, ha cserébe nyugodt szívvel mered rábízni az adott munkát. Irigylem kicsit Mikit, hogy veled dolgozhat. Szívesen lennék én is a segéded Imi. Motiváló és pozitív személyiség vagy, ami sajnos az én munkakörömben, de még a baráti társaságomban sincs jelen senki részéről. Így még esőben is nagyon szívesen dolgoznék melletted. A rúgás pedig szerintem az általam eddig látottakból most a legjobbra sikeredett. Még sok ilyet! :)
Bravó tanár lennél Imi jól csináltad :) sokat tanulhat tőled nemcsak szigetelésnél hanem más munkákban is burkolás vagy akármi hiszen igazi szakember vagy :) hajrá fiúk sok egészséget :)
Imádom 🥰. És természetesen, ennek a videónak a végén is ott az ismertetőjegy, a Chuck Norris-féle Pörgőrúgás. Valóban, 30 deka minusszal sokkal magasabb volt 😁
Szia Imi! Köszi a videóidat, nekem sokat segít(ett). A nemesről, egy frissiben készített makrofelvétel sokkal többet láttatna/ mutatna nekünk, laikusoknak! Köszi! Egy kérdés. A silikonos (páraáteresztő) nemesvakolat lábazati magasságban (kb 0,5 m) hogyan védhető? Festés, pl. antracit, vagy van az adott vékonyvakolathoz gyári ajánlás, anyag és technika? Köszönöm előre is!
Ma is színeztem egy keveset, és az évek alatt jó sokat. Lehet ezt lassabban, odafigyelve, a dörzsölés pedig egyáltalán nem mindegy a szál írány a végeredményen látszik. A vakolat pedig szárad és ha későn dörzsölsz csúnya lesz, viszont a szerszámot folyamatosan takarítani kell. Sok munkát kivánok.
Hali, tanácsot kérnék - ha tudja valaki: régi 20 éves revco lábazati vakolat és észrevettem pár napja, hogy porlik' le itt ott. Kérdés, hogy egy új lábazati anyag tapadna-e rá (?) előtte valamivel lezárni' alapozó? Köszönöm
@@Sz.q-c7f Oké.. hálás köszönettel :-) + egy kérdés - mi van, ha a felső gördülő szemcsés ( szintén revco) vakolatot szeretné az ember szintén felújítani. A magasnyomású mosó csak kifakítja. A márvány szemcsék miatt semmi nem tapad rá.
Hello Nagyok klasszak a videóid a szigetelésröl. Minden tanácsodat követve csináltam magamnak is. Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban hogy elengedhetetlen-e a hálózás után a második réteg felhordása a nemesvakolat elött még akkor is ha mondhatni szép lett az elso réteg után is a felület? Van esetleg valami szerkezeti tulajdonsága a második rétegnek vagy csak esztétikai szemponból kell hogy a nemesvakolat szép legyen? Köszönöm
Szia Imre. Magamnak szeretnem szigetelni hazat, de grafitos a szigetelolap. Mivel lassan tudok haladni, erdemes lefesteni feher festekkel hogy a nap ne tegye tonkre, amig nem erek oda a haloval? Koszi elore is!
A nemes alatti glettrétegnek tükör simának kell lenni? A nemes elviszi a ragasztó egyenetlenségből eredő hibákat vagy érdemes másodolni amíg teljesen sima nem lesz? Nem vészes a helyzet csak nem tudom eldönteni, kell-e másodolni...
Szia Imre! A nemes vakolást mindig saroktól-sarokig kell végezni. De ha egyedül vagyok és túl nagy a felület, hogyan tudom megszakítani a folyamatot és másnap onnét folytatni tovább? Illetve ha nem fogy el az anyag, az másnap felhasználható még? Köszönöm, Boldizsár.
Szia,ha vödrös anyagot használsz az felhasználható,sajnos csak saroktól sarokig tudod végezni a vékony vakolat felhordását.Magyarul nem lehet megszakítani és másnap folytatni mert az meglátszik.
Van, hogy néha picit kilátszik nektek is az alapozó? Próbálom a szemcseméretnél nem vastagabban letekerni és ilyenkor 1-1 szemcse belehúz a vakolatba amit csak a száradás után látok. Volt ahol “másodoltam” nemessel akkor minden a helyére került, de egy rétegben 1-1 ilyen kritikusabb rész mindig vékonyabb. Mi lehet a gond? Gyakran takarítom a simitót is pedig és a tisztázásnál már nem nyomom semennyire sem rá. Köszi és királyok a vidik
@@imresebestyen3335 nem mondtam, hogy szilikonos vakolat.(hátha számít) egyébként nem hígítom. Olyan mint amikor a bekötött szemes videó elején, belerakod a simítót a vastag vakolatba és az beletapad. Nekem is így rátapad az első simításkor. Leszedi a felesleget amennyire én látom, mert csak így marad meg a szemcseméretű réteg, de sajnos túl sok szemcsét kiszed és amikor megszárad, akkor ezen a ritka szemcsés helyen már néha látszik a vakolat. Erről esetleg egy vidit ha tudnál csinálni, hogy mik a gyakori hibák simításnál főleg a szilikonos vakolattal azt megköszönném.
Amit csinálsz, az nem gyors munka hanem kapkodás, a videód végén /10.58/ látszik is a végeredmény, a villanyóraszekrény mellett. Ráadásul, tisztázás után kened meg a kimaradt részeket, ne haragudj, de ez nem profi munka. Ide kellett volna még két ember, akkor meg lehetett volna úgy csinálni, ahogy kell.
A falra ne a földre! Ja meg próbáltad glet vassal nem műanyag simitoval!? Mert glet vassal szebb! Meg elég vastagon húzod a színt Torzsás marad és az elég csúnya tud lenni súrló fénybe szerintem! De te vagy a mester!
Hany nm2 vagy mekkora terulet utan hagyod abba a vakolat felhordasat es kezded el simitani? Vagy felhordod az egesz falat es utanna kezded el simitani?
Tegnap egy baratomnal soroztunk, hallottam egy gondolatot az erényről tőle, mégpedig azt, hogy ha egy ember a belső jóságából eredően a másik embert jobbá teszi, az erény. Nalad érzem ezt, nemes ember vagy!
Remek barátaid lehetnek,ha ilyen dolgokról beszélgettek :) és te is egy jó ember lehetsz ,köszönöm a kedves kommentet.
Nemes, mint a vakolat
Szia Imi! Köszönöm szépen a videóidat! Ma fejeztem be egy melléképület szigetelését, igaz csak 30 nm, de brutál volt ez is (főleg a hálózás), a videóiddal megspóroltam kb. 1-1,2 millió forintot. Köszönöm még egyszer!
Tetszik az új koncepció. Bár az első videó nekem is egy kicsit soknak tűnt, de látszik, hogy valóban tanítani és segíteni szeretnél Mikinek, és az esélyt megadni, hogy jó szakember válhasson belőle. Így mint nem hozzáértő külön jó, mert Miki ahogy csinálja, reagálni tudsz, hogy mit csinál rosszul és ezeket a hibákat szintén egy kezdő is elköveti. Szerintem fog még így előjönni pár olyan szakmai fogás, amire nem is gondoltál, hogy meg kell mutatni az internet népének :).
Igy igaz, jót tesz Miki a videóknak és tanulok és is.
Bár minden vállalkozó ilyen lenne . Jó vagy Miki!! Le a kalappal. Imi te meg betegesen energikus vagy :D:D:D:D Jók a videók most már sokan látjuk hogy segiteni akarsz nem megalázni.
Jó cuccot tól 😂
Jó cuccot tól 😂
Szuperek vagytok, Miki is felveszi majd a tempódat, hajrá !
Jó csapat vagytok, csak így tovább 🤝
Jó mestertől lehet tanulni. Drukkolok Mikinek ,hogy jó szaki váljon belőle. Nekem is sokat segítenek a videóid.Köszi. Cak így tovább.
Már alig vártam Mikikével a videót. Jó csapat lesztek!
A vakolat összetevőire lennék kiváncsi.Köszönöm , ha elárulná nekem.❤ Köszönöm.
Jo videjo vot teso! Draszmuttyessz!
Mikin én azt látom, hogy próbálja gyorsan csinálni. Régen, amikor én is bizonyítani akartam, akkor én is próbáltam kapkodni, de ma visszagondolva, inkább csináltam volna kényelmesen az én tempómban, ami amúgy se egy lassú tempó. A saját tempómban sokkal precízebben tudtam csinálni és nem görcsöltem volna annyira rá. Imi a te tempód gyors, viszont neked szerintem meg ez a te tempód. Szerintem nem probléma az, ha Miki kicsit lassabban csinálja majd a későbbiekben is, mint te, ha cserébe nyugodt szívvel mered rábízni az adott munkát.
Irigylem kicsit Mikit, hogy veled dolgozhat. Szívesen lennék én is a segéded Imi. Motiváló és pozitív személyiség vagy, ami sajnos az én munkakörömben, de még a baráti társaságomban sincs jelen senki részéről. Így még esőben is nagyon szívesen dolgoznék melletted.
A rúgás pedig szerintem az általam eddig látottakból most a legjobbra sikeredett. Még sok ilyet! :)
De jó volt ezt olvasni :) Nagyon szépen köszönöm :)
A legjobb. Ügyes , szorgalmas.
Bravó tanár lennél Imi jól csináltad :) sokat tanulhat tőled nemcsak szigetelésnél hanem más munkákban is burkolás vagy akármi hiszen igazi szakember vagy :) hajrá fiúk sok egészséget :)
Köszönjük szépen :)
mester szep munka,pallagon talalkoztunk udvozolek
Imádom 🥰. És természetesen, ennek a videónak a végén is ott az ismertetőjegy, a Chuck Norris-féle Pörgőrúgás. Valóban, 30 deka minusszal sokkal magasabb volt 😁
Lassan járj tovább érsz!!!
Szia Imi!!
Király vagy!!
Szia Imi!
Köszi a videóidat, nekem sokat segít(ett).
A nemesről, egy frissiben készített makrofelvétel sokkal többet láttatna/ mutatna nekünk, laikusoknak!
Köszi!
Egy kérdés.
A silikonos (páraáteresztő) nemesvakolat lábazati magasságban (kb 0,5 m) hogyan védhető?
Festés, pl. antracit, vagy van az adott vékonyvakolathoz gyári ajánlás, anyag és technika?
Köszönöm előre is!
Profi munka!
Ma is színeztem egy keveset, és az évek alatt jó sokat. Lehet ezt lassabban, odafigyelve, a dörzsölés pedig egyáltalán nem mindegy a szál írány a végeredményen látszik. A vakolat pedig szárad és ha későn dörzsölsz csúnya lesz, viszont a szerszámot folyamatosan takarítani kell. Sok munkát kivánok.
Tökéletes!!
Csóri Miki :D Legalább egy sapkát adj már neki, mikor alattad dolgozik :D Reméljük dolgozik majd olyan jól, mint te, ha nem is olyan gyorsan.
Igen, az alsónak kötelező a sapka :)
Imi minden elismerésem , a végén mester vizsgát is tehet nálad a kolegád🤝 én legalab is nagyra értékelem❤❤❤❤❤
Nem jó alul lenni, mert ráhullik a vakolat... 😀 Hajrá fiúk, jók vagytok!
He a 1 fogással késöbb indulna nem esne a fejére.
@@Sz.q-c7f Szerinted főni ruhája mitől lett fehér? :D
Hali, tanácsot kérnék - ha tudja valaki: régi 20 éves revco lábazati vakolat és észrevettem pár napja, hogy porlik' le itt ott. Kérdés, hogy egy új lábazati anyag tapadna-e rá (?) előtte valamivel lezárni' alapozó? Köszönöm
@@AttDi-pd6hw Szia.Én mindenképpen lekaparnám a régi vakolatot amennyire csak lehet.Újra áthálóznám,utána mélyalapozó és az új lábazati vakolat.
@@Sz.q-c7f Oké.. hálás köszönettel :-) + egy kérdés - mi van, ha a felső gördülő szemcsés ( szintén revco) vakolatot szeretné az ember szintén felújítani. A magasnyomású mosó csak kifakítja. A márvány szemcsék miatt semmi nem tapad rá.
Legkonnyebb munka a kamerasnak van...
Jo csapat lesz Mikivel.
Minden jot!
Hello
Nagyok klasszak a videóid a szigetelésröl. Minden tanácsodat követve csináltam magamnak is.
Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban hogy elengedhetetlen-e a hálózás után a második réteg felhordása a nemesvakolat elött még akkor is ha mondhatni szép lett az elso réteg után is a felület?
Van esetleg valami szerkezeti tulajdonsága a második rétegnek vagy csak esztétikai szemponból kell hogy a nemesvakolat szép legyen?
Köszönöm
Ügyesek vagytok ❤
Mikikét tappénzre vered ezzel a tempóval🤣🤣👍
Szia Imre. Magamnak szeretnem szigetelni hazat, de grafitos a szigetelolap. Mivel lassan tudok haladni, erdemes lefesteni feher festekkel hogy a nap ne tegye tonkre, amig nem erek oda a haloval? Koszi elore is!
Menyit kel várni hogy elkezdesz simitani? Mingyart mikor körulbelül 2 vagy 3 m2 rajta van?
A nemes alatti glettrétegnek tükör simának kell lenni? A nemes elviszi a ragasztó egyenetlenségből eredő hibákat vagy érdemes másodolni amíg teljesen sima nem lesz? Nem vészes a helyzet csak nem tudom eldönteni, kell-e másodolni...
szia Imre! amúgy a kamerás srác mit csinál kamerázáson kivül, hamár Miki fel lett véve munkásnak?
Szia,ő a segédmunkásom is :)Melós és operatőr egyben :)
@@imresebestyen3335 akkor az a jó hogy két állása van :D
Szia Imre!
A nemes vakolást mindig saroktól-sarokig kell végezni. De ha egyedül vagyok és túl nagy a felület, hogyan tudom megszakítani a folyamatot és másnap onnét folytatni tovább? Illetve ha nem fogy el az anyag, az másnap felhasználható még? Köszönöm, Boldizsár.
Szia,ha vödrös anyagot használsz az felhasználható,sajnos csak saroktól sarokig tudod végezni a vékony vakolat felhordását.Magyarul nem lehet megszakítani és másnap folytatni mert az meglátszik.
Melyik jobb a Acryl vagy silikon vakolat?
Ez jól sikerült,a rugás is🙃
azt bírom, hogy megmutattad Miknek, hogy ne potyogtassa mellé, de utána te mellépotyogtatsz egy csomót 🤣
😁 Igen,de nem mondhatom neki hogy potyogtathat ő is 😆
Üdv Mikinek
Imi Mester! Kérlek mond meg, hogy mi ennek a nemes vakolatnak a pontos neve. Nagyon köszönöm!
Revco szilikonos
👍💯👍
Van, hogy néha picit kilátszik nektek is az alapozó? Próbálom a szemcseméretnél nem vastagabban letekerni és ilyenkor 1-1 szemcse belehúz a vakolatba amit csak a száradás után látok. Volt ahol “másodoltam” nemessel akkor minden a helyére került, de egy rétegben 1-1 ilyen kritikusabb rész mindig vékonyabb. Mi lehet a gond? Gyakran takarítom a simitót is pedig és a tisztázásnál már nem nyomom semennyire sem rá.
Köszi és királyok a vidik
Talán túl hígítod a nemest a bekeverésnél,vagy ha gyakran ez a problémád akkor színre kevert alapozóval kend le a falat.
@@imresebestyen3335 nem mondtam, hogy szilikonos vakolat.(hátha számít) egyébként nem hígítom. Olyan mint amikor a bekötött szemes videó elején, belerakod a simítót a vastag vakolatba és az beletapad. Nekem is így rátapad az első simításkor. Leszedi a felesleget amennyire én látom, mert csak így marad meg a szemcseméretű réteg, de sajnos túl sok szemcsét kiszed és amikor megszárad, akkor ezen a ritka szemcsés helyen már néha látszik a vakolat. Erről esetleg egy vidit ha tudnál csinálni, hogy mik a gyakori hibák simításnál főleg a szilikonos vakolattal azt megköszönném.
Szerintem idővel Miki rúgásban is felveszi veled a versenyt xD A zsákhoz csak 1 hét kellett, szóval szedd össze magad :D ...
Mindenkinek kell egy gyakornok
szuper!
🤝
De jó lenne itt melozni 😊
Ilyenkor érdemes szólni még 2 embernek. És párosban kőporozni. Imi az az erő kell még későbbre is. Meg anyagilag is beleférne
Amit csinálsz, az nem gyors munka hanem kapkodás, a videód végén /10.58/ látszik is a végeredmény, a villanyóraszekrény mellett. Ráadásul, tisztázás után kened meg a kimaradt részeket, ne haragudj, de ez nem profi munka. Ide kellett volna még két ember, akkor meg lehetett volna úgy csinálni, ahogy kell.
Így van.
Te minden irányba símíthatsz, Miki csak egy irányba😂,túl okos vagy!
Szegény Mikin látszik hogy tiszta ideg.beledobtad a mélyvízbe 😂
Szia. Milyen nemesvakolatot szoktal hasznalni alltalaban?? (marka, vodros vagy zsakos)
Adj már Mikinek egy kesztyűt.....😅😅
Azért hullajtod az anyagot Mikike fejére rendesen. Szerintem hamar húzod el a vasat oldalba amikor még sok anyag van rajta.
Csintalan az a vas hali
A falra ne a földre! Ja meg próbáltad glet vassal nem műanyag simitoval!? Mert glet vassal szebb! Meg elég vastagon húzod a színt Torzsás marad és az elég csúnya tud lenni súrló fénybe szerintem! De te vagy a mester!
Kiöntöm megköt főszegelem
Az komoj
Az komoj
Na ezért tart itt az építő ipar
@@ferenchorvath7444
Nem azért.
"az komoj"
Ezért . . .
Ügyes vagy de a dörzsölt én máskép csinálom hali
spalettákat utolag battya ? :Dazigen ........
Hany nm2 vagy mekkora terulet utan hagyod abba a vakolat felhordasat es kezded el simitani? Vagy felhordod az egesz falat es utanna kezded el simitani?